Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Sorry, úgy értettem, hogy Magyarországon állomásozó szovjet T-64-esekről nincsenek képeim. Illetve, egész őszintén 2 db van, ami nagy valószínűséggel az, de mivel a makettjét szeretném elkészíteni, minél több fotó lenne jó.
A nemetek az adott kerekes-lanctalpas kategoriaban a Kuller altal emlitett megoldasban nem csak kiserleti peldanyokkal rendekeztek. A SAURER RK-7-esböl (Sd.Kfz.254) 129 db-t gyartottak (ez azert mar kisebb sorozat!), amelyek zöme 1943-ra meg is semmisült. Ezeket fökent tüzersegi vontatokent alkalmaztak. Mara mar csak egyetlen peldany maradt belöle, amely Koblenzben varja a restauralast.
Javasolnam, hogy olvasd el a www.honvedelem.hu-n az "Utban a XXI.sz. magyar honvedsege fele" cimü iromanyt, amely a strategiai felülvizsgalat eredmenyeit es a celkitüzeseket fogalmazza meg. Igaz, hogy azota mar ezek is jelentösen modosultak es a magam reszeröl nem sok remenyt latok arra, hogy idöre teljesitenenk azokat. Ott szepen leirjak az ok-okozati (hivatalos) összefüggeseket a csökkentessel kapcsolatban.
En nagyon nem örülök neki, hogy nagyjaink csak 10 eves tavlatban kepesek gondolkozni!
Mas: Nagyon tetszik az ötlet, hogy mi akarjuk az irakiakat a T-72-esekre kikepezni. Nem akarom en lebecsülni a mi hk-saink felkeszültseget, de ismereteim szerint az egykori iraki hadseregben is akadt "egy-ket" 72-es, tehat van, aki ismeri a tipust. (Bar lehet, hogy ök is sok-sok alvaltozatot hasznaltak, mint mi? Vagy most mi is 77 db 15 valtozatu 72-est ajandekozunk?) Gondolom, hogy a kikepzes ebben az esetben is szimplan technikai jellegü lesz, mert a sivatagi körülmenyek közötti harci bevetesekben a kikepzendök esetleg több tapasztalattal rendelkeznek, mint a mi kikepzöink. Bar lehet, hogy meg technikai vonalon is tudnak majd ujat mondani a kikepzöknek, ha valoban azt az elvet követik, hogy a volt iraki hadsereg embereit probaljak ujra aktivalni. Mindenesetre szep gesztus ez tölünk! :) Es föleg olcsobb odaajandekozni a hk-kat es a feleslegesse valo löszert, mint a nemzetközi elöirasoknak megfelelöen megsemmisiteni öket.
Urak!! Többnyire olvasgatni szoktam e topikot, és lehet hogy megköveztek érte, de ha jól emlékszem az egik miniszterünk mondotta nemrégiben "Magyarországnak nincs ellenség képe, és nem fenyegeti szomszédos országokból külső támadás veszélye az elkövetkező 10-12 évben........" asszem ilyesformán hangzott el. Ezek szerint nem kell nehéztüzérség, nem kell a harckocsizó fegyvernem, lehet leszerelni őket.
Kérdés: hol marad a területvédelmi koncepció, amire minden olyan állam gondol aki csak egy kicsi felelősséget érez a polgárai iránt. Mi lesz ha ez a k..va nagy európai béke felbomlik.....
Coolnak igaza van de egy hozzászólás még kikívánkozik belőlem. Szerintetek az ország védelmi (nem)képessége számít egyáltalán valamit a szavazatokért folytatott verseny során? Azok után hogy egy felmérés szerint a magyar polgár az államigazgatás után a honvédségtől venne el pénzt a költségvetési hiány csökkentésére?
Mintha keverednének a topikok uraim, az az érzésem. A MH megsemmisült topikban arról társalogtok, hogy ki épít jobb harckocsit, vagy hogy milyen tank tapossa agyon valamelyik filmben az afgán ellenállót. Itt pedig a Honvédség eszközeinek alaptalan leszereléséről és (szerintem is gyalázatos) elosztogatásáról van éppen szó.
A T-72esekhez visszatérve, kicsit elgondolkodtam. És egyszerüen ledöbbentem.
HOGY LEHET A MAGYAR POLITIKAI VEZETÉS EKKORA FASZOK GYÜLEKEZETE??!!!!!
Átadni több mint két zászlóaljnyi harckocsit teljesen ingyen... arról nem beszélve, hogy mekkora értéket képviselnek... én még olyat nem láttam hogy egy ország brahiból, amikor kurvára nincs is rá szükség, átadja a nehézfegyverzetének igen jelentös (kb.25) %át... ha jól emlékszem ezek egy részét a szovjet adósságok fejében kaptunk.
Persze, ezek már hadrendböl kivontak voltak, de bennem erösen él a gyanú, javítson ki a nálam okosabb ha tévedek, hogy azért a hadrendböl kivonás messze messze nem volt szükségszerü. Én inkább az olcsóbb raktárban rohasztani, mint karbantartani verzióra tippelnék...
Bocsánat mindenkitöl, de egyszerüen nem birom megemészteni hogy ez az egy ország képes csak ilyen végtelenül ostobán, szinte kényszeresen a saját érdekei ellen cselekedni... :(((((((
Ezt én is így tudom. A T-72 gyártása és üzemeltetése is olcsóbb, egyszerűbb volt. Főként a gazdasági nehézségek miatt tudott tért hódítani az oroszoknál. A 64-esket nem exportálták még a viszonylag hűséges szövetségeseknek sem, sőt a SzU-ban is csak az elit alakulatok kapták. Magyarországon csak az ideiglenesen itt állomásozó szovjet csapatok állományában volt jelen. (Nagy bánatomra nem sikerült még képeket felhajtanom róluk, itt a fórumon sem).
A T-64 (tudom van bennem némi elfogultság) egy kiváló harckocsi volt a maga idejében! Rendszerben állásának időtartama alatt rengeteg mítosz lengte körül, s talán ezek a mítoszok teszik még most is érdekessé sokunk számára.
De azért voltak hibái. Ezen hibák kiküszöbölésére közel egy időben két új típust is kezdtek fejleszteni, az egyiket a Vendiktov vezette uráli tervezőintézetben, ebből az Objekt 172, ill. 172M kísérleti típusból lett a T-72. A másik, a leningrádi Morozov tervezőiroda által előállított eszköz, az Objekt 219, melyből a T-80-ast fejlesztették ki.
A T-64 ellendugattyús, 5 hengeres dízelmotorja, mely sokunk számára műszaki csemege, okozott azért gondokat az üzemeltetés során, emiatt a T-72-est 12 hengeres dízel "V" motorral, a T-80-ast gázturbinával látták el. Mivel mindkét felváltó típus tömege meghaladta a T-64-esét, a futóműnél nagyobb méretű, kettős, gumírozott futógörgőket használtak. A T-72-esnél más rendszerű töltőautomatát építettek be. Mindkét típusnál változtattak az irányzó infra sugárvetőjének helyzetén, mely visszakerült a korábbi (T-54, -55, -62) típusokhoz hasonlóan a lövegtől jobbra. Egyúttal módosítottak a torony menetközbeni rögzítési módján, mely a T-64-nél úgy volt megoldva, hogy a párhuzamosított géppuska csöve pont a vezető fejére célzott (kiemelt üléssel történő vezetés esetén).
Azóta persze mind a T-72-nek, mind a T-80-nak elég sok modifikációja megjelent és természetesen a még rendszerben álló T-64-eseket is korszerűsítgették. A T-80-nál egyebek mellett pl. visszatértek az ellendugattyús motorra is. De ez már mind mind újabb történet :o)
Hát csúcstechnikának már akkor sem számított, a T-72est a ruszkik kifejezetten egy tömegharckocsinak szánták, olcsóbb megoldásokkal, amit aztán majd hordákban adnak a szövetségeseiknek. Tudtommal az orosz harckocsiegységeknél nem is akarták jelentös számban megtartani, oda azt hiszem a fejlettebb és drágább T-64esek kerültek volna. Persze 72-esre nagyon sok variácó van, különbözö harcértékkel, de ami nekünk van abban tudtommal még egy normális tüzvezetö rendszer sincs..
A T-55-nél az "én időmben" :o) a kezelőszemélyzet PA-63 pisztollyal rendelkezett, illetve a harckocsihoz tartozott 1 db AMD-65 gépkarabély (ez utóbbi a töltőkezelőre volt bízva) és 12 db kézigránát.
A T-72 esetében sajnos nem tudom, hogy áll a helyzet.
Egy RPG-7VL még egy M1A1 oldalpáncélját is átüti, a kötényezés ellenére. Szóval ha gyalogosok ellen akarod használni, nem ártana rá először is reaktív páncélzat. Egyes magyar T-72-esekre is lehet felszerelni, és lent van kép arról, hogy még magyar fejlesztésű reaktiv páncélzat is lett volna. De nem kellett (nyilván a harckocsizók nem tiltakoztak volna ellene kézzel-lábbal)...
Amúgy a magyar T-72-eseknek, ahogy lent arról már szó esett, a környező országok haditechnikája ellen kellene, hogy szembeszálljon, azok pedig jobbára szintén T-72-esek...
Hmm, kérdés ki és mi ellen használják. Mert ami az usákok ellen ócskavas, a többi szóbajöhetövel szemben (ilyen-olyan irregulárisok) komoly dolog. Pl egy RPG-hez vajh' mit szól? Lerázza magáról, vagy elég neki?
Ez tény, de mivel újabbat nem terveznek venni (legalábbis egyelőre), kicsit fejvakarásra ad okot, hogy még azt is elajándékozzuk, amit adott esetben használni tudnánk...
Milyen az a "nem használt lőszer"? Nem ugyanolyan űrméretű az összes T-72-es ágyúja? Nem lehetne inkább gykorlaton ellőni?Vagy félnek,hogy véltlenül gyakorlottabb harckozók lennének?
Szakértők! A T-72 manapság milyen hk-nak számít? Amikor én voltam az MNH-ban, akkoriban még csak éppen érkeztek az az elsők (Tatára?), ott a T-55-t váltotta le (ebből látszik, milyen öreg vagyok :-))) és akkor azt mondták, csúcstechnika. Na de azóta már sok víz lefolyt a Dunán, több mint 30 éves konstrukció.
"Ülésezik az albán vezérkar, a tárgy egy frissen szocialistává lett államnak nyújtandó katonai segítség mértéke:
Az első tábornok felszólal: -Emberek, egész egyszerűen küldjünk nekik egy harckocsit.
Második tábornok erre: -Azért egy harckocsival nem szúrhatjuk ki a szemüket, mit szólnának a testvéri szocialista államok, küldjünk nekik kettőt.
Harmadik tábornok elkezd magában fortyogni: -Ezek ketten itt már megint törtetnek, nagyon okosnak akarják magukat mutatni, még a végén lekőröznek. De hoppá, nekem is eszembe jutott valami.
És felkiált: -Emberek, küldjük el mind a hármat!!!"
:-(
Egyébként a vietnami háború idején is csináltunk már hasonlót. A nálunk már levetett ZiSz, ZiL és hasonló teherautókat küldözgettük ki szocialista segítségnyújtás címén.