Szóljon ez a topik a 21. század közép-európai díszkertjeiről, vagyis azokról a kertekről, amelyekkel mi, itt élők naponta találkozunk és gyönyörködünk bennük. Szóljunk e kertek építéséről, tervezéséről, kialakításáról. Mutassuk meg az egyes kertek szépségét, varázsát, ugyanakkor hibáit is. Tárgyaljuk meg a hogyanokat és a mikénteket, amelyek egy ilyen kert tervezésekor és építésekor mindig felmerülnek. Csináljunk hát szebbnél szebb kerteket :)
Nálunk úgy van megtervezve, hogy a növények egy része maguktól kel, a kert egy része minden évben kicsit más, mindig színes. Tervezett rendetlenség van. A pipacsot szándékosan hagyom magot érlelni, vállalva, hogy átmenetileg nem szép. A pipacsmező később paprikaágyás lett, a macskaház melletti pipacsok helyére magas díszdohányt ültettem. Szerintem jó, ha az állandó növényzet mellett van valami változó is, néha egy kis meglepetés, helyenként egy kis vad tarkaság. Ebben az egynyáriak és néhány rövid életű évelő verhetetlenek.
Azt hiszem, félreértettél. Szoftveres viuzualizáció nélkül is pontosan el tudom képzelni, hogy fog kinézni egy növénycsoport bizonyos idő múlva, különböző évszakokban. Csak kezdő kertészként nem tudtam előre, hogy mely növénycsoportokat fogok különösen megkedvelni, sokról nem is hallottam, míg nem olvasgattam a témában. Kár lett volna kapásból teleültetni a kertet mások által javasolt növényekkel, aztán dobhatnám ki vagy le kéne mondani olyanokról, amelyek sokkal jobban tetszenének. Gyakorlat nélkül azt se tudtam előre, hogy pl. aránylag szívesen fogok kapálni és gyomlálni, de utálni fogok füvet nyírni - kerttervezésnél érdemes ilyesmit is figyelembe venni. Vétek néhány hét alatt összecsapni az egészet. Mint említettem, olyanoknak való a gyorsan készre beültetett kert, akik nem különösebben érdeklődnek a növények iránt, vagy régóta van kertjük, és tudják, mit szeretnének. Egyébként egy gyengébb minőségű számítógépes ábrázolásnál szerintem sokkal szemléletesebb egy rajz.
"...de hosszú évek kertészkedése során valamennyi növényem ki-és bekerült innen oda és vissza."
Ez valószínűleg azért volt így, mert az elején nem "láttad", hogy fog kinézni a kert és menet közben derültek ki a problémák, meg improvizáltál (ami izgalmas a kertészkedőnek, persze). A növényeket meg nem igazán jó ki-be ültetgetni, mert átültetés után visszaveted őket a fejlődésben, ezért kellene elsőre megtalálni a végső helyüket.
Abszolút egyetértek veletek és megértelek, ti művészlelkek ellenségei vagytok minden rendnek, rendezettségnek :) Ez alapvető tulajdonség nálatok, a nagyobbik fiam is ilyen :)
Nekem a pipacsos részről az elhanyagolt gabonatábla jön be pl., micsoda nézetbeli különbség :)
Nincs is szebb a gyönyörűen, tábla simaságúra nyírott sűrű, egyformán zöld színű gyepnél, méghogy pitypang benne, brrrr :) 5 percig se bírnám :)
"Akik ezeken a kertészeti fórumokon összegyűltünk, zömmel nem ilyenek vagyunk, nekünk nehezebb lenne tervezni. Legtöbben nem is bízunk meg ezzel mást. Ha olyasvalakinek készül a kert, aki szereti a növényeket, kell némi teret hagyni későbbi változtatásoknak."
Ez teljesen igaz, én se engednék be magamhoz kertépítőt :)
Egy azonban biztos: a jövőben rendezésre vár még 1500 nm, amit díszkertté fogok építeni - egyszer, majd ha apám felhagy a kertészkedéssel. Nem állítom, hogy egyszerre, egy nekifutásra fogom megcsinálni az egész területet, de előtte pontos tervet készítek és az szerint fogom kialakítani, nem pedig "ami éppen eszembe jut, azt valahova majd beültetem" alapon. Csak terv alapján lehet nagyobb területeket jól megcsinálni, egyébként nem látható át és hibákat követsz el, akaratlanul is.
Arra, hogy nem tudod, mi hogyan néz ki a kertben, az a válaszom, hogy erre van a szoftveres térbeli vizualizáció, amely kihozza a növények formáját, levél- és virágszínét, tetszőleges korban a méreteit, tetszőleges hónapban pedig a lombhullatók levélszínét is.
Ezek után nekem senki se mondja, hogy nem tudja, hogy fog az a kert kinézni. Ezt megtervezni néhány hét közös munka! Nem több. A legjobb szoftverek fénykép minőségben vizualizálnak. Persze ilyenek csak menő kerttervezőknek van, de amit én használok, az is tökéletesen megfelel, már teszteltem kuncsaftokon.
Szia, dobj mailt, publikus a címem, ha kíváncsi vagy, hol tanulok, de szerintem elég hiteles szakembereknek tűnnek azok, akik életszagúan, mindennapi rutinnal dolgoznak a növényekkel, páran meg éppen szakkönyveket írnak/fordítanak vagy botanikai ritkaságok között dolgoznak (vagy éppen a beszerzésüket menedzselik) nap mint nap - és nem csak a suliban... :-) Ja, egyébként nem vettem provokációnak.
Szia! Elárulnád, hol találtál rá az említett kertépítés-képzésre? És honnan tudod, hogy kik a jó szakemberek? Ne aggódj, nem provokállak - tényleg érdekel, hogy kik a hiteles szakemberek Magarországon (és mondjuk Európában).
Nohiszen, derekbajok :)). Vannak. . .ido meg nincs. Meztelencsiga, gyom, van. Viszont. Eszrevettem, hogy a novenyek ki tudjak szoritani a gyomokat! A csigakat nem, ezert kiszorok csigairtot legalabb egyszer - ha kell par honap mulva ujra, es nincs tobb gond.
Ami sikerult eddig: a talajtakarok. A nyusziful-nek nevezett kekeszoldesszurke szoros novenyke az egyik kedvenc, szeret szporodni, nem engedi a gyomokat feljonni. A margareta. . .nagy foltban van, gyomnak nincs eselye. A tobbi szinten. . .monarda, kup virag, iriszek,lang virag, black eye Susan, mi a neve a digitalisnak? Sok-sok arnyek kedvelo novenyem van - mert ilyen adottsagu a kertem - hostak, pafranyok es azaleak, rhododendronok. Gyongyvirag. . .es igy tovabb.
Nem sok hely van gyomlalni, a kertem nekem is nagy. Nem azt mondom, neha nincs sok gaz :)), de hat elviselem, mert kell a dzsungel latvany.
Messzirol kell nezni, hunyoritott szemmel - ugy nem latszik annyira :))!
Én úgy vagyok a cottage garden -szerű kertekkel, hogy nagyon tetszik, - másnál. De tudom magamról, hogy időben meg csípő-derékbajokkal nem tudnám úgy rendbetartani, hogy szép legyen. Elég egy hét, és a csalán és társai már el is szaporodtak, utána meg gürizhetek. Volt egy részen, az előző tulaj mindenhova ahol helyet talált ültetett, egy részt meghagytam, hogy majd ott hagyom burjánzani a virágokat, de nekem nem vált be. A mesztelencsigák is imádták! Mióta kisebb bokrok, évelők kerültek a helyére felmulcsozva, sokkal kevesebb a dolgom vele. Így is szép, csak jellegében más, és 1500 nm-en így is van mindig kertészkednivaló.
:-) Szegény Attila, nem könnyű neked ennyi kertszerető emberke között, rendre leszavazzuk az elképzeléseidet... :-)) Tudod, a kreativitás kiélésére is rettentő jó terep a kert, azt hiszem, hogy az előttem szólók kísérletező kedvére sem lehet panasz. :-D
Egyébként a pitypangos gyephez még én is fűznék két gondolatot: amikor tavasszal virágzik a mindenféle gyom, az uram kedvéért nem nyírom az előkertet, és a hátsó részt is a lehető legtovább hagyom, hogy a szép sárga pöttyök minél tovább díszítsenek. Persze, amikor jön a szél, és felkapja a repítőket, akkor nincs mit tenni, de mivel körülöttem minden pitypangos, a gyep is marad ilyennek. :-))
A másik veirzió a pipacsos, júniusban végig pipacsmező volt az út és a kerítés köztti füves rész, imádtam, csak rendre elfelejtettem fotózni őket, pedig nem semmi látvány, amikor a párában úszó pipacsmezőt a kora reggeli, még sárgás fények világítják meg...
Múltkor a férjem nyírta a füvet, és szándékosan kikerült egy rózsaszín virágú cickafarkat (a közeli rétről betelepített Achillea asplenifolia odaszóródott magból kikelt utóda) és egy vadon nőtt Verbena officinalist. Nem néz ki túl pedánsan, de mindkettőnknek tetszik.
Az se mindegy, hogy akinek készül a kert, azt érdeklik-e egyáltalán a növények, vagy csak színfoltként kezeli őket, háttérnek különböző programjaihoz és rendet akar maga körül. Az ilyennek érdemes rögtön megtervezni és készre megcsinálni. Van több olyan ismerősöm, akinél biztosra lehet venni, hogy nem fog újabb növények után vágyakozni, sose fog szívesen gyomlálni, kapálni, ültetni, közelebbről meg se nézi, mi van körülötte. Akik ezeken a kertészeti fórumokon összegyűltünk, zömmel nem ilyenek vagyunk, nekünk nehezebb lenne tervezni. Legtöbben nem is bízunk meg ezzel mást. Ha olyasvalakinek készül a kert, aki szereti a növényeket, kell némi teret hagyni későbbi változtatásoknak.
Nos hát erre azt mondom, hogy aki szeret kertészkedni, annak nem esik nehezére a korábbiakban esetleg nem a megfelelő helyre ültetett növénynek új helyet találni. Ráadásul akkor már látta is, hogy milyen lesz kifejlett formájában. Tudom, hogy a saját példa nem általánosítható, de hosszú évek kertészkedése során valamennyi növényem ki-és bekerült innen oda és vissza. És most is újabb és nagy átalakításokat tervezek, pedig eléggé beálltnak tűnik a kertem. Az időjárás változékonysága ráadásul nem is engedi, hogy harminc évre tervezzél, mert nem tudhatjuk, melyik növény éli túl a hektikus változásokat. A kertészkedők és kertészek közötti különbség pedig az az érzelmi többlet, ami bennünket az esetleg nem program alapján telepített, színben talán nem odaillő növényhez fűz.
Ez egy májusi kép az én véletlenszerű kertemről, ahol a gyep bizony gyomnövényes:
Hasonlo az alom - cottage garden - nekem nem lesz japan kert. . .meg a tub korul sem.
Maradok a dzsungelesnel - es a rumlisnal, az all legkozelebb hozzam. Az elsokert volt a legutolso kreaciom, most mar latszik, hogy jo volt az elkepzeles, az alap novenyek jo helyen vannak - kicsi valtoztatas van, mert . . .mert az jo.
A Cottage garden. . .nem tudom megallni, ne meseljem el a digitalis ozont! A levagott felmagozottakat nem dobtam ki - most tele vagyok kicsi novenykekkel! Kell ennel jobb a cottage garden-hoz???
Viszont. . .el kell ultetnem a Liatris-omat, nem azxdagodik, nyugul, szerintem nem kap eleg napot.
Amikor a kertem korvonalat kialakitottam, meg nem tudtam pontosan, mi is jon, hova - pontosan, cska korvonalakban. Aztan ultettem, es figyeltem a novenyekre, hogy hol szeretnek, hogy hol nem. Meg amikor ujabb szepseg kerult elem. . .csinaltam neki helyet.
Nem hagytam tul nagy helyet a novenyeknek, mert akkor uresnek latszott volna a kert - de nem is zsufoltam ossze, hogy legyen mibe belenoniuk.
A korvonalat meg alakitottam kozben. Ha kinotte egyik masik bokor magat, akkor elvettem a fu teruletbol, agyas lett belole.
Igaz, nekem nincs "agyas" a kertben, inkabb felszigetek :)). Most adtam hozza ket fat az elso kerthez, es az egyikkel kijjebb hoztam a felszigetet. Nekem ez a modszer jobban alakithato, mint az agyas. A kert korvonalaban a kerites vonala melle telepitettem a viragjaimat, faimat, bokraimat - igy csodalatos terelvalasztom van!
'a sok évig "csinálgatott" kerttel nem tudok hasonulni, egyszerűen az úgy nem működik.'
Kibukik a kertépítő szakmai nézőpontja, hiába.. ;-PPP Én meg éppenhogy most tudok hozzá hasonulni, hogy most már kezd a saját ízlésem szerint körvonalazódni nem csak a külső dizájn, de a felhasznált növényanyag is, sőt, minden növénykéről tudom, hogy került hozzám, megvan a saját története, szóval élő anyag a kert, és érzelmek fűznek egy-egy darabkájához. És ez az emberközelisége rettentő fontos számomra, valami olyasmi, mint a frissen elkészült ház a csupasz telekkel és a hatalmas gesztenye- és platánfák között megbúvó, évszázados vidéki kúria közötti különbség...
Szóval, amikor elkezdtem kertezni, akkor a formákkal már tisztában voltam, de korántsem voltam enniyre képben, mint most, előképzettségem a könyvekből és a netről ragadt, viszont azt a könnyedséget, amit most érzek, mikor egy-egy ágyást megálmodok, akkor messze nem éreztem. Anno még csúnyán váltólázas is voltam, és dülöngéltem a japánkert és az angolkert között - most már tudom, hogy egy 'rumlis', dzsungeles, ezerféle évelővel beültetett cottage garden kell nekem némi örökzöld zabolázással, és a kert nagyja is ebben a stílusban lesz tartva. A japánkert megmarad az előkertbe, de ehhez még legalább egy év kell, hogy igazán nyugodt lélekkel, méterről méterre haladva beültessem... Az lesz ugyanis a következő lépés, és utána jön még a desszert, a patakpart, amit több okból sem akarok elkapkodni: bontott tégla ösvények a hófehér cserjés hortenziák között, borostyán a kerítésen, földön, ahol csak lehet, Hosták minden mennyiségben, szóval valami ilyesmit vízionáltam. ~:-D
Nyilván más a helyzet, ha valaki évek óta kertekkel foglalkozik és kialakult ízlése van. Ha az ember évekig társasházban lakik, aztán váratlanul kertes házhoz jut, amire egyébként gyerekkora óta vágyott, nem biztos, hogy az első évben tudni fogja, hogyan akarja kialakítani az egész kertet. És mással sem tudja megterveztetni, mert az igényeivel sincs még teljesen tisztában.Mi is annyit tudtunk, hogy szeretnénk veteményest krumplival, sok dísznövényt és sziklakertet kaktuszokkal. Volt néhány növény, ami gyerekkorom óta a kedvencem, ezeket természetesen igyekeztem hamar beszerezni, ill. már az erkélyen eddig is megvoltak, csak átköltöztettem. Amíg nem volt kertünk, nyilván nem tanulmányoztam különösebben a dísznövényeket, fölösleges szívfájdítás lett volna. Pá év kellett, mire kialakult, melyeket érdemes beszerezni és földerítettem a forrásokat az utcai maggyűjtéstől a külföldi katalógusokig. És mivel nem tetszik sem a csupasz talaj, sem a kéregmulcs, kezdettől sűrű ültetésre törekedtem. Az meg ízlés dolga, kit mennyire zavar, ha a gyepben pázsitfüveken kívül más növények is élnek.
Viszont a sok évig "csinálgatott" kerttel nem tudok hasonulni, egyszerűen az úgy nem működik.
Más, ha egy előre megtervezett kertet fogsz évekig készítgetni, mert oylan növényeket terveztél bele, amelyeket csak jövőre fedeznek fel Borneó őserdeiben, az más, mert akkor egy pl. látványterv alapján haladva ha sokára is, de meglesz az összkép.
De ha azt mondjátok, hogy éveken keresztül, fokozatosan ide-oda beültettek valami növényt, ami éppen megtetszett valahol, na erre nekem ne mondjátok, hogy ebből valami normális fog kialakulni.
Az összetaposott és pitypangos gyep meg a ti dolgotok, ti bámuljátok nap mint nap, nem én :)
'a betonfalat takarják el valami növények. meg a belátást is az utcáról. ezek a növények _ne_ tuják legyenek.' Most megnyugodtam... :-))) Kábé ezerféle más örökzöld is létezik rajta kívül, mégsem ültetnek mást, csak teletujázzák a kertet, mer' az a szép... Szerintem még most, az ősszel ültess el két tő Hedera 'Goldheart'-ot, az be fogja futni a betonfalat pár év alatt, örökzöld, az ágyásból nem foglal helyet, és takar, ahogy azt kell.
az van, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy évig sártenger legyen. mert most ugye az van. van ugyanis két törpenövésű családtag, és ők használják a kertet. a sárba meg nem akarom annyira kiengedni őket.
a kertünknek az alábbi kritériumoknak kell megfelelni:
legyen egy nagyobb, egybefüggő fű, amin lehet játzsani, akár kifeküdni takarókra. könnyen nyírható, kezelhető legyen, mert lusta dögök, és elfoglalt emberek vagyunk, ergo kell az öntöző.
a betonfalat takarják el valami növények. meg a belátást is az utcáról. ezek a növények _ne_ tuják legyenek.
legyen egy nagyobb teraszunk, ahova ki lehet ülni. most kicsi.
erre mindre viszont perpill nincs meg a pénzünk.
a legfontosabb a fű. mert akkor ki lehet menni a kertbe. ergo meg kell csinálni mihamarabb az öntözőt és a füvesítést. ez sok pénz. és ha az ágyásokban nem lesz egy növény sem, akkor nem lesz. ha szétcsesszük később a füvet kissé, mert rámegyünk ültetni, akkor majd kijavítjuk. a növényekhez nem értek, nem tudom, mit szeretnék, ezért kell a kertész, aki megmondja, a megfeleleő helyekre mit lehet telepíteni? aztán, ahogy gyűlik a pénz, lesz egyre több növényünk.
én elhiszem, hogy sokkal tutibb lenne, ha egyszerre lenne megcsinálva, de ez nem működik a jelen helyzetben. gondold el, sokan vakolatlan házba is beköltöznek, pedig nem jó megoldás, de ez a kényszerhelyzet...
Én is örülök, hogy az első években nem lett teljesen kész a kert (2000 óta még mindig alakul). A beköltözés évében kutat furattunk, az volt a legnagyobb felfordulás, ezt kész kertben nem lehetett volna. Következő évben gondosan megterveztem a sziklakertet és mellé a kerítés egy részének helyére sziklafalat. Ezt szintén nehéz lett volna később rongálás nélkül megcsinálni. A sziklakertet és a falat megcsináltam gyurmából is, hogy jól lássák az építők, mire gondoltam (és néztem, hogy készül). Ezen kívül megcsináltattuk az öntözőrendszer fővezetékét kiállásokkal és szelepekkel, utólag alakíthatóan és egy utat végig a kerten, hogy lehessen a veteményesbe talicskázni, majd füvesítve lett. A növényeket apránként ültettem be, ahogy sikerült őket beszerezni ill. magról felnevelni, ezt egyáltalán nem bíztuk kertépítőkre. Azt nagyjából tudtam, hova szeretnék veteményt, hova virágot, így füvön nem kelltt talicskázni, a későbbi ültetések során nem sérült. Ahol fű és egyéb beültetés nélküli területek voltak, ott egynyáriakat hagytam nőni, elviselhető mennyiségű gyommal. Így nem volt zavaró, hogy ott tulajdonképpen még nincs semmi. Az évek során felfedeztem magamnak sok új növényt, amire aztán nagyon vágytam, kész kertbe nehéz lett volna besuszterolni.
'méterenként csinálgatni, közbe tönkrevágni a gyepet 77-szer, letalicskázni, stb. hát nem tudom.'
:-)) Persze, egy gyepmániásnak nem is mutogatnám az itteni füvet, két okból sem: nincs energiám és nem visz rá a lélek, hogy hetente nyírjam azt a jó néhány száz m2-t (4.5-5 óra/alkalom), valamint, hogy szelektív gyomirtózzak két havonta, mert a prériről minden gyommagvat behord a kertbe a szél. A tavaszi pitypangerdőt meg a virágos rétet látnod kellene, ami két-több telekkel arrébb van. A szomszédtól átjön a mindenféle kúszó gyom, tarack, ami belefér. Ilyen körülmények között én nem vergődöm az angolgyeppel, bár egy még mindig formálódó angolkertbe az dukál(na). ;-P
'5 méterenként haladtunk előre, aztán..... amikor 4 év alatt elkészült az egész, sehogy se néz ki!!!'
Én pedig most kezdem azt érezni, hogy végre kinéz valahogy, letisztultak az ötleteim, és ami pénz- és időhiányból kimaradt, az még szebbre tudom alakítani. Most már anniyt tudok a növényekről, hogy bátran tervezek az itteni körülményekre az itteni méretekkel, és nem követek el olyan szarvashibákat, mint anno a szakember, hogy egy 90 m2-es tó mellé két max. 2-2.5 méter magasra növő csüngő minifát tervezett, mert az úgy szép és arányos... :-//
Tudom, tudom, tudom, mi is anno így csináltuk, 5 méterenként haladtunk előre, aztán..... amikor 4 év alatt elkészült az egész, sehogy se néz ki!!!
Ettől szeretnék másokat megkímélni, ha lehet.
Inkább várjanak egy évet a fűvel, legyen meg a pénz a többire, de méterenként csinálgatni, közbe tönkrevágni a gyepet 77-szer, letalicskázni, stb. hát nem tudom.
Legfeljebb majd átjön a fűápolósba, ott majd elsírja a gondját a fűvel, mi meg segítünk neki :)
Igen, és ez a sorrend kiválóan megfelel akkor, hogy ha szépen betelepíted a kertet, aminek csak fenntartaniuk kell utána, és a bent lakóknak eszük ágában sincs azt alakítani formálni, ki-, be- és átültetni. Mzs, ha jól látom, még azt sem igazán döntötte el, milyen növényanyagot szeretne a kertjébe, és hát az is lehet, hogy szépen időközben felszed anniy tudást magára itt, a kertmániások között, hogy tavasszal enkezével ugrik neki az ágyások kialakításának, és a lényeg csak az, hogy addig a lányok se' csüdig sárosan gázoljanak a dagyonyába, ami a fű helye (lesz)... :-)
Nálunk egyébként úgy volt, hogy amikor elkészült agyep, akkor egy pár növény jelzésszerűen volt csak beültetve a majdani ágyások helyén, mivel ad1 annyi nem volt éppen raktáron, hogy az egészet megcsinálják, ad2 én úgy gondoltam, hogy lássam először, mit szeretnék, de addig a gyep meg a terep legyen készen, aztán majd én kialakítom a végleges formát és növénykiültetéseket. Három év után még mindig nem vagyok készen, (részben a terület méretei és a kiültetés 'töménysége' miatt is) de egy cseppet sem bánom.
Én meg úgy csinálom(nám), hogy a fű megy utoljára, amikor már minden növény benne van és megvan a széle a gyepnek. Most a frissen vetett füvet fogják taposni ültetés közben??? ...
nem, nem, nincs a terv pont ez, amit mondasz: ágyás formája kialakít és a locsoló ennek megfelelően telepít. és kész. se szegély, se fű. az csak tavasszal. ugyanis egyelőre nincs pénz a teraszra. és a terasz előtt meg nem érdemes füvezni, hogy aztán jól szétbarmolják. vagy mittomén. ezen én mindig filózok, mert azt gondolom, hogy a füvet kijavítani nem nagy meló, csak idő, ugye, viszont, ha soká lesz terasz és addig no fű, az meg xar. mert a mocsárban gázolni nem frankó. amúgy a fű az utcafronton elvetve :)