De azért szívesebben veszem a magyar termékeket, mint a kínai, koreai, taiwani szarokat. Különösképpen, hogy a többi típus nagyrészét ott gyártják, sőt az egyik üzletben azt mondta az eladó, hogy már a zanussiból is van kínai...
Sajnos ma már az felejtős, hogy emberi áron hozzá lehet jutni pl: németországban gyártott berendezésekhez és még azoknál sem kizárt, hogy kínai alkatrészekből szerelik össze török vendégmunkások.
A fórumokba nagyobb eséllyel írnak rossz tapasztalatokról, ezért óvatosan kell bánni az ítélettel. Szerintem régen sem voltak rosszak az Ariston hűtők, ám mióta Hotpoint-Ariston (H-A) név alatt fut a márka, azóta még jobb lett, s a formatervezésre is jó hatással volt az egyesülés, különösen a belső elosztásra. Három hétig bújtam a hazai és külföldi fórumokat nemrég, nem volt olyan márka, amit ne húzott volna le valaki. Persze a nagy számok törvénye miatt ez természetes, bár az arányok valamit biztosan mutatnak, igaz, a tényleges eladási számokat nem ismerjük ehhez.
Mindent összevetve jómagam egy H-A MBM 1821 VWB mellett döntöttem. Nagyon praktikus és higiénikus a jégkockakészítője, s ami az egyik döntő érv volt, hogy az ajtóban lévő legalső polc az átlagosnál csaknem kétszer akkora. Mindig utáltam bepréselni a nagyobb palackokat a régi hűtőinkbe. Ennek jótékony hatása, hogy a hűtőrész aljába egy hatalmas zöldségtartó rekesz jutott. Pure Wind-os, jól hűt (2-es fokozaton használjuk), halk.
Szerintem ne vegyél zanussit, sosem tudtunk műszaki terméket gyártani.
Sajnos a magyar ipar megállt a csengős mozdonynál.Én személy szerint még nem találkoztam jóminőségű magyar műazaki termékkel, ne érts félre,szeretem a magyar dolgokat hiszen Én is az vagyok,de ami nem megy azt ne erőltessük.
Szintén hűtővásárlás előtt állok, ebben kérnék segítséget.
Ariston és indesit nem lesz az tuti(visszaolvasva a fórumot)
Zanussikkal szemezgetek, arról van-e vkinek rossz tapasztalata( zaj, szervíz)?
Ami a lényeg: alul fagyasztós kombit szeretnék és a fő szempont, hogy halk legyen(kicsi a lakás, egy légtérben lesz a nappalival), nem akarok sípolást, cicergést, gáz-áramlást, kompresszorzúgást, stb... hallgatni.
A másik kérdésem: statikus/ventillátoros légáramoltatású, 1/2kompresszoros legyen, pro/kontra.
Inkább kiadok 15-20E-el többet egy jól működő, halk, megbízható, szervizelhető márkára, mint olcsón vásárolni egy áramzabáló, zenedobozt, ami mellett havonta kávéztathatom a szerelőt.
Javaslom hívd fel a szervízt,mert általában minden kellék csak szervízen keresztűl rendelhető meg.Én a liebherr hűtö,höz a tojástartot a szervízen keresztűl rendeltem,és másfél hét alatt meg is jött...
Lg alulfagyasztó nofrost, a hőfokszabályozó eddig 3-as on volt a max 7, de most hogy hűvös van kint eléggé hidegnek mértem és érezzük, kb 5-6 fok, most levettem 2-esre de igy is rohadt hideg minden, normális ez, a hütő néha megy csak tehát azzal nincs gond.
Sziasztok! Tegnap este kicsit megijedtem amikor beüzemeltem a hűtőt,de már megnyugodtam! Mintha nem lenne már olyan hangos,lehet csak először volt ilyen hangja.Ez nem kapcsolgat állandóan ki-be,a hűtő 6 fokon a fagyasztó -18 fokon megy.Végre ez a hűtő többet pihen mint amit megy.Formás a kicsike kívül-belül,remélem ezzel nem lesz gond!Bár a mai minőség nem olyan mint régen.Jó ez a fórum az ember tanul belőle,és még vannak rendes emberek akik segítőkészek!!!!!Köszönöm mindenkinek a segítséget! Sziasztok:Tündi
Köszi a választ! Tegnap megvettük a samsungot,ma üzemeltem be.Hát......Szerintem még hangosabb mint az indesit.Nem értem az indesit 44 decibel a samsung 41 decibel.Egy kicsit csendesebbnek kellene lennie és hangosabb???????Kész vagyok!Tudom,hogy nem ezt kellene néznem de amerikai konyhás a lakásunk és nem mindegy,hogy milyen hangos a hűtő.Legközelebb beépített hűtőt választok az biztos nem hangos mivel lefogja a zajt a bútor.Legalábbis ezt gondolom.
Nos hogy milyen cég, mi kisvárosban vagyunk, franchiseként Működő euronicssal, és párját ritkítja a rugalmasságuk - Bp.-en nem így állnak a vásárláshoz.Az hogy nincs egy 15 tonnás teherautojuk, valószínűleg csak miattam( más még nem rendelt itt Liebherrt,és ekkorát) nem vesznek új autót. Amugy meg nem igaz,hogy nem lehet fektetni,beszéltem a Liebherr gyárral ausztriában, elmondtam a problémámat,és azt mondták hogy a minimum amit várni kell 3-6 óra, de a legjobb 24 óra, ez is csak amiatt,mert a kompresszor olaj, átfolyik a hűtési rendszerbe,és azt kell megvárni,hogy ez az olaj állított helyzetben visszafolyjon teljesen a kompresszorba,mert ha nem,nem hűt rendesen a hűtő. Nos én 22,5 órát tudtam várni,mivel már szétolvadtak teljesen a fagyasztanivalóim,így már kénytelen voltam beizzitani. Amugy a hűtő szuper, kb 2,5 óra alatt a hűtő rész elérte a 3 fokot, míg a fagyasztórész, nos az folyamatosan megy tegnap este óta, superfrosttal,azaz max teljesítménnyel -32 fokra beállítva. Este 17:30kor izzitottam be,azóda meg 1,5 KW-ot zabált a gép... folyamatos működés mellett. Amugy ahogy néztem, 115 watt/óra a fogyasztása mikor megy a kompresszor,jelenlegi beállítások mellett.
Milyen cég az akinek nincs 2m belmagasságú, vagy nagyobb szállítójárműve ?
Nekünk az Lg- t állítva hozták, pedig 2,1m magas, és nem a hátukon cipelték.
Ezeket a hűtőket TILOS fektetni, még a csomagoláson is feltüntetik, ugyhogy azzal a német minőséggel még várj, lehet most tették tönkre a "hazai mesterek".
Sziasztok! Nyert ügyünk van!!!!!!!:-))))))) Az Indesit kicseréli a hűtőt!Nagy kérdés milyen hűtőt vegyünk?Egyszer már rosszul döntöttünk most nem szeretnénk befürödni!!!!!Samsung,Siemens vagy Electrolux? Mi a Samit nézegettük amibe beleszerettem!!!(RL41WCIH1)Igaz ez is non frost-os és hangos lesz(Indesit baromi hangos volt) de nagyon szép.Sima vagy non frost???Segítsetek!!!Előre is köszönöm!
Nos megérkezett a várva várt hűtő.Még nincs üzemben,mivel 2m magas,fektetve hozták,és még 12 órát állnia kell. De eddig maximális minőség dominál.És szerencsére Made in Germany darab... Holnap reggelre többet tudok majd...
ÉRdekes amit írsz.SZüleimnek Bosch van,és nem nyávog.Nekünk pár napig még gorenje - 3 éve,de ez sem nyávog.Tesoméknak Liebherr, detto nem nyávog. Isminek is 15 éves Liebherr, az sem nyávog. Lehet hogy csak típushiba?Ajánlom a szervízt,mert szüleim gépe vagy 5-6-7 éves, és azóta jól müködik... már amennyire én tudom..
Úgy látom Illik rád a neved közül az utóbbi...! Türelmetlen a 619-ik hozzászólásában ezt kérdi: "Sziasztok! Arra lennék kíváncsi, hogy az LG fagyasztók mennyire számítanak jó minőségűnek, érdemes ilyet venni?"
erre válaszod(622): "A legjobb, legmegbízhatóbb márka. Az LG régóta ott van a legnagyobbak közt az ipari klímatechnikában."
Talán előbb el kéne olvasni mi a kérdés,és arra válaszolni, nem engem szapulni! Az általad írt 622-es-re válaszolva írtam amit írtam,amiben hozzáértők-nem úgy mint te, egyet is értenek,hisz olyan ez mint egy axioma. Legalábbis jelenleg. Többire kár is energiát fecsérelnem! További jó kötözködést - ha lehet másokkal! Üdv.
Remek ! még egyszer leírom hátha érthetőbb: Az LG régóta működik az ipari klímatechnikában. Mint például a Liebherr is. Felsorolsz japán neveket akik közelebb vagy távolabb esnek a hűtőszekrény fogalmától és ezek jók szerinted ? Esetleg láttál már életedben originál Fujitsu vagy Mitsubishi vagy LG klímát közelebbről ? Nos nem kívánom a különbséget részletezni, hiszen nem is értenéd miről beszélek. A Bosch és electrolux az igazán összehasonlíthatatlan mivel ezek sváb meg egyéb rt-hez tartozó spanyol olasz lengyel román vagy éppen magyar gyárakból származnak. Ennek megfelelően ha elolvastad volna a fórum lapjait láthatnád hogy mennyi és milyen gondok vannak vélük. És ha még jártál volna japán gyárba mint pl Suzuki vagy samsung, ahol igaz hogy akár "verik" is ( nem egyetértően mondva) a dolgozókat, de ott fegyelem van a technológiában is. Ilyen a kultúrájuk. Nálunk meg csak J.A. mondja " Dolgozni csak pontosan szépen " oszt az ügyeskedők meg a sok faszságot beszélők szétrabolják az országot. Na mindegy, a lényeg hogy ha hülyeséget beszélsz írsz vagy gondolsz az a magánügyed. De ha nem értesz valamihez, kérlek maradj inkább csendben. Köszi
távol áll a legjobbtól!hogy design-os,az oké. Legjobbat klimakörökben a Daikint,Mitsubishit,Hitachit,Fujitsut tartják,tehát a japánokat elsősorban. Én úgy vagyok vele,hogy középkategória,jobbak mint a gagyi olaszok,rosszabbak mint a német-svájciak (mondjuk azonos csoportba sorolom a bosch-al, electrolux-szal talán még AEG-vel is...)