Két bibliai eredetű szólás magyarázatát szeretném megtudni valakitől, bizonyára sokan kapásból tudják a "helyes megfejtést".
1) "Meglátja más szemében a szálkát, a magáéban nem látja a gerendát": ezt hogy kell érteni? A szemünkbe szálka is ritkán kerül, pláne gerenda... További kérdés: ebben a mondatban: "XY kispolgári származása szálka volt a kommunisták szemében" helyesen használjuk ezt a szálka-metaforát? Vagy ez utóbbi szóhasználat már egy más eredetű kifejezésen alapszik?
2) "Könnyebben jut át a teve a tű fokán, mint a gazdag ember a mennyországba".
Egyszer mintha azt olvastam volna, hogy a Tű-fok egy olyan keskeny sikátor volt Jeruzsálemben, amelyen egy teve nemigen tudott átmenni. Vajon hiteles-e ez a magyarázat?
Tetszik a válasz, mert magam is szeretek kártyázni. Tarokk nem lehet, mert abban francia színek vannak. A színlicites ultiban nálunk makk-zöld-tök-piros a sorrend, de lehet, hogy máshol nem így van vagy régebben másként volt.
Még kártyás szöveg a színt vallani, meg a Dámát fektetni jó, bár ez utóbbit lehet, hogy csak én használom a közbeszédben.
A szólás kártyaszleng. Ulti vagy tarokk során alkalmazott tréfás bemondás. Azt jelenti, hogy a kártyaszínek közül a bemondást tevő a tököt jelöli meg legerősebbnek. Elég régi eredetű lehet, vagy tájhoz kötött, mivel a német eredetű tromf szót használja a ma általánosabban használt adu helyett.
Amennyire ultis emlékeimet fel tudom idézni, van egy olyan játék, ahol a színek hierarchiát képeznek (a normál szabályok szerint csak a piros áll szemben a másik hárommal), ebben a sorrendben tök-zöld-makk-piros. Ez azzal járt, hogy ha a tök az adu, akkor a legkisebb a nyereség. Erre utalhat az első félmondat.
Ilyen kártyás szöveg elég sok van, most csak kevés jut az eszembe: zöldike pintyőke, tök - fejedre ütök. Nomeg a kontrasorozat: kontra-rekontra-szubkontra-Fedák Sári
Nem vagyok hozzáértő, de amikor ezt mondjuk, akkor az ember a többi ujját behajlítja és a kisujja tényleg magára marad. A fittyet vet szólás eredetéhez is fontos tudni, hogy az ember ilyenkor csettint egyet a másik ember orra alá, azaz az ujjaival füttyöl egyet.
Nekem tették fel a kérdést privatim, de én ide továbbítom, mert magam sem tudom: Honnan ered a vénasszonyok nyara kifejezés? Annyi biztos, hogy Közép--Kelet-Európában elterjedtnek látszik (n. Altweibersommer, szlk. babie leto, or. бабье лето). Ez akár irodalmi előzményekre is utalhat. Ugyanakkor a szótáram szerint a németben az Altweiber- 'vénasszony-(os)' előtag gyakorinak látszik 'nem valódi, rossz minőségű', vö. Altweiberknoten 'vénasszonyos (=rososzul megkötött) csomó', Altweibermärchen 'vénasszonyok meséje (=valótlan történet)' (=/= Ammermärchen 'dajkamese') stb. Vajon német tükörfordításról lenne szó?
Régen, amikor az emberek vásárra jártak, többnyire a saját maguk által készített árut szekéren vitték, mivel vasút még nem volt. Az időjárás viszontagságai (erős nap, szélvihar, eső) ellen úgy védekeztek, hogy a szekér fölött le- és felhúzható ponyvát helyeztek el, vagy gyékényből szőtt úgynevezett ekhót-t. Ezt "ernyőnek" nevezeték. Az árut pedig, amelyet eladni készültek, óriási vesszőből font kosárhoz hasonló, úgynevezett "kas"-ban helyezték el a szekérben. Az olyan árusra, aki olyan szekér fölé is felhúzta az ernyőt, amelynek a derekában nem volt kas, azaz eladásra szánt árucikk, arra mondták, hogy: "fenn az ernyő, nincsen kas", - vagyis becsapta a világot, mert azt a látszatot keltette, mintha volna védeni és eladni való áruja.
Én nem lennék benne biztos, hogy butaság. Bár valóban népetimológiaszaga van, ez legalább valami értelmes és elképzelhető motiváció. (A Makó és Jeruzsálem motivációja analógiaként is szolgálhat.)
Ez jó, én egyszer Erdélyben hallottam a Szentpál (Sînpaul) nevű falunál (Marosvásárhely előtt) a sztorit, hogy a mondás valójában így van: "Otthagyta, mint Bethlen Gábor az oláhokat a szentpáli csatában!"
Régi szólástárakban szerepel: Dugonics Andrásnál, Erdélyi Jánosnál, Sirisaka Andornál, Margalits Edénél egyaránt. Szerintük az 1867 utáni gőgös nagymagyar Mikes Kelemen. Szóval a monogram stimmel. A szöveghelyek: „Jénikő, 2. martii 1720. […] Ma nyolcadnapja, hogy itt a telet kitelelvén, elhagya kéd bennünket, mint Szent Pál az oláhokot, és a császári városban lévő székiben visszáhelyhezteté kéd magát.” „Jász, 3. septembris 1739. […] Vagyon is már rendelés irántam, el is készültem, és Isten jóvoltából elmondhatom, hogy holnap idehagyom őket, mint Szent Pál oláhokot.” (Hogy ő honnan akasztotta, nem tudom, a kontextus arra utal, hogy ez már az ő korában is szóláshasonlat volt, de az biztos, hogy akkoriban az oláh nem volt pejoratív.)
A kilóg a lóláb - én úgy tudom, s szerintem O.Nagy-nál olvastam - nem az ördögre vonatkozik, hanem fináncokra. Ugyanis a hódoltságot követő közigazgatási reform (egyáltalán a közigazgatás visszaállítása) az adóigazgatás reformjával (egyáltalán bevezetésével) járt. Az akkori összeírások is ezt szolgálták.
Nos, a kincstári bevételek ellenőrzését közszolgák végezték, "kincstári" ruhában, ami végülis egy egyenruha (ma úgy mondanánk: egységesített munkaruha), ami esetünkben a lábbeli formájában az a hosszú orrú, de szögletes cipőt jelenti, a mi a Gulliver ábrázolásokról is ismert. Tudjátok, nemrég ismét divatban volt (a western csizma elött,vagy után?)
Mikor mentek az ellenőrök nagy köppenybe burkodzva, fedve, alig feltünően (ismerős?) szolgálati útra, s fogyasztottak, azért sokszor kilógott a lólábnak nevezett kincstári egyencipő, s a kimérésekben, csapszékekben egyből szabályosan mérték a jövedéki terméket. :)
Én így tudom, ill. úgy emlékszem, hogy erről olvastam. Még nem képzelgek, lehet, a forrásom nem korrekt?
Szerintem te nem a Mi fán terem? című kötetet, hanem a Magyar szólások és közmondások címűt nézted. A Mi fán terem?-ben ez áll: „Azt, hogy valaki meglép valahonnan, azzal a szólással is ki lehet fejezni, hogy olajra lép. Ez azért szemléletesebb, mint a puszta meglép, mert az olaj simává, csúszóssá teszi a talajt, s az az érzésünk, hogy ilyen talajon gyorsan és zajtalanul lehet elsurranni” (az 1979-es 3. kiadásban ez a 478. oldalon van).
A NyÚZ-ban ezt találtam. Így ez csak a datálásban segít valamicskét:
A szólások egyébként nagyon jó megélhetést biztosítanak a nyelvészeknek: a legtöbbet ugyanis meg lehet fejteni, magyarázni. Így a »körmére ég a munka« arra az időre megy vissza, amikor még írás közben kézben tartották a gyertyát, míg a »leesett a tantusz« vagy az »olajra lép« sokkal fiatalabb. A »kilóg a lóláb« egyenesen a tökéletlen emberi alakot öltő ördögre céloz, míg a »tűzbe teszi érte a kezét« a középkori tűzpróba emlékét őrzi. Aki ilyesmiről szeretne olvasni, haszonnal forgathatja O. Nagy Gábor Mi fán terem? kötetét.
Útmutatásod alapján köszönettel utánaolvastam. Azért nagy a gyanúm, hogy a kifejezést használók közül nagyon kevesen vannak tisztában az eredeti jelentéssel. Az "úgy bánik vele/kezeli, mintha hitbizományba kapta volna" kváziszólásban eleve nem lehet hitbizományt kapni, csak örökölni; a fogalom családi jellegű birtokokra volt vonatkoztatható szinte kizárólag, szemben a mai újságírói gyakorlattal. Lényegében a "sajátjaként kezeli"-nek egy talán még pejoratívabb változata. Szerintem aki nem tudja, mit jelent, inkább ne használja.
Igazad van, maga a kifejezés, hogy vki vmit "hitbizományként kezel" - különösen úgy hogy a kifejezés alapját adó "hitbizomány", mint "olyan" nem lézetik magyarázatra szorulhat annak, aki nem ismeri az eredeti alapot.
Az is igaz, hogy ez egy eredeztetett összetett kifejezés (ilyen meghatározás talán nincs is), ami így szókapcsolatként, főnév+ige némileg eltérő jelentéstartalmú, mint pusztán maga a főnév, a kifejezés alapja.
Ti. itt az, hogy vmit "akként, úgy kezelni", annyit tesz, mint "úgy tenni, mintha az lenne, pedig nem az".
Eredeti jelentése az volna, hogy vmilyen cél érdekében nem enged hozzá nyúlni, megbontani a szóban forgó tárgyhoz - ahhoz, amit hitbizományként kezel, mivel maga a "hitbizomány" azt jelenti, hogy az alapító, többnyire családi hitbizományról beszélünk, ezért az akkori tényleges tulajdonos - többnyire végrendelkezés elött szokták, vagy előrelátóan, a család jövőjére gondolva, felkészülve az akkori tulajdonos váratlan halálára - nem engedi a család társadalmi helyzetét megalapozó (föld)birtokot sem megterhelni, sem eladni, felaprózni. Alapja az ősiség törvénye volt. Gátolt sok mindent, de ez messzire vezet a kifejezéstől, de ott a google.
Tény, hogy nem öröklődött aprózódva a birtok, hanem az egész egyben maradt - attól függően, hogy 2-3 generációra vonatkoztatva, vagy ahogy nálunk történt örökre egybefüggőnek kelle tartoznia, s ez adta az egész család, tehát már a nagyobb család, unoka, dédunoka szintjén is a társadalmi hellyzet alapját. S ilyen értelemben az a személy, aki rendelkezett felette - noha az egész család érdekében - de önállóan diszponált egy olyan birtoktest felett, ami az öröklés szabályai szerint nem lett volna mind az övé.
Hallottam ma úgy is használni, hogy valaki olyan értelemben használta, hogy "úgy rendelkezik vele, mintha az övé volna, pedig nem is az övé." Ami a fenti utolsó mondatban foglalatakat érinti.
Talán ez a topic a legjobb hely a kérdésemnek ... Gyakran halljuk, hogy valaki valamit "hitbizományként kezel". Mi az a hitbizomány? Mit lehetett régen hitbizományba kapni (gondolom leginkább birtokot), és milyen jogok átadását jelentette ez? És kitől lehetett ilyet kapni?