Feladom, ha nem tudom megértetni,hogy nem mindegy a basszus hangereje a szóló hegedű vagy a zongora hangerejéhez viszonyítva. Gondolj már egy Liszt Les Preludesre vagy egy nagyzenekari zongoraversenyre.
Ennek semmi köze a dinamikához, szerintem. Ha a basszus leghangosabb része halkabb, ugyanannyival lesz még halkabb a halk részeknél, a kettő közötti különbség nem változik.
A mélyek hiányától nekem a hangkép "erőtlen", "vékony". Ha a magasak hiányoznak, akkor "tompa". Ha mindkettő, akkor "lapos", de ebben az esetben is jól passzol az "erőtlen".
(Valamiért nem működnek a formázások, pedig most IE alól netezek.)
Alighanem most mások értik félre a dolgot... :) Azon már túl lennénk, hogy a dinamika szó szerint mit jelent. Annak a jelenségnek kellene a jó elnevezését megtalálni, amit diesel kolléga említett.
1. Ha jól értettem, arra gondol, hogy a szélessávú hangszóróknak magasban és mélyben kisebb a dinamikája, mint a középhangok tekintetében. 2. Ha rosszul értettem, akkor arra gondolt, hogy a szélessávú hangszóróknak a sávszélek felé romlik az átvitele, és ettől hallatszik dinamikahiányosnak a hangja.
Rossz a ritmus játszó képessége. Vagy boogee faktora. Ahogy TR írta a dinamika egyszerűen a halk és hangos hangok aránya, legyen az bármilyen frekvencia összetevőkből álló. Az üstdob stb ott keveredik ezzel a fogalommal, hogy jellemzően mély hangokat ad. Ritmus hangszernek is tituláljuk a hasonló tulajdonságokkal rendelkezőket. Tuba, bőgő stb.
Mint már írtam, én jobbnak tartom a hangzási balansz elbillenését, mint ha csak dinamikai problémáról beszélnénk! Itt van mindjárt az emlegetett Quad, azért mert mély hiányos, még nem nevezném dinamikátlannak...:)
Akkor most már csak egy kérdés és a teljes békesség jegyében.
Ha egy szimfónikus nagyzenekarból kihagynák az üstdobokat, vagy egy katonazenekarból a nagy dobot és a bombardont, hogyan próbálnátok kifejezni, hogy a zenekar hangzása erőtlen, "dinamikátlan".
Minden nyelvben, így a magyarban is egy szó jelentése több fogalmat is meghatározhat. Egyszerű példa: Ég a tűz...Kék az Ég.
Kérnék egy rövíd, "frappánsabb" meghatározást a hosszan és feleslegesen vitatott fogalomra!
Erről most eszembe jutott egy vicc, ami itt most elég OFF lenne, meg aztán arról szól, hogy egy vitás ügyben kérik a rabbi véleményét... Nem merem ide írni... :)))
Nem tudtam, hogy volt egy másik verziója is a BC1-nek. Gondolom nem csak a reflex nyílás méretében volt különbség a két verzió között, hanem a hangváltóban is.
Lehet róla szó.A BC1-re visszatérve Petike Lajosnak az angol változat volt.Ez elég fedetten szól.Létezik az amerikai piacra gyártott változat nagyobb reflexnyílással.Ezt volt alkalmam hallani többször is.Ez a változat nyílt zenei hangú doboz.Akusztikus dzsessz-en kitünő,rockzenén is jó,de komolyzenén már vannak problémák mint általában a dinamikus hangszóróknál.
Lenne még egy építő jellegű javaslatom! Az egyik oldalról figyelmesebben olvasni, a másikon meg kicsit több türelemmel viseltetni, és inkább a finom humort alkalmazni... (szvsz)
Szerintem ne forszírozd a dolgot! Bár szerintem is helyesebb kifejezés Audijo koma "hangzási balansz" kifejezése, de Diesel bátyánk magfogalmazása a hozzáfűzött magyarázattal azért fedi a valóságot, bár mint már az előbb mondtam, nem a legfrappánsabb...
Már ne is haragudj, de a dinamikának semmi köze a hangmagassághoz. Lehet dinamikája a magasaknak, lehet a mélyeknek, de mindnek saját magához képest, nem pedig a közepekhez. Már miért lenne fölösleges leírni, ha valami nem úgy van, ahogy valaki érti/használja?
Ezes stúdió monitorok. Amiket én hallottam, azok nem ilyenek voltak, hanem "házi" hifi hangfalak. Azok hangzási balansza meg nem kifejezetten komolyzenére volt hangolva...
Lényegében arról volt szó az előzményekben, hogy a szélessávú hangfalak átvitele általában a mélyek és a magasak felé esik, ezért felborul a dinamikájuk egyensúlya - lehet, hogy nem ez a legjobb megfogalmazása a jelenségnek, mert külön-külön a mélyben és a magasban is megvan az eredeti zene dinamikája, csak együtt nem lesz meg, azért is mert az emberi hallás frekvenciafüggő, meg másért is - nehéz ezt leírni valóban. Ezt nem tudtad értelmezni, és ezért kezdted el oktatni a dinamikát - fölöslegesen.
Hát akkor mondja meg valaki, mit tegyek, ha egyszer valaki ostobaságot ír, én kijavítom, és akkor még ő az, aki neki áll feljebb. A DINAMIKÁNAK semmi köze a hangmagasság változásához, ez tény. Ha hiba volt ezt kijavítani, akkor én kérek elnézést... :(((
Ha valahol leírják, hogy ezt és ezt elsősorban komolyzenére ajánlják, akkor miért ne adhatnám tovább az infót? NEM azt mondtam, hogy ez meg ez JÓ, hanem azt, hogy a hangképük alapján JÓ LEHET. De mindenképpen meg kell hallgatni ahhoz, hogy az ember SAJÁT véleményt alkosson. Ezért nem ajánlom pl. komolyzenére pl. a JBL-t (de írhattam volna mást is), mert amit hallottam tőlük, az elsősorban könnyűzenére lehet jó, legfeljebb "mindenevők", de semmiképpen sem komolyzenén nyújtják a legtöbbet. Ettől még persze lehet velük komolyzenét is hallgatni jó minőségben, de nem arra a legjobbak. Konkrét ajánlást nem is tettem, de az egyes gyártmányok azért viszonylag hosszabb távon is megtarthatják alapvető hangzásképüket.