Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.05.22 0 0 2998

Megnyitó beszédek:

 

Ad1. Aki először beszélt az kijelentette április óta a nap is másképpen süt. Érthette mindenki ahogy akarta, nekem az jött le, hogy a csákó balos és rettentően sajnálja, hogy másképpen süt a nap konkrétan április 11 óta. Őszinte leszek egyelőre nem érzem, hogy másképpen sütne a nap. Sőt azt érzem, hogy éppen ezen időpont óta alig alig süt, sőt egyfolytában esik, mintha az úr így jelezné a bűnös nemzetünknek, hogy nem tetszik neki a 2/3-os eredmény.

 

Ad2. A polgi jól megszidta a bűnös várost (Pápa), mert nem állt a Solmó ivóvízvezetékének kiépítése mellé. Majd azt is kijelentette, hogy tőlünk soha többé ne kérje senki a segedelmet ehhez. Először is amikor kommuniké jelent meg arról, hogy a terv kútba dől akkor még a somlói gazdák érdektelensége volt a fő ok. Másodszor, ha esetleg nem balos lesz az önkormányzat (esély azért van rá) akkor ők talán szót értenek Pápával (esély azért erre is van) ezért aztán én ezt a kijelentést tényleg úgy értettem ahogy SB mondta, csak tőle és csapatától nem kell kérni a segítséget ebben a témában, az új önkormányzatoknak ez a kérdés remélhetőleg kiemelten fontos lesz.

 

 

 

Előzmény: Tytan112 (2997)
Tytan112 Creative Commons License 2010.05.22 0 0 2997
Volt szerencsém már kétszer így hallgatni őket, Veszprémi Egyetemi Napokon talán 2 éve, és azt hiszem tavaly a Herendfeszt-en, hozták az ottani minőséget :)
Az ezer szerintem megvolt, folyamatosan nőtt a tömeg, és ahogy hallottam mindenki élvezte (a "megnyitó" beszédet is, csak azt más értelemben :) ). Ez kell az embereknek, jó volt!
Előzmény: Törölt nick (2996)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.21 0 0 2996

A Bikinire értem haza Bp-ről, azt hiszem igazi siker volt a zenekar fellépése.

 

Köszönöm a rendezőknek, hogy két órára ismét a huszaséveim egyik kedvenc zenekarának zenéjét hallgathattam. Néha bel borsózott a hátam.

 

Ezer fő volt? Szerintem annyian simán voltunk nem?

Előzmény: Tytan112 (2990)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.21 0 0 2995
A honlapjukon még nincs aktuális kiadmány, a postaládámba meg nem jutott el, mit tartalmaz az ominózus papír?
Előzmény: rechnung (2992)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.21 0 0 2994

Le is lehetünk maradva mert a szavazó gomb nem aktív, nem lehet szavazni!

 

Így nehezen fog összegyűlni a szükséges szavazat a sikerhez.

Előzmény: Törölt nick (2993)
rechnung Creative Commons License 2010.05.21 0 0 2992
Igen éles hangúra sikerült a planéta egyesület aktuális kiadványa!!!
rechnung Creative Commons License 2010.05.21 0 0 2991
Nekem tetszik!A ghymes meg kifejezetten üdítő színfolt.




Előzmény: Tytan112 (2990)
Tytan112 Creative Commons License 2010.05.21 0 0 2990
Nézegettem a következő napok programjait, és teljesen pozitív, hogy végre nem csak az operettet erőltetik. Valószínű zavarni fog embereket, a hely adottságait felesleges vitatni, de végre a műsor tartalmaz értékelhetőbb elemeket (lásd ma esti Bikini!) Természetesen vasárnap lesz operett, hogy hagyományhű legyen a dolog, de holnap Ghymes, hétfőn R-go (ki szereti, ki nem :) ). Vélemények?
jaming Creative Commons License 2010.05.20 0 0 2989
szotyika01 Creative Commons License 2010.05.20 0 0 2988
Valaki tud vmit a mai délutáni Erőműs robbanásról? Két óra körül vmilyen villamos "kábelrobbanás" volt, ajkai és veszprémi tűzoltók is kint voltak.
rechnung Creative Commons License 2010.05.20 0 0 2987
Én is tapasztaltam és ennek örülök!!!
Előzmény: szotyika01 (2981)
native99 Creative Commons License 2010.05.20 0 0 2986
Németországban a tőzsdén most tiltották be a shortolást. Ez azt jelenti, hogy tilos az az üzlet, amikor a ténylegesen meg sem vett értékpapírt azonnal továbbadják abban a reményben, hogy rövidesen még olcsóbban vissza tudják vásárolni, és a két ár különbségéből haszonra lehet szert tenni. Az ilyen befektetőnek ugyanis alapvető érdeke, hogy essenek az árfolyamok. Ha sok pénze van, képes befolyásolni úgy a piacot (sok eladással), hogy ez be is következzen. 
Előzmény: Törölt nick (2984)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2985

Barátaim, itt az alkalom, hogy kényelmes széketeken üldögélve ingyen tegyetek jót, és még élvezzétek is:

 

http://palyazat.indavideo.hu/video/Neked_irom_a_dalt_-_Hangadok_-_Molnar_Gabor_Muhely_Alapitvany_-

 

 

Megnézéshez + hallgatáshoz: Ctrl + bal egér a linkre.

 

Szavazz, és erre biztass másokat is!

 

Belgák, lappok, kecsuák és busmanok is szavazhatnak!

 

Na, egye fene, angolok is.

 

Ez nem forradalom.

 

Ez nem rendszerváltás.

 

Ez csak egy dal!

 

Ez csak egy zenakar!

 

(Na, igaz, regisztrálni is kell a szavazáshoz, de az is ingyen van. )

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2984

Hajrá Bayern!!!!

 

El hül az ereimben a vér amikor a nemzetközi spekulációkról olvasok tőletek!!!!

Előzmény: native99 (2983)
native99 Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2983
Valakik Európa ellen spekulálnak. Mivel nekem nincsenek milliárdjaim dollárban, ezért csak drukkolni tudok, remélve, hogy kipukkad a terv. Hajrá Bayern München:)
Előzmény: futoz (2980)
futoz Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2982
És holnap kezdhetik újra :(
Előzmény: szotyika01 (2981)
szotyika01 Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2981
Ma ahogy láttam, elég szépen nekiálltak a takarításnak és elég sok helyen tisztult a város.
futoz Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2980
gyanítom, hogy nem a drukkolás a megoldás.
Valakik szórakoznak velünk, nem is kicsit.
Előzmény: native99 (2979)
native99 Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2979
Sajnos hasonlóképpen. Nem beszélve az önkormányzat és az állam devizahiteleiről, amit szintén nekünk kell visszafizetnünk. Drukkoljunk a görög államnak és a hasonló cipőben járóknak!
Előzmény: Törölt nick (2978)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2978
Háát egyelőre nem rózsás a helyzet a Deviza hitelem tekintetibe.........
Előzmény: futoz (2977)
futoz Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2977
229
Előzmény: native99 (2965)
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2976

Ha esetleg külföldön is olvasod akkor értesítelek, hogy pénzed és a többiek pénze is megérkezett a családhoz, a rendezvény bevétele 310 000 forint lett. De még érkeznek adományok az iskolához.

 

A gyermek édesanyja március óta betegállományban van és tulajdonképpen az a szerencséjük a szerencsétlenségben, hogy olyan munkahelye van, hogy ezt eltűrik. Máté szervezete tegnap is elég nehezen viselte a kezelést, sajnos nem igen maradt meg benne az étel.

 

Ha lesz hétvégén időm még foglalkozom a rendezvénnyel igyekszem képeket felpakolni ide is.

 

Nagyon megható volt a gyerekek aktív szerepvállalása, nagyon megható volt a résztvevők létszáma, több mint kétszáz szülő volt jelen. Nagyon megható volt, hogy olyan családok is erőn felül adakoztak akik elég szűkösen élnek.

 

Köszönet a szervezőknek, köszönet a résztvevőknek.

 

 

 

 

Előzmény: Falusne (2975)
Falusne Creative Commons License 2010.05.19 0 0 2975
Titibi!
Szurkolok a kisgyermeknek!
Utaltam,elküldtem a kivonatot a mail címedre!
Köszi!
Elutaztam,majd jövök!
Előzmény: Törölt nick (2973)
szotyika01 Creative Commons License 2010.05.18 0 0 2974
Jól mondja Titibi

Ma is erős szél és váltakozó intenzítású eső volt. Ilyen időben felesleges bármit is csinálni.

Az a gond, hogy vki ezt nem érti meg.

Fogadni mernék, hogy 1 héten belül rend lesz a városban.
Törölt nick Creative Commons License 2010.05.18 0 0 2973

Tegnap és ma a következő körutat tettem meg: Ajka-Szombathely (vonat) Szombathely-Sopron (Vonatpótló busz) Sopron-GYőr-Celldömölk-Ajka (vonat)

 

Több településen is áthaladtam, sehol nem foglalkoztak sem virágültetésssel, sem pedig a romok eltakarításával.

 

Azt gondolom, még nincs is itt az ideje, ma még mindíg erős votl a szél, ma még mindíg Ajkán sok eső esett, amit ma eltakarítanának lehet, hogy holnapra, újra ott lesz egy vagon levél, meg miegymás.

 

A város eddig is tiszta lett minden ilyen esmény után, most is az lesz. Ez biztos........

Előzmény: rechnung (2972)
rechnung Creative Commons License 2010.05.18 0 0 2972
Ma körbe mentem a várost és nem láttam avarost a Kossuth utcán kívül.Ott is csak a nagy ágakat rugdosták...utána ültettek a fadézsákba.Bravó

Ha ez van akinek tetszik illetve evvel elégedett akkor bravó!
futoz Creative Commons License 2010.05.18 0 0 2971
M betüs
Előzmény: szotyika01 (2970)
szotyika01 Creative Commons License 2010.05.18 0 0 2970
Az vagy a Csikai bagázs vagy a Dömötör és tsa volt.
Előzmény: futoz (2968)
szotyika01 Creative Commons License 2010.05.18 0 0 2969
Az AVARosok ma beültették a Kossuth utcai új faládákat.

Sztem szép lett. Remélem a sok "hétvégi hülyegyerek" nem teszi tönkre.

Más: az hogy pár ember beültette a ládákat, még nem azt jelenti, hogy a város más területén nem dolgoznak a károk elhárításán.

Nagy a város és sajnos kevés az AVARos ember.

Tudomásom szerint már 2x volt leépítés a parkfenntartás részen, ezért is megy lassan a munka.

futoz Creative Commons License 2010.05.18 0 0 2968
na akkor ezt mond, ez valóban ...................
Én tegnap egy ajkai vállalkozót láttam a tónál nézegette ,, hogy mit kéne dolgozniuk.
Előzmény: rechnung (2966)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!