Most már semmi kétség: Angela Merkel kancellár igazi futballőrültté vált, miután Németország világbajnok lett. Legutóbbi programján egy nemzeti színekben pompázó, labda formájú táskával jelent meg, nem kis sikert aratva a kiegészítővel.
Annyi tanulságot mindenesetre levonhatunk, hogy edzőként nagy hiba egyetlen irányító köré építeni csapatunkat, s nem árt némi pszichológiai érzék sem, hogy feldolgozzuk a csapatunkat érő váratlan sokkot.
Ugyanolyan értelmetlen átigazolás, mint Suarez barcelonai szerződése. Minek megint összezsúfolni a sok galaktikust, amikor tudható, hogy nem lesz jobb a csapat?
Tudom, tudom, a sok hülye agyatlan sárgának milliárdszámra lehet majd eladni a mezeket és a plüssmacikat...
Hámesz közben a Reálhoz igazolt évente 7,5 millió eurót (2,3 milliárd forintot) keres majd a spanyol sztárcsapatnál.
A Monaco sem jár rosszul a középpályás eladásával:együttes 70 millió eurót (21,6 milliárd Ft) és a brazil középpályást, Casemirót (22) kapja meg a madridiaktól.
Egy szóval nem mondtam, hogy Svájcnak köze lett volna a meccshez, csak próbáltam igazolást találni a mákos argentinok állításra, amivel én sem értek egyet amúgy.
nem a gól a komolytalan, hanem maga a foci. 2, azaz kettő perc alatt pótolhattak volna 118 perc semmittevést. ez egy vicc, nem csoda, ha az amerikaiak röhögőgörcsöt kapnak a soccertől
A Barcelona láthatóan megtört támadója tíz jelölt, így öt német, két argentin, James Rodríguez, Neymar és Arjen Robben előtt nyerte meg az Aranylabdát, amelyet az 1-0-s vereséget követően adtak át a 27 éves sztárnak.
"Messi? Legszívesebben mindent odaadnék neki - kezdte a Telesur csatornának a mindig szókimondó argentin legenda, aki fekete-fehéren kijelentette, nem ő volt a legjobb. - Azt viszont látni kell, hogy helytelen valakinek odaadni valamit, csak azért mert kitaláltak egy jó marketing-stratégiát. Nem érdemelte meg ezt a címet."
Az 1986-os világbajnok kifejezte csalódottságát a válogatott veresége miatt: "Nagyon sajnálom az országomat, Mario Götze gólja borzasztóan fáj. Hatalmas a szomorúság a szívemben. Ha mindent egybeveszünk, akkor Argentína legalább a büntetőket megérdemelte. Egy védelmi félreértésből győzött Németország" - tette hozzá.
Maradona végül értetlenkedve állt azelőtt, hogy Alejandro Sabella szövetségi kapitány a félidőben lecserélte Ezequiel Lavezzit Sergio Agüeróra. Ahogy fogalmazott, a PSG támadója kiváló volt a szélen, cseréje viszont tompa.