II. Theuderich ( 612 - 613 ) Austrasia királya. Testvére meggyilkolása után háborút indított II. Chlotar ellen, a háború közben meghalt. A fia II. Sigebert lett az új király.
II. Theudebert ( 596 - 512 ) Austrasia királya. Kezdetben veszélyben volt élete, mert I. Chilperich özvegye, II. Chlotar anyja Fredegunda meg akarta gyilkoltatni őt és testvérét, hogy országaikat megszerezze fiának, de szerencséjükre 597-ben meghalt Fradegunda. Először a két testvér együtt harcolt II. Chlotar ellen, de 600-ban vereséget szenvedtek tőle. Majd egymás ellen fordultak nagyanyjuk miatt, II. Theudebert elűzte Brünhildét Austrasiaból, mert az meggyilkoltatta bosszúból Wintrio herceget, ő pedig Theuderichhez menekült Burgundiába. Amikor 605-ben Chlotar megtámadta Burgundiát Austrasia semleges maradt. 610-ben Theudebert csellel elfogta Theuderich királyt és Elzász átengedésére kényszerítette. Theuderich szövetkezett Chlotarral és elfoglalta Austrasiat. Foglyul ejtette Theudebertet és átadta Brünhildának, aki kolostorba küldte és ott néhány nap múlva meggyilkolták, Theudebert kisfia Meroväus fejét egy sziklán verték szét Theuderich utasítására.
II. Childebert ( 575 - 596 ) Neustrasia és 592-től Burgundia királya. Apja halálakor Gundobald herceg mentette meg őt, Metzbe menekítette és megválasztatta királynak. 577-ben szövetségre lépett Guntram királlyal Chilperich ellen. 581-ben volt egy arisztokrata puccs Childebert gyámja, anyja Brünhilde ellen, vezetőjük Giles Reims püspöke volt, az összeesküvők megállapodtak Chilperich királlyal hogy közösen támadják meg Guntram királyt és felosztják területét, Childebert utódja Austrasiaban Chilperich lesz. 583-ban a hadsereg fellázadt az összeesküvők ellen, Brünhilda visszaszerezte a hatalmat. 584-ben megyilkolták Chilperich királyt, 585-ben nagykorú lett Childebert, megállapodott Childebert és Guntram hogy amelyik előbb meghal, annak birtokát örökli a másik. 592-ben Guntram halála után ő lett Burgundia királya. Childebert szövetségre lépett Bizánccal a langobardok ellen, 584-ben és 591-ben harcolt a langobardok ellen Itáliában. 587-ben és 589-ben is voltak ellene arisztokrata összeesküvések, meg akarták gyilkolni és fia nevében kormányozni. 596-ban halála után fia II. Theudebert lett Austrasiaban az új király. másik fia II. Theuderich pedig Burgundiában.
573-ban újra kitört a harc a két testvér közt, ezzel egy 40 éves háború indult meg. Chiperich legidősebb fia Chlodvig elfoglalta Tours városát, Chilperich pedig Poitiers városát. Sigibert segítséget kért Guntramtól, Guntram hadvezére Mummolus visszafoglalta Tours és Poitiers városát. Chlodvig ezután Bordeaux városát foglalta el egy hónapra, de a helyiek fellázadtak és menekülnie kellett seregével. Ezután Chilperich másik fiát Theudebertet küldte a városok ellen, elfoglalta Tours, Poitiers, Limoges, Cahors városokat, közben fosztogattak és gyújtogattak. Ekkor Sigibert mozgósította Austrasia hadseregét, hadba hívta még a Rajnán túli pogány germán törzseket is: alemannok, türingek, bajorok. Chilperich megijedt, megígérte hogy mindent visszaad. A germán törzsek harcosai visszafele végigdúlták, fosztogatták a vidéket. 575-ben Chilperich újra támadott, betört Sigibert területeire, gyújtogatott és fosztogatott, Sigibert visszahívta a germán törzsi harcosokat és Párizsig üldözte Chilperich seregét, majd onnan Tournai városába menekült Chilperich, ahol körbezárta Austrasia hadserege. A helyi nemesek megválasztották Neustrasia királyának Sigibertet. Ekkor Chilperich felesége Fredegunda két merénylőt küldött Sigiberthez, kihallgatást kértek tőle, majd két oldalról beleszúrtak mérgezett késsel. Ezután hazavonultak Austrasia katonái, még a király testét is hátrahagyták, Chilperich temette el. Ezután Párizsba vonult, ahol Brünhilda a kincseket őrízte, az özvegyet Rouenba küldte. A gyerek Childebertet sikerült Metzbe menekíteni, ahol Austrasia királyának választották.
A Meroving családhoz képest meglepően normális volt, fő ellenfele bátyja, I. Chilperich volt. Az osztozkodás után megesküdtek a testvérek a szentek ereklyéire, hogy megelégednek a nekik jutott részel és nem foglalják el a másik részét. 564-ben amig Sigibert az avarok ellen harcolt I. Chilperich elfoglalta Reimst és néhány másik várost. A győztesen visszatérő Sigibert visszafoglalta területeit és Soissonsnál legyőzte seregét, azután kibékült a két testvér és újra megfogadták hogy nem foglalják el egymás területét. 566-ban Sigibert feleségül vette Athanagild nyugati gót király lányát Brünhildét. Az irigy Chilperich feleségül kérte Athanagild másik lányát Galshwinthát. Azonban egy idő után visszavette szeretőjét Fredegundát és Galswinthát álmában megfojtották 570-ben, azután feleségül vette Fredegundát. A germán népeknél a rokonoknak kellett ilyen esetben bosszút állni. Sigibert segítséget kért testvérétől Guntramtól, hogy közösen álljanak bosszút Chilperichen. A frank szokásjog lehetővé tette a választást magánháború és bíráskodás közt. Guntram kihirdette a három királyságban, hogy bíráskodni fog, nagygyűlést hívott össze a békítésre. A határozat kimondta hogy béküljenek ki és Sigibert megkapta azokat a városokat, amit Galshwintha kapott hozományként. Még 567-ben meghalt testvérük I. Charibert a három testvér felosztotta területeit.
Akkor jöjjön Austrasia következő királya I.Sigibert ( 561 - 575. Amikor apja halála után felosztották az országot három testvérével, ez jutott neki. Itt a térkép az osztozkodásról.
Zárásképpen még annyit, hogy az ófelnémet vagy második mássalhanzó-eltolódás az, amely megkülönbözteti a (fel)német nyelvet a többi germán nyelvtől.
Ez a mássalhangzó-eltolódás ugyanis sem az északi-tengeri germán (ma élő képviselőik az angol ésa fríz), sem az északi germán nyelvekben nem következett be, de a németalföldi (holland-flamand) és az alnémet (Niederdeutsch vagy Plattdeutsch) csoportban sem.
Ezért van az, hogy az ún. alnémet (Niederdeutsch vagy Plattdeutsch) nyelvjárások lényegében közelebb állnak a hollandhoz, mint a Hochdeutschoz.
Nagyon sajnálatos tény, hogy a longobard nyelvből alig-alig maradt fenn valami értékelhető nyelvemlék, de ami fennmaradt, az leginkább azt támasztja alá, hogy a longobard egy felnémet típusú nyelv volt és azon belül az óbajorral volt a legközelebbi rokonságban.
A longobard végleges kipusztulása az első ezredforduló környékére tehető, a longobard népesség nyelvcsere révén áttért a helyi északolasz dialektusok használatára.
Talán nem tévedünk nagyot, ha a germán népcsaládon belül a longobardokat is a felnémet csoportba soroljuk.
viszont ez a kiollózott rész azt állítja, hogy 568-ban nem az összes longobárd vándorolt Észak-Itáliába, hanem maradtak vissza longobárdok a mai Alsó-Ausztria területén, a Tullnerfeld környékén (kb. 50 km-re Bécstől nyugatra). Akik hátramaradtak, azok a formálódó bajuvár népcsoport részévé válhattak.
"Wenn, wie manche Wissenschaftler annehmen, das Langobardische eine ostgermanische Sprache und nicht Teil des deutschsprachigen Dialektraums war, ist es möglich, dass parallele Verschiebungen unabhängig im Deutschen und im Langobardischen stattgefunden haben. Die noch erhaltenen Wörter des Langobardischen zeigen jedoch klare Ähnlichkeiten zum Bairischen. Deshalb sind Werner Benz und andere der Auffassung, dass das Langobardische ein althochdeutscher Dialekt ist. Es bestanden enge Verbindungen zwischen den Langobarden und den Proto-Bayern: Die Langobarden waren bis 568 im „Tullnerfeld“ angesiedelt (etwa 50 km westlich von Wien); einige Gräber der Langobarden sind nach 568 angelegt worden; offenbar sind nicht alle Langobarden im Jahre 568 nach Italien gezogen. Die Verbliebenen scheinen Teil der sich neu formenden Gruppe der Bajuwaren geworden zu sein."
Akkor befejezésül és összehasonlításul ugyanaz a szöveg, az Úr imádsága (Miatyánk) ófelnémet, középfelnémet, korai újfelnémet és újfelnémet változatban:
Figyelembe veendő, hogy mindegyikből több változat is található, többféle fordítás, később pedig elkülönült valamelyest a katolikus és az evangélikus verzió, de itt csak 1-1-et ismertetek a 4 fő nyelvtörténeti korból:
St. Gallen-i Miatyánk (ófelnémet, azon belül óalemann):
Fater unseer,
thu pist in himile,
uuihi namun dinan,
qhueme rihhi din,
uuerde uuillo diin,
so in himile sosa in erdu.
prooth unseer emezzihic kip uns hiutu,
oblaz uns sculdi unseero,
so uuir oblazem uns sculdikem, enti ni unsih firleiti in khorunka,
uzzer losi unsih fona ubile.
Középfelnémet Miatyánk:
Got vater unser,
da du bist in dem himelriche
gewaltic alles des dir ist,
geheiliget so werde din nam,
zuo müeze uns komen daz riche din.
Din wille werde dem gelich
hie uf der erde als in den himeln, des gewer unsich.
nu gip uns unser tegelich brot und swes wir dar nach dürftic sin.
Vergib uns allen sament unser schulde,
also du wilt, daz wir durch dine hulde vergeben
der wir ie genamen dekeinen schaden, swie groz er si:
vor sünden kor so mache uns vri
und loese uns ouch von allem übele.
Korai újfelnémet Miatyánk (Luther 1545. évi Bibliájából):
Unser Vater in dem Himmel!
Dein Name werde geheiliget.
Dein Reich komme.
Dein Wille geschehe auf Erden wie im Himmel.
Unser täglich Brot gib uns heute.
Und vergib uns unsere Schulden,
wie wir unsern Schuldigern vergeben.
Und führe uns nicht in Versuchung,
sondern erlöse uns von dem Übel.
Újfelnémet Miatyánk (1930. évi római katolikus fordítás):
A következő és akkor mindmáig az utolsó nyelvfejlődési fázis pedig az újfelnémet (németül Neuhochdeutsch, angolul New High German).
A mai nyelvhasználatban ezt szoktuk közönségesen csak német nyelvnek (németül Deutsche Sprache, angolul German language) hívni.
Ez a korszak a közép- és az északnémet nyelvterületen kb. 1.650-től, a délnémet nyelvterületen kb. 1.750-től tart.
Csak halkan jegyzem meg, hogyha nagyon akarunk, itt is meg lehet különböztetni alkorszakokat.
Pl. az egyik ilyen mérföldkő lehet a 19. sz. második fele, 20. sz. eleje, amikor az ipari forradalom vívmányai és az iparosodás miatt a német nyelvnek is egy sor új eszközre és fogalomra kellett új szavakat alkotni.
A német nyelv – a magyarhoz hasonlóan – szeret a saját szókészletéből új szavakat alkotni szóképzéssel vagy szóösszetétellel (pl. Fernseher, Fernsprecher, Stellwerk, Abzweig, Einfahrtsignal, Ausfahrtsignal, Zug, Gleis, Personenkraftwagen, Schlafwagen, Beiwagen stb.), persze vannak idegenből átvett szavak is (pl. Auto, Radio stb.)
Állítólag 1945 után meg megkezdődött a beszélt nyelv és az írott nyelv éles elkülönülése, pl. a beszélt nyelvbe tömegével áramlanak be az angol eredetű szöveg, sokan az angolszászokat majmolják azzal, hogy angol szavak tömegét keverik a beszédükbe (lehet, hogy a szintén germán németben ez nem hangzik annyira idegenül, mint amikor magyar szövegkörnyezetben csinálja ugyanezt valaki).
Meg hogy állítólag az angol hatására a névszóragozás maradványai is pusztulni, sorvadni kezdtek a beszélt német nyelvben a 20. sz. második felétől.
Hozzáteszem, hogy az én tapasztalataim ezt a nagy mértékű elangolosodást és a névszóragozás pusztulását nem feltétlenül támasztják alá, ahol kint jártam, ott én annyira ezt nem tapasztaltam, sőt a hivatalos alkalmakkor szépen, szabatosan beszélték a Hochdeutschot, legalábbis előttünk, idegenek előtt.
Hogy aztán otthon a konyhában egymás között hogyan beszélnek, az megint más kérdés, azt nem tudom...
Egy rövid Frühneuhochdeutsch szövegpélda a Luther-Bibliából (Máté, 7, 9-11):
„Welcher ist vnter euch Menschen / so jn sein Son bittet vmbs Brot / der jm einen Stein biete? oder so er jn bittet vmb einen Fisch / Der jm eine Schlange biete? So denn jr / die jr doch arg seid / künd dennoch ewren Kindern gute gabe geben / Wie viel mehr wird ewer Vater im Himmel gutes geben / denen die jn bitten?“
A helyesírás sajátosságai, hogy a v-t egyes helyzetekben u-nak (pl. vnter=unter), a j-t pedig i-nek kell ejteni (jn=in, jm=im).
Mai német nyelven ugyanez a szöveg:
„Welcher ist unter euch Menschen, der seinem Sohn, da jener ihn ums Brot bittet, einen Stein biete? Oder der ihm, so jener ihn um einen Fisch bittet, eine Schlange biete? So denn ihr, die ihr doch arg seid, euren Kindern dennoch gute Gaben geben könnt, wie viel mehr wird euer Vater im Himmel denen, die ihn bitten, Gutes geben?“
A következő nyelvtörténeti periódus az ún. korai újfelnémet (Frühneuhochdeutsch, angolul Early New High German) volt.
Ez a periódus kb. 1.350 körül kezdődött és a közép- és északnémet nyelvterületen kb. 1.650-ig, a délnémet nyelvterületen azonban egészen kb. 1.750-ig tartott.
Ez a nyelvi periódus tehát lényegében a késő középkor és a kora újkor korszakának nyelvállapota:
a reneszánsz, a könyvnyomtatás elterjedése, a reformáció és ellenreformáció, a heves teológiai viták és a véres vallásháborúk korszakának felnémet nyelve.
Ebben a korban egy sor igen karakterisztikus hangváltozás következett be, amely megkülönbözteti a középfelnémet és az újfelnémet nyelvet.
Ilyen például az ún. újfelnémet diftongizáció, amely révén a középfelnémet hosszú í-ből ei kettőshangzó lett (pl. wîp> Weib), illetve az a hangváltozás, amely révén az sl hangcsoport kiejtése schl lett (pl. slafen > schlafen).
Az egyik jellegzetes, mérföldkőnek számító irodalmi mű ebből a korszakból Luther Márton teljes német Biblia-fordítása 1545-ből (Biblia Deutsch von 1545).
A Luther-Biblia nyelvállapota már meglepően közel áll az újfelnémethez, bár a helyesírása még több helyen eltér a mai német normától, ill. még sok archaikus nyelvtani forma található benne.
Standardizált, klasszikus középfelnémet szövegminta, a Nibelung-ének kezdő versszakai:
Uns ist in alten mæren wunders vil geseit von helden lobebæren, von grôʒer arebeit, von fröuden, hôchgezîten, von weinen und von klagen, von küener recken strîten muget ír nu wunder hœren sagen.
Eʒ wuohs in Burgonden ein vil edel magedîn, daʒ in allen landen niht schœners mohte sîn, Kriemhilt geheiʒen: si wart ein scœne wîp. dar umbe muosen degene vil verliesen den lîp.
Azért már jobban hasonlít a mai németre (újfelnémetre), mint az ófelnémet, de még mindig egy kissé idegen, távoli hangzása van.
A fenti szöveg mai német (újfelnémet) fordításban, de nem teljesen szó szerinti fordítás!!!:
Uns wurde in alten Erzählungen viel Wundersames gesagt von ruhmreichen Helden, von großem Leid, von Freuden, Festen, von Weinen und von Klagen, vom Kampf kühner Recken sollt ihr nun Wunder hören sagen.
Es wuchs in Burgund ein sehr feines Mädchen heran, dass in allen Ländern kein schöneres sein konnte, Kriemhild geheißen: Sie wurde eine schöne Frau. Deswegen mussten viele Kämpfer ihr Leben verlieren.
Az Althochdeutsch előtti nyelvállapotot, a nagyjából a Kr. u. 400 és Kr. u. 700-750 közötti időszak nyelvtörténeti fázisát egyes nyelvészek korai ófelnémetnek, azaz Frühalthochdeutschnak hívják.
A második vagy ófelnémet mássalhangzó-változással foglalkozó nyelvészek feltételezik, hogy ezen mássalhangzó-változások részben már ebben a korai ófelnémet fázisban megkezdődtek.
Sajnos azonban ebből az időszakból szinte teljesen hiányoznak az összefüggő ófelnémet nyelvemlékek, ezért a valóságban nem tudjuk, hogy milyenek lehetettek ennek a korszaknak a német nyelvei.
Ami ki van következtetve, az pusztán elméleti síkon lett kikövetkeztetve és nem biztos, hogy 100%-osan fedi a valóságot.
Talán a legkorábbi, bár igen rövid felnémet nyelvemlék az ún. pforzeni rúnaírás, amelyet egy 6. sz. második felére datált alemann férfisírban találtak meg:
A német, pontosabban a felnémet (Hochdeutsch) nyelv fejlődésének történelmi fázisai:
- ófelnémet (németül Althochdeutsch, angolul Old High German) - kb. 700-750-től 1050-ig:
ebben a korszakban végbemegy a második vagy más néven ófelnémet mássalhangzó-eltolódás. Több regionális nyelvváltozat, amely a korábbi törzsi dialektusokon alapul.
Ezek közül a legjelentősebb az ófelsőfrank, az óalemann és az óbajor. Az óthüring és a longobard csak töredékesen ismert. Egyes nyelvészek a longobard idetartozását is vitatják.
- középfelnémet (németül Mittelhochdeutsch, angolul Middle High German) - kb. 1050-től 1350-ig:
lényegében a virágzó középkor felnémet nyelvállapota.
Három alkorszakra osztják:
- korai középfelnémet (cca. 1.050 - 1.170)
- klasszikus középfelnémet (cca. 1.170 - 1.250)
- kései középfelnémet (cca. 1.250 - 1.350).
Számos területi variánsa és dialektusa volt, akárcsak később az újfelnémetnek.
A főbb területi variánsok alemann, bajor, keleti frank, déli Rajna-frank, keleti középnémet és nyugati középnémet főcsoportokba oszthatók, ezek azonban további kisebb csoportokra osztható.
A középfelnémet nyelven már gazdag irodalom bontakozott ki, többek között a lovagi és udvari irodalom.
Ez volt a német trubadúrok, az ún. minnesängerek nyelve.
A középfelnémet irodalom legkiválóbb képviselői Hartmann von Aue, Wolfram von Eschenbach,
Gottfried von Straßburg, Walther von der Vogelweide voltak.
A hivatkozott Grimm-könyvből nekem úgy tűnik, hogy a németségben a 30 éves háború eseményei igen mély nyomot hagytak.
Sok legenda, monda kapcsolódik valamilyen módon a 30 éves háború szörnyűséges eseményeihez.
Meglepődve tapasztaltam azonban, hogy ennél régebbi történelmi eseményekhez is kapcsolódnak mondák és legendák, leginkább 16. századi eseményekhez, de ennél régebbiekhez is, pl. a virágzó középkor időszakában történtekhez.
Ezek a mondák, legendák néha nagyon hosszú időn keresztül képesek fennmaradni, mégha az egyszerű, tanulatlan paraszti nép ajkán az eredeti, valós történelmi esemény el is homályosul vagy teljesen eltűnik és a történet is némiképp zavarossá válik, de a történet magva meglepően hosszú időn keresztül képes fennmaradni.
Hozzátenném, hogy a németeknél nemcsak az egyszerű falusi parasztság, de a tanultabb, írni-olvasni tudó városi polgárság, kézművesek és kereskedők körében is sok monda és legenda élt, nyilván ők le is tudták ezeket írásban jegyezni, ami azért nagy segítség abban, hogy az eredetibb változatok maradjanak fenn.
Úgy tudom, hogy egyébként a Grimm-testvérek is nemcsak a falvakban, de a városi polgárság körében is szorgalmasan gyűjtötték a meséket, mondákat és legendákat.
Hozzáteszem, hogy gyűjtésük még jórészt a németországi ipari forradalom előtt vagy annak legelején történt, tehát mondhatni, hogy még éppen időben, mert 50-100 évvel később már lehet, hoyg ennek az anyagnak csak a töredékét találták volna. :-(
