Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2016.02.25 0 0 632

A következő nyelvtörténeti periódus az ún. korai újfelnémet (Frühneuhochdeutsch, angolul Early New High German) volt.

 

Ez a periódus kb. 1.350 körül kezdődött és a közép- és északnémet nyelvterületen kb. 1.650-ig, a délnémet nyelvterületen azonban egészen kb. 1.750-ig tartott.

 

Ez a nyelvi periódus tehát lényegében a késő középkor és a kora újkor korszakának nyelvállapota:

a reneszánsz, a könyvnyomtatás elterjedése, a reformáció és ellenreformáció, a heves teológiai viták és a véres vallásháborúk korszakának felnémet nyelve.

 

Ebben a korban egy sor igen karakterisztikus hangváltozás következett be, amely megkülönbözteti a középfelnémet és az újfelnémet nyelvet.

Ilyen például az ún. újfelnémet diftongizáció, amely révén a középfelnémet hosszú í-ből ei kettőshangzó lett (pl. wîp> Weib), illetve az a hangváltozás, amely révén az sl hangcsoport kiejtése schl lett (pl. slafen > schlafen).

 

Az egyik jellegzetes, mérföldkőnek számító irodalmi mű ebből a korszakból Luther Márton teljes német Biblia-fordítása 1545-ből (Biblia Deutsch von 1545).

 

A Luther-Biblia nyelvállapota már meglepően közel áll az újfelnémethez, bár a helyesírása még több helyen eltér a mai német normától, ill. még sok archaikus nyelvtani forma található benne.

Előzmény: Törölt nick (629)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.25 0 0 631

Standardizált, klasszikus középfelnémet szövegminta, a Nibelung-ének kezdő versszakai:

 

Uns ist in alten mæren wunders vil geseit
von helden lobebæren, von grô
ʒer arebeit,
von fröuden, hôchgezîten, von weinen und von klagen,
von küener recken strîten muget ír nu wunder hœren sagen.

E
ʒ wuohs in Burgonden ein vil edel magedîn,
da
ʒ in allen landen niht schœners mohte sîn,
Kriemhilt gehei
ʒen: si wart ein scœne wîp.
dar umbe muosen degene vil verliesen den lîp.

 

 

Azért már jobban hasonlít a mai németre (újfelnémetre), mint az ófelnémet, de még mindig egy kissé idegen, távoli hangzása van.

 

A fenti szöveg mai német (újfelnémet) fordításban, de nem teljesen szó szerinti fordítás!!!:

 

Uns wurde in alten Erzählungen viel Wundersames gesagt
von ruhmreichen Helden, von großem Leid,
von Freuden, Festen, von Weinen und von Klagen,
vom Kampf kühner Recken sollt ihr nun Wunder hören sagen.

Es wuchs in Burgund ein sehr feines Mädchen heran,
dass in allen Ländern kein schöneres sein konnte,
Kriemhild geheißen: Sie wurde eine schöne Frau.
Deswegen mussten viele Kämpfer ihr Leben verlieren.

 

 

Előzmény: Törölt nick (629)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.25 0 0 630

Az Althochdeutsch előtti nyelvállapotot, a nagyjából a Kr. u. 400 és Kr. u. 700-750 közötti időszak nyelvtörténeti fázisát egyes nyelvészek korai ófelnémetnek, azaz Frühalthochdeutschnak hívják.

A második vagy ófelnémet mássalhangzó-változással foglalkozó nyelvészek feltételezik, hogy ezen mássalhangzó-változások részben már ebben a korai ófelnémet fázisban megkezdődtek.

 

Sajnos azonban ebből az időszakból szinte teljesen hiányoznak az összefüggő ófelnémet nyelvemlékek, ezért a valóságban nem tudjuk, hogy milyenek lehetettek ennek a korszaknak a német nyelvei.

Ami ki van következtetve, az pusztán elméleti síkon lett kikövetkeztetve és nem biztos, hogy 100%-osan fedi a valóságot.

 

Talán a legkorábbi, bár igen rövid felnémet nyelvemlék az ún. pforzeni rúnaírás, amelyet egy 6. sz. második felére datált alemann férfisírban találtak meg:

 

https://de.wikipedia.org/wiki/Runenschnalle_von_Pforzen

 

Előzmény: Törölt nick (629)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.25 0 0 629

A német, pontosabban a felnémet (Hochdeutsch) nyelv fejlődésének történelmi fázisai:

 

- ófelnémet (németül Althochdeutsch, angolul Old High German) - kb. 700-750-től 1050-ig:

 

ebben a korszakban végbemegy a második vagy más néven ófelnémet mássalhangzó-eltolódás. Több regionális nyelvváltozat, amely a korábbi törzsi dialektusokon alapul.

Ezek közül a legjelentősebb az ófelsőfrank, az óalemann és az óbajor. Az óthüring és a longobard csak töredékesen ismert. Egyes nyelvészek a longobard idetartozását is vitatják.

 

- középfelnémet (németül Mittelhochdeutsch, angolul Middle High German) - kb. 1050-től 1350-ig:

 

lényegében a virágzó középkor felnémet nyelvállapota.

 

Három alkorszakra osztják:

 

- korai középfelnémet (cca. 1.050 - 1.170)

- klasszikus középfelnémet (cca. 1.170 - 1.250)

- kései középfelnémet (cca. 1.250 - 1.350).

 

Számos területi variánsa és dialektusa volt, akárcsak később az újfelnémetnek.

A főbb területi variánsok alemann, bajor, keleti frank, déli Rajna-frank, keleti középnémet és nyugati középnémet főcsoportokba oszthatók, ezek azonban további kisebb csoportokra osztható.

 

A középfelnémet nyelven már gazdag irodalom bontakozott ki, többek között a lovagi és udvari irodalom.

Ez volt a német trubadúrok, az ún. minnesängerek nyelve.

A középfelnémet irodalom legkiválóbb képviselői Hartmann von Aue, Wolfram von Eschenbach,

Gottfried von Straßburg, Walther von der Vogelweide voltak.

 

Folyt. köv.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (628)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.25 0 0 628

A hivatkozott Grimm-könyvből nekem úgy tűnik, hogy a németségben a 30 éves háború eseményei igen mély nyomot hagytak.

Sok legenda, monda kapcsolódik valamilyen módon a 30 éves háború szörnyűséges eseményeihez.

 

Meglepődve tapasztaltam azonban, hogy ennél régebbi történelmi eseményekhez is kapcsolódnak mondák és legendák, leginkább 16. századi eseményekhez, de ennél régebbiekhez is, pl. a virágzó középkor időszakában történtekhez.

 

Ezek a mondák, legendák néha nagyon hosszú időn keresztül képesek fennmaradni, mégha az egyszerű, tanulatlan paraszti nép ajkán az eredeti, valós történelmi esemény el is homályosul vagy teljesen eltűnik és a történet is némiképp zavarossá válik, de a történet magva meglepően hosszú időn keresztül képes fennmaradni.

 

Hozzátenném, hogy a németeknél nemcsak az egyszerű falusi parasztság, de a tanultabb, írni-olvasni tudó városi polgárság, kézművesek és kereskedők körében is sok monda és legenda élt, nyilván ők le is tudták ezeket írásban jegyezni, ami azért nagy segítség abban, hogy az eredetibb változatok maradjanak fenn.

 

Úgy tudom, hogy egyébként a Grimm-testvérek is nemcsak a falvakban, de a városi polgárság körében is szorgalmasan gyűjtötték a meséket, mondákat és legendákat.

 

Hozzáteszem, hogy gyűjtésük még jórészt a németországi ipari forradalom előtt vagy annak legelején történt, tehát mondhatni, hogy még éppen időben, mert 50-100 évvel később már lehet, hoyg ennek az anyagnak csak a töredékét találták volna. :-(

Előzmény: vörösvári (626)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.24 0 0 627
vörösvári Creative Commons License 2016.02.24 0 0 626

Milyen régi események ? Szerintem egy átlag ember a nagyszüleit tudja felsorolni és a saját életében történt eseményeket, az értelmesebbek emlékeznek néhány évszámra is az iskolából, de akkor nem volt iskolai oktatás a mai értelemben, nem tanultak történelmet. A kereszténység előtt meg volt néhány énekes, aki szórakoztatásul énekelt kiszínezett történeteket néhány hősről.

Előzmény: Törölt nick (625)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.24 0 0 625

Tudom, ez a magyar falvakban is így volt, talán még inkább, mint a német nyelvterületen, hiszen Magyarországon később indult meg az iparosodás és a vele járó polgárosodás.

 

A Grimm-fivérek mondáskönyve eddig nekem nagyon bejött.

Sok olyan mondát tartalmaz, amely a népi hiedelemvilágra és babonákra utal, de sok olyan is van, amely megtörtént, valós történelmi eseményekhez kapcsolódik.

 

 

Előzmény: vörösvári (623)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.24 0 0 624

A folytatásban is lesznek hasonló dolgok, ritka elvetemült királyi család volt :)

Előzmény: Törölt nick (616)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.24 0 0 623

Különben a reformáció előtti népi katolikus vallás rengeteg dolgot átmentett a régi vallásos hiedelmekből, ezeknek a maradványai falun egész a 20.századig éltek.

Előzmény: Törölt nick (617)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.24 0 0 622

Igen már olvastam ezekről, hála neked, annak idején a germán topikban :)

Szerintem sincs gond a horror elemekkel, annak idején a mesék nem tömegszórakoztatási termékek voltak, hanem így készítették fel a gyerekeket az élet veszélyeire és adták át a közösség normáit.

Előzmény: Törölt nick (620)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.24 0 0 621

Persze a korszakhatárok meghúzásában van némi eltérés a különböző nyelvészeti iskolák között, de nem is nagyon lehet éles korszakhatárokról beszélni, hiszen a nyelvek fejlődése többé-kevésbé egy folytonos folyamat.

Előzmény: Törölt nick (620)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.24 0 0 620

Bizony, voltak horrorisztikus elemek a korabeli német mese- és mondavilágban, de szerintem semmi baj nincs ezzel, csak tudni kell helyén kezelni a dolgokat.

 

A Grimm-testvérekre áttérve pedig nyilván tudod, hogy az idősebb Grimm-fivér, Jakob nemcsak mese- és mondagyűjtő volt, hanem nagyon komoly nyelvtudományi tevékenységet is folytatott, a német nyelv történetét, ill. általában a germán nyelvek történetét és rokonságát kutatta, ő volt az első tudományos igényű germanista-nemzedék egyik kiemelkedő alakja, sőt talán az egyik legnagyobb alakja.

 

Ő fogalmazta meg és írta le először az ún. germán mássalhangzó-eltolódás vagy más néven első mássalhangzó-eltolódás (erste Lautverschiebung, auch germanische Lautverschiebung) törvényét, amelyet róla neveztek el Grimm-törvénynek.

A nyelvtudományban ugyanis ugyanúgy vannak bizonyos törvények, mint a fizikában :-)

 

Az Erste Lautverschiebung a germán nyelvcsalád történelmében egyébként is korszakos jelentőségű, hiszen ez volt az a mássalhangzó-változás, amely a germán nyelvek sajátos karakterisztikáját megadta, egyúttal eltávolította őket a kelta és az italikusz nyelvektől.

 

Sőt egyes nyelvtudósok szerint szigorúan véve germán nyelvcsaládról csak az Erste Lautverschiebung óta beszélhetünk, ez a hangváltozás jelenti a germán nyelvcsalád  születését.

 

Az ezt megelőző nyelvtörténeti fázis neve németül Prägermanisch vagy Vorgermanisch (előgermán), míg angolul Pre-Proto-Germanic vagy Germanic Parent Language.

 

Ez a nyelvtörténeti fázis nagyjából a Kr.e. 2.000 és a Kr.e. I. század közötti időszakot öleli fel, míg az ógermán - németül Urgermanisch, angolul Proto-Germanic - fázis kezdete legkorábban Kr.e. 500 körül, legkésőbben Kr.e. 100 körül kezdődött és nagyjából a Kr. u. 4. századig tartott.

 

Előzmény: vörösvári (619)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.24 0 0 619
Előzmény: Törölt nick (617)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.22 0 0 618

Helyesen (der) Wilde Jäger.

Előzmény: Törölt nick (617)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.22 0 0 617

A német nyelvterület jó részén ismertek különféle változatokban a Wilde Jagd (Vad vagy Szilaj Vadászat) mondák, hiedelmek és a Wild Jäger (Szilaj Vadász) alakja.

 

Egyes néprajzkutatók szerint ezekben a hiedelmekben és mondákban a pogány ógermán vallás nyomai lelhetőek fel.

 

Ti. hogy a Wilde Jagd során maga a pogány főisten, Wotan (ófelnémet Wuotan, óangol Woden, óészaki Odin) és kísérete dübörög végig az égbolton nehéz harci paripákon.

Közte Donar (óangol Thunor, óészaki Thor ), Ziu (ószász Tiw, óészaki Tyr) és a többiek...

Előzmény: Törölt nick (604)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.22 0 0 616

Azért fegyvertelen gyerekeket gyilkolni szerintem még abban a korban is kiverte a biztosítékot, pogányok és keresztények körében egyaránt.

Előzmény: vörösvári (613)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.22 0 0 615

"561-ben fellázadt ellene legidősebb fia Chramm, akit a bretonok támogattak. Miután legyőzte fia seregét, fiát, annak feleségét és két lányát egy kunyhóban az asztalhoz kötöztette, majd rájuk gyújtották a kunyhót, majd elment vadászni, a vadászat során kimerült és utána meghalt. Négy fia, Charibert, Guntram, Chilperich, Sigebert gyertyával a kézben, zsoltárt énekelve kísérték a halotti menetet Soissonsba. Majd felosztották négy részre a királyságot."

 

Azért mai fejjel elég brutál, mondhatni hard-core horror történetek ezek.

Ezek a Meroving-házi királyok eléggé távol álltak a kegyes, vallásos keresztény király ideális eszményképétől...

 

Egyébként hasonló sztorit egy pogány kori, még a viking kor előtti svéd királyról olvastam.

Ő összehívta lakomázni a svéd (svear) királyokat, akikből abban az időben volt vagy 2-3 tucat, merthogy nem volt még egységes Svéd Királyság, hanem vagy 20-30 apró királyságból állt az ország.

 

Szóval ez a svéd király meghívta a kollégáit lakomázni, aztán az embereivel rájuk zárta a lakomacsarnok ajtaját, majd nemes egyszerűséggel rájuk gyújtotta.

 

Valami régi svéd legenda is rémlik, hogy azon a helyen csendes nyári éjszakákon néha halkan még mindig lehet hallani a lakomacsarnokban égő királyok kétségbeesett jajveszékelését...

Előzmény: vörösvári (613)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 614

Provence Childebert királyságához tartozott.

Előzmény: vörösvári (610)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 613

I. Chlotar ( 511 - 561 ) király, Austrasia királya ( 555 - 561 ). Ő hasonlított legjobban apjára, rendkívül elvetemült király volt. 524-ben amikor testvérük Chlodomer elesett a burgundok elleni harcban, ő és Childebert nevű testvére akcióba kezdett, elfoglalták királyságát, Chlodomer három fia nagyanyjuk Klotild védelme alatt állt. A két testvér követet küldött anyjukhoz, hogy meg akarják koronázni a fiúkat és trónra ültetni, a nagyanyjuk elküldte a fiúkat hozzájuk, ők fogságba vetették őket és követet küldtek Klotildhoz hogy válasszon, levágják a hajukat, ami a királyi családból való kizárást jelenti vagy öljék meg őket. Klotild haragjában azt mondta, inkább legyenek holtak. Ezután Chlotar leszúrta a legidősebb 10 éves fiút, amikor a középső fiú könyörgött az életéért, Childebert megszánta, de Chlotar rákiáltott hogy az ő ötlete volt a fiúk megyílkolása, nem hátrálhat meg, erre odalökte Chlotarnak, aki leszúrta a hétéves fiút, majd kivégezték a fiúk kíséretét is. 529-ben támogatta Theuderich testvére türingiai hadjáratát, 532-ben támogatta Childebert burgundiai hadjáratát. 555-ben megörökölte Austrasia királyságát. 558-ban megörökölte a gyerektelen Childebert államát. Ő volt ezután az egyetlen frank király. Uralkodása végén harcolt a lázadozó türingek és a szászok ellen. 561-ben fellázadt ellene legidősebb fia Chramm, akit a bretonok támogattak. Miután legyőzte fia seregét, fiát, annak feleségét és két lányát egy kunyhóban az asztalhoz kötöztette, majd rájuk gyújtották a kunyhót, majd elment vadászni, a vadászat során kimerült és utána meghalt. Négy fia, Charibert, Guntram, Chilperich, Sigebert gyertyával a kézben, zsoltárt énekelve kísérték a halotti menetet Soissonsba. Majd felosztották négy részre a királyságot.

Előzmény: vörösvári (612)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 612

Theudebald ( 548 - 555 ) nem volt hódító típus. Elég beteges volt. Felesége Waccho langobard király lánya Waltrade volt, nem született fiú a házasságból, halála után I. Chlotar örökölte a királyságot. Nem avatkozott be a keleti gót - bizánci háborúba, egyik fél kérésére sem. A halála után odaveszett Liguria területe, amit apja hódított meg.

Előzmény: vörösvári (611)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 611

Theudebert halálakor így nézett ki a frank állam területe, az 511 és 555 közti hódítások a zöld területek

 

Előzmény: vörösvári (610)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 610

I. Theudebert ( 533 -547 ) nem került könnyen trónra. Apja halálakor két nagybátyja I. Childebert és I. Chlotar megpróbálta országát elfoglalni és őt meggyilkolni, de a helyi nemesek támogatásával legyőzte őket. Később szövetkezett Childebert nagybátyjával Chlotar ellen és együtt 534-ben elfoglalták Burgundiát, felosztották területét. Beleavatkozott a keleti gót - bizánci háborúba és elfoglalta Provence területét. Szövetségre lépett a langobardokkal, elvette feleségül Waccho király lányát Wisigardet. 536-ban elfoglalta Raetia északi részét, ahol az alemannok még független része élt. 545-ben elfoglalta átmenetileg Liguria vidékét. Theudebald ( 547 -555 ) követte a trónon.

Előzmény: vörösvári (609)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 609

Klodvig legidősebb fia I. Theuderic ( 511 - 533 ) volt Austrasia első királya, Metz volt a székhelye. 524-ben Chlodomer testvérével hadjáratot indított a burgundok ellen. Chlodomer halála után megszerezte királysága egy részét. 531-ben Chlotar testvérével együtt elfoglalta Thüringiát. 532-ben ismét együtt harcoltak a vizigótok ellen. Az első felesége Eustere II. Alarich nyugati gót király lánya volt, tőle született fia I. Theudebert ( 533 - 547 ) volt Austrasia következő királya.

Előzmény: vörösvári (590)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 608

A Meroving királyi családban rendszeresen felosztották az országot a meghalt király fiai közt, de jogilag a Frank királyság egységesnek számított, időnként egyesült az ország bizonyos szerencsés halálesetek után. Új társadalmi rend épült ki, a régi római közigazgatás már összeomlott ekkor. A király egy adott térség leggazdagabb, befolyásosabb embereit kinevezte grófnak, őrgófnak, megkapták a helyi katonai, közigazgatási, igazságszolgáltatási hatalmat. Saját hadsereget tartottak fent, a katonai kíséret tagjai földet kaptak tőlük. Velük harcoltak a király hadjárataiban. A grófok nem adóztak a királynak. A király birtokai jövedelméből élt, nem voltak más bevételei, ahogy fogytak a földjei az adományozásai után, egyre kisebb lett a király hatalma. I.Dagobert volt az utolsó tényleges hatalommal rendelkező király. A tényleges hatalom a királyi udvartartás vezetője a majordomus kezébe került ezután, a katonai és politikai hatalom is. III. Pippin 751-ben a frank nemesek támogatásával felszámolta a Meroving királyságot. Ezt a pápa Zakariás is jóváhagyta, a langobardok elleni védelemért cserébe. III. Pippint megkoronázták. III. Childerich királyt kolostorba küldték és előtte levágták hosszú haját.

vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 607

Remélem nem fog bekövetkezni amiről írtál, az Németország végét jelentené, még a mi életünkben.

Előzmény: Törölt nick (602)
vörösvári Creative Commons License 2016.02.21 0 0 606

Sajnos nem, nem írták az okát.

Előzmény: Törölt nick (605)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.21 0 0 605

Az Alemannia ( német Alemannien) országnevet a 11. sz. közepétõl felváltotta a Suevia ( német Schwaben vagy Schwabenland, magyarul Svábia vagy Svábföld) elnevezés. 

Ebben a germán szvébek ( szvévek) törzseinek régi gyüjtõneve köszönt vissza.

Ennek okáról tudsz valamit?

Előzmény: vörösvári (588)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.21 0 0 604

Hasonló német mondák vannak Rõtszakállú Frigyesrõl, sõt Nagy Károlyról is.

Előzmény: Törölt nick (602)
Törölt nick Creative Commons License 2016.02.21 0 0 603

A mondák többségében nincsenek ilyen nyílt utalások a pogány korra, de pogány vallási elemek burkolt formában itt-ott elõfordulnak.

Előzmény: Törölt nick (602)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!