"A két eset közti különbségért már nem az elkövető a felelős, hanem a Sors."
Tévedés. Nem a "Sors" (legyen az akármi vagy akárki is) felelős a gyorshajtásért, hanem Francis Ciarán Tobin. Nem a Sors előzgetett és versenyzett azon az iszonyatos napon a 11-es úton, hanem Francis Ciarán Tobin. Nem a Sors nyomta a gázpedált, hanem Francis Ciarán Tobin. Nem a Sors csapta el 100 km/h-val és döntötte ki a 40-es KRESZ-táblát, hanem Francis Ciarán Tobin.
MINDEN ennek az ember tetteinek a következménye.
Ha igazad lenne, nyugodtan eltörölhetnénk az egész KRESZ-t. Mindenki menjen, amerre akar, úgy, ahogy akar, akkor, amikor akar. Ha beüt a krach, azért a Sors felelős, ugye...
Előre is elnézés kérek ezért a hsz-ért, de. Olyan nagy különbséget én nem látok a Császár Előd, és az itt tárgyalt eset közt. Mindketten felelőtlen gyorshajtással okoztak halálos balesetet, és nem rajtuk, hanem a véletlenen múlott hogy egyik esetben "csak" egy felnőtt, másikban két kisgyermek halt meg. Cs. E. ugyanúgy nem kapott börtönbüntetést, és most ismét népszerű előadó. De még továbbmegyek. Valaki felelőtlen gyorshajtással elveszti uralmát a jármű felett, felhajt a járdára, ahol épp nem áll senki. Visszakormányozza a kocsit az útra, és megy tovább, óvatosabban. Ismerősei továbbra is úgy viszonyulnak hozzá, ahogy eddig, szeretik a jó tulajdonságaiért, nem szeretik a rosszakért. Valaki felelőtlen gyorshajtással elveszti uralmát a jármű felett, felhajt a járdára, ahol éppen két kisgyermek áll. A két eset közti különbségért már nem az elkövető a felelős, hanem a Sors. Másképp fogalamazva, ha valaki elkövetett már olyan hibát, akár a vezetésben, akár más területen, ami akár a halálát is okozhatta másvalakinek, aki rosszkor volt rossz helyen az éppen annyira bűnös, mint aki úgy követte el, hogy mások a hibájába bele is haltak. És még egyszer elnézést, hogy leírtam amire gondolok az eset kapcsán. ÉS persze nem igy éreznék ha az enyém lett volna a két kisgyerek, de akkor nem lennék elfogulatlan.
Nem vagyok rendes lobbysta, sosem kellett ilyesmit csinálnom, nem tudom az etikettjét. Csak a gyomrom kavarog az egésztől, s eszembe jutnak - ostoba - ötletek. Ignore!
Azt hiszed, nem tudom?? Futó, elkeseredett ötlet volt, írtam is, hogy nyilván nem ilyenre gondolt... De ha jár az agyad, hogy mit lehetne tenni, akkor ilyesmik is beugranak. Még olyasmire is gondoltam, hogy havonta küldök emlékeztető képeslapot, vagy mittudomén.
Vagy index, vagy origós cikkben. Nekem hihető, és érthető is lenne. Valami régi linkgyűjteményemben talán megvan. De nem férek hozzá az archívumomhoz.
on
Hackelésre rendes lobbysta álmában sem gondol. Viszont hótlegális eszközökkel még azt is el lehet érni, hogy X polgártársunk komolyan fontolgassa, hogy a Marsra emigrál.
Hirtelen az jutott eszembe - persze, tudom, hogy nem ilyesmire gondoltal -, hogy valaki "meghekkeli" az Irish Life weboldalat, es kezdolapnak a Tobin sztori jonne fel... Tudom, illegalis, megminden...
De ha a Supreme Court fogja targyalni az ugyet, van ertelme barmi akcionak? Felgyorsulnanak a dolgok velemenyetek szerint?
Ez így működik. Sajnos. Mert ha a hazugságnak egy lépés előnyt adunk, az igazság sosem éri utol. Gennek volt igaza. De akkor még nem volt a balsejtelem nyilvánvaló, hogy a Bárándy-védelemnek ez lesz a következménye. Ő kijárta a legjobbat a magyar jogszolgáltatás mellett, és egy ügyvédnek ez is a feladata. A miénk meg az volna, hogy listázzunk, publikáljunk és tiltakozzunk, nehogy megússza. A kicsiket már semmi nem hozza vissza, viszont a rossz és büntetlen példa még sok kicsi életét kiolthatja, ebben az igazságszolgáltatás nélküli országban. Tegyünk érte.
Gen már hatévvel ezelőtt ezt javasolta. Készítsünk weboldalakat, amin sok-sok ellenőrizhető ténnyel és linkkel leírjuk a történetet, aztán plakátoljuk ki vele az Internetet. Ha valaki beírja a Gugliba, hogy "Ciarán Tobin", ne egy ártalmatlan tájfutó legyen az első találat.
Ha csinálnánk egy vándordemonstrációt pár EU-tagállamban - esetleg ottani civil szervezetek támogatásával -, ha közzétennénk párszor az eset tényvázlatát az európai sajtóban fizetett hirdetésként (jogilag alaposan körüljárva), ha ütősen mernénk fogalmazni, mint "Hány ír gyilkos mehet még Magyarországra gyerekeket ölni, büntetlenül", akkor bemenne a köztudatba. Az emberek nem szeretnek azonosulni az egyértelműen negatív hősökkel, akár a nemzeti zászló alatt. Ez nagyjából elég is egy Tobin-kaliberű sunyi patkánynak.
Gondoljunk csak bele: felmérések szerint a magyarok 40%-a szégyelli, hogy magyar. Miért is? A magyar zászló kiakasztóit errefelé lemiépesezik. Miért is? És valóban: a Tobin menekülését támogató szervezetnek ez durván negatív publicitást jelentene, akkor ...
Hirdessünk. Vonuljunk. Más nem működhet. Partikapcsolatokért senki sem kockáztat a politikusok közül, csak ha nagyot szól az ügy, lentről.
Ha van sajtó, akkor egy maroknyi ember is éppen elég, hogy kimondja, hogy Írország bűnösöknek ad menedéket. A média az, ami ezt az üzenetet eljuttatja minden háztartásba, és EZ lesz a kurva kellemetlen Írországnak.
1. A kollektív felelősségVÁLLALÁS HIÁNYA csinált rohadtcsirkebeles-kátyús szemétdombot Magyarországból
ZöPönek márpedig igaza van. Az üzleti életben teljesen megszokott, hogy első körben nem azt kezdik presszionálni, aki fasz volt. Sőt, minél többet, a frontvonalból. Egy vezető eltávolításához sokszor az alvezérek kidöntésén át vezet az őt. Viszont előbb-utóbb eljut oda, akit illet. Nem azért, mert én így szeretném, hanem azért, mert EZ ÍGY VAN.
Egyfelől: a (magyar néphad) seregben, de tudomásom szerint a francia idegenlégióban is gyakorlat, hogy a közösség maga "rendezi le" az elszámolnivalókat azzal a személlyel, aki miatt a közösség (több tagja) szívott.
Másfelől: ha az általam különben igen nagyra becsült Írország akárcsak középtávon is negatív publicitást kap abból, amit itt merészeltek, a szar Tobin fejére hull majd, és könyörögni fog, hogy sittre vonulhasson vezekelni.
2. A MAGYAR SZAR azért ilyen büdös, mert általában kéjesen filozofálnak más baján, de az ilyenek közül bárki bajba kerül, rögtön sír, mint a fürdős kurva. Megjegyzem ezt a mentalitást egyetlen más "európai" népnél sem tapasztaltam, talán azért, mert az etikai rendszerük megüti a minimumszintet, és tudják: az olyasmit szankcionálni kell, ami ma nekem, holnap neked rettenetes.
3. Az ír személyiségektől kb. annyit várhatsz, mint az orvoskirakatperben Líbiai személyiségektől. Itt végig mindenki tudta, hogy mi lenne az igazságos. A Supreme Court sem hülye. Arról van szó, hogy - megjegyzem logikusan - védik a saját honfit a "balkánias" idegenektől. Akik mi volnánk - megjegyzem némiképp kiérdemelten. Bulgária is ezt próbálja tenni az ápolónők ügyében. Csak kívül van a hatásláncon...
Szerintem valamit tennünk kellene!!!én mondjuk nem értek hozzá, hogy mi a legjobb ötlet, de valahogy rács mögé kell tenni ezt az embert, bár ezekután ő már nem is az...
Pedig lehet a család lelke már akkor is megnyugodott volna, h az a szemét oda áll eléjük és azt mondja, bocsánat...
Ti mit tanácsoltok?van valaki aki jártas ilyen ügyekben?mert tüntetéssel nem hiszem hogy bármit el lehetne érni. Itt az a gáz, hogy írország kiáll mellette de miért is?
na most bejefejzem,mert csak felidegesitem magam rajta, de valamit TENNÜNK KELL!
segítsünk a családnak és persze a 2 kis gyermeknek is...
Tartsunk vasutassztrájkot! De úgy, hogy az ártatlan utasokat azért ne érje hátrány, vigyük el őket szépen menetrend szerint, mert ők nem tehetnek semmiről.... (?????)
Ha az ír biztosítónak kellemetlen Tobin pajtás, akkor 0 másodperc alatt megszabadul tőle. (Ennél jóval kevesebb is elég lehet, attól függően, hogy mennyire kellemetlen a biztosítónak. Nézd meg, hogy egy futball edzőtől, egy vállalati vezérigazgatótól, egy politikustól hogy megválnak pillanatok alatt, ha kell.) Hogyan? Ez viszont legyen az ő bajuk, oldják meg. Meggyőződésem szerint az ír biztosító könnyedén megoldja, ha úgy érzi, hogy Tobin úr teherré vált. Ha Te ezt nem akarod velük éreztetni, akkor lényegileg - bár akaratlanul, de - véded Tobint, az ő kis egzisztenciáját, és mindazokat, akik őt védik.
Ha az ír törvények lehetővé teszik, hogy Tobin úr ilyen trükközéssel elkerülje a felelősségre vonást, akkor az bizony az egész országról állít ki bizonyítványt.
Ez igaz.
Az Ír Köztársaságot hazánkban a nagykövetsége képviseli. Ott kell tiltakozni, nincs máshova menni.
Jobban szeretném, ha ír személyiségek emelnék föl a szavukat. Szerintem ez Írországban hatásosabb lenne.
"Nem az Irish Life gázolta el a gyerekeket, hanem Mr. Tobin."
Utoljára a seregben (t.i. a Magyar Néphadseregben) hallottam utoljára azt, hogy micsoda nagy szocista (sic) vívmány, hogy nálunk (t.i. a Magyar Néphadseregben) tilos a kollektív fenyítés. Tudtam, hogy baromság, mert ahogy olvastam a második világháborús visszaemlékezéseket, az amerikai meg a japán katonákban is legelőször a csapatszellemet erősítették meg. Nálunk meg csak az volt, hogy hogyan mártsuk a társunk egy percnyi előnyért. Nevetséges.
Igenis van kollektív felelősség. Egy csoportot a képviselőin keresztül ítélünk meg. Ha az Irish Life alkalmazza Tobin urat, akkor az Irish Life egy olyan embert alkalmaz, aki... (tudjukmilyen). Ha az ír törvények lehetővé teszik, hogy Tobin úr ilyen trükközéssel elkerülje a felelősségre vonást, akkor az bizony az egész országról állít ki bizonyítványt. Az Ír Köztársaságot hazánkban a nagykövetsége képviseli. Ott kell tiltakozni, nincs máshova menni.
Miközben nem szoktam bosszúálló lenni, és most sincs bennem személyes bosszúvágy (miért is lenne?), de azt gondolom, hogy ha célt akarsz elérni, akkor nincs más út, mint nyomás alá helyezni Tobint. Lehet, sőt szinte biztos, hogy ez csak a környezetén keresztül megy, és ártatlan embereknek vagy intézményeknek is kellemetlenséget okozol. Ennek a megengedhető mértéke kérdéses számomra is, de szvsz e nélkül nem megy.
Ha pl. kimegyünk az ír követség elé tüntetni, az is kellemetlen a szerencsétlen ír követnek, a követ családjának, sőt valszeg minden Magyarországon élő írnek. Mégis ha azt mondod, hogy közvetve senki ártatlant nem támadsz a legkisebb mértékben sem, akkor semmi se fog történni.
Ha viszont az ír biztosító továbbra is alkalmazza őt, akkor ráadásul közösséget vállal vele. Azt kommunikálja, hogy a magyar ítélet, a Magyarországon elkövetett tett, a magyar gyerekek élete neki nem fontos annyira, hogy Tobin barátunktól megváljon. Egy ír úrnak szerinte szabad...
Szóval én egyetértek Sánta Kutyával - feltéve, hogy az ír biztosító nem dobta ki ezt a gerinctelen figurát.
Ha Tobin leülte a ráróttakat, akkor miattam is mehet ahova, ahogyan akar, rá van bízva, hogy tud-e karriert csinálni, vagyont gyűjteni, popsztár lesz vagy megválasztják-e az írek elnöküknek vagy bánomisén.
Az újságíró szerint az ír közvéleményt élénken foglalkoztatja az eset, és a többség nem ért egyet a dublini bíróság döntésével.
Ez tényleg jó, de azért nem emeltem ki, mert Mr. Tobin továbbra is kereshet annyit, hogy megfizethesse a legjobb ügyvédeket, és abban reménykedhessen, hogy megússza. Minden csoda három napig tart, és ezt Tobin is tudja. Két hónap múlva a kutya sem fog emlékezni a nevére, nem fogják követni kamerák, újságírók.
Milyen lenne például, ha egy plakátkommandó az Iris Life összes plakátját felülragasztaná az illető személy arcképével meg egy felirattal?
Ezt most a düh mondatja veled. Nem az Irish Life gázolta el a gyerekeket, hanem Mr. Tobin. Tőlem a büntetése letöltése után még karriert is befuthat náluk, hiszen a szaktudása lehet kiváló.
"Az ír felsőbírósági döntésről több írországi lap is beszámolt, mindegyik kiemelte, hogy Tobin egyértelműen vétkes volt a balesetben. Próbáltuk elérni a férfit a cégén keresztül, de nem sikerült. A Népszabadságnak nyilatkozott az Irish Times bűnügyi tudósítója, Aodhan O'Faolain, aki elmondta: Tobin egyetlen lappal sem hajlandó szóba állni. Az újságíró szerint az ír közvéleményt élénken foglalkoztatja az eset, és a többség nem ért egyet a dublini bíróság döntésével." Azért ez jó. Hogy otthon sem bujkálhat ártatlan pofával.
Milyen lenne például, ha egy plakátkommandó az Iris Life összes plakátját felülragasztaná az illető személy arcképével meg egy felirattal? :-) Egy biztosítónak csak kellemetlen az ilyen ember...