Nem,a második ablakba nem is enged betenni, semmit, sem szöveget,sem képet és a szöveget is tömöríti,nem hagy sorközeket.Én hiába formázom meg a szöveget,mire elküldöm minden összecsúszik.A többi általam látogatott topikon meg minden rendesen működik,délután raktam fel pl. jó néhány fótót egy másik topikba.
Köszönöm szépen.Az én gépemen is ugyanezek vannak,ráadásúl az én gépem erős és gyors is.Sajnos most sem sikerűlt,majd meglátom holnaptól lesz e változás.
***
Weöres Sándor: A célról
Mit bánom én, hogy érdemes vagy céltalan a dolgom? Patak vagyok: kérdjem-e, hogy habomat hova hordom?
Harcolok: nem tudom, kiért és nem tudom, ki ellen. Nem kell ismernem célomat, Mert célom ismer engem.
Bocs, de nem ülök folyamatosan a gépnél, ezért csak most... Nos, az operációs rendszerem: Microsoft Windows 98 SE, a böngészőm pedig Internet Explorer 6.0. Ehhez ne viszonyíts, mert én egy nagyon gyenge gépnél ülök. A komolyabbat a család nálam okosabb tagjai használják:-)), tőlük tudom én is ezeket az adatokat. Olvastam odaát, hogy két ablak jelenik meg Nektek. Nekem is. A második alatti "Tallózás"-t használtam, és sikerült beillesztenem a képet:-)
Én vagy te. Egyik a másik kapujában. ki csenget be és ki enged be kit nem tudom. Vagy kizár. Elbeszélgetünk a küszöbön. Azóta házat építhettem volna magamnak talán és te is. Én itt akarok lakni. Vagy már nem is akarok, csak álldogálok a küszöbön (enyémen, tiéden?) mert nincs jobb dolgom most, eltévedtem vagy hazajöttem.
Törött nád szárával írok víz színére, hullámok hegyére, hullámok völgyére: a nevemet írom, életemet írom, mélyen belevésve fénylő tükörébe. Nem marad a nevem, hiába is vájom, az a megkavart víz elsimul utánam, - de valamit tettem: víz útját tereltem, másítottam mégis ezen a világon.
Szia,kedves Dolna! További kellemes vasárnap délutánt kivánok Neked és minden kedves verskedvelőnek!
***
Katja Fox: A sors ösvénye
Mosson tisztára a tenger, és változz, Tápláljon a Föld, és növekedj, A csillagok fénye süssön rád, és emlékezz, Álmod töltsön föl erővel, és hajózz, Táncolj a szellemmel, és légy a tudás, A szeretet érintsen meg, és gyógyítson, Őseid áldjanak, és járd az igazságát, Annak aki vagy.
Republic : Engedj közelebb /Bódi László dalszövege/
Mondd azt, hogy sohase féljek, Mondd azt, a tűz el nem éget, Mondd azt, hogy semmi se fájhat, Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy ezerszer élek, Akkor is értesz, ha nem beszélek. Mondd azt, hogy senki se bánthat, A sötétben senki se láthat.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden, Minden szó, amit elhittem, Meleget hozz, hogyha fázom, Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, Engedd, hogy én is ott legyek, Látni akarom, és érezni azt, amit lehet Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak, Hogy ha fáj, ne mondj igazat.
Mondd azt, hogy sohase féljek, Mondd azt, a tűz el nem éget, Mondd azt, hogy semmi se fájhat, Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden, Minden szó, amit elhittem, Meleget hozz, hogyha fázom, Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb, Engedd, hogy én is ott legyek, Látni akarom, és érezni azt, amit lehet Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak, Legyen úgy, ahogy nem szabad.
Merész mosollyal nézek önmagamba, és szívemet kezembe fölfogom. Remegve fülemhez tartom kincsem s hallgatom. Úgy érzem, kezemben kagylót őrizek, amelyben hosszan s érthetetlen egy ismeretlen tenger visszazeng.
Eljutok-e, eljutok-e, ó, valaha a parthoz, a tenger mentihez, amit ma csupán érzek, de nem láthatok?
Bolyongtam elhagyott csapáson. Hang nem zavarta álmodásom. Ha jöttek is ott szembe vélem, Egy hang szólt szivem belsejében: Csak menj feléjük, te szegény beteg, Azok is olyan Szomorú, szótlan, csöndes emberek.
Megálltam egy füves tisztáson, De szerte rebbent mind az álom. Hangos kacaj csendült elébem S a hang szólt szivem belsejében: Ne menj te arra, szomorú ember! S más útra tértem Még szomorúbban, még csöndesebben.
Ki néz reátok résztvevően, Ki ejt könnyet felettetek - Tűző napon, jeges esőben Kifakult rózsalevelek?
A levegőég harmatcseppje Fel nem üdit már titeket - Hisz nem ragyoghat kebletekbe, Kifakult, árva levelek...
Falánk bogár, a méhe, lepke Mért sirdogálna értetek? Hogy ősz borult a kikeletre? S fakultok rózsalevelek?
Fényben, örömben átaléltek Egy csillogó nyárt veletek - Bús szánalmat most mit reméltek, Kifakult, ócska levelek?
Kinyilástokra nóta zengett, Megittasult a kikelet. Ki fog most is dalolni nektek, Szegény kifakult levelek?
Elég volt fényből, virulásból - Mit bánt, hogy elfelejtenek? A csönd legjobb halotti fátyol - Megvéd kinosabb elmulástól Tört szivet, - fakó levelet...
"A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret. * A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár óhajtana részesülni benne."
Már nem lázadok Álmos vagyok pedig álmodni akartam A hétköznapok hálójában altasd el a lelked
Ezer éve esik a kérges föld pedig részvétlen issza be az esőt az ezeréves esőt A hétköznapok hálójában altasd el a lelked
Forrásom kiapadt virágom elhervadt s zenék lepkeszárnya lantom elveszett A hétköznapok hálójában altasd el a lelked
Az emlékek üveggömbjében szélfútta dűnék ázott földem sivatag szavam is elakad nem kell senkinek De a hétköznapok hálójában a titkot még keresem Lélektől lélekig az utat míg egy darab ég és a Nap újra rám mosolyog
Ha csak azért Szóltál hozzám, mert Elviselhető, nem volt kívülem ... Ha csak azért Engedtél közeledbe jutni, Mert már nem volt erőd tiltani, ... Ha csak azért Nem mondtál végleg búcsút Mert mégsem akartál megbántani,
Hát szólj! Hogy nem te voltál, Csak esendő, játékos önmagad, És felébredni már nélkülem, egyedül akarsz.
Pacsirta szól. Szivarom füstje száll. A domb alól Bukdácsol a barika-nyáj. Csilingel a táj, Barigyapjas az égbolt. De rég, de rég volt! De visszafáj!
Pacsirta szólj, Bodorodj, szivarom füstje! Hűlő hamuból Foszló emlékek ezüstje. Bari-nyáj, muzsikálj, Zsongj, zsongj, puha égbolt. De szép, de szép volt! Ne bánd, ha fáj!
A szálerdő már elmaradt, Most törpefenyő jő, s boróka, Az ösvény egyre keskenyebb, - Jövök, - ki tudja már mióta S megyek, - ki tudja meddig még. A célom - Isten tudja csak - Talán a semmi - tán az ég.
Az ösvény egyre keskenyebb És egyre zengőbb a szívem. Úgy zeng, mint egy kristályharang. Pedig nem rázza senki sem.
Még feljebb gyér fű és moha, - Majd puszta gránit, vagy bazalt, Szélkürtök héjja-riadója, Vagy síri csend, - minden kihalt.
Jövök, nem tudom már mióta.
Egy ismeretlen túlvilág már Fagyasztó áramot lehel. Megyek, - ki tudja meddig még.
Kedves Arti! Nagyon szép élmény lehetett. Ha készítettél képeket, szívesen mégnéznék egyet-kettőt. Az ismétlés miatt egy percig se bánkódj, nem Te vagy itt az egyetlen, akivel ez előfordul(t):-)).
