Mi nem stimmel? Az avarok az uralkodócsaládját adták az egyik olyan birodalomnak, amely különféle dinasztiák (Akhaimenidák, Szeleukidák, majd az Arszakidákat követően a Szászánidák) alatt többé-kevésbé azonos területen létezett sok-sok századon át. Ebben a birodalomban lényegében csak az uralkodócsaládok váltogatták egymást az azonos képződmény élén, így az avarokat (parthusokat) nem kell azonosítani az Arszakida (Parthus) Birodalom népével. Mit nem értesz még?
Én is úgy látom, hogy igazi cáfolatokat nem tudtak vele szemben felvonultatni. László Gyula halálakor a tanítvány Fodor István mégis az egész régész szakma nevében (!) nyilatkozta, hogy a "kettős honfoglalás" elmélete tarthatatlan. Közönséges szemfényvesztés, ami ezen a téren folyik még mindig.
Abolala Soudavar
The significance of čiθra, čiça, čihr, and čehr, for the Iranian Cosmogony of Light
In: Iranica Antiqua 41 (2006. jan.-febr.), 151–86.
PDF
"Caesar még egy hadjáratot tervezett Daciába és utána Parthiába. A parthiai hadjárat jelentős vagyonnal kecsegtette Rómát, valamint azt az életszínvonalat biztosította volna, amelyet Crassus 9 évvel azelőtt veszített el. Egy régi legenda szerint Parthiát csak király hódíthatja meg, ezért a szenátus felhatalmazta Caesart, hogy koronát viseljen bárhol a birodalom területén. Caesar úgy tervezte, hogy Kr. e. 44 áprilisában indul, ezért az erősödő titkos ellenzéknek gyorsan kellett cselekednie. Az ellenzék, amely többnyire azokból szerveződött akiknek Caesar megbocsátott, tudta, hogy egyetlen esélye Rómát Caesartól megszabadítani, ha nem hagyják őt Parthiába indulni."
"Tiszavasvári határában avar kori település és temetők feltárásán dolgoznak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jósa András Múzeum régészei, akik a héten arany karika fülbevalót és díszes övgarnitúrát találtak az egyik sírban ... Az ásatások a múlt évben kezdődtek a nyírségi kisváros határában, és várhatóan szeptemberig fejeződnek be. A régészek tájékoztatása szerint az eddig feltárt 90 ház szegényes volt, bennük kevés leletet találtak, anyagedények, kemencék s azok részei kerültek elő. Fémtárgyakból alig akadtak valamire. Az egykori temetőkben tavaly 89, az idén pedig 41 sírhelyet találtak meg. Az értékes aranylelet – a fülbevaló, illetve az övek – az avarok egyik vezetőjéé lehetett, s a tárgyakat halála után vele együtt hantolták el. A szabolcsi régészek szerint amegtalált leletek akár átértékelhetik a honfoglaláskori történelmet, hiszen az eddigi felfogás ellenére a honfoglaló magyarok mégis csak találkozhattak az avarokkal..."
"Valóban, a hunugur (var-khun stb.) elnevezések kevésbé elterjedtek a szakirodalomban, az említett fórum topikjaiban a Baján-féle népességre én mégis ezeket, és nem az avar megjelölést használom. Nem kérem, hogy olvassa végig a fejtegetéseimet, elvégre elég szép számú hozzászólásról van szó, a lényeg, hogy a Theophülaktosz-féle ismert tudósítás és egyéb meggondolások okán tételezem fel (másokkal egyetemben), miszerint ebben az esetben egy alapvetően kétkomponensű népességgel állunk szemben. A források leegyszerűsítő avar, illetve hun elnevezései helyett ezért alkalmazom a kútfőkből ugyancsak adatolható hunugur etnonimát."
Ава́ры (греч. Άβαροι, Ουαρχωννιται; лат. Avari; в русских летописях — О́бры) — объединение кочевых племён центральноазиатского происхождения, начавшее к середине VI века движение на запад и создавшее в Паннонии собственное государство — Аварский каганат, просуществовавшее до нач. IX века. Сведения об аварах содержатся в византийских (Феофилакт Симокатта, Менандр, Иоанн Эфесский) и франкских (Хроника Фредегара, Павел Диакон и др.) источниках. Происхождение авар дискуссионно и окончательно не определено.
„az Aral-tó vidéke, ahol jelentős keresztény központok működtek a VI. század elejétől, így azon a területen kapcsolatba kerülhettek ezzel az új vallással. Az avar sírokban talált kereszt formája teljesen megegyezik a XIII. századi útleíró, Wilhelmus Rubruk nesztoriánus leírásával, vagyis az egyenlő szárú kereszt négy szélén és közepén egy-egy féldrágakő díszítés található.”
Khorezm (perzsául Uvarazmiy, türk nyelven Apar országa) valahogy mindig képbe kerül...
Obrusánszky Borbála: „Az Avar Kaganátus korai szakaszából Szegvár környékén a régészek aranykeresztet tártak fel, amelyet bizánci keresztnek minősítettek. Hasonló típusú kereszt került elő a pusztatóti temetőből is. Székkutason kereszt alakú vas koporsószegek és egy kereszt is előkerült. A vallási élettel foglalkozó kutatók mindegyik leletet bizánciaknak tulajdonították, nem vettek figyelembe más lehetőséget. A nesztoriánusok hatalmas missziós tevékenysége alapján valószínűnek tűnhet, hogy ez a hit megjelent a pusztai területek végállomásánál, a Kárpát medencében. Ezt a feltételezést alátámaszthatja az, hogy a népvándorláskorban keletről érkezett népeknek egyik megállója volt az Aral-tó vidéke, ahol jelentős keresztény központok működtek a VI. század elejétől, így azon a területen kapcsolatba kerülhettek ezzel az új vallással. Az avar sírokban talált kereszt formája teljesen megegyezik a XIII. századi útleíró, Wilhelmus Rubruk nesztoriánus leírásával, vagyis az egyenlő szárú kereszt négy szélén és közepén egy-egy féldrágakő díszítés található. Előkerült néhány Krisztust ábrázoló kereszt is, amelynek eredete is vitatott. A közép-avar korból, vagyis második avar kaganátus központjából, a káni udvar közeléből, Ozorából szintén előkerültek keresztény jelképek. A nesztoriánus vallás meglétét erősíti az a tény, hogy a VIII. századból feljegyeztek két avar kagán nevet, akik az Ótestamentum neveit kapták (Ábrahám, illetve Izsák). Ez a névadási szokás a nesztoriánusoknál is szokásos volt. Az avar kori régészek a késői korra datálták a nagyszentmiklósi kincset is, amelynek egyik tálján szintén keresztábrázolás található. A kereszténység, mint egyéb, a pusztákon elterjedt világvallás nem szorította ki a nomádok ősi sámánhitét, sőt számos, nesztoriánus vallású nomád népnél a temetkezési szokásokban még az ősi sámánhagyományt őrizték meg. Mivel sem a temetkezési szokások, sem az írott források nem adnak egyértelmű választ arra, hogy a kereszténység mennyire volt befolyásos az avarok között, nehéz megállapítani, hogy a kereszténység melyik ága/ágai terjedtek el az Avar Birodalomban.”
Itt van annak a transzoxianai (Apar országából való) ezüst tányérkának vagy inkább csészének a fényképe, melyről korábban csak rajzot közöltünk. Valószínűleg az Uralban vagy környékén találták, és 1875-ben vásárolták meg Nyizsnij Novgorodban, így került Gagarin hercegnő gyűjteményébe, Moszkvába. Két évre rá a British Museum már meg is vette tőle.
Készítését a VIII. század első felére teszik
Átmérője: 12, 5 cm
Magassága: 4, 4 cm
Csak emlékezetetőül: hasonló uralkodó vagy istenalak látható a pendzsikenti Nagy Csarnok egyik falfülkéjében, egy VII. századi szogd vagy szászánida ezüsttálon (szintén Oroszországban találták, a permi körzetben)... és II. András aranybulláin!
Ezeknek a képeit már közöltük.
Egy falmélyedésben ábrázolt, napot és holdat a kezében tartó ember- vagy istenalak a pendzsikenti Nagy Csarnokból
A transzoxianai ezüstcsészén látható ábrázolás
II. András 1222. évi aranybullája, melyről a nevezetes okmány (történeti alkotmányunk része) a nevét kapta
N. Kósa Judit (Népszabadság 2005. nov. 16.): „Az Aranybulla néven ismert oklevelet … a rendteremtés szándékával bocsátotta ki 1222-ben az uralkodó … A király arany pecsétjével – a tulajdonképpeni aranybullával – ellátott oklevelet hét különböző levéltárban helyezték el: a király és a nádor irattárában, az esztergomi és a kalocsai káptalanban, a vatikáni levéltárban, valamint a johannita és a templomos lovagok archívumában. A kutatások azonban világossá tették, hogy ezek közül egy sem maradt fenn … Az Aranybulla szövegének legrégebbi, hiteles másolata az az oklevél, amelyben Nagy Lajos király 1351-ben megerősítette a törvényt: ezt őrzik az Országos Levéltárban. Egy későbbi másolat az Esztergomban található példány …”
II. Endre magyar király 1233. évi aranybullája
Közli: Horvát István: Magyarország régi pólyás címeréről; in: Tudományos Gyűjtemény 1831, a 81. és 82. oldal közötti tábla, bal fölső kép
Magyar könyvszemle II. évf. (1877), 5. sz., 261–262. o.: „Ily arany pecséttel ellátott oklevelek aranybulláknak neveztetnek; bár rendszerint II. Endrének 1222-diki törvénykönyve szokott per eminentiam aranybullának neveztetni. Ennek hét példánya közül egy sem maradt fenn. Egyéb, arany pecséttel ellátott oklevelek is igen ritkák. A Nemzeti Múzeum ezen kettőn kívül még egy harmadikat is bír, IV. Bélától 1258-ból. Az esztergomi érsekség levéltára kettőt bír; egyet II. Endrétől 1233-ból, és egyet Hunyady Mátyás királytól 1465-ből. (Ezeket ismerteti Knauz N. a Történelmi Tár X. kötetében. 205–218. l.)”
Obrusánszky Borbála: „Az avarok között elterjedt kereszténységre leginkább a sírleletekben talált keresztek, vas koporsószegek és egyéb, kereszténységre utaló tárgyak érdemelnek figyelmet, ugyanis a régészek többféle típusú keresztábrázolást találtak: egyik fajtán van Krisztus-ábrázolás, másik fajtán csak egyenlő szárú keresztek vannak. A régészeti leletek közül néhány szíjvégen látható keresztábrázolás, amely szintén a kereszténység jelenlétét mutatja. László Gyula megállapítása szerint az egyedinek mondható szíjvégen talált motívumok mindig utalnak viselője hitvilágára. Csallány Dezső például a kunhegyes-bánhalmi szíjvég emberalakos jeleneteiből a paradicsomi bűnbeesés jelenetét vélte felfedezni. Az avarok között elterjedt nesztoriánus hitre az is adhat alapot, hogy a hit belső-ázsiai terjesztői, a szogdok jelen voltak a Kárpát-medencében. A feltárt zamárdi temetőben találtak több, szogdokra utaló leleteket. A régészek néhány szogd írásos leletet tártak fel, de a források szűkössége miatt nem tudhatjuk, hogy a közép-ázsiai kereskedők és kézművesek szellemi és vallási hagyományaik közül melyikkel érkeztek a Kárpát-medencébe, illetve azt mennyire tudták elterjeszteni az avarok között. Az avarokat kutató László Gyula is lehetségesnek tartotta, hogy ún. eretnek kereszténység jelen volt a területen, de egyöntetű választ ő sem adott. Lehetséges, főleg a többi nomád nép analógiája nyomán, hogy a különböző eredetű népcsoportoknál többféle keresztény tanítás együttesen volt jelen, hiszen a nomád népekre a vallási türelem volt jellemző. Ismeretes, hogy a Kárpát-medencében, a hun birodalom népei, főleg a gótok között az ariánus kereszténység terjedt el. Bizánci és római források megemlítik, hogy a hunok zsoltárokat énekelnek. Az első eretnekké nyilvánított hitvallás, az arianizmus köztudottan a gótok vallásává vált, a Kárpát-medencében került elő a gót Biblia egyik töredékes példánya. Ez a hit elterjedt Nyugat-Európában, sőt a Krímben is, ahol a megalapított püspökség több évszázadig fennmaradt. Arról sincs biztos forrásunk, hogy az ariánus kereszténység továbbélt-e a Kárpát-medencébe, de a lehetőséget nem lehet kizárni. Valószínű, hogy az avarok a bizánci kereszténységgel is megismerkedtek, számos régészeti lelet, többek között keresztek utalnak erre, bár a sírokban talált keresztek fajtájuk szerint többféle csoportra is oszthatók. Ezek tipologizálásával, azok kis számuk miatt régészeink nem foglalkoztak. A felekezeti meghatározást nagyban megnehezíti az, hogy a korai keleti egyházban ún. egyenlő szárú kereszteket készítettek. Különbséget esetleg az jelenthet, hogy a bizánciak általában ábrázolták Krisztust a kereszten, a szírek, és egyéb eretnek felekezetek, így a nesztoriánusok pedig nem ábrázoltak embert. Ráadásul abban az időben, vagyis a VI–VII. században, a bizánci kereszténység eléggé tág fogalomnak volt mondható, amikor a birodalom még magában foglalta többek között a szír és még az egyiptomi részeket is. Így a bizáncinak mondott keresztfajták a birodalom több, eltérő kereszténységet valló népei közül kerülhettek a Kárpát-medencébe.”
Bálint Csanád: "a kora avar kori szürke kerámia kiöntőcsöves példányai tipológiai és – részleteiben nem vizsgált – technológiai szempontból bizonyos kapcsolatot mutatnak a szogd város, Pendzsikent leleteivel"
Vásáry István: "Theophülaktosz Szimokattész bizánci történetíró említi meg, hogy az onoguroknak volt egy Bakath nevű városuk, melyet földrengés rombolt le. A név biztosan szogd eredetű, így feltehetjük, hogy e város valahol az onogurok és szogdok szállásterülete közti határterületen helyezkedhetett el. A szogdok lakhelyét viszont jól ismerjük, így az ogur népek lakhelyét a Szir-darja középső folyásának a vidékére, a Kazak-steppe déli részére tehetjük."
Hephthalita feliratok avar lelettárgyakon c. tanulmányában (AT XXXIII/2) Harmatta beszámol róla, hogy a kiskőrös-vágóhídi hunogur temető 1. sírjában talált ezüst kehely talpán a három onogur („középavar”) felirat mellett egy régibb szogd és egy heftalita felirat is kibetűzhető. A buharai szogd írás jeleivel készült felirat valószínűleg az edény eredeti súlyát közli (82 vagy 56 gramm a jelenlegi 96,38-cal szemben), míg a mellette körívben bekarcolt heftalita szöveg a következő: „Вοχαρο χοαβο Вαρζο”, azaz „Barzo, Buxāra királya”. Harmatta a γwβ-ot (χuβ) fordítja „király”-nak, mivel érmefeliratokról ismert, hogy a bokharai uralkodók ezt a címet viselték.
A megfejtett Barzo személynév jól összecseng a türkök által legyőzött heftalita uralkodó Tabarīnál szereplő Warz nevével. A tanulmány szerzője ezek után levonja az egyszerű következtetést: „Ezek a tudósítások azt bizonyítják, hogy Barzo-Warz Buxāra uralkodója (χvaβu–χuβ) volt, aki a nyugati-türkök elleni harcokban 560–565 táján elesett.”
Óperzsa Suguda c. dolgozatában (Antik Tanulmányok XXII/1, 1975) Harmatta rámutat arra, hogy az óperzsa feliratokban a szogdok népneve legkorábban és leggyakrabban suguda alakban fordul elő. Ez a literáció élesen különbözik az említett etnikum nevének más forrásokból előbukkanó alakjától, tekintettel arra, hogy pl. az elámiak šu-ug-dának, a babiloniak su-ug-dunak, a hellének meg Σογδ-nak írták. A -gd- hangkapcsolat egyedül magában a szogdban oldódik még fel -gud-dá, így elképzelhető (bár Harmatta nem emellett foglal állást), hogy innen került át az ejtéskönnyítő u hanggal megtoldott alak a perzsába.
Mindenesetre a népnévnek Harmatta 'égetett, tiszta, szent' jelentését adja, ami szerinte a mágikus tűztisztelettel állhat összefüggésben, hiszen a perzsák (és nyilván a parthusok) hite szerint a tűznek purifikáló szerepe volt.
A kitűnő iranista végezetül egy Σουγδαία nevű várost említ a Krím-félszigetről, amely település nevének etimológiáját már Vasmer is egy hipotetikus alán kifejezéssel összefüggésben vizsgálta.
Felvetődik a kérdés, Szeged városunk nevének vajon lehet-e kapcsolata Szogdiával és a szogdok népnevével.
"... Vilhelm Thomsen dán tudós 1893-ban megfejthette a teljesen elfeledett türk írást. A türk ábécé, mint oly sok más alfabétum, elő-ázsiai eredetű. Végső soron az arameus ábécére megy vissza, szogd közvetítéssel. Többször láthattuk azt a jelentős szerepet, amelyet a szogdok játszottak a türkök politikai, kereskedelmi és kulturális életében, így teljesen érthető, hogy a türk írás egyik fő forrása a szogd írás volt. De ami lényeges: a türk írást kifejezetten a türk nyelv lejegyzésére hozták létre, így igen sok, a szogd írást alapjában megváltoztató elvet vezettek be. Jelenleg ismert formájában a türk írás egy nagy önállósággal készült, elsősorban a szogd írás egy helyi változatára felépített betűírás. Emlékei mindazokról a területekről előkerültek, ahol a türkök uralma vagy legalábbis kulturális hatása kimutatható, így van egy csoport a mai Mongóliában, a türkök központi területén, melyet orhoni feliratoknak nevezünk. Tuvában maradtak fenn az ún. jenyiszeji feliratok. Ismerünk még altaji feliratokat, talaszi feliratokat (az egykori nyugati türk területen), valamint Kelet-Turkesztán területéről és Tunhuangból előkerült, papírra írt emlékeket."
Annyiban pontosíthatjuk Vásáry sorait, főleg Harmatta nyomán, hogy a türkök minden valószínűség szerint a hunoktól örökölték az ábécéjüket, így az ősi hiungnu betűsorról (mellyel főleg a mongol Isjamcs foglalkozott) elmondható, hogy az az arámival és a parthussal közeli rokonságban áll.
Borisz Iljics Marsak: "Panjikant, (Sogd. Pancykn’), a Sogdian city, the ruins of which are located in the southern periphery of the present-day city of Panjakent (in western Tajikistan)."
Bronz érméiken még az iszlám időszakában is a Pancs elnevezést használták államuk megnevezésére, ahogyan szintén Marsak írja: "Bronze coins yield the names of two "lords of Panč": Amoygan (or Gamaukyan) (2nd half of 7th c.), and Bilgä (end of 7th-beginning of 8th cc.) – and also a "lady of Panč," Nana (first decades of 8th c.)."
Vagyis a név utótagja szogd nyelven is egyértelműen 'város'-t jelentett, mint azt már jeleztük volt. Nanna holdistennőt egyébként mezopotámiai eredetűnek tartják.
Forrás: Hoffmann István szerk.: Korai magyar helynévszótár 1000–1350 – I. Abaúj–Csongrád vármegye; DE Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Debrecen, 2005, 44.
In: Antik Tanulmányok XXXIV (1989–90), 163–165. o.
Bendefy szerint a Theophülaktosz említette Bakath városa a Kaukázus előterében, a Kuma folyó menti Magyar város romjainak közelében épült. Erre a feltevésére azonban nem tud kielégítő magyarázatot adni azonkívül, hogy az említett terület három szeizmikus fővonal találkozásánál húzódik, s hogy a bizánci szerző értesülései szerint földrengés okozta az onogurok említett településének pusztulását.
„A törzsszövetséget alkotó fehér-hun, vagyis heftalita elemek között, akik a türkök elől menekültek nyugatra, még hazájukban a nesztoriánus kereszténység nagy befolyást gyakorolt, az uralkodók támogatták a keresztény tanításokat. Kutatóink közül elsőként László Gyula tartotta lehetségesnek azt, hogy a menekülő törzsek új hazájukba is magukkal vihették nesztoriánus hitüket, bár erre kizárólagos bizonyíték nem áll rendelkezésre … A történészek közül Deér József az 1930-as években az avarok kereszténységével kapcsolatban azt tartotta a legfontosabb forrásnak, amikor Baján avar kagán keresztény módon is esküt tett. Ez az aktus tényleg fontos történeti forrásadat, de véleményem szerint a forrásból inkább a nomád uralkodó esküvési szertartását ismerjük meg, mintsem a kán hitvilágára találnák ebben utalást. Véleményem szerint a keresztény módon való esküvés uralkodói gesztus volt a bizánciak felé. Ahogyan a belső-ázsiai nomád birodalmak történetéből ismert, az uralkodók a különböző világvallásoknak szabadságot biztosítottak, ha papjaik imádkoztak a kánért és az országért.”
The name Urartu comes from Assyrian sources: the Assyrian king Shalmaneser I (1263–1234 B.C.) recorded a campaign in which he subdued the entire territory of Uruatri. The Shalmaneser text uses the name Urartu to refer to a geographical region, not a kingdom, and names eight "lands" contained within Urartu. Shubriawas part of the Urartu confederation. Later, there is reference to a district in the area called Arme or Urme, which some scholars have linked to the name Armenia1.
1 David Marshall Lang: Armenia – Cradle of Civilization; Allen and Unwin, London, 1970, 114. Anna Elizabeth Redgate: The Armenians; Blackwell, Cornwall, 1998, 16–19., 23., 25., 26. (map), 30–32., 38., 43.
Azzal, amit kifogásolsz, hogy ti. minden második szavunkat átvétellé minősítik, vagy pedig "ősi örökség"-nek "az urali korból", egyáltalán nem értek egyet. Maga az anyaggyűjtés volt az irdatlan munka. Emiatt tisztelet illeti a szerzőket és a szerkesztőket. Más kérdés, hogy csak a tundra és a tajga primitívjeivel kapcsolatban tárták fel az adatokat, no meg szerényebb mértékben a "törökös" népek felé. A magyarázataik többnyire szemetes kosárba valók.
Màsképp nem tudod kifejezésre juttatni felsôbbrendüségi érzésed, csak tulzàssal? Mindnyàjan felnött, értelmes emberek vagyunk; legfeljebb nem ugyanazon tudàssal, ismerettel rendelkezünk. Ha az ember egy kis önkritikàval rendelkezik, akkor belàtja és tanul, ha a hiusàga erösebb ennél, akkor vitatkozik és sérteget. Viszont senkinek sem kellene a tanàr szerepét jàtszani, mert ez egy mindenki szàmàra egyenlö jogokat biztosito forum. Egyeseknek meg kellene tanulni azt is, hogy mi a tolerancia és a békés egymàs mellett élés.
"ha valaki annyira nevetséges dolgokat àllit, annyira nyilvànvaloan hobortos, akkor a legegyszerübb nem venni rola tudomàst, nem szükséges tàmadni, hadakozni ellene"
Valakiknek meg nyilván jó az, ha ezeknek a balfékeknek az irományaival a komolyabb "alternatív" nézeteket (szükségből használom ezt a szót) összemossák...
"gyakorlatbol tudom, hogy minél jobban tàmadnak, gunyolnak valami tudost, annàl inkàbb igaza van"
Szerinted ilyen egyszerű? Szerintem meg a puding próbája az evés...
Na jó, hogy értsd. Most leírom, hogy Londont Kr. e. 26.716.000 éve alapították. Majd mindjárt kapok hideget-meleget, és neked ezáltal rögtön szimpatikussá válok? (A példa természetesen nem jó, mert azzal talán még te is tisztában vagy, hogy az angol fővárost több millió éve nem alapíthatták... de a lényeget talán jól illusztrálja.)
Baján kagán 
Itt van annak a transzoxianai (Apar országából való) ezüst tányérkának vagy inkább csészének a fényképe, melyről korábban csak rajzot közöltünk. Valószínűleg az Uralban vagy környékén találták, és 1875-ben vásárolták meg Nyizsnij Novgorodban, így került Gagarin hercegnő gyűjteményébe, Moszkvába. Két évre rá a British Museum már meg is vette tőle.
Egy falmélyedésben ábrázolt, napot és holdat a kezében tartó ember- vagy istenalak a pendzsikenti Nagy Csarnokból
A transzoxianai ezüstcsészén látható ábrázolás
II. András 1222. évi aranybullája, melyről a nevezetes okmány (történeti alkotmányunk része) a nevét kapta
II. Endre magyar király 1233. évi aranybullája
Obrusánszky Borbála
Ilyen görögdinnyék teremnek az egészséges, kellemes éghajlatú kurdisztáni avar őshazában... de minket még mindig a tundrai dilibogyókkal etetnek...
