Szia, Nerdy!
Igazad van! No és a fia pedig a mi osztályunkba járt, én nagyon bírtam.
Korábban volt itt kérdés, hogy mikortól kezdődtek a szerenád adások. Annyira emlékezni vélek, hogy közülünk elmentek páran egy-két tanárhoz, és az Üdv rád és házad népére... című kánont elénekelték. Tehát ez 1972-ben volt. Hogy ennél korábban is volt-e, azt olyanoktól tudhatnánk meg, akik még előttünk jártak a Toldyba.
A mi bankettünk a Pest-Budában volt, ahonnan átvándoroltunk a Busuló Juhászba, de közben még a Mátyás templom előtt az éj közepén részleteket adtunk elő Karinthy: Az emberke tragédiájából, amit még korábban megtanultunk, csak arra nem emlékszem mi célból is... :-)) Biztosan valami színi előadást csináltunk.
üdv,
cin-cin
Nagyon örülök neked.
Az említett nevek majdnem mind ismerősek, végre valaki a múlt századból.
Egyet javítanék, az énektanárnő Keszthelyi Csabánévolt, nem Gyuláné.
Gondoltam írok, ha már más dolgom nincsen. Én még mindig ezen nevezetes intézmény tanulója vagyok. Több, kevesebb sikerrel, de haladok is benne. Üdvözlök minden volt és jelenlegi diákot, no meg tanárt :))
Volt egy kérdés, hogy mikor fedezték fel a Bástya neű mulató helyet :)), még alább olvashatjuk, nem tudom mikor, de örülök neki, hogy valakinek volt esze és elkezdett oda járni, mert Ági néni, Marika néni, no meg Gabi bácsi, fontos része az iskolaéletnek, már mindenki tudja kikről beszélek :))) De sajnálattal közlöm, hogy lassan kihal egy generáció, az ifjabbakat alig lehet látni ilyesfajta helyeken. Azt hsizem ennyit írtam.
Hahó mindenki!
Csak ritkán járok az Indexen, akkor is inkább olvasgatok, mint írok, és amúgy is inkább a Tasztalra járok, de eszembe jutott, hátha van Toldy topik is. És lőn!! Éljen!!
Nerdy: most már nem vagy egyedül: én 72-ben értem.
Több osztályfőnököm volt, olasz tagozatra jártam. Az elsős ofőnk sajnos férjhez ment és várandósan elment a férjével Olaszországba. Aztán jött Szlávikné, aki akkortájt kezdett tanítani. Nem kedveltük igazán, nálunk a beceneve először Lepke volt, mert a vörös hajában valami nagy masni-féle szalagot hordott, aztán ahogy egyre kevésbé kedveltük, a végén Molylepke lett belőle... Ő is elment szülni, így harmadiktól Pesti anyó lett az ofőnk, de ő sem örvendett nagy közszeretetnek.
Tanáraink: sajnos Pataki Gyuszi bácsi nem tanított semmit nálunk, de csodálatos ember volt!
Magyar: Freisi
Töri: elsőben Freisi, utána Féja, majd a nagy Pappné, aki még a "Társadalmunk alapjai" vagy mi is volt a neve tantárgyat is tanította.
Én Freisit szerettem a talán a legjobban összes tanárunk közül, nagyon tudott, jó volt a humora, volt velünk pl. osztálykiránduláson is! Féját nem szerettem, mert nagyon sajnáltam, hogy elvette II.tól Freisitől a történelem tanítását, és azzal kezdte az elején, hogy őt nem érdekli, mit csinálunk az óráján, csak ne zajongjon, aki nem figyel.Na szóval, milyen tanár az ilyen!
Aztán meg hogy' elhúzta a csíkot valamelyik gimnázium vezetőjének...
Matek: hát persze, hogy Vígh Jocó!! Úgy tudtuk, hogy ő is lebukott a középiskolai oktatásba, valami 56-os dolga miatt, de ez akkor csak ilyen suttogás-szinten volt téma. Az azért látszott rajta, hogy szinte csak szórakozott velünk, de mindent tisztességgel leadott.
Földrajz: Kelemen Lívia, aki sokunk legnagyobb ledöbbenésére feleségül vétetett az akkoriban még nős Féja által...
Kémia: Pesti anyó, amikor pedig ofőnk lett, kicsit Dolgosné, aki nagyon jó tanár volt.
Biológia: Molnár Biosz Laci" László, rengeteg sztorival...
Rajz: Szövényi Lux Géza, régivágású öregúr, akit szerintem Pataki ig. úr vett oda, biztos, hogy politikailag nem volt jó helyen az öreg...
Ének: Keszthelyi Gyuláné, szegényke... az énektanároknak rettentően sanyarú sorsuk szokott lenni
Torna: fiúknak Csanádi Ferenc egy kis ideig, előtte még az öreg tornaedző, hú, hogy is hívták?!
lányok: fele Lotti néni, fele Bolemányi, Bolesz Irén
Orosz: a nem szakosoknak többen is, leginkább Kosztudi Deszpo, a végtelenül kedves és teljesen nem tanárnak való görög emigráns asszony,
Angol: a nem tagozatosoknak, húúú, hát erre már talán csak ők emlékeznek, de volt Bacsóné, akit nagyon nem szerettek, na erre emlékszem...
A fél osztály orosz tagozatos volt, nekik Szilágyiné volt a tanárjuk, meg talán Bácskai Kati kicsikét
Az olaszosoknak, hajh! ott volt Totya, Sárközi Péterné, elsőben, aztán amikor ő elment a férjével Olaszországba, jött Szomráki Béla, aztán ő is elment (olasz feleségével Olaszországba...) aztán jött még egy kedves tanárnő, aki ha jól emlékszem a Szilágyiból járt át tanítani, hogy le tudjunk érni, de a neve nincs előttem most.
Fizika: Rajki Emma, húú, nagyon szigorú, de jó tanár volt.
Földrajzból vagy biológiából, nem emlékszem tisztán, volt egy tanárunk, Tóth Lajos, aki a II.év elejére a Vadászati Világkiállítás rendezésének előkészítése örvén disszidált Kanadába. Na, ő volt még rohadtul szigorú!
Mikus Gyula minket nem tanított, de a felsőbb évesektől mindig azt hallottam, hogy jó fej volt nagyon.
Mi gyakorlati foglalkozásra a Szilágyiba jártunk át, gyalog kellett menni - elvileg még az Alagúton át is - sőt volt valami idős nyugdíjas bácsi talán, aki kísért minket, de legtöbbször fölpattantunk a 16-osra a Lánchídnál, és hipp-hopp, átértünk. Varrtunk a Szilágyiban, az alagsorban, szoknyát, blúzt, talán még kabátot is?
Na, hirtelenjében ennyit a nosztalgiáról...
szervusztok mindenkinek!!
cin-cin
Én is itt vagyok , nem vesztem el ,csak ezer+1 dolgom adódott az utóbbi időben . Most már lassan rendeződnek a dolgok hamarosan jelentkezem ,olvasni addig is olvasom a lapot.
Üdv. mindenkinek: Maci
Csak azert irok, hogy lassatok, nem vesztem el. Olyan lehangoltak vagytok neha, hogy ilyen kevesen vagyunk. Hozzateszem nem ok nelkul...
En fokent olvasgatok (erre gondolom rajottetek :-)
Hát igen, vannak olyan topicok ahová én is csak ezért nézek be, hogy elszórakozzak egy kicsit.
Én sem értem, hogy hová lettek a Toldyba jártak? Mi rengetegen voltunk egy-egy osztályban, most meg itt alig vagyunk.
Ki érti ezt?
Olvasgasd csak a Móricz topicját, ott mindig van valami botrány. Én szórakozni járok oda. Na, az aztán pörög! Inkább süllyedjünk, mint hogy itt is olyan dolgokról legyen szó. :-)
Nerdy: igen.
Finomabban, kedves QAY... Ezt a nevet itt mindenki felismeri, akinek fel kell... De igen. A postafiók alatt csakugyan a neved melletti címet értettem, és ott vár egy levél a megfejtéssel.
Nem, nem M. Shawn Kemp szemelyesen :). Meglepo, nem? Egy NBA sztar a Toldyba jart!
Amugy QAY elvileg van Nalad egy CD-m. Rajta mindenfele hulyeseg, CD irashoz stb...
Megvan meg? :)
Nem,nem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Már tudom ki vagy az anyád úristenit!%!!%%!+"+%/ Pusztulj el te semmirekellőőőMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMte vagy egy nagy M!!!
Elképzelhető,hogy ismersz?Nem sokan játszottak az osztályból a kosárcsapatban,pontosan ketten.Az egyikük nem járt dágihoz,mert kezdő németes volt,így FKK-nál volt.Én vagyok a másik,aki a legmagasabb volt az osztályban.Ha pedig te vetted át a videót,akkor nagyon-nagyon sejtem ki vagy!!! Hirtelenjében Shawn Kemp-re tippelek személyedet illetően...
Elkebzelheto, hogy en teged ismerlek :) Ezek a parmeterek igencsak ismerosek... Novak ofo, Dagi nemet utolso evben, Gabi ba no meg a szalmaszal :) Bar en nem kosaraztam.
Mikor is vegeztel?
A tyukos videjot en is lattam, mivel en vettem at :)
Szakács? A 007-es?Novák szerintem is piszok jó angol tanár volt.Pálfi Ágneshez még fakt.-ra is jártam,na az nagyon komoly volt,akkor tanultam meg másfél méterrel a föld fölött "lebegni".Erős szellemi tréning volt.Most a PoLiSz c. folyóirat(rémes)egyik szerkesztője,néha összefutok vele a Széchenyi könyvtárban.Olyan sztorit is hallottam(magától Szaniszlótól),hogy Sz. egy rekesz sörért bemászott azon a lukon,amit valaki az alagsori tesiterem ajtaján törtki.Arra is emlékszem amikor Novák a legendás októbertől-márciusig bőrcsizmájában lerugta egy nindzsarugással a villanykapcsolót a falról,mert az hangosan zúgott,s csak ennyitt mondott:"Jó csizma."Évekkel felettem volt egy Golyó nevű srác,a bátyám osztálytársa,aki nagyon-nagyon arcbavágott egy másik fiút,lány állt az ügy mögött,per lett az ügy után.Végül Golyó rendőr lett.
Emlékszik innen valaki a tyúkra,ami egyik reggel a kapu feletti táblát tartó nőalak elé volt kifeszítve? Az elég tuti volt,ha valakit érdekel,van videófelvételem az akcióról. Egyébként én is Szilágynénél voltam matekon,aki szerintem mint tanár tragédia volt, ám én mégis nagyon kedveltem,mert nagyon megértő volt (többek közt velem is pl az érettségin).Rajky Emmára emlékszem,de már nyugdíjas volt mikor toldys lettem,külön matekra jártam hozzá(vagyis csak jártam volna,mert egy idő után nem mentem el és a pénzt,amit otthon kaptam magáncélra költöttem,nagy égés volt amikor lebuktam...)Kosztudi Deszpót csak tablórol ismerem,rajta sokat röhögtünk.Még Porogi az igazgató.Állítólag Molnár Péter lett az új helyettese.Van valaki aki kosarazott a Toldyban?Taki keze alatt?Mellesleg Novák Gábor volt az osztályfőnököm,akit kedveltem.Bástya pedig utolérhetetlen.Gabi bá még mindig ott van(pár hónapja ugyan halálhírét keltették,de egy hete jártam lent és ott zenélt),rengeteget jártunk le,még lyukas órában is.Úgy tudom Dágit az is megviselte,hogy elég tragikus sorsú osztály volt.Mindenesetre őt is bírtam,németet tanított nekem 4. évben.
En is a Toldy intezmenyeben vegeztem, de meg nem reg, '95-ben. Amit szeretnek kerdezni, hogy mikorra teheto a Bastya nevu, meltan nepszeru, "szorakozohely" [ertsd kocsma] felfedezese. Mert nalunk nagy nepszerusegnek orvendett... :)
Hát bizony, nem igazán voltunk a tanárok kedevencei(én a szerényebbek közé tartoztam). Elég sűrűn is cserélődtek nálunk a tanárok (a matekot és a magyart 3 különböző tanár tanította a 4 év alatt!), sokan nem bírták a gyűrődést.
A durvább dolgok közé tartozott, mikor egyik osztálytársunk kirámolta az ellenőrzőjét a faliújságra az osztályfőnöki intőnél kinyitva...
épp akartam kérdezni, melyik osztály,de aztán.. ja, a 4D... azért volt híretek, nem?? :) a nővérem végzett '94-ben, azért emlékszem Dági elgyötört arcára a ballagásról.. :)