Kérem a topik szinvonalát megőrizni, a közönségességet, alpári szavakat kerülni sziveskedj! A szabad sportoláshoz való jog kívánását ne említsd "stricinek jelszava szinonímájaként! Amenyire érzékenyek vagytok még arra is, hogy ne muzulmánnak, hanem muszlimnak, és vallásotokat iszlámnak nevezzék, s hogy milyne filmet készítenek róla, légy olyan érzékeny akkor is, ha másokról beszélsz, vagy mások hozzászólásával kapcsolatban emlegetsz hasonlatot!
Aztán ezt a többség valahogy mégse veszi be, és korlátozzák a prostituciót.
A prostitúció a legtöbb erópai államban szabad. A legtoleránsabb európai országban, Hollandiában, ahol a legtöbb muszlim is él, és ahol egy muszlim Van Gogh unokáját meggyilkolta, mert filmet készített az iszlámról, külön negyedek vannak, a hölgyek kirakatban ülnek, árlista van, minden van, csak korlát nincs. hacsak nem az, hogy valakinek nincs pénze.
Az viszont már közügy, hogy az állam ehhez biztosít e állami forrásokat, támogatja e, és igenis van az adott társadalomnak beleszólása a kérdésbe.
Az állam azonban nem lehet kirekesztő, és nem tehet vallás, nem, és bőrszin szerint különbséget. Te lázadnál először, ha Hollandia szineiben nem indulhatna muszlim sportoló(nő).
Ha rajtam múlna, mindenki a saját pénzéből sportolna, nem másokéból.
pedig így van.... mégha sokan nem is tartják be. Vallásilag tilos - ez az elterjedtebb vélemény, de az enyhébb megítélések szerint is makrúh, vagyis megengedett, de Isten előtt útálatos dolog. Ilyen pl. a válás is.
Az iszlámban semilyen szervezetre káros anyagot nem szabad szedni. Ez a sport sok esetben nem igazán erről híres azt hiszem.
Egyébként semmi akadályát nem látom, magának a sportnak, azon kívül, hogy számomra nem szép - a mértékletesség elvesztése után - egy férfias testbe bújt hölgy... de ez csak az én egyéni előítéletem. Az pedig, hogy egy hölgy a testét mutogatja, már a dolognak nem igazán a sport részéhez tartozik. A sport része szerintem az edzőteremben zajlik.
"Tényleg lehet az, hogy egyesek azt gondolják, hogy magukat Isten és egy másik ember közé helyezve korlátozhatják egy nő szabadságát, és megmondhatják neki, hogy mit tegyen, és mit nem?
Engem nem érdekel a női birkózóbajnokság, ingyen sem mennék el megnézni, de ha valaki nő létére bírkózni akar, önszántából megy és nem kényszeríti senki, akkor ne is korlátozza senki! "
Kedves aranyviktor!
Az összes stricinek az a jelszava, hogy hogy prostituáltak szabad akaratukból prostik, tehát miért is korlátoznák öket. (nem beszélve a kuncsaftokról).
Aztán ezt a többség valahogy mégse veszi be, és korlátozzák a prostituciót. De ha még igaz is lenne, azt valószínüleg te sem támogatnád, hogy az Erotika 2004. kiállítást mint állami pénzen futó eseményt bonyolítsák le.
Márpedig egy amatör sportbajnokság részeként a birkózás egy ilyen sportág.. Én azt gondolom, hogy az valóban mindenki szuverén joga, hogy mit sportol, vagy hogyan viselkedik. Az viszont már közügy, hogy az állam ehhez biztosít e állami forrásokat, támogatja e, és igenis van az adott társadalomnak beleszólása a kérdésbe.
(Én pl. igenis tiltakoznék az ellen, hogy az olimpia keretén belül mondjuk szerepeljen a pankráció, és a magyar olimpiai csapatban magyar pankrátorok is szerepet kapjanak. Mert úgy gondolom, az ilyen fajta sport, ellenkezik az amatör sport, söt a sport szellemével, így aki ezt akarja csinálni, vagy nézni, az tegye, de
a) ne az én pénzemböl,
b) ne olyan helyen, ahol kiskorúak is láthatják (mondjuk TV-ben fömüsoridöben)
A történet hasonlít kissá ahhoz, amit egy novellában olvastam, amikoris visszaforgatják az idő kerekét, hogy Jézus kereszthalála ne történjék meg és az emberek fogadkoznak, hogy a "kit engedjek el?" kérdésre most Jézust kiáltanak majd. Eljön a perc, egyenként mindenki azt kiáltja, hogy "Jézust!", de a tömeg Barabbást kiált.
Tényleg lehet az, hogy egyesek azt gondolják, hogy magukat Isten és egy másik ember közé helyezve korlátozhatják egy nő szabadságát, és megmondhatják neki, hogy mit tegyen, és mit nem?
Engem nem érdekel a női birkózóbajnokság, ingyen sem mennék el megnézni, de ha valaki nő létére bírkózni akar, önszántából megy és nem kényszeríti senki, akkor ne is korlátozza senki!
Ha megengeded, a kérdéseid azon részére, amely avval kapcsolatos, miért milyenmértékben és hogyan terjed manapság az iszlám, reagálnék.
(A mennyire legyünk toleránsak a muszlikhoz témakörbe nem folynék bele, mert gondolom azt nem muszlim topictársaiddal - mondjuk aranyviktorral kell megbeszélned. - Csak vigyázzatok, nehogy belerokkanjon a túllendülö toleranciába :-)))
(na jó... nem bírom megállni. Evvel a témával kapcsolatban is egy kérdés: Személyesen te érezted e muszlim ismeröseiddel kapcsolatban, hogy valamit is tolerálnod kéne, vagy egyáltalán, hogy problémák lennének személyes kapcsolataidban muszlim ismeröseiddel? Tolerálnod kell-e a muszlimmá lett ex-zsidó barátod viselkedését, vagy a finn hölgyét, vagy egyáltalán fel sem merülnek olyan viselkedésbeli momentumok, amelyek egyáltalán felvetnék a tolerálás kérdését? Kérdés, hogy maga a felvetés... hogyan tolerálhatjukl-e a muszlimokat, saját értékeink elvesztése nélkül, nem mesterséges kérdés e.)
Erröl egy vicc jut eszembe:
Ha egy gojt megkérdezel a zsidókról, azt fogja mondani, hogy azok csalnak, lopnak, hazudnak, de ha megkérdezed Kohnról, azt mondja, az becsületes, jószívü ember, ha Grünról, arról azt mondja derék ember, és így sorban Izrael összes fiáról jót fog neked mondani.
Ha megkérdezel egy zsidót a zsidókról? Azt fogja mondani, hogy az a legteheségesebb, legbecsületesebb, legbátrabb nép. De Kohn? Az egy csaló szélhámos. Grün? Az egy lusta, semmirekellö alak. És így tovább, Izrael összes fiát elhordja mindennek.
Na mindegy. Szóval az iszlám terjedéséröl. Most kivételesen szeretném nem etikai, vallási oldalról megközelíteni a kérdést, hanem egy történeti, szociológiai felvetéssel foglalkoznék.
Szóval szvsz. az iszlám jelenlegi helyzete Európában nagyon nagy mértékben hasonló jelenség a zsidó-keresztény vallás terjedéséhez a i.e I és az i.sz I. században.
Mindkét jelenségnek alapvetöen két fö szociológiai motívuma volt. Adott volt, egy eredeti kulturális kötödéseit fokozatosan elvesztö, szinkretista társadalom. Ennek vallásszociológiai egyészt vallás, mint össz-társadalmi integrálóerö megszünése, másrészt viszont egyéni szinten olyan kisközösségek megerösödését jelentette, amelyek igen nagy mértékben integrálták az egyént. (Jelenleg, ilyenek a különbözö újjászületö keresztény kisegyházak, vagy éppen a krisnások a római birodalom idején, hasonlóakat látunk, ha a Kybelé, Astarte, vagy éppen Mithras kultuszokat nézzük).
A másik fontos pont a jelenlegi arab, és az akkori zsidó népesség demográfiai növekedése, amely a kiindulási területröl való nagyfokú elvndorláshoz vezetett. (A közszájon forgó szemlélet a zsidóság szétszóródását a templom lerombolásához köti. Ez azonban azért nem egészen helytálló, mivel kimutathaó, hogy már az i.e I. században is egyre nagyobb zsidó népesség élt a keleti nagyvárosokban (pl. Alexandria), és egyre nagyobb zsidó kolónia élt magában Rómában is.
A megjelenö népesség, sajátos életstílusa, illetve a nagyon erösen integráló vallásossága miatt (illetve az akkori római politikában betöltött felemás szerepe miatt) fokozatosan felkeltette a nem zsidó többség érdeklödését, amely részben az áttérök számának növekedésével, evvel párhuzamosan pedig az elutasítás növekedésével is járt. (talán itt nem kell részletezni a párhuzamot)
Söt még egy dolog. A mai európai-keresztény hagyományban a korai kereszténység mint egy végletekig békés, békét hirdetö közösség jelenik meg, - velük szemben pedig az örült uralkodók, és eröszakos pogányok, akik kivégzik öket. (Ez a kép nagyon eltér attól, ami most jelenleg az európai köztudatban az iszlámról él.) Csakhogy.
A korabeli római polgárnak nem biztos, hogy ugyanaz volt a véleménye a zsidókról (és szemükben az egyik zsidó szektáról, a keresztényekröl), mint ma nekünk.
A helyzet az volt, hogy a rómaiak, fejlett közigazgatással, jogrendszerrel, és hadsereggel megvalósították a Pax Romana-t, amit a meghódított népek elfogadtak, és beilleszkedtek az új rendszerbe. Egy kivételével.
Volt a közel-keleten egy vallási fanatikus, gazdaságialag, társadalmilag elmaradott nép, iletve vallás, amely nem volt hajlandó elfogadni ezt az uralmat, söt a lázadások során római polgárokat mészárolt le, müvészeti kincseket pusztított el, és nem volt elfogadni egy, a sajátjánál egyértelmüen sokkal fejlettebb társadalmi rendszert. Különbözö irányzatai egymást is ölték, amikor pedig elmenekültek erröl a helyröl, gazdasági menekültként, nemhogy beilleszkedtek a társadalomba, de megörizték korábbi szokásaikat, söt terjeszteni is kezdték a vallásukat. (Jó, persze Ábrahám az edénykészítö rendes arc, dehát ugye a többség nem ilyen, és soha nem lehet tudni, mikor hülyülnek meg.) Különösen veszélyes szektájuk a keresztények voltak, akik a legvirulensebben terjeszkedtek, söt számos zavargást idéztek elö, söt végül még magát a birodalom szvét, Rómát is felgyújtották.
Nohát, anno kb. így láthatta a zsidókat és a keresztényeket egy átlag római polgár. Így akár már ismerös is lehet a dolog.
Itt a fórumon senki sem mondta, devereauxnak, hogy a zsidók, vagy keresztények hamísítók vagy ferdítök lennének. Ha legalább 10 alkalmommal nem próbálta neki elmagyarázni valaki, mi is a muszlimok hozzáállása a Bibliával kapcslatban akkor egyszer sem.
Ez csak az ö vesszöparipája, és egyszerüen csak veszekedni akar. No persze aki mindenáron be akarja tiltani azt, hogy te vagy én muszlimok legyünk itt Magyarországon, annak valóban az kell, bemesélje magának, hogy mi veszélyt jelentünk rá, és MI törünk Ellene, nehogy önképe, amely toleránsnak látja magát, csorbát szenvedjen.
Tényleg lehet az, hogy egyesek azt gondolják, hogy a női birkozóbajnokság az, ami feltétlenül szükséges a nők szabadságához? Én is láttam ilyet reklámozni egy diszkó plakátján idehaza. Hát, igazság szerint, inkább a férfiközönség számára élvezet, mint a szereplőknek. Ha egy nő pedig mindenképp birkóni akar, éljen vallásos életet, s a Pradicsomba örökké birkózhat!
Azok a muszlimok, akik azt mondják, hogy akár a zsidók, akár a keresztények hamisítók és ferdítők, nem járnak el túl bölcsen. Nem hiszem, hogy a muszlimok dolga lenne az ilyetén minősítgetés. Sokkal inkább azzal a nagyszerű dologgal érvelnék, hogy Isten garanciát vállalt arra, hogy megőrzi a Koránt és a Próféta (béke legyen vele) életviteli módszerét: "Bizony mi küldtük le a megemlékezést (Korán és Szunna), és bizony megóvjuk azt." (Korán, Hidzsr - A dűnevidék című 15. szúra, 9. ája). Vajon ezzel azt akarod mondani, hogy mindenki köteles megmaradni apái vallásában?
Váljék egészségükre. A megitélés szubjektív, térnyerésnek azért még nem érzem, de tévedhetek:)
Nem hiszenm azt sem hogy meg kellene varjuk mig a masik oldal is tesz lepeseket felenk
Ezt én nem is mondtam. Azt, hogy vagy kölcsönös a közeledés, ez a méltányos, vagy pedig egyoldalú a közeledés, és az értékrended feladásával jár. Semmit sem kell tenni, legfeljebb levegőt venni percenként 4-5 alkalommal. Minden többi rajtunk áll, hogy megtesszük, vagy nem.
Akihez/amihez te alkalmazkodsz, attól függésben vagy. Az ember mindig az erősebbhez, a megváltoztathatatlanhoz alkalmazkodik.
Orultem regi barat,a valszodnak es sokal persze egyett ertek.Egyes dolgokkal nem.Peldaul azt hiszem es latom persze az en nyugati vilagomba ha neha hazaterek oda:
-igenis eleg sok iszlamra attert embert ismerek a kozelembe sot a kozeli korombe is egy okos elso tanulos eretsegizett finn kisleany akit most vettek eppen fel egy ir egyetemre orvoshallgatonak,szisztematikus latogatja magatol,tehat nem egy fiu miatt a helsinki moscheet es tanulja az iszlamot.
Van egy okos zsido jo baratom is szinten Ausztriaba aki mar at is tert...
Egy idosebb baratom egy becsi jogaszkollegam,igaz ,egyiptomi feleseggel,de mar 20 ev hazasag utan ,harom nagy gyermek apja most akar atterni.
Nem hiszenm azt sem hogy meg kellene varjuk mig a masik oldal is tesz lepeseket felenk,mert nekik nagyobb nehezsegeket kell lekuzdeni az elso lepesnel mint nekunk.
Szeretnem ha mas kollegank is valszolna a kerdesekre ..
Egyrészt annak is van helye a Nap alatt, másrészt, ami nem ingem, nem veszem magamra.
Egy logikus kérdésfeltevés, hiszen ő relativizálja, kevésbé fontossá teszi a női birkózóbajnokságot, mint a személyes üdv szempontjából értéktelen, jelentéktelen dolgot. Ezzel egyet is értek, ezzel azonban öngólt rúgott, hisz ami jelentéktelen az üdv szempontjából, azt tiltani is jelentéktelen, még ha túlbuzgóságból, szemellenzősségből, szűklátókörűségből meg is teszik.
A muszlimok meg azt mondják, hogy "tiszteljük ám őket, de azért hamisítók és ferdítők."
Ez aztán a "respect", ugye?
Nem kívánom letéríteni őket, de ugyanakkor elvárható, hogy ezt ők se tegyék másokkal, ha már ennyire kényesek a letérítésre. ha pedig nem kényeskednek, akkor minek kényeskedjünk velük szemben? What you give is what you get.
Nem csodálkozom, hogy a muszlimokat le akarod téríteni az "igaz útról". Isten rólad ezt már 1400 éve közölte: "Sosem lesznek elégedettek a zsidók és a keresztények veled addig, amíg nem követed az ő vallásukat." (Korán, A tehén című 2. szúra, 120. ája). De minek is követném valamilyiküket is, hiszen egymásról is így nyilatkoznak: "A zsidók azt mondják, a keresztények nem követnek semmit. A keresztények azt mondják, a zsidók nem követnek semmit, annak ellenére, hogy mind saját Könyveik idézik." (Korán, A tehén című 2. szúra, 113. ája)
Biztos, hogy a női birkózóbajnokság minden alfája és omegája? Csak ezen múlik, hogy valaki a paradicsomi kertekbe jut-e? Egyébként megnyugodhatsz, Magyarországon kb. naponta egy ember veszi fel az iszlám vallást, tehát nem ritka, mint a fehér holló. A többségük pedig nő, akik inkább a boldogságukkal törődik, mintsem a bangladesi úszóhóborttal. Tudod: "Boldogok a hívők" (Korán, A hívők című 23. szúra, 1. ája).
Persze ettől a cikktől sem vagyok elragadtatva... Amerika ha akar, harcoljon az erőszak ellen, de az ilyen névhasználat szerintem csak olaj a tűzre. Ha muszlim lennék, biztos berágnék azon, hogy Prófétának nevezik az ellenem fordíottt harci fegyvert.
Ha már ilyesmi jut eszükbe a Pentagonban, akkor át kéne olvasniuk a Koránt, és megtalálniuk azokat a passzusokat, melyeket sértenek a mai iszlám gyakorlatával.
Az amerikaiak bevetik a Prófétát Irakban
november 30. 12:04 [MTI]
Az amerikai hadsereg Irakban Prófétának keresztelt harceszközzel akarja felvenni a küzdelmet többek közt a Mohamed Haderege nevű lázadószervezettel. A Proféta az Egyesült Államok által legutóbb kifejlesztett felderítő berendezés, amelyet személyzet nélküli páncélos járműveken lehet alkalmazni. Az izraeli titkosszolgálathoz közel állónak tartott Debkafile internetes honlap szerint az amerikai hadsereg rövidesen negyven ilyen katonai járművet küld a harctérre. A felderítő járművet a legmodernebb elektronikával szerelték fel: műholdas összeköttetéssel rendelkezik, saját számítógépes rendszere a katonai intranet hálózatára csatlakozik, munkáját összetett radarrendszer segíti. A szerkezet emellett a másik fél technikai berendezéseiben elektronikus zavarokat okoz. A Próféta megzavarja az ellenség mobilhívásait, tönkreteszi a távirányítású pokolgépek irányítószerkezeteit, és képes megszakítani az iraki harcosok számára akár más országokból elektronikus úton érkező utasítások leadását is.
Még egy kiegészítés az iszlám európai "térnyeréséhez". Ilyen szabályokkal, mint amelyeket itt leírnak, nem könnyű Európában európai hívőket toborozni. A mormonoknak sincs könnyű dolguk, náluk a kávé, és teaivás is bűn, dohányzásról, alkoholról nem is beszélve, de náluk azt hiszem szabad sportolni a nőknek.
Bangladesi tüntetés a női úszódresszek ellen
Közel kétezren tüntettek a bangladesi Chandpur utcáin egy úszóverseny ellen, miután a 10 kilométeres távon induló négy hölgy ruházata felháborította az iszlám vallás híveit.
"A dresszek túlságosan sokat mutatnak a nők testéből, ami nem megengedett dolog" - érvelt Khawja Oliullah, a demonstráció egyik főszervezője.
Az ázsiai ország szigorú törvényekben szabályozza a nők életét, ennek ellenére néhány még radikálisabb iszlám csoport olyan szankciót is bevezetne, hogy a gyengébbik nem képviselői egyáltalán ne sportolhassanak.
A hónap elején női futballtornára is sor került Bangladesben, míg röplabdában, kézilabdában, úszásban, cselgáncsban és karatéban már korábban megtörtént az áttörés. Júliusban ugyanakkor három fundamentalista csoportnak sikerült meghiúsítania az első alkalommal kiírt női birkózóbajnokság lebonyolítását.
mennyire es miert kap ujra a hit egy ilyen nagy fontosagot
Szerintem mi, fórumozók torzan látjuk, az egész társadalomra vetítve lényegesen alacsonyabb a hittel-vallással-filozófiával foglalkozók aránya, mint gondoljuk. Csak mi inkább ebben a körben szeretünk mozogni, erre a rétegre fókuszálunk, és emiatt önkéntelenül többnek gondoljuk.
mivel hodit mint egyetlen ma sikeres vallas,az iszlam,egy teljesen idegen kultura kozepen?
Szerintem egyáltalán nem hódít az iszlám, hanem az történik, hogy Európába költöztek iszlám vallásúak Közel-Keletről. Európai, keresztényként született ember, aki áttér muzulmán hitre, ritka, mint a fehér holló. Van, de a kivétel erősíti a szabályt. Egy szabadabb vallásból egy korlátozóbba a legritkábban vált valaki.
mennyire lehetseges a kategorikus parancsokat ado Profetanak kozel masfelevezred utan is ,megtartatni a mas korulmenyek kozott hozott es mas korulmenyekeben elokkel ,a tanitasainak szo szerinti betartasat ?
Úgy, hogy a Próféta parancsát a mai iszlám kijátssza! Tilos kamatot szedni, ők mégis iszlám bankot alakítanak, és megideologizálják, hogy a kamat nem kamat, hanem használati díj, és bűntudatuk elnyomására adakozgatnak a banki profitból. Hasonlóan azon izraelitákhoz, akik pénteken egy sékelért eladják a cégüket egy megbízható kereszténynek, és vasárnap egy sékelért visszavásárolják, hogy "betartsák" azaz kijátsszák a szabályt.
Annak idején Alexandriában a kikötőben állt a hajónk, és az egyik arab whiskyt kért tőlem. Az égre mutattam, és mondtam: Allah shuf, (Allah látja). Ő erre azt mondta, nem baj, majd kólát öntünk a tetejére és Allah kóla shuf (Allah majd a kólát fogja látni).
-hogy fer el a mindennapokban korszeru ismeretek eszkozeit hasznalo es tudomanyt koveto johiszemu muszlimnal a parhuzamos kategorikus percepteket megkovetelo hit? Lehet-e muszlimkent,egyszerre ket vilagban,ket ertekvilagban es ket eszme vilagban elni ?
Kis jóindulattal "pragmatikusnak" nevezett hozzáállással lehet. Allah kóla shuf. A régi rendszer sem volt mindenütt egyforma. Szovjetúnióban ortodox, Koreában, és Albániában, egy ideig Kínában ultraortodox, rólunk azt mondták "gulyáskommunizmus".
mennyire vagyunk -mi a nem muszlimek- toleransak,mennyire kellene toleransak legyunk ahhoz hogy ne sertse eletunk vitelet az importalt iszlam?
Minden pólus átcsap egy idő után az ellentétébe, a közép középen van. Jelenleg a túlzott toleranciából vált át Európa a zéró irányába, mert toleranciájával visszaéltek. De ez természetes jelenség, mindenki azt, és annyit tesz meg, amennyit megengednek neki, mindenki igyekszik feszegetni a határait.
hol kezdodjon az onvedelem ,kell egyaltalan onvedelem vagy hagyuk ezt az automatikus integralo de ugyanakkor vedekezo mechanizmusunkra ?
Védekeznünk akkor kell külön, ha észrevesszük, hogy védelmi, immunrendszerünk meggyengült, és megbetegedtünk.
ha a veszelyt realisnak tartjuk,a fenyegetest meg elkerulhetetlenek,lehetunk mi magunk is erobol tenykedok ?
Mi is kijátszhatjuk "Prófétánk" Jézus tanítását, aki azt mondta, ha arculütnek, tartsd oda a másik arcodat is. Ez önmagában legitim lenne, csak ne áltassuk közben magunkat azzal, hogy keresztények, és Jézus követői vagyunk.
hogy talaljuk meg a kozosseget az iszlammmal de foleg a muszlim tarsainkkal annelkul hogy engednenk sajat ertekrendszerunkbol ?
Amit keresel, fából vaskarika. De létezik olyan hogy legkisebb közös többszörös, csak ez minél bonyolultabb szám, annál magasabban van. Minél inkább felül tud emelkedni mindkét fél a korlátain, annál inkább lehetséges a közösség. Ahogy Te kérdezed Mumukám, hogy mi találjuk meg a közösséget, úgy csak saját értékrendszerünk feladása árán lehetséges. Kompromisszum, egyesség, béke mindig kölcsönös kiegyenlítődés útján jöhet létre!