Itt a múltkori hsz-omra céloztam: iskolanapokon 2 busz indul Zgrótról Keszthelyre Karmacson át. Az első (6:15) Zalaköveskútra, míg a második (6:20) - ez a "pesti" - Vindornyafokra tér be. Hévízig mindettőnek ugyanannyi a menetideje. Tanszünetben és szombaton mindkét helységbe a GTE látogat el.
Azt javasoltam, hogy célszerű lenne az egyik buszt (a "pestit") meggyorsítani: úgy, hogy az első busz térne be mindkét zsákfaluba. Ez Zalaköveskutat (29 lakos) kedvezőtlenül érintené, mert betérne a buszuk Vindornyafokra is (+5 perc). Illetve a Vindornyafokról (131 lakos) Pestre utazóknak (ők vajon hányan lehettek a járat indulása óta...?) ezentúl át kellene szállniuk.
Cserébe 5 perccel rövidülne a Zgrót-Hévíz, Zgrót-Bp menetidő, és a "pesti busszal" sem kellene zsákfalvakban forgolódni.
Nem tudom, van-e valami akadálya, mert nem ismerem a járatot.
A járaton különben (Khely-Bp között, vasárnap kivételével) utasra nagyobb szükség lenne, mint komfortosabb buszra :)
Nem az, hogy rossz, csak nem erre a járatra való. Az ülések szűkek (kicsit kényelmetlenek), viszonylag nagy a hely köztük, így könnyű a fel leszállás, mászkálás. Ha már pestre járatják, inkább a 8:40 vissza 15:40-es járatra tenném, hisz azon oda és visszaúton is sokkal nagyobb az utascsere, mint a KNM járatán. (Így az FSJ is kevésbé amortizálódna)
"Autópályajáratra automata váltós buszt tenni..."
JMD is automata váltós :)
"Bár ezt Te tudod jobban, de tudomásom szerint azon a járaton egyik irányban se szokott tömeg lenni."
Az én tudomásom szerint se. Pénteken meg ott a mentesítő. A mai napig nem értem a cserét...
"Csak a poén az, hogy pestre is a flotta legjobb buszai járnak, kivéve a KNM-et. :)"
Miért "rossz" a KNM? Nagyon jó kocsi, de lehetne "testhezállóbb" feladatot is találni neki. Autópályajáratra automata váltós buszt tenni...
"elvileg azért cserélték le a magaspadlós JMD-t a KNM-re, mert kevés volt a 12 méteres busz"
Bár ezt Te tudod jobban, de tudomásom szerint azon a járaton egyik irányban se szokott tömeg lenni. Felefelé jó ha "félház" van a 12 méteresen... Legfeljebb péntek du., de akkor nem is a "saját" járatát csinálja...
"De egyáltalán megvette a ZV ezt a Volvot, vagy csak Tesztelik?:-)"
Ezt te sokkal jobban tudod, mint mi. Bár nemtudom, mi tesztelnivaló van rajta, hisz ugyanolyan magaspadlós, WC-vel felszerelt busz, mint bármelyik másik :)
Csak a poén az, hogy pestre is a flotta legjobb buszai járnak, kivéve a KNM-et. :) Azt meg szinte kizárt, hogy lecserélnék a Volvora, hisz elvileg azért cserélték le a magaspadlós JMD-t a KNM-re, mert kevés volt a 12 méteres busz...
Milyen magasságkorlátozás van az alatt a felüljáró alatt? Akkor a JMD-609 hogy tud szegedre menni? Kb ugyanolyan magas, mint a volvo. (esetleg más útvonalon megy?)
Érkekes, hogy a gyorsjáratot a JMD végzi, míg ha a GXG valamiért foglalt, egyszerre valamelyik ul-t (HHM, HSR) veszik le a fordájáról, és küldik szegedre, nem pedig egyik magaspadlós klönjáratos buszt.
Amúgy meg a magaspadlós setrák kevesebb, mint 30 centivel magasabbak mint az alacsonyak, szóval ahol a magas nem fér el, ott az alacsonnyal se szívesen mennék át :). Az E98-asok kicsit magasabbnak tűnnek, mint a setrák...
Amúgy valóban nem igazán alkalmas se győrbe, se a szegedi lassúra.
Pestre, a szegedi gyorsra, vagy pécsre annál inkább. De külföldre különjáratosnak méginkább jó, hisz nagyon fiatal.
Győrbe nem is lenne célszerű magasított buszt járatni, mert sűrűen vannak a megállók, nagy az utascsere. Praktikusabb az UL. Fehérvár, Veszprém ugyanez. Pécsre a flotta egyik legjobb busza jár. Szeged a magasságkorlátozás miatt nem jöhet szóba (de az is lehet hogy már megszünették?).
Szóval ha állandó fordát kap, akkor kizárásos alapon Pestre tippelek...