Keresés

Részletes keresés

hc Creative Commons License 2001.02.26 0 0 61
Mivel senki nem reagált, ismét feltenném a kérdésemet a gyakorló tanerőknek:
Létezik-e olyan fórum, vagy lehetőség, ahol lehet kezdeményezni egy tanár pályaalkalmasságának vizsgálatát vagy csak tűrni lehet, esetleg a gyereket átvinni egyik iskolából a másikba, ahol esetleg szintén kifog egy dilettáns gyerekkínzót?

hc

Kilroy Creative Commons License 2001.02.23 0 0 60
Érdekes kérdés. Én a szüleim engedélye nélkül is megtanultam olvasni még oviban :-)) Na de komolyan: szerintem is hülye lehet az az óvónő.
Mellesleg azért megjegyzem, hogy amikor én alsós iskolába kerültem, szótagolva tanultunk olvasni (talán ma is így van, nem tudom). Ez egy füst alatt kiválóan segítette a helyes elválasztás megtanulását is. De mivel én már tudtam olvasni, értelemszerűen nem tanultam meg jól elválasztani. Persze aztán megtanultam, de hosszú ideig képes voltam brutálisan elbaltázni az elválasztást, ha nem figyeltem oda rendesen.
Félre ne értsd, ez nem nagy probléma. Összességében nem származott belőle semmi problémám. De esetleg mégis el lehet talán kerülni az ilyesmit, már amennyiben még a szótagolásos olvasási gyakorlat a használatos. Ezért láttam jónak leírni a történetemet.

Kilroy

Előzmény: Lujza71 (54)
GroundZero Creative Commons License 2001.02.23 0 0 59
Többen említettétek, hogy a gyerek megsínyli (francba, hogy van ennek a szónak a hat-het-es alakja???), ha ugyanazt a tantárgyat 4 év alatt több tanár is tanítja neki. szerintem ez önmagában még nem baj, az inkább akkor van, ha az új tanár a saját verzióját kikezdhetetlen, és egyetlen létező igazságként hirdeti. Mondjuk, ezt tantárgya válogatja, mert ha az egyik töritanár azt mondja, hogy a dél-mandinka szabadságharc 1776-ban volt, a másik meg azt, hogy 1674-ben, akkor ott valamelyik változat valszín hibás, de nálam (angol), pölö gyakran előfordul ilyen tanárok közötti nézetkülömbség, mert a nyelv egy ilyen dolog. Én pölö félévente vagy 20* mondom a tanítványoknak - lévén szinte minden csoportomban van, aki máshol is tanul(t) angolt, hogy ezt, vagy azt a dolgot másik tanár könnyen lehet, hogy másképp mondja, és ez nem feltétlenül azé van, mert egyikünk rosszul tudja (bár ez is előfordult má :))), hanem, mert télleg mindkét megoldás él! Anno a mi matektanárunk pölö eléggé bonyolultan vezette le a gyökkettőazirracionálisszám - bizonyítást, és nem nagyon értettük, pedig én matekra felvételiztem nem sokkal később, és, asszem szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nem voltam hülye a matekhoz. aztán a fizikatanárunk egyszer, mikor lazább volt a fizikaóra, és megkértük, levezette a bizonyítást egy totál másik gondolatmenet mentén, sokkal rövidebben, és érthetőbben. De ettől még nem mondta, hogy a másik levezetés szar, csak épp MÁS.
Szal szerintem nem feltétlen keveri meg a gyereket, ha két tanártól nem ugyanazt hallja (bizonyos tantárgyak kivételével:))), ha azt is megkapja hozzá, hogy mindkét(-három, négy...) megoldás lehet, hogy jó.

Gro

GroundZero Creative Commons License 2001.02.23 0 0 58
Sziasztok.

Bocs, hogy kicsit régen voltam erre. De most megint itt.

Nagyon örültem ghostface beszólásának, mert télleg a másik oldalról szólt, "onnan nézve2 a dolgokat. Sok tanulságosat írtál, és asszem, hogy abből egy tanár csak tanulhat. Az a buirtokos-térképes ötlet meg eccerűen zseniális!!! Kár, hogy ezt angolórán kevéssé tudom kamatoztatni :)))

Az én egyik nagy döbbenettel párosuló felfedezésem az volt, hogy nincs univerzális móccer. Ezt úgy értem, hogy van/volt/lesz sok olyan apró ötlet, taktika, magyarázat, ami szinte mindig bejött, és lehetett látni a tanoncok arcán, hogy örülnek, mert valami nehezet értettek me. Az egyik ilyen kedvenc magyarázatom a present perfectre vonatkozik, és nagyszerűen működött egész tavalyig. akkor az egyik csapat csak fanyalogva nézett, és pont megkeveredett ettől az addig zseniálisan működő magyarázattól. Aztán persze említhető az is, hogy két - láccatra - szinte azonosan viselkedő nehézfiút egész más móccerekkel lehet munkára és normális órai részvételre bírni. eccer műxik egy ötlet, másszor totál csődöt mond. nem hiába mondja szinte minden JÓ tanár, hogy amit a főiskolán/egyetemen megatnul az ember a szakmából, az a 0% körül mozog. Csak "terepen" lehet tapasztalatot szerezni!!! Még az egyetemen a ped/pszich órákon voltunk páran, akik már az egyetem előtt/alatt is tanítottak (soxor svarcban), és hányszor előfordult, hogy az előadó mondoptt valamit, mi
meg összemosolyogtunk, mert mi már tudtuk, hogy ez papíron így van, a suliban viszont...

Ugye?

Gro

hc Creative Commons License 2001.02.22 0 0 57
Lujza71:
Sajnos én későn jöttem rá, hogy soxor nem a tapasztalat, hanem a lustaság beszél ilyenkor. Ha a gyereket 5 évesen ez érdekli, akkor 5 évese tanulja meg, mert 7 évesen már egész máson fog járni az esze. Fordulj a vezetőóvónőhöz vagy keress másik ovit, ha lehet!

hc

Csík Creative Commons License 2001.02.22 0 0 56
Szerintem, ha egy óvónő ezt problémának tartja, hogy van, aki hamarabb jut el arra az értelmi fejlettségi szintre, mint a csoport más tagjai, akkor szerintem probléma van az óvónővel.
Lehet, hogy valamit félreértettem, de szerintem meg kellene beszélni az óvodában dolgozókkal, hogy ez van. A betűket nyugodtan megmutathatod neki, ha kiváncsi rá.
Ha az óvodában ez az egész problémát jelent, akkor talán még érdemes másik óvodát keresni...
Üdv. Csík
Előzmény: Lujza71 (54)
BahnScorper Creative Commons License 2001.02.22 0 0 55
Szerintem hagyjad csak oviban. Ott jobban tud lazulni, ha közben megtanul olvasni is, akkor az iskola első két évét is végiglazulhatja - tehát vagy 3-4 évig jó lesz neki...

A topic alapkérdéséhez: szerintem az a jó tanár, amelyik elfogadja a másként gondolkodást, és nem tartja magát görcsösen herótjaihoz, és nem is várja el a diákoktól, hogy ahhoz tartsák magukat. A magyartanárokra ez hatványozottan igaz...

Előzmény: Lujza71 (54)
Lujza71 Creative Commons License 2001.02.22 0 0 54
Sziasztok

Alsós tanárok véleményére lennék kiváncsi ,hogy mi csináljak.
A lányom 6 éves középsös ovis és nem hagy békén a betükkel,olvasni akar minden áron.Én sokszor hallotam ez nem jó ha elsőbe meg.Az ovónéni is panaszkodik baj van a gyerekel,mert nem hajlandó az asztalnál megvárni mig a csoport elkészül a feladatokal a matek foglalkozáson hanem elmegy játszani mikor jól megcsinálta a feladatot,és csak akkor megy vissza ha új feladatot kaptak.
Szerintetek mi a jó megoldás?
Csak 2 év múlva meg iskolába.

Lujzi

hc Creative Commons License 2001.02.22 0 0 53
Hozzáértők segítség!!
Létezik-e olyan fórum, amely hivatott lenne egy üzemelő tanár pályaalkalmasságát felülvizsgálni?

hc

hc Creative Commons License 2001.01.25 0 0 52
leha:
Középiskolás matektanárom módszere:
felírt öt feladatszámot a példatárból a táblára és az első példáhöz kihívott valakit felelni. Ha kicsit nőtt a zaj, akkor felírt még egy-két példát és aki nem fért a bőrébe, az mehetett felelni. Nem volt szívbajos, mert aki nagyon hülye volt, annak bevésett egy órán két karót is! Nem szerettük érte, de hármasnál rosszabbul senki nem éretségizett.
Ja! 26-an voltunk, a fiamék 19-en.

hc

leha Creative Commons License 2001.01.25 0 0 51
természetesen lehet szóban feleltetni. csak ha teszemazt 28-dik legokosabb Ármin felel, akkor 1. legokosabb Géza rohadtul fogja unni, hogy a másik 20 percig felel annak a feléből, amit ő 2 perc alatt elmondana. ilyenkor nem tud magával mit kezdeni, unatkozik (esetleg bekiabál, mert meg akarja mutatni, hogy ő viszont tudja). ezt lehet úgy elkerülni, hogy nem feleltet a tanár szóban. szerintem a kisebb létszámú osztályok lennének a jó megoldás, de ez pénzkérdés. az meg nincs
ZedIzDead Creative Commons License 2001.01.25 0 0 50
Na pont ezért jó, hogy nem egy tanár tanít, hanem több - mindegyiktől tanulhatsz valamit, és itt nem a szaktárgyra gondolok. Az első esetben megtanulhatod, hogy fontos a pontosság, egyértelműség, a másodikban meg hogy a földrajz is érdekes tud lenni, és a magad kedvéért tanuld meg, ne az osztályzat kedvéért.

[ZedIzDead]

Előzmény: dr.Jones (29)
hc Creative Commons License 2001.01.25 0 0 49
leha:
Saját bőrömön tapasztaltam olyan ta arakat, akik az osztály tempósabban haladó felének küön feladatokat adtak és - természetesen - díjazták is.
Szerinted - és az idelátogató tanarak szerint - matekból lehet szóban feleltetni? A fiam matektanárja szerint: nem!

Petyus:
Nem haragszom, de mint irtam más komoly gondok is voltak a fiammal és erről értesítettük az iskolát is, de ott erről csak azok a tanárok tudtak, akiknek mi ismét elmondtuk. Azt, hogy mi visszamertünk írni, azt a második szünetben már mindenki tudta!! :-(

hc

leha Creative Commons License 2001.01.25 0 0 48
általános iskolában félévente fogyasztottam a matektanárokat. (nagy iskola, volt elég)
a probléma az volt velem, hogy szerettem és tudtam is a matekot. mire az utolsó ember is felfogta a kétjegyűekkel való szorzást, én már bazira untam. az osztálylétszám 30 fő körül volt (az évfolyamon volt még g osztály is), sokan voltunk. nem igazán lehetett velem külön foglalkozni, ezért randalíroztam, óberkodtam órán. visszanézve nem hiszem, hogy a tanár hibája lett volna ...
PETYUS Creative Commons License 2001.01.25 0 0 47
>Kösz :-(

Szívesen :-)

>Mint írtam a fiamnak egy tanárja van akire felnéz, a többi már valahol elvesztette a tekintélyét és erről nem a gyerek tehet!

Ismerős a helyzet, nekem is voltak olyan tanáraim minden iskolafokozatban.

A beszólásért ne haragudj, bocsánatot kérek, de amit írtál, az tényleg hibás érvelés volt.

Előzmény: hc (46)
hc Creative Commons License 2001.01.25 0 0 46
Petyus:
Kösz :-(
Mi első óta járunk folyamatosan a tanárok nyakára és kötjük a lelkükre, hogy a csemeténk inteligens és hiperaktív, tehát le kell kötni. Sajnos erre a tanárok nagy többsége nem képes!
Ha egy tanár arra panaszkodik, hogy az órán leadott anyagot öt gyerek teljesen egyformán, de másképpen adja vissza, akkor ott nem a gyerek a hülye!
A gyerekekben él a falkaszellem. Ha egyszer valakit 'legyőzött', akkor az már alacsonyabb rendű. Mint írtam a fiamnak egy tanárja van akire felnéz, a többi már valahol elvesztette a tekintélyét és erről nem a gyerek tehet!

hc

PETYUS Creative Commons License 2001.01.25 0 0 45
>az üzenet az volt, hogy a fiammal órákon nem lehet bírni és a hathatós segítségünket kéri. Mi felajánlottuk, hogy amennyiben besegít a munkánkba és a házimunkába, akkor beülünk az óráira és fegyelmezzük a gyereket!

Már megbocsáss, de ez a "bunkó szülő" tipikus esete. Az én fiammal se bírnak az iskolában, de eszembe se jutna ezért a tanítót hibáztatni, hiszen néha én se bírok vele. Ilyenkor meg lehet próbálkozni a fölösleges energiák lekötésével valamilyen sport segítségével. Ha nem nagyon trehány a gyerek, akkor ez segíteni szokott.

Előzmény: hc (43)
PETYUS Creative Commons License 2001.01.25 0 0 44
>Saját személyes varázsának segítségével fel kell keltenie a gyerek érdeklődését a tárgy iránt és utána a tananyag a gyerek információéhségének a csillapítására szolgál!! Tudom, hogy ezt lehetetlen teljesíteni, de erre kellene törekednie minden tanárnak!

Erre törekedhet, de közben nem szabad megfeledkeznie azokról, akiknél ezt nem sikerült elérni. És azokat is tovább kell segítenie valahogy. És írni is meg kell tanítani őket.

Előzmény: hc (43)
hc Creative Commons License 2001.01.25 0 0 43
nebula:
Jobb későn, mint soha: az üzenet az volt, hogy a fiammal órákon nem lehet bírni és a hathatós segítségünket kéri. Mi felajánlottuk, hogy amennyiben besegít a munkánkba és a házimunkába, akkor beülünk az óráira és fegyelmezzük a gyereket!
Ez a problémánk már lezárult sőt volt egy másik afférunk is egy tanerővel (öt perccel kerülte el, hogy nő létére véresre verjem!), de vannak pozitív tapasztalataim is:
A csemete magyartanárnője közölte, hogy neki semmi gondja nincs a fiammal. Azóta, hogy tavaly fél órát beszélgettünk a gyerekről, az ott kapott szülői információk tudatában kezeli a gyerek viselkedését, illetve tartja kordában. Sőt: a fiam egyedül ezt a tanárnőt fogadja el az egész tantestületből és a lényeg: a tanárnő saját bevallása szerint is sokat tanult a fiamtól/ból!!
Sok ilyen tanár kéne, de nagyon kevés van!

Pályakezdő tanaraknak ajánlom:
A tanárnak nem az a dolga, hogy a tanterv szerinti tananyagot megpróbálja beleverni a gyerekek fejébe. Saját személyes varázsának segítségével fel kell keltenie a gyerek érdeklődését a tárgy iránt és utána a tananyag a gyerek információéhségének a csillapítására szolgál!! Tudom, hogy ezt lehetetlen teljesíteni, de erre kellene törekednie minden tanárnak!

hc

leha Creative Commons License 2001.01.25 0 0 42
azért, amiért a magyar oktatás dögrováson van

kicsi a fizu => kevés a jelentkező az adott egyetemekre => alacsony a pontszám => mindenkit felvesznek, akit máshova nem

így jön ki, hogy valakit nem vesznek fel az Államigazgatásira, ezért elmegy "egy évre" tanítóképzőbe, de ott ellustul és következő alkalommal még szarabb lesz a felvételije, tehát marad a tanítóképzőn, pedig rühelli a gyerekeket, tanítani meg sosem szeretett volna. na így. persze vannak árnyalatok és vannak, akik elhivatottak (ismertem olyat is) ...

Jocelyn Beaumont Creative Commons License 2001.01.25 0 0 41
A többiek nem tudom, mit kerestek/nek az iskolában.
Apropó, kérdés: miért tanít valaki, aki nem szeret tanítani, és a gyerekeket sem szereti? Miért nem dolgozik valami mást, mondjuk lehetnének fodrászok, vagy annyi rendes szakma van még.
Jocelyn Beaumont Creative Commons License 2001.01.25 0 0 40
"Ha rajtam múlna, nem léphetne második osztályba olyan gyerek, aki nem tanulta meg a betűket és a számokat rendesen leírni"
Nekem ez eros egy kicsit. Én másképp látom a dolgokat. Én pl. tudok írni majdhogynem kalligrafikus betukkel is, mégis van, hogy félreolvassák, foleg a tulajdonneveket. Lehet, hogy olvasni is meg kellene tanulni, mondjuk a tanárnak, aki egy pont különbség és egy félreolvasott (megengedve, hogy nem egyértelmuen és szépen leírt) számjegy miatt a rosszabbik jegyet adja, aminek szvsz azonnali megutálomatárgyat hatása lehet. Nekem volt középiskolában egy hölgy, aki irodalmat nemtanított, és tíz év kellett, hogy kiheverjem, és rájöjjek az irodalom,a versek ízére magamtól. Egyébként pedig életemben kb. 4 (négy) TANÁRral találkoztam.
Előzmény: Vanek (38)
Kenus Creative Commons License 2001.01.25 0 0 39
Szia, és köszi az egyetértő támogatást!
Azt hiszem a hajlam együtt születik az emberrel, de bizonyos fogások valószínűleg megtanulhatók, esetleg a tapasztalattal megszerezhetők.
Talán kicsit OFF a példa, de sokan tanulunk meg elfogadható szinten autót vezetni, de világklasszis versenyzővé talán ha tucatnyi ember válik.
Előzmény: Jocelyn Beaumont (32)
Vanek Creative Commons License 2001.01.25 0 0 38
A szép írás nem egyenlő az olvasható írással!
Az olvashatóság alapkövetelmény kell hogy legyen, a szépség meg ízlés kérdése.
Előzmény: Jocelyn Beaumont (37)
Jocelyn Beaumont Creative Commons License 2001.01.25 0 0 37
Szerintem azért gépekkel nem szerencsés kiváltani alapveto dolgokat, pl. az írást. (ezzel együtt én is jobban szeretek, és gyorsabban tudok géppel írni. :) ) Ilyen alapon akkor számolni sem kell megtanulni, hiszen van számológép.
Nekem az nem tetszik, ha valaki elsos gyerekektol tökéletességet vár el, esetleg meg is buktatja, ha nem gyönyöru az az alapgörbe. :(
Előzmény: dr.Jones (34)
PETYUS Creative Commons License 2001.01.25 0 0 36
Te nem mérgelődsz olyankor, amikor feladsz egy megrendelést levélben, és semmilyen választ nem kapsz rá? Se azt hogy nincs, se azt, hogy mindjárt küldjük, légy türelemmel?
Én egy olyan cég szomszédságában dolgozom, amely postán küldi ki a megrendelőknek a megrendelt cuccokat. Vannak olyan megrendelők, akik sohasem fognak a levelükre választ kapni. Ők azok, akik az iskolában nem tanultak meg írni.

Az iskola nem azzal árt a nebulónak, ha megköveteli tőle az OLVASHATÓ írás elsajátítását, hanem azzal, ha nem követeli meg. Ehhez persze az is kell, hogy a tanító néninek legyen türelme ahhoz, hogy megtanítsa és gyakoroltassa a különféle alapgörbék rajzolását, amiből majd összeállnak a betűk, és az is, hogy a tanterv és a tanmenet biztosítson erre időt akkor, amikor itt az ideje.
Továbbra is fenntartom, hogy az olvasható írást MUSZÁJ megtanulni, akinek pedig más a véleménye, azzal nem értek egyet.

Előzmény: dr.Jones (35)
dr.Jones Creative Commons License 2001.01.25 0 0 35
Bocs, ez PETYUS-nak szólt.
dr.Jones
Előzmény: dr.Jones (34)
dr.Jones Creative Commons License 2001.01.25 0 0 34
Piszok ronda kézírásom van. Eltelt negyven év és közben elvégeztem egy-két iskolát - persze mindenütt kifogásolva a kézírásomat. Tíz éve vettem egy Commodore-t, azóta, amit lehet, géppel írok. A mi gyerekeink felnott korában már TELJESEN feleslegessé válik a kézírás. Akkor nem mindegy hogyan ír? A gyerek kedvét viszont jó idore el lehet venni egyes tantárgyaktól 'kekeckedéssel'.
Előzmény: Jocelyn Beaumont (31)
ghosttface Creative Commons License 2001.01.24 0 0 33
GroundZero Te tanár vagy??? GroundZero tanár, GroundZero tanár...

Khm. Bocsesz. Szóval megjöttem. Itt az elején panaszkodtatok, hogy nincs diák. Na nesztek nektek rossz tanuló. Rémálom, agybaj, és minden, amit csak rám lehetett ragasztani középsuliban megvolt (na jó, most hazudtam, de olyan jól jött ki)...

Tehát: Amíg az az örök ellentmondás esete fog fennforogni, hogy a tanár tanítani akar, a diák pedig nem akar tanulni, addig ne is várjatok megoldást erre a problémára. A diák (bár asszem hivatalosan nem szabad annak mondani): gyerek. Egy aprócska kis kezdemény, aki éppen most kezdi bontogatni a szárnyait, most nézegeti a lehetőségeit - hogy meddig mehet el. Nos, elárulok egy titkot: bármeddig. És Ti, tanárok ennek nem tudtok gátat vetni. Persze erre nem mindenki jön rá. Már mindkét klánból...

Nehéz Tma, tudni kéne fogalmazni is hozzá, meg gondolataimnak is kéne hogy legyenek ahhoz, hogy itt nagy kifejtésekbe kezdjek, de valahogy nem érzek magamban annyi spirituszt, hogy belemenjek.

A lényeg talán annyi lehet, hogy nagyon nehéz rádöbbenteni a diákot, hogy tanulni az ő érdeke. Ne azért járjon be a suliba, mert muszáj, ne azért csináljon házi feladatot, mert muszáj, ne azért figyeljen az órán meredt szemekkel, mert muszáj - hanem, mert érdekli. Ezt kell elintéznie egy tanárnak - nézeteim szerint. És van ilyen. Nekem örökké emlékezetes lesz az általános iskola 5. osztályos ofőm. Szabó Zoli bá volt az ISTEN. Olyan tanár volt, mint még előtte, azóta se senki. De gondolom a részletek is érdekelnek... Szóval lazac volt a skac nagyon. Akkor járhatott a 24-es éveiben sacc, és már abban a suliban volt pár éve. Alapvetően vicces emberkének tartották, mert mindig bolondozott. Olyanokat csinált, hogy órán kint volt egy banán az asztalon. Odament, beleharapott. Azt mondta finom, majd visszaült az asztalhoz. Dolgozatkiosztásnál, fapofával vezeti fel az eseményeket: hát gyerekek ez elég siralmas lett. Nem tanultok, hanyagok vagytok. Kihív mindenkit egyesével: mondja: kettes és kacsint. Nézek a lapomra: ötös. Megyek a helymre, és kussolok. Nézem a reakciókat... Döbbenetes. Ez az ember tudott bánni velünk. Azt kell elérni, hogy figyeljenek rád. Hogy várják, amikor bemész. Ezt pedig nem feltétlenül szigorral kaphatod meg. Azt is csinálta pl.: hogy mivel törit (is) tanított, lerajzolta plakát nagyságúba a trianon előtti Magyarországot. Ő volt a király. Mindenki tanulmányi eredményeinek megfelelően kapott birtokot. Lovasokkal, parasztokkal. Ezt oklevélben adta oda. Azt kézzel megírni??? Húszon akárhány embernek??? ÉS lehetett háborúzni, úgy, hogy kijelentetted, Te betámatod Őt. Aki mögé több ember állt, az nyert. Mondta, hogy őt is lehet támadni, de csak megjegyzi, hogy holnap felelünk... :) Fantasztikus guy volt. Aztán év végén elment. Soha nem tudtuk meg miért. Állítólag beszólt neki egy nyolcadikos, hogy kurva anyád, és ő a WC-ben kicsit felkente a falra... Nos, ez csak egy kis kiragadott példa volt (de jó is volt visszaemlékezni)...

Viszont még egy nagyon fontos dolgot szeretnék elmondani: A rossz tanuló, vagy renittens viselkedésű egyén általában tüntet valami ellen. Azért viselkedik úgy, mert baja van. Magával, a körülötte lévőkkel, a rendszerrel - bármivel. Nagyon okosan meg lehet törni őket, ha megfelelően bántok velük. Ők lesznek a legnagyobb ellenfelek, akik akkor járatnak le, amikor akarnak, és egyfolytában ellenetek lesznek. De csak akkor, ha érzik, hogy nem vagytok tissztességesek. Hogy túl tanáriak, gépiesek vagytok.

Ennyit most. Lehet, hogy oltári faszságokat írtam le, de nézzétek el, picit elfáradtam és ilyenkor már...

Ghosttface

Előzmény: GroundZero (-)
Jocelyn Beaumont Creative Commons License 2001.01.24 0 0 32
Szia Kenus!
Abszolút egyetértek veled. Ami érdekes kérdés lehet, hogy mi tesz valakit jó pedagógussá? Születni kell rá, vagy meg lehet tanulni vajon? :)
Előzmény: Kenus (25)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!