Nem a Hamász volt, hanem a másik, dettó ugyanolyan terrorszervezet, az Iszlám Dzsihád. De végül is mindegy, egykutyák és együtt uralkodnak a szerencsétlen gázai palesztinok felett.
Dehogy. Szerintem az EU küldjön még oda pár tízezer kilométernyi vascsövet rakétagyártáshoz, műtrágyát, mert abból néhány hozzávalóval robbanószert is lehet kotyvasztani, és bontsák le a kerítést, mert mégsem illik a terrorista urak dolgát megnehezíteni, ha kedvük szottyan zenei fesztiválokat lemészárolni és csecsemőket lefejezni.
Ki van zárva, Egyiptom egészen biztosan nem engedi be őket. Ezt mondják az egyiptomi vezetők reggeltől estig, arra hivatkoznak, hogy nem tudnak mit kezdeni ennyi emberrel. De van azért mögöttes oka is, mind tudjuk, nem akarják importálni Egyiptomba a Hamászt és a másik kedves terrorszervezetet, már eddig is volt velük bajuk, Egyiptom pedig nem keresi a bajt.
Az ötleted ésszerű, de ahogy Egyiptom is, úgy Izrael is joggal tart a Hamásztól, a kérdés az, hogy tudná úgy kiválogatni az embereket, hogy azok ne szivárogjanak be.
És az ilyen nagy-nagy menekülttábort őrizni is kell, épp az említettek miatt, ami rengeteg erőt és pénzt kötne le.
Jelenleg még nem egyértelmű, a helyzet meglehetősen ellentmondásos. Kis mértékű robbanás volt, előtte fütyülő hangot hallottak, tehát ez alapján rakéta is lehetett, de meglehetősen kicsi robbanótöltettel, vagy nem is az okozta csak a hajtóanyaga. Ennek ellentmond, hogy rakéta részeket nem találtak, vagyis kicsi az esélye, hogy valóban rakéta volt, esetleg gyorsan eltüntették.
A cikk folyamatosan frissül a rendelkezésre álló adatok alapján.
> vagy rossz helyre esett, vagy elbacták a kilövést... ennyi.
boven benne van a pakliban, hogy a hamasz szandekosan lott oda, hiszen az o egyertelmu szandekuk a zavarkeltes es az, hogy a vilagban minel tobb helyen legyen szimpatia tuntetes es megmozdulas a hamasz mellett es a palesztinok mellett. sajnos a vilagon az emberek tul butak, hogy megertsek ezt.
Egyiptom nem valoszinu, hogy be fogja engedni a gazai ovezetben lakokat, habar meg ez sincs kizarva. Ellenben az izraeliek villamgyorsan letre tudnanak hozni egy izraeli teruleten levo menekult tabort a gazai ovezet korul, ahova ideiglenesen be tudnak engedni a gazai ovezet lakoit. Aztan miutan kitakaritottak a hamaszt gazabol oda vissza lehetne engedni az embereket.
Izraelben vezethetnek az arab nok. Ha izraeli allampolgarok akkor szavazhatnak is. Jarhatnak iskolaba, egyetemre ... Nem kotelezo csadorban, egyeb bortonruhaban jarniuk. A torveny elott egyenloek az arab nok es ferfiak. ... Izraelben nem kotelezo a napi otszori imadkozas, a ramadan megtartasa. Az arabok ihatnak alkoholt ... Az eletuk vallasi eloirasokhoz valo igazitasat az emberek szabjak meg, nem a jogrend. A birosagok nem hasznaljak a saria eloirasait, hanem szekularis birosag itelkezik ...
Az azért megvan, hogy Észak-Afrika, Közel-Kelet, Ázsi nagy része milyen vallásokat tartlmazott, mielőtt Mohamed összefércelte a zsidó-kerezstény vallásokból a magáét? És mi is maradt utána? Hová lettek az amugy gazdagon élő kultúrák? Afganisztán hogy lett buddhistából tálib? Európa meddig szívott a kegyes iszlám igájától?
Komolyan mondom, zakkantak vagytok. Nem népről van szó, hanem iszlámról. Ezt maga a Hamaűász deklarálta, és meg is erősítette a minap.
Nem, lajoska. Ott tartunk, hogy az Iszlám Dzsihád elbaxott rakétaindítása ölt meg egy csomó gyereket a kórházban és a parkolója környékén. Ezek az állatok nem csak az izraeli gyereket ölik, hanem a sajátjaikat is.
Most hogy kéne velük bánni? Felszólították őket, hogy menjenek délre, el is mentek szépen, noha a Hamász ezellen tiltakozott. Alig 100.000-en vannak már csak északon.
Nyilván azért tette ezt Izrael, mert nem akarja őket lebombázni. De északon lesz a hadművelet, ez már biztos, a civileket meg úgy akarták megmenteni, hogy elküldték őket onnan.
Reméljük, hamarosan megkapják a humanitárius segélyt is (most már nehezen tudják ezt elkerülni, az egész világ ezt követeli), tehát a civilek túlélhetik a háborút, noha háborúkat általában nem szoktak túlélni, ez a tanulság a világtörténelemből.
Nekik ez nem számít, most lehet Izraelre mutogatni és mint látod, szerte a világon milyen sokan felülnek ennek. Ez a propaganda. Semmi sem jöhetett volna jobban a Hamásznak és az PIJ-nek (ez utóbbi az Iszlám Dzsihád, nem a te kedvedért).
Ja, amúgy itt Hamászról írnak, akiknek a rakétája volt a ludas, de nem az övék volt, hanem a PIJ-é, bár nem túl sok a különbség a két szervezet között, mindkettő Gázában randalírozik és terrorista.