Ezen az áldott estelen, Mikor a hold aranyja Végigcsókolja nesztelen, Mint csecsemőt az anyja, Végigsuhanja csendesen Az álmodó világot, Húnyt szemmel én emlékezem: Édes gondolni rátok, Sok messzi messzi kedvesem, Ti szép, komoly barátok.
Cirmos felhőn nyújtózkodik A bolyhos, álmos égbolt. Már botladozva bújdosik A lomb között a kék hold: Elnyúlok én is. Oly nehéz, Lebillenős a pillám. Félálom önt el, mint a méz, És hintál, mint a hullám. Kialszik az emlékezés, Mint ablakon a csillám.
Jó így, anyaszült egyedül! Így, álmos, így pihenj el. Pislogass össze gyerekül A szép anyuska mennyel. Valami így is egybefon Én minden édesemmel, Mi lehet az, találgatom Bóbiskoló szívemmel, - Lágy, mint a langyos fuvalom, És mézes, mint a szender
Üdvözlök Mindenkit, s szorgos, szép hetet kívánok! Aki pedig jól megérdemelt szabadságát tölti, annak kellemes pihenést kívánok!
Ady Endre:
TATJANA ÍRT...
Tünedező alkonyvilágnál Olvasgatom a levelet... Tatjana sír, sirat egy titkot, Egy vágyat, amely elveszett. Úgy fáj nekem az, amit ő ír, Könnye az én szivemre hull... ...És mégis, mégis levelének Ujjongok mondhatatlanul...
Kis levelét kibontom százszor... Tatjana sír, gúnytól remeg... Óh, kinyílott szűz leány-álom, Mennyivel tartozom neked!... Tatjana sír... Van még Tatjana, Rajongó lelkű, hófehér, Aki szeret félőn, titokban. Ki szeret - a szerelemért...
Tatjana sír. Siratja titkát, Egy álmot, amely elveszett, Egy titkot, melyet most vallott be S melyet már régen érezek!... Közel voltam a kárhozathoz, Mely felé asszony-kéz dobott - Az ő aggódó lelke volt tán, Amely a szirten átfogott...
Én nem tudom, rózsás az arca vagy halvány, sápadt, vértelen, Csak azt tudom, hogy lelke tiszta, Szívében dal van s szerelem... Én Tatjánám, ne félj a gúnytól, ne sirasd azt a levelet: Megmentetted az én hitetlen, Veszendő, bűnös lelkemet!...
"Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történik-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár, néha csak egy pár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán, és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém, és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak."
Te bennem szörnyeteget látsz, én benned nem akarok látni inkvizitort; szüntesd meg ezt az öngyilkos küzdelmet, mely téged már a könnyekig sodort. Nem titkolom, hogy gyengébb vagyok annál, kit vak bizalmad remélt támaszul, és nem szeretném, ha vaknak maradnál, s nem látnád: szegény fejem rád szorul.
Hát láss olyannak, amilyen valóban vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed csak a részt látta bennem, és a jóban, mely részem, ismerni vélt engemet. Álmoddal mértél; én az álmodónak mit mondhatok? Ne légy a börtönöm! Csalódtál, de ne tarts engem csalónak, amiért álmaidhoz nincs közöm.
Én nem dicsérem frivolan a szennyet, mely negyven éven át hozzám tapadt, a szenvedést se dicsérem, de szenvedj, ha társamul kötelezted magad. Nem biztatlak, hogy próbáld letagadni vétkeim, nem mondom, hogy ne perelj, de csak egészen tudom magam adni, fogadj mindenestől, egészen el.
Ne mérj az álmaidhoz : kevesebbnek mutatják azt, ami több, mert egész; itélő szavaid téged sebeznek, ha eszményednél törpébbnek itélsz. Láss kegyetlenül, de lásd meg merészen a világot is, amely alakít, és magadénak fogadj el egészen, azzal együtt, mi tőled elszakít. . .
Én a világban élek, ne szakíts ki belőle, jöjj, és járj együtt velem, gyötrődjünk együtt, így fog meggyógyitni mindkettőnket az orvos gyötrelem. Amíg javíthat per és szidalom, perelj és szidj, nem vész kárba a bánat, - de megmásíthatatlan múltamon őrködjék hallgatás és bűnbocsánat.
Már csöndesen szeretlek, szelíd szavam se szól. Könnyebb neked, ha vágyam csak hangtalan dalol. Nem várlak, nem kereslek, nem álmodom veled, feloldom gondod, vétked, mit én hoztam neked. S a csöndes könnyek éjén én áldva áldalak, köszönnöm kell, hogy voltál egy boldog pillanat. Lenyugszik lassan bennem a lánggal égő láz, de életedre titkon tekintetem vigyáz.
További kellemes napot, jó olvasást és verselést a betérőknek!
~~~~
Oravecz Imre A pillanat
A pillanat. A másodperc apró töredéke. Egy pillanat tűnhet egy egész örökkévalóságnak. Egy ember egész élete tűnhet egy pillanatnak. A halál pillanata. Az örökkévalóság. (... Egy perc az élet?) Pillanatok az ember életéből.
Mire gondolsz, ha a legszebb pillanatokat kell összegyűjtened az életedből? Mire, ha a legborzalmasabbakat? Mi az, ami csak egy pillanat volt, de tisztán emlékszel rá? Mi az, ami órák, napok, vagy évek, de csak egy pillanatnak tűnt?
Érzed az idő múlását? Cammog, vagy rohan? Egy helyben rezeg, mint egy szappanbuborék? Pillanat, amely megismételhetetlen. Pillanat, mely milliószor előfordult már....
Vagy megállt az idő? Változnak az idők? Minden átalakul valami mássá, vagy örök körforgás az egész? Van idő, vagy az idő is csak tér? Van-e rés a pillanatok között: "recés"-e az idő, vagy folyamatosan összefolyó minden, és nincsenek is pillanatok? Az idő szubjektív kategória, vagy objektív létező?
Pillanatok, érzések, tekintetek. Szavak és hallgatások.
Nem fogod megérteni ezt a hangulatot, előre tudom, csak ha összefüggéstelen képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó, csak akkor érted meg, milyen iszonyú. Ez az én hangulatom, figyelj: előttem egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül a partján semmi. De mégis: képzelj el egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz: a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan, mint egy kiégett, közömbös ember szeme, a napot ellopta valaki, de azért világos van, mondhatnám erős, sértő a fény. Az első hang belülről szólal meg ebben a csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted. Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz, mintha ebben a pillanatban érkeztél volna valami idegen csillagról. Sírni nem tudsz, megszorítod a saját kezedet, aztán egyszerre rájössz, hogy fázol. Rettenetesen fázol.
Szüntelen bántott titkos magányosságod, Uram, de mit tehettem volna? Gyermekkoromban játszadoztam veled, és gondolatban szét is szedtelek, mint játékszert szokás. Vadságom később megizmosodott, széjjelfoszoltak dalaim, s ámbár soha nem voltál közelemben, mindörökre elveszítettelek a porban, tűzben, a légben, vizekben.
Napkelet és napnyugat feleútján sár fedi testem s csupa seb. Koporsóként az eget magadra vontad. Ó, ha nem volnál rokonabb a halállal, mint az élettel, szólnál hozzám. Onnét, ahol vagy, a föld alól vagy a meséből szólnál hozzám.
Jelenj meg, Uram, itt a tüskebokorban, hadd tudjam, mit akarsz tőlem. Kapjam-e el röptében a mérgezett dárdát, melyet mélyből hajít más, hogy szárnyad megsebezze? Avagy nem kívánsz semmit? Rezzenetlen néma azonosság vagy (kerek a, mely önmagával egyenlő), semmit se vársz. Még imádságomat sem.
Ím, kérdő bánataimmal együtt a csillagok is megjelennek a térben. Íme, ablaktalan az éj odakünt. Istenem, mihez fogjak én most? Benned vetkezem le. Levetem testem, akár egy útszélen hagyott ruhát.
Távozáskor feketébe öltöznek a fáid, elnémul a hangod, lebénul a kezed, megdermed a lábad, már nem integetsz, nem nézel vissza, becsukod a szemed, becsukod az ajtód, gyilkos lesz a szó, gyilkos lesz a tekinteted, meghalsz e percben.
Újra kellene kezdeni mindent a születéstől a halálig, hogy isteni és emberi legyél. Újra kellene élni a szerelmeket, kiásni az elásott kincseket szemedben, forrón homlokon csókolni, hogy isteni legyél és emberi.
Újra kellene kezdeni mindent, a gyermekek mosolyát, újjáalkotni a forrást, amely vizet fakaszt, megváltásra, keresztségre, hogy isteni és emberi legyél tövises koronáddal.
még egy utolsó kísérlet hogy szavakba rajzold az üveghegyen túli boldogságot ahová álmaidat gyökerezteted ahol virágok illatába süppedve hervadsz a végső meztelenségig s ahonnan végképp nem lehet se előre se visszafele nézni
Szervusz, kedves Jahorka! Ma ( is) gyönyörűeket hoztál, köszönöm.:-)
~~~
Tornai József Megcsókolom a szomjas folyót
Hiába várjuk a csodát: megcsókolom a szomjas folyót, mert nem vagy itt. A ház előtt kiszáradt egy napba-térdelő ecetfa. El kell siratnom minden ágát, mintha a te ujjaid haltak volna meg. Holnap levelet írok neked, ha fölébredek, elmesélem, hogyan futott a hegyek mögé a nappal s milyen hideg lett a mellem. Mindnyájunk szívébe csillagot kellene gyökereztetni, hogy sose fázzunk az éjszaka fagy-rétegeiben. Titokzatos madarak a csönd lombjai közt: titokzatos lemondások és kívánkozások a véremben. Ó, ha már szakadna az eső, ha nem a porba lépnék, mikor átváltozásom felé elindulok! Zümmög a levegő, nincs más szerelmem, csak a víz kiszikkadt medre. Istenre gondolok, de ebbe is belefáradok és lassan elfelejtem, milyen meleg volt a méhében, mielőtt a világ ilyen messzire kicsalogatott. Te tudod: ikercsigák voltunk, míg szerettük egymást annyira, hogy mindig a fű hegyén maradjunk. Ki lépett rá ártatlanul és bűntetlenül meszes hátunkra? Emlékszel még arra a roppanásra? Mondják, kormos, magas tűzfalak meredeznek ott rád, amerre jársz és agyonvert farkas vezet, ha visszalopózol a rengetegbe, ahol találkoztunk. Nem bánom már, ha lefoszlik rólam az ing, mire a kövek-kavicsok közt a forrásig fölérek: legalább megláthatják az égi szemek szerelmed vállamba égetett marhabélyegét.
„Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... - Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. - Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. - Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz! Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.”
