Az edződ képes volt belehazudni a kamerába, hogy Pijević az EB-n megsérült, ezért nem játszik a Gyør ellen, bezzeg a Kisvárda ellen védett 11 lövést, meg tegnap is volt 12 védése. Miféle sérülés az, ami csak a Gyør ellen jelentkezik? És ezek után még neked áll feljebb? És még mindig nem válaszoltál, hogy ehhez hogy jön Elek? Pont te terelsz!
A Fehérvár sikerének a titka az h összeraktak egy nagyon jó védekezést három hónap alatt. Méghozzá egy nagyon jó 5:1-es védekezést, ami azért nem akármi.
Csak egy példa: az első félidő végén Bandelier lőtt középen felugrásból kapura, ezt a lövést Bardi Fruzsi a vonalon blokkolta, de ugyanakkor Boldizsár Bia is ott volt már kilenc méteren és ütközött Bandelier-vel (ehhez előtte Mayer Szabinátt kellett eltüntetnie maga elöl...) Szóval itt az ellenfél átlövő játékosán ugyanabban a szituációban egyszerre két védő is védekezett, nemcsak egy. Méghozzá pontosan. Ez azért már valami.
Itt az EB után néhányan azt mondták h egy magyar csapatot képtelenség megtanítani jól védekezni. Íme, itt az ellenpélda. Fehérváron sikerült, méghozzá nyitott védekezésre, amit sokak szerint mi magyarok nagyon nem szeretünk. De mégsem lehetetlen ez, csak akarni kell. És persze sokat gyakorolni h jól menjen.
VEm beállónak is ígéretes. A falban ő mozog legjobban az új beállósaink közül, passzokat faultban is jól vesz át. Sajnos nem kap túl sok játékidőt, de ha pályán van, mindig látunk tőle ügyes akciókat.
Gerháth Kincső és Varga Emőke két olyan játékos a fiatalok közül, aki potenciálisan számításba jöhet pár év múlva a felnőtt válogatott háromasvédő posztra. Testalkatilag alkalmasnak érzem a feladatra mindkettőjüket, mert nem csak magasak, hanem erősek és dinamikusak is. Meglátjuk, hogy mennyit tudnak fejlődni a Fehérvár csapatában..
Kincsőből egészen klassz zavaró védő lett három hónap alatt. (Mondjuk sejtettem h a magasságát hatosfalas védekezésben jól ki lehetne használni, róla nem lő gólt Mihajlicsenko olyan könnyen...de zavaró védőként is nagyon jó lesz.)
Ezen kívül szuper ha hetesekről van szó, az ETO ellen 6/6-ot tudott (és ott nem akármilyen kapusok vannak). A legjobb az h Kincső az ETO meccs előtt a felnőtt NBI-ben összesen kétszer állt be hetest lőni, és akkor is az egyiket kihagyta. Úgyhogy két hetes és aztán rögtön jött Solberg, Glauser és a 6/6.
Most már csak átlövőként kellene őt beindítani. Plízzz......
"...Külön örülök az átlövőink remek teljesítményének.."
Az első félidőben két átlövésgól volt csak (a tizenháromból). Bardi Fruzsi ugyanennyi idő alatt lőtt két gólt (meg egy harmadikat amit a jv-k nem adtak meg, mondván befújták a faultot, de miért...?). Plusz kiharcolt egy hetest, kétszer labdát szerzett amikor Gorilszkát meg akarták játszani, és a félidő végén ő blokkolta Bandelier lövését, amiből Májer Kiki aztán gólt tudott lőni.
A szünet után meg Varga Emőke három gólt lőtt négy perc alatt. Ezzel aztán végképp padlóra küldte az ellenfelet.
Volt ennek egy előzménye van_Persil részéről - arra nem tartottam fontosnak a reagálást, csak most, hogy nem tudott leszakadni róla... - nem véletlen az idézőjeles rész a kommentjében.
Nem egyszerű kérdés. A Szombathely nem játszott jól, de ehhez nekünk is volt némi közünk, azt hiszem. Fontos, hogy a fiatalok egyre jobbak, ez a mai, igazán önbizalom növelő játék volt részükre.
Erre azért nem számítottam, tartottam a Szombathelytől, de ez legyen a legnagyobb tévedésem. Bravó Csajok -így, nagybetűvel - klassz védekezés, támadásban pedig kitűnő játék. Külön örülök az átlövőink remek teljesítményének, de beállóból, és szélről is szép gólokat lőttünk. Ez ma nagyon rendben volt!
A " buta Elek" mennyien van, hogy közéjük engedni. A narancs....k is elviselték Szájerék életvitelét, a "Fradisták is elviselik Eleket és a Mádi úti f..rablót". Ez utóbbi félmondat mit látható idézet néhányuktól. Én úgy látom, hogy mind Misike, mind mások elég jól beilleszkedtek. Volt aki nem. A sport és az emberek már csak ilyenek.
Ja én sem úgy értettem hogy lemondanak. Ha nem hogy következő szezonban valahova szinten még kölcsönbe mivel rehab után harmadiknak a posztján nem lenne túl ideális. Békéscsabánál biztos jobbá fog menni mivel ők kiesnek majd. Fehérvár, Szombathely, Kisvárda jó lehet.
Az EB után Zácsikkal és vele is megjelent egy interjú a felvidéki sajtóban, és arról beszélt, hogy a jövőben gyakrabban szeretne hazalátogatni a szüleihez a pihenőnapjain. Mivel ez Debrecenből elég nehéz lett volna, lehetett sejteni, hogy kamu volt a vele kapcsolatos pletyka.
Akkor Borgyosra sérülése után sem számítanak. Kevesebb mint egy év alatt be lehet kerülne egy Debrecenben ha jó teljesítményt nyújt kisebb csapatban egy játékos.