Könnyű ám papolni, hogy így étosz, meg úgy felelősség, megélhetési egszisztencia. Weöres például nem fordított munkásmozgalmi dalokat? (Hogy kifejezetten nagy, gyerekverskötetekben is megjelent "affirmációiról" ne is beszéljünk.)
Egyébként a keleti filozófusok olyan látványosan nem is tudtak politikai szolgálatba szegődni. A keleti annál holisztikusabb gondolkodás, ha érted, hogy miről beszélek.
SZVSZ nem kell Hamvasból akkora ügyet csinálni.
Járt itt egy ember, aki a Kali Yugából megpróbált legalább tantra-yugát csinálni.
Az meg nélküle is lett volna, meg a könyvkorszak abba sem maradt. Most kezd nekilendülni.
Bocs, hogy beleszóltam.
Jó, hogy itt vagy andersen1 a topicodnál. Mert időnként "télleg" kinő
"Hamvas nagyon szépen és pontosan elmondja azt magáról, amiről eddig pro és kontra szó volt - emberi nagyság, tudományos helyett művészi attitűd."
A tudományos attitűddel nekem gondom csak annyi, hogy annak az ethoszát nem Hamvas tette tönkre, hanem a magukat filozófusoknak tekintő professzionalisták. (Hogy a zsibvásár egyéb tudós, nyugati és keleti, szereplőjéről ne is beszéljek.)
Ha még kevesebb hivatkozással él valószínűleg hihetőbb is, persze számomra.
A botrányt ő is botránynak nevezi, nem titkolja, hogy honnan, kitől veszi.
A korleírás szabatos, a történeti beágyazottság pontos, a következmények: ?
Igaz, a tudós megélhetési lény lett, bocsánatot nem kell kérnie, hiszen felelőssége sincsen.
Hamvas mégis olyan hangulatot generál, mintha lenne ethosz, mivel tét is van nála.
Haj, haj, ha minden művész, író stb. ilyen önkritikával bírna! Le a kalappal előtte.
Nereusz, nagyon jó ez az idézet, tetszik. Hamvas nagyon szépen és pontosan elmondja azt magáról, amiről eddig pro és kontra szó volt - emberi nagyság, tudományos helyett művészi attitűd. Gond egy szál se, szerintem mi nagyjából egyetértünk Hamvassal kapcsolatban :)
Abban igazatok van, hogy a forrás pontos helye és a konfesszió a forrásról nem ugyanaz.
De itt már csak a vallomásos önértékelés marad:
"A félúton megrekedtem. Elértem azt, hogy semmiben se legyek se bennfentes, se szakember, de nem sikerült, hogy olyan legyek, mint Csuang-ce görcsös fűzfája, amit senki sem tud felhasználni semmire. Mindig rossz állampolgár voltam, mert az aktuális kategóriák közül sem a polgári egzisztenciához, sem a bohémekhez, sem a forradalmárokhoz nem alkalmazkodtam. A közkeletű életmegoldások közül számomra kivétel nélkül mindegyik kezdettől fogva fals volt, kompenzációjával együtt, amit viszont unalmasnak és ízléstelennek tartottam. A leglényegesebb, amit magamban találtam, a pontatlanság, olyan értelemben, hogy sérült egzaktság, bizonyos démoni másodrendűség, amelynek következménye a felületesség, a könnyelműség, kétségtelenül gyávaság és szellemi paráznaság (eklekticizmus). Ez a pontatlanság és felületesség az elsietettség eredménye. Általában szívesebben hagytam ott valamit, mint amilyen örömet a megtalálás szerzett. Terhemre volt. Soha kívülről feladott munkát jól nem végeztem el. Később, már ötvenen túl, erőimet elszántan a poontos kötelességteljesítésre összpontosítottam, de nem volt eset, hogy ne hagytam volna ki. Fájdalmas volt, és újra kezdtem. Nem rejtőztem el átöröklés, konstelláció, alkat és egyéb elméleti igazolásokba, hogy magamat fölmentsem. A komolytalanság életjógám centrumában áll, de itt is kihagytam. Tudtam, hogy egzaktnak lenni annyi, mint a zsenialitásról lemondani, de azt is, hogy az egzaktság morális kvalitás. Nekem az utóbbira lett volna szükségem. A rafinált bujkálást és a leplező hazugság-dialektikát egy időben feladtam, de inkább azért, mert már ízlésem kifinomodott és becsvágyam megnőtt. Mindezt fölöttébb töredékesen, és mint par excellence modern ember, lompos nagyság-szurrogátumban. Nem volt bennem türelem, hogy fensőbbrendű lényemhez hű legyek, de nem volt bennem éthosz, hogy arról lemondjak. Sikerült semmit sem jobban tudni, de nem sikerült ezt a végső pontig beismerni. Azzal sose volt baj, amit tudok, csak azzal, ami vagyok. Valamiért mindenkinbek vissza kell térni. A léha pap és a vezeklő szélhámos között, mint melankóliás hűtlenségben álmodozó hitetlen, és virtuóz hazug, aki a bűnbánatot sem tudja komolyan venni."
In Hamvas Béla: Patmosz II. 83-84. p. Szombathely, 1992. (Életünk Kiadó)
ISBN 963 7918 000(ö)
Ehhez a komolysághoz persze elsősorban magamnak kívánok erőt, másban meg úgyis megvan.
egyetertek veled, Hamvas valoban nelkulozte a "talan", es a "szerintem" kifejezeseket. Emellett az is igaz, hogy muvei leginkabb forraskent szerepelnek, pedig inkabb a gondolkodasmodja az, ami igazabaol naggya tette. Szvsz szukseg van kinyilatkoztatora, es ha csusztat is, az embert osztonzi arra, hogy eloszedje vhonnan ezeket az osi muveket, es elolvassa oket.
A hite pedig valoban irigylesre melto, ahogy Muller is irta: a hit a teljes bizonyossagot jelenti.
Aki úgy ír saját magáról, ahogy a Patmosz II. kötetében teszi (83-84. p.), attól távol van minden zsenialitás-illúzió és minden, amit hiteles kinyilatkoztatótól elvár az ember.
Most nemigen jutok hozzá, de holnapra bekopizom.
Más: nem érteni a vallástörténet, teológia, gnózis etc. újabb fejleményei, ún. eredményei, mennyiben szorítják háttérbe az emberről keleten vagy nyugaton elgondolhatókat.
Nereusz már ilyen tudatlan...
Pl:Suzuki és E. Fromm urak vitáját természetesen aligha olvashatta.
Valahol ebben a topikban ezeket a kérdéseket végigzongoráztam már egyszer, de azért, megpróbálom újra összefoglalni a lényeget.
Hecse,
persze, nem a filozófus a legprecízebb állat a földön, ez kétségtelen. Hamvasnál is inkább akkor kezdődnek a problémák, amikor kilép az errefelé általánosan ismert témák, azaz az európai kultúrkörön kívülre. Ugyanis míg a zsidó-keresztény alapművekre és a görög-római mitológiára nagyjából jó hatásfokkal lehet utalni (magyarán az olvasók 80%-a képben lesz), addig ez mondjuk a keleti vagy dél-amerikai vallásokre és kultúrkörre már nem igaz. Nem tudod magadban kiegészíteni, a többség nyilvánvalóan nem tud vele úgy vitatkozni, mint az európai hivatkozások esetében. A probléma az, hogy az olvasók Hamvast legtöbbször nem interpretátorként, hanem forrásként olvassák, ami viszont súlyos probléma. Mégpedig azért, mert Hamvas sajátos szinkretista, gnosztikus jellegű Aranykor-szemléletéhez igazít a világon szinte minden vallási jelenséget, akkor is, ha az számos esetben csak a kultúr-anyag egyéni átértelmezésével, olykor megerőszakolásával vihető végbe.
Hamvas pedig nem szerény, nem azt mondja, hogy "szerintem", hanem, hogy ez "így van" (mindez valószínűleg a félreállítása, elhallgattatása miatti kényszeres vátesz-magatartásából fakad). A pontosság ilyen esetekben már csak azért sem luxus, mert ő maga legtöbbször francia, német, angol közvetítők után tájékozódott, ami ugye már egy értelmezési lépcső, amin ő még tovább lépett.
nereusz,
köszönöm a reagálást, az általad említett Kresz és komfortigény a fentiek miatt van. Amikor pl. Hamvas a tibeti bon vallásról beszél, az még egy jó fél évszázaddal ezelőtti tudományos állapot, nagyban francia és angol kutatók forrásai,magyarázatai alapján, és több erős félreértést hordoz.
Hamvas szerintem is hihetetlenül nagy géniusz, de olykor talán túl nagyvonalúan bánik a tolla alá kerülő vallási és kultúrális jelenségekkel, úgy is mondhatnám, hogy nem helyi értékükön kezeli, hanem saját viziójának igazolására használja fel őket. Ezért szeretem én jobban Hamvas szépirodalmi műveit, ahol ez a természetes dolog, és ahol intuitív természetének nem kell állandóan lángvágóval átszabnia a tényeket.
A tudós és a vátesz között az a lényegi különbség, hogy az előbbi feltételezéseket közöl, míg a második igazságokat nyilatkoztat ki. Hamvast ezért nevezem én inkább nagyformátumú költőnek és vátesznak, mint tudósnak. A hitet én így értettem, Hamvas nem vitapontokat nyújt, hanem kinyilatkoztat, mint a kőtáblák.
Amint szerintem érdemes tőle feltételnül megtanulni az az univerzális és költői egységben való látásmód, és az a makacs bizalom (hit), hogy ha a tények nem igazolnák az elméletet, úgy "annál rosszabb a tényeknek".
Kedves VangSo!
Megtisztel a válaszod és véleményed.
De. Nincs valami igen nagy, ráadásul értelmezhetetetlen konformigény ezek mögött a tudományos KRESZ-szabályok mögött?
Végül is mi marad meg egy filozófusból?
Három anekdotával jellemezhetők, Nietzsche szerint, s ő ezt meg is teszi a preszókratikusok kapcsán.
Idegesítő, hogy nem tudom, hol nézzek utána, de mondd meg őszintén: Immanuel Kantnak,Hegelnek segített valamit az igazságban, hogy pedánsan betartották a mellékes dolgokat. Ez a kifogásod egyébként Földényi F. Lászlónál is olvasható volt.
Az óvatosság, mint írod, tényleg nem árt. És nem fog a kritika sem ártani Hamvasnak. Igazából Hamvasnak az sem árt, ha hallgatunk róla. Az sem, ha bíráljuk.Ugyanannyi marad meg belőle szvsz, mint Nietzschéből, Kantból, Lukács Györgyből, Delauzből, Rortyból etc. Néhány homályos töredék. Három anekdota.
Egyébként nem kell hinni sem istenben, sem Hamvasban. Valami félreértés van. Ezek nem popsztárok, hogy örjöngjünk értük. A hit túlságosan nagyszabású viszony, meghaladja korunk emberének képességét.Az én képességemet is. Mit mondjak, olyan képzett teológus, mint Kierkegaard is bevallotta, hogy nem mindig vallásképes, a hit számára olyan lovagi mutatvány, aminek ő, Ábrahám módján, nem tud megfelelni. Főleg a csöndes, nem a nyilvánosság számára való, hit ilyen.
Ha a templomban mutogathatjuk magunkat, vagy itt a neten, az igazán méltó hozzánk.
Nálam most nagy Hamvas őrület van, olvasom a Karnevált. Találtam is egy-két tanulmány róla. Azért érdekes volt elolvasni ezt a topikot, ahol nálam nagyobb tudású emberek kritizálnak. Én emlékezetem soxor elég gyenge, inkább arra figyelek, hogy milyen érzéseket kelt, vált ki belőlem az olvasandó. Amikor a Tabula Smaragdinát olvastam, akkor éreztem, hogy kb 15-20%-át értem, de a többit - mint lapáttal a szenet - nyomom be az agyamba. Valahogy jó volt olvasni és emészteni. Kell is neki még néhány év. Pl az élményeim, fogalmaim mások (én kevéssé keresztényiebbül és jobban keletiesen fogalmazok), de érzem, hogy nagyon közel járt a nagyon fontos dolgokhoz. Szerintem nem a tévedésein keresztül kell megítélni. Nagyon sok mindenről ír, gazdagon és tovább gondolásra késztet. Inkább nem is továbbgondolásra. MEGÉLÉSRE. Ahogy mindent meg kell élni. Bizonyos mondatai nagyon megérintenek. Nekem ennyi. Szubjektív. De szerintem ennek van értelme. Mert mi a valóság? Illúzió. Akkor mi az igaz, forráshű? :-))))
Szerintem a filozofusok soha sem vittek tulzasba a forrasmegjelolest. A csusztatas meg szvsz nem veszelyes, minden iro, filozofus megenged(ett) maganak ilyesmit, a hangsuly nem a logikai magyarazatokon van, hanem a konkluzion.
Emberkent nem tudom milyen lehetett, mint tudjuk, kettos eletet elt, lehet, hogy nehez volt elviselni. Mindez szvsz nem von le semmit az ertekeibol.
Hogy Hamvas hagyományos értelemben filozófus-e, az azért problémás kérdés ugye, mert mi az, hogy hagyományos értelemben? Ha azt tekintjük, hogy úgymond "végső" kérdéseket feszegetett-e, akkor azt kell mondanunk, igen, (Hamvas valóban nem kispályázott). Ha azt kérdezzük, mindezt tudományos szigorral tette-e, azt kell mondanunk, hogy hát nem igazán, inkább nagyívű rárepülésként, afféle szuggesztív költő-módra. Nem jelöl meg forrásokat, nem hivatkozik pontos helyekre, nincs se bibliográfia, se egyéb franc, csak annyi, hogy vagy elhiszed neki, hogy az úgy van, vagy nem. Én először elhittem, aztán elkezdtem utánamenni egyes dolgoknak, és utána már óvatosabb lettem. Valóban nagy szellem, nagy intuícióval és jó sok szenvedélyes csúsztatással.
Szóval a tisztelet mellett nem árt, ha észnél van az ember.
Egyébként nem tudom, hol vannak a magasabb szinten lévő lelkek, veszélyes egy embert megítélni az írásai alapján, lehet, hogy ki nem állhattad volna, vagy épp ellenkezőleg, ki tudja?
Hamvastol mindossze a Scientia Sacrat olvastam, de az nagyon tetszett. A tobbibol (Tabula Smaragdina, Patmosz) csak reszleteket olvastam, a szellemiseguk nagyon megfogott. Szvsz o egy kulonleges alakja volt az emberisegnek, aki nem abban a korban elt, amelyikben kellett volna elnie.
nereusz kerdeseire felelve:
1. Milyen a hagyomanyos ertelemben vett filozofus? Hamvast Muller Peter mesterkent emlegeti mindig, gyakran hivatkozik is ra. En sem filozofusnak, inkabb egy magasabb szinten levo leleknek tartom Hamvast.
2. Eppen az elobb irtak miatt erzem azt, hogy csak kevesen erthetik meg Hamvas igazi mondanivalojat, bar nem is megertesrol, mindinkabb atelesrol lehet szo.
3. Ugyanazt, amit a mostanitol, ezek a dolgok ido felettiek
4. Velhetoen sok hasonlo ember volt vagy van, aki kepes ezen a szinten latni a vilagot, de sokakat nem ismerunk, mert pl. nem irnak, nem tanitanak. Magyarok kozul en a mar emlitett Muller Petert emelnem ki, az o konyvei is nagy tapasztalatokrol tanuskodnak, a kulfoldiek kozul Deepak Choprat emelnem ki, aki sokkal kozerthetobb es megfoghatobban ir az emberrol
Elnézést, ugrott egyet-kettőt a szemem!
Szóval Hamvasról én is szívesen váltanék szót:
1. Tekinthetjük-e őt a szó hagyományos értelmében filozófusnak?
2. Hamvas tanítása tényleg homályos-e, vagy csak az útak gyepesedtek be ehhez a tanításhoz?
3. Mit tanulhat a jövő évszázad Hamvastól?
4. Vagy esetleg más téma: kihez hasonlítható ebben az évszázadban H.? (Magyarok közül, világban...?)
Aha, csakhogy amiről te írsz, az a külsőség, és pont nem erről ír Hamvas, hanem a "belsőségekről". Egetverő marhaság labilis érzelmi világú diáklányok hype-jával jellemezni Hamvast, és vad csúsztatás kultfigurát gyártani Kukorelly-ből, Parti NL-ból, satöbbi, kultfigurák lesznek ők majd, ha megérdemlik. (Nem érdemlik meg). És nem kellene Hamvast a népi-urbánus vita tükrében tárgyalni, mert Hamvas sokkal több annál.
Nem csodálom, hogy nem értik. Bárki írhat bármilyen homályosságokat, rá lehet fogni, hogy hát igen, ez nagyon mélyértelmű, csak a kiválasztottak értik, de szerencsére mi közéjük tartozunk. (Én nem.)
Talán nagyképűen hangzik, de egyre többször, egyre több helyről hallom, így bátorkodom leírni, hogy Hamvast egyszerűen nem- ill. félreértik a legtöbben.
Ám egyáltalán nem féltem őt. Vannak körök és emberek, ahol és akik EGYÁLTALÁN nem mellőzik és nem feledkeznek meg róla, sőt... :)
>>egy bizonyos befogadói attitüdről, amit Hamvas-imádatnak <<
Megértelek. Sot, egyetértek.
De ez az attitud egyáltalán NEM Hamvas Béláról szól !
Ez a tipikus, emberi, kultiváló, ajnározó magatartás A VILÁGON MINDEN területen fellelheto.
Nem volt még olyan ideológia, olyan gondolkodó vagy alkotó, akinek ne lett volna legalább egy "imádója".
Az ember hajlamos belevakulni bizonyos, summájában igaznak tartott gondolatokba.
Ez egy alaptulajdonságunk, nekünk halandóknak. Tisztelet és csodálat annak, aki túllát ezen és képes túl is lépni rajta...
Másfelol pedig kritikátlanul SEMMIT sem lehet szemlélni. Márcsak a polaritás törvénye miatt is MINDENBEN kell lenni egy kis (vagy sok) "rossznak", egy kis elvetendonek, egy kis nemtetszonek. Ez így van rendjén. És minden tárgyilagos és józan gondolkodó tudja, hogy ez Hamvasra is vonatkozik.
Azonban, az úton hátrébb tartókat a kezdoket a különféle okok miatt hiányos ismeretueket (vagy ha úgy tetszik a "másodvonalbelieket") - Hamvast félretéve - szerintem nem üdvös dilettánsoknak kikürtölni. Az a filozófia, amit Hamvas (mellékes, hogy mennyire hibásan vagy sem) képviselt, (többek közt) pontosan arra tanítot, hogy a kezdot szeretni, tisztelni (hisz mindenki volt egyszer), megérteni és segíteni kell, nem pedig lenézni.
Persze, big4, igazad van, de azért a kritika és Hamvas nem teljesen egymást kizáró fogalmak. A vakhit vele és az általad idézett szimpatikus szakállassal kapcsolatban is inkább árt, mint használ.
Hozzám nagyon közel áll HB, mint író, de nem tekintem abszolút igazságnak. Szóval végigolvasva a topicot, csatlakoznék VangSo tárgyszerű álláspontjához, vagyis HB-t elsősorban közvetítőként érdemes kezelni, nem forrásként, persze lehet hogy tévedek. Amit nagyon fájlalok, hogy még mindig nem történt meg a recepciója a magyar irodalomba, és szerintem nem azért mert az ő gondolkodói attitüdje ezt kizárná, hanem mert a 84-90 közötti kritikusi elit egyszerűen lesöpörte az asztalról, és ezzel sajnálatos módon átadta a terepet a másodélvonalbeli dilettánsoknak, akik teljesen ellszálltak HB-től, és Szentírásként kezelték a szövegeit. Voltam egyszer egy szabadegyetemen, ahol állíítólag egy Hamvas tanítvány adott elő, de annyi tömény rizsát életemben nem hallottam, mint ott. Ennek a sötétségnek megvan most is az utóhatása, sokan szellemi vezetőnek tekintik, ezt a kategóriát én nem értem, viszont az biztos, hogy ma sincs meg az irodalmi helyiértéke (pl. Kulcsár Szabó). Persze a nagy gondolkodók eleve hajlanak valami kis tyranniára, ami vonzó a fiatalok szemében (végre vki megmondja mi az élet és főleg: kik azok akik a rossz oldalon állnak),és ami féltékenységet kelthet a hivatalos megmondó-emberekben. MInd a kettő elég túlzás. Szerintem sincs közvetlen reflexiója a társadalmi folyamatokra, de mondjuk 56-ról hihetetlen szép dolgokat írt vhol. Szóval a prófétai vonal az egy csak egy szint HB életművében, mellette ott van az irodalmi-nyelvi szint is, ez éppen olyan súlyos, humoros és értékes (a Pázmány hasonlat nagyon jó). Ha az előbbit abszolutizáljuk, elvész az utóbbi. Tudomásom szerint írástudó körökben nagyon kedvelt olvasmány, de azért nyilvánosan nem illik idézgetni belőle, nehogy félreértsék az embert.
Ami még érdekes lehet szerintem, a kereszténységhez, mint valláshoz való viszonya, ti ezt hogy látjátok, mondjuk a Patmosz II. fényében?
Van valakinek információja arról, hogy hogyan és vélhetőleg miért halt meg ?
Én azt hallottam, hogy öngyilkos lett.
Ha az lett, akkor a kérdésem: egy ilyen páratlan lelki-szellemi harmóniában lévő, bölcs író-filozófus (tanító), hogy és miért juthat el odaáig, hogy megölje magát ? (nem hiszem, hogy az volt az oka, hogy elégett az összes műve és könyve)
Kedves Vang So!
Tisztázzuk, hogy egyről beszélünk-e. Én az előbb a S.S I.kötet II.Könyv I.Az ember a Védanta szerint fejezetről írtam (barna sorozat 123.o) Ez a fejezet egyértelműen Guénon: Az ember fejlődése a Védanta szerint c. könyve alapján született. A fejezet címe, felépítése és a benne szereplő idézet is erre mutat. A leírás szerintem korrekt, nyilván kicsit egyszerűsítő.
Ha jól gondolom te a II.II.2. Adam Kadmon. A zuhanás-t (142.o.) emlegetted, ahol szintén citálja Sankarát. Csakhogy a felvetett problémát nem értem. Rossz részt olvasok? Utánamegyek a Buksznak.
Kedves HoD,
az én-nel mkapcsolatos részek a következő Sankara Védanta magyarázatokban találhatók: Scientia Sacra II.2.2. és a probléma az átman szó jelentésével kapcsolatosak (részletek az általam idézett irodalomban). Az abszulutummal illetve semmivel kapcsolatos rész is ide értendő.
Az aranykor utáni az anyagi világba való "bukás" képe Hamvasnál végig uralkodó, érezhetően gnoszticista beütésű gondolat, amit más gondolatkörökre is adaptált, sokszor alap nélkül, mint a Védanta vagy Plótinosz esetében. Mivel Hamvas nagyon nagy meggyőző erővel jelenti ki megállapításait és igazán sodró lendületű író, így az ember hajlmos hinni neki (én is így tettem) az alapos szövegvizsgálatok azonban, úgy tűnik, sokszor nem igazolják vissza a hagyományra kivetített elképzeléseit, (ami nem csökkenti HB egyéb érdemeit). Én nagyon szeretem a költői lendületet, de hajlandó vagyok elfogadni a jól alátámasztott érveket is. Ezek pedig eddig számomra azt igazolták, hogy Hamvas hatalmas tudással rendelkező, átlagon felüli tehetségű ember volt, de nem tévedhetetlen.
Azt hiszem, az a gond, hogy az adott területek szakemberei eddig igencsak elhanyagolták HB kritkiai feldolgozását, amire nagy szükség lenne. Ennek hátterében valószínűleg az is áll, hogy Hamvas nem tudományos, mint inkább "népszerű" stílusban írt, amihez az is hozzátartozik, hogy nem használja a tudományos eszközrendszert, sokszor nem dokumentálja pontosan forrásait, hivatkozási helyeit, érvelés és összevetés helyett kijelentésekkel operál stb. Egy filológus szerint "Hamvas költői lendülete nem vett tudomást a kultúrtörténeti közeg ellenállásáról".
A költői lendülethez meg is volt minden háttere, hiszen Pécsen együtt vett részt pl. Weöres Sándorral a Sziget kör létrehozásában, és később is nagyon jó maradt a kapcsolatuk, (emellett együtt jártak Kerényi Károly legendás görög mitológia előadásaira).
Én továbbra is azt mondom: rengeteget lehet tanulni Hamvastól (nagyon igazad van, amiként Tulipánnak is - önmagunkkal szembeni alázatot is), de tárgyi kijelentéseivel kapcsolatban nem árt az óvatosságot is ébren tartani.
