Ki vagy Te, ki az éj leple alatt belopódzol az álmaim ajtaján? Hogyan szereztél kulcsot a szívemhez? hiszen elrejtettem egy hűvös éjszakán. Bedobtam a kulcsot egy sötét verembe, mert oly sok fájdalmat hozott életembe. Átléptem a bánaton, s a kulcsot elfeledtem, De Te rátaláltál és ez lett a vesztem, Mert beléd szerettem.
Ma úgy néztél rám, mint sápadt hold sötét éjjelen. Ma úgy érintett karod, hogy fáztam, reszketett szívem. Kis szádat nyisd szóra, hogy bánatod értsem én. Kis tested ne remegjen, mint fán a deret ért, megsárgult levél.
Kés szívemnek minden perc, oly lassú ólom teher. Szólj már, törd át a csendet, a meghaló idő felel. Hol a tűz? A pergő dallam? Melytől égve éltünk. Hol a boldog perc, mitől annyi mindent reméltünk?
Ma féltőn nézlek, keresem az utat, vissza hozzád. Ma végre látlak Téged, érzem a csend döntő súlyát. Úgy ölellek, és te úgy ölelj, mint est a csillagot. Te az enyém, én pedig, csak a Tied vagyok!
"A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát. De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok: Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát. Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját. Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok; És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok. Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad; Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek; Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza; S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje." (Kahlil Gibran)
"Tévedéseink felét azért követjük el, mert érzünk, amikor gondolkoznunk kellene; másik felét pedig azért, mert gondolkozunk, amikor éreznünk kellene." /John Churton Collins/
Én nem tudom miért történt mindez így Melyik volt a döntő pillanat, ami összefűz most két utat Te láttad szívem őrült vágyait Ami annyi fájó éven át láncra verve társra nem talált Minden csillag porrá hullhat szét Jöhet bármi szörnyű vég Érted élni, véled halni, ezért jöttem én Nyughatatlan szívem csak rád várt Túlél hát száz rút halált Érted jöttem, hidd el bármi ér Te értem születtél
Lám kiderült hogy minden így volt jó Elfeledek bánatot, csalást Most hogy tudom, végül rám találsz A Szívemben a dal csak érted szól Szerelmünk egy ezred éve tart Minden vágyam csak te hozzád hajt
Hát vedd kezem Vedd kezem Vedd mindenem Vedd életem Egy perc a végzetünk Ó, hány ölelés, hány csók az életünk
Minden csillag porrá hullhat szét Porrá hullhat szét Jöhet bármi szörnyű vég Érted élni, véled halni, ezért jöttem én Nyughatatatlan szívem csak rád várt Szívem csak rád várt Túlél hát száz rút halált Rád várt Érted jöttem, hidd el bármi ér, te értem születtél Értem születtél Értem születtél Értem születtél Értem születtél Ó értem születtél Értem születtél Értem születtél Te értem születtél...
Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanul, és jelzés nélkül.
Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem.
Ha szeretlek, akkor hazugság, Amit igaznak hittem én. Hazugság a sírás, a bánat S az összetörtnek hitt remény. Hazugság akkor minden, minden, Egy átálmodott kárhozat, Amely még szebbé fogja tenni Az eljövendő álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergődve A halált nem hívom soha, Eltűröm még a szenvedést is, Nem lesz az élet Golgotha. Mikor álmomból fölébredtem, A percet meg nem átkozom - A lelkedhez kapcsolom lelkem S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek... Ne adja Isten, Hogy hazug legyen ez a hit!... De mért?... Legyen hitvány hazugság, Elég, hogy engem boldogít. Ha úgy érzem, hogy most szeretlek, Haljak meg most, ez üdv alatt, - Többet ér egy hosszu életnél
Visszaforgatnám a kegyetlen időt, ha tehetném, csak egyetlen árva nappal, hogy hazug reggelén ne érjen ökölcsapásként rideg mondatod, ne kelljen újra látnom megkövült, hideg arcod, hadd higgyem még egy percre, érintésed enyém, nem halt ki még küzdelmünkből a halvány remény.
Visszaforgatnám a kegyetlen időt, ha tehetném, csak egy héttel, hogy újra úgy pillants felém, ahogy azokon a mámoros napokon, ott az öreg hegy tetején, a hajnalokon, mikor hittem még, ölelésed őszinte, örök, forró csókodból szól még a jövőnk.
Visszaforgatnám a kegyetlen időt, ha tehetném, csak fél évvel, hisz úgy szeretném elkerülni lávaként perzselő szemeid tüzét, halk hangod romba döntő erejét, ne ismerjem gondolatod, ne tárd ki szíved, ne érintse árva lelkem felforgató léted.
Visszaforgatnám a kegyetlen időt, ha tehetném, csak tizenhat évvel, s talán meglelném elveszett boldogságom apró magvait, kiapadt vidámságom fakadó forrásait, ahol a jövő még mámorítón ködös volt, s nem terítette takaróját ágyunkra a fekete hold.
Visszaforgatnám a kegyetlen időt, ha tehetném, csak harminchat évvel, s talán érteném, miért kellett e világra megszületnem, hisz örömöt nem, csak pusztítást hoz törékeny létem, csak bánat lép nyomomba, rombol halott lelkem, áruld el kérlek Isten, rögtön a pokolba kerültem?
Emlékek sodrában gázol a lelkem Eldönthetetlen a hely Szelektál ezer és ezer kis sejtem Kérdéssé torzulva zakatol egy ütem Temetni kell? vagy Őrizni örökre? Ezt vajon ki döntheti el? Az idő a bíró Persze várat magára Csak akkor siet, mikor nem kellene Most mikor üvöltve könyörgöm hozzá Kínomat látva, csak cammog röhögve Csukott szemem mögött pereg a film - szupernyolcas fekete fehér - Néha úszva lassúvá válik Míg legördül egy sós csepp, és Megkövesedik.
Békés pihentető estét kívánok minden Szerelmesnek! :-)
Tudlak távolból szeretni, mert a közelséged oly rettentő, gyógyíthatatlan sebeket tép énemben, amit az idő végtelen percei csak takarnak, óvatos varral borítanak, de alatta, mélyen, lelkem rejtett szegletében, ott, ahol már csak érzés az élet, nem gondolat, ahol az ész nem diadal, a dobbanás nem akarat, ott bent, létezel örökre...s bennem élsz, míg élek, mert magamnak is hazudok, mikor mást remélek… Tudlak távolból szeretni, mert, mikor megérint kezem, s ujjaim nyomán feszülnek izmaid, nem a vágy hajt, hanem a küzdelem, két éned harca, a szeretet és a gyűlölet határa, ami benned dúl minden nap, minden percben, minden pillantásban, minden leheletben, én nem akartam mást, csak adni, adni, adni, ezerszer is átkozva, csak téged imádni… Tudlak távolból szeretni, mert nem akarlak lelkemből gyűlölni, nem akarom, hogy minden nap könnypatak táplálja a múltból fakadó, iszaposodó, fájdalom- folyómat, hogy üszkös romjainkon reménysugárnak higgyem, mi csak szánalmas kis röpködő zsarátnok a szélben, hisz nem gyújt az már lángra holnapot, csak ócska emlékeket, rég kihűlt takarót… Tudlak távolból szeretni, s épp ezért el tudlak engedni.
Egy bolondos kis sugár volt mi lángra gyújtott engem, mit nem rég láttam meg mosolygó szemedben. Korhadt, könnynedves fa volt mit a szikra lángra gyújtott, hol nemrég fázott a szív most meleg fény gyúlt ott. Tápláld a tüzet kérlek! Ne hagyd kialudni, olyan jó most megint lángra gyúlni Kedvesem! Kérlek nézz a szemembe, jól esik most tűznek a melege. Minden mosolyod mi felém néz kedvesen újabb hasáb a tűzre, fürdök a melegben. A fények ott táncolnak most már minden falon ha a tűz égni akar, én égni hagyom s melegítelek téged szemem tüzével, szíved csokorba kötöm szerelmes fényével.
"A világ összes elhatározása és akaratereje sem elég ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a szerelem felrúgjon minden játékszabályt, egyik pillanatról a másikra."
"Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket."
