Keresés

Részletes keresés

ilang_ Creative Commons License 2009.01.11 0 0 808
Az elalvással nincs gondom, ezért is biztosítom be magam, inkább a hakellhanem felébredéssel. Aztán jön a párna laposra verése több óra hosszat:-)
Előzmény: Kannus (807)
Kannus Creative Commons License 2009.01.11 0 0 807
Én biztosan fent leszek még...Későn szoktam elaludni...:-)
Előzmény: ilang_ (806)
ilang_ Creative Commons License 2009.01.11 0 0 806
Én felveszem, mert hátha elkap az álomkór.:-)
Előzmény: Kannus (805)
Kannus Creative Commons License 2009.01.11 0 0 805

Kösz!

Érdekes lehet, valószínűleg megnézem...:-)

Előzmény: ilang_ (804)
ilang_ Creative Commons License 2009.01.11 0 0 804
Előzmény: ilang_ (771)
ilang_ Creative Commons License 2009.01.11 0 0 803

W. Baumeister "Kopf"-jával (1923) köszönöm meg a tegnapi szépeket.

Közben javítgatnék, mert a jó Desmond Michael lett (csak azt tudnám, miért pont?), Kennedy megrövidült, az ablakot megtoldottam...
:-)

Barhan Creative Commons License 2009.01.10 0 0 802

 Szlukovényi Katalin

 

 

Sík

 

                      Lassan, tűnődve

 

Az ember végül, mint a nyál

úgy elkenődik, s e lapos-

tetű-feeling oly alapos,

hogy alig moccan, eltanyál

 

                    *

 

Az ember végül maga van,

s ettől igen boldogtalan,

bár néha más véget remél,

de ez sehogysem rímel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sziveri János

 

Nyomok

 

Mint korán betört, öntudatlan állat,

látatlanul is megkívánlak.

 

Ülök a felhők alatt.

Sorjáznak bennem a neszezések: a fönt és a lent.

Nézem, zöldell a levél, dagad a gyümölcs.

 

És hallgatok most, mint aki gyűjtöget,

féltem tőled ösztöneimet.

 

Föld, fű, fémek, kövek.

 

Nem talállak.

Arcomon fénylik a sár, fejemen vérfehér hamu.

A menyezet – jutalmul, büntetésül – mindent átereszt.

(Csak ezt az utolsó sort elbírjam valahogy.)

 

 

 

 

 

 

 

 

Hans Arp

 

 

 

Szelíden tűnődtél a mély tükör előtt

 

A néma énekelt,

táncolt a béna,

mi elszáradt, kizöldült,

ha te hozzájuk közeledtél.

Nem akadt szárny, mely ne szolgált volna téged.

Csöppnyi, kecses lények bizalommal közeledtek hozzád

                                                                     ünnepi menetben.

Poharaid mindig csordultig megteltek fénylő élettel.

Leheletedtől a hervadt csillagok újra kivirultak.

Az üres szemek előtted ragyogni kezdtek.

Fénylő komolysággal művelted meg belső egedet.

A sivár, zord sötétség termékenyítően pezsegni kezdett,

                                                                           ha te odaléptél.

És a fény tehozzád mérte pazar csodáit.

Csendben tűnődtél

az ég és a tenger mély tükre előtt.

És az olajfák alatt, a lejtőn lefelé,

egy öreg pásztor mint a virágok lelkét

köszöntött téged.

 

(fordította Hajnal Gábor)

 

Álom vagyok

 

Lehelj reám

tedd hogy életre keljek.

Lehelj reám

adj már az enyészetnek.

Lehelj reám

s leszek a fény.

Álom vagyok

mely belőled beszél.

 

(fordította Hajnal Gábor)

 

Doris Mühringer

 

Gyere a fűzfákhoz

 

Gyere a fűzfákhoz!

A fekete folyó partjára!

Mire megjössz,

fűzfasípot csinálok.

A kosárkát is megfonom,

kosárkát, vetélőt a hosszú,

nyirkos, hosszú ködöknek a fűzek alatt,

fűzfasípot,

fényesebben ujjongót, mint a madarak,

mint a tavaszi felhők főnmadarai odafenn!

Ne gyere. Felejtsd el.

Inkább majd én repülök, REPÜLÖK

a tomboló, kék

ég közepébe.

 

(fordította Székely Magda)

 

Vedd föl

 

Vedd föl a batyudat,

egy fa megint ledobta.

Vedd föl és indulj.

 

Hát nem tanultad meg még,

hogy sehol se lakj?

 

(fordította Székely Magda)

 

 

 

Hans Carl Artmann

 

A szobatükörben

 

Szobámban gyertyafény dereng,

arannyal vonja be a tárgyakat…

távoli tiktak szól az esti csöndben.

Így hallgat a világ.

S előttem egy tompa tükör függ.

És e tükörben látom arcodat

vállam fölött, nyugodt tekinteted

oldottan néz, egész olyan,

mint régi mesterek álmodta szempár,

egykor talán ők festettek ilyet,

amilyet én most látok e tükörben…

 

(fordította Mezey Katalin)

 

körötte a levegő

 

körötte a levegő gyöngédségből sarjadó kert,

hajnalpír s mintha májusi patakocskát látnék,

mely az erdő ifjú őzikéjét idézi…

 

ha magasba csapong a pacsirta szép dala,

őhozzá képest gyengéd gyarlóság csupán;

páfrány zöldje, legyező fű az ő jelenléte…

 

kerek e földet beültetném egy bokorral,

hogy minden levele, feslő bimbója képmása legyen

annak, amit szájam elmondani képtelen!

 

(fordította Hajnal Gábor)

 

 

Paul Celan

 

A tőled-hozzám évek

 

Hullámzik a hajad megint, ha sírok. Szemed égszínével

teríted szerelmünk asztalát; nyár és ősz között nyoszolyául.

Italunk ki keverte? Se én, se te, valaki más se:

az üreset  kortyoljuk, az utolsót.

Bámuljuk a mélytenger tükrében az arcunkat, s szaporábban

                                                                    nyújtjuk  az étket:

az éjszaka éjszaka, reggel száll le,

melléd vet az ágyra.

 

Kristály

 

Ne az ajkamon keresd a szádat,

ne a kapu előtt az idegent,

ne a szememben a könnyet.

 

Hét éjnyi magasban lel piros pirosra,

hét szívnyi mélyben zörget a kéz a kapun,

hét rózsa múltán csobog a kút.

 

 

Harmat

 

Harmat. S veled feküdtem, te, a hulladékban,

szotyós hold dobált meg

bennünket felelettel,

 

az Úr megtörte a kenyeret,

a kenyér megtörte az Urat.

 

Tépd ki

 

Tépd ki az álmod a gubancból,

cipőd csomagold be,

 

áfonyaszemű,

köss szorosan.

 

(fordította Lator László)

 

 

INGEBORG BACHMANN

 

Elidegenedés

 

A fában többé nem látom a fát.

Az ágon nincs levél, ami belefeszül a szélbe.

Gyümölcse édes, de nincs benne szerelem,

s még jól se lakni tőle.

Akkor hát mi legyen?

Szememtől menekül az erdő,

fülemtől bezárul a madarak csőre,

a rét nem kínál fekhelyet.

Csömöröm van az időtől

és éhezem rá.

Akkor hát mi legyen?

 

A hegyeken éjjel tüzek gyúlnak.

Felkerekedjek és elinduljak,

 

mikor az útban többé nem látok utat?

MILU Creative Commons License 2009.01.10 0 0 801
Ellen Gould White

Az otthon befolyása (részlet)

Az otthon legyen a gyermek számára a legvonzóbb hely a világon, és az anya jelenléte a legnagyobb vonzerő. A gyermek szíve érzékeny és tele van szeretettel. Könnyen boldoggá tehető, és könnyen elszomorítható. Szelíd fegyelmezéssel, kedves szavakkal és tettekkel az anyák szívükhöz láncolhatják gyermekeiket.
A gyermekek szeretik a társaságot, és ritkán esik meg, hogy magányosan jól szórakoznak. Megértésre és gyengédségre vágynak. Úgy gondolják, anyjuk is örül annak, aminek ők. Természetes nekik, hogy apró-cseprő örömeikkel, fájdalmaikkal anyjukhoz menjenek. Ne sebezze meg érzékeny szívüket azzal az anya, hogy közönnyel kezeli azokat a dolgokat, amelyek - bár neki jelentéktelenek - gyermekeinek nagyon fontosak! Anyjuk megértése és helyeslése nagyon sokat számít nekik. Egy helyeslő pillantás, egy biztató vagy dicsérő szó olyan nekik, mint a napsugár, és sokszor egész napjukat boldoggá teszi.
Ne küldje el maga mellől gyermekeit bosszantó lármájuk vagy fárasztó kis kívánságaik miatt! Inkább találjon ki nekik szorgos kezüket és élénk fantáziájukat lefoglaló szórakozást vagy könnyű munkát!
Ha az anya megérti gyermekei érzéseit, és irányítja szórakozásaikat és elfoglaltságaikat, akkor megnyeri bizalmukat, és eredményesebben tud javítani rossz szokásaikon, gátat vetni önző és indulatos megnyilatkozásaiknak. Sokat ér az idejében mondott intő vagy feddő szó. Türelmes, éber szeretettel az anya helyes irányba tudja terelni gyermekei gondolatvilágát; szép és vonzó jellemvonásokat alakíthat ki bennük.
Ne neveljék az anyák gyermekeiket önállótlan és önző emberekké! Ne képzeltessék velük azt, hogy ők a világ közepe, és hogy mindennek körülöttük kell forognia! Egyes szülők túl sok időt és figyelmet fordítanak gyermekeik szórakoztatására. Pedig a gyermekeket arra kell nevelni, hogy szórakoztassák el magukat, érvényesítsék saját leleményességüket
és ügyességüket. Így megtanulják élvezni az egész apró örömöket is. Kis csalódásaik és próbáik hősies elviselésére kell nevelni őket. Ahelyett, hogy túl sok figyelmet szentelnétek minden jelentéktelen fájdalomnak és sérülésnek, inkább tereljétek el figyelmüket ezekről, és tanítsátok meg őket könnyen venni a kis bosszúságokat és kellemetlenségeket! Igyekezzetek megtanítani a gyermekeket a mások iránti figyelmességre!
De ne hanyagoljátok el a gyermekeket! A gondoktól megterhelt anyák néha úgy érzik, képtelenek időt szakítani kicsinyeik türelmes tanítására és az irántuk érzett szeretetük és megértésük kifejezésére. Ám ne felejtsék el azt, hogy ha a gyermekek megértés és társaság utáni vágyát otthonuk és szüleik nem elégítik ki, olyan források után fognak nézni, ahol veszélybe kerül mind a képzeletük, mind a jellemük.
Időhiány miatt és meggondolatlanságból sok anya megtagad gyermekeitől ártatlan örömöket, miközben dolgos kézzel és fáradt szemmel cicomák készítésén szorgoskodik, ami ifjú szívüket legjobb esetben is csak hiúságra és tékozlásra bátorítja. Ahogy a gyermekek a felnőtt korhoz közelednek, ezek a leckék kevélységükben és erkölcsi gyengeségükben gyümölcsöznek. Az anya ekkor bánkódik gyermekei hibái miatt, és nem ébred tudatára annak, hogy saját vetésének termését aratja.
Egyes anyák következetlenek gyermekeik nevelésében. Néha engedékenységgel rontják őket, máskor pedig megtagadnak tőlük valamilyen ártatlan örömöt, ami pedig gyermeki szívüket nagyon boldoggá tenné. Nem követik ebben Krisztus példáját. Krisztus szerette a gyermekeket; tudta, mit éreznek, és megértette örömüket, próbáikat.

ilang_ Creative Commons License 2009.01.09 0 0 800
-
Derek Mahon: A TENGER TÉLEN
[THE SEA IN WINTER]

                                                                                              Michael O'Grady-nek

                                                 Nous ne sommes pas au monde;
                                                 la vraie vie est absente. -

                                                      Arthur Rimbaud, Une Saison en Enfer

                                                Mi nem is vagyunk a világon,
                                                nem létezik igazi élet. -
                                                      Rimbaud: Egy évad a pokolban

Desmond, hogy vagy, kék éjszaka,
Az ultramarin és lila
Szín közti déli szigeten,
Honnét "Azúr-föld csillaga" üzen,
Kis kikötőd lámpája még virít,
Hol ittuk a sok recinát?
Ez itt fönt széljártabb világ,
Portstewarti lakomban míg

"Északi tengerem" partján ülök,
Megképzik bennem Kisázsia holdja,
Ragyogva ügyeid fölött.
Olykor, ha sziklacsúcs alatt,
Hajnalban, klastromunknál ballagok,
S csillogni látom kisvárosomat,
Mintha csak fesztiválra volna ok,
Színlelem szinte: itt se vagyok.

Torladt habokra villog a
Part-sétány fénylő boltsora,
S kavicsra, - avagy odalent
Párosz cikázó tánca leng?!
S a jeges fényben ragyogó
Kő mind a kozmoszból való,
S ha keletről hűs pára kel,
Netán Naxost takarja el?

De mit viharzó szél hozott,
Szétszórva reggel itt, meg ott.
Az Óceán megtört, esett,
Szikláin vízi fű liheg,
Díszsírt, mentőcsónakokat
Ideges áram reszketteti még.
Ormo tehertaxi szalad,
Míg csillagát mind elejti az ég.

Itt írta Jimmy Kenedy művét,
A "Vörös vitorlák napnyugtakor"-t.
S mint szomszédos, meghitt Elysium,
Szikrázva kéklik ama Inishowen,
Mit Joyce Cary és Red Hugh birtokolt.
S derült napon, ki kémleli,
Látja Jurát, Islayt az északi,
A komor ég alján felködleni.

Portstewart, Portrush, Portballintrae -
"Un beau pays mal habité",
Sötét ruhás rendőr, vörösnyakú,
Skótszoknyákban sok garázda fiú.
Oly úrnak mint te, nincs helye.
Igazra, jóra, szépre e
Nehéz időkben nincs esély, de itt,
A pompás alkony mégis létezik.

Szenilis mind a szállodabeli,
A pusztulás lírája bűvöli,
Én meg álmomból fejem fölütöm:
Egy macska messzi, holdas küszöbön
Úgy rúgta föl a tejesüvegét,
Fél éjszakán át gondolkozni készt.
A Ninivére hajdan ragyogott
Csillag süti a kikötői bárt.

A jó érzést te ismered,
Ha megihlet a környezet -
Lámpaolaj, rokon tengerszag és
Az illanó hajnalfény-jelenés,
S közben a hit, hogy dolgainkból itt
A szerény vázlat majd gyümölcsözik,
Túlélve téli hónapok sorát,
Dianának még ajándékot ád.

Téli a tenger, merre ő halad,
Sziklákra dűhként fröccsen ki a hab.
Mert mi rohad az államon belül,
Ártatlant fertőz. Összegyűl
Mit romlásunk hozott, e Pokol
Vizén is itt van, lelkeket tarol,
A napi létbe fúrva be magát,
Elmarja férjétől az asszonyát.

Hogy megtértem egy éve, itt,
Tonio Krögerként alig
Tudtam átlátni múltamat,
De éreztem, sosem szabad
Levedlenem, miből vagyok.
Jobbá, rosszabbá váltam? Egy dolog.
Káosz, bizonytalanság vár, s vele
Az északír rendőr hideg szeme.

Ó-Szellemek tékozló gyereke,
Megjöttem csúzos partjainkra, e
Hideg földre, hol széthullt idegem,
Tehetségem a polcra téve fenn,
S nyugágyban, gyógyszerrel tömötten, én,
Míg korállszirteken kihúnyt a fény,
Antibúzt és mogadont nyelve csak,
Gyógyúlva sírtam: hova lett a nap.

Miért bámulok egyre ki
A magasított abalakon?
Talán megváltóm lesz a víz
Attól, hogy fénybe tarthatom!
De szövetségem a távol is,
Ablak s a szél közé feszítve, hisz
Egyensúlyban csak az lehet,
Ki fontolt kézhez kap hideg szemet.

Olykor - szándékkal kísérletezek -
Dagályt, apályt lesve a távcsövön,
Kóbor esőcseppet, legyet,
De túl a didergő füvön,
Krémszínű tenger s zaklatott egek
Érzem beszáguldozzák vérköröm,
Metaforáit kínálja a lét -
Tisztítótűz, halál és nemiség.

A szép táj nyugtató nagyon,
A művészettel párhuzamba von -
A tenger szűzi télikert,
Csillogva tükrözi a végtelent;
De lent zavar a mély sűrű, mikor
"No tengo mas que dar te" szava szól,
S hajókat indít Jehova szele,
S paranccsal szólít, induljunk vele.

És örökös a kételyem
A versírással is, hiszen
Mit zárórakor itt meg ott,
Kínjukban elkiáltanak,
Hordozhat annyi fontosat,
Mint e fegyelmezett sorok, -
Szellentsd el bár igaz dühöd,
Sírj halkan: az se, ez se több.

De ők valóban életet
Éltek, nem mint a pöffeteg
Városi "nagy" fotós, a jópofa,
A koktélpartik bősz kritikusa.
Többségük drót és por közt lakik.
Álmuk a gépek. Ők tükröztetik
A magamra is mért útálatot,
Ha fellengzős nyüzsgésük átsajog

Rajtam, mert engem is rabként sodor,
Mint őket a saját modor.
De tán a nyelv is megtalálja még
Önnönmagát s felizzik a sötét,
Megújítva holt dolgokat,
Szavakból formás dal fakad -
Vagy tehetetlenség, csupa
Veszendő indolencia.

Vajon a 2000 még rámlel itt
Az ablaknál, hol tollamat fogom,
Hullámtörést lesve a homokon,
Mit az erózió csak finomít?
Még bízom benne, szerencsénk lehet
Segítni rejtett képességeket.
"Szellemibb látlelet, érzékelőbb
Hang" kell eztán, mint bármikor előbb.

Ronts, hogy újíthass, hagyd oda
"A szürke égboltot a kék miatt",
A keskeny ösvény vezesse utad,
S menj Damaszkusz felé, csak a
Szökésre less! Az igazi jövő
Mélyebb énünkből sugaraz elő,
Alig látjuk, míg fénye ideér:
"Hajnalcsillag a nap is hogyha kél."

Botticelli furán elfeledett,
Commediá-hoz készült rajzsora,
Ahogy úsznak a geometria
Fényén Beatrice s a többiek,
Paradicsomi ábrák, mert nekik
Van látomásuk róla. Én meg itt
Jövőnk tapogatnám e vázlaton,
Színekkel, mikről nem is álmodom.

Majd egyszer, egy képzelt napon,
Mikor a Haldokló Gall újra él,
Jön fák közül és átlép egy hajadon
Szétrombolt technikánkon, s hová ér,
Kő megzendül, szivárvány szétomol,
Jár körben barátok között a bor,
Megjő, ki eltűnt, egymást veszitett
Szeretők békén összefekszenek.

A való lét közben halad;
Semmi sem új a nap alatt.
Kutya csahol s a karaván
Baktat tovább; de ha netán
Ma reggel arra ébredünk,
Hogy ős-színvakságunk tovatűnt...
Én, bár tudatlan, tanítni megyek,
Míg kél az új nap künn a part felett.

Portstewart - Portrush, 1977. október, 1978. szeptember
-
fordította: Fodor András

/Derek Mahon A tenger télen - Európa Könvkiadó, 1992/

Kép: Díszlet - innen
(A Botticelli-rajzoknak bárki utánanézhet, ha eddig nem találkozott velük, és/vagy (újra) felkeltette az érdeklődését a vers)
Kannus Creative Commons License 2009.01.07 0 0 799
Igen, nagyon sokféle...
Előzmény: ilang_ (797)
ilang_ Creative Commons License 2009.01.07 0 0 798
-
Drága "Barátném"!
 
A száműzetésből írok neked.

Kár volt visszatapsolnod! A darab és a szereplők is szar volt.
Ha nem gondolsz velem, örömet szerzel nekem. :P

Egyébként a sértés akkor is sértés, ha debil vigyorral köríted. Nincs ezzel semmi baj, az ember lereagálja valahogy. Akiktől a falra tudnék mászni, a gerinctelen férgek! Mert ilyenkor az ember csak tipródik, hogy most kaptam-e, adjak-e én is, van-e értelme belemenni egy adokkapokba. Persze, ezt ők is tudják.

Hogy tagja vagy-e a Betéti Társaságnak? "Miazhogy! Nagyonis!":-) De ne ringasd magad illúziókba: a te tiszted a verőlegényé. Elvárják tőled, tehát ütsz, arcodon széles mosollyal. Ha körülnézel, felismered, kik a társaid. Elvégzitek a piszkos munkát: nyíltan/burkoltan páholjátok a "majmokat".

Hogy kik a "majmok"? Nos, bő egy évi topikolvasás után: a vezér(ek) által felállított szellemi magasugrólécet leverők, a lihogó hímek, a magukat kellető 2bites nőcik, a hüjepitsák, a szivárványmenetes buzik, az élősködő cigányok, a sznob kékharisnyák, a valóságtól elrugaszkodott/azt nem ismerő lila bölcsészek, a haszontalan művészek, a versbarát, konyhatündér anyucik, a babaképeket mutogató, pelenkázásról beszélgető kismamák, a cukiállatka-tartók, a dagadtak, a köldöknézők... csak így kapásból.

Kérdezhetnéd, miért van szükség a "majmok"-ra. De mivel okos vagy, nem fogod. Elég beleolvasni a "Tudósklub"-ba.

Ui.: kellene változtatni a forgatókönyvön, mert unalmas. Ízlésesen/kevésbé ízlésesen csomagolt bosszúkák, később durvább utánrúgások, a szokásos Eleanor Roosevelt-idézet, ettől felbuzdulva egy témafelvetés, röpködnek a spontán/kevésbé spontán/az évek során minimum egyszer kifejtett 20-30 soros miniesszék, felpörgés, lankadás, fásultság, elcsendesedés. Majomvárás.

Egyébként meg világbéke:-)
Ma a dalai lámát puszilom.

Mikes Kelement és Berzsenyit.
-
/Forrás: Amatőr próbálkozások, apró javításokkal, 2009/
ilang_ Creative Commons License 2009.01.07 0 0 797
[Sokféle.]
Köszönöm, és neked is, Kannus!:-)
Előzmény: Kannus (796)
Kannus Creative Commons License 2009.01.06 0 0 796

Boldog 2009-et, Cédulkázók!

Nemes Nagy Ágnes

Hányféle kék van?

Kezdetben volt a gombfesték. Rácsöppentett az ember egy kis vizet, esetleg egy kis nyálat az ecset hegyéről, s máris ki lehetett festeni vele az eget meg a virágokat meg a királylány szemét. Természetesen kékkel kellett kifesteni azt, ami csakugyan kék; ez nagyon realista dolog volt. Tudtam tehát, hogy mi a kék és mi kék, itt nem volt helye félreértésnek. Egészen addig, amíg meg nem hallottam véletlenül, hogy családom egyik tagjának szemét kéknek nevezték. Ez meglepett. Önellenőrzésképpen több ízben, hosszan megbámultam azt a kék szemet, és egyre jobban zavarba jöttem. Kevés, nagyon kevés összefüggést találtam a kék szilárd fogalma, bennem leülepedett, mélységes eredendősége és a kéknek nevezett szempár között. Nem, nem vontam le nyílegyenesen azt a hebehurgya következtetést, ami tűnődéseim szélén kísértett, hogy tudniillik a felnőttek hülyék. Hogy összevissza beszélnek. De gyanakodni kezdtem.

Gyanakvásom lépcsőfokain pedig lassan, keservesen kezdtem el lépdegélni. El kellett távolodnom valami egyszerű-evidenstől, és közelednem valami összetetthez, valami fakóbbhoz. Mennyi időbe telt, mennyi lemondásba került, míg megtanultam kéknek látni az emberi szemet. Mennyire más volt minden. Milyen színtelen volt a világ saját, belső képeskönyvemhez mérve. Mert természetesen elemi színekben láttam, amit láttam, gyerek módra, pirosnak, sárgának, élesnek, vakítónak. És aztán ez a szürkeség, ez a vegyítettség, ezek a fokozatok és lefokozódások, ez a semmi sem az, semmi sem úgy. Elvesztettem a színek paradicsomát.

Igaz, nyertem helyette valami mást. Ma sem szűnő gyanakvásom gyümölcseként megnyertem az árnyalatot. Megtanultam a kék sok-sok fajtáját festőktől és divattervezőktől, a természettől és az univerzumtól; tudom már jól, mi a pávakék, az azúrkék, a fakókék, a tengerészsapkaszín vagy a levendula, tudom, mi a különbség a türkizkék és türkizzöld között, mi a lilás, mi a sárgás, mi a szürkés, milyen a bundás kökörcsin színe, és milyen jónéhány égé, a trecento kékje vagy Picassóé, a háromnapos véraláfutásé, a majomhátsóé, no meg a berzencei szilváé – amivel semmit sem tudok. Elvégre a kék (is) kimeríthetetlen. De ha még hétszázszor annyi kékfélét ismernék is, mint amennyit ismerek, gyanakvásom akkor sem aludna el. Mert itt voltaképpen nem a kék árnyalatairól, skálájáról van szó. Nem a gombfesték fertőzte meg tapasztalatlanságomat annak idején, egyedülikékké tolva fel magát tudatomban, hogy fel ne ismerjem a másféle kéket – ez valóban csak árnyalati különbség volna. Hanem a mindnyájunkban élő gombfestékgyártó hajlam hozta létre magát a gombfestéket, „a kék” ideáját, bár konkrét formában ugye, fogható, kenhető, szétpancsolható, sőt megkóstolható alakban, mégis az absztraktumot, az elvontat formázva, a natúrban – így – sosem találhatót. Egy platóni ideát tartottam koszos kezemben, azt nyomkodtam bele a festékesdobozba, ha „kék” festéket vettem.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy szüntessük meg a vízfestékgyártást. Sőt sok-sok festéket a gyerekeknek, minél több gombfestéket, temperát, színes ceruzát, krétát, minél több maszatolnivalót. A gyerekkori festés boldogságát bizonyára nem fogja megzavarni, hogy – mellesleg – filozófiai alapfogalmakat kennek rá a papírra. Mert még sincs millióféle kék, csak kétféle, az elvont és a tényleges, a „képzelt” és az „igazi”, a benti és a kinti, mindkettő sok-sok árnyalatban – és kettőjük szembesítése egzisztenciális meghökkenés. Isten őrizze azt a személyt, azt a gondolatmenetet és főleg azt a művészetet, amelyik a szembesítést elmulasztja. Vizsgálnunk kell kékjeinket gyanakvón és fáradhatatlanul, mert becsapjuk magunkat, mert hajlamosak vagyunk rá, hogy saját külön gombfestékünkkel fessük kékre a világot. Nem azonosak. Nem azonos a festékszín és a világszín. Másságban élünk, sőt felemásságban és két felünknek, a fogalminak és a tapasztalatinak a távolsága olykor-olykor magunkba szállásra int, intellektuális pirulásra késztet.

De azért… de azért néha emlékszem. Visszaemlékszem arra a kékre, ami nincs is, ami egy fogalom teste volt csak, valamilyen igazolatlan létezés. Átcsap a fejem fölött az a fajta kékség, formája nincs, csak színe és szuggesztiója. Átcsap fölöttünk az engedetlen evidencia. Mit is csinálnánk nélküle?

 

( Forrás: DIA* Nemes Nagy Ágnes: Szó és szótlanság)


 

Cézanne: Le Lac d'Annecy
ilang_ Creative Commons License 2009.01.06 0 0 795

Azt tudom. Nem is páratlan. Márminthogy páros:-)

Hozzál! Én megyek.

Szpakojnoj:-)

Előzmény: báthortalan baba (794)
báthortalan baba Creative Commons License 2009.01.06 0 0 794

Mókus vatyok, Teeee! (:

A félketyelmű.

 

Nem offolok. Inkáp majt hozok Neket egy szépt.

Előzmény: ilang_ (792)
ilang_ Creative Commons License 2009.01.06 0 0 793
Szóval akkor most hogy is nem értem rá?! Mindegy, IRL se:-)
Előzmény: ilang_ (791)
ilang_ Creative Commons License 2009.01.06 0 0 792

Te baba vagy hümérke álruhában, hümérke, mint baba, baba és hümérke, babahümérke, hümérkebaba?:-))

Én (meg) egy virág vagyok:-)

Vagy megint keverem a szezont a fazonnal. Lényegtelen.

Köszi a verset!:-)

Előzmény: báthortalan baba (790)
ilang_ Creative Commons License 2009.01.06 0 0 791

Nem "Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e...", csak elegáncsosan csináld, ne úgy, mint aki karót nyelt:-)

Kösz, hogy jöttél!
Ma egész nap öngyilkolászós gondolataim voltak. Majdnem felkerestem a Központi Nicktemetőt. URL viszont nem értem rá. Így még mindig itt tengek-lengek újraélesztett virtuális zombiként.:-)

Előzmény: báthortalan baba (789)
báthortalan baba Creative Commons License 2009.01.06 0 0 790
(Asz jézusmária, de esz csak tudós vélemény...)
Előzmény: báthortalan baba (789)
báthortalan baba Creative Commons License 2009.01.06 0 0 789

Én akkor nem megutáltam, hanem megszerettem. Téged! (o:

 

báthortalan baba Creative Commons License 2009.01.06 0 0 788

HA MAJD MEGHALOK

 

...ne nyúljatok a szememhez;
láttam eddig, s látni fogok.
Hancúrozó seregekben
jönnek értem az angyalok.

 

...felfeszítik szemhélyamat,
pupillámba kék fényt szórnak,
s véle együtt kis magvait
ismeretlen álom- kórnak.

 

...ne nyúljatok a szememhez;
láttam eddig, s látni fogok.
Hancúrozó seregekben
jönnek értem az angyalok.

 

Hajas Tibor

 -------,--------@

 

 

ilang_ Creative Commons License 2009.01.01 0 0 787
Boldogot mindenkinek!
ilang_ Creative Commons License 2009.01.01 0 0 786
Neked is, Dolna!:-)
Előzmény: dolna (785)
dolna Creative Commons License 2009.01.01 0 0 785
Békés, boldog új évet kívánok!:-)


Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg
Ez új esztendőben!

(népköltés)
ilang_ Creative Commons License 2008.12.29 0 0 784
Ez az a Claudel:-)
Előzmény: ilang_ (783)
ilang_ Creative Commons License 2008.12.29 0 0 783
-
Paul Claudel: VERSEK A "SZENT GENOVÉVA" HÁTLAPJÁRA

TOKIÓ BELSŐ VÁROSFALA

I
 Nem az erdő, nem is a part: egy fal napi sétáim színhelye.
      Mindig egy fal van a jobbomon.
Egy falat követek, s egy fal követ, mentemben magam mögé gombolyítom, de előttem még bőven marad tartaléka és készlete.
   Egy fal, folyton a jobbomon.
Balról a város és a nagy sugárutak, a föld tájai felé tartva,
   De a fal ott a jobbomon.
Megfordulok (itt, e villamosállomásnál), s tudom, hogy ott a tenger, arra,
   De lebonthatatlan a fal a jobbomon,
Lábam alatt egy egész város, egy egész törékeny világ az estében, melynek kigyullad s kialszik a fénye,
   De a fal attól még ott van a jobbomon,
Egy fal, mely csupán azért vezet máshová, hogy ugyanoda vigyen vissza,
S ha lehunynám a szememet, csak kezemet kell kinyújtanom érte,
Hogy bizonyosságot szerezzek e jelenlétről jobbomon.

II
Mint aki papírlapot vizsgál s átvilágítva emeli a napsugárba:
Látja egyik felén a szöveget, s ugyanakkor a tájképet is kiveszi, amelyet ráfestettek hátlapjára: -
Így volt, mikor Brazíliában Genovévát láttam magam előtt, lapról lapra vonulva,
(Miközben hidak szakadtak a Marne-on és gránátok estek falumra),
S a papír fonákján, hol a szavakból előre kirajzolódik egy furcsa árnyék,
Fölsejlett fehér ködön át az eljövendő tájkép.

III
Egyik pontról másikra vet a sors, és sem kímélet nincs ebben, sem átmenet.
Magamnak kell rendbe jönnöm, ahogy tudok e Brazíliával, mely most Japán szomszédja lett.
Mások élete folyamatos tájon át folyik.
Az enyém megszakított lapokon követi útjait.
S váratlan körülményeim közt, melyeket papírdíszletként tologatnak tovább,
A szétvált világok között a lelkem lopva oson át.

IV
A halász kosara mélyen a víz alá merül, azzal ejti rabul a halakat.
A vadász hálója két ág között láthatatlan, azzal ejti rabul a madárkákat.
S nekem, mondja a kertész, hogy a holdat és csillagokat rabul ejtsem, elég egy víztükör, s hogy a virágzó cseresznyéket és tűzbe borult juharfákat rabul ejtsem, elég egy vízszalag, melyet kibontok.
S nekem, mondja a költő, hogy a képeket és eszméket rabul ejtsem, csaléteknek elég ez a fehér papír; az istenek, ha áthaladnak rajta, nyomukat ott hagyják fehérjen, mint a havon a madarak.
Hogy a Tengerek Császárnőjét ide csaljam, elég, hogy szétterítsem ezt a papírszőnyeget; hogy a Menny Császára leszálljon hozzám, elég nekem egy holdsugár, elég nekem e fehér papírlépcső.

V
Olyan költeményt akarok írni, mely hármas úton idézi meg a szellemet.
Az első fent a szenteké fölöttünk, akik ünnepi áldozatként fölfogják és újrateremtik minden egyes mozdulatunkat, vonulásuk történelmünk fölött.
A második maga a költemény, mint hömpölygő szóáradat, mint széles modern utca, csordultig néptömeggel, mely egyfelé vonul, szomszédjai közt ki-ki szabadon.
A harmadik a papírlap fonákján e láthatatlan nagy folyam,
S hogy jelenlétét fölfedezzük, hirtelen egy maroknyi nád kell, mely áradását megakasztja, egy holdfény-csillanás egy réce mellén,
Vagy egyszerűen csak egy tűzlégy s visszfénye a vízen, ez az egyetlen tűzpikkely, melytől egyszerre fölsejlik a roppant, láthatatlan ár.

VI
Palotám körül, mondja a király, éggyűrűt vontam, s mintha már nem is tartoznám a földhöz,
Eljött az álom-óra, szabad oldódást érzek alattam, akár az éjféli tengeren a ponton, mely panaszkodni és szenvedni kezd.
Siessenek végső vendégeim (két-három kis kocsit látok alant, a föveny-sivatagon át sebesen kúsznak lampionjaikkal.)
Mindjárt fölhúzzuk az utolsó hidat.

VII
Az ódon várárok vizében ott tükröződik összevissza minden, közel s távol közt nincs különbség.
Látom benne a metéltárus gyertyáját, egy kövérkés csillag a társa, két vízirózsa-levél közt.
A fánkárus szitája örökkévaló benne, s mellette az Égi Szövőlány vetélőjét látom, keze ide-oda járhatna köztük.
Így a versben, amelyet nem írtam meg, idő és tér közt nincs különbség, s a dolgokat titkos rokonság vonja egybe. Levél ha mozdul: azért, hogy egy csillag fölragyogjon.
Minden fölhagyott a halállal.

VIII
Olvasó, tartsd vissza lélegzeted, nehogy egy profán lehelet a bűvös felszínt megzavarja.
A tenger felől szél fuvallt, s a kiterített lap előtted hirtelen számlálhatatlan írástól nyüzsög.

IX
Egy köröm-karcolás, s Nara harangja dongni kezd és zsongani.
Egy kerek szó, kocsánya sincs, magától kivirul a papíron, egyetlenegy betű, mit ujjunk be sem végez a homokban:
S egész lelkünk fölindul, értelme réteges mélyeiben.
Egyetlen fűzlevél a tó üvegjén, s az egész mennybolt minden csillagával s a föld és a Királyok Palotája s a város, melyet elhagyott az élet,
Ez az álom-szövet egyik végétől másikig remegni és reszketni kezd.
Az ég Hetedik Emeletén a holdon átfut egy röpke ránc.

X
Egy gondolat, s az elmélkedés rajta.
Egy ág és az árnyéka, itt ez a külön ág, levelek közt a leveleivel.
S hol fuvalomban leng a révült víz fölött, türelmesen, és újton újrakezdve azt az egy jelet,
Hol pedig ő a mozdulatlan, és lustán lenn a víz mozog, szétoldva árnyát.
Válaszolva a másutt ismeretlen lenti lüktetésre.

XI
Lábam elé nézek, hogy megtaláljam a napot.
Csak le kell sütnöm szememet, és ami eddig zűrzavar volt, kép lett, keretbe zárva, és még a mozgás is a mozdulatlan víz tartamába testesült.
Az írásjegyre, mely vizet jelent, egy piros pont kerül, s az megrögzíti mindörökre.
Mint ha a festő ecsetje hegyével egy pontot rajzol valahol a lapra,
És eltűnődik és nem tudja még, mi lesz belőle: nő, tenger, fenyő? -
Úgy tapad rá tekintetem a piros foltra ott a tó harmadik negyedében,
Nem a mai nap napja, nem: elmerült tanú az, elhamvadt látványok szeme,
Mint serpenyőben szénparázs, mely csak rám várt, hogy kialudjék.

XII
Egy kör külső felén lakom.
Megtanultam, hogy nem kívül: belül a fal, melynek foglya vagyok.
Megtanultam, hogy egy ponttól a másikig számtalan úton mehetünk, csak épp a középponton át nem.
-
fordította: Rónay György




/Klasszikus francia költők - Európa Könyvkiadó, 1984/

Kép1,3: Balázs Áron Milyen érzés piros kockának lenni?    2005   (Honlapja)
Kép2: Leonardo Vitruvius-tanulmány
ilang_ Creative Commons License 2008.12.24 0 0 782
-
Mircea Dinescu: KARÁCSONY

Templom mögött tyúkól, pár zsáknyi málé,
márvány alkalmi angyaloknak,
serpenyő sistereg,
s mint dizőzök, amíg a színpad másé,
trécsel pár vesztaszűz,
teával öblöget,
fényképeik, mint kit razzia űz,
a jelenléti ív alatt lapulnak.

Messzi erdőkben sajog a birodalom
hol barbárok szabad nedve rágja,
tilos a káromkodás meg a vigadalom
gyere rejtsen a laboda árnya.

Jézus bolond, anyja hasából ki se néz,
könnye potyog a Pink Floyd-lemezekre,
nem lesz Karácsony, elmarad az egész
a három mágus már előző este
önkéntes véradásra kész.
-
fordította: Csordás Gábor

/Mircea Dinescu A halál újságot olvas - Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1991/
Kép: Arnulf Rainer Madonna mit Kind     1995/98
*
Szép Ernő: KÖNYÖRGÉS HÓÉRT (részlet)

(...)
De mégis, ládd, az ember oly konok,
Illuzióim vannak. Szép sablonok
Melyeknek mindig örülni lehet
Így például szeretem a telet,
Mikor a hó alszik a tető felett,
A tornyokon, kupolákon, lámpákon.
S oly altató szép ez, mint a mákony.
S az ember lába alatt is hó zenél,
S a kalap karimáján is hó henyél,
S a mellünkre is hópehely lebeg:
Fehér csillagok, keresztek, rendjelek.
Oly szép a város, hogy rá nem ismerünk,
Alig hallani, hogy jövünk-megyünk.
Halk élet, mint varázslat, tiszta álom,
Szívem városát már-már megtalálom.
Ó, istenem, csak egy szavadba kerül,
Szólj az angyalnak, ki a felhőbe ül,
Egy kis párnacihát szakasszon széjjel
S a fehér pihét szórja le ma éjjel.
-
/Szép Ernő összes versei - Szukits Könyvkiadó, 2003/

*

Boldog karácsonyt minden cédulkázónak!:-)
ilang_ Creative Commons License 2008.12.23 0 0 781
Boldog karácsonyt, Dolna!:-)
Előzmény: dolna (780)
dolna Creative Commons License 2008.12.23 0 0 780

Boldog karácsonyt!

 

 

Szabó Ila: Karácsony


Karácsonyi
      szent misére
botladozva
      és remélve
megyek vágyam
      eléd hozni:
veled, Uram,
      találkozni.


Koldus-lelkem
      rongykabátja
szélét hideg
      szél babrálja,
fölszakítja,
      szétcibálja,
kilóg lelkem
      vacogása.


Ó, ha tudnék
      benned hinni,
igéidet
      szomjan inni,
szívem markát
      eléd tárnám,
kegyelmedet
      kunyerálnám.


Megátkozva
      száz hiánnyal,
ezer vágytól
      égő lánggal
kívül-belül
      fázom-égek,
kínok között
      elenyészek.


Nincs vigaszom
      túlvilágban,
porrá hullok
      száz halálban,
bennem éled
      menny és pokol
gyöngéd, gyilkos
      pillanatból.


Tűz-didergőn
      hányattatom,
sorsom meg nem
      fordíthatom.
Uram, látod
      kínlódásom,
lesz-e még, mondd,
      megnyugvásom?

 

Forrás:
Szabó Ila: Hétköznapi advent
Tevan Kiadó, 2000


ilang_ Creative Commons License 2008.12.22 0 0 779

Kedves Baba!
Örülök, hogy adhattam valamit cserébe a nagyon jó versekért (is).

*
Boldog karácsonyt kívánok!

Előzmény: báthortalan baba (777)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!