Nem is tudod, milyen jó, hogy jössz. :)) Te ugyanis hadakoztál ellene.
Azon túl, hogy megmondod, hogy ki gubbaszt a széken, légy szi mesélj nekünk arról, hogy mit értett Gerald Suster az alatt (Generálisok), hogy "Azzal, hogy ~ ( s itt a célszemély neve következik) elmúlasztotta az előrenyomulást, a kitűnő orosz hadmérnök Edward Todleben értékes időt nyert és eredeti és hatékony "repülő lövészárok" módszerét alkalmazva - sietve megerősítetteĄ ( s itt a halál helyének neve következik) erődítményeit.
Nem a tetteiről, hanem a ruházatáról elhíresült személy - nézzétek milyen topis :) -, katonatiszt - ez is látszik. Harctéren, de nem harci cselekményben húnyt el, egy csúfos hadjárat végéhez közeledve. (ellenfelével majd' egyidőben húnyt el)
Köztársaságpárti politikus jelentős tömegbázissal. Ugyanakkor olyan egyházi lélek, aki mellett nem állt ki az egyháza, sőt - mondjuk így - elhatárolódott tőle. Végülis utolérte egy koncepciós per. :)
Megint nem lettünk okosabbak. Az eddig bevontak közül senki nem tudja az okát , hogy a "bamba" oroszlán miért visel olyan bajuszt. Az a baj, hogy nem ismert a művész, aki készítette.
De a remény hal meg utoljára, mert további tudorok lesznek bevonva a dologba. Többek között a levéltárban is érdeklódni fog az igen segítőkész muzeológus hölgy(akit a kérdés most már még jobban érdekel), sőt lesz valamilyen gyűlésük, ahol kollégáknak is fel fogja vetni a problémát. És egy helyi amatőr de igen nagy tudású idős hölgyet is meg fog kérdezni, aki nyugdíjba vonulása óta - több évtizede - foglalkozik helytörténettel.
Tehát nem szabad feladni:-))) Abban állapodtunk meg, hogy majd keresni fogom újra. Úgy a Csángó Festivál környékén, tehát augusztus első- második hetében.
Ez Horatio Nelson, csak még azon kell gondolkodnom, ki irta ezt róla. Láttam a Viasat History-n, vagy Spektrumon?, egy filmet róla, de csak annyi rémlik, hogy a kor két nagy angol katonai zsenije nem volt éppen jóban. Tipp Wellington lenne.
ÉN vittem be mindenkit a málnásba!!! Összekevertem a képeket. A képen II. Miksa van valóban, de II. Lajost irtam le a szövegben, meg öt is akartam berakni. Aztán meg következetesen a képen lévö Miksát kértem. ÁÁÁÁ!!! Ez van, ha az ember mellette dolgozik is.
Megyek és elbujdosok... és jó mélyre ell is ásom magam. :o(((
Neuschwanstein alapkőletétele pedig 1869. Miksa nevéhez szerintem Hoheschwangau "felújítás"-a fűződött, és arról nem tudok, hogy ő is őrült lett volna.
Szóval itt elfogyott a tudományom. (Ja, arra esélyem sem volt, hogy kép alapján ismerjek fel bárkit is :-))
most részletezem. Az, hogy azt mondtad, a sorszám stimmel , sokat segítettél, mert elötte Őrült Lajos halála után keresgéltem, ott meg már senki sincsen. Sissi említésekor néztem én minden testvérét - 8-an voltak :( -, aztán meg a wittelsbach családfát, végül a Pallas világosított fel:
"A miniszterium hajlandó volt Ausztriát az olaszok és franciák ellen támogatni és e célból kölcsönre szorult. A kamara a kormány német nemzeti politikáját támogatandó, megszavazta ugyan a kölcsönt, de kijelentette, hogy ezt csakis az általános politikai helyzetre való tekintettel teszi." Ezt úgy-e a családi kapcsolatok miatt elvárták tőle.
Mások vittek roszz utakra engem ... Az az út Solferinohoz és Königratzhez vezetett.
Igaz, itt örökségről nem nagyon beszélhetünk ami a vérvonalat illeti :) Poniatowski (jól írtam én ezt?) pedig nem sok örökséget hagyott rá, pedig lehet, hogy jobban járt volna a történelem :)
Neuschwansteint szerintem Lajos király (II.) építette, és őt tartották őrültnek. Legalábbis mindnki ezt írja. De ha az apját gyanúsítod, az Miksa vala (ő volt Erzsébet királyné apja is?)