3 kavar génoszt sorol fel a DAI, ahogy a besenyőknél is a 3 vezető törzzsel/fajtával/nemmel foglalkozik részletesebben mint "első törzsekkel". Nem ezek mentek véletlenül Bizáncba a türköktől a 10. század derekán?
Katonai aktivitását tekintve pedig messze Kál és Bulcsú emelkedik ki ez idő tájt, láthatóan az ő tényleges hatalmuk volt a legszámottevőbb, ők aktivizálták magukat leginkább minden irányban: a karkhaszok..
Ereje a folytonos zsákmányszerzésen, zsoldos akciókon nyugodott, s hatalmasra duzzadt. A "törökök" többi nemének vezetője, beleértve a másik két kavar génosz vezérét is, relatíve súlytalannak tűnt mellette. Nemzetközi összefogás, egy korai "népek csatája" okozta vesztét.
Ja,mert Uhrman Iván ott volt,saját szemével látta a történéseket. Azt mindenki tudta eddig is,hogy a légmódosabb méltóságoknak voltak a leütőképesebb katonai kíséretük.
Ezek szerint a Gyula is egy harácsoló adóztató Csór volt,aki rabszolgákat hajtott Kercsbe,mert ugyanolyan elbánásba részesült Bizáncban mind a Harka. Bulcsú nem küzdött meg Harka méltóságért,mivel beleszületett. Bizáncban nem lett senki patrícius, azért mert rabszolággal kereskedett,akármennyire is eredményesen űzte a mesterséget. Ehhez a birodalom érdekeit sokkal jobban kellett veszélyeztetni, hogy a magát félistennek tartó VII. Konstantinosz körbe udvaroljon valakit. Azok kívül minek mentek volna Kercsbe az "áruval",mikor például a 930-as évektől, Welenderben/ Nándorfehérvár/- Maszudi szerint- gyakran kereskedtek a bizánci kereskedőkkel.
Ibn Ruszta nyíltan meg is mondja a m.dzs.gh.r-okkal kapcsolatban, hogy rabszolga-kereskedelmüknek köszönhetik gazdagságukat. A magukkal hurcolt szlávokat Kercsben adták el a bizánciaknak (e tekintetben valamelyes konkurenciát jelentettek a korabeli zsidóságnak): "legyőzik azokat a szlávokat, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos élelmiszer-adókat vetnek ki rájuk, és úgy kezelik őket, mint foglyaikat ... Meg-megrohanják a szlávokat, és addig mennek a parton, amíg a bizánciak országának egy kikötőjéhez nem érnek, amelynek K.r.kh a neve ... Amikor a magyarok Kercsbe érnek, az elébük menő bizánciakkal vásárt tartanak. Azok (a magyarok) eladják nekik a rabszolgákat, és vesznek bizánci brokátot, gyapjúszőnyegeket és más bizánci árukat. A magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak, és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak. Állandóan portyára mennek a szlávok ellen."
Ibn Ruszta a varágokról: "ṣaqāliba ellen portyázó háborúkat indítanak, addig utazva hajókon, amíg ellenük ki nem szállnak, azután foglyul ejtve őket hurcolják Hazarān és Bulkār vidéke felé, s ott őket eladják ... Telkeik, falvaik és szántóföldjeik nincsenek, mesterségük a coboly- és mókusbőrökkel, valamint egyéb szőrmékkel való kereskedés; ezeket eladják vevőiknek, és áruk fejében csendes vagyont (pénzt) kapnak, amelyet övükbe kötnek ... Rabszolgáikkal jól bánnak, ruházkodásban finnyásak, mert kereskedelemmel foglalkoznak".
Ibrāhīim Ibn Ya‘qūb: "Ami Boleszláv országát illeti, hossza Prága városától Krakkó városáig három heti utazás; hosszában a törökök földjével határos. Prága városa kőből és mészből épült, áruk dolgában a legnagyobb városok egyike, ahová Krakkó városából oroszok és szlávok jönnek áruikkal, s a törökök országából muszlimok, zsidók és törökök is jönnek hozzájuk áruikkal és kereskedelmi súlymértékekkel, és tőlük rabszolgákat, ónt és különböző fajtájú szőrméket visznek ki."
Részben tehát még a rabszolga-kereskedelem is hozzájárulhatott Bulcsú országának gyarapodásához, bár e kútfőrészlet nem árulja el, hogy a turkoknak mely része szállított rabszolgákat Prágából.
Egyébként mint Kmoskó írja, Ibrahim ibn Jakub is valószínűleg egy ilyen, részben a mi honfoglalóinkkal üzletelő rabszolgakereskedő volt. Emlékeztetek ezzel kapcsolatban a Naum-legendára (pl. MŐMH 19717.).
Helynevek alapján pedig sejthető, hogy Kál és Bulcsú földje a Balaton környéke mellett a mai Nyugat-Dunántúl túlnyomó részére, de különösen a Fertő-tó vidékére terjedt ki, és hogy a római eredetű utak felvonulás biztosítása mellett az említett kereskedelem lebonyolítását szolgálták. Minden józan megfontolás szerint elsősorban Lehel és Bulcsú lehetett az, aki a prágai kufárkodásban leginkább érdekelt volt, az ő zsidó és török kereskedőik járhattak oda áruikkal, és szállítottak onnan rabszolgákat Bizáncba. Ebből, valamint a többi turk fennhatóság alá tartozó távolsági kereskedőtől (vö. az Esztergom környéki zsidók történetével) lefölözött hasznonból meg a mindenfelől összerabolt értékekből bőven futotta hadsereg tartására, s ez a jómód, fényűző gazdagság vonzhatta oda a harcedzett, mindenre elszánt ifjakat, avarokat, szlávokat, onogurokat, turkokat, akik a hadi zsákmányból és a feneketlen jólétből a maguk verejtéke, hadakozásai árán részesedni akartak.
Jews were one of the few groups who could move and trade between the Christian and Islamic worlds.[32] Ibn Khordadbeh observed and recorded routes of Jewish merchants in his Book of Roads and Kingdoms from the South of France to Spain, carrying (amongst other things) female slaves, eunuch slaves, and young slave boys. He also notes Jews purchasing Slavic slaves in Prague.[11][29][33] Letters of Agobard, archbishop of Lyons (816–840),[34][35][36][37] acts of the emperor Louis the Pious,[38][39] and the seventy-fifth canon of the Council of Meaux of 845 confirms the existence of a route used by Jewish traders with Slavic slaves through the Alps to Lyon, to Southern France, to Spain.[11] Toll records from Walenstadt in 842–843 indicate another trade route, through Switzerland, the Septimer and Splügen passes, to Venice, and from there to North Africa.[11]
As German rulers of Saxon dynasties took over the enslavement (and slave trade) of Slavs in the 10th century, Jewish merchants bought slaves at the Elbe, sending caravans into the valley of the Rhine. Many of these slaves were taken to Verdun, which had close trade relations with Spain. Many would be castrated and sold as eunuchs as well.[11][23]
The Jewish population of Crimea was a very important factor in the trade in slaves and captives of the Crimean Khanate (Tatars) in the sixteenth to eighteenth centuries.[40]
Nem zárhatjuk ki teljes bizonyossággal mindenesetre, amit a Szent Korona topikban pedzegettem, nevezetesen hogy a korona görög részét Bulcsúnak vagy az örökébe lépő kapannak (kapkannak) küldte a bizánci császár. Ilyen kamelaukion jellegű koronák egyébként a birodalom perifériáin többfelé felbukkannak, például a bolgároknál. Az említett topikban erre is kitértem.
Természetesen nem karitatív céllal gyűjtötték a javakat. Közös vonás a "karkhasz" és a "jókszedő" ténykedésében, hogy az általuk összeszedett dolgokon és személyeken meghatározott feltételek mellett valaki hatalmat nyert, végső esetben akár tulajdont is szerezhetett:
Bolla Ilona, A közszabadság lehanyatlása a XIII. században (A liber és libertas fogalom az Árpád-korban), I. rész, in: Történelmi Szemle 1973/1-2, 12.
Belföldön is akadtak ilyen adószedőink, akik az elkóborolt jószágot (=marhát!) és szolgarendűeket begyűjtötték: a joccedech, vagyis a "jókszedők". I. László már gondosan ügyelt arra, minél kevesebbet dolgozhassanak saját zsebre ezek a vidéket járó királyi emberek. Vagyonelkobzással (=jószágvesztéssel), sőt halállal lakoltak, ha nem szolgáltatták be maradéktalanul a gazdátlanná vált javakat. Ha a szóban forgó dolgoknak nem került elő a tulajdonosa, azaz végleg bitang jószággá váltak, a pristaldus kétharmadukat királyi tulajdonba vette, míg egyharmaduk illette az érintett megye ispánját - mindketten csúsztattak azonban tizedrésznyit a megyéspüspöknek (akiknek a nősülés minden pápai tiltakozás ellenére történő engedélyezésével az Árpádok amúgy is kedvében akartak járni).
Ibn Ruszta egyértelműen az anyagi javak és emberek vegyes kereskedelméről tesz említést, amelyeket illetően kitűnő felvásárló piacra akadtak a mieink Bizánc kikötőiben. Oda hordták a sok összerabolt szláv portékát és rabszolgát. Ebből "türk" oldalon az érintettek nyilván eltérő módon profitáltak, ki jobban, ki kevésbé gazdagodott meg, mindenesetre elképzelhetjük azt az öldöklő harcot, amely egy ilyen harkbadi / bitakhši pozícióért folyt. Bulcsú pozícióját az jelzi legjobban, hogy Bizánc császára legfőbb "türk" katonai szövetségesei, az Árpádok mellett őt hívta udvarába, őt igyekezett gazdag ajándékokkal és a patrikioszi címmel lekenyerezni a 10. század közepén. Személyében azonban a Makedón-dinasztia aktuális képviselőjének, VII. Konstantinnak keservesen csalódnia kellett.
Bulcsú feladata földrajzi helyzetéből adódóan és az elbeszélő források tanúsága szerint is a nemzetközi "harácsolás" volt, ebből szedte meg magát, sejthetően jócskán túllépve szövetségi jogkörét, illetve felhatalmazását. Regensburgi kivégzését és haderejének megsemmisülését saját földijei használhatták ki: a könnyű prédára a kapkan és az Árpád-ház tehette rá a kezét, hogy aztán 997-ben egymás között döntsék el véglegesen, kié lesz a Dunántúlon a pálya...
Esetleg egy indoszkíta "megfejtést" is becsatolhatnánk.
A buddhista szanszkrit szó jelentése kb. adományozó tkp. alamizsnaosztó. Így tehát a "szkíta" horaka adományozó/osztó szó is számításba vehető volna kb. úr jelentéssel. Tekintettel ugyebár arra a jól ismert tényre is, hogy az iráni régiségben a baga/baks tő is ugyanilyen jelentésekkel úr értelemben is széles körben el volt terjedve.
All other attested Mid. Ir. languages retain forms derived from baga- in the sense “god”: Mid. Pers. bay (plur. bayān, baʾān), Parth. baγ, Bactr. bago, Sogd. βγ-. All these forms are used as honorific titles, not only of gods but also of kings and other men of high rank, in which case the translation “lord” is usually appropriate, e.g., Bactr. i bago šao Kanēški “the lord king Kanishka.” In Zoroastrian Pahl. im bay “this lord” and ōy bay “that lord” mean “His (present) Majesty” and “His late Majesty” respectively.
Etymologically, baga- “god” belongs to the verbal root bag “to distribute, allot” and may be equated with OInd. bhága-, a divine epithet probably meaning “dispenser; generous one,” beside which there exists also a second noun bhága- “distribution, allotted portion” equivalent to Av. baγa- “portion, lot,” Slavonic *bogŭ in derivatives such as ubogŭ “poor” (from “*portionless”).
Ahol felnőttem, ott augusztus utolsó vasárnapján volt a búcsú, és emlékszem, már kisgyerekként, "etimologizáltam": nem értettem mi a szösszenettől "búcsúzhat el" ilyenkor az emberfia ... Nagyanyám említette, hogy gyermekkorában (1900-as évek legeleje) még copfos kínai árusok és mutatványosok is látogatták az eseményt.
A Búcsú személynévi változatnak nem sok köze lehet az ótörök 'felmentés, engedély' szóhoz, amiből búcsú köznevünk fejlődött - megérthetjük ezt Fejes László fejtegetéséből:
"Ennek az ótörök eredetű jövevényszónak eredetileg ’felmentés, engedély’ volt a jelentése. Ebből fejlődött egyfelől a ’távozásra való engedély’ jelentés, melyből a ’távozáskor való (el)köszönés, búcsúvétel’ született. Egy másik vonalon viszont a ’bűnbocsánat’ jelentést vette fel, majd a ’bűnbocsátás célját szolgáló zarándoklat’, illetve abból a ’templomszentelési ünnep’ lett. A TESz valamiért nem tartja számon, de utóbbi jelentése még tovább fejlődött, és már az egyházi ünneptől független, kirakodóvásáros-vurstlis ünnepséget is jelenthet. Bár ma minden faluban akad egy, vagy akár több templom is, a középkor során (különösen a török hódítás előtt és alatt) egészen másmilyen volt a településszerkezet: kisebbek voltak a falvak, elszórtabb a településrendszer – nem volt érdemes és nem is lehetett minden faluba templomot építeni. Szent István törvényeiből tudjuk, hogy eredetileg tíz falura jutott egy templom, és vasárnap mindenkinek el kellett mennie ezekbe (kivéve azokat, akik a tüzet őrizték). A tíz falu lakóinak ekkor volt a legjobb lehetőségük arra, hogy egymás között csereberéljenek, és a kereskedők is ezen a napon érték el a legtöbb embert. A törvény tiltja a szántás-vetést, a szerszámokkal való munkálkodást, de a kereskedésről nem szól. Minden okunk megvan tehát azt feltételezni, hogy a vasárnapi vásárlás hagyománya még sokáig fennmaradt, legfeljebb az újkorban szorult vissza."
Magyarán, a búcsújárás eredetileg bűnbocsánati céllal történő vonulás volt, például egy kegyhelyre mentek el azok, akik mentesülni akartak az egyházi bünti alól. (1515-ben a lustáknak azt is lehetővé tette Giovanni di Lorenzo de’ Medici, hogy pénzen megváltsák ezt egy felmentő cédula közönséges megvásárlásával. X. Leó így gyűjtött pénzt a római Szent Péter-bazilika építéséhez. A híveknek tehát csak a perselybe kellett ereszteni a zsetont, és máris letudták a dolgot, kiváltották vele a fárasztó gyaloglást.) Mivel pedig a templomavatásra történő felvonulás szintén egyfajta vallási menetelés volt, a templomszentelőre igyekvő brigádot ugyanúgy búcsújáró társaságnak minősítették.
Ritkán kerekedett fel vidéken a jónép relatíve nagy tömegben, az élelmes kereskedőknek ki kellett használni az alkalmat. Isten hétvégi ünnepéhez (vö. olasz domenica, spanyol domingo = vasárnap, azaz vásárnap) hasonlóan így lett a templomszentelési ünnepből zsibvásáros, mutatványos és egyéb attrakciókkal egybekötött búcsú, majd feltehetően a kegyes céloktól függetlenül is igény mutatkozott ilyen rendezvények tartására - az állam áldását adta tehát, hogy falun legyenek időnként ilyen cirkuszi jellegű összejövetelek, ahol a nép fiai viszonylag békés keretek között kirúghatnak a hámból, s leereszthetik magukból a fáradt gőzt.
... ud alūh ud karkās ke dālman {gowēd} xwānēnd (Pakzad. 2005 p. 174)
And aluh (eagle) and vulture are known as dalman (Bahar, 2011 p. 79)
karkas ī zarmān menišn ī ast dālman nasā xwarišnīh rāy dād.(Pakzad, 2005 p. 278)
Piri Andish vulture, which is dalman, is created to eat corpse (Bahar, 2011: 103). dālman rāy gōwēd ku az ān ī burztar-iz parwāz ka mušt masāy gōšt pad zamīg ast wēnēd u-š boy ī mušk azēr ī parrag dād ēstēd kū agar pad nasā xwardan gand ī nasā ōšārēd sar azēr ī parr abāz barēd ud abāz āsayēd (Pakzad, 2005 p. 281)
About dalman it is said that it can see a little piece of meat on the earth when it flies and soars and it has musk under its feathers and when the stink of corpses (rotten meats) bothers it, it uses the musk under its feathers to relieve…. (Bahar, 2011 p. 103).
Khwarizmi: krkys (Hasandoust, 2010 p. 270). Khotani: uysgana-, aysgana (Bailey, 1979 p. 6 p. 38). Saka: crks (Gharib, 1995 p. 128) Buddhist Saka: crks (Gharib, 1995 p. 128). Manichaean Saka: crks (Gharib, 1995 p. 128). Zoroastrian: Karkas (Hasandoust, 2010 p. 270). Kurdish: dōl (Hasandoust, 2010 p. 270).
Description: The Avestan pronunciation of vulture is kahrkāsa- and about this word it is said that it is a combination of kahrka- (Kark=bird) and Asa- (eater) and the whole word means bird eater (Abdullahi, 2002 p. 769) the root of this word is √ meaning to eat (see Cheung, 2007 p. 168). Vulture has also been found in Pahlavi texts as dālman and kasgās. In Bundahišn, vulture is in the birds’ group and it has been explicitly named Dalman. “…vulture which is known as Dalman” (Bahar, 2011 p. 79). Somewhere else, when Mashya and Mashyana slayed a sheep to eat for the first time, they threw a piece of meat as a sign of gratitude to God into the sky: … And threw a piece of meat into the sky … the vulture bird flied but couldn’t get it (Bahar, 2011 p. 87) Somewhere else in Bundahišn, it is also mentioned: …and the odor of musk under its feathers is created so that if the stink of carrion bothers it while eating, it can inhale it under its feathers and relieves… (Bahar, 2011 p. 103). In the ninth part of Bundahišn in the chapter related to the way of creations, the scavenging of the vulture (dalman) is mentioned and the bird is named Piri Andish vulture: “Piri Andish vulture which is called dalman is created to eat the dead/corpse.” (Bahar, 2011 p. 103)
Tatár Sarolta megfigyelése: "... Kál, a horka ... Értelemszerűen felhasználta a még létező római úthálózat nyújtotta logisztikai lehetőségeket, majd Bulcsú ugyanezt a kalandozások szervezésében is"
Takács Miklós: "J. Kovacevic ... a szórványként múzeumba került, boszniai és dalmáciai avar leleteket, illetve az avarokat jelző, Obar típusú helyneveket vetette össze az antik úthálózattal. Kiderült, az emlékanyag az utak vonalához illeszkedik. Azaz, a logikusnak tűnő végkövetkeztetés szerint az avarok módszeresen megszállták az Adriai-tenger felé vezető utakat."
Kiderülhet, hol állították meg a kalandozó magyarokat
2013. december 11.
955. augusztus 10-én a kalandozó magyarok az Augsburg mellett fekvő Lech-mezőnél súlyos vereséget szenvedtek Ottó német királytól. Eddig nem tudtuk, hogy pontosan hol zajlott a nyugati kalandozásoknak véget vető csata, egy újonnan előkerülő leletnek köszönhetően azonban hamarosan erre is fény derülhet.
Szenzációként közli a német sajtó az ezüst lószerszámok felfedezését, hiszen most először kerültek elő tárgyi bizonyítékok a Lech-mezei, vagy más néven augsburgi ütközetre. A leleteket a müncheni Archäologische Staatssammlung múzeumban mutatták be a múlt héten.
Augsburgtól mintegy 15 kilométerre északkeletre, a Todtenweis melletti Bacher Lechfeldben egy amatőr régész gyönyörűen kidolgozott, jó állapotban megmaradt 10. századi lószerszámtöredékeket és díszeket talált. Minden darab kivétel nélkül ezüstből készült, de van, amelyiken jól látható az aranyozásréteg is. Bernd Steidl, a müncheni Állami Régészeti Gyűjtemény igazgatója az Augsburger Allgemeine munkatársának elmondta, nem egy egyszerű lovas szerszámai kerültek elő, ezek a drága darabok feltehetően egy kalandozó magyar vezér 955-ben elvesztett lószerszámdíszei voltak - idézte a cikkben leírtakat a Népszabadság hétfői száma.
Ha tényleg így van, akkor egy lépéssel közelebb kerülhetünk annak megválaszolásához, hogy pontosan hol zajlott le a hatvan éven át tartó nyugati kalandozásokat lezáró, Nagy Ottó győzelmével végződő ütközet. Steidl a lapnak elmondta, hogy eddig nem sikerült pontosan tisztázni, hol folyt le a Lech-mezei ütközet, de a leletek előkerülésének helyén folytatandó ásatások ezt is tisztázhatják.
Pozsony környéke hemzseg a Sur helynevektől, amit különösen érdekessé tesz Tatár Sarolta megfigyelése: "Két dolog tűnik fel evvel kapcsolatban: Egyrészt a Káld, Harka és mosoni Kál közelsége az országos jelentőségű, hadiútként a középkorban is használatos római úthálózathoz. Káld a Savariából (Szombathelyből) kiágazó római út közelében, Harka pedig a Scarbantiába (Sopron) és Vindobonába (Bécs) vezető útvonalon helyezkedik el, míg Kál a Carnuntumból (Bad Deutch-Altenburg) Arrabonába (Győr) tartó római út mellett fekszik. Másrészt az, hogy a harka méltóságot viselő, Kál nevű személy területei majdnem teljesen körbeölelik a Fertő tavat, elindulva a Vas megyei aborgátai Káldtól, amely a Pereszteg patak partján fekszik, és a régi római út mentén fekszik, majd haladva továbbSajtoskálhoz (és a Bulcsú és Ládony helynevekhez) a Répce mellékvizénél, onnan fel Harkához, amely a régi római úton fekszik, végül fel Kál faluig Moson megyébe, amely szintén a régi római úthoz közel van ... Az útvonal feltűnő, amennyiben nem a vizeket követi, úgy, mint Tétény fejedelem és mások Györffy által feltételezett útvonala. Ezek az utak a régi római útrendszerhez igazodnak ... Kál, a horka ... Értelemszerűen felhasználta a még létező római úthálózat nyújtotta logisztikai lehetőségeket, majd Bulcsú ugyanezt a kalandozások szervezésében is".
Torma Béla Gyula a Raffelstetteni vámrendelkezésről: "A szárazföldi szállítással kapcsolatosan a vámrendelkezés megemlíti, hogy a sóval terhelt kocsik a strata legittima vonalán haladtak. F. L. Ganshof szerint a terminus a strata publica, illetve a strata regia szinonimája, ami főútvonal jellegéből következően is a római limes út lehetett. Ezt támasztja alá vonalvezetése, mely a Traungaun túlról vezetett az Ostmarkig, majd áthaladt az Enns folyón az Url-i átkelőhely felé. Későbbi értékelésünk szempontjából fontos információ számunkra, hogy a limes út katonai mozgásokra is figyelembe vehető."
Legyen hát a történetíró bátor,megvesztegethetetlen,független,a szólásszabadság és az igazság barátja.
Legyen igazságos bíró,jóindulatú mindenkihez,de egyik félt sem részesítse méltánytalan előnyben.Mint hazátlan idegennek kell megírnia művét,aki nincs alávetve sem a törvényeknek,sem az uralkodónak.NE AZZAL TÖRŐDJÉK,MIT GONDOLT EZ VAGY AZ,HANEM AZT KELL MEGMONDANIA,HOGY MI TÖRTÉNT.
"Amúgy pár éve magam is találtam egy fél mondatot Pais Anonymus-fordításában, amit egyszerűen beletoldott - tudniillik az eredeti latin szövegben nincs benne."
Pl.:
"A győzelem után visszafordultak Árpád vezérhez, s mindenkit, aki csak azon a földön nem akart a hűségükre állani, vasbilincsbe verve magukkal hurcoltak." - helyett:
"...s miután győzelmet arattak, visszamentek Árpád vezérhez, magukkal véve az abból az "országból" bilincsbe vert összes ellenséget."
