Üdv. Tisztelt Mester Úr! Nagyon pontosan és jól írod egyébként a Hámán körüljárója az szerintem nagyon jó volt. Mintha azt írták itt,hogy megszűntették .Remélem ekkora baromságot nem tettek. Kecsón melyik 424 es ek voltak? Csak azért mert hátha találnék hozzá képet.
Szia Zoli !Béla bát nagyon sajnálom vele is meg Pistivel is nagyon jó cimborák voltunk Ha látod Pistit add már meg neki az elérhetőségeimet ha lehet. Hála isten CS. Tamás meg talált Előre is kösz üdv. M.T.
Üdv! Nagyon szépen köszönöm a képet! A szemeretelepi gődaru meg a hidászoké elvben azonosak volak .Ezt a hídműhelyes kollégák mondták . A Rákosrendezőit személyesen láttam sokszor. Még kazánját is segítettem egyszer kimosni.
Valamikor a nyolcvanas években még 85 előtt láttam otthonról az ablakból jönni egy 424-est Esztergom felől, de nem rendező felé kanyarodott, hanem az összekötő vágányon jött és ment tovább a körvasútra, ennek jelzőénél egy kis időre megállt (az M3 felüljáró előtt).
Arra emlékszem, hogy a szép színes kerekű Hámános 424-ekkel szemben a kerekei teljesen feketék voltak!..."
Tulajdonképpen még az is lehet, hogy ugyanakkor ugyanazt a mozdonyt (005) láttuk. Én azt írtam, hogy Rákosrendező irányába haladt, de valójában nem emlékszem, hogy tényleg arra kanyarodott, vagy esetleg a Körvasút felé ment tovább..?
"...
Még a 324-esekhez annyit, hogy akkor ezek szerint a 2-en az őket követő tiszta 424-es korszak (1971-től) mindössze csak 2 év lehetett, mert 1973-tól már érkeztek a Hámánba az M41-esek és gondolom akkortól Esztergom felé is kezdtek már járni..."
Hát, azért '73-ban még csak a Csörgők 0 szériája mászkált, szerintem, úgyhogy az az 5 db. mozdony jól "eloszlott" több vonal között. Így akkor már legalább 3 év jutott a 424-eseknek is. És, hogy mennyire volt 'tiszta profilu' (a la Kadosa) ez a 424-es üzem, az kérdéses, mert szerintem itt is besegíthettek a Bobók, főleg nyáron. De emlékeim szerint télen is járt mindig egy-kettő, kazánkocsival, már akkor is, amikor még zöldek voltak a Bobók... (Sőt, jártak a 2-esen a 70-es évek első felében bordóspiros Bobók citromsárga csíkkal -M44.206, 207- , Imre felhomályosított a múltkor, hogy ezek a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek számára készültek, de aztán a MÁV-nál kötöttek ki.)
Tisztelt rezgaras ! Bocs ki írt itt gyorsvonati mozdonyt fordított állasban . Feltélezed rólam,hogy ilyen hülye vagyok? Először is nem tudok olyan szerkocsis nozdonyról ami kőzlekedhetne az ehez szükséges sebességgel fordított állásban. Az meg amit leírtál,hogy nem vezettek szerkocsis gőzmozdonyt fordított állásban soha,ez egyszerün nem igaz'!! Sokszor jöttünk haza Lajosmizséről fordított állásban.Én sem tudok oly sokat, de azért ezt nem kellene ilyenformán kijelentened, Lásd írásod első mondatát.
Esőben is klassz! Jó pár éve Gödöllőn voltunk és visszafelé elkapott minket a felhőszakadás. Rákosrendező bejáratig zuhogott, ott mintha elvágták volna, de addigra még az alsógyatyánk is átázott. Télen Bivallyal is nagy élmény volt szakadó hóesésben akár egyenes, akár fordított állásban. Nem hiába mondta egyik mozdonyvezető barátom, hogy ha csak gőzösre mehetett volna - 1979-ben vizsgázott - nem is lett volna mozdonyvezető. Kétségtelenül van romantikája és szépsége a gőzösözésnek, de nem kevés megpróbáltatás is társul ezekhez.
- a Korhánközi baleset után sokáig érvényben volt egy rendelkezés, amely szerint Fülöpszállásról Kecskemét felé csak " orral előre " jöhettek a szerkocsis mozdonyok !!
Szerintem régen gyakorlatilag sohasem vezettek szerkocsis mozdonyokat fordított állásban. A gyorsvonatiakat már csak azért sem, mert fordítva csak jóval lassabban közlekedhettek. Az tény, hogy sok korong volt országszerte, de a gyorsvonati mozdonyokat a legtöbben nem lehetett fordítani, mert ahhoz kicsik voltak. De a menetrendeket úgy állították össze, hogy ezt figyelembe vették.
A szerkocsi védfal hát ::: erről csak annyit vezess egy hátúl nyitott 324 est 10 pecig fordított állásban télen úgy -5 fokos hóesésben és nézzél be a pályára úgy erősen nem kell sokáig mondjuk 2 percig de az sem baj ha egy jelző előtt álsz és egy kissé fúj a szél . Őrülj hogy nem kell megtenned.
Azt tudtam, hogy a Keleti-Hatvan-Salgótarján-Losonc vonal volt a MÁV első vonala, azt is hogy Miskolcot Nyíregy felől érte el a Tiszavidéki vasút és a Hatvan-Miskolc szakasz később épült.
Azonban a helyzet ennél bonyolultabb és a Keleti-Su elnevezés biztos későbbi korból származik.
Elvileg lehetne a Keleti-Újszász-Szolnok-Debrecen-Nyíregy-Saújhely irány, de ez azért nem stimmel, mert Mezőzombornál ez nem Saújhely felé kanyarodik, hanem Miskolc felé. Így innen csak irányváltással lehetne tovább haladni Sátoraljaújhely felé.
Tehát a Su elnevezés nem származhat a Tiszavidéki vasút korából szerintem.
A Nyíregy-Miskolc vonal meg a Hektaméterkő ezt a kérdést nem magyarázza meg.
Szerintem amikor megépült a Hatvan-Miskolc vonal, onnantól erre jártak azok a vonatok, amik Miskolcra mentek, mert erre rövidebb.
Nyílván erre jártak azok is amik tovább mentek Saújhely felé, nem valószínű, hogy Nyíregy felé mert Mezőzombornál nincs deltavágány. Talán ez után kaphatta a Bp. Keleti a Su elnevezést.
Azt hiszem Trianon előtt Sátoraljaújhely még nem volt végállomás, csak utána.
De nem világos, hogy ezek a rövidítések a vonal végét, határállomást vagy csatlakozó másik vasutat, vagy valami mást jelöltek.
Még mindig nem világos, hogy miért Saújhely és nem Kassa a névadó. Talán a kassai vonal később épült.
Azt meg tényleg nem értem, hogy Nyíregynek mi köze ehhez, amikor onnan nem lehet közvetlenül Saújhelyre jutni.
Helló vitatkozzál! Kérlek nézd meg jobban azt a képet hidd el ez az a daru A képen a hátsó fűtőállás ajtaja be van húzva a kazán ezért nem látszik. De egy percet se aggódj nem vagy szakember, ez nem baj. Majd belejössz . Amit most írok azt ne vedd gúnynak nem annak szánom!! Ha akarod majd megtanítlak egy is hozzáértésre már csak annyira amenyit tudok . Érdeklődő és elszánt vagy a témában én meg segítek . Egyébként hivtalak csak l,gyül. voltál holnap délután 2 től elérsz ha van kedved dumálunk üdv.Csak mennyen el a rossz idő aztán kapsz egy kis gyakorlati oktatást de csak akkor ha akarod.
Egy emlék nekem is eszembejutott. Valamikor a nyolcvanas években még 85 előtt láttam otthonról az ablakból jönni egy 424-est Esztergom felől, de nem rendező felé kanyarodott, hanem az összekötő vágányon jött és ment tovább a körvasútra, ennek jelzőénél egy kis időre megállt (az M3 felüljáró előtt).
Arra emlékszem, hogy a szép színes kerekű Hámános 424-ekkel szemben a kerekei teljesen feketék voltak!
Még a 324-esekhez annyit, hogy akkor ezek szerint a 2-en az őket követő tiszta 424-es korszak (1971-től) mindössze csak 2 év lehetett, mert 1973-tól már érkeztek a Hámánba az M41-esek és gondolom akkortól Esztergom felé is kezdtek már járni.
"Érdekes de nem hiszem hogy megfelelő propagandával és marketinggel nem lehetne újra közlekedtetni,ha nem is minden nap de heti egy két alkalommal nyaranta. Ezek a gépek egyébként is csak állnak egész nyáron,így legalább üzemben lennének tartva és mozognának sőt még pénzt is hozhatnának a konyhára."
Persze, hozna a konyhára, de vinne is és könnyen lehet, hogy az lenne a több.
Sokszor ki lett itt már beszélve, hogy igazából rentábilis, mindig csak a gazdag külföldieket szállító nosztalgiák voltak.
A nekünk is elérhető árú meneteket a MÁV finanszírozta sokáig, aztán egyre jobban kiszállt belőle, a gépek közben meg egyre jobban leharcolódtak, a gazdasági helyzet romlott, stb...
Én is örülnék, ha lenne sokszor, sok helyre, sok féle típussal különmenet és mindez elérhető áron, de ennek, ahogy az idő telik sok féle ok miatt sajnos egyre kisebb az esélye.
Gondolj csak arra, hogy működő 424-esből a gőzüzem megszűnése után még volt 7-8 db. legalább, most meg örülni kell majd, ha az az egy nagy nehezen elkészül és újból közlekedik majd (424-247)