Keresés

Részletes keresés

hadsz Creative Commons License 2016.02.10 -2 1 18730

Mert akik jártak benn és fotóztak, nem tették fel ide a képeiket. :) Móron úgy 8-10 éve jártunk Sweethome-al, az objektum helye is ismert már évek óta, csak valahogy nem alakult úgy, hogy odaérjek.

Előzmény: charlie21 (18723)
hadsz Creative Commons License 2016.02.10 -2 1 18729

Charlie nem az MN6220-ra gondolt. Emlékszem, még régebben írtad, hogy ott szolgáltál.

Előzmény: Törölt nick (18727)
Ridley4Lev Creative Commons License 2016.02.10 0 0 18728

Nem az Ürömi (MH FHK) párja a II. kerületben? 

Előzmény: charlie21 (18720)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.10 -1 1 18727

Nem legenda, Sch, Sz.Szabolcs olvtárssal kétszer is voltunk bent, Szabolcs galériájában száz egynéhány kép van az MN6220-ról-

Én ott húztam le két évet, a hetvenes években.

Előzmény: charlie21 (18723)
Dolmi mackó Creative Commons License 2016.02.10 -1 1 18726

Ha a Hunyadinál átmész a patak másik oldalára, még megtalálod az őrtorony betonját, az útépítések miatt arra majd minden el lett dózerlova.

A Hunyaditól az M0 felé s-kanyarban, a töltés mögött szerintem még a lőszerraktár épületet van, ha jól tudom hajléktalanok lakják.

Előzmény: charlie21 (18691)
Dolmi mackó Creative Commons License 2016.02.10 -1 1 18725

Már vállalkozások sem használják.

 

Egy szeretetszolgálat raktároz benne ruhákat és az Újpesti városgondnokság használja zöld hulladék és egyéb dolgok tárolására.

A katasztrófavédelem szervei szoktak gyakorlatozni bent, sokszor fel is gyújtanak ezt-azt.

 

Az emeletes épület tetejére az egyik wc-ből lehet felmászni egy szűk félbe vágott lépcsőn, jó a kilátás, a víztartály épületébe 1-2 katonai rajz is van, meztelen nőről és szöveg, hogy ki mikor kinek itta meg a borát :-)

 

 

A pataknál lévő kis épület egy ideig idősek otthona volt, de megszűnt és az is ki lett fosztva.

Előzmény: charlie21 (18690)
zajza Creative Commons License 2016.02.09 -7 2 18724


adalék

charlie21 Creative Commons License 2016.02.09 -12 1 18723

szerintem erről még publikált kép nincsen ,csak legendák hogy létezik

Előzmény: hadsz (18721)
hadsz Creative Commons License 2016.02.09 -7 4 18722

Ha már arra jártunk, elugrottunk a közeli Bakonysárkány mellé, ahol az MN/MH egykori lőszer és M-zárolt hadianyagraktára lesz szép lassan az enyészeté... 

 

   

   

  

hadsz Creative Commons License 2016.02.09 -9 4 18721

Kihasználva a szombati szép időt, ellátogattunk Mórra.

1969-tól a városban települt a DHDSCs hadsereg szintű csapatlégvédelmi rakétadandárja. A dandár osztályai közül az egyik szintén itt, Móron teljesített szolgálatot 2K11 Krug, majd a ’80-as évek második felétől/végétől 9K37 Buk rendszerekkel felfegyverezve. Az egykori laktanya és a lakótelep épületeit hasznosították.

A védett létesítmény, a csupasz falakat leszámítva, gyakorlatilag teljesen üres, sőt azok egy részét is elbontották már. Boltozatként a Gránit komplexumoknál alkalmazott EA1-es vasbeton íveket használták. Noha a bunkerben volt villany és fűtés, nem volt képes autonóm üzemmódban működni, hiszen hiányoznak az ehhez szükséges építészeti elemek és épületgépészeti berendezések nyomai.

A csatolt skiccen szaggatottal jeleztem a lebontott falszakaszokat.

 

   

   

  

charlie21 Creative Commons License 2016.02.09 -10 4 18720

 

Már 10 éve keresem ezeket a képeket ,eddig úgy tudtam elvesztek ,tegnap teljesen mást kerestem erre meglett ,leginkább külső képek, de akkor még őrizték így talán érthető. Volt már itt többször is téma de már csak a lebontott helyét fotózták. Talán érdekes lehet hogy is nézett ki . Na tudja valaki mi és hol? :-) nagyon  örülök neki hogy meglett .

charlie21 Creative Commons License 2016.02.09 -12 3 18719

Aszód és környéke bár közel van ,nem tudtam bejárni. A laktanyát nagyon megnézném, de nagyon őrzik, nem is értem. Galgamácsa megvolt meg Vácegres ,de bármi más van érdekel, jók a képek!

Előzmény: ML87 (18718)
ML87 Creative Commons License 2016.02.09 0 0 18718

Sziasztok.

Aszód (Nagyvölgy) volt katonai lőtér, kőbe vésett szöveg (megfejtésre vár):

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160209/32983513_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Beton elemek (?), szintén erre:

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160209/104398106_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160209/104398100_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160209/104398097_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160209/104398091_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Víztorony, megsorozva:

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160209/106452994_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ez a bunker, vagy nem is tudom minek nevezzem Domonyvölgy és Vácegres közt található, öregek elmondása szerint világháborús (számomra inkább kétes eredetű), többet nem tudok róla:

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160209/25968446_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ha érdekel valakit vannak képeim Vácegres (MN3121) laktányáról is, de gondolom az már jobban ki lett vesézve többek számára ismeretes.

charlie21 Creative Commons License 2016.02.08 -10 2 18717

Hát sajnos ,tudod ,kihalt laktanyák ..... nekem is sokszor összeszorul a torkom, amit lehet és elbírok összepakolom és elhozom , persze nem vasat :-) dokumentumok, íratok, tablók, most például egy rakás térképpel és oktató plakátot szedtem ki a szemétből .

Előzmény: Elektrolakatos1 (18716)
Elektrolakatos1 Creative Commons License 2016.02.08 0 0 18716

Végignéztem a képtárad...szörnyű, és szomorú, hogy mindenhol csak az enyészet! :-S

Előzmény: charlie21 (18715)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.08 -10 2 18715

 

Még néhány ujjabb felfedezés a tegnapi látogatásról, nem rejtvény ,továbbra is a Petőfi laktanya , csak  most több időm volt ,és szép idő ,sehol a múltkori hó.A második látogatás képei :  https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A%2128562&cid=92D81BA291AEC03A

D-peti Creative Commons License 2016.02.07 -2 4 18714

Grabar Vaszilij 1982-es képén egyébként a kecskeméti ezred egyik BMP-jét rögzítik Hajmáskér vasútállomáson egy gyakorlat után.

Előzmény: D-peti (18712)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.07 -12 3 18713

hi hi ,pont ez van a képen !!! :-)

 

Előzmény: D-peti (18712)
D-peti Creative Commons License 2016.02.07 -9 8 18712

Bizony a szakszerű rögzítésre a vasúti szállításnál még az elvtársak is nagyon figyeltek!

 

Előzmény: charlie21 (18711)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.07 -13 4 18711

 

Ma is találtam érdekes dolgokat :-)

 

schlumberger Creative Commons License 2016.02.07 0 1 18710
charlie21 Creative Commons License 2016.02.06 -10 4 18709

Köszönöm!! Mindig meglepődök hogy mennyi helyen és történetben merülhet fel egy volt katonai objektum!

Előzmény: turistamúlt (18708)
turistamúlt Creative Commons License 2016.02.06 0 1 18708

Köszönöm! A "Kéktúra-jelvényszerző túramozgalmak" topikba. Korábban volt téma, hogy Rezi váráról melyik évben terelték el a túristautat, kizárva ezzel onnan a túristákat. Ti sokat segítettetek ebben a témában, és az ottani topiklakóknak is tetszettek az általatok szolgáltatott adatok. Ezzel is segítettél! 

Előzmény: charlie21 (18707)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.05 -15 4 18707

persze ,nyugodtan, csak kíváncsiságból ,melyikben :-) lehet nekem is érdekes lenne .

Előzmény: turistamúlt (18705)
hadsz Creative Commons License 2016.02.05 -2 1 18706

A jelölt ikonnal lehet az "időcsúszkát" állítani:

 

Előzmény: ML87 (18701)
turistamúlt Creative Commons License 2016.02.05 0 1 18705

Megoszthatom a hsz-edet egy másik topikban? 

Előzmény: charlie21 (18703)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.05 -13 3 18704

 

Ebben lehet vannak hibák, van amit láttam is ,de van aminek csak nagyjából sejtem a helyét ,lehet javítani aki tud pontosabbat.

charlie21 Creative Commons License 2016.02.05 -14 4 18703

 

Menjünk kicsit messzebb Budapestről, egy olyan helyre amiről rengeteget halottam, történetek ,legendák, és sok évig vágyakoztam hogy eljussak, csak egy kicsit kiesett az út irányainkból. Aztán mikor úgymond túrázás kapcsán rákaptunk az ujdörögdi gyakorló térre ( következő cikkem ) Akkor onnan már elérhető távolságba került Ez pedig Rezi .

Reziről azt tudtam hogy Magyarországon egyedül álló módon itt egy tulajdonképpeni „hegyivadász” kiképző bázis működött , az ország egész területéről hozták ide az erre kijelölt egységeket. Hiszen mégiscsak az MN támadási útvonala Ausztria -Olasz ország az Alpok ,vagy mi fene. Egy túra alkalmával egy délutánt és egy éjszakát töltöttem itt , pocsék esős időben. Nem igazán tudtam mit is fogok látni, kissé csalódtam is mert tulajdon képen nem sok minden látszik illetve maradt a helyből. De ez teljesen érthetővé válik mert az objektum mindig is kvázi táborként funkcionált , fa barakkal ,és sátrazó területekkel. Csak néhány fix épület volt, és a kiképző helyek.

Az erdős ligetes területre egy egy sávos aszfalt út visz be, az első épület itt található egy 2 szintes tégla épület , valószínűleg ez lehetett a parancsnoki, elég romos ,az összedőlés határán járt már akkor is. Előtte lehetett valahol a kapu, de ebből nem láttam semmit . Tovább haladva balra egy domb oldalon van a leg- látványosabb megmaradt „épület” egy szabadtéri mozi , furcsa látvány a rengeteg beton pad alap a deszkáik nélkül , az egyik végében a vetítő gépház épülete , a közönséggel szemben pedig a színpad -vetítő vászon helye. Ezt már láttam képeken , nagyon fura hangulatú. Ezután az út mellett az erdőben jól kivehetők a nagy beton placcok , tisztások. Itt álltak a fa barakkok , illetve sátrakat verhettek fel. Mi is egy ilyen ben építettük ki kis táborunkat. Itt említeném meg hogy hasonló a felépítése mint Kincses tábornak, ott is hasonló látvány van, csak ott volt egy komoly telephely is. Még a kerítés vonalában levő néhány nagy beton kapu oszlop maradt meg , de gyakorlatilag ennyi. A terület egyik oldala gyakorlatilag egy hegy oldal, ennek tetejéről indult anno egy nagyon hosszú drótkötél pálya, ebből már csak annyi látszik hogy egy nagy erdő nyiladék van a helyén, és valahol kellett lennie a képek alapján egy mászó falnak vagy ilyesminek , ahol a hegymászó alapokat gyakorolták, ezt mi nem találtuk bár nem is nagyon kerestük a sokszor szakadó esőben. Itt volt még az ország legnagyobb függő hídja is .Maga a hely nem nyújt többet , ez látszik a képeimen is, nincs sok téma, inkább a sok történet a lényeg ami a helyhez kötődik. Azóta azt is megtudtam hogy a nálunk állomásozó szovjet csapatok is használták közösen a magyarokkal ,itt a topikon is nemrég téma volt .A Rezi várban sok szovjet firka van (sajnos oda nem mentem fel) ,illetve nemrég olvastam hogy a tapolcai rakétások is izzadtak a kötél hídon ( Árpapa írta egy másik oldalon )

 a többi kép itt :  https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!10472&cid=92D81BA291AEC03A

D-peti Creative Commons License 2016.02.04 -1 1 18702

A hely műholdképe nagyon ismerős nekem, mintha már láttam volna valahol beszúrva. De a világért sem akar beugrani...

 

A környéken egyébként Aszódon, Lőrinci mellett, Gödöllőn és Pécel mellett volt szovjet alakulat, Galgahévízről ilyen vonatkozásban nem hallottam. Mivel ez a kis híradós objektum nem lehetett túl nagy, szerintem valamelyik nagyobb objektumból kapták az utánpótlást. Mint például a gödöllői szovjet dácsa, melynek a személyzetét a Sashalmon lévő alakulat adta, az élelmiszert a gödöllői híradós anyag raktár, a vizet pedig az aszódi vegyvédelmi zászlóaljtól kapták.

 

Tehát ha tudnánk, hogy melyik helyőrséggel volt állandó összeköttetésben a galgahévizi alakulat, vagy ismernénk a pf számát, akkor máris lenne kiindulópont a keresgéléshez.

Előzmény: ML87 (18692)
ML87 Creative Commons License 2016.02.04 0 0 18701

Amatőr kérdés gondolom, de a 2009-es kép az google earth-ös ha jól látom, hogyan lehet ilyen képet "előcsalni" belőle?

A területről még annyit hogy 1973-ban jött létre a tó akkor víztározóként funkcionált a 1990-2000-es években vált horgászparadicsommá, papám sajnos már nem él, ő a közeli gazdaságban dolgozott, a tó helyén saras-mocsaras úgymond láp vidék volt, de ez nem olyan fontos, egy út vezetett be a térképen megjelölt helyre az sorompóval volt lezárva, vagyis sorompó ma is van csak már a horgászok érdekében. Földút a dombokról kettő is vezet oda, valószínű az is le volt zárva vagy ellenőrzés alatt állt akkoriban. Sajnos azt nem tudom mettől meddig állomásoztak ott, de ezek szerint a tó előtt nem voltak.

hadsz Creative Commons License 2016.02.03 -1 1 18700

A 2009-es GE felvételen szépen látszanak az épületek.

 

hadsz Creative Commons License 2016.02.03 -2 1 18699

Szia!

 

Én sem hallottam még róla. Az mindenesetre biztos, hogy 1970-ben még nem sok jele volt ott bármilyen szovjet katonai objektumnak. Még a tó sem létezett a mai formájában.

Nagyfaterod mennyi idős? Igazából az érdekelne, hogy ő mikorra datálja az emlékeit?

Az ukrán/orosz/egyéb pasas ott szolgált (aki ezek szerint itt maradt a kivonulás után), és jelenleg karbantartóként dolgozik az üdülővé átalakított területen? Jól értem?

Ha ez így van, akkor ő tud mindent, csak szóra kell bírni. :)  Azért csinálj néhány fotót, ha arra jársz! Kíváncsivá tettél. :)

 

 

Előzmény: ML87 (18692)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.03 -15 3 18698

 

Jó tipp volt! A fórum rövid de azért legalább megtudtam valamit róla. A lőszer raktár is megvan, és amikor arra jártam gyanús is volt ott egy magas még látható föld sánc, akkor nemhiába keltette fel az érdeklődésem . Vissza tekerve az időt jobban látható még. És ez jutott eszembe a Dobóra is, nézzétek csak hogy tűnt el egy laktanya !

Előzmény: Ridley4Lev (18696)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.03 -16 3 18697

Köszönöm!! Átnézem ! A párom sok éve ott dolgozik,az egyik raktárba , néha ha meglátogattam kicsit körbe néztem, sok évről ezerötről dereng hogy még láttam mikor megvolt, csak az ugrik be hogy egy nagy föld sánc takarta .

Előzmény: Ridley4Lev (18696)
Ridley4Lev Creative Commons License 2016.02.03 -2 2 18696

Dobó laktanya: 5. önálló építőezred majd később Magyar Honvédség Fenntartási és Elhelyezési Főigazgatóság, 5. Katonai Főépítésvezetőség

Itt van egy fóruma ami eléggé elcsendesedett, de tudsz pár dolgot visszaolvasni: 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9121900&na_order=

Az általad keresett lőszerraktár itt volt: 47.595305, 19.093290...ebből mára semmi nincsen. 

Előzmény: charlie21 (18691)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.03 -16 4 18695

miért zavarnál? Azért van ez a fórum :-) Minden érdekel

Előzmény: ML87 (18694)
ML87 Creative Commons License 2016.02.03 0 1 18694

Na akkor még annyit hozzáteszek hogy számomra azért is érdekes a dolog még, mert a műhold képen bekarikázott rész az egy teljesen minden irányból (kivéve a tó) elég magas dombokkal van határolva, ezért érdekes ha egy antenna/radar (?) állomás volt ott akkor azt miért nem a magasabb részre a dombtetőre építették...Gondolom nem volt egy jelentős létesítmény katonai szempontból de akkor is... :)

Még tudok pár érdekes dolgot a környékről amik szintén kérdőjelesek számomra ha nem zavarok vele szívesen megosztanám.

charlie21 Creative Commons License 2016.02.03 -13 4 18693

Hát ezzel megfogtál. Soha nem halottam róla , akkor én is csak várom hogy mi derül ki ! Köszi ! érdekesnek tűnik.

Előzmény: ML87 (18692)
ML87 Creative Commons License 2016.02.03 -3 1 18692

Sziasztok!

Új vagyok itt, eléggé kezdő vagyok még a témában. Főleg a lakóhelyemhez közeli létesítmények érdekelnek. Ezért is írok most ide, Pest megyében Galgahévíz település határában van egy víztározó (Bika tó), itt volt egy kis szovjet, talán radarállomás, sajnos nagyon keveset tudok róla, nagyfater mesélt ruszki katonákról akik itt állomásoztak és terepjáróval jártak ki a faluba, a létesítmény ma is megtalálható, üdülőt alakítottak ki belőle, több faház kb 4 (barakk?) és egy antenna maradt meg amiből lehet következtetni hogy katonai létesítmény volt egy acélvázas oszlopon kb 6-7 méter magas, azt hiszem tányérantenna (de rég jártam arra ez nem biztos), katonai zöld színre van festve az egész és álcaháló még mind a mai napig meg van rajta hagyva valószínű design elemként, azt tudom hogy van ott egy orosz (de lehet akár ukrán is, szóval szláv nyelvezetű) idősebb pasas, nekem úgy tűnt hogy karbantartó vagy legalábbis az üzemeltetésben vesz most részt, amikor ott voltunk pl füvet nyírt, arra gondoltam hogy ott szolgált régen, de alig tudott magyarul. Gyerekkoromban többet tudtam a helyről úgy látszik azóta felejtettem :) most viszont neten kezdtem el keresgélni utána de sehol semmi adat nincs róla, még a mostani funkciójáról sem tudtam meg semmit nem láttam sehol hogy pl szállás/üdülő helyként hirdetnék, ha időm engedi persze elnézek arra és kérdezősködök, képeket is csinálok, de gondoltam addig itt hátha valaki tud róla valamit. A linkelt képen bejelöltem a pontos helyét.

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160203/703057456N_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.png

http://www.kepfeltoltes.hu/view/160203/N_vtelen1_www.kepfeltoltes.hu_.png

charlie21 Creative Commons License 2016.02.03 -12 2 18691

 

Meg ha már ezzel a területtel foglalkozunk .Jól látható a térképen a jobb oldalon a Hunyadi és a Petőfi laktanyák amikben jártam most . Alatta a most is aktív hadikikötő ,szerencsére ott is jártam már többször nyílt napokon. A kérdés hogy a bal oldalon jelölt volt Dobó laktanyáról mit lehet tudni? Jelenleg ipari park már csak néhány őrtorony maradvány és a terület bal sarkában valamilyen kultúr épület és néhány tiszti vagy legénységi épület áll . Annyit tudok ha igaz hogy ez is valamilyen építő alakulat volt ? Illetve valahol a híd és Hunyadi között volt egy raktár bázis/ lőszer raktár? Erről csak az van hogy valahol létezett . Tud erről valaki konkrétabbat ? A terület a Megyeri híd és a csomópont építésekor teljesen át alakult ,de várok minden infót !

charlie21 Creative Commons License 2016.02.03 -14 2 18690

 

A külső Váci úti Petőfi laktanya bejárása mellet megnéztem a mellette levő ,csak egy kerítéssel elválasztott másik volt laktanyát a Hunyadit . Mivel ugyan az a kezelője így sikerült oda is bemennem . Egy igazi lehangoló hely, leginkább rom . Amúgy sem volt egy nagy laktanya néhány barakk épület és egy étkezde mellett leginkább a 4 szintes hatalmas félig panel félig fa  lakóépület uralja a területet. Vállalkozások működtek bent, bútor bolt, meg ilyesmik. Szerintem menthetetlen állapotban van. Van néhány érdekes falfestmény , az egész olyan mint inkább egy munkás szállás, műhely épültetekkel, ha nem lenne egy két őrtorony akkor nem is jönne rá az ember hogy laktanya. Tudomásom szerint valamilyen építő alakulat volt itt , munkás alakulat. Olyan is a hely. Én úgy emlékszem hogy az MN be volt olyan lehetőség leginkább azoknak akiknek már volt családjuk, hogy ilyen helyre kérjék magukat ,és így valami fizetést is kaptak mint család eltartók. Nemcsak a sima zsold. Nem sokat tudok a helyről, a terület szóba kerülésekor leginkább a flottilla dominál, azt ismeri mindenki. Pedig érdekes lenne tudni hogy mi és hogyan volt itt. Aki tud valamit kérem írja le ,érdekelne!

Még néhány kép itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!28517&cid=92D81BA291AEC03A

schlumberger Creative Commons License 2016.02.02 -1 1 18689

Csak mérgelődöm rajta.

Előzmény: hadsz (18688)
hadsz Creative Commons License 2016.02.02 -2 2 18688

:)  

 

Mit vársz egy firkásztól?

Előzmény: schlumberger (18687)
schlumberger Creative Commons License 2016.02.02 -2 2 18687

Újabb ,,szenzációs" cikk

 

http://www.cye.eoldal.hu/cikkek/hungary/atomtarolo-is-volt-a-magyar--kis-moszkvaban-.html

 

Szerzője ilyen szépen bánik a magyar nyelvvel: ,,abban a Veszprém megyei szovjet katonai bázison"

 

Miért nem sújt le az istenek haragja az ilyen újságírónak látszó tárgyra?

hadsz Creative Commons License 2016.02.02 -1 1 18686

Köszönöm! Tényleg nagy élmény volt. Nem csak a "rakétavonat", hanem az egész múzeum.

 

Az indóházas cikket sajnos nem olvastam, ellenben ebben a blogban a szerző egész jól összefoglalja a lényeget: 

 http://passport.blog.hu/2014/01/10/hutovonat_atomraketakkal

 

Vannak benne apróbb hibák, de ettől függetlenül szerintem jó kis írás.

 

"A Szovjetunió megszűnése előtt 92 darab, RT–23-sal rendelkezett, ebből 56 volt vonatra telepítve. A spacedaily információja szerint 36 ilyen halálvonat cirkált a szovjetunióban, a „béketábor” legnagyobb megelégedésére."

 

1987 és 1991 között összesen 12 BZsRK vonat épült, ezekbe összesen 36 rakétát telepítettek, a maradék 56 pedig silóból indítható volt. Eredetileg tervezték a mobil (gumikerekes gépjármű) indítási lehetőséget is, de aztán ezt a változatot elvetették. Az RT-2PM Topol (SS-25) volt az első olyan interkontinentális ballisztikus rakéta, amelyet ilyen (mármint gépjárműről, és csak onnan) indítási móddal fejlesztettek és telepítettek.

 

"A BZHRK betűszó (БЖРК..."

 

A Ж betűt pedig az angol nyelvben írják ZH-nak, mi inkább a Zs-t használjuk. :)

 

Előzmény: PepeXVI (18685)
PepeXVI Creative Commons License 2016.02.02 0 1 18685

Kiváló írás, kiváló képek! Irigyellek, hogy láthattad élőben.

 

A vonatról és a rakétaindító-rendszerről az Indóházban is volt egy egész komoly cikk pár évvel ezelőtt, sajnos nem tudom melyik számban. Ott elsősorban a vasúti oldalról volt bemutatva, de amit te írtál azzal tökéletesen egyezik!

Előzmény: hadsz (18683)
charlie21 Creative Commons License 2016.02.01 -15 4 18684

 

A múlt héten végül lemaradt a megfejtés hol is jártam. Most akkor pótlom . Egyik kolléga tippje a Petőfi laktanya volt a Budaörsi úton. A név stimmelt :-)

Csak ez a Külső Váci úti Petőfi laktanya ,a volt Flottillás laktanya. Vannak elég ramaty részek ,de vannak viszonylag jó állapotú épületek is. A laktanya zárt ,őrzött ,csak engedéllyel látogatható ,és is úgy voltam bent !

A többi kép itt:  https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!28237&cid=92D81BA291AEC03A

hadsz Creative Commons License 2016.01.31 -8 5 18683

Folytatva a beszámolót:

 

Akit esetleg elvet a sors Szentpétervárra, és fogékony a technikai jellegű nevezetességekre, netán érdeklődik a közlekedés-történet iránt, az okvetlenül szője bele a programjába az egykori Varsói pályaudvar területén 2001-ben kialakított vasúti múzeumot. Tudom, hogy a fórum olvasói között sokan a vasút szerelmesei (engem is nagyon érdekel), viszont a topik témája miatt ezúttal csak a közvetlen hadi vonatkozású eszközökről lesz szó. Egyébként ez a gyűjtemény is - szerintem - elképesztő, mind a különlegességeket, mind a kiállított vasúti járművek számát tekintve. A múzeumnak nagyjából 180 mozdonya, vasúti kocsija, szerelvénye van, amelyből közel százat állítottak ki 5 sínpáron, egy nagyjából 400 m hosszú, elkerített szakaszon.

 

Az első meglepetés a pénztárnál ért minket: a belépő ára fotójeggyel együtt mindössze 150 rubel, ráadásul egy nagyon igényes, orosz és angol nyelvű, 30 oldalas prospektust is kaptunk mindannyian. Bőven volt időnk nézelődni, hiszen nem sokkal a nyitás után érkeztünk.

 

A sétát rögtön egy ugyanolyan vasúti lövegnél kezdtük, amelyet már Moszkvában, a Győzelem Parkban is láttunk. Tekintve, hogy ebből a TM-3-12-es típusból - ahogy már írtam - mindösszesen 3 darab készült, elmondhatjuk, hogy egy kivételével valamennyi példánnyal személyesen találkoztunk. J Az ágyúk a szovjet-finn háborúban játszottak szerepet, a Finn-öböl bejáratánál levő Hanko félszigeten telepítették őket, a szovjet haditengerészeti bázist védendő. A szerelvénynek saját motorja volt, így mozdony híján, ha szükséges volt, önállóan is képes volt mozogni - igaz, meglehetősen lassan. Percenként 2-3 lövést tudott leadni, a nagyobb, 470 kg-os lövedékkel kb 30 km-re tüzelhetett.

   

 

A bal oldali fotón a 910-1045 számú, kéttengelyes páncélvagon látható. A II. világháború során használt 22 tonnás szerkezetre légvédelmi gépágyút szereltek, a különféle vasúti szerelvényekhez kapcsolva védhette azokat a légitámadások ellen. Mellette a 971-7518 számú, négytengelyes, 56 tonnás, 3 centi vastag acéllemezzel borított társa, melyre kettő, azóta sajnos eltávolított haditengerészeti ágyút rögzítettek. Ez utóbbi talán kissé furcsán hangzik, de nem volt szokatlan megoldás. Voltak olyanok is, melyekre komplett harckocsi lövegtornyokat szereltek.

  

 

Következzen egy olyan hadászati fegyverrendszer, amely a ’80-as évek vége felé bizony nem kis fejtörést okozott a NATO felderítőinek, hiszen még műholdakkal sem volt egyszerű lokalizálni a helyzetüket (a mobilitása adta az egyik nagy előnyét). A szovjet mérnökök az RT-23UTTH Mologyec (SS-24 Scalpel) interkontinentális ballisztikus rakétának silóból és vasúti szerelvényből indítható változatát egyaránt kifejlesztették. Noha a BZSRK (Боевой Железнодорожный Ракетный Комплекс - Katonai Vasúti Rakétakomplexum) az első ezreddel 1987 októberétől már teljes mértékben harckész állapotban volt, a 15P961 jelzésű komplexum hivatalosan csak 1989 novemberétől állt hadrendben. Összesen 12 szerelvény rótta a Szovjetunió sokszázezer km hosszú vasúthálózatát. Szervezetileg ez 12 rakétaezredet jelentett, melyek három hadosztály alárendeltségében szolgáltak, azaz hadosztályonként 4 BZSRK-t telepítettek. Egy ilyen vasúti szerelvény három 15Zs61 jelzésű rakétát szállított, és képes volt ezeket egymástól függetlenül indítani. A negyedik generációs, három fokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta 10 darab, önállóan célra irányítható, egyenként 300-550 kt hatóerejű nukleáris robbanófejet hordozott. Az álcázást hatékonyan segítette, hogy a vagonok úgy néztek ki, mint a hagyományos hűtőkocsik. Műhold felvételek alapján képtelenség volt megkülönböztetni őket.

   

     

Felépítését tekintve egy komplett szerelvény 17 kocsiból és a három mozdonyból állt. Hét vagonban volt kialakítva az ezred mobil harcálláspontja, hírközpont, a szolgálatban levő állomány szállását (70-80 fő), ellátását, a kommunikációt biztosító berendezések, eszközök, műszerek. Egy vagon szállította az üzemanyagot és a kenőanyagot. A három „indítóegység” külön - külön három vagonból állt (egy ilyen egység van kiállítva ebben a múzeumban). Egy rakétaindítást vezérlő, irányító kocsi a különféle ellenőrző, biztonsági rendszerekkel, maga az indító kocsi, amiben a rakéta és az emelőszerkezet volt, és az egység energiaellátást biztosító kocsi, amiben 4 dízelgenerátor dolgozott, lehetővé téve a rendszer teljesen autonóm működését. Ez utóbbi látható a bal oldali fotón, az oldalán hátul az említett motorokhoz tartozó ventillátorok szellőzőnyílásaival. Középen a 8 tengelyes, 135 tonna teherbírású indító kocsi. Előtérben a vagon alsó pereménél látható szerkezet, egy hidraulikus stabilizátor, mely a rakéta indítását megelőzően támasztott a talajra. A mozdony egy speciális DM62-es Szergej volt, melyet kifejezetten a BZSRK vontatására terveztek. Nálunk is jól ismert testvéreitől több részletben eltért. Talán a legfontosabb, hogy a három mozdony közül bármelyik - függetlenül attól, hogy a szerelvényben hol helyezték el - önállóan tudott működni. Egyebek mellett felszerelték szellőző, és szűrőrendszerekkel, álcafényszórókkal, és képes volt a már említett üza szállító vagonból közvetlenül tankolni.

      

   

A vonat gyakorlatilag bárhonnan képes volt indítani a rakétákat, noha voltak előre kijelölt helyek. Akárhol is jártak, ahogy megkapták volna a tűzparancsot, 3 perc múlva jöhetett a „puszk”. A szerelvény megáll, kitámaszt az indító vagon, egy egyszerű, de hatékony teleszkópos szerkezet a súly elosztásával csökkenti a tengelyterhelést és a pályaszerkezetre nehezedő nyomást, majd kinyílik a kocsi fedele, a hidraulikus rendszer felemeli a rakétát, és aztán az apokalipszis… Illetve, ha szükséges volt, a vezérlő- és a generátorvagon tetejéből egy-egy kinyúló szerkezet félrehajtotta a felemelkedő tubus útjából a villamosított vonal felsővezetékét (középső és jobb oldali fotók). Azért, hogy indításnál a rakéta ne tegye használhatatlanná a vagont és a vasúti pályát, igen nagy nyomáson tartott gázzal lövik ki a tubusból kb 30-40 m magasra. Itt kissé elfordul a függőleges tengelytől, és csak ekkor indul az első fokozat hajtóműve, és jön a lángtenger...

 

A három mozdony sem véletlenül volt összefűzve (mindegyikben külön személyzettel), hiszen egyrészt minden körülmények között biztosítani kellett a vonat mozgását, szükséghelyzetben különösen rosszul vette volna ki magát egy műszaki hiba. De ami még fontosabb volt, a szerelvényt megbontva képesek voltak külön - külön, egymástól távolabb eső pontokról is indítani a három rakétát.

   

 

A vonat mellett egy navigációs szenzort is láthat a múzeum látogatója. Ez egy helymeghatározó rendszer eleme volt, a vasútvonalak mellett egymástól max 25 km-re helyezték el őket, a felsővezeték tartó, vagy a különböző jelzőoszlopokra rögzítve.

 

Az utolsó BZSRK-kat végül 2005-ben vonták ki a hadrendből. Magyarországon Kecelen, a hadiparkban látható egy RT-23-as konténer. Igaz, ez nem a vasútról indítható változat, de a méretéről így is fogalmat alkothatunk.

 

 

A múzeumban készült fotókat feltöltöttem a képtáramba:

https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABcHrswhtUFmvSk&id=3D4536EC98DE30C8%2128288&cid=3D4536EC98DE30C8

 

 

hadsz Creative Commons License 2016.01.31 -6 5 18682

Nagyon igazad van Charlie, ezt nem lehet szó nélkül hagyni! Vannak íratlan szabályok. Sajnos egy pszichopatának nem számítanak...

Előzmény: charlie21 (18681)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.31 -13 8 18681

ON Nem érdekelnek a mínuszok , kaphatok, adhattok,adhatsz , -10 et ,-50 ,-100 at is ,legyen ez a te, ti dolgotok, ettől nem alszok rosszabbul.Nem kérdőjelez meg bármit amit eddig létre hoztam. De most az egyszer a halott barátom nevében még egyszer meg kell hogy szólaljak, lehet engem nem szeretni ,lehet utálni, meg a barátaimat,de! Mivel nem ismerted aki miatt évente felmegyek a Baglyasra ,és emlékezek rá a szikla falra rögzített táblánál, aki az életem része volt, és jó ember, aki nem érdemelte meg hogy 35 éven át szenvedjen és úgy menjen el ahogy ,ezért semmi jogod erre mínuszt adni .Ez kegyelet sértés!Becsületbeli dolog.  És ezt most komolyan fogom venni . Csak azt kérem hogy egyszer majd érezze,érezd, azt amit én,mikor elvesztettem . A többi bármilyen megnyilatkozásomra jöhet bármi ezer mínusz,csak magát minősíti,de erre ne kérem .  OFF

Előzmény: charlie21 (18679)
hadsz Creative Commons License 2016.01.31 -6 4 18680

Nem először hallom Tőled a történetet, de ahogy eddig is, minden tiszteletem a Tiétek!

Előzmény: charlie21 (18679)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.31 -15 8 18679

 

A tegnapi nap ,mint minden évben egyszer felmentünk barátaimmal a Baglyas hegy tetejére . Pont 10 éve hagyott itt minket gyerek kori barátom Norbi aki sajnos veleszületett betegsége miatt csak lélekben tartott velünk számtalan túránkon. Mikor elment 30-as évei derekán úgy gondoltuk hogy őrizzük meg emlékét egy olyan helyen is ahol ő csak álmaiban  tudott velünk lenni. Így került egy acél emléktábla 10 éve a bakonyi Baglyas hegy lőtér feletti oldalára ,sajnos elég nagy köd volt de mindig jó érzés nézni onnan a hatalmas fennsíkot ,és ilyenkor egy kis ideig egy üveg pezsgő mellet beszélgetni ,mindenki kicsit magába száll.Persze azért most is valahogy egy objektum mellet mentünk el, nem is értem :-) 

charlie21 Creative Commons License 2016.01.31 -14 3 18678

Hát ezek után nem lepődnék meg, az ilyen érdeklődésű emberek előbb utóbb össze találkoznak :-)

Előzmény: Dolmi mackó (18677)
Dolmi mackó Creative Commons License 2016.01.31 0 2 18677

Anno készítettünk mi is pár ilyen menedéket, eltöltöttem pár éjszakát a környéken, érdekes volt lánctalpnyikorgásra ébredni..., még az is lehet hogy vannak közös ismerőseink :-)

 

Előzmény: charlie21 (18645)
mindenható666 Creative Commons License 2016.01.29 0 0 18676

:-(  Ez nagyon nem jó hír. 

Akkor ezt majd inkább tavaszra tolom.

 

Előzmény: Ridley4Lev (18675)
Ridley4Lev Creative Commons License 2016.01.29 0 4 18675

Üdv! Egy barátom próbálkozott a laktanyával...sajna semmi remény:

Előzmény: mindenható666 (18673)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.29 -19 4 18674

Én úgy tudom zárt és őrzött, és elég jó állapotban van, van ott egy használt katonai felszerelés bolt, abban voltam többször, de beljebb nem jutottam. Ha elmentek akkor szívesen meghallgatnám mire jutottatok ! Szép nagy laktanya. Sok sikert!

Előzmény: mindenható666 (18673)
mindenható666 Creative Commons License 2016.01.29 0 0 18673

SZiasztok.

Segítene nekem valaki abban, hogy a Marcali külső laktanya szabadon bejárható? Illetve van ott valami még?

Most mennénk szombaton, csak nem akarunk feleslegesen.

Köszi előre is.

charlie21 Creative Commons License 2016.01.29 -24 5 18672

Kérem szépen hogy aki mínusz 1 adott egy egyszerű képre ,ha van olyan akkor írja már meg hogy miért ? Kíváncsi lennék, nem tetszik neki a falfestmény ? Rossz a szín összeállítás? Csáré a hajó , lenézi az MN ezen részét ? Tényleg nem értem mit  miért ítélnek itt egyesek , egyszer már várnám a szemtől szembe ,miért van is ez reagálást!!!Na bátor nagy mínusz man fejsd ki véleményed !!

Előzmény: charlie21 (18671)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.28 -21 7 18671

 

Úgy látom elfogytak a tippek ,itt egy nagy segítség, innentől úgy gondolom már nem nehéz .

WC . Creative Commons License 2016.01.27 -2 8 18670

Ercsi? II. Rákóczi Ferenc pontonos hidász ezred és első összevont Eötvös József vonalépítő és híradó ezred.

:-D

Előzmény: charlie21 (18666)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.26 -15 2 18669

Ha a nevemre kattintasz meglátod, ott van publikus.

Előzmény: byd996 (18668)
byd996 Creative Commons License 2016.01.25 -1 0 18668

Charlie21, add meg légy szíves az email címed!

Előzmény: charlie21 (18656)
hadsz Creative Commons License 2016.01.25 -4 1 18667

Ha nem mondtad volna, én sem találnám ki. :)

Előzmény: charlie21 (18666)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.25 -17 3 18666

 

Na itt van egy kis segítség ,bár " gonosz"  módon próbáltam olyan képeket feltenni ami akár hol is lehetne :-) Eddig nem volt jó tipp

Ridley4Lev Creative Commons License 2016.01.25 0 0 18665

Petőfi laktanya Budaörsi út akkor.

Előzmény: charlie21 (18664)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.25 -14 1 18664

Nem Nagytarcsa,nem is Mezőfalva ,és nem is Gödöllő , a képek ( direkt )  kicsit félrevezetők :-) nem Rádiótechnikai alakulat bármennyire is sikerült ilyet is ott fényképeznem .Nemsokára rakok fel egy kicsit más szemszögből is.

Előzmény: Ridley4Lev (18660)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.25 -14 1 18663

Buják egyenlőre csak álom :-)

Előzmény: mezenguz2 (18659)
Volt tüzér Creative Commons License 2016.01.24 -3 0 18662

Gödöllőn jártál?

Előzmény: charlie21 (18658)
nyóckerstrici Creative Commons License 2016.01.24 0 0 18661

Mezőfalva

Előzmény: charlie21 (18658)
Ridley4Lev Creative Commons License 2016.01.24 0 0 18660

Nagytarcsa

Előzmény: charlie21 (18658)
mezenguz2 Creative Commons License 2016.01.24 0 1 18659

Tipp: Buják?

Előzmény: charlie21 (18658)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.24 -14 2 18658

 

Mai ,még friss :-) ,majd ha feldolgozom meg írom ! Talán valakinek már ebből ismerős .

charlie21 Creative Commons License 2016.01.22 -14 2 18657

 

Egy kis szokásos térképes segítség , tényleg nagyon jó képeket lehet csinálni a Dömőrkapui útról ,csak egy árok választ el bármitől is.

charlie21 Creative Commons License 2016.01.22 -14 1 18656

 

Kicsit elmaradtam a sorozatommal ,az év vége  meg az új kezdése lefárasztott ,de itt a következő.

A következő a sorban a gyakorlóterek listában a másik sokszor bejárt és kedvenc helyem Szentendre - Izbég , de Annavölgy néven is fut. És most egy pillanatra meg is állok mert az elmúlt időben arra járva azt kell hogy mondjam hogy nagy része most nem kihalt. Felújítások is történtek és aktív kiképzés is folyik időnként a sok részből álló területen. Mégis azért írok róla mert amikor én sokat jártam arra akkor gyakorlatilag kihalt volt , és úgy gondolom hogy az akkor készült képek és gondolatok bele férnek a témába. Viszont fel kell hívnom a figyelmet hogy nagy része most már nem bejárható , de mivel az objektumok a Lajos forrásra és Dömörkapura menő utak mentén fekszenek ezért kívülről is nagyon sok minden megnézhető , még lövészetek alkalmával is szépen nézhető a gyakorlat aki szereti az ilyet. Maga az objektum több részből áll elszórva a terülten. A legnagyobb részt a kézifegyver lőtér alkotja , bár én már láttam ott BTR is lőni gép puskával,gép ágyúval. A Lajos forrásra vezető út jobb oldalán terül el a felfelé emelkedő végű lőtér terület ,irányító torony , foglakozási pavilonok, néhány barakk épület. A terület hátsó sarkában van egy kisebb lőtér,itt beton lövész árok rendszer és egy akadály pálya is található egy elég komoly függő híddal. A lőtérrel szemben levő patak völgyben terül el az Annavölgyi honvéd üdülő , nagyon szép kis hely faházak, villák, illetve egy medence is volt itt .Sokat voltam itt strandolni ,a közelben laktam, és jelképes belépővel bemehetett halandó is. De nem rég jártam arra megint és sajnos kihalt, a gaz veri a kaput és látványosan benőtte a növényzet, beljebb nem láttam de ezek után el tudom képzelni. A lőtér felső sarkánál ha lekanyarodunk a Lajos forrási útra balra akkor rögtön jobbra van az objektum kicsi létesítmény fenntartó „laktanyája” , pár épület , itt van az őrség (HM EI) ,illetve vizes kocsi ,raktárak. Ezzel gyakorlatilag szemben egy teljese elgazosodott sport pálya, sarkában az úgynevezett tűz akadály pálya található. Ez egy körbe kerített terület ,BTR makettal , őrtorony , beton futóárok rendszer , a végében egy kisebb bunker , anno a képeken látszik hogy volt itt egy T34 is félig a földben, ezt elvitte a HM mert kiderült hogy valami ritkaság. A Bólyain hevert évekig , a bontás után nem tudom hová került . Akkor be tudtam járni most újra használják. Tovább haladva felfelé Lajos forrásra van balra egy föld út leágazás ami elvisz az objektum lőszer raktárához . Ide sajnos nem jutottam be még, bár teljesen kihaltnak tűnik de gyakorlatilag tökéletes állapotban van. Nagyon látványos ahogy több nagy bejáratos raktár épület félig bele van építve egy hatalmas föld dombba. Biztos üres jelenleg , már csak azért is mert a kapuhoz vezető a patakon átívelő hidat le is bontották éppen mikor utoljára 2015 őszén arra jártam. Azt már csak hab a tortán hogyha valaki veszi a fáradságot és felmegy Lajos forrásra akkor onnan már csak egy kényelmes séta a Lom hegyi Nyeva osztály objektuma (írtam már róla) . Szóval összefoglalva a képeim zöme 10 évvel vagy annál is régebbi . Akkor gyakorlatilag kihalt volt, de azon ritka helyek közé tartozik ahol most több élet van. Tehát meg kell említenem hogy nem célpont jelenleg a topik címéhez igazodva. Ez már felmerült itt nemrég ,de ugye ahogy Feri bátyámat idézzem ma már csak a Coca Cola receptje titkos. Maga a lőtér ugyanúgy a Szentendrei katonai iskola része , mint az előtte említett csobánkai bázis.

Itt van még néhány kép: https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!5918&cid=92D81BA291AEC03A

hadsz Creative Commons License 2016.01.20 -1 1 18655

"Tulajdonképp tele van az ország hasonló kis figyelőkkel."

 

Igen, de én most kifejezetten a vasútállomásoknál levőkre gondoltam. Főleg a vidékiekre.

Előzmény: D-peti (18653)
hadsz Creative Commons License 2016.01.20 -1 1 18654

Nem ő. Egy másik cimbora. :)

Előzmény: charlie21 (18652)
D-peti Creative Commons License 2016.01.20 -2 2 18653

Tulajdonképp tele van az ország hasonló kis figyelőkkel. Gyakran géppuskafészeknek titulálják, de zömében semmi közük nem volt hozzá. Gyárak, vasutak közelében van a legtöbb, az ötvenes években is épültek még, nem csak a háború előtt és alatt. Sok elnevezése volt attól függően, hogy hova rakták: légoltalmi búvólyuk, üzemi helyénmaradó őrhely stb.

 

Ezen a térképen fel is vannak tűntetve a helyszínek:

 

http://map.bunkermuzeum.hu/

 

2009-től én is küldtem a fiúknak képeket és koordinátákat :-)))

Előzmény: hadsz (18651)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.20 -10 1 18652

Cimbora? Peti százados? :-)

Előzmény: hadsz (18651)
hadsz Creative Commons License 2016.01.20 -4 2 18651

A hétvégén egy cimborám elintézte, hogy megnézhessük a herendi vasútállomás épülete alatt kialakított kis szükségóvóhelyet. Az állomás épülete (így az óvóhely is) 1910-ben épült. Tulajdonképpen a pincerész van úgy kialakítva, hogy a kor normái szerint óvóhelyként funkcionálhatott. Jellemzőek a nagyon vastag, erős falszerkezetek, a szellőzőjáratok és a menekülő-alagút. 

 

 

A lejárathoz képest triplán megtört vonalban megközelíthető helyiség nagyjából 4 x 5,5 m-es, középen egy masszív oszlop támasztja alá. További erősítést jelentettek az íves boltozat alatti sínelemek. Az első képen, a sarokban látható a szükség esetén használható vészkijárat alagútjának nyílása. A jobb oldali fotón a helyiség bejárata. Az állomásfőnök elmondása szerint valamikor egy erős fémajtó zárta, de ezt sok évvel ezelőtt keretestől kiszedték a falból... A bejárat mellett az egyik szellőzőnyílás berohadt zárólemezzel.

  

  

A téglával kirakott kis alagút nagyjából 5-6 m hosszú lehet, a végén a függőleges aknát két egyszerű betonlap zárja a felszínen az épület közelében. A srácok próbálták kívülről megmozdítani az elemeket, miközben én lenn voltam, de nem jártak sikerrel, igaz annyira nem is erőltettük a dolgot.

   

   

A pincerendszer többi része már „hagyományosabb” helyiségekből áll, ilyen a pl a képen látható egykori széntároló.

 

Az állomáson még egy érdekesség található, egy II. világháborús váltóvédő bunker. Valamikor az állomás mindkét végénél volt egy ilyen kis egyszemélyes védmű, ma már csak az egyik látható. Biztos vagyok benne, hogy az országban még sok ilyen lehetett, nem tudom, ezek közül mennyi maradt meg.

   

hadsz Creative Commons License 2016.01.19 -5 2 18650

Következzen a tüzérmúzeum patkó alakú épületének belső tere, ahol a szintén óriási mennyiségű szakanyagot tematikusan és időrendben csoportosítva állították ki.  A jegyvásárlás után meghatározott útvonalat követve lehet végigjárni a hatalmas termekben berendezett tárlatokat. Egy ekkora múzeumban szerintem képtelenség egy látogatás során mindent alaposan megnézni (és mellé még elolvasni a kiírt adatokat, információkat is), ezért inkább egy-egy hozzám közelebb álló témánál ragadtam le hosszabb ideig, és volt olyan rész, amin gyakorlatilag csak végigsétáltam. Persze, jó néhány érdekességgel azért így is sikerült találkoznom.

 

Az előcsarnok a lépcsőházzal:

 

Rögtön az első teremben - amely az orosz tüzérség történetét, fejlődését mutatja be a 19. század közepéig - néhány egészen bizarr kinézetű hadieszközzel találtam magam szemben. Az első fotó bal szélén látható, 1722-ből származó, 3 fontos öntöttvas ágyúnál például egészen egyedi, négyzetes csőkialakítással próbálkoztak. Természetesen kísérleti példányról van szó. Vajon ebben az esetben a kalibert x*y paraméterekkel határozták meg?

Szintén érdekes koncepciónak tekinthető a következő két mozsár a 18. század közepéről. Az egyik esetében egy vízszintesen elhelyezett fa forgódobon öt sorban, soronként 5 db 58 mm-es csőből lehetett tüzelni, míg a másiknál pedig egy 185 cm átmérőjű fakerékre körben 44 db 76 mm-es csövet rögzítettek. Egy körbefutó fémpánttal lehet a csövek dőlését állítani.

  

     

A számos különlegesség mellett természetesen rengeteg a hagyományosabbnak tekinthető tüzérségi eszköz, fegyver. A következő kis dioráma Napóleon oroszországi hadjáratának legnagyobb ütközetét, a Borogyinói csatának egy jelenetét mutatja.

 

A felső szint termeiben kaptak helyet a második világháborúban használt fegyverek, ahol a szovjet ipar haditechnikái mellett természetesen más országok fegyverei is megtalálhatók. Ilyen például a középső fotón látható német „Nebelwerfer 41” 158 mm -es sorozatvető, mellyel repeszromboló, füstképző, és vegyi (mérgesgáz) rakétákat is lehetett indítani.

  

 

Szintén a felső szinten, néhány nagyobb helyiségben, a híradástechnika iránt érdeklődők számíthatnak nagyon sok érdekességre. Nem egy rádióállomás gyakorlatilag szekrény méretű szerkezet…

  

  

     

Az utolsó, földszinti nagy teremben berendezett tárlat mutatja be a számomra legizgalmasabb témát: a rakétafegyverzet történetét, fejlődését. Rögtön az első fotót Charlie miatt teszem ide, Ő tudja miért. :)

 

Ez a szép, nagydarab ceruza nem más, mint a második világháborús német V-2 tervei alapján megépített első szovjet ballisztikus rakéta, az R-1 módosított változata, a 8Zs38, azaz R-2 (a NATO az SS-2 nevet adta neki). Lényeges különbséget jelentett a több mint kétszeres hatótávolság (az R-2 esetében max. ~600km), illetve ez utóbbinál visszatéréskor (a passzív, ballisztikus szakaszon) a 1,5 tonnás hagyományos töltetű robbanófej levált a rakétatestről. Szintén nem elhanyagolható, hogy a folyékony hajtóanyagot lecserélték metanolra. Az R-1-nél etanolt (némi vízzel keverve) használtak, és ez bizony nem kis problémát jelentett, mivel a rakéta kezelőállománya hajlamos volt rájárni az alkoholra… :)

A következő fotón, az R-2 stabilizátor-szárnyaival a háttérben, az R-1 rakéta RD-100 jelzésű (középen), és az R-2 rakéta RD-101 jelzésű (jobb szélső) hajtóművei, illetve bal szélen az RD-101 hajtóháza (égéstér + fúvócső) a táprendszer elemei nélkül látható.

 

 

Talán kevesebben hallottak róla, de a Scud rendszer rakétájának volt egy korai, a haditengerészet számára kifejlesztett változata is, igaz a projekt végül nem bizonyult túl sikeresnek. Mindazonáltal elmondható, hogy ez az R-11FM (az FM annyit tesz, mint: Флотская Модель) kódú volt a világon az első tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta. A 10-50 kt hatóerejű nukleáris töltetű fejrésszel szerelt rakéta hatótávja 150 – 170 km körül volt. A D 1 jelzésű rendszer ’59-ben állt hadrendbe, de a hátrányai, valamint a vele párhuzamosan folyó fejlesztéseknek köszönhetően ’67-ben ki is vonták. Sok egyéb mellett problémát jelentett, hogy - mivel a rakétát üzemanyaggal feltöltve helyzeték az indítótubusokba – az erősen korrozív oxidálóanyag (salétromsav) egy hosszabb, akár több hónapos őrjárat/bevetés alatt kikezdte az amúgy is megerősített és speciális bevonattal ellátott tartályt. A jobb oldali fotón egy R-11FM indítása látható egy Zulu osztályú tengeralattjáró tornyából.

  

   

Ha már Scud…, egy fotó erejéig a tapolcai dandárnál is rendszerben állt 8K14 -es rakétát is muszáj megemlítenem.

 

A harcászati rakéták ősanyja, az 1957-től hadrendbe állított 2K4 Filin komplexum, azaz FROG-1. Az indítójármű ISz-2 harckocsi alvázra épült. A szilárd hajtóanyagú 3R2 rakéta jól látható jellegzetessége a 6 darab stabilizátorszárny és a rakétatest átmérőjénél jóval vastagabb, „megdagadt” fejrész. Ez tulajdonképpen egy több rétegű védőburok, melyben fűtött folyadék tartotta az atomfejet meghatározott hőmérsékleten. A későbbi típusok során már elektromos hőszigetelő védőpaplant használtak.

A középső képen a Luna közvetlen elődje a 2K1 Mars (FROG-2), már PT-76 alvázra építve, szintén hasonló kialakítású fejjel. Mivel hadosztály szinten alkalmazott (igaz, nagyon kevés számban legyártott) taktikai fegyverekről van szó, a maximális hatótávjuk nagyjából 15-30 km körül volt. Egy 10 kt-ás RDSz-4 töltetet robbantva, ez még a „hazai csapatnak” sem egy megnyugtató távolság…

  

 

A múzeumban a rakéta sorozatvetőkből sincs hiány... A fotón egy BM-14 -es szerepel, ZiSz-151-re szerelve (akkor még így hívták a ZiL gyárat). A vezetőfülkén látható fém védőrostélyok menethelyzetben természetesen nem voltak lehajtva.

 

Szintén rendkívül látványos és informatív a légvédelmi rakétákkal foglalkozó részleg. Az első képen elöl a 9K330 Tor csapatlégvédelmi rendszer 9M330 jelű rakétája, mögötte a 9K37 Buk rendszer 9M38-as rakétája, alatta a szállító-konténerével. A jobb oldali fotókon egy SzA-75 Dvina, V-750 -es rakétájának második fokozata, előtte kis üveges tárolóban pedig F. Gary Powers 1960-ban lelőtt U-2 -nek néhány kisebb darabja.

   

     

A múzeumban készült fotókat feltöltöttem ide:

 

https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABcHrswhtUFmvSk&id=3D4536EC98DE30C8%2128287&cid=3D4536EC98DE30C8

charlie21 Creative Commons License 2016.01.18 -12 2 18649

Ja ja !! Látod még ennyi idő után is el ba..... m Igen így szakszerű ,köszi a kiigazítást !    :-)

Előzmény: Volt tüzér (18648)
Volt tüzér Creative Commons License 2016.01.18 0 0 18648

Egy "tüzelőállás" volt, amiben egyebek mellett 6 indítóállás!
De majd egyszer csak megtanulod! :) :)

 

Előzmény: charlie21 (18644)
turistamúlt Creative Commons License 2016.01.18 -2 2 18647

Köszönöm! 

 

Előzmény: charlie21 (18646)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.18 -6 4 18646

Volt itt téma Rezi ,ez ma jelent meg a Honvedelem.hu oldalon.

 

http://www.honvedelem.hu/nagykepes/haggya_logva_nagykepes_galeria

charlie21 Creative Commons License 2016.01.18 -7 3 18645

A képek 2-3 éve készültek, de azóta is járok arra ,általában egy évben egyszer , igen a vadász társaság használta évekkel ezelőtt le is volt zárva, még kapu is volt, sokszor állt bent terepjáró, aztán szerintem ott hagyták?! Én utoljára így tárva nyitva láttam, a toronyba pedig nem lehetett felmenni , a vas lépcsőt levágták. Ha a toronytól tovább mész az erdőben Csobánka irányába ,igen még több kisebb nagyobb fedezék van, az egyik ilyenből például rendes kis melegedőt , menedék házat kreáltak vadászoknak, kis kályha ,meg oda készített farakás. A szentendrei suliból ide hozzák például túlélő gyakorlatra a hallgatókat, az erdőben számtalan ásott menedék, meg fából eszkábált les állások ilyesmik találhatók. A képen épp egy ilyenben " rókalyukban" próbálok esti szállást készíteni magamnak :-)

Előzmény: Dolmi mackó (18641)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.18 -7 1 18644

Feri Bátyám ( Volt Tüzér ) megelőzött engem, ennek örülök is ,mert mégiscsak ennek a témának a szakértője . Amit erről tudok azt főleg tőle tudom. A régi 60 as évek elején épült tüzelő állások ilyen szisztéma szerint épültek . A település határán vagy a a legmesszebb a tüzelő állástól a tiszti lakóteleppel kezdődik, aztán a laktanya és a tartalék rakéták épületei ,és legbelül maga a 6 tüzelő állással rendelkező terület .Ez mindegyiknél így volt ,tehát 4 kerítésessel körülvett jól elkülönülő terület. Ez lehet számtalan elrendezési formában ,hol közelebb hol távolabb egymástól, van hogy egy hosszú egyenesebb útra van szinte felfűzve a 4 hely, például Vácegres, de lehet egy kisebb szinte kört mutató terület, mint mondjuk Vértesacsa.A kerítések már általában hiányoznak,ezért nem annyira átlátható, de ha egy műhold képet megnézel róla akkor még szépen kirajzolódik. És igen ,Belic kolléga ajánlotta a légvédelmi fórumot ,ott az első pár oldalán minden kérdésedre  választ kapsz .

Előzmény: csavargólány (18640)
Volt tüzér Creative Commons License 2016.01.18 -1 0 18643

Ott négy olyan terület volt, amiket külön - külön kerítés határolt.
- A tüzelőállás, ami legbelül, van, teljesen körbeveszi egy betonlapokból álló kerítés.
- Kijjebb van a laktanya, ahol a körletek, raktárak, kommunális létesítmények vannak, már ami megmaradt belőle.
- Vele szemben a B terület, ahol a telephely, gépjármű műhely, a 7-es épület van. Ja, és a kazán, és egy klasszikus széntároló.
- Legkívül volt a tiszti lakótelep, ahol négy egyforma emeletes épület, egy fabarakkban a klub, némi garázs, és tulajdonképpen végeztünk is.
Viszont minden kerítésen belül volt. Lehet, hogy azok a kerítések nagyrészt már eltűntek, de az alakulat életében minden be volt kerítve.
Nekem elhiheted, egy rövid ideig szolgáltam ott.

 

Előzmény: csavargólány (18640)
belic Creative Commons License 2016.01.17 0 0 18642

Szia,

 

És esetleg a környéken nem tudsz más hasonló létesítményről, amit meg lehetne nézni?

 

A "Legvedelmi raketak Magyarorszagon" topicban tudsz tobbet olvasni ezekrol.

Az elso 4 hozzaszolas leirja, hogy hol voltak hasonlo letesitmenyek.

 

Bel

 

Előzmény: csavargólány (18640)
Dolmi mackó Creative Commons License 2016.01.17 0 0 18641

A lőtér található tornyos épületet elvileg a vadásztársaság használta, a te képeid mikor készültek?

 

A tornyos épülettől a főút felé az erdőben több kisebb beton fedezék található.

Ásott fedezékekből és megfigyelőállásokból pedig megszámlálhatatlan van az erdőben.

Van még pár érdekes dolog az erdőkben, pl. autóroncsok a fák koronáiban, gondolom függesztett szállítmányok voltak, csak "véletlenül" elszabadultak.

 

Előzmény: charlie21 (18598)
csavargólány Creative Commons License 2016.01.16 -1 0 18640

Szia Charlie21!

 

Nagyon tetszenek a képeid, amiket a Dunaföldvári TÁS-ról csináltál, jópárszor voltam kint én is. Van valami nagyon különleges hangulata a helynek, és már egy ideje próbálok infókat keresni róla, eddig nem sok sikerrel. Azt írod, hogy klasszikus alaprajzú, nekem mégis olyan furcsának tűnik, hogy a kerítésenn kívül helyezkedik el az épületek nagy része... Ha lenne kedved mesélni nekem, nagyon szívesen olvasnám soraidat! :) És esetleg a környéken nem tudsz más hasonló létesítményről, amit meg lehetne nézni?

 

Előre is köszönöm és szép estét neked!

 

 

Előzmény: charlie21 (18383)
Ridley4Lev Creative Commons License 2016.01.16 0 1 18639

Biztos van nálam okosabb aki hozzátud szólni:

 

Titkosított helikoptertragédia a Bakonyban: öt szovjet tábornok vesztette életét a lángoló gépben

 

http://m.kisalfold.hu/gyori_hirek/titkositott_helikoptertragedia_a_bakonyban_ot_szovjet_tabornok_vesztette_eletet_a_langolo_gepben/2458110/

VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2016.01.16 -1 0 18638

Foleg az a durva harckocsinal, pl a Fury filmbe volt, ami realis a valosagba, a Tigrisek pancelja vastagabb volt, a loveg erosebb es nagyobb atmeroju.Mire a shermanok beertek a Tigris moge, addigra 3 shemant is kilohetett, ez persze fuggot a teruelttol es a sebessegkulonbsegbol.Hatulrol a Tigris is sebezheto volt, vagy ha nagy szerencsevel eltlalaltak a lanctalpat, de akkor tipusfuggetlenul bermelyiknek vege.Katonai szempontbol ma olyan helyen van elonye ahol szuk utca van, nem tudjak oldalrol kiloni, felulrol ki tudjak loni.A gond ott is van, ha beinditjak a v12 es motort, annak van hokibocsajtasa boven, infravoros tartomanyban jl latszik, a zajrol nem is beszelve.Anno a teufelsbergi(Ma Nyugat Berline) volt US lehallgatobazis tudott merni frekvenciat, horizonton itteni teruelten, magas frekvenciak, lanctalpas oszlop lanctalp, vagy nagy mely zaj, iranyba merheto, nem egy jarmu eseten.

Harckocsinak ma mar ugy van elonye, ha varhato konfliktus, akkor 1 fix allasba beassak, alcazzak, gyakorlatilag mobil tuzersegkent, ha gaz van, hatramentbe lelep onnan a fix helyrol, 2 odaviszik trellerel, ahova kell, mert azert a 200 liter per 100 km fogyasztas az sok.

Előzmény: D-peti (18623)
PepeXVI Creative Commons License 2016.01.15 0 0 18637

Igen, oda-vissza kb. 16 km volt. Azért választottam ezt az utat, mert el vagyok puhulva és nem akartam rögtön az első sétán szétszakadni.

 

Vasúti szemüvegen keresztül viszont nem gyengén hegyi a pálya, Márianosztrától folyamatosan emelkedik Nagyirtásig.

Jó hely, nézzétek meg!

Előzmény: hadsz (18632)
schlumberger Creative Commons License 2016.01.14 -5 0 18635

Na ezt megbeszéljük!

Előzmény: _nyunyuka (18634)
_nyunyuka Creative Commons License 2016.01.14 -7 0 18634

Érdemes ilyenkor is, nincs sár, susnya, bögöly, szúnyog, darázs! Meg egy félig ONtopik "ojjektum" is, végre sikerült egy kis trükkel villanyt is csiholni :-).

Előzmény: schlumberger (18633)
schlumberger Creative Commons License 2016.01.14 -3 0 18633

Kösz a tippet! Ha kitör a szünidő, viszem az unokákat én is! 

Előzmény: PepeXVI (18631)
hadsz Creative Commons License 2016.01.14 -2 1 18632

Jó kis túra lehetett! Mennyi volt a táv? Ahogy nézegettem a GE-n, ez legalább 15-16 km körül lehet.

Előzmény: PepeXVI (18631)
PepeXVI Creative Commons License 2016.01.14 -2 0 18631

OFF

Hali, tudom, hogy nem ide tartozik, de mivel a fórumtársak közül többen is érdeklődnek a vasútüzem iránt, megemlítem, hogy hétvégén vonalbejárást tartottam az új Szob-Nagybörzsöny kisvasút Márianosztra-Nagyirtás közötti szakaszán. Ez most épült meg, a Szob-Máranosztra és a Nagybörzsöny-Nagyirtás kisvasutakat köti össze a Börzsönyön át. Valaha egyébként ezek össze voltak kötve, csak később hagyták fel e vonalszakaszt.

Mindenkinek ajánlom hogy nézze meg, mert gyönyörű a vonalvezetése, állati szép ívek, kapaszkodók vannak a pályában, ami kisvasúti szemmel I. osztályú lett. (Felépítmény.) Alig várom, hogy tavasszal a menetrendszerinti forgalom is elinduljon, és akkor utazom egy jó nagyot Szobtól Nagybörzsönyig meg vissza. Ha jól tudom, Magyarország (egyik) leghosszabb egybefüggő kisvasútüzeme jött létre.

Azért így a téli erdőben, forgalom nélkül is klassz volt végigsétálni rajta.

ON

schlumberger Creative Commons License 2016.01.11 0 1 18630
charlie21 Creative Commons License 2016.01.10 -4 2 18629

volt még pár ajtó de nem sok, a lényeg már akkor sem, nézd meg a képtáram ,ott látszik mennyi volt 

Előzmény: D-peti (18628)
D-peti Creative Commons License 2016.01.10 -2 3 18628

Lent, a bunkerben fent voltak még az ajtók ekkor?

Előzmény: charlie21 (18625)
hadsz Creative Commons License 2016.01.10 -2 4 18627

Két évvel később, Karácsonykor meg alig lehetett látni valamit... :)

 

Előzmény: hadsz (18626)
hadsz Creative Commons License 2016.01.10 -4 4 18626

Tényleg, emlékszem rá! Még Sweethome-al is bújkáltunk azon a résen át. 


Ezek a fotók 2004 decemberében készültek, mindent tükörjég borított. Az úton még 4x4-el is csak úgy tudtunk felmenni, hogy az egyik nyomsáv a padkán a dzsindzsában vezetett.

 

  

Előzmény: charlie21 (18625)
charlie21 Creative Commons License 2016.01.09 -5 2 18625

 

Na ez se most volt ,mikor még hajagon fent volt minden ajtó és csak egy ilyen vágott lyukon lehetett bemenni a garázsokba :-)

sweethome Creative Commons License 2016.01.03 -5 1 18624

Minden kedves fórumtársnak BUÉK!

Egy régen elhagyott "objektum" képeivel kezdem az új évet. Mindenkinek sikeres cserkészést, fotózást és felfedezésekben gazdag Új Esztendőt kívánok!

 

 

További képek ITT

D-peti Creative Commons License 2016.01.01 -4 4 18623

Vizuális típus vagyok. Ha elképzelem, hogy hasonló helyzetben engem küldenének be harckocsival a felkelőkkel és páncéltörő eszközökkel teli városba gyalogság nélkül, nos nem mondanám, hogy nem tartanék tőle...

Előzmény: Volt tüzér (18622)
Volt tüzér Creative Commons License 2016.01.01 -2 2 18622

"a frász kerülget..."
Téged? Miért?

 

Előzmény: D-peti (18621)
D-peti Creative Commons License 2016.01.01 -4 4 18621

A motor azért eléggé számottevő :-))

 

Mindenestre igazad van, egymásból lettek kifejleszte a szovjet/orosz harckocsik az Armatáig. Viszont nem mindegyik sikerült olyan jól. Például egy rendesen felszerelt T-72-es szerintem jobb harcértékkel bír mint a T-80, amelynek hhiányosságai megmutatkoztak a csecsen háborúban.

 

Amit írtál, hogy egymagában nem sokat ér a harckocsi, a szovjetek is tudták, ezért a harckocsizóknál mind hadosztály mint ezred szinten volt egy gépesített lövészegység alárendelve (BMP-vel). Viszont úgy tűnik a szíreknél vagy nincs elegendő gyalogság vagy más a szervezet náluk, de amikor látom, hogy a T-72-esek a szűk utcában gyalogság nélkül vannak a városban, a frász kerülget...

Előzmény: VoltKatona(Lee) (18617)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2015.12.31 -2 1 18620

Egy kis nosztalgia:

Leonyid's Heroes

Az ezred sofőrei a két emelet közti lépcsőn ültek, de nem surranót pucoltak. Számoltak, papíron, ceruzával. Neked mennyi? És neked? Olyan 170 és 250 liter között szóródtak a számok, ennyi volt az új Uralok átlagfogyasztása az első bevetésen. Tovább »

forrás: totalcar.hu

Ilyen gepen nyomtam a gazt 2004be Szombathelyen a Savaria Gepesitett Löveszdandarnal, mert akkor meg volt gepjarmuvezeto kepzes a HMnel, azota sincs, ha jol tudom.

schlumberger Creative Commons License 2015.12.31 -3 1 18619

Boldog újévet mindenkinek, aki most olvassa. Annak is, aki már nyakal, de majd csak jövőre olvassa :-)))

VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2015.12.31 -4 1 18618

Marmint a BMp vitt magaval embert, mert a t72 nek összviszz 3 fo szemelyzete volt, töltö nem kellett hozza, mert automata töltöje van.Egyebkent Buek2016!

Előzmény: VoltKatona(Lee) (18617)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2015.12.31 -3 1 18617

Azert a T80 as es a T72 között nincs akkora különbseg, szerintem.Az mas kerdes, mit tudnak a valosagban.Jelenlegi haboruk, es harceljarasok kozott egy pancelos könnyu celpont, foleg a repülök, helikopterek szamara.A masodik vilaghaboruba meg igazi panceloscsata volt, mert ott a legi tamogatas es a gyalogsagi fegyverek nelkul sok helyen siman attortek.Erdemes megnezni a Fury cimu filmet Brad Pittel, kicsit elvont, de mar akkor pl a Tigris harckocsit mit tudtak a Shermanok ellen.Persze mindkettot ki lehet loni, foleg repgeprol, de ze mas kerdes.Anno mikor en katona voltam, Szombathelye ott volt Bmp, 1 es ketto tipus ha jol emleksze, az volt a legjobb, kar volt kiseljtezni oket.Viszonylag nem fogyasztottak sokat, mert konnyebbek voltak mint a t72, arrol nem beszlek, hogy egy t72 magaba nem sokat er, de tudtak azt hiszem 8 embert magukkal vinni, loveszpanceloskent, es ez a jovo, itt a pelda:

Szuperjárművet épített a Kamaz az orosz hadseregnek

Az orosz hadipari mérnökök összerakták minden idők legjobb MRAP-ját. Igaz egyelőre nem tudják, mit kezdjenek vele. Tovább »

forrás: totalcar.hu

Előzmény: D-peti (18611)
hadsz Creative Commons License 2015.12.30 -3 2 18616

Hát, ha foglalkoznak vele...

Előzmény: Volt tüzér (18613)
hadsz Creative Commons License 2015.12.30 -4 3 18615

Ahogy mondod, ezért is írtam, hogy: "... a szovjetek soha nem exportálták a típust."

 

"Soha nem gondolták volna, hogy egyszer majd a saját technikájukkal fogjak őket lőni az othonaikban..."

Ha élőben nem is, de videón láttam, hogy milyen hatása van egy ilyennek. Félelmetes! Ha ettől nem sz...ja össze magát valaki, akkor semmitől... Mondjuk pontcélok ellen nem túl ideális, inkább egy adott terület megszórására kiváló. De arra nagyon.

Előzmény: D-peti (18611)
hadsz Creative Commons License 2015.12.30 -4 5 18614

A Moszfilm emblematikus szobra, a "Munkás és kolhoznő". Hatalmas emlékmű, nemrég újították fel. Bővebben itt: 

http://nol.hu/kulfold/a_munkas_es_a_kolhozlany_visszatert-457681

 

 

Előzmény: zajza (18609)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.12.30 -2 0 18613

Érdekes! Nem rozsdás a cucc!

 

Előzmény: hadsz (18608)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.30 -1 3 18612

Tisztelt Topik!

 

A közelmúltban érdeklődtem a Rezi várról és a környékén volt honvédségi területről. Nagyon szépen megköszönöm a kapott válaszokat, sok segitséget kaptam! Eztúton kívánok valamennyi topiklakónak békés boldog újesztendőt! 

D-peti Creative Commons License 2015.12.30 -6 6 18611

A T-80-asról még annyit, hogy hasonlóan más technikákhoz, a Szovjetunió felbomlása után került jónéhány darab külső országba (Ciprus, Pakisztán Dél-Korea). Az oroszoknak egyébként nagyon nem tetszett, hogy az ukránok százasával adták el Pakisztánnak a harckocsikat, ezért nem is szállítottak egy idő után az egykori nyugati tagköztársaságuknak T-80-asra való löveget.

 

Az Uraganról pedig Misa barátom tudna mesélni, aki a Kalmiusz folyó mellett (Mariupoltól északra) lakik, amely környéknek év elején kijutott a "jóból". Soha nem gondolták volna, hogy egyszer majd a saját technikájukkal fogjak őket lőni az othonaikban...

Előzmény: hadsz (18608)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.30 -4 3 18610

 

Ilyen valóban nincsen :-) Szép darabok!! Egy kis sorozat a gyűjteményből, illetve van valamennyi dia és hang anyagom amit ezen a MN nek gyártott hordozható "média" készleten játszanék le :-) ,nem tudom mi a hivatalos neve.

Előzmény: zajza (18609)
zajza Creative Commons License 2015.12.30 -5 2 18609

No ilyenje biztosan nincs a Charlienak :D

hadsz Creative Commons License 2015.12.29 -7 6 18608

Kis szünet után jöjjön a következő rész:

 

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a Szentpétervári tüzérmúzeum a maga nemében az egyik (ha nem A…) legnagyszerűbb gyűjtemény, és talán nem is csak Európában. Jelenlegi hivatalos nevén, az Oroszországi Föderáció Honvédelmi Minisztériumának tüzérségi, műszaki és híradó csapatok Hadtörténeti Múzeuma. Na, erre már nagyon régóta fájt a fogam…

 

Az egyik hétköznap a délelőtti órákban érkeztünk, villamossal és némi sétával közelítve meg a helyszínt (azért a szentpétervári villamosok is megérnének egy misét…). Már a múzeum kertjének téglafala előtt végig különféle tüzérségi eszközök sorakoznak a járda és az úttest között. A kapun átlépve pedig…

  

 

Annyi a látnivaló, hogy az ember azt sem tudja, hol kezdje. Szerencsére a kiállított technikák nincsenek bántóan egymás mellé nyomorítva.

 

Rögtön jobbra a sarkon egy T-80-as harckocsi fogad. Az alaptípust a ’70-as évek második felében állították hadrendbe, talán legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a korábbi szovjet páncélosokkal ellentétben nem dízelmotor, hanem 1000 lóerős gázturbina hajtotta (később építettek egy erősebb változat is). A T-64-hez hasonlóan a szovjetek soha nem exportálták a típust.

           

 

Harcászati és hadműveleti rakéták impozáns sora következett. A bal szélső fotón látható rendszerek balról haladva: 2K6 Luna (FROG-3), 9K76 Temp-Sz, 9K714 Oka, 9K72 Elbrusz (Scud-B). Közülük a FROG és a Scud hazánkban is rendszeresítve volt a MN-nél és az ideiglenesen itt állomásozó szovjet alakulatoknál egyaránt, hadosztály, illetve hadsereg közvetlen alárendeltségben.

A középső képen a 9K72 gumikerekes és lánctalpas változatai állnak egymás mellett. Ez utóbbit első ránézésre nagyon könnyű összetéveszteni a szintén ugyanilyen alvázra épült Scud-A-val, de néhány egyértelmű jel alapján azért egyszerű megkülönböztetni őket. Ilyen a jármű két oldalán látható 2-2 sűrített levegős palack (a Scud-A esetében csak 1-1 van), valamint a hosszabb 8K14-es rakéta miatt megerősített tartó bölcső a fejrész alatti szakaszon.

A jobb szélső fotón szereplő Okával a ’80-as évektől tervezték a Scudok leváltását a VSz rakétadandárjainál. Első körben, ’85-től az NDK-ba, Csehszlovákiába és Bulgáriába exportáltak néhány indítóállványt. A rakéták jelentősen megnövelt hatótávja miatt az INF szerződés következtében aztán ’88-ban ki is vonták őket…

  

   

A hidegháború utolsó éveiben rendszeresítették a 9K58 (BM-30) Szmercs, 300 mm-es rakéta-sorozatvetőt (MAZ-543M alvázon). A középső fotón elődje, a 9K57 (BM-22) jelzésű Uragan (ZiL-135-re építve) látható, valamivel kisebb, 220 mm-es rakétákat indító vetőcsövekkel. Közöttük áll ez utóbbi, 9T452-es szállító - töltőjárműve. A „Hurrikánt” Afganisztánban és a csecsen háborúkban is bevetették…

  

   

Továbbhaladva hamarosan a csapatlégvédelem haditechnikái következnek.

 

A bal oldali fotó jobb szélén a félelmetes tűzerejű 2A6 (ZSzU-23-4) Silka önjáró légvédelmi gépágyú (ezred szint), mellette a ’82-83-tól rendszeresített némileg komplexebb utódja, a 2K22 Tunguszka. Természetesen itt sorakoznak a többiek is: 9K31 Sztela-1, 9K35 Sztrela-10 ezredszinten alkalmazott légvédelmi rakétakomplexumok, 9K330 Tor, 9K33 Osza, 2K12 Kub (hadosztály szint), 2K11 Krug (hadsereg, front szint).

  

 

A honi légvédelem sem maradhat ki. SzA-75 Dvina, közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer V-750-es rakétája.

A jobb szélső fotón pedig egy igazi különlegesség: az ’50 évek második felétől fejlesztett Dal rendszer V-400-as (5V11) rakétája. A fix telepítésű komplexumokkal Leningrád légvédelmét tervezték ellátni. A tüzelőállásokat, laktanyákat is felépítették, de a projekt végül fiókba került, és a rakétákat soha nem telepítették. Ennek ellenére - nem véletlenül - már 1963 novemberében felvonultatták a nem rendszeresített rakétákat a Vörös téren (sőt, Leningrádban is), és a NATO azzal a lendülettel rá is akasztotta az SA-5 Griffon nevet. Néhány évvel később aztán a kódot átruházták az Sz-200 rendszerre. Ez utóbbi került a már kiépített Dal bázisokra is. Ezen a videón a Dal 45:38-tól és 46:00-tól látható: https://www.youtube.com/watch?v=7xFBtUiacls

 

 

Következzen a tüzérség két impozáns képviselője. A 2Sz7 Pion, 203 mm-es önjáró ágyú jelenleg is a legnagyobb hatóerejű hagyományos tüzérségi fegyver a világon (néhány országban most is hadrendben van), reaktív lövedékkel cirka 50 km-re is képes ellőni.  A VSz haderejében jellemzően front közvetlen tüzérhadosztályoknál alkalmazták, taktikai nukleáris töltet célba juttatására is képes volt. Hozzánk legközelebb a pöstyéni (Szlovákia) haditechnikai múzeumban lehet egy példányát megnézni.

A másik, a jobb oldali kép bal felén látható 2B1 Oka jelzésű, 420 mm-es űrmérettel büszkélkedő behemót. Egészen szürreális látvány… Az ’50-es évek végének szülötte, de csak alig néhány példány készült belőle, számos előnytelen tulajdonsága miatt nem rendszeresítették. Elég csak a közel 20 m-es csövet említeni, amely kifejezetten nehezen szállíthatóvá tette, valamint azt, hogy a tüzeléskor fellépő hihetetlen erőhatásoknak köszönhetően hamar tönkrement. Gyakorlatilag a hidraulikus csillapítás ellenére lerúgta a löveget az alvázról…

 

 

Ahogy a múzeum nevében is szerepel, a műszaki szakcsapatok járművei, technikái is megtekinthetők a kiállított eszközök között.

   

     

Mielőtt a következő részben rátérnék a múzeum belső részének tárlataira, még egy különlegesség, amit nem akarok említés nélkül hagyni.

 

Az épület egy külön udvarán látható egy 15P158 jelzésű mobil interkontinentális ballisztikus rakéta komplexum és a hozzá tartozó két kiszolgáló gépjármű (rajtuk kívül van több is). A MAZ-7917 típusú indítójárművön szállított 15Zs58, RT-2PM Topol (a NATO SS-25 Sickle névvel illette) három fokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta ’88-től áll szolgálatban a Szovjetunió (majd Oroszország) legfontosabb haderőneménél, a Hadászati (Stratégiai) Rakétacsapatoknál.

Mellette parkol a MAZ-543 alvázra épült, 15V148 kóddal ellátott kísérő autó, melynek meglehetősen összetett feladatnak kell megfelelnie. Amellett, hogy terepen, harci körülmények között biztosítja az egység energiaellátását, valamint szállást, ellátást nyújt a kezelőszemélyzet részére, a doboz hátsó részében kialakított operátorfülkéből a rakéta indítását is elvégezhették.

A harmadik járműre (15V75, szintén MAZ-543 alvázon) pedig - többek között - egy R-412-es mikrohullámú, tropo rádiórelé állomást telepítettek. Az ezred összeköttetését volt hivatott biztosítani az adott magasabb egységekkel, harcálláspontokkal.

   

schlumberger Creative Commons License 2015.12.25 -4 0 18607
M62 265 Creative Commons License 2015.12.24 0 2 18606

Boldog karácsonyt kívánok!

schlumberger Creative Commons License 2015.12.24 -1 3 18605

Békés ünnepet, karácsonyfa! :-)

 

Előzmény: Volt tüzér (18604)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.12.24 -5 3 18604

Boldog Karácsonyt kívánok minden itt ólálkodó megszállottnak!
Legyetek jók, bár az nem nagyon érdemes, mert unalmas!

charlie21 Creative Commons License 2015.12.24 -4 4 18603

charlie21 Creative Commons License 2015.12.24 -3 3 18602

Semmi gond ! Örülök hogy reagáltál rá! Amúgy is ritka itt a hozzászólás ! Igen lehet hogy éppen van gyakorlat, írtam is hogy akár aktív gyakorlatba botlik az ember. A laktanya körüli rész valóban ilyen téren hét közben nem bejárható. De hétvégén a magyar törvények szerint ( rendszerváltás) nem lehet zajongani, így ha jártál arra hétvégén akkor túrázók, kutya sétáltatók, alkalmi terepjáró új kocsit kipróbálok és amúgy mindenki veszi birtokába a helyet, a laktanya aktív, de senki nem szól hogy létszi ne, nincs is értelme, amit őrizni kell az bent van a laktanyán belül. a közelben lakom 45 éve ,azért mertem leírni amit ,mert már legalább összességében vagy egy hónapot voltam ott , sok éjszakát is, vadászon és turistán kívül hétvégén én még sose találkoztam ott senkivel, ha ezek szerint neked van más tapasztalatod úgy hallgatlak! Megnéztem a képeid ,ha van valami plusz infód elhiszem, nekem úgy 1  évvel ezelőtti saját tapasztaltai vannak . 

Előzmény: byd996 (18601)
byd996 Creative Commons License 2015.12.23 -2 2 18601

Nem akarlak megbántani, de nem bejárható. A légi fotón ábrázolt rész ma is aktív gyakorlótér (még a bázistól látótávolságon kívül eső részek is, a terület szélén a bevezető utak mentén táblák jelölik a határt, a belépés TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES, valamint engedély nélkül rendőrségi feljelentést von maga után.

Lehet hogy nem lőnek éleslőszerrel, de robbantási gyakorlatok rendszeresen folynak (ezekről a környékbeli önkormányzatokat kiértesítik)

Rendszeresen használnak a területen technikai eszközöket, mivel ezekből korlátozott a kilátás, gondolom nem kell ecsetelni, mennyire kellemetlen ha egy kíváncsiskodó hirtelen felbukkan egy nagy sebességgel haladó BTR-80 előtt.

Mivel a terülten napi szinten folyik kiképzés, hamarabb találkozhat az ember szögesdrót akadályokkal, netalán fel nem robbant, el nem működött eszközökkel. (Nem kell éleslőszer a sérüléshez, a különböző köd és füstképző anyagok- gránátok, hanggránátok, vaklőszerek avatatlan kézben is nagyon komoly sérülést okozhatnak, nem is beszélve a már említett robbantások után esetlegesen visszamaradt anyagokról)

 

Szép hobbi a kihalt laktanyák és gyakorló- és lőterek bejárása, de ez maradjon meg a kihalt laktanyák részére, ma is használatban lévő honvédségi területek a saját érdekünkben hagyjunk békében.

 

Nem akartam kioktató lenni, de ez kikívánkozott belőlem. Remélem senkit sem bántottam meg.

 

Peace

 

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Előzmény: charlie21 (18598)
___Szabó_Gyula___ Creative Commons License 2015.12.23 -2 2 18600

Békés, boldog karácsonyt kívánok! (Szabó Gyula, Szgy2002, fb:Kihaltlaktanyak, Leraklaktanyak)

charlie21 Creative Commons License 2015.12.22 -1 2 18599

 

Nagyjából így ,persze nem méterre pontos ,de kb fedi a valóságot.

charlie21 Creative Commons License 2015.12.22 -1 2 18598

 

A PV objektumok után nézzünk meg néhány gyakorló teret , kiképző bázist . Ezek nagy része is már belefér a kihalt laktanyák témába sajnos. Ha valamelyik üzemel is még ,sok a volt területükön az elhagyott objektum. Ha van olyan része ami még most is zárt azt természetesen jelezni fogom.

Az első Csobánka kiképző bázis . Itt rögtön jeleznem kell hogy egy része üzemel még de részletesen leírom mindjárt. És hogy miért is ez az első? Mert gyerekként ,és aztán felnőttként is itt jártam legtöbbet, közel volt, ide vittek kirándulni , aztán ide jártunk . Most is szoktam arra túrázni , akár biciklivel is közel van. A jelenlegi területe már igen kicsi ,sok az elhagyott nem használt rész , és azokon fantasztikus dolgok találhatók. Az eredeti terület nagyjából így nézet ki : Egy nagy téglalap alakú terület , a két hosszabb oldalát fent a Kevélyek hegyei határolják lent pedig Pilisvörösvár a Házi réti tóval. A két rövidebbik oldala a Pilisvörösvár-Csobánka műút , és Pilisborosjenő az „egri vár” romjai .Régen már itt a „vár” után le volt sorompózva , de ma már semmi nyoma ennek . Jelenleg már csak a terület közepe felé eső kiszolgáló laktanya üzemel, ez zárt és őrzött ,ahová a csobánkai útról lehet bemenni egy aszfalt úton. Illetve a laktanya előtti területen szoktak gyakorlatozni , olyankor zárják , és nem lehet áthaladni, amúgy teljesen szabadon lehet sétálni, túrázni, kutyát sétáltatni. A laktanya a szentendrei katonai iskola gyakorló tere , harcászkodás , túlélési gyakorlatok , harcjármű vezetés stb tartozik ide, tehát semmilyen éles lövészet nem zajlik a területen , arra ott van az Ízbégi lőtér, itt maximum vak tölténnyel durrogtatnak. A laktanya telephelyén látható néhány harckocsi és BTR , jól lehet őket fotózni. És akkor lássuk mi is van ott amik nagy része bejárható. Kezdjük középen, itt van a laktanya kerítéssel körbe véve , előtte hatalmas dimbes-dombos mező terül el , alapvetően ezt használják vezetési pályaként stb. Esős időben igen nagy a sár , és a harckocsik mély nyomsávokat vágnak, nekünk is sikerült már itt elakadni a Lada Nivánkal. A terület Pilisvörösvári szélén a tó felett van egy műszaki gyakorló pálya, volt robbantási gyak. hely, van itt híd roncs , bunker stb. Itt vannak hatalmas acél gyűrűkből épített személyi bunkerek is ágyakkal és légmentesen lezárható ajtókkal . Tovább haladva ezen az oldalon az egész mező szélén a domb gerincén végig halad egy több kilométeres beton lövész árok rendszer , időnként kis bunkerek ,géppuska fészkek és harckocsi beállók tarkítják, egy masszív védelmi vonal a tó felé nézve . Nem csoda hogy pár éve ide hirdettek egy Normandiai partraszállást imitáló hadijátékot, tényleg olyan . Az árok rendszer kimegy egészen a csobánkai útig, és annak vonalát követi egy darabig. Itt mi is elfordulunk Csobánka felé , itt a bevezető út mellett található a harckocsi közelharc pálya , ahol egy fém PC makettot húzogattak egy kb 200 méteres sínen. A bevezető út túl oldalán menetgyakorlat pálya terül el, időnként fedett pavilonokkal , gondolom foglakozási helyek. Itt a Kevélyek felé emelkedik a terület ,ez a Kerekes hegy ami a Kevélyek és a bázis között fekszik. A bázis felé levő emelkedőn van egy kis lehatárolt terület , régen kerítés is lehetett ,egy őrtorony van itt és egy kisebb géppuska fészek meg egy egész nagy bunker , megfigyelő toronnyal, többször aludtam benne , kb 8-10 fő simán elfér. Tovább haladva felérünk a Kerekes hegy másik oldalára , itt van az egyik nagy látványosság . A Nagykevély lejtője felé néző mezőn egy több nagyobb bunkerből álló futó árkokkal összekötött rendszer van. Felettük egy tribün épület , megfigyelő toronnyal . Teljesen kihalt, romos az épület , bulizni szoktak oda járni a nyomokból ítélve .Ez állítólag egy tüzér lőtér volt ahol valamilyen betét csővel átalakítva a löveget 7,62 es AK lőszerrel tudtak lőni a célokra. Pontosabban nem tudom elmagyarázni . Innen nem messze szintén van egy mező szélén leginkább az atlanti fal bunkereire emlékeztető komoly kis bunker , itt is aludtam már . Innen visszamenve a laktanya környékére, a laktanya mellett és mögött van egy komoly akadály pálya , kúszó folyosó – kerítés pallóval-ház rom- szikla mászó fal-2 alagút rendszer-a végén egy függő híd. Vagy 1 km hosszban, én már többször végig mentem rajta, régebben , elég kemény , most már nem hiszem hogy sikerülne. Itt van egy ENSZ tábor makettje is , fehérre mázolva az egész nagy UN feliratokkal. Meg egy több száz méteres drótkötél pálya is. Szóval van mit látni akit érdekel , de mindenképp hétvégén érdemes menni mert akkor biztos nincsen gyakorlat . Érdekességnek még megemlítem hogy itt forgatták az Angyalbőrben egyes jeleneteit , a Bázis című valóság show t .De itt képezték a villamos művek dolgozóit terep vezetésre, és itt tesztelték az elbukott „szöcske” könnyű terepjárót is. Felfogok rakni egy berajzolt térképet is a könnyebb megértés végett. Az első 12 képen a bázis néhány érdekes építménye látható ,a következő 6 kép egy réges régi emlékcsata és bemutató képei mert ilyen is volt ott .

A többi kép itt látható : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!13758&cid=92D81BA291AEC03A

 

itt pedig a hadijáték : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!3528&cid=92D81BA291AEC03A

 

charlie21 Creative Commons License 2015.12.17 -1 2 18597

 

A PV objektumok bemutatását úgy érzem teljesnek ha bemutatok egy külföldi objektumot is . És ha összeszedem az emlékeim leginkább ilyesmiben talán csak egyben voltam. Ez pedig Cseh országban van Ostravában. A város egy klasszikus ipari város, főleg bányászat , kohászat a jellemző , ez a kinézetén is meglátszik ,sok a volt vagy jelenlegi üzem. Ezekért lehetett fontos egy háborús konfliktus idején. Maga az objektum is egy ipari környezet közepén helyezkedik el. Egy hosszabb külföldi túránk utolsó állomása volt , már hazafelé. A bunker egy kis körül kerített parkos területen fekszik közepén egy jellegtelen kis beton pince lejáratnak tűnő épülettel. Csak a szerteszét heverő fekete kőkupacokra emlékeztető szellőzök mutatják a szakértő szemnek hogy van ott még valami. A kísérőnk a bunker tulaja egy fiatal szimpatikus srác volt aki többed magával pénzt és fáradságot nem kímélve egyesületi formában kezeli és fenntartója a helynek ,és itt van egy nagyon komoly hidegháborús gyűjteményük is. És rögtön kezdjük is hogy mennyire más mint az itthon leírtak, vagy mint egy légókocka. Magát a bunkert úgy kell elképzelni hogy egy több mint 10 méter átmerőjű a földbe süllyesztett cső alakú építmény . Hat szinttel rendelkezik és ha jól emlékszem a vége több mint 20 méteren van. Tehát nem nagy alapterületű ,de sok szintből álló építmény. A külső oldalfalak szobái így ívesek , nincsenek sarkok. Komoly középső lépcsőház halad lefelé ,ami elég szűk, a nehezebb berendezési darabokat ezért egy külön ,mind a hat szintet összekötő teher lift köti össze. Erre nagy szükség is lehetett ha belegondolunk hogy a dízel gépház legalul van a mínusz hatodikon. Már a bejárati zsilip rendszer is egyedi , a nagy nyomás álló ajtók két részből állnak, így egy esetleges törmelék beomlás esetén még nyitható egy része. Az első szintet leginkább a levegő és szellőző gépház tölti meg, de vannak itt műhelyek is .A második szinten komoly orvosi szoba ,vizsgáló, és fektető helyek vannak. A következő szinteken vannak a vezetők szobái, iroda helyiségek, telefon központ , konyha , egy válság stáb szoba ,sok telefonnal térképpel, itt van az a 3 óra is ami a helyi időt-az atomcsapás óta eltelt időt-és természetesen a moszkvai időt mutatja. A 4 szintet leginkább egy nagy üres egyterű terem uralja , ez amolyan tömeg óvóhely, egyel lejjebb van a hatalmas gyűjtemény , főleg vegyi -sugár -biológiai fegyverek elleni védekező anyagok, műszerek, rádiók, számtalan kincs. És végül mint mondtam a mínusz hatodikon a gépház, aksi helyiség ilyesmik. A képeket megnézve látszik hogy gyakorlatilag a hely tökéletes állapotban van, a berendezés eredeti , illetve rengeteg dolgot szedtek össze a srácok. Nagy élmény, mert olyan mintha megállt volna az idő. A bunker a helyi ipari üzemek vezetőinek és a városi vezetésnek biztosított volna védelmet. Elméletileg a hely látogatható ,magán múzeum, bár nem kértek pénzt , örültek hogy Magyarországra is elért a hírük. Ezért adtunk egy kis anyagi támogatást ! A képek itt :

https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!20694&cid=92D81BA291AEC03A

charlie21 Creative Commons License 2015.12.17 -2 1 18596

Nem semmi hely, muszáj leszek egy estét ott tölteni, vagy legalábbis ebédelni egyet . Aztán ebéd után egy séta a parkban :-)

Előzmény: kombájnos (18595)
kombájnos Creative Commons License 2015.12.16 -2 0 18595

Az Erdőbényei üdölő magánkézben van: http://www.erdofenyekastelyszallo.hu/

Előzmény: VoltKatona(Lee) (18578)
schlumberger Creative Commons License 2015.12.15 0 1 18594

Be kell cserkészni a leányzót! Hajrá hadsz, hajrá charlie!

Előzmény: lovasutas (18593)
lovasutas Creative Commons License 2015.12.15 0 0 18593
Volt tüzér Creative Commons License 2015.12.15 0 0 18592

Hát ha nem is hátország, de oldalországnál semmiképpen több. A főirány Lengyelországon és az NDK-n keresztül húzódott volna, mi annak az oldalbiztosítását adtuk. (tervezték, hogy adjuk. Szerencsére nem adtunk semmit.)

Előzmény: Hpasp (18590)
D-peti Creative Commons License 2015.12.14 -3 5 18591

Azt nem tudom, hogy a negyvenes évek végén mennyi katona volt itt, viszont az ötvenes évek közepén, a Különleges Hadtest idején kb. 60 000. Hogy ez családostul és polgári alkalmazottakkal együtt volt ennyi vagy sem, arra nincs feljegyzésem (bár valószínű). Viszont ekkor még csak két hadosztály + egy ezred (no meg a légierő) települt 14 helyőrségben.

 

Ehhez képest a Déli Hadseregcsoportban a nyolcvanas évek végén a négy hadosztály valamint az önálló alakulatok (+ a légierő) hatvannál is több helyőrségben mindenféleképpen több.  Ami adatokat Hpasp kolléga írt a 18589-es hozzászólásában, az 1990 márciusára vonatkozik. Sokan elfelejtik (nem Hpasp-re gondolok), hogy már 1989-ben volt egy csapatcsökkentés, melynek keretében egy hadosztályt kivontak hazánkból több önnálló alakulattal egyetemben, tehát nagyobb volt az eredeti létszám. Lebegyev 1988-ban 65 ezer katonáról beszélt Magyarország területén és még ehhez jönnek a szovjet polgári alkalmazottak és családtagok, így a szovjet állampolgárok száma 100 ezer fölött volt.

Előzmény: A-cs001-R (18586)
Hpasp Creative Commons License 2015.12.14 -2 3 18590

A szovjet csapatok maximális létszáma (mint NDK (GGV) German Gruppa Vojszka) ellátó hátország voltunk (JuGV)- (juzsnoj gruppa vojszka) max létszám a 80-as évekbe a 70 ezer főt ritkán érte el.

 

Nagy tévedés, hogy csak hátország lettünk volna.

 

A Délnyugati front feladata a Csehszlovák front támogatásával München, illetve észak Olaszország megszállása.

az erőviszonyokat lásd: http://www.mediafire.com/view/bryzbde5d5i0xpf/1989.pdf

 

 

Előzmény: A-cs001-R (18586)
Hpasp Creative Commons License 2015.12.14 -1 2 18589

A szovjet csapatok maximális létszáma (mint NDK (GGV) German Gruppa Vojszka) ellátó hátország voltunk (JuGV)- (juzsnoj gruppa vojszka) max létszám a 80-as évekbe a 70 ezer főt ritkán érte el. 1950 előtt 60 ezer körül volt a létszám (akkor a Titó Jugoszláviája miatt volt szükséges a magyar állomásozás+ NDK hadtáp miatt)

 

Bíró József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének első helyettese részletesebb adatokkal is szolgált a szovjet csapatkivonások méreteinek érzékeltetésére. Közöl­te, hogy jelenleg 49 ezer 700 katona tartózkodik Magyarorszá­gon, ennek egyharmada hivatásos tiszt, illetve tiszthelyettes. A polgári alkalmazottakkal és a családtagokkal együtt azonban mintegy százezren vannak. A szovjet csapatok 27146 külön­féle harcjárművel és gépjárművel rendelkeznek. Ebből 860 a harckocsik, mintegy 600 az önjáró tüzérségi lövegek száma. 1500 gyalogsági páncélozott harcjármű van Magyarorszá­gon. A mintegy 560 ezer tonna különféle anyagból 230 ezer tonnát tesz ki a lőszer, 100 ezer tonnát pedig az üzemanyag. Mindezek az erők csaknem 60 helyőrségben, katonavárosban helyezkednek el, s hat repülőterük is van.

Előzmény: A-cs001-R (18586)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.14 0 2 18588

Tavaly még laktak benne, cég is működött ott. 

Előzmény: monfondir (18587)
monfondir Creative Commons License 2015.12.14 -1 1 18587
A-cs001-R Creative Commons License 2015.12.14 0 3 18586

A szovjet csapatok maximális létszáma (mint NDK (GGV) German Gruppa Vojszka) ellátó hátország voltunk (JuGV)- (juzsnoj gruppa vojszka) max létszám a 80-as évekbe a 70 ezer főt ritkán érte el. 1950 előtt 60 ezer körül volt a létszám (akkor a Titó Jugoszláviája miatt volt szükséges a magyar állomásozás+ NDK hadtáp miatt)

Előzmény: D-peti (18585)
D-peti Creative Commons License 2015.12.13 -3 6 18585

Azt pedig még kevesebben tudják, hogy az 1947-ben megkötött békeszerződés jogosította fel a szovjet csapatokat a nálunk való tartózkodásra - amíg Ausztriában is állomásoztak. Épp ezért 1955-ben innen is ki kellett volna vonulniuk, ám ez nem így történt. Szóval nálunk a semlegesség csak álom maradt. Egyébként ebben a kezdeti időszakban jóval kevesebb szovjet katona volt nálunk, mint később, a Déli Hadseregcsoport megalakulása után.

Előzmény: VoltKatona(Lee) (18581)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.12 -1 1 18584

 

Egy bujáki kép Sweethome barátomtól remélem nem bánja :-)

Előzmény: turistamúlt (18580)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.12 -1 1 18583

K1 : Jobbágyi volt Andezit művek ,máig aktív első számú kormány bunker  és vezetési pont .

K2 : Erdőbénye HM vezetési pont ,nem tudom milyen állapotban ,üdülő ,a szemtanuk szerint pusztult nem aktív 

K3: Budai vár P50 , az alagúttal párhuzamosan , teher bejárat a sikló mellet ,laktanya és főbejárat a másik oldalon a Dózsa szobortól pár méterre+várlift megálló 

K4: Buják üdülő , szintén HM ,nem ismert állapot , de szintén külsőleg megítélve  lezárt elhagyott.

 

És még mielőtt azt mondanák hogy ezekről ne írjunk ,mert aktív! Mind a 4 elérhető a neten, egy része onnan van az infóknak, sőt a a P50 ben néhány éve egy szerencsés csapat járt is ,alaprajz ,képek ,az egyikük jó ismerősöm . 

Buják és Bénye szálloda ,étterem ,bejárható ,kívülről a bunker is megnézhető.

Jobbágyi valóban tabu, de az átalakításáig van róla leírás, sőt képek, és alaprajz , a " Csokigyár " 

Kívülről láttam, sok szöges drót és kamera . 

Előzmény: VoltKatona(Lee) (18578)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2015.12.12 0 1 18582

A VSZ be volt csapat es melysegi felderitok, az utobbiak az ejtoernyosok.

Előzmény: hadsz (18571)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2015.12.12 0 2 18581

Jobb kifejezes van itt, illetve volt:az ideiglenesen hazankba allomasozo szovjet Deli hadseregcsoport, mert  ez volt talan az ujsagba, radioba hasznalt kifejezes.Az ideiglenes jelentjet 5 honapot, de a mi esetunkbe majd 50 evet jelentett.Azt kevesen tudjak, hogy az oroszok a masodik vilaghaboru utan Ausztriaba is allomasoztak, de mivel ausztria semleges lett, nekunk is ez lett volna a jarhato ut, igy onnan ki kellett vonulniuk.

Előzmény: D-peti (18554)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.12 0 1 18580

köszönöm az infót!

Előzmény: charlie21 (18576)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.12 0 0 18579

Igen, jó esély a 60-as évek közepe, 62-65 közt!

Előzmény: charlie21 (18577)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2015.12.12 0 0 18578

A google earth kepek magukert beszelnek, erdmes huzni az idocsuszkat is, foleg telen ott.En mindig mondtam hogy ott Bujakon van vmi, es persze a Zemplenbe is ott is van HM udulo Erdobenyen, szerintem ugyanaz mint Bujak. 

Előzmény: charlie21 (18576)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.12 -1 1 18577

Akkor szerintem a 60 as évek közepe a sanszos

Előzmény: turistamúlt (18575)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.12 -1 1 18576

Bujákon a MN aztán MH  nek volt üdülője , és mögötte a területen a Katonai vezetés egyik védett igen igen titkos harcálláspontja. Az egyik "K" objektum a 4 közül. Most is megvan a bujáki várból ilyenkor mikor nincsen növényzet igen látványos képeket lehet készíteni róla.Jól látszanak a szellőző és vészkijárati beton kockák a hegy oldalba .Azt hiszem itt is volt a fórumba. Jelenleg az üdülőbe be lehet menni ,van egy étterem is, nem tudom milyen kezelésben van ,de mikor utoljára ott voltam akkor HMEI őrzés volt. Az objektum egyenlőre csak álom ,semmilyen képet infót nem találtam még róla.

Előzmény: turistamúlt (18574)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.12 0 1 18575

Egy 1961-ben kiadott túriska útikalauz még "felviszi" az Országos Kék-túrát a várba. 

Előzmény: charlie21 (18572)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.12 0 1 18574

Hát igen! Fő az éberség! Mert hát ugye az ellenség keze beteszi a lábát! Anno még gyerekkoromban voltak olyan táblák (némelyik akkora mint most egy óriásplakát, rajta egy pirossal áthúzott fényképezőgép, alatta felírat: "Fényképezni tilos!" Na, erre már csak megnézték az emberek hogy mi is az! Emlékszem, ilyen volt Lillafüreden a Hollóstetőre vezető út mellett lévő objektum előtt is. Felsétálva közvetlen a objektum felett emelkedő Fehérkőre olyan fényképet lehetett késziteni amilyet csak akart az ember. 

Ahogy irtad sok ilyen terület volt. A Cserhátban is volt egy vadászkastély, meg üdülő  (Nem ugrik be a neve , Buják talán..)onnan is elterelték a turista utat.

Előzmény: charlie21 (18572)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.12 0 0 18573

 

Most hogy már láttunk példát több féle és típusú PV objektumra ,bemutatok röviden egy érdekes kicsit kilógó de érdekes témába vágó helyet. Mert úgy gondolom hogy nem sokan tudják vagy látták a Magyar Rádió ( nem tudom most minek is nevezik éppen ) épület csoportjában levő légvédelmi bunkert ,illetve védett szükség stúdió objektumot. Én sem tudtam róla , nem is ezért mentem oda. De kezdjük a szokásos mesével. Egy kedves barátom aki eme cégnél dolgozott,dolgozik ajánlotta fel hogy előzetes egyeztetés után lehet egy kis idegen vezetéssel bejárni a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épület komplexumát . Egy hétvégén ezt meg is ejtettük, nem katonai meg ilyesmi , de nagyon érdekelt a híres neves intézmény , mint műszakilag , mint történelmileg ,hisz nagy idők tanúja a hely ,gondoljunk csak 1956 ra. Nem megyek nagyon bele részletekbe , megnéztük a számos stúdiót , a régi épületben levő hatalmas fa borítású régieket ( a híres 22. stúdió ) a zajkeltő részleget ahol a hangjátékokhoz csinálták például a mennydörgést, az ujjabb épületekben levő moderneket, volt ahol éppen ment az adás is. És egy nagyon érdekes hatalmas rádió technikai gyűjteményt .A belinkelt képtárban akit érdekel megnézheti ezt. És itt jön ami miatt most ezzel fárasztalak titeket. Kísérőnk a barátunktól már hallotta hogy amúgy mi ilyen „bunkeres” csapat vagyunk amúgy. Így a látogatás során elárulta hogy van ám itt egy bunker ami biztos érdekel minket . Persze rögtön látni akartuk . Szerintem sokan ismerik a Nemzeti Múzeum háta mögött a Pollack Mihály térnél a rádió egyik bejáratát ahol az épület egyik falán egy domborműves fal látható ( egy nő alak repülő galambokkal ) . Na ez a szépen díszített hatalmas fal egy légókocka egyik oldala . Az első képen ez szerepel . Sokat láttam de nem gondoltam volna mit is rejt. A bunker maga egy szokásos légókocka jegyeit hordozza , csak viszonylag kicsi . Kicsi szűk szobák, és mivel jelenleg írat tár ezért gyakorlatilag a bezsúfolt salgó polcok miatt szinte lapjával kell bent közlekedni. Maga az objektum eredeti célja hogy háborús események idején a kicsiny de működő és védett 4 stúdió technikájával biztosítsák a lakosság hírekkel , információval való ellátását. Ami még látható ebből az leginkább az 50 es évekbeli néhány berendezés. Már maguk múzeumi darabok. Látható egy korabeli telefon központ is ,amin jól olvasható hogy közvetlen kapcsolási lehetőség volt az OLP szerveivel, innen mondták volna be a légiveszély felhívásokat is. Ami még egyben van az a nyomás álló ajtók, a szellőzés berendezései , és néhány régi berendezési tárgy. A salgó polcok között bóklászva rengeteg 50 es évekbeli dossziét láttunk, érdekes lehet . A bejárás sok éve volt , nem tudom jelenleg mi ott a helyzet . De találtam elég sok anyagot róla a neten, vannak kis filmek is ahol végig járják. Itt tudtam meg azt is hogy 1952 ben építették, és hogy ezután került beépítésre az ezután épülő modern irodaházba. Magát az objektumot sose használták élesben ,csak állagmegóvás és rendszer ellenőrzések folytak. Remélem nem volt unalmas !A többi kép itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!7725&cid=92D81BA291AEC03A

charlie21 Creative Commons License 2015.12.11 0 2 18572

Akkor ezek szerint 1967 ben már létezett, a várat meg gondolom azért zárták le mert gyakorlatilag a  bázis feletti magaslaton állt, kvázi bocsánat a szóért de rossz helyen volt rossz időben. A komáromi monostori erődbe sem volt bemászkálás ,turista fényképezés 1991 ig ,hamar előkerült Makarov elvtárs . több most műemlék és turista hely volt katonai kezelésben, lásd gödöllői kastély , ha jól tudom a keszthelyi csapatlégvédelmi laktanya is a kastély kert része, vagy a Hortobágy bomba tér , szóval volt itt minden ,nem számított hol mi kis rom vár . 

Előzmény: hadsz (18571)
hadsz Creative Commons License 2015.12.11 -2 7 18571

Kicsit beletúrva néhány pdf-be, mint pl:

 

"A CSAPATFELDERÍTÉS
FEJLŐDÉSE ÉS HELYZETE
AZ 1945-85-ÖS ÉVEKBEN"

 

"Sok kísérletezés után. és központi segítséggel végül is 1967-ben már a felderítő
csapatok is az újrendszerü kiképzést folytatták, és kialakultak az elsőidőszakos
állomány báziskiképzésének feltételei."

 

"A csapatfelderítő alegységek a hegyi és vízikiképzést rendszerint a rendelkezésre
álló MN bázisokon hajtották végre néhány hét időtartamban a hadosztály
(hadtest) felderítő főnökök szervezésében."

 

"A hegyi kiképzési összevonásokon az MN hegyi bázisán (Rezi) megtanulták
a különböző terepakadályok leküzdésének módszereit (hegymászás, akadálypálya),
az útakadályok elhárítását, a hegyes terepen való felderítés sajátosságait.
Gyakran ezen összevonások során pótolták azon kiképzési órákat is, melyek
a lakanyában elmaradtak."

 

1970/4. sz. Néphadsereg Híradó:

 

Április 4-i kitüntetések és nagygyűlés.

Lenin centenáriumi KISZ - gyűlés.

25 éves a Dunai Flottilla.

Látogatás a hegyi kiképző bázison.

Munkásőrök szolgálatban.

A Költészet napja Hódmezővásárhelyen.

Sport. Felszabadulás ökölvívó verseny.

Előzmény: turistamúlt (18566)
hadsz Creative Commons License 2015.12.11 -2 7 18570

Miki1962 topiktárs utólagos engedelmével megosztom egy korábbi, Rezivel kapcsolatos, értékes hozzászólását:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=95180047&t=9119026

 

A következő kép a helyszínről, szintén az Ő műve:

 

 

 

 

 

 

 

504LACI Creative Commons License 2015.12.11 0 3 18569

Nem volt kitétel a bornál a minőség. Zalában voltam katona, "jó" kis noha bor volt a faluban a házaknál. '87-ben 20-30 forintért adták literjét. Olyan minőségben, hogy ha totál részegre itta magát a katona és véletlenül maradt az ÜVEGpohárban egy-két centi bor, akkor addig a szintig reggelre megmattult a pohár...

Pitralon és Derby arcszesz is fogyott nagy tételben narancslével keverve. Utóbbit jobban kedvelték, rá volt írva a flakonra, hogy D vitamint tartalmaz. Mondjuk a gyártó szerintem nem belülről gondolta...

 

És, hogy topikba vágó hozzászólás is legyen, a felderítők Lentiből is Rezibe jártak hegyi kiképzésre. Vietnami híd, kézből indított kézigránát dobás fej fölé és hasonló vidámságok.

Előzmény: turistamúlt (18568)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.11 0 2 18568

Gonoszkodjunk! A közelben van a balatoni borvidék. Bár ez se jó érv, mert jó bor máshol is van a közelben.

Előzmény: charlie21 (18567)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.11 0 2 18567

igazad van ,én sem értem miért pont Rezi, Sajnos nem tudok a témában többet, nemsokára írok Reziről ,de csak arról hogy én mit láttam ott , mikor ott voltam, a történetét nem ismerem ,várjuk az infókat!! Aki tud többet írjon ! A várban magában sose jártam csak a volt kiképző bázison.

Előzmény: turistamúlt (18565)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.11 0 0 18566

De mikor létesült? 

Előzmény: miki1962 (18564)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.11 0 2 18565

Igaz, hogy ez inkább dombság, de talán Tapolca közelsége dominált. (Lehetséges, hogy oda is tartoztak?) Ahogy ismerem az országot, Lillafüredre inkább eltudnék képzelni egy hegyi kiképző bázist, de talán ott az idegenforgalom nagyobb volt mint Reziben. Innen még a várból is kitiltották a turistákat, azt keresem, hogy melyik évtől? Jártak fel a tovarisok, még most is őrzi a várfal az "emléküket." :-( 

Előzmény: charlie21 (18562)
miki1962 Creative Commons License 2015.12.11 0 3 18564

1994-ben megszüntették a bázist, az összes kiképzési létesitménnyel együtt.

Előzmény: D-peti (18561)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.10 -4 13 18563

Off!

Már jó ideje figyelem hogy amióta van itt a topikon egy mínuszolás lehetőség ezzel valaki ,valakik nagyon szeretnek élni , mostanában leginkább egy valaki. Nem mintha

ezzel csorbítanák a hozzáoszlások értékét mert szerintem inkább erősítik azt, de egyszerűen nem értem .  Három barátom hozzá szólásait is ,bármi is legyen az ,legyen csak egy" és igen" vagy egy " komplett leírás egy élményről " "vagy szakszerű hozzászólás régi képekkel"kapja a  mínuszt . Miért ? Olcsó kis személyes bosszú? Mindegy mi ugye? Csak történjen valami ,legyen jó napom? Itt ezzel meg lehet tenni név nélkül , ez nem a face , milyen kényelmes ,és korrekt!? Nincs jobb dolga? Vagy más javaslat írjon ő is ide valami értéket , mert valszeg az nem megy neki , itt mindig megbecsültük az értéket ,és a valós információt,  meg lehet nézni a topik fejlődését ,sok hülyeséget írtunk, én is!! De a sok mag között ott az arany , 10 éve ebből dolgozunk, tanulunk , és egyre több fontos dolog alakul ebből ki. Bárki bármit mondhat ez a forrás , minden jelenlegi tudás mélyén ott vagyunk! Szóval lehet tovább is a "helló sia " mondatott is minuszolni ha olyantól jön akit úgy érzek degradálnom  kell 

De akkor arra kérem a  " Vitéz nagy tábornokot " ( forrás : Csillagok Háborúja  első rész ,Baljós árnyak Jar Jar  ) hogy mikor ad egy mínuszt akkor azt tegye hozzászólásban ,és írja le miért is nem tetszik neki az adott sorok, vagy mondja el mi a hibás ,és javítsa az adatokat, ezzel ha korrekt csak javítja a topik színvonalát, és tanulunk belőle !! Például nem keresünk sose létezett objektumokat ,és nem kergetünk rémeket 

On 

charlie21 Creative Commons License 2015.12.10 0 1 18562

sajna nincsen meg :-(

https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A%2110472&cid=92D81BA291AEC03A

 

Itt vannak képek, ujjat mondtál nem tudtam hogy szovjetek is jártak oda , a Magyar részről annyit tudok hogy volt ott valami minimális helyőrség, és az egész országból jártak oda a mélységi felderítő alakulatok, voltam ott sőt aludtam is a területen, nem értem teljesen hogy ennél sokkal magasabb és sziklásabb helyek léteztek miért ez volt a hegyi kiképző bázis, sok helyhez képest csak dombság....

Előzmény: D-peti (18561)
D-peti Creative Commons License 2015.12.10 -2 8 18561

Nincs mit!

Találtam pár képet az 56. önálló felderítő zászlóalj (ez a szovjet alakulat rendszeresen járt a várhoz) albumjában az "orosz facebook-on" (odnoklassniki). A fügőhídon egyszer én is végigmennék, persze csak ha megvan még :-)

 

Előzmény: turistamúlt (18559)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.10 0 1 18560

 

Még az elején említettem hogy minden megyének is volt egy vezetési pontja ami mindig közel volt a megye székhelyhez. Így lássunk erre egy példát Komárom -Esztergom megyei védett vezetési pont ,Baj . A megyeszékhely ugye itt Tatabánya ,Baj pedig néhány kilométerre északra fekszik tőle,gyakorlatilag össze ér Tatával. Mint tudjuk Bajon van egy szép nagy volt Szovjet laktanya már ezért is érdemes megemlíteni ,de ha a laktanyát elhagyjuk és a szőlő dombok felé vesszük az irányt a présházak és telkek szövevényében egy masszív kerítéssel és nagy kétszárnyas vas kapuval körbe vett telket is találunk. Ez a vezetési pont. Egy szervezett túra keretében volt az egyik állomásunk , innen még mentünk Dunaszentmiklósra az RT be,és Zsámbékra is. Maga az objektum hasonló a többihez,a zárt területen gondnoki épület,raktárak ,egy kis garázs ,egy nagy antenna látható a felszínen . A raktárak már amelyik nyitva volt tele volt számomra sok sok kinccsel,gázálarcok,vegyi elemző és kimutató eszközök,sok térkép,légszűrő betétek,össze vissza dobálva ,kvázi szemétként. A bunker maga nagyon jó állapotú, gyakorlatilag egy kis rendetlenségen kívül semmi egyéb,de villany az nem volt ,úgyhogy fotózni kicsit macerás volt ,és a beterelt 20-vagy 30 ember sem könnyítette meg a dolgom :-) . A szokásos , gépészet ,szűrök,dízel motor ,irodai és vezetési helyiségek ,a nagy vezetési terem és persze a „Piros” telefon ( a képen ) . Igazából többet nem is tudok írni a helyről gyakorlatilag néhány helyi sajátosságon kívül nincs különbség. Érdekes lenne összegyűjteni az összes megyeit . Néhányban jártak is ,láttam képeket . Ismert így a Veszprém megyei, a Fehér megyei , Győr Moson Sopron, stb … Van még nekem is mit bepótolni. Azóta nemrég arra jártam , jelenleg egy karitatív szolgálat telep helye, ez van a nagy vaskapun .

A többi kép itt :  https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!9329&cid=92D81BA291AEC03A

turistamúlt Creative Commons License 2015.12.10 0 3 18559

D-peti! Köszönöm szives válaszát! Valóban a helyes meghatározás CA, (cirill betűs). Ha tesz fel képet,  megköszönöm! A hivatkozott urat hogy tudom elérni? Használták a szovjetek, mert a vár falán elég sok a cirill betűs felirat. (Gondolom, nem IBUSz úton voltak ott.)

Előzmény: D-peti (18554)
schlumberger Creative Commons License 2015.12.10 0 0 18558

digitálisan nincs mivel, analóg nem volt akkor nálam. Pedig nem rossz QTH...

Előzmény: ahsohg (18557)
schlumberger Creative Commons License 2015.12.10 0 0 18556

Szép!

Amikor ott voltunk, és körbejártuk, rengeteg vaddisznót láttunk a bejárattól jobbra, lent a völgyben. Szerencsére nem jöttek fel :-)

Előzmény: Ridley4Lev (18555)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.10 0 0 18555

D-peti Creative Commons License 2015.12.09 -3 7 18554

Üdv!


Célszerűbb a Szovjet Hadsereg elnevezést használni, ugyanis 1946-ban a Vörös Hadsereg nevet hivatalosan lecserélték erre.

 

Úgy tudom, hogy Rezi honvédségi kiképző tábor volt, ez felhasználó http://www.panoramio.com/user/98633?with_photo_id=24281892 legalábbis azt írja, hogy a szolnoki felderítőké (MN szám alapján). Van is pár képe a helyszínről, a térképen el is vannak ehlyezve. Őt kéne megkérdezni, talán tud segíteni.

 

A szovjetek is használáták, egy Pestlőrincen szolgált felderítő barátom megfordult ott alakulatával. Talán tudok képet keresni, ha érdekli.

Előzmény: turistamúlt (18553)
turistamúlt Creative Commons License 2015.12.09 0 2 18553

Tisztelt Topiklakók!

Segitségüket szeretném kérni! Nevezetesen Rezi közelmúltja érdekelne. Nevezetesen volt e -és ha igen hol- állandó telephely? Mikortól lett katonai terület, mikortól lett a túristák elől elzárva Rezi vára? Hallomásból tudom, hogy a hegyivadász kiképzés zajlott ott. A Vörös Hadsereg mire használta a környéket? A Néphadsereg milyen alakulata volt oda állomásitva, hova tartoztak?

Előre is köszönöm szives válaszukat!

hadsz Creative Commons License 2015.12.09 -3 4 18552

Inkább a rövidebb, L/44-es löveg lesz. Az L/55-öt könnyű felismerni, mert mögötte a torony homlokpáncélja már ék alakú (Leo 2 A6).

 

 

 

Előzmény: Ridley4Lev (18551)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.09 0 2 18551

Egy Leopard 2, egy 120 mm-es Rheinmetall L55-el :) Idén láttam ezt az egyveleget menet közben is igaz Dán felségjellel. 

Előzmény: hadsz (18550)
hadsz Creative Commons License 2015.12.09 -3 6 18550
hadsz Creative Commons License 2015.12.07 -3 5 18549

Ugyanezt gondolom én is!

Előzmény: charlie21 (18548)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.07 0 3 18548

pazar, nagyon szeretek temetőkben járkálni, mindig tisztelem az ilyen helyeket.

Előzmény: hadsz (18546)
hadsz Creative Commons License 2015.12.07 -3 4 18547

Az előző írásban már szóba került, hogy a szovjet temetkezési hierarchiában mit jelentett a Lenin Mauzóleum és a Kreml. Aki Moszkvában jár és van ideje, annak ezek kihagyhatatlan látnivalók. A Kreml Vörös térre néző falának tövénél kialakított temetkezési helyet csak külön belépéssel lehet látogatni. A nyitvatartási idő elég szűkös (10-13h). Bevallom, amikor odaértünk és megláttam a kígyózó sort, kétségeim támadtak, de szerencsére a barátaim meggyőztek, és igazuk lett. A vártnál sokkal hamarabb (20-25 perc alatt) átjutottunk az ellenőrző kapun.

 

  

A mauzóleumban tilos fotózni. Megpróbálni is felesleges, mert minden sarkon, lépcsőfordulónál őr áll. Meglehetősen sötét van, alig pislákol némi fény. Folyamatosan haladni kell, és így nem lehet sokáig vizsgálgatni, hogy vajon tényleg az „igazi” Lenin fekszik a koporsóban, vagy már csak egy viaszbábú. Sok mindent hallani… A jobb szélső fotón az 1917-es októberi forradalom hőseinek tömegsírja látható.

  

   

A mauzóleum mögött állami és pártvezetők, valamint a politikai élet jelentős szereplőinek síremlékei sorakoznak egymás mellett. A bal oldali fotó szereplői, jobbról balra haladva, Leonyid Brezsnyev, Feliksz Dzerzsinszkij (a hírhedt Cseka, a KGB elődszervezetének alapítója és elnöke), Jurij Andropov, Mihail Kalinyin, Joszif Sztálin (halálát követően, ’61-ig Lenin mellett feküdt a mauzóleumban) és Mihail Szuszlov mellszobrai.

 

   

A hírességek hamvait urnákban helyezték a Kreml falába. Itt található, többek között, Jurij Gagarin, Georgij Zsukov, Ivan Konyev, Konsztantyin Rokosszovszkij, Igor Kurcsatov, Kliment Volosilov emléktáblája. Sőt, némi meglepetésre egy magyar névvel, Landler Jenővel is találkoztunk (nem ő az egyetlen külföldi, akit ide temettek).

  

  

hadsz Creative Commons License 2015.12.07 -3 4 18546

A következő helyszín, amiről talán érdemes írnom néhány sort, tulajdonképpen tartalék célpontként szerepelt Moszkvában, hiszen nem volt biztos, hogy beilleszthető lesz az itinerbe.

Szerencsére sikerült úgy alakítanunk a programokat, hogy aznap, mielőtt kora délután felszálltunk volna a Szentpétervárra induló vonatra, délelőtt gyors látogatást tettünk egy nagyon híres moszkvai kolostor temetőkertjében.

 

A Novogyevicsi temető már régóta a szovjet/orosz társadalmi, politikai, katonai elit temetkezési helye. Aki itt nyugszik, arról elmondható, hogy életében letett valamit az asztalra. Jelentőségét tekintve csak a Lenin Mauzóleum és a Kreml előzi meg. Hargittai István, az „Eltemetett dicsőség” című könyv szerzőjét idézve:

 

„A Novogyevicsi temető Moszkva és Oroszország legelőkelőbb temetője. Közvetlen szomszédja a Novogyevicsi kolostor, közel van a Moszkva folyóhoz és Moszkva belvárosához. A szovjet élet kiválóságait temették ide és ezzel folytatták a korábbi orosz hagyományokat. A temetőnek ez a szerepe ma is megvan. A Novogyevicsi temetőben található például Raisza Gorbacsova és Borisz Jelcin sírja is. A politikai és katonai vezetőkön kívül a Novogyevicsi a nyugvóhelye a szovjet és az orosz kultúra és tudomány színe-javának is, íróknak, művészeknek, mérnököknek és tudósoknak. Egy-egy temetői séta alkalmával a látogatót megérinti a tudomány óriásainak szelleme és a temető azt is érzékelteti, hogy milyen fontos szerepet kaptak a tudósok a szovjet társadalom életében.”

 

A temető főbejárata:

 

Nekünk ezúttal csak mintegy 1,5 óránk volt itt körülnézni, de abban biztos vagyok, ha legközelebb eljutok Moszkvába, ennél sokkal több időt kell rászánnom. Sajnos az időhiány miatt több olyan sírt nem találtam, amit szerettem volna (azóta már ismerem a pontos helyüket), de azért így is sikerült találkozni néhány nagyágyúval. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhányat:

 

Balra Nyikita Hruscsov fekete-fehér, ellentmondást sugalló síremléke. A jobb oldali képen látható zászló formájú tömb pedig Borisz Jelcin nyughelye.

 

 

101 éves korában hunyt el Szergej Szokolov marsall, a Szovjetunió egykori Honvédelmi Minisztere. Karrierjét és katonai pályafutását egy sokunk által ismert, és abban az időben nagy port felvert eset törte meg, amikor 1987-ben a nyugatnémet Mathias Rust kis Cessna gépével leszállt a Vörös téren, pontosabban a mellette levő hídon.

 

Hazánkban is többször járt Viktor Kulikov marsall, vezérkari főnök, aki ’77 és ’89 között a VSz egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka volt. Tőle balra látható Mihail Szimonov, repülőgép tervező mérnök síremléke. A Szuhoj vállalatnál alkotott maradandót, többek között olyan típusok köthetők a nevéhez, mint a Szu-24 és a Szu-27.

 

 

A bal oldali fotón rögtön az első Vitalij Ginzburg, Nobel-díjas fizikus sírja. Egyéb kutatási területei mellett egyike volt azoknak a vezető tudósoknak, akiknek elévülhetetlen érdeme és nagyon fontos szerepe volt a szovjet hidrogénbomba kifejlesztésében. A jobb oldali képen German Tyitov szkafanderbe öltözött alakja látható, aki - Gagarin után - második szovjet űrhajósként járt a világűrben. Tyitov jobbján Nyikolaj Szergejev flotta-admirális, a haditengerészet egykori törzsfőnökének sírja található.

 

 

Két jól ismert név, Andrej Tupoljev és Szergej Iljusin repülőgép-konstruktőrök munkásságát nem kell bemutatni a repülés szerelmesei számára.

 

 

A következő fotókon látható személyekről előzőleg sajnos semmit nem hallottam, ellenben nagyon látványos és szép síremlékeik miatt érdemesnek tartom megmutatni őket. A bal oldali képen Vitalij Popkov, a jobb oldalin Amet Kán Szultán nyughelye látható. Mindketten nagyszerű vadászpilóták voltak, a II. világháború során számos légi csatát nyertek. Egyéb elismeréseik mellett mindketten kétszer kapták meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

 

charlie21 Creative Commons License 2015.12.07 -1 2 18545

 

Az alsó vékony föld útról nyílnak a bejáratok a szikla falba, a fennsíkon a két kicsi fehér kocka a kettő vészkijárat épülete.

charlie21 Creative Commons License 2015.12.07 0 3 18544

 

Folytatva a PV sorozatom ,ezen belül is nézzünk meg egy vidéki példát az üzemi PV védelem téma köréből. Inota . A 8 as úton érjük el Várpalota előtt az Inotai ipari területet . Itt épült meg az ötvenes évek elején egy erőmű és egy alumínium kohó . A két hatalmas építmény között visz be az út az úgynevezett Készenléti Lakótelephez ahol az előbb említett üzemek dolgozói laktak. Ez a hely is megérne egy külön írást mert így félig kihalva , elhagyatva is nagyon érdekes hely. Van itt elhagyott ABC,kultúrház, de még egy összedőlt strand is. Az üzemek már nem működnek,kisebb ipari tevékenység van már csak. A lakásokban laknak .És ehhez tartozik a mi cél objektumunk is ,az üzemekben dolgozó munkások tömeg óvóhelye. A lakótelepet baloldalról kerülő úton nem sokat kell menni ,elérve egy masszív szikla tömböt , már látható is az egyik fő bejárat,ez ugyan le van zárva de látszik rögtön hogy nem egy pici hely. Tovább haladva vagy 150 métert egy szikla bevágásban van a másik főbejárat,ez van nyitva. Behaladva igen nagy belmagasságú enyhén nyújtott ,”tojás alakú „ alagút rendszerben haladhatunk ,melyből nyílnak további hatalmas belterű és magasságú termek. Látszik hogy sok 100 fő elhelyezésére tervezték,gondolom szintén az ötvenes években ,az üzemek építésekor lett kialakítva. Gyakorlatilag üres ,néhány szellőző berendezés,cső és kábel maradt az egészben. A bunkernak van két vészkijárata amik a termek végeiből érhetők el egy egy nagy vaslétra segítségével a felszínt. A hatalmas mészkő tömb ami a bunkert rejti egy enyhén lejtős csupasz fennsíkkal rendelkezik ,ezek tetejére vannak ezek a vészkijáratok kivezetve, kis présházhoz hasonló épületekbe. Megmondom őszintén ezt először én is benéztem, semmibe nem különböztek mint a nem messze levő többi kis kalyiba. Itt a mészkő fennsíkon látszik még néhány szellőző kivezetés is. Amikor először láttam képeket a helyről még bent ládaszámra állt  a polgárvédelmi vászon keretes gázálarc ,én mikor ott voltam akkor ezek ki voltak hordva a bejárat elé és nagy része el lett égetve. Ma már csak ezek megmaradt némi fém alkatrészei hevernek szana szét . Aki arra jár nézze meg mert érdekes, leginkább a nagysága miatt. De nagy felfedezésre ne számítson . A többi kép itt:

https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!184&cid=92D81BA291AEC03A

schlumberger Creative Commons License 2015.12.07 0 0 18543

http://www.totvazsony.hu/index.php?fmnu=onkormanyzat&amnu=tisztsegviselok

 

Külön polgármester, külön önkormányzat...

Előzmény: Ridley4Lev (18542)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.07 0 0 18542

Többször hallottam, hogy közigazgatásilag Nagyvázsonyhoz tartozik. 

Előzmény: schlumberger (18541)
schlumberger Creative Commons License 2015.12.07 0 0 18541

http://nol.hu/belfold/nagy-titok-kis-moszkvaban-1578657

 

Tótvázsony helyett Nagyvázsonyt ír, de ez a legkisebb :-)

charlie21 Creative Commons License 2015.12.06 -1 1 18540

Szeretem ezt a helyet, én is sokat voltam ott , többször aludtam is ott a lőszer raktár környékén, az emlékmű tényleg nem túl feltűnő ,egy kisebb plató szerű valami, az ilyeneken általában valami eszköz állt, a mérete alapján én egy kisebb ágyút tudok oda képzelni. 

Azért nagyon sokan nem lehettek ott ,ha végig nézed a háló körleteket , a konyhát, stb .. én egy két szakaszra tippelem 60-70 ember talán ? de ez csak az én tippem , a képen levő kő "torony" semmi más mint a raktárakat elválasztó a robbanást felfelé terelő föld mellvéd megerősített fala , a rések rajta víz kivezetők . csak az alsó úton levő néhány raktárnál van ilyen ,talán ott komolyabb vagy instabilabb cucc volt. a tetejükön levő beton kockák lehetnek valami álca cucc rögzítői akár ,vagy valami kamu tető tartói. A megfigyelő állásokat ismerem ,de nem vagyok meggyőződve hogy a raktárhoz tartozott , te is sokat járkáltál arra,simán lehet már a lőtérhez tartozó fedezék, tudjuk mennyi ilyen van . Akik fent vannak orosz fórumokon talán találnának erről valamit ? ! 

Előzmény: zajza (18539)
zajza Creative Commons License 2015.12.05 -1 0 18539

Jó képek lettek, lehet újra ki kéne mennem oda. Már voltak ott legalább 3x, de az emlékmű talapzata valahogy nem tűnt fel eddig...:)
Valaki - már nem emlékszem ki - azt mondta, hogy az objektum a balatonfűzfői gyárból kapta az anyagot, és rengeteg katona vigyázta az épületet. Még több szár méterre is megfigyelő állások voltak.
A 18536 számú bejegyzésed 14. képén látható objektum körül órákat eltöltöttem, de valahogy akkor nem jöttem rá a titkára.

Előzmény: charlie21 (18538)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.04 -1 1 18538

a laktanya

 

 

alatta a lőszer raktár

 

és egy nagyobb nagyítás amin látszik hogy a kettő hogy kapcsolódik

charlie21 Creative Commons License 2015.12.04 0 2 18537

 

Amikor még volt garázs ajtó ,vörös csillagos, a legénységiben lambéria, ajtó ablak, felíratok , a bejárati kapu is szépen áll. Lent a lőszer raktárban állnak a falak a rakodó rámpákkal.

Van helyi ismerősöm aki a 90 es években gyerekként ott játszott , ő sok eldobált egyenruháról beszélt, neki az volt az érdekes hogy levagdosta az aranyszínű gombokat róla, de még írógép is állt egy asztalon.

charlie21 Creative Commons License 2015.12.04 0 2 18536

 

És akkor most nézzük hol végeztünk a múlt hét vasárnapján. Hajmáskér volt szovjet laktanya ,és rögtön mellette a természetes völgyben megbúvó lőszer raktár .Ezek Hajmáskér felett már gyakorlatilag a lőtér területén vannak, pár 100 méterre a "0" ponttól. Ezt a kettőt egyszerre rakom fel mert gyakorlatilag egy helyen van, egymástól 200 méterre . És itt meg is állok egy kicsit mert elég zavaros ,főleg a laktanya . Olvastam én ezt már lőszer gyárnak ,és a helyiek úgy  hívják hogy "hüvelymosó" . Az biztos hogy nem gyár , voltam már olyanban, az nem ilyen ,sokkal nagyobb és speciális kialakítású épületeket igényel. Hüvelymosó? Nem értek hozzá ,de mit kell azon mosni? Főleg hogy jónéhány fegyver elégő hüvelyt használ amiből csak egy fém "talp" marad. Én úgy gondolom hogy eme kis laktanya egyszerűen a völgyben levő elég nagy lőszer raktár kiszolgáló laktanyája volt. Maga a laktanyában minden megtalálható mint egy nagyobban,csak kis méretekben. Vannak garázsok, szerelő műhely, legénységi épület ,ebben étkezde ,konyha, de van kicsi úszó medence,park emlékművel ,egy egész pici alakuló tér tribünnel,de még szauna is van .Tényleg nem nagy ,de ez mind ott van azért. Nekem minden arra mutat ,hogy egy önálló kis alakulat volt itt ,akik adták az őrséget a lőszer raktárban,  végezték a szállítást ,az esetleges időszakos karbantartást ,ellenőrzést. Erre alkalmas ez a kis laktanya. Gondolom a nem messze levő Márkói lőszer raktár mellett ez volt a lentibb hajmáskéri központi laktanya lőszer raktára. Illetve a lőtérre gyakorlatozni jövő csapatokat itt töltötték fel. Az épületek még egyben vannak ,de régebben voltam ott ahhoz képest nagyon leromlott , a fém dolgok igencsak eltűntek. Majd mutatok pár régebbi képet . Nagyon szép helyen van ,gyönyörű a kilátás a szemben levő Mórocz tetőre ,és  a hatalmas lőtéri mészkő fennsíkra. Az első 8 kép ezt mutatja. Innen a laktanyától vezet le az út a völgyben elterülő tényleges lőszer raktárhoz , klasszikus elrendezés ,egy körbe futó út rendszer mellett nagy raktár épületek ,egymástól tisztes távolságban , elválasztva kő és föld sáncokkal , egy kapus épület ,némi rakodó rámpa ,és sok kerítés. Semmi más ,tehát ott az őrségen kívül más nem lehetett . Az épületek nagyon rossz állapotban vannak ,ki vannak  döntve az oldalfalak gyakorlatilag csak a vázuk áll, majd ezekről is keresek régebbieket. Második 8 képen a raktár látszik. Az utolsó képek már igencsak sötétedésben készültek, Itt ért minket az este.

a többi kép itt:  https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!28111&cid=92D81BA291AEC03A

és itt :  https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!28189&cid=92D81BA291AEC03A

 

hadsz Creative Commons License 2015.12.03 -2 5 18535

Jó kérdés...! De úgyis tudni fogsz róla! :)

Előzmény: schlumberger (18533)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.03 0 2 18534

 

Szintén a vasárnapunk egyik helyszíne. Hajmáskér katonai temető. Tudom nem kihalt laktanyák, de engem mindig nagyon érdekeltek ezek a helyek is . Sok kis történet elevenedhet meg így, emberi sorsok ,tragédiák. Ez a hely abból is érdekes hogy első és második VH sírok is vannak, És azon belül több nemzet is. Ez látszik az itt betett képeken is. A régi sírkövek első világháborús emlékek elég régies nyelvezettel. Ha jól tudom Hajmáskér határában  volt egy hadifogoly tábor, gondolom onnan is sokan alszanak itt örök álmot. A második világháború idejéből pedig van itt Német ,Szovjet .de még Magyar sír is. Békésen megfér a sok ellenség .

Itt van a többi kép : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!28048&cid=92D81BA291AEC03A

schlumberger Creative Commons License 2015.12.02 0 0 18533

Na és mikor és hol lesz a legközelebb? Én meg viszem a piros könyvet, amit már neked elküldtem.

Előzmény: hadsz (18532)
hadsz Creative Commons License 2015.12.02 -2 6 18532

Ha jól emlékszem, tavasszal ezt lapozgattuk a szombathelyi benzinkúton. Szép színes rajzok, vonalak..., mint egy Burda szabásminta. :)

 

Ha nem felejtem el, legközelebb viszek én is valamit. Ha már szóba kerültek a hatvanas évek és a PV:

 

  

Előzmény: charlie21 (18518)
hadsz Creative Commons License 2015.12.02 -2 5 18531

Mintha odavágtak volna egy atomot...

 

A fotóidat nézve nekem ilyen képek ugrottak be:

 

  

 

 

Előzmény: charlie21 (18530)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.02 0 1 18530

 

A múlt hét vasárnap nem bírtunk magunkkal így újra visszatértünk Szentkirályszabadjára , ez volt az egyik célpont ,sajnos most se volt rá elég idő , a tetőkre és a belső terekre koncentráltunk inkább ,de kell egy egész napos bejárás mindenképp . Az idő megint pazar volt .

A többi kép itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!27939&cid=92D81BA291AEC03A

hadsz Creative Commons License 2015.12.02 -2 5 18529
Előzmény: hadsz (18495)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18528

Köszi! Ez nagyon érdekes ,nem gondoltam hogy látok még ilyet máshol :-)

Előzmény: Ridley4Lev (18527)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18527

A légó kockában lévő példány: 

 

Előzmény: charlie21 (18522)
belic Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18526

Szia,

 

Rengeteg papíralapú dokumentumom van ,lehet meg kéne őket menteni így is.

 

A kalasnyikov.hu oldal probalja digitalizalva megmenteni a regi dokumentumokat, szerintem nagyon orulne Zoli neki, ha ezeket is megmentheti.

Előzmény: charlie21 (18522)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18525

este megnézem, maga a "könyv" nem nagy kisebb egy A4 es oldalnál , a térképek nagyok, de majd lemérem

Előzmény: Volt tüzér (18523)
M62 265 Creative Commons License 2015.12.01 0 1 18524

Szerintem érdemes lenne, a topiclakók órákig bújnák az ilyen dokumentumokat...

Előzmény: charlie21 (18522)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18523

Mekkorák ezek? Mert A1-ig kényelmesen tudok szkennelni, afölött már kell vele piszmogni egy keveset.

Előzmény: charlie21 (18522)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18522

na az nincsen , ügy gondolod be kéne ? Rengeteg papíralapú dokumentumom van ,lehet meg kéne őket menteni így is.

Előzmény: M62 265 (18521)
M62 265 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18521

Scannered van-e?!

Előzmény: charlie21 (18518)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18520

nálam jó helyre került :-)

Jo tudni hogy akad még máshol is belőle

Előzmény: Ridley4Lev (18519)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18519

Ez lesz az! A blogomba fel is raktam egy fotot ebből.

Előzmény: charlie21 (18518)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18518

 

Akkor ezek szerint mint az első képen látható "Készült 4 példányban ,1 számú példány " nálam van  ,akkor náluk is van egy ,és talán még valahol másik 2 , azért nem egy gyakori darab :-)

Sokat lapozgatom nagyon érdekes .a színes térkép mellékletek pedig nagyon jók.

Előzmény: Ridley4Lev (18514)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18517

Es rohadt véletlen hogy náluk van! Az egyik fickó évekkel korábban egy lomi telepről hozta el, több más dokumentációval együtt. Amikor megvettek a legokockat akkor jöttek ra milyen kincset szereztek korábban. 

Előzmény: charlie21 (18515)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18516

Köszi!! Igen ez lesz az . Halottam már a Bunkeres küldetésről ,de nem tudtam hogy ez az !

Előzmény: M62 265 (18513)
charlie21 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18515

Lassan el kel fogadni hogy sok hely elfog tűnni,átalakul,ezért még fontosabb hogy mimnél több kép és leírás szülessen. Sok sok év múlva lehet hogy éppen bármelyikünk anyaga lesz valakinek fontos forrás :-)

Előzmény: Ridley4Lev (18512)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18514

Pontosan! A hovirag terv dokumentációja pedig a legokocka uzemeltetoinek a tulajdonaban van :)

Előzmény: M62 265 (18513)
M62 265 Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18513

" Hóvirág Terv „ néven, a már nem létező, a Köki nél levő valami ruha ipari vállalat"

Bizonyára a Lőrinci Fonó lesz az. 

http://bunkergame.hu/index.php/a-kuldetes

 

(igaz, a légókocka a Fonó melletti gyártelep területén van)

 

Előzmény: charlie21 (18497)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.12.01 0 0 18512

"Papp Gábor, Hévíz polgármestere a Magyar Időknek azt mondta, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban megvalósítandó, ötmilliárdos fejlesztés a sármelléki reptéren a Balaton térség megújítását célzó csomag egyik eleme.

Ebből az összegből 

  • megújul a repülőtér külső és közvetlen belső része...."

 

Ötmilliárdból építik újjá a sármelléki repteret

Széles Gábor örülhet, a reptér 49 százaléka tavaly óta az ő tulajdona. Tovább »

forrás: Index.hu

 

Elképzelhető, hogy lesznek bontások?

charlie21 Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18511

 

És valóban ,megint lehet felrakni képeket! (   és így derült ki hogy a föld banán alakú -  gyalog galopp :-)   ) 

Na szóval így előzetesen a tegnapi napunk , 4 helyszín ,4 történet ,ragyogó idő volt megint és gyakorlatilag ránk esteledett ,majd egyenként mesélek róla .

charlie21 Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18510

Vértesacsa :-)

Előzmény: hadsz (18508)
hadsz Creative Commons License 2015.11.30 -2 3 18509

Úgy tűnik, működik.

Előzmény: hadsz (18508)
hadsz Creative Commons License 2015.11.30 -2 3 18508

Előzmény: charlie21 (18501)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18507

A CB, azaz cenral battery telefonoknál nincs helyi telep, a telefonközpont hatalmas akkutelepe adja a villanyt az egész telefonhálózatnak. Az LB telefonoknál pedig minden készülék mellett ott van a telep. Pont-pont közötti összeköttetéseknél használatos. Az ilyen telefonokban volt egy induktor is, ami a csengetőfeszültséget adta. Kurbkival kellett működtetni, és megrázó élményben részesítette azt, aki megfogta a drótjait :-)

Előzmény: schlumberger (18506)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18506

Azért, mert LB, azaz local battery.

Előzmény: charlie21 (18505)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18505

Sajnos nem értek hozzá, az biztos hogy telefon , de többet én nem tudok róla ,aki szakértő megírhatná miért van elem-aksi abban az aljzatban

Előzmény: DJ Szegecs (18503)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18504

Köszi!! Akkor nem kell szétvernem a gépem :-)

Előzmény: Elektrolakatos1 (18502)
DJ Szegecs Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18503

Az utolsó képen az egy LB (local battery) telefonaljzat?

 

Előzmény: charlie21 (18497)
Elektrolakatos1 Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18502

központi hiba

Előzmény: charlie21 (18501)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.30 0 0 18501

Uraim ! Csak nekem nem enged feltölteni képeket ,vagy valami megváltozott ? Tegnap óta nekem nem sikerül .

D-peti Creative Commons License 2015.11.27 -4 5 18500

Ha azt nem is, hogy hadiüzem, de azt sejtettük, hogy valami titkos és jól őrzött lehetett ott egykor, mert a játszótér szélén húzódik az FMV szögesdrótos betonkerítése, pont egy őrtoronnyal. Nekünk anno azt mondták az őrtorony azért van ott, hogy abból vigyázzanak ránk! :-))

 

Később aztán sokszor felmásztunk a kerítésre meg a mellette lévő fákra (mivel kis srácok voltunk, senkit nem érdekelt), hogy belássunk, de akkor már semmi érdekes nem volt ott. Egyedül az üzem sarkában van egy jó kis óvóhely, de azt azóta kipakolták már, úgy tudom. Még 2008/9 körül csináltam is pár képet.

 

Előzmény: schlumberger (18499)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.27 0 1 18499

FMV hadiüzem volt, ha nem is úgy látszott kívülről :-9

Előzmény: charlie21 (18497)
monfondir Creative Commons License 2015.11.27 0 1 18498

Én még láttam őket Taszáron... Régi szép idők...

Előzmény: hadsz (18495)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.27 0 1 18497

 

Maradjunk még mindig Budapesten ,de most nézzünk meg egy más funkciót betöltő helyet ,egy volt ipari létesítmény részét képező objektumot. Ne megyünk messze ,maradunk Kőbányán a volt Globusz konzervgyár terültén. Egy véletlen folytán jutottam be a területre mert amúgy zárt rész. Tavaly előtt néhány napot filmesekkel ott forgattunk az üzem területén .Persze köztük is valahogy elment a híre hogy mi a hobbim ,így egyszer oda jött az egyik kolléga és megkérdezte hogy láttam e már a bunkert ? És mutatott a kapu bejárattól nem messze egy a fák között megbújó beton lejáratra . Láttam én csak még nem jutottam oda hogy megnézzem .Szerencsére volt egy két lukas idő így lementem. A lejárat már impozáns volt mint egy rendes ház lépcsőháza ,széles sok ember gyors mozgatására tervezve. Volt vagy 3-4 lépcsőforduló mély. Leérve balra volt a dízel gépház ezt onnan lehet tudni hogy egy teljesen szétvert motor csontváza árválkodik ott. Itt van egy vészkijárat is vaslétrával . Jobbra pedig egy hosszú nagy belmagasságú folyosó halad végig időnként jobbra nagyobb termekkel. Az egész hely igen nagy méretekkel rendelkezik ,sok helyen látszik hogy felhasználták a Kőbányát jellemző alagút rendszert ,lefalaztak belőle kisebb szobákat termeket. Ami nagyon érdekes hogy a nagy folyosót is megszakítják időnként hatalmas acél zsilip ajtók,ezeknek már sajnos csak a kerete látszik.Közép tájt van egy ujjabb vészkijárat ami az udvaron egy beton körben végződik ,egy rozsdás csigalépcső megy fel rajta. Innen tovább haladva zegzugosabb lesz ,kisebb termek váltakoznak ,itt van például egy elég komoly telefon központ nyoma is. A végében a másik komoly lejárat/ feljárat található ugyan olyan nagy széles lépcső házzal. Ennek alján van itt a zsilipes / zuhanyzós dekontaminálós bejárat és egy áteresz pont. Valószínűleg ez volt a fő bejárat. Megmondom őszintén zavarba ejtő hely ,nem tudok semmi róla csak amit láttam .Kerestem a neten de nem leltem semmit. Nem tudok róla hogy más valaki járt e ott ,aki a témában kutakodott ,így kérdeznem sincs kit a véleményéről. Nagyon nagy ,sok 100 fő befogadására elég. Tömeg óvóhelynek jó lehet ,de akkor minek ilyen komoly híradó rendszer nyoma? Azt sem tudom mikor épült ,régen a globus helyén egy sörgyár volt ,lehet már akkor is megvolt ,de látszik az is hogy az egyik fele korszerűsítve lett . Egy része olyan mint egy komoly vezetési pont. A két nagy ki / be járat között van vagy 150 méter. Szerény véleményem szerint az üzem ,vagy környező üzemek PV óvóhelye volt ,aztán később valami komolyabb funkciót is betöltött ,hisz nagyon komoly tömegpusztító védelmet kapott. Aki esetleg tud valamit a helyről az kérem jelezze ,nagyon érdekelne! Tudomásom szerint minden nagyobb ,kiemeltebb gyár,üzem területén voltak kisebb nagyobb bunkerek ,fedezékek ,sajnos nem sokat ismerek ,jo kis téma lenne pedig . A sokaknak ismerős nagy beton légó kockák ,Csepel ,pályaudvarok , mellett sok rejtet kincs lehet a gyárak udvara alatt. Két példa : Nem mesze ahol dolgozom az Örs vezér tere melletti volt Finommechanikai művekben komoly van ,biztos forrás! A másik egy érdekesség ,a gyűjteményembe van egy 1960 as években kiadott „szigorúan bizalmas !” nagy kék kötésű könyv egy rakás térkép melléklettel .” Hóvirág Terv „ néven, a már nem létező, a Köki nél levő valami ruha ipari vállalat egy napos atom háborús gyakorlatának terve. Nagyon jó olvasmány . Ott is komoly PV objektumnak kellett lennie. A többi kép itt :

https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!14993&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

charlie21 Creative Commons License 2015.11.27 0 2 18496

Érdekes volt! Úgyis a kedvenc géptípusom, áradt belőle az erő .És olvasom hogy lett volna 2 század Su 25 is! A másik kedvenc ,kár hogy semmi se lett belőle .

Előzmény: hadsz (18495)
hadsz Creative Commons License 2015.11.27 -3 3 18495
charlie21 Creative Commons License 2015.11.26 0 2 18494

 

A múlt hétvégén Szentkirály csak másodlagos cél volt ,csak azért ugrottunk oda mert meg akartuk nézni fák nélkül. A nap nagyobbik részét itt Veszprém -Ujmajorban a volt szovjet laktanyában töltöttük .Én már voltam ott, de a barátaim akikkel voltam még nem. Anno nyáron voltam a sok lomb volt amit eltakart , így kopaszon találtam még olyan helyet ami nekem is új volt .Az első részt a honvédség használja , ott fel is vannak ujjítva épületek,és mivel éppen hadgyakorlat készülődött néhány USA harcjármű túráztatta a motorját,oda nem tudtunk jutni. De az annyira nem is érdekelt .A kijevi panel még mindig hihetetlen hely , a tűzhelyek ,a sok pravda stb...

A többi kép itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!27710&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

Elektrolakatos1 Creative Commons License 2015.11.26 0 1 18493

Bocsi!

 

De hibátlan megoldás! Meg 2011-es bejárásomon. :-)

 

Előzmény: charlie21 (18486)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.26 0 0 18492

Az. És a Sztrela-1 és Sztrela-10 rakéták ládái vannak ott.

 

Előzmény: charlie21 (18486)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.25 0 0 18491

A legközelebbi kihaltlaktanya-látogatásunkkor nagyon észnél kell lennünk, mert még minket is letartóztat ez a tek-mester-mekkmester:

 

http://index.hu/belfold/2015/11/25/nem_dzsihadistak_lehettek_akiket_a_tek_elfogott/

hadsz Creative Commons License 2015.11.25 -3 3 18490

Időközben sikerült a már megírt helyszínek fotóit is feltenni a képtáramba:

 

Moszkva, Hadsereg Központi Múzeum:

 

https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABcHrswhtUFmvSk&id=3D4536EC98DE30C8%2128281&cid=3D4536EC98DE30C8&group=0

 

Monyinó, Légierő Központi Múzeum:

 

https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABcHrswhtUFmvSk&id=3D4536EC98DE30C8%2128282&cid=3D4536EC98DE30C8&group=0

 

Moszkva, Nagy Honvédő Háború Múzeum:

 

https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABcHrswhtUFmvSk&id=3D4536EC98DE30C8%2128283&cid=3D4536EC98DE30C8&group=0

 

A történet folytatása következik. :)

hadsz Creative Commons License 2015.11.25 -2 2 18489

A két ISz-2 helyett inkább így:

 

A bal oldali fotó látható ISz-2 nehézpáncélos masszív és igen teherbíró alvázát használták fel az ISzU-152-es önjáró löveg (jobb oldali kép) esetében is. A későbbiekben ezt kapta a Scud-A/B hadműveleti rakéták lánctalpas indítójárműve is.

 

 

 

Előzmény: hadsz (18488)
hadsz Creative Commons License 2015.11.25 -3 2 18488

Ha már haditechnikai múzeumok...

 

A Győzelem Park másik nagy attrakciója az a nagyszerű kiállítás, ahol a II világháborúban részt vett haditechnikák kaptak helyet. Ez egyaránt jelenti a Szövetségesek (legfőképpen persze a Szovjetunió) és a Tengelyhatalmak fegyverzetét is.

 

A Nagy Honvédő Háború múzeumának épületétől néhány perces sétával jutottunk a nyugati bejárathoz (van egy keleti is, ahol aztán a látogatás végén kimentünk). Rögtön a kapu utáni területen az alig néhány hetes szovjet - japán háború során, 1945-ben rekvirált japán harceszközöket lehet körbejárni és megnézni. Ilyen a bal oldali fotón is látható Kawasaki Ki-48-as közepes hatótávú, könnyű bombázógép. A háború utolsó évében a típus bizonyos változatát kamikaze pilótákkal is bevetettek…

 

 

Alig néhány lépésre innen, a következő helyszínen a haditengerészet képviselteti magát. Egy kis völgyben kialakított mesterséges tóban és annak környékén kisebb hadihajókat, tengeralattjáró tornyokat, hajófedélzeti fegyvereket állítottak ki. A képeken egy „Dongó” osztályú folyami naszád (ez speciel hidegháborús projekt), különféle hajó- és partvédelmi ágyúk, valamint ’41-es hadrendbe állásuk idején a leggyorsabb (51 csomó, azaz közel 100 km/h), 533 mm-es torpedók, és egy 5 tubusos torpedóvető láthatók.

   

 

Szintén a tó mellett található a gyűjtemény egyik legérdekesebb darabja (legalábbis számomra), egy brutális méretű vasúti ágyú. Ebből a TM-3-12 típusjelzésű monstrumból mindössze három darab készült, és valójában egy csatahajó 305 mm-es fedélzeti ágyúit felhasználva alakították ki ezeket a szerkezeteket. Noha nem Gusztáv méretű jószágról van szó, azért a 340 tonnás tömeg mindenképp tekintélyt parancsoló. A típus egy másik kiállított példányát néhány nappal később Szentpéterváron sikerült megnéznünk, erről még később lesz szó bővebben.

  

  

Mielőtt átértünk volna a másik nagy kiállító területre, egy rövidebb erdei szakaszon lehetett átsétálni. Ez a szovjet partizánalakulatokat bemutató részleg, ahol a fák között ilyen „objektumokkal” találkozunk:

 

A múzeum kollekciójának jelentősebb részét a szárazföldi csapatok és a légierő/légvédelem fegyverei, haditechnikái uralják. A bal alsó fotón szereplő Il-4-es bombázóról érdemes megemlíteni, hogy a szovjet légierő első alkalommal, 1941. augusztus 8-án, 15 ilyen géppel támadta Berlint. Igaz, akkor a típus még a korábbi, fejlesztések előtti „DB-3F” névre hallgatott. Ez a kiállított példány kényszerleszállt a Szovjetunió keleti partvidékének közelében, majd jóval később egy profi restauráló csoport helyrepofozta, és 2004-ben a múzeumnak ajándékozta.

  

 

 

A bal oldali fotó látható ISz-2 nehézpáncélos masszív és igen teherbíró alvázát használták fel az ISzU-152-es önjáró löveg (jobb oldali kép) esetében is. A későbbiekben ezt kapta a Scud-A/B hadműveleti rakéták lánctalpas indítójárműve is.

 

  

A változatosság kedvéért a kiállítás e részén is található egy meglehetősen nagy vasúti löveg, jóllehet, méretében kisebb a feljebb említettnél. A 160 tonnás TM-1-180 típusú ágyú (180 mm-es kaliber) a majd 100 kg-os lövedéket 38 km-re tudta elköpni…

  

  

Az alábbi fotókon látható vasúti-pálya rongáló szerkezettel is itt találkoztam először. A német Krupp nagyvállalat 1942-ben kezdte a gyártását, és a következő évtől már a gyakorlatban is alkalmazták. A működési elve roppant egyszerű és hatásos volt, a gőzmozdony által vontatott kocsira szerelt 30 tonnás horog, nagyjából 8-10 km/h sebességgel haladva, szétszaggatta a talpfákat.

  

  

A kiállítás legutolsó szakaszán (legalábbis, ha azt az irányt vesszük, ahogy mi mentük rajt végig) egy kiterjedt futóárok és harcálláspont rendszert lehet végigjárni, majd végül műszaki akadályok, aknamezők, valamint a Wehrmacht által alkalmazott harcjárművek zárják a sort.

 

   

 

A felsoroltakon kívül természetesen még rengeteg érdekes látnivaló kínálja magát. Az itt készült fotóimat feltöltöttem a képtáramba: https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABcHrswhtUFmvSk&id=3D4536EC98DE30C8%2128284&cid=3D4536EC98DE30C8&group=0

 

 

k.dani96 Creative Commons License 2015.11.25 0 0 18487

Remélem még kijutok a városkába, és csinálhatok még egy kisfilmet róla! Amúgy a hely igazi kincsesbánya (volt)! Van innen 20 villanykapcsolóm, neotonos poszter, '86-os fanta üveg, régi pénzérmék, étlap '88-ból, temérdek papír tele cirill betűkkel, 60-as évekbeléi gyógyszerrecept, 1991-es színházjegy! Csak nem zúzzák szét a várost...

Ezt a kisfilmet még idén júliusban csináltam, mikor még burjánzott a növényzet:

 

 

Előzmény: charlie21 (18471)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.25 0 1 18486

Ne haragudj István csak kicsiben nyitja meg a képet .Alig látni, de a tippem Zsámbék a HÁP teteje a megvilágító beton fedezéke ?

Előzmény: Elektrolakatos1 (18485)
Elektrolakatos1 Creative Commons License 2015.11.25 0 0 18485

:-( 

 

Előzmény: charlie21 (18484)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.25 0 3 18484

Hozzáoszlásod alapján úgy gondolom hogy sose voltál  eme múzeumban,ezért bátorkodok írni.

Pontokban sorban :

-Az objektum eddig volt használva,légvédelmi múzeum és nyári színház és kulturális hely.

-Semmi nem volt romos ,az a néhány épület ami ott van fel lettek ujjítva .

-Valóban nem miattunk "topik" lakók miatt kellett volna megtartani ,de mint írom MÚZEUM!! Te szoktál járni múzeumba? Ha igen oda miért ? Mert talán régi már nem              használt dolgokat és egyéb régi tárgy van összegyűjtve tematikusan? Tehát mondjuk szobrok,festmények? Vagy a várban a hadtörténeti múzeumban fegyverek ? Vagy ezeket is dobjuk ki ? Mondjuk Kinizsi Pál kardját,vagy az összes 48 as huszár ruhát.Ezek is régi már múzeumi tárgyak voltak.

-Lakások? Ez egy hegytető ,nincsenek átalakítható épületek lakássá ,ez egy légvédelmi bázis hatalmas beton bunkerekkel ,fedezékekkel , sose lesz belőlük lakás!

-Az országban majdnem jártam az összes hasonló objektumban ,ezeknek pont az volt a lényege hogy eldugva lehetetlen helyeken védjék légterünket ,ki akarna bárki is ilyen helyen lakni ,se közlekedés ,se víz ,se villany több esetben .

-Sose volt Szovjet katonai múzeum, A Magyar Honi légvédelem múzeuma volt a neve is ez! Szovjet technikára alapozva ,mivel ezeket ott gyártották nagyrészt.

-És mint írtam semmi nem volt romos,a beton fedezékek 100 évig ott fognak állni ,a technika állapota romlott mivel kint álltak az esőben a fagyban ,erre nem költöttek.

Én még azt fűzném hozzá hogy sok haditechnikai múzeumban jártam már szerencsére külföldön, mindenhol népszerűek, sokan látogatják,az eszközök zöme garázsokban fedett helyeken,felujjítva, és büszkék rá és vigyáznak rá. Csak nálunk rohad mindenhol ,semmi megbecsülés ,lassan elporladnak egy álltó helyükben .Aztán megy az olvasztóba ,lásd pl Kecel .Ezek is a történelmünk része volt , és nem lehet előrángatni egy másikat ha kéne.

És én sem akarok senki lelkében lépdelni ,de ami úgy kezdődik hogy "Múzeum" legyen az bármi is az érték ,legfeljebb éppen nem az érdeklődési köröm ,de attól még nem szolom le.

 

Előzmény: Wadie csappantyú (18482)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.25 0 2 18483

Nem szovjet volt...

Majd nézd meg jövőre, mire lesz használva. Aztán írd meg ide.

Előzmény: Wadie csappantyú (18482)
Wadie csappantyú Creative Commons License 2015.11.25 -4 1 18482

De legalább használva lesz az objektum.

Szvsz nem gondolnám hogy még álljon romjaiban az épület(ek) még vagy 50 évig.

Bár biztosan jó ez így pár megszállottnak nosztalgiázni fotózgatni a múlt emlékeit.

De nem gondolnám hogy eme topik lakók kedvéért kellene eredeti állapotában megőrizni még 50 évig.

Hasznosítani kell vagy lakásokat átalakítani újat felhúzni fiataloknak fészket jövőt alakítani belőlük.

Ez a véleményem. Bocsánat ha vannak(lesznek) akiknek a lelkületébe gázoltam. Szvsz a jövőt kell nézni.

Hasznosítani ha most a menekültek profitálnak ebből akkor legyen így. Ha lakások lesznek utána olcsón akkor az is egy irány. De nem gondolnám hogy szovjet katonai múzeum legyen romjaiban mely évről évre romlik és életveszélyessé válik egyre inkább.

Előzmény: schlumberger (18480)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.11.25 0 1 18481

Biztos helyről tudom, hogy fent sem akarta mindenki (nagyon fent), de sajna lépni senki nem mert :(

Előzmény: schlumberger (18480)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.25 0 0 18480

Az az ország, mely a múltját nem becsüli, a jövőjét is elveszíti.

Előzmény: schlumberger (18479)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.25 0 1 18479

Ide is: Rohadjanak meg!

Előzmény: Ridley4Lev (18477)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.25 0 0 18478

Igen sajnos én is láttam már :-(

Előzmény: Ridley4Lev (18477)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.11.25 0 0 18477
zajza Creative Commons License 2015.11.25 -1 1 18476

Ahha, éreztem, sőt, nekem már nagyon erős volt a gyanúm, hogy egy kurva nagy "játszóteret" fognak kialakítani itt.
Mondjuk inkább azt, mint menekülttábort :)

Előzmény: charlie21 (18473)
D-peti Creative Commons License 2015.11.24 -4 5 18475

Kiskunhalasra esett a választás Bács-Kiskkun megyében, de ott is inkább sátrakat emeltek az udvaron, mintsem az épületeket nyitották fel. Ráadásul a sajtó tévesen írja, hogy a volt szovjet laktanyában, sokkal inkább a mellette lévő egyori magyarban, a Gábor Áron II-ben.

 

Jó kis cikket lehetne írni, hogy a bezárások óta eltelt "gondos őrzés" során milyen mértékű értékcsökkenés ment végbe a volt katonai objektumokban...

 

Előzmény: Volt tüzér (18474)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.24 0 1 18474

Tény és való, hogy a szellőztetésre nem lesz gond!
A közelmúltban olvastam valami sillabuszt, hogy az ország melyik településeire terveztek menekült tábort. Természetesen valahány település hajdani katonai helyőrség volt, rendes laktanyával.
Persze én - sok itteni rendszeres csavargóval együtt - nagyjából tisztában vagyok ezeknek a laktanyáknak állapotával, ezért is lepett meg a dolog.
Be volt tervezve a mezőfalvi laktanya. A sárbogárdi is. Az a sárbogárdi laktanya, ahol éppen dőlnek ki a legénységi épületek falai!

 

Előzmény: zajza (18472)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.24 -1 2 18473

Mondtam hogy éppen airsoft harc volt ,ezt most találtam ,ezt láttuk :-) Forrás :Invisible Enforcer Team

Előzmény: zajza (18472)
zajza Creative Commons License 2015.11.24 -1 1 18472

Jaja :)
Többen azt írták, hogy menekülteket akarnak ide elhelyezni, ami szerintem baromság, tekintve az épületek állapotát.

Előzmény: charlie21 (18471)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.24 0 0 18471

Látom azért minden laktanyás fertőzöttet piszkál a téma , mindenki igyekszik még egy kört menni bent :-) Tényleg nagyon más így ! Amíg lehet végig kell fotózni így is. Gyula te mint közeli lakos kérlek tartsd ott a tekinteted ,és persze írd meg ha van valami hírek!

Közbe felraktam a képtáramba a képeket akit érdekel : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!27852&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

Előzmény: zajza (18470)
zajza Creative Commons License 2015.11.24 -1 2 18470


Talán utoljára....bár a héten még kimegyek újra :P

hadsz Creative Commons License 2015.11.23 -2 3 18469

Lehet, hogy így volt! De ebben az esetben szívesebben mondanám, hogy leadtuk a (akkor még) 2 pontot. Legyen egy jó napjuk! :-)

D-peti Creative Commons License 2015.11.23 -3 3 18468

Egyetet értek! Szerintem egy idegenbeni győzelem a magyar srácoknak hatalmas és emlékezetes éményként maradt volna meg, főleg ha utána úgy kergették volna ki őket az elvtársak! :-)))

Előzmény: charlie21 (18467)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.23 0 2 18467

Biztos nyertek a szovjetek :-) 

A nagy CCCP nem lehet legyőzni :-) 

Előzmény: hadsz (18466)
hadsz Creative Commons License 2015.11.23 -2 4 18466

"...lehet egy hét múlva sorompó..."

 

Igen, lehetséges. Meg az is, hogy egy hét múlva azok a táblák darabokban hevernek az árokban, és még hónapokig, vagy akár évekig nem történik semmi... Meglátjuk. Mindenesetre tényleg teljesen más képét mutatta a laktanya, mint amihez hozzászoktunk.

Valamikor '89 környékén a középiskolánk focicsapata játszott egy meghívásos meccset a szovjetekkel. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy még aktív korában jártam abban a laktanyában. Igaz, nagyon nem nézhettünk szét... Az iskolában volt az öltöző, és onnan mentünk a közeli pályára. Emlékszem, a suli folyosóin az egyen-köpenyes diáklányokra, hatalmas masnikkal a hajukban. A mérkőzés végeredményére már nem emlékszem. :)

Akkor kellett volna fotózni! Nem ezt láttuk volna:

 

  

  

 

 

Előzmény: charlie21 (18465)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.22 0 1 18465

Hát csak azt tudom hozzá tenni hogy kettő táblán kívül semmi nem volt ,sorompó végképp nem, a területen folyamatos autós mozgás ,és vagy 100 airsoftos szaladgált a végén, persze ettől függetlenül lehet egy hét múlva sorompó, meg fekete ruhás jedik :-) Mindenesetre így még nem sokan látták, nagy élmény volt ha többet nem is jutok be 

Előzmény: Ridley4Lev (18463)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.22 0 1 18464

szép képek Sanyi! a te objektíveddel nem tudok versenyre kelni ,ugyan onnan csináltuk,és mégis mennyire más :-)

Előzmény: sweethome (18462)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.11.22 0 2 18463

Amiért anno írtam nem csak a tábla volt...hanem volt egy Megyei katasztrófavédelmi gyakorlat, a sajtót is meghívták rá, viszont valaki - talán a tulaj -  kihívták rájuk a rendészetet, mindenkit felszólítottak, hogy azonnal hagyja el a helyszínt. Akkor közölték a sajtó kérdésére, hogy a kitermelés után sorompó is lesz majd és jobban kitáblázzák a magánterület feliratokat. Reméltem hogy ebből is lesz cikk mint a gyakorlatból de a helyi sajtó nem írta meg még. 

Előzmény: charlie21 (18460)
sweethome Creative Commons License 2015.11.22 0 2 18462

Ám legyen....

Ezek szerint én értem haza utoljára ?

 

 

Előzmény: charlie21 (18460)
VoltKatona(Lee) Creative Commons License 2015.11.22 0 2 18461

Miskolcon sok bunker volt, mert ipari varos volt.De sok volt, megyeszekhelyeken is. sokszor korhaz mellett is epitettek bunkert, lasd pl. a karcagi korhazat.

Előzmény: jaszy1 (18441)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.22 0 2 18460

 

Bár Szabolcs barátom megelőzött ,közelebb lakik :-) , de minket is piszkált a megjelent hírek ,tőled ,internet stb, így késő délután egy másik meglátogatott hely után beszaladtunk, kegyes volt az időjárás is, pazar naplementés fényekkel övezve végig szaladtuk a sokszor bejárt helyet, hát igen így kicsit más susnya nélkül, annak idején ilyesmi lehetett, nem semmi így!!!Hihetetlen mennyire más! Nem tudom mi a  terv ,hogy lesz , de ma senki nem állt az utunkba ,és a bejáratnál vagy 50 autó állt és vagy 100 airsoftos csomagolt éppen, lehet ez a terv ? Egy hatalmas pálya ? " a halott város ! a zóna ! Stalker ! " már látom is a feliratokat , aztán lehet dózer,az épületek így növényzet nélkül elég durva, sok az igazán életveszélyes,sokkal jobban érthető .Nem bátorítok senkit hogy bemenjen ,kerítés nincs továbbra sem ,de tábla van hogy ne menj be! Ja és  nem írtam persze Szentkirályszabadja ,Hadsz nagyon jók a képek az előtte utána !

Előzmény: Ridley4Lev (18453)
hadsz Creative Commons License 2015.11.22 -2 5 18459

Szentkirályszabadja - volt szovjet laktanya, avagy variációk egy témára. A második oszlop fotói ma délután készültek.

 

 

  

 

 

 

D-peti Creative Commons License 2015.11.20 -5 6 18458

Nem írtad le, hogy abban a megtiszteltesében lehetett részünk, hogy mi voltunk az első látogatók. :-)

 

Egyébként ingyenes(!) az objektum látogatása, az önkormányzat támogatja is az alapítványt, melynek tagjai szívvel lélekkel csinálják feladatukat, tényleg érdemes megnézni.

Előzmény: charlie21 (18457)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.20 0 2 18457

 

Maradjunk még Budapesten ,és nézzünk meg egy másik kerületi vezetési pontot .X kerület Kőbánya ( első 10 kép)  Mint szerintem sokan tudják nem véletlenül hívják Köbányának ,olyan ez a terület mint a sajt . Mindenhol egy lejárat sok kilométer alagút rendszer ami persze az ipari hasznosításon kívül jó teret adott a katonai ,védelmi területnek is. Így nem meglepő hogy a Dréher sörgyár szomszédságában az egyik ilyen kibányászott alagút rendszert felhasználva épült ki a kerület védett vezetési pontja. Ezért is sajátos a felépítése. Nem a szokványos földel vagy épülettel fedett egy folyosós rendszer ,hanem zegzugos ,kissé barlangszerű objektum . Maga az objektum egy szikla falba van bevágva ,és több szintes. A gépészete régebbi stílust képvisel,nem túl korszerű. Viszont sok szép gyűjteményi darab és kiállított anyag található benne ,mert szerencsére ez is Múzeum lett. Egy alapítvány kezeli akiknek 2013 ban sikerült hivatalos múzeumnak megnyitni. A lelkes vezetőjük egy Katasztrófa Védelmis tiszt ,aki toborzott maga köré egy fiatalokból -gyerekekből álló csoportot ,mondjuk úgy hogy egy ifjúsági tagozatot akik saját egyen ruhájukban a helyet is karbantartják,javítják,és minket is kalauzoltak. Sok mindent sajnos elbontottak ,sok belső berendezés hiányzik,de amit lehet pótoltak,pótolnak. Érdemes akit érdekel időpontot egyeztetni velük . Mindent meg lehet fogni ,van olyan amit ki is lehet próbálni .

Erről a képek itt :

https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!14638&cid=92D81BA291AEC03A&group=0 De ha már itt vagyunk akkor még meg kell említenem az egész környéket behálózó köbányai pince rendszert is( második 8 kép )  A környező gyárak ,már amelyik működik ,mindegyike alatt van ilyen. A Dréher alatti jelenleg is nagyrészt használt,ide lehet szervezett túrára menni .Aztán egy másik hatalmas több szintet és kilométert rejtő is megnézhető több órás túra keretében. Ennek képeit rakom majd ide. Nem messze a PV objektumtól nyílik ennek a bejárata ,és csak azért írom ide mert ennek is van PV célra használt része,tömeg óvóhelyek. Illetve volt itt a második VH idején egy repülőgép össze szerelő üzem is. Most is megvan a PV részben a fürdő ,a szűrő helyiség romja,a lebetonozott biciklik amit akkor kellett hajtani ha más áram forrás nem volt. A lejjebb levő szinteket elöntötte a víz,ami kristály tiszta és lehet búvár túrákat tenni benne. Erről sok videó is van fent a neten . A pincerendszer ezen részéről itt vannak képeim: https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!8832&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

schlumberger Creative Commons License 2015.11.19 0 0 18456

Köszönöm.

Előzmény: Ridley4Lev (18455)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.11.19 0 1 18455

Új tulajdonosa lett a területnek aki kitette a magánterület táblákat...egyéb ok is van amiért nem, de ezt egyelőre nem akarom publikussá tenni. Majd ha meg lesz írva nyilvánosan akkor itt megosztom. 

Előzmény: schlumberger (18454)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.19 0 0 18454

?

Előzmény: Ridley4Lev (18453)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.11.19 0 0 18453

Szentkirályszabadja (Szovjet rész) a mai napon felkerült a nem bejárható helyek közé. 

charlie21 Creative Commons License 2015.11.18 0 1 18452

Emlékszem nagy gondolatára :" Inni ,Inni , Inni ! "

Előzmény: schlumberger (18451)
schlumberger Creative Commons License 2015.11.18 0 1 18451

 Én a másik öreggel találkoztam. Szomjazva ittam szavait :-)

Előzmény: AmbulanceZoli (18450)
AmbulanceZoli Creative Commons License 2015.11.18 0 1 18450

Ha már Karcsibánál vagyunk, akkor én is megosztom, hogy én éjjel találkoztam vele, és német futballszurkolónak állcázta magát! Chemnitz, akarom mondani Karl Marx Stadt! :D

Illés Lajos Creative Commons License 2015.11.17 0 0 18449

Üdv.

A dunai vasműbe is van pár bunker.Szívesen körülnéznék bennük.

hadsz Creative Commons License 2015.11.17 -4 1 18448

Nemrég én is összefutottam az Öreggel... Igaz, akkor épp napozott.

 

 

 

Előzmény: zajza (18443)
hadsz Creative Commons License 2015.11.17 -3 2 18447

"Magyarország minden megyéje rendelkezett egy (esetleg több) védett objektummal"

 

Bizony, lenne még mit megnézni. :)

Előzmény: charlie21 (18442)
hadsz Creative Commons License 2015.11.17 -2 2 18446

Mennyi ilyen és ezekhez hasonló van/volt az országban... Különösen az iparterületek környékén.

Előzmény: jaszy1 (18441)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.17 0 0 18445

A név rokonom :-)

Előzmény: zajza (18443)
zajza Creative Commons License 2015.11.17 -1 1 18443

A minap meglátogattam Karesz bát, aki a mai napig is egy sötét pince mélyén pihenget.

charlie21 Creative Commons License 2015.11.17 0 0 18442

 

Pár napig gondolkodtam mivel folytassam a sorozatom és arra jutottam hogy egy kicsit kilépve a szigorúan katonai objektumok közül néhány PV (polgári védelmi ) objektumot mutatok be. Ezek is vannak sokszor olyan érdekesek mint sok katonai, berendezésük ,felszerelésük egy része meg egyezik azokkal,ezek is az adott kor, a hideg háború emlékei ,és itt a kihalt laktanyákon is feltűnik néha ebben a témakörben egy egy hely. Az első ilyen az egyik kedvenc Budapest ,Csepel XXI kerületi vezetési pont .De előtte még egy kis bevezető ,szerény ismereteim szerint Budapest minden kerületében volt a helyi vezetésnek ilyen védett vezetési pontja .Ahová a Tanácselnök (polgármester) a helyi apparátussal,az erre kijelölt funkcionáriusok, titkárnőig bezárólag mehetett baj esetén. Ezen kívül volt a Fővárosnak ha jól tudom kettő is ,egy a belvárosban ,de a fő irányító pont Pécelen . Aztán voltak még speciális funkciót ,például EÜ vagy labor ,radiológiai, feladatú védett objektumok. A nagyobb stratégia vállaltok ,üzemek is rendelkeztek ilyennel ,mint a fővárosban ,mint vidéken ( mutatok majd ilyet is) , a háborúban fontos feladatott betöltő intézmények ( MÁV,Magyar Rádió ,Posta ) szintén rendelkeztek ilyennel ( MÁV ban és a Rádióban voltam is) :Ezek mellett védett vagy kevésbé védett raktár bázisok,EÜ anyag,üzemanyag, stb. És Magyarország minden megyéje rendelkezett egy (esetleg több) védett objektummal ,ami az eddigi tapasztalataim szerint a Megye székhely közelében lett kiépítve. Szóval rengeteg objektum,lehet kutakodni ,viszonylag kevés ismert ,sokuk már az enyészeté ,de sok a most Katasztrófa Védelemnek nevezett szervezet aktív objektuma. Rengeteget tudnék írni ezekről ,de akkor sose végzek. Így majd az egyes objektumoknál azért megemlítek még érdekes dolgokat. Akkor Csepel. A budapesti vez. pontok egy jó részét ismerem ,de ezek közül a csepeli kiemelkedik mert egy igen gondos gondnok és egy lelkes akkor oda vezényelt Polgárvédelmi tiszt megőrizte az utókornak a felhagyása után. A XXI kerületi párt és helyi vezetők részére épült valamikor a 60 as években. A Tejút utcában egy iskola alatt. A főbejárata is az iskola oldalából nyílik ,a vészkijárata pedig az iskola udvarán van a „ rom mezőn” kívül (tehát ha összedől az iskola ,sem zárja el) Az objektum teljesen légmentesen zárható ,védett az Atom és más tömeg pusztító fegyverektől. Felépítése sablonos,a zsilipes bejárat után a középső hosszú folyosó két oldalán nyílnak a helyiségek .Elől a létfenntartó egységek szobái,dízel ,légszűrők,akkumulátor, az egyik oldalon ,szemben a konyha,étkező,és háló szobák. Ezek után irodák ,telefon központ,és egy kis orvosi szoba .A végén helyezkedik el a vezetés irodái és egy nagy vezetési terem ,az operatív értekezletek helye. Ami érdekessé teszi a helyet hogy minden működik ,a gondnok úr hetente indítja a technikát. Én többször is voltam mindig szépen mentek a gépek. Itt kell megemlítenem a tiszt urat Loós Zoltánt aki fantasztikus gyűjteménnyel rendelkezik a témakörben,és gyakorlatilag az összes szobában a már ott levő és megőrzött eszközökön kívül a saját rengeteg tárgyát is kiállította. A terv egy interaktív múzeum megnyitása lett volna ,régebben néhány újság cikk is megjelent erről. Mindig szívesen fogadott minket,és rengeteg dolgot sikerült tőle megtudni ,sok csak sejtett dolgot erősített meg vagy cáfolt. Volt egy jó kis térkép is Budapest összes ilyen objektumáról :-) . Még film vetítést is tartott nekünk a vezetési teremben ,sok archív ilyen film van neki. Aztán mikor átalakították a PV-KV ra ,elvezényelték onnan a belvárosba. Elvesztettem a fonalat vele, a hely tudomásom szerint megvan és rendben van, gondnok úrnak hála. Múzeum még nem lett ,a hivatal csak keresztbe tesz,remélem a gyűjtemény nem sérült . Ha jól tudom külön vezetéssel és elég sok belépti díjért most is megnézhető ?! A többi kép itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!10525&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

jaszy1 Creative Commons License 2015.11.17 0 1 18441

A bunker bejárás második része.

 

 

jaszy1 Creative Commons License 2015.11.14 0 1 18440

Köszönöm az infót és a történetet! Töredelmesen bevallom nálam is volt a látogatáskor GM számláló, de nem vettem elő.

Előzmény: hadsz (18435)
D-peti Creative Commons License 2015.11.13 -3 6 18439

Lehet, hogy a csernobili értékekhez volt szokva, és kicsi háttérsugárzást már ki se mutat :-))

Előzmény: charlie21 (18437)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.12 0 1 18437

vittem bizony :-) méghozzá egy igazi szovjetet ,korabelit ,semmit nem mutatott lent a tárolókban sem

Előzmény: hadsz (18435)
hadsz Creative Commons License 2015.11.12 -2 6 18436

A következő helyszín a Nagy Honvédő Háborúnak emléket állító múzeum, Moszkva egyik magaslatán, a Poklonnaja dombon elhelyezkedő Győzelem Park (Park Pobegyi) központi látnivalója. 

 

Már a Győzelem Park nevű metróállomás folyosóin látni és érezni lehetett, hogy itt minden a németek feletti győzelem dicsőségéről szól (mellesleg, ez azért városszerte sok helyen látható…).

 

A falakat díszítő, különböző kitüntetéseket ábrázoló festmények:

 

A felszínre érve először megnéztük a Kutuzov sugárút szigetén elhelyezett igen látványos diadalívet. Az építményt az oroszok Napóleon seregei elleni győzelme ihlette, igaz, ez a jelenlegi a sztálini érában lebontott eredeti diadalív ’68-ban felépült másolata.

 

A nagyon forgalmas, soksávos „proszpekt” túloldalára érve rögtön egy hatalmas, nyílt térre értünk. Innen rendkívül látványos, szökőkutakkal, a különböző frontokat szimbolizáló emlékoszlopokkal, szobrokkal díszített tágas promenád vezet a dombtetőn felépített, és ’95-ben megnyílt múzeumhoz.

  

 

A köríves oszlopcsarnok előtt felállított obeliszk pontosan 141,8m magas. A szám nem véletlen, minden deciméter a háború egy-egy napját jelképezi. A csúcshoz közel Niké, a győzelem Istennőjének szobrát helyezték el. Az emlékmű mögött az ismeretlen katona emlékének öröklángja lobog.

 

Ahogy az a múzeum homlokzatán is látható, idén ünnepelték az esemény 70. évfordulóját.

 

 

Az épület fenséges lépcsőháza, az ún „Parancsnokok csarnoka”. A földszinten - többek között - azoknak a tábornokoknak és marsalloknak a bronz mellszobrai, akik megkapták a Szovjetunió legmagasabb katonai kitüntetését, a Győzelem-rendet. Az épületben összesen négy szinten rendeztek be látványos tárlatokat.

  

 

A díszlépcsőn felérve, szemben találjuk azt a robosztus, kétszárnyú kaput, amin keresztül beléphetünk a „Dicsőség csarnokába”. A csodálatos, kerek terem közepén a „Győzelem katonájának” szobra áll, körben a fehér márvány falon sok - sok ezer név, valamennyien a Szovjetunió Hőse kitüntetettjei. Felettük a hősi szovjet városokat jelképező díszes faragások, és mindezeket hatalmas babérkoszorú, majd a kupola közepén pedig a már említett Győzelem-rend emblémája koronázza meg.

 

   

 

A felső szinteken, a „Dicsőség csarnokán” kívül, természetesen rengeteg érdekes kiállítási tárgy tekinthető meg, tematikusan csoportosítva. Fegyverek, járművek, egyenruhák, kitüntetések, személyes tárgyak, levelek, naplók, festmények, stb. Sokáig el lehet nézelődni… Az információkat, ismertetőket az orosz mellett angolul is kiírták.

   

 

A következő fotóhoz kapcsolódó történet: A szovjetek a BM-13-as katyusákat 1941 júliusában vetették be először Orsa városának (a mai Fehéroroszország területén) közelében. Az év októberében a legelsőként létrehozott ilyen rakéta-sorozatvető egységet, a Vörös Hadsereg több más alakulatával együtt, bekerítették a németek egy kis falu mellett, Szmolenszk és Moszkva között nagyjából félúton. Az üteg parancsnoka, Fljorov százados, hogy elkerülje a technika német kézre kerülését, megparancsolta azok felrobbantását, majd végül a súlyosan sebesült parancsnok magával is végzett. A képen az egyik „Sztálin-orgona” maradványai láthatóak.

 

A legalsó szinten kapott helyet az „Emlékezet és Gyász terme”. Itt annak a sokmillió (a helyi adatok szerint 26,6 millió fő) szovjet katona és civil áldozatnak állítanak emléket, akik a II. világháború évei alatt vesztették életüket. Szintén az alagsorban lehet megnézni azt a hat látványos és igen részletgazdag diorámát, amelyek a háború egy-egy emlékezetes hadszínterét örökítik meg. A berakott fotók Berlin ostromát, a Kurszki csatát és a Leningrádi blokádot ábrázolják (a másik három: a Moszkvai csata és ellentámadás, a Sztálingrádi ütközet és a Dnyeper folyónál történt átkelés).

   

 

Miután kijöttünk a múzeumból, megcéloztunk egy másik nagyszerű kiállítást, a Győzelem Park délnyugati részén kialakított haditechnikai gyűjteményt. A következő kis írás majd erről fog szólni. A parkban nagyon szépen gondozott sétányokon, emlékművek között sétáltunk le ide, szerencsére az idő is gyönyörű volt!

 

 

Előzmény: hadsz (18367)
hadsz Creative Commons License 2015.11.12 -2 5 18435

Az itt szolgált magyar őrszázad parancsnoka mesélte a következő történetet:

 

 Néhány héttel azután, hogy 1990 márciusának végén a Magyar Honvédség átvette a tótvázsonyi objektum őrzését a szovjetektől, egy "lelkes" és talán túlzottan agilis környezetvédő csoport a kapuban belépési lehetőséget követelt a laktanyába. Valahonnan megneszelték, hogy miféle fegyvereket őrizhettek korábban Szergejék a területen. Ne felejtsük, hogy mindez Mojszejev vezérkari főnök októberi bejelentése előtt kb fél évvel történt!

A zöldek különféle papírokat, engedélyeket lobogtattak az őrparancsnoknak, néhány fontos és illetékes személyre hivatkozva próbálták meggyőzni a katonákat, hogy engedjék be őket és méréseket végezhessenek, bizonyítva ezzel, hogy milyen veszélyes területet őriznek.

A századparancsnok, szolgálati ügyben akkor épp Veszprémben tartózkodott (ő elhajtotta volna a társaságot...), az őrparancsnok pedig engedett a nyomásnak, és beeresztette őket (ahelyett, hogy hívta volna, vagy próbálta volna elérni a felettesét). A műszerek természetesen szinte az egész területen kattogtak, a normálisnak tekinthető, alap háttérsugárzásnak megfelelően, de a sorkatonáknak ennyi is bőven elég volt...  Talán még a csernobili katasztrófa hírei is élénken éltek az emberekben, és megijedtek. Nem akartak hallani a laktanya, és főleg a hátsó, zárt rész további őrzéséről.

Amikor a századparancsnok értesült a hírekről, a felesleges hisztéria elkerülése végett, azonnal intézkedett. A Honvédségtől hívatott szakembereket, akik a műszereikkel több napon keresztül, alaposan végigjárták az egész területet. Természetesen semmilyen veszélyes mértékű sugárzást nem mértek. Hogy végképp meggyőzzék, és megnyugtassák a katonákat, még Veszprémben, a lakótelepen is mérték a háttérsugárzást. Az érték magasabb volt, mint a tótvázsonyi laktanyában...

Ez már ugyan jóval később történt, de ha jól emlékszem, az egyik látogatásunk során Charlie barátom is elhozta a GM számlálóját. :)

Előzmény: jaszy1 (18425)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.11 0 2 18434

Most Pri Bratislave ( úgy nézem már máshogy néz ki a terület, azok a piros tetejű házak nem voltak, meg a tavacska sem )

 

 

Devinska Kobyla, jól látszik a bal felében a 4 állvány helye

charlie21 Creative Commons License 2015.11.11 0 1 18433

 

Köszönöm Feri bátyám a kiegészítést! És akkor hogy a másik technika se legyen elfelejtve nézzünk Szlovák Nyevát . Az említett túránk másik két objektuma ilyen osztály volt . Az első Most Pri Bratislave (első 9 kép)ami szintén mint a  Volhov síkvidéken terül el egy kerítéssel körbe vett lapos terület. Itt az volt rögtön az érdekes hogy gyakorlatilag akkor 2007 ben még aktív volt de csak olyan szempontból hogy a Nyeva technika már nem volt ott ,de katonák őrizték mert a területen időnként a Szlovák hadsereg SZ 300 as technikája települ ,gyakorolnak. De Dusán elintézte :-) Az őrzés ténye meg is látszott mert kicsit ugyan romosan de egyben volt. Itt is rögtön szembe tűnt hogy milyen nagyon megerősített fedezékek voltak . Gyakorlatilag nekem az atlanti fal bunkerei ugrottak be. Masszív páncél ajtók zárták le a félig a földbe süllyesztett fedezékeket . A HÁP is egy kis erőd volt a tetején is védett beton fedezékkel. A HÁP egész jó állapotban volt ,bent volt a bútorzat ,bár össze törve, képek ,ábrák ,és még a tervtábla is megvolt. A fedezékekben rengeteg pótalkatrész ,műszer ,kábeldob ,ládák hevertek ,érdemes végig nézni a képeket szerintem lesz ismerős! Mindenki szedett is egy kis szuvenírt . Még a daruk is bent voltak a fedezékeknél. A másik osztályhoz fel kellett autóznunk a Pozsony feletti hegyekbe. Egy hegytetőn helyezkedett el Devinska Kobyla ( második 9 kép)Nyeva osztálya. Ez mivel igen csak hegyes terepre épült már igencsak más felépítésű volt ,nem volt olyan szép szabályos . Itt viszont volt egy laktanya épület is rögtön a bejáratnál. Hátrébb pedig a szintén brutális páncél ajtós fedezékek sora . Ahhoz képest hogy már teljesen bejárható gyakorlatilag túrázó hely lett még sok vas megvolt . Itt ért minket a naplemente gyakorlatilag . Hozzá tartozik még hogy vendéglátónk Dusán igen gazdag túrat hozott össze nekünk ,láttunk még egy aktív RT alakulatot is, és gazdag vendéglátásban is részesültünk!Köszönet érte ! Ezzel most ezt a témát lezárom ,valami mással fogom folytatni a visszaemlékezéseket itt  a kihalt laktanyákon

Most Pri képei itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!2586&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

Devinska pedig itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!2461&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

jaszy1 Creative Commons License 2015.11.10 0 2 18432

Ismét bunkerek/óvóhelyek után kutattunk, sikerült is megnézni négyet.

charlie21 Creative Commons License 2015.11.09 0 0 18431

Szia!

 

Bián kis liftes szovjet? Az Etyek-Botpusztaira gondolsz?

Előzmény: gauls (18430)
gauls Creative Commons License 2015.11.08 0 0 18430

Hát szép Jó napot mindenkinek !

Látom még megvan az aktivitás, sajnos a Biatorbágy melletti szovjet rádiós kis lifttel ellátót hely már magán kézben van ,nem tudtunk bejutni....

Amúgy jó hallani felöletek.....

Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.06 0 2 18429

Nos kezdem azzal, amiről Karesz is ír, hogy ezek a tüzelőállások sokkal jobban meg voltak erősítve, mint a mieink!
ha a Gugli képet megnézi valaki, láthatja, hogy ez egy kifejezetten szabályos körkörös harcrendbe telepített tüzelőállás.
Ha valaki alaposabban megnézi a képeket, és valami fogalma már van a magyarországi rendről, rájöhet, hogy itt hiányzik a 7-es épület. Csehszlovák, majd szlovák barátaink és szövetségeseink tökéletesen másképp oldották meg a tartalék rakéták tárolását.
Másrészt minden egyes indítóállásban volt egy óvóhely, ami a személyi állomány védelmére szolgált. Mondjuk, ott nem szakaszfedezék, hanem rajfedezék lehetett.
Az SZNR fedezéke egy valóságos erőd. Ráadásul ezeket jóval hamarabb építették, mint a mi új építésű tüzelőállásainkat.
Mondjuk a laktanyájuk nem egy nagy durranás. A régi építésű laktanyáink is sokkal komfortosabbak voltak.
Kivétel persze a három közül a Devinska Kobyla-i tüzelőállás, és a laktanyája. Az maga volt a csúcs. És nem azért, mert olyan magasan volt.

 

Előzmény: charlie21 (18427)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.06 0 2 18428

Dunajska Luzna Volhov TÁS

 

charlie21 Creative Commons License 2015.11.06 0 3 18427

 

Sokat gondolkoztam hogyan is zárjam le azon írásaimat ami a magyar honi telepített légvédelem objektumait mutatta be. Mert bevallom lassan a végére érek,vagy tulajdon képen értem is. Az írások gyakorlatilag az osztályok tüzelő állásaira koncentrált . Így mivel csak azokat írtam le ahol saját magam jártam elfogytak . Bár kicsit füllentek mert kimaradt néhány ahol voltam,Vácegres például, erről nem tudnék pár mondatnál többet írni. Aztán nem írtam külön Unyról sem ,de megemlítettem Tinnyénél. Nem írtam ebben a sorozatban Vértesacsáról és Sárbogárdról sem,ezeknél nemrég voltam és külön írtam akkor róluk. Kimaradt néhány laktanya. És sajnos kimaradt néhány mert nem jártam bennük. Verőce, Kerepes (ezeket kívülről ugyan láttam), Gyömrő még hiányzik a gyűjteményből,ezeket majd még be kell járnom. Táborfalva most valami szigorúan őrzött raktár, A Miskolc környékiek is mostoha gyerekeim még,kimaradt Aszaló ,Tardona és a Pingyomi TÜSZ is. A hozzájuk kapcsolódó központi HÁP okról ,Érd,Nagytarcsa,Lillafüred , nem is beszélve bár ezek is eléggé elérhetetlenek még . De hogy még egy kicsit csavarjak a témán nem hagynám ki egy remek túra megemlítését ,és így egy kicsit kitekinteni a szomszédba ott hogy is ment a hasonló technika. A légvédelmi topikban ért az a szerencse hogy az ott írogató Diószegi Dusán barátom ( NEVA07 néven) akiről azt kell tudni hogy a szlovák légvédelem tisztje volt szervezett néhányunknak egy a Pozsony légvédelmét ellátó osztályokhoz egy bejárást .Megnéztünk egy Volhov TÁS-t ,és kettő Nyeva TÁS-t . Kocsival nincs messze ,Pozsony szomszédsága, mint mondjuk nekünk a Pilisi osztályok. Ez 2007 tavaszán volt. Az első amit megmutatnék az Dunajska Luzna Volhov TÁS ja.

Turánknak is ez volt az első célpontja .Sikvidéki helyen van , és akkor egy lovakat tartó cég bérelte. Ez már csak abban is látható volt hogy néhány fedezékben széna volt. Remélem majd Feri bátyám ír néhány szót a technikai részéről ,mert persze velünk volt ő is!!.Ami nekem rögtön feltűnt hogy a szlovákok (illetve akkor mikor épült Csehszlovákia) sokkal védettebbre , erősebbre tervezte mint mi .Ez itt a Volhovnál is látszódott ,de majd a Nyevánál teljesedett ki. A képen levő HÁP is egy kis erődítmény ,a kabinok is nagyobb védelmet kaptak és a személyzet is kapott további védett óvóhelyeket. Érdemes végig nézni a képeket hogy az ugyan olyan technikát hogy lehetett telepíteni. Egy viszont ugyanaz volt .a beton rácsos utak :-) . Nagyjából egyben volt az egész ,nem lett széthordva az épületeket valószínűleg hamar belakták az új felhasználók. A többi kép itt:  https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!2529&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

charlie21 Creative Commons License 2015.11.06 0 2 18426

Gondolom 1980 at akartál írni  :-)

Igen biztos , nagyon jó felvételeket lehet ma már találni a neten ,régi CIA felvételek, meg légi fotók, most már nyilvános. Én most a sima "halandókra " céloztam mint mi !

Előzmény: Törölt nick (18424)
jaszy1 Creative Commons License 2015.11.06 0 0 18425

Pl: talaj + a tároló, de pontosan nem tudom mit hagytak ott nekünk a ruszkik.  Persze hogy lehetne hasznosítani, de a bürokrácia útvesztőibe elakad minden terv! Arról nem is beszélve hogy eldugott helyen van, csak valami extrém érdekes dologra lenne jó.

Előzmény: hadsz (18423)
hadsz Creative Commons License 2015.11.05 -1 3 18423

Óóóó, amennyi tervről már én is hallottam...  Mit értesz pontosan szennyezettség alatt? Mert ami a talajt illeti, nem hiszem, hogy rosszabb lenne a helyzet (sőt!), mint bármelyik más egykori szovjet objektumban, laktanyában, amelyek közül azért néhányat sikerült valamilyen szinten hasznosítani.

Előzmény: jaszy1 (18422)
jaszy1 Creative Commons License 2015.11.05 0 0 18422

Állítólag tervben volt hogy eladják, kiadják. Egy külföldi ember szerette volna megvenni művész tábornak, falunak, ha jól tudom ebből sem lesz semmi. Szerintem a szennyezettség miatt nem egyszerű az elidegenítése.

Előzmény: hadsz (18421)
hadsz Creative Commons License 2015.11.05 -1 2 18421

Még mindig azt mondom, hogy fel lehetne használni turisztikai/idegenforgalmi célokra. Elsősorban a tárolót. Igaz, hogy annak is fokozatosan romlik az állapota, de talán még mindig bemutatható lenne. Ha valaki úgy akarná... 

jaszy1 Creative Commons License 2015.11.04 0 0 18420

Az igen :D nekem csak egyszer, de nagy élmény volt, főleg az "atomtároló". 

Előzmény: charlie21 (18419)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.04 0 1 18419

Tudom ! Sajnos ....

Azért nekem 4 szer sikerült :-)

Előzmény: jaszy1 (18418)
jaszy1 Creative Commons License 2015.11.04 0 1 18418

Kis-Moszkva.... Nem nem semmi, izgalmas laktanya! Na oda nem egyszerű a bejutás!

Előzmény: charlie21 (18417)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.04 0 4 18417

Egy kis szolgálati közlemény .Régebben a felrakott albumjaimban mindig beszúrtam a terület műhold képét is .Aztán jó ideig valahogy nem tettem. Most pótoltam őket. Így minden albumomban látszik a terület is, koordinátával hátha valakinek segít ha éppen nem találja. Lehet keresgélni :-)

Néhány kedvencem amik nagyon tetszettek , a többi meg a képtárakban .Ezekben is mind jártam.

a volt NDK 6001 objektum,csak a laktanyája van meg ,bal oldalt az el nem készült bunker föld munkái látszanak

 

Dunaszentmiklós RT , nagyon szép szabályos objektum ,könnyű észrevenni :-)

 

Hantháza Szovjet lőszer raktár, az ilyen raktárak nagyon jellemző félépítésűek,ezeket már rosszabb felbontásban is könnyű észrevenni

 

Kalocsa Szovjet reptér , a repterek mindig jól néznek ki, a felső harmadában jól látszik a leszeparált lőszer / bomba raktár Keresztkút volt MN lehallgató állomás  (HÖR fedésben) a kép magáért beszél

 

a volt NDK ,Larz Szovjet reptere melletti repülő múzeum , milyen szépek is a gépek így felülről is !

 

a Szolnoki párja , sajnos így már csak a műhold képen lesz látható még egy darabig , aztán majd megnézzük hogy mutat a Reptár .

 

Egy igazán szabályos lőszer raktár ,Lukácsháza Magyarország , csend rend fegyelem .

 

A szovjetek központi ÜZA raktára ,Pétfürdő ,jelenleg MOL , a szovjet múltra a kép alsó felén látható két hatalmas rozsda barna tartály utal .

 

A Páneurópai piknik emlék helye , a magyar -osztrák határon ,igazán látványos felülről.

 

Egy bazalt típusú atombomba raktár ami teljesen egyben van ,nem mint Kunmadarason ,Lengyelország Szprotawa

 

Sárbogárd az 50 -es , talán egyszer a HÁP ba is bejutunk :-)

 

Ez is volt NDK ,Müncheberg , volt rádiótechnikai bázis, ugye milyen szép így felülről?

 

Szentkirályszabadja ,a Szovjet rész szép nagy íves utak és szabályosság .

 

És végül Tótvázsony , "kis Moszkva " Jól látszik a bal felén a 2 tároló jól elkülöníthető területe.

 

Remélem nem volt túl  fárasztó . Csak azt szeretném hozzáfűzni hogy milyen sokat fejlődött a technika  ,aki megnézi a topik elejét láthatja hogy tiszta homály FÖMI térképek,meg akár tájfutó térképek vannak belinkelve .Sokszor csak sejtettük mi hol van, most 2 kattintás :-)

Ha most megyünk valahová akkor már egy ilyen képpel tesszük, meg GPS . Nincs akadály .

Elektrolakatos1 Creative Commons License 2015.11.04 0 1 18415

Szombaton délután meglátogatom Imiéket. 13:00-tól Topinak lesz előadása.

Előzmény: charlie21 (18409)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.11.03 0 0 18413

Nemrég megerdeklodtuk, akkor még MH vonalon. 

Előzmény: Volt tüzér (18412)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.03 0 0 18412

Ezt sajnos nem tudom. Mezőfalva tudtommal már magánkézben van.

 

Előzmény: charlie21 (18411)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.03 0 1 18411

Hú ez érdekes!! És én ezeket maximum kívülről láttam . Remélem lesz még alkalom ,lassan úgyis annak is vége lesz :-)

Mikor mehetünk Feri Bátyám ? :-)

Előzmény: Volt tüzér (18410)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.03 0 2 18410

Mezőfalván szinte a teljes állománynak volt valami óvóhelye. Az osztályok irányító rendszereinek ott volt a K2 fedezék. (A K1-ben nem feltétlenül kellett embernek lennie, mert az anélkül is elment. Az indítórendszereknek ott volt a K3 fedezék, egészen addig, ameddig tartottak a feltöltött rakéták. A vezetési századnak ott volt a K9 fedezék, a lokátorok fedezékei, illetve a Cikloida fedezéke.
A technikai osztály állománya ebből a szempontból mostoha gyerek volt, mert nekik egyetlen óvóhelyük volt, és az sem túl nagy. Viszont a munkahelyeik mellett voltak kisméretű fedezékek.
Legszarabb az őröknek volt, mert azoknak az jutott, ami a harmadik gyereknek. Az apjuk fasza!

Előzmény: charlie21 (18408)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.03 -1 0 18409

István ! Egye fene lemondok :-) Vannak itt jó képességű utódok úgyis! Majd elszórakoztatnak tovább .  Úgyis öreg vagyok már bohócnak ,átadom eme címet szívesen :-)

Azért talán ha összejön a Csobánka téri makett kiállításra megpróbálok oda érni, mint láttam talán ott leszel.

Előzmény: Elektrolakatos1 (18407)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.03 0 1 18408

Köszönöm Feri Bátyám , így van! Hisz valóban a régi építésű állásokban ott volt a panelekből épült tartalék rakéták tárolója mellett egy kis "rókalyuk" ,némelyikbe be tudtam mászni, és igen az "ujjakban " (Budapest körül)  már szép kis beton fedezékben volt minden .Ezek ugye még most is megvannak ,ezekben jártam legelőször ugye. 

Akkor egy kérdés ! (és ne utálj István!!) Voltam ugye Mezőfalván ,de ott lekötött a sok technika , viszont alig láttam valamit magából a rendszerből ,ott hogy volt az üzemeltetők védelme? Nyilván volt HÁP , a két K1 kabinosoknak valami? A 6-6 állvány állományának? Bár az ugye automata volt . Még mindig nagyon hiányos a VEGA ismeretem. A terület miatt mert már kvázi üres ,csak meg kéne néznem újra .

Előzmény: Volt tüzér (18406)
Elektrolakatos1 Creative Commons License 2015.11.03 0 2 18407

Mivel a Mezőfalvai fotó összeállítás okán most nagyon utálom, megkérem Nagy Károlyt monnyon le! 8-)

Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.03 0 2 18406

Karcsi, amiben az ágyak vannak, az nem a szakaszfedezék. Annak a "40 személyes óvóhely" volt a neve. Oda elvileg befért az irányítórendszer állománya. A kannibálok nem, hiszen nekik ott volt a szakaszfedezék. Ami egyébként az a komplexum volt, amiben ott volt a tartalék rakéták könnyen erődített tárolója, valamint egy néhány fős óvóhely.
Az új építésű osztályoknál már nem volt 40 személyes óvóhely, mert ott eleve közepesen megerősített harcrendi elemeket építettek, és azok jobb védőképességgel rendelkeztek, mint a 40 személyes.

Előzmény: charlie21 (18403)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.03 0 1 18404

 

Cserépfalú

 

 

Szakáld

charlie21 Creative Commons License 2015.11.03 0 1 18403

Most egy kicsit menjünk odébb . Ezen alakulatnál még eddig nem jártunk kicsit kiesett nekem is a látó körömből . Mégpedig a Miskolci ipari környéket védő 105 légvédelmi ezred két osztálya, Cserépfalú 105/3 és Szakáld 105/5 ,Dvina, később Volhov légvédelmi rakétával szerelt osztályai. Mint látható itt kettő osztály leírása fog szerepelni ,ez nem véletlen mivel egy napon néztük meg és a Szakáldit csak részben sikerül megnézni így belefér egy írásba. Szóval még a 2000 res évek közepén sikerült nagyrészt végig járnom a legtöbb osztályt ,mint itt a kis írásaimból látszik. De valahogy Miskolc környéke sehogy sem akart összejönni. Messze volt ,annyi infó sem volt hogy melyik járható ,mindig közbe jött valami. Aztán most megint írjam hogy a Hibácskó Feri?! :-) Mindenesetre kellett hozzá Schultz András és Benedek Levente agilitása,vagy rábeszélése :-) hogy Feri vezérletével elinduljunk .Ez 2012 ben volt és így 4 en mentünk felfedezni. Első állomásunk Cserépfalú volt ( első 12 kép) ahol kedves kalauzunk Kurczina János aki itt szolgált és jelenleg is a faluban lakik .Ő aztán tényleg autentikus vezetőnk volt . Az osztály a jellegzetes régi felépítést mutatta ,alul a tiszti lakótelep ,beton felvezető út,laktanya ,7 épület ,TÁS . És viszonylag azt mondanám hogy a leszerelése után 22 évvel még volt mit fotózni ,szerencsére ugyan romos ,de nincs teljesen összedőlve. A legénységi épületben például ilyen szép dekorációt sikerül lekapnom ( A képen) .A 7 épületet bár kezdte benőni a gaz ,de a vas ajtók megvoltak .A TÁS ban a HÁP is állt ,de ami nagyon tetszett az a szakasz fedezék belseje volt ,mert itt megvoltak az ágyak! A készenléti épület hasonló fa barakk volt mint mondjuk Szabadszálláson . Innen mentünk át Szakáldra .Itt már sajnos csak fél munkát sikerült végezni . A laktanya és a telephely is használatban van ,csak a kerítésen kívülről tudtunk néhány képet készíteni ,sajnos egyik helyen sem volt senki ,pedig tuti bedumáltuk volna magunkat . Így be bandukoltunk a TÁS ra. Itt már nem sok maradt ,a HÁP még meg lett a szakasz fedezékkel ,de más nagyon nem volt. Esetleg egy szép kis emlékmű még meg említendő. Innen még volt egy ötletünk Aszaló ,mert útba esett,de már másodszor jártam úgy  hogy sehol senki minden zárva ,és nem tudunk bejutni .Az önkormányzaté és elég egyben volt ha jól láttam . Pedig mint említettem itt voltam katona,egyszer nagyon megnézném. Innen már csak jutalom volt hogy Ferinek volt a közelben egy kis mellékes útja ,egy borpincében végeztük ,vidáman kóstolgattuk a hegy levét és otthonra is bevásároltunk. Így hazafelé már igen rózsás volt a hangulat ! :-) így lett teljes a nap .Jó kis túra volt. A Cserépfalui képek itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!11480&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

 

Itt pedig Szakáld : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!11595&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

Zolcsi67 Creative Commons License 2015.11.02 0 0 18401

Akkor onnan ismerős a név :-)

Előzmény: Zolcsi67 (18400)
Zolcsi67 Creative Commons License 2015.11.02 0 1 18400

Huha, 1989 őszén üdültem egy hónapot Sárbogárdon, rajparancsnoki kiképzés címén. Aztán vissza Mezőfalvára.

Előzmény: Volt tüzér (18398)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.02 0 0 18399

Nem volt ott, az tuti! Csak ritkán!

 

Előzmény: Zolcsi67 (18394)
Volt tüzér Creative Commons License 2015.11.02 0 1 18398

Hát bizony éppen akkor nem voltam Mezőfalván, csak ellenőrizni.
1987. október 01-én mentem át Sárbogárdra, és 1991. július 02-án vissza Mezőfalvára.
Viszont általában én voltam Sárbogárdon a kiképző bázis parancsnoka, tehát aki akart, találkozhatott velem. Kivétel persze a mezőfalvi szakkezelő állomány, ugyanis azok az osztálycsoport szervezetszerű kiképző ütegében lettek kiképezve.

Előzmény: charlie21 (18396)
jaszy1 Creative Commons License 2015.11.02 0 0 18397

Én is pont ekkor voltam katona, határőrség,  Sopron, Fót és Ady liget :D

Előzmény: Zolcsi67 (18393)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.02 0 1 18396

Szerintem is ott volt pont akkor Feri bátyám ,de majd megírja remélem :-)

Előzmény: Zolcsi67 (18394)
charlie21 Creative Commons License 2015.11.02 0 1 18395

Én is pont 89-90 ig voltam sorkatona , érdekes 1,5 év volt. Rendszer váltás ,Román forradalom stb, sok mindent nem is értettem ott bent elzárva a világtól .

Előzmény: Zolcsi67 (18393)
Zolcsi67 Creative Commons License 2015.11.02 0 1 18394

Hibácskó, basszus, de ismerős a neve....nem közvetlen elöljáróm volt, de az "én időmben" ott volt Mezőfalván ő is, az tuti.

Előzmény: charlie21 (18390)
Zolcsi67 Creative Commons License 2015.11.02 0 1 18393

Egyszer nézek be ide, és volt laktanyámmal találkozom (utolsó 18 hónapos bevonulás, 1989 február-1990 augusztus, elvtársként vonultunk és úrként szereltünk le).

Előzmény: charlie21 (18391)
Zolcsi67 Creative Commons License 2015.11.02 0 1 18392

Elnézést, hogy egy ilyen régi hozzászólásra reagálok. Egy ismerősöm most hétvégén volt Erdőbényén, a Rókabérci vadászházban (ahol nem csak vadászok és nem csak vadászat céljából szállhatnak meg). A környékbeli (a topicnak hála, már ezt is tudom) objektumhoz volt valami köze, vagy csak annyi, hogy a tábornokok oda jártak vadászni?

 

Jelzett turistaút ma sincs a környéken, még egy méter sem. Ez az Erdőbénye-Sima-Baskó-Erdőhorváti-Tolcsva települések által határolt hegycsoport.

 

 

Előzmény: hadsz (16370)
charlie21 Creative Commons License 2015.10.30 0 1 18391

 

Mezőfalva Vega TÁS

charlie21 Creative Commons License 2015.10.30 0 3 18390

És ha már ezen alakulattal foglalkozunk akkor jöjjön a nagy kedvenc Mezőfalva 104 légvédelmi ezred 104/4 SZ200 VE Vega légvédelmi rakétával szerelt osztály csoportja , a végén ha jól tudom a 11 ezred 11/16 os osztályaként végezte. Hát hol is kezdjem ?! Mert elég érdekes a történetem bár van amit most se szeretnék leírni. Elöször is azt kell tudni hogy ilyen technikával szerelt alakulat csak itt volt az országban. A 2005 ös kihalt laktanyákon hamar téma lett egyedisége miatt ,jól behatárolható egyedi légi képe miatt és mérete könnyen beazonosította a mégoly kezdetleges képeken is. Hamar megtaláltuk a környező országok hasonló egységeit is,és csak vágyakoztunk arra hogy egyszer majd lássuk. Az is hamar kiderült hogy a többi szinte elhagyott és bejárni kezdett helyhez képest ez igencsak aktív ,ha nem is üzemel mint légvédelmi objektum de szigorúan őrzik. A honvédség egyik legnagyobb inkurrencia raktára ( de szép szó a rozsda temetőre ) .Így nem is álmodtunk hogy megnézzük. Aztán ugye a légvédelmi topikon megismertük Hibácskó Ferencet aki nem csak a Pilisi objektum „legmagasabb „ helyét töltötte be ,de Mezőfalván is tevékenyen részt vett a létrehozásában. illetve egy darabig szolgált is ott .Így hamar ki lettünk oktatva a Vega technika rejtelmeire is. Illetve Kecelen megcsodálhattam a sok technikai dolgot ,mert azok nagy része akkor már ott végezte. És nem telt el sok idő mikor 2006 májusában Feri megkérdezte hogy meg akarom e nézni Mezőfalvát ? Ez olyan mintha egy keresztes lovagnak azt mondják : gyere megmutatom a Szent Grált :-) Egy barátom kíséretében éltem is az alkalommal. És a kapun átlépve már el is hittem hogy sikerült. Na itt nem írom le hogy Ferivel hogyan mentünk be,ezt fedje a dicső homály, de azért ne gondoljatok semmi rosszra , a látogatás hivatalból jött létre! Feri elintézte amiért oda ment és utána egy kedves kísérőt mellénk adva egy UAZ -al végig jártuk az objektumot .Erre szükség is volt mert hatalmas. A technikai részre most sem térek ki ,nálam sokkal okosabbak leírták már ezeket .Nagyon egyben volt a hely ,mivel végig őrizték ezért gyakorlatilag a lebontott technikán kívül olyan volt mint mondjuk telepítés előtt . Csak kapkodtam a fejem és a fényképezőm mert amellett hogy egy teljesen egyedi építésű objektumot láthattam ,mindenhol százasával állt a rengeteg kivont haditechnika is. A képeim zömén ezek látszódnak ,mert sokszor teljesen betakarták a mögötte elhelyezkedő épületeket ,fedezékeket. Felmászva a fedezékek tetejére hatalmas zöld soronként álltak a járművek . D20 as lövegek több tucat,hídrakó Krazok sorai, műszer kocsik sorai, PSZH, rátöltő autók, daruk ,a Vega kilövő állványai ,az egyik töltő helyen sok száz vegyi mentesítő konténere ,az alakuló téren több ezer vagy 10 ezer gázálarc és VV felszerelés. Az egyik földsáncos helyen pedig sok sok tucat tartós konténeres tárolású rakéta. És az ikonikus azóta sok helyen visszaköszönő fotóm az NDK MI-24 esek hosszú sora. Sajnos elég ritkán van forrás megjelölés . A rengeteg ott levő technika képei azóta is kereng a neten, sokszor belefutottam már.Szóval érdemes a cikk végén levő linkre kattintani mert döbbenetes volt. Több órát bolyongtunk ,amibe tudtunk bemásztunk,voltak olyan tartalék alkatrészeket rejtő kabinok ahol még selyempapírba csomagolt egyenként felcímkézett alkatrészek ezrei voltak fa fiókokban. Amikor aztán kijöttünk abban maradtunk hogy a képeket csak úgy publikáljuk hogy nem adjuk meg a helyszínt ,így évekig csak a „valahol Európában „ néven futott .Most már nem hiszem hogy ebből bármi baj lenne,Ha jól tudom a rengeteg eszköz sincs már ott. Ja és örök hálám Feri!! :-) A többi kép itt:https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!5486&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

 

Volt tüzér Creative Commons License 2015.10.30 0 3 18389

11/6-ból 104/3. 1978-ben lett, amikor is a 11. dandár megalakult. Ugyan a dandár 1977-ben állt fel, de mire az összes neki szánt osztályt átalárendelték, addig eltelt jó néhány hónap. Ennek során ugyebár a Budapest körüli összes osztályt megkapta a 11. dandár, a maradékot meg a 104. ezred.
Az osztály átfegyverzése 1983-ban történt, a 104. ezred mindhárom osztálya ugyanabban az évben kapta meg az M3-as Volhovot. Ezek az osztályok már a legkorszerűbb változatot kapták, nekik már nem kellett elvinni a cuccot átalakításra, nem úgy, mint a 11/7-nek és 8-nak.

Előzmény: charlie21 (18383)
D-peti Creative Commons License 2015.10.28 -6 7 18388

Mezőkövesd jó hely, én még 2012 őszén néztem el arra, három ojjektum is van ott. Üa. raktár, reptér, laktanya.

 

Az üzemanyagbázis őrzését pont abban az évben hagyták fel, még minden a helyén volt! Azóta persze megtalálták a vasazók, meg úgy tudom ki is adták bérbe valakinek.

 

A reptér már őzött volt akkor, de be tudtam jutni. Persze csak nagy szerencsével, mivel gyalogosan voltam és az irányadó felől mentem be, de a reptér főútjára kiérve jött is egy autós járőr. Kissé meglepődött amikor mondtam neki, hogy csak ezért vonatoztam le Pestről meg gyalogszerrel vagyok így aztán végül engedett körbenézni. Ki is használtam a lehetőséget és körbementem, megnéztem az összes épületet. Sajnos teljesen szét van lopva/verve minden. Viszont az őszi színekben jól mutatott a kihalt reptér.

  

 

A laktanya Szentistván előtt van, az M3-ason túl. Magántulajdonban van, vannak őrök és kutyák is. Sajnos nem sikerült bejutni, de azért kívülről csináltam képeket. Azt hiszem a fórumról még senki nem volt bent, de újságírók sem. Ígéretesnek látszik. Szerencsére a lakanya előtt van egy buszmegálló, így vissza tudtam buszozni Mezőkövesdre. Addigra már 20 km volt mögöttem :-)

 

További képek: http://www.panoramio.com/user/5471218/tags/Mez%C5%91k%C3%B6vesd%20-%20%D0%9C%D0%B5%D0%B7%D1%91%D0%BA%D1%91%D0%B2%D0%B5%D1%88%D0%B4?photo_page=1

 

 

Előzmény: jaszy1 (18387)
jaszy1 Creative Commons License 2015.10.28 0 3 18387

Érdemes, sőt a bányamúzeum se kutya Tarjánban! Északkelet Magyarországon ha jársz/jártok ez is jó hely:

 

De emellett  Klementinát a repteret Mezőkövesd mellet is érdemes megnézni. Sok helyet bejártam,  vidik vannak bőven a youtube csatornámon, de  országon belül  Kis Moszkva és Kiskunlacházai laktanya volt a nagy flash.

Előzmény: hadsz (18386)
hadsz Creative Commons License 2015.10.28 -1 6 18386

Köszi! Ha arra járok, megnézem! :)

Előzmény: jaszy1 (18380)
Ridley4Lev Creative Commons License 2015.10.28 0 2 18385

Az embernek ugye sokszor mázlija van ahogy írtad pár hete, nekem pl. itt volt a következő...nézelődünk a külső részen, fotózunk, hát 1 óra alatt gyanús lett, hogy rengeteg autó mászkál ki és be a TÁS irányába. Hát nem falu nap volt ott bent :) Simán bejutottunk. 

Előzmény: charlie21 (18383)
charlie21 Creative Commons License 2015.10.28 0 3 18384

 

A dunaföldvári TÁS

charlie21 Creative Commons License 2015.10.28 0 3 18383

 

A Következő régi építésű osztály amit számba veszünk az a Dunaföldvári 104 légvédelmi ezred 104/3 Dvina később Volhov légvédelmi rakétával szerelt osztálya . Ha jól tudom akkor a Volhovra való átfegyverzés előtt a 11 ezred 11/6 os osztálya volt .Javítsátok ha hülyeség ! Erről a helyről nem fogok tudni teljes mértékben írni ,mert azon ritka helyek közé tartozik ahol magában a TÁS ba nem jutottam be. Egy melegebb napon egy működő RT bejárása után ( sajnos nem ugrik be melyik volt ,talán majd Feri segít ) Hazafelé jövet mentünk be ide Hibácskó Ferivel . Tudtam hogy ott egy osztály ,és a légi képek után az egyik kedvencem volt így látatlanba is . Mivel talán az egyik leg- klasszikusabb alaprajzú ,az etyeki volt még nagyon szabályos de ugye arról lecsúsztam. Szóval végigjártuk a hol kevésbé hol romosabb laktanyát ,és 7 épület környékét . A legénységi épület a szokásos egy emeletes épület ,ami számomra ezért is mindig érdekes mert egy kaptafára épültek és én anno Aszalón voltam egy hónapig fent az akkor már kiképző bázisként működő laktanyában kopaszként :-) így igencsak ismerős a belső elosztása. Itt fotóztam a kis emlékművet is ami egész szépen megmaradt . Innen vitt volna egy aszfalt csík a tényleges tüzelő állás területére,de azt egy Fácán farm bérelte valami vadász társaság . Így ez zárva volt ,nem kockáztattuk a bejutást . Azóta pedig nem jártam arra sajnos. A képek 2007 ben készültek . A többi itt : https://onedrive.live.com/?id=92D81BA291AEC03A!5653&cid=92D81BA291AEC03A&group=0

jaszy1 Creative Commons License 2015.10.28 0 4 18381

Kiegészítem kicsit,  a fűtőmű alatt van, Zagyva róna felé haladva. Nincs eldugva, közvetlenül a fő út mellett van. A linkelt google térképen a fotós a fő út mellől fényképezett. Most persze a gaz sokkal nagyobb.

Előzmény: hadsz (18378)
jaszy1 Creative Commons License 2015.10.28 0 4 18380
Előzmény: hadsz (18378)
hadsz Creative Commons License 2015.10.27 -1 8 18379

Dehogy baj, sőt! Szerintem sokan nem ismerik ezt a helyet (én sem).

A videód alapján rajzoltam egy skiccet az objektumról. Természetesen durvák az arányok, és vannak olyan járatok, folyosók, ahová bevilágítottatok, de nem mentetek rajtuk végig (legalábbis nincs a videón), de nagyjából erről lehet szó:

 

Előzmény: jaszy1 (18377)
hadsz Creative Commons License 2015.10.27 -1 6 18378

Azt nem tudom, hogy a jaszy1 videójában szereplő óvóhely pontosan hol található (lehetséges, hogy a Gorkij lakótelep dombja alatt?) . A II. vh után, az '50-es években is nagyon sok óvóhelyet építettek, illetve alakítottak ki arra alkalmas helyszíneken, már meglévő bányajáratokban, vágatokban, épületek alagsoraiban, stb.

 

Abban igazad lehet, hogy a város és környékének dombjai olyanok lehetnek mint a sajt. :)

 

Előzmény: PepeXVI (18376)
jaszy1 Creative Commons License 2015.10.27 0 4 18377

Remélem nem baj hogy betettem a videót, engem is érdekel Salgótarján és környéke, egy túratársam itt lakik.  Esetleg a Kazincbarcikai óvóhelyről van valakinek infója, szívesen megnézném...

Előzmény: PepeXVI (18376)
PepeXVI Creative Commons License 2015.10.27 0 6 18376

Köszi szépen, ez nagyon érdekes íromány, megnéztem a honlapot is.

Hadsz, én mindig csak ámulok rajtad. Te vagy a fórum élő háttérlexikonja, bárki bármilyen témában felvet bármit, te már lököd is a háttérinfót! :)

 

Kalapom megemelem...

Aki tud még Salgótarjánnal kapcsolatos érdekességet, ne tartsa magában!

Előzmény: hadsz (18375)
hadsz Creative Commons License 2015.10.27 -1 8 18375