Keresés

Részletes keresés

zlotyi11 Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5450
Az Inter hétvégi bemutatkozása után hétfőn a Milan került sorra, a piros-feketék idénynyitó sajtótájékoztatóján több száz újságíró jelent meg. A gárda tagjai közül eljött Paolo Maldini csapatkapitány, valamint az új fiúk: Rui Costa, Inzaghi, Contra, Javi Moreno és Pirlo, továbbá Fatih Terim, az együttes új szakvezetője.

A legelégedettebbnek mégsem az említettek egyike, hanem Adriano Galliani ügyvezető igazgató (Silvio Berlusconi miniszterelnökösködése miatt a klub tényleges vezetője) tűnt: „Azt hiszem, hogy az 1987-es idény, azaz Gullit és Van Basten leigazolása óta a legeredményesebb átigazolási szezont zártuk, minden reményünk megvan arra, hogy sikeresen szerepeljünk." Paolo Maldini szavai: „A klubvezetés ezúttal az üresebbnek tűnő posztokra igazolt, ami mindenképpen dicséretes. Azt hiszem, hogy pillanatnyilag Olaszországban nincsen nálunk erősebb gárda. Én a magam részéről alig várom, hogy elkezdődjön az idény."

Ezt követően Fatih Terim ragadta magához a mikrofont: „Megígérem, hogy a miénk lesz az egyik leglátványosabb futball a Serie A-ban. Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznünk Rui Costát, ő a biztosíték arra, hogy a játékunk szemre tetszetős, ugyanakkor eredményes is lesz. Arról nem is beszélve, hogy Rui ha kell, elöl játszik, de adott esetben akár liberóként is megállja a helyét."

Az új fiúk közül különösen Inzaghi tűnt rendkívül harciasnak: „Remélem, hogy sikerül valami igazán fontosat nyernünk ebben az idényben, és ebben az én góljaimra is számíthatnak a szurkolók és a csapatvezetés. A Juventus ellen természetesen megkettőzött erővel játszom majd, de én minden meccsen gólt akarok szerezni, nemcsak a Juve ellenin. Óriási élmény lesz Sevcsenkóval együtt játszani, de a csatársorban többen vagyunk két helyre, úgyhogy először a kezdőbe kell majd bekerülnöm."

Ezt már szeretem mikor így állnak a dolgokhoz.Persze mindig így kezdődik de azért remélem most szép vége is lessz.

zlotyi11 Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5449
Senkit nem kell kiszorítnai.
De ne hidd hogy Inzaghi,Shev vagy Moreno mindig fitt lessz vagy nem lessz sérült vagy sosem lessz eltiltva.
Melettük van még Jose Mari és Oli bár ő ha minden igaz már elment.
NA akkor ez így 4.Az nem túl sok pláne mondjuk ha 3 csatárral játszunk.Abban igazad van hogy öreg így én sem őt venném meg de ha nem drága akkor megéri a pénzt.
Előzmény: bluefan (5448)
bluefan Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5448
semmi, csak már öreg, és amúgy is van elég csatárunk
miért kell össez-visaz vásárolni, aztán egy percet sem játszanak a játékosok

vagy ha veszünk, akkor vegyünk fiatal tehetségeket

szerinted a Signori kit szorítson ki a csapatból?

Előzmény: zlotyi11 (5447)
zlotyi11 Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5447
MIért mi a bajod vele?
Előzmény: bluefan (5446)
bluefan Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5446
olvastátok, hoyg állítólag meg akarjuk venni a Signorit??

ez valami vicc?

zlotyi11 Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5445
Hát tényleg nem ártana hogy Redondo végre elkezdjen játszani ha már megvettük a Realtól.
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5444
Ez csak játék!
Előzmény: Banci (5443)
Banci Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5443
minek tudni ilyen marhaságokat?

Forza Milan! Van már söprögetőnk?

Előzmény: TOMBOY (5442)
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5442
Itt az egyik topic!
keresd felül,m ert prof-fal írogatunk!
Előzmény: Banci (5441)
Banci Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5441
hun van?
Előzmény: TOMBOY (5440)
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5440
te is
Előzmény: Banci (5438)
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5439
gyere kvízjátékba!
Előzmény: redsquadkerékpárszervízRt (5437)
Banci Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5438
Hol? Itt? Áááááááá. Talán a B ligában.
Előzmény: redsquadkerékpárszervízRt (5437)
redsquadkerékpárszervízRt Creative Commons License 2001.07.17 0 0 5437
forza milan

Pirlo reméli, hogy kezdő lesz...hajrá!

TOMBOY Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5435
Remélem már vége.Mármit az operálásoknak:)
Előzmény: Törölt nick (5434)
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5433
Nem, csak félévente 1x
Előzmény: Törölt nick (5432)
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5431
Nem hiszem hogy rögtön elkezdhetné a szezont, mert amikor már játszhatna, mindig megoperálják.
Előzmény: Törölt nick (5430)
Banci Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5429
Talán jövőre!
Előzmény: ErwinReal (5425)
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5428
Tuti, hogy BL-re gondoltál?:)
Előzmény: ErwinReal (5425)
Nym Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5427
az meg ne legyen :)
mindegyik nyerjen csak a saját kupájában.
bár ha csak a döntőbe jutunk azt is el tudom viselni.:)
regardz
nym
Előzmény: Youme (5426)
Youme Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5426
Ez max. UEFA döntő lehet idén.
Előzmény: ErwinReal (5425)
ErwinReal Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5425
AZ IDEI BL DONTO:
REAL MADRID - AC MILAN
innentol mar tenyleg csak azt kivanom, gyozzon a jobbik. Capellonak meg sok sikert barhol is edzoskodjon...
milanfan1899 Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5424
TOMBOY! Valóban új vagyok itt, de csak azért mert most szereztem tudomást a Drukkerkocsmáról.Nagyon örülök, hogy ennyi Milan szurkoló van kis hazánkban, ígérem sokszor visszanézek ide.FORZA MILAN!
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5423
:))
Szívás
Előzmény: Nym (5422)
Nym Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5422
ya.
Eindhovenben lakik és épp meg akarta venni már a jegyet a Milan Amsterdami meccsére de megtudta a feleségétől hogy most jönnek hozzánk
:))))
REgardz
Nym
Előzmény: TOMBOY (5421)
TOMBOY Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5421
Egész yoo öscéd lehet!
Tanulj tőle:)
Előzmény: Nym (5420)
Nym Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5420
beindultál mint a vadvízi patak, remélem tucc úszni.
Kész vannak már a raftingos fényképek?
Regardz
Nym
ui: nagy ráb@szás lenne a Rui- félholdas csere :)
most nagy a nyomás itthon van öcsém folyton nyomja a "hülye szöveget" (forza Milan ), de a kislánya ruhájára ráragasztottam egy Realos címer matricát (nagyon értékelte persze :) )
Előzmény: Hozzáértő Hangyaleső (5413)
Youme Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5419
A Canale5, az Italia1, és a Rete4 is fogható magyarországon kódolatlanul a HOTBIRD műholdról MPEG2-ben. Amúgy jó lenn ha végre a Milan nyerné a Berlusconi kupát mrt már évek óta a Juve nyeri és így (mint védő) évek óta Milan-Juve meccs van nyáron. Pedig régen DERBY is volt :-)
Előzmény: vénólánzsahleF (5404)
nekrofil Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5418
meg nem vettek meg, hanem eloszerzodest kotottek vele es a hackennel.
Előzmény: Hozzáértő Hangyaleső (5413)
Hewlkyse Creative Commons License 2001.07.16 0 0 5417
Az még tavalyelőtt volt. Tavaly 2-2 lett (José Mari, Sevcsenkó, Trézéguet, Inzaghi) és tizenegyesekkel 7-6-ra nyert a Juve.
Előzmény: Hozzáértő Hangyaleső (5406)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!