Az Öt géniusz nagyon kezdetleges mint modern-tudományos elmélet.
Ha leteszed mellé a Scientia Sacrá-t, akkor már egy ölég nagy szabású látomás a kozmoszról, az ember életéről - és Magyarországról.
Én mint olvasmányt somolyogva tettem le annak idején a 70-es években.
Köszönöm, hogy olvasnivalóval kínálsz, kedves VangSo, de az említett előszót kénytelen voltam elolvasni (irányultság, oktatás, kenyérkérdés ilyenek...)
A kritikát meg - a mostanit - bárcsak nereusz is annak láthatná, mint Te ilyen rokonszenvesen körülírod.
Derrida könyveket ír, Kulcsár Szabó Ernő könyveket ír, Hamvas Béla könyveket írt. Mi a probléma?
A kritika pedig saját jelenlétünk abban, amit olvasunk.
végre egy igaz szo
nem kritizálni kell
meg derridát idehozni
kulcsár sz ernöt pláne
nem hanem megélni vagy a szerint élni amikröl irt pl :legujabban kiadott Magyar Hüperion .....
is jo irány
Azzal kapcsolatban, hogy szerző kinek ír stb. érdemes elolvasni Charles Baudelaire Mesterséges mennyországok c. könyvének Baudelaire által írt előszavát. Az egyik legjobb szöveg a témában.
Lassan ott tartok, hogy nem tudom, hogy ki kellett adni-e egyáltalán.
Az olvasás, az csak szép földi - evilági - gesztus volt? Egyáltalán, nem fényűzés gondolkozni, amikor vannak, akik gondolkoznak helyetted? És ha már az összes szentiratot letettük, ott van isten, ő majd elrendezi a dolgainkat. Így gondoltad? De ilyen dolgok szvsz. nem tartoznak a hithez.
Elbújni annyit jelent szvsz., hogy megtévesztve változtatom a helyemet, nem vagyok a helyemen, nem azon a helyen vagyok, ami engem illet, elérhetetlenségbe öltöztem.
Köze van az aszkézishez, de csak pszeudoegzisztenzia, számára nem kezdődik élet. Nem kezdődik ilyesmi sem, hogy nem tudás arról, ami lesz, hiszen tudása sincsen arról, ami lesz, mivel a lesz kicsit időszerűtlen számára.
Mit tudsz ajánlani? Hiszen elbújni a helyes vallásban, a helyes életvitelben, a helyes, tehát normális létben is lehet.
A belső, küzdelmes alkímiai folyamatban nem lehet elbújni?
De honnan van ez az önmagunkat őrizgető, kímélő magatartás?
Nem a hatalomhoz van köze inkább? Akár minden aszkézisnak.
Nos, azt hiszem nem vitatkozunk semmiben. Ezért írtam korábban, hogy a probléma ott van, hogy az emberek szeretik megspórolni a saját erőfeszítést, "a belső, küzdelmes alkímiai folyamatot", átveszik a kész véleményt oszt jó, s már nekem is van és jól elbújok benne. Csak semmit nem megtapasztalni, úgy belülről...
"Lehet-e az igazsággal minden fertőződés, vérbaj, nemibaj, agytaplósodás stb. nélkül egy ágyban hálni? Manapság. Azzal a sallangmentessel.".
A megtapasztalt Tapasztalhatatlannnal.
"Ha nem téped össze, segít, ha összetéped: olvasd."
Kicsit billentettem a szövegen.
Szerettel: nereusz.
P.s.:
A filozófiának tényleg le kell mondani arról, amiről esküdözött, hogy lemond: az ún. az életre tanításból.
Kant, Hegel már megjárta, Nietzsche is, Schoppenhauer is.
A vallásnak tényleg le kell mondania a "tapasztalati világ" fölötti gyámkodásról.
Nem mondom, hogy ezzel minden megoldódott.
Szeretettel: nereusz.
De, gondolom, Hamvas kapcsán is el lehet mondani, hogy se filozófus, se guru.
Attól még van helye. Lehet, hogy neki van igaza, és a "tanítvány" helye a legmegfelelőbb. számára.
nem igazán értettem legutóbbi hozzászólásodat, mintha mintha az utolsó mondatból is hiányozna egy-két mondatrész, vagy nem is tudom, lehet, hogy már én vagyok teljesen elbutulva. Megtennéd, hogy egy kicsit jobban kifejted, mire gondoltál? Bosszant, hogy nem értem. Előre is köszönöm.
Kedves VangSo!
Ha egy szútra segít, olvasd, ha nem tépd össze.
A zárt fiozófiai iskolák, szép és időszerű (és Hamvast tekintve, nincsenek ellenfelei, de állandósult) a jelző, az igazsághoz való viszonyuk arányában lettek zártak, ahogy mondád. Nem akarok olyan mezők aratója lenni, ahol nem vetettem, tehát (ez a tehát inkább a mai, zsurnalisztikus igazságok ellen) azt kellene megtekinteni, hogy hol áll az igazság. Lehet-e az igazsággal minden fertőződés, vérbaj, nemibaj, agytaplósodás stb. egy ágyban hálni? Manapság. Azzal a sallangmentessel.
"Ha nem téped össze, segít, ha összetéped: olvasd."
köszönöm az idézetet, nagyon jó és jellegzetes példája annak az iszlám szúfi vonalnak, amely hisz az „igazságra kiválasztott kevesek” c. történetben. Ennek persze egy szép nagy kövér hagyománya van a görögtől (misztériumokba való beavatás, zárt filozófiai iskolák pl. püthagoreusok stb.) a zsidókon keresztül (kiválasztott nép, plusz a misztikus kabbala fokozatai) egészen ázsiáig (pl. buddhista megvilágosodottak, Kínában a Lo-hanok – halhatatlanok stb.). A lényeg mindig ugyanaz: egyfajta tiszta, sallangmentes Igazság, amit ezek a kiválasztottak „színről-színre” láthatnak. A vicc persze az,. hogy ez az ún. Igazság csupán tapasztalati úton elérhető, átélhető, nyelvileg nem leírható, ábrázolható. Ennek pedig az a következménye, hogy a nyelvi megközelítés mindig szimbólumokba, körülírásokba, esetleg a megnevezés elhárításába fut (e miatt a közvetlen tapasztalat miatt olyan fontos máig ázsiában a személyes mester-tanítvány kapcsolat).
Ugyanakkor az Igazság a tanítványban és nem a mesterben van (ő már jó esetben megtalálta a sajátját), a mester maximum bába lehet, a tanítvány nem „veheti át” a mester igazságát. Mindezt azért írom, mert persze, mindent lehet, Hamvas kreatív módon átértelmezheti stb. az általa ismert hagyományelemeket (átírhatja a „helyiértékeket” a rá jellemző, neki tetsző globális végeredmény érdekében), nagyot téved azonban, aki szimplán és egyszerűen lekoppintja ezt a szubjektív térképet, receptet. Én emiatt szeretem hangsúlyozni, hogy meg kell nézni a főzéshez használt „hozzávalók” eredeti minőségét, kontextusát is (már amennyiben ez egyáltalán lehetséges), hiszen, ha nem készételt akarunk enni, hanem magunknak akarunk főzni, akkor ez elengedhetetlen a saját út megtalálásához (ettől persze még az ember használhat szakácskönyveket).
Ezt azt hiszem nemigen lehet megspórolni, hiszen az olyan végső Igazságok, mint hogy „Minden egy”, „az van lent, ami fent…” stb. e nélkül a belső, küzdelmes alkímia folyamat, és főként a személyes megtapasztalás nélkül csupán szalonokba való, súlytalan aranyköpések lesznek.
A több alkalommal is előfordult „Hamvas-hívőséggel” kapcsolatban: szerintem Hamvasra is igaz, hogy nem szabad szent tehénként tekinteni rá, vagy arra, amit ír, hiszen ez olyan, mintha érfogókkal akadályoznánk a vérkeringést, a zenben erre azt mondják: „ha egy szútra segít, olvasd; ha nem, tépd össze”.
Azt hiszem igazad van a "visszatéréssel". Hamvas nemigen nézett vissza. Kemény Katalin írja a könyvében, hogy mikor élete vége felé valaki a Scientia Sacrára (az első-második rész) hivatkozott előtte, Hamvas megjegyezte, hogy "hol van már ő az S.S.-hez képest".
A Hamvas "hívéssel" az is probléma, hogy úgy látom mindenki kimazsoláz valamit - egyes műveket, mondatokat, "utakat" - az életműből, de az egésszel nem kíván foglalkozni, mert vannak máshol oly részek, melyek kényelmetlenek számára.
Kedves VangSo!
A 87. hozzászólásod tovább mozgatta az agyamat. Ha jól értelmezem, azt sérelmezed, hogy Hamvas a vallást, a tudományt, a kultúrát "nem helyiértékén" kezeli. Persze, mert ezen a helyi értéken már túl van.
Íme egy idézet - nem Hamvastól, hanem egy a XII.században élt arab filozófustól, Abú Bakr ibn Tufajltól (A természetes ember - Hajj ibn Jakzán) - , talán kiderül belőle, hogy mire gondolok.
"Aztán aziránt érdeklődött, hogy milyen vallási szabályokat és szertartásokat ismer még Aszál. Az pedig beszélt neki az imádkozásról, a kegyes alamizsnáról, a böjtről, a zarándoklatról, és még sok hasonló szertartásról.
Hajj ibn Jakzán vállalta mindezeket a kötelességeket, és kész volt engedelmeskedni a vallás előírásainak, amelyeket az foglalt össze, akinek igazmondása nem tűr semmi kétséget.
De két dolog továbbra is csodálattal töltötte el, mivel semmiféle bölcsességet nem talált bennük. Először is: miért mond ez a küldött olyan gyakran hasonlatokat és példabeszédeket az embereknek, amikor az isteni világról beszél? Miért óvakodik a meztelen igazság kimondásától? Az embereket súlyos tévelygésre kárhoztatja azáltal, hogy testi sajátosságokról beszél, tehát a Valóságos lényegéhez olyan dolgot társít, amely tőle távol esik, és amelytől Ő mentes. Ugyancsak homályos a kiegyenlítődésre és a vezeklésre vonatkozó tanítás is. Másodszor: miért köti magát ezekhez a vallási szabályokhoz? Miért engedi meg a gazdagságot, miért engedélyezi olyan bőséggel a táplálékot, ha az a helyes, hogy az ember megszabaduljon az ilyenféle léha időtöltésektől, és az igazság felé forduljon?
Ez a gondolat azért ötlött fel benne, mert az volt a véleménye, hogy az embernek csak annyi táplálékra van szüksége, hogy életét fenntarthassa, mivel a bőségnek semmi becsülete nem volt előtte. Látta a törvénynek a bőségre, a kegyes alamizsnára, a kétoldalú szerződésekre, az uzsorára, a törvények vagy a bírák mérlegelése szerint kiszabott büntetésekre vonatkozó rendelkezéseit, és mindezt idegennek és feleslegesnek érezte.
- Ha az emberek ismernék a dolgok lényegét - mondotta magában - , bizonyára elfordulnának az effajta dőreségtől, és az igazság felé törekednének. Akkor pedig mindezek a rendelkezések feleslegessé válnának. Mert akinek tiszta életet biztosít a kegyes alamizsna, annak nincs szüksége javak birtoklására, melyeknek ellopásáért a vétkest kezének levágására, nagyobb tolvajlás esetén pedig halálra ítélik.
Aki túl mélyen merül ebbe a gondolatba, azt hiszi, hogy minden ember természetétől fogva kiváló, mélyreható szemléletű és erős lelkű. Az ilyen nem ismeri fel az emberek szellemének tunyaságát és gyengeségét, ítéletük hamisságát, állhatatlanságukat, és nem tudja, hogy mind olyanok, "mint a barom, sőt a helyes úttól még távolabb tévelyegnek." Szánakozás töltötte el az emberek iránt, és vágyakozás, hogy elvigye nekik az üdvösséget, ezért elhatározta, hogy elmegy közéjük, és feltárja nekik az igazságot világos és közérthető szavakkal. Közölte tervér Aszállal, és megkérdezte, tud-e módot arra, hogy eljusson az emberek közé. [...]
Partra szálltak és bementek a városba. És amikor Aszál barátai látogatóba jöttek, ő elmondotta nekik Hajj ibn Jakzán történetét. A barátok csodálkozva, érdeklődő arccal, tisztelettel és hódolattal eltelve fogták körül Hajj ibn Jakzánt. Aszál elmondta neki, hogy ez a baráti gyülekezet értelmesség és lelki mélység tekintetében minden más társaságnál különb, és ha őket sem sikerül az igazságra vezérelnie, még kevésbé számíthat sikerre a tömegnél.
A sziget feje és uralkodója Szalámán volt, Aszálnak az a barátja, aki a társas életet válsztotta, és meg nem engedettnek tartotta a magányosságot.
Hajj ibn Jakzán tanítani kezdte őket, és a bölcsesség titkainak fejtegetésébe merült. De alig emelkedett túl az avatatlanok értelmén, alig fogott hozzá a szíveket betöltő előítéletek ellentmondásosságának kifejtéséhez, azok egyszerre elkomorultak. Lelkük lázadozott az ős beszéde ellen, szívük nagy haragra gerjedt, ámbár udvariasságból az idegen iránt, és tekintettel Aszálra, palástolták indulataikat. Hajj ibn Jakzán pedig éjt nappallá téve tanította őket; az igazságot fejtegette nekik elvontan és közvetlenül egyaránt. Szüntelenül ijesztgette és rémítette őket, pedig ezek, alapjában, derék emberek voltak, és az igazság után is áhítoztak, de ter,észetük gyarlósága miatt nem a helyes úton keresték, nem úgy értelmezték, ahogy kellett volna, és nem ezt vizsgálgatták, hanem az emberek valódi természetét akarták megismerni.
Hajj ibn Jakzán lassan elkedvetlenedett, és lemondott arról, hogy meggyőzze a szívűket. Mikor az embereket közelebbről is szemügyre vette, látta, hogy "mindenki megelégszik azzal, ami éppen előtte van, ezért Alláh helyett a szenvedélyt választják, Alláh helyett a szenvedélyt imádják", elpusztítják magukat a világi dolgokért, melyeket "addig gyűjtögetnek, míg a sír be nem fogadja őket". Látta, hogy minden figyelmeztetés eredménytelen, minden jó hasztalan, és a vitatkozás csak makacsságot szül bennük. Nincs olyan út, amely a bölcsességre vezethetné őket, így hát nincs is benne semmi részük. Alantas dolgokba merülten élnek, "és a gazdagság, amelyet olyan nagy hévvel hajszolnak, úgy belepte már szívüket, akár a rozsda. Alláh lepecsételte a szívüket és a fülüket, és fátyolt borított a szemükre. Kemény büntetés vár rájuk."
Látta, hogy a büntetés fátyla betakarta őket, hogy az eltaszítottság sötétsége borult rájuk, hogy alig van közöttük, aki ismerné a vallást. Látta, hogy mindenkit csak a földi dolgok érdekelnek, "hogy ezek háttérbe szorítják a vallás előírásait, bármilyen könnyűek is legyenek azok, és potom áron eladják őket", "hogy a kereskedés és az üzlet elfordítja a szívüket Alláhtól, a Magasságostól, hogy nem rettegnek a naptól, amikor a szívük és szemük visszaszáll Hozzá.", - s mindebből teljes bizonyossággal megértette, hogy ezeknek az embereknek a tiszta igazságrólbeszélni hiábavaló fáradság lenne, erkölcsi magatartásuk megjobbítása teljességgel megvalósíthatatlan.
Megértette, hogy a legtöbb ember csak annyi hasznot lát a vallási törvényekben, amennyit földi életében hasznosíthat. Csak az a fontos számukra, hogy a tulajdonukban lévő javakat háboríthatatlanul birtokolhassák, és élvezhessék a könnyelmű életet. Tudta, hogy ezek nem lesznek részesei az örök boldogságnak, alig néhányuk kivételével, "mivel az örök életet akarják, a hívők, komoly áldozatokat hoznak a túlvilági boldogság elnyeréséért; de aki istentelen, és a földi életet választja, annak lakása a pokolban leszen."
Mi lehet keservesebb, mi lehet mélységesebben nyomorúságos, mint az emberek, ha tetteik alapján ítéljük meg őket? Ha végignézzük életüket a születéstől a halál pillanatáig, egyet sem találunk, akinek ne lett volna végső fokon valami része az alacsonyrendű dolgokban: gazdagságban, gyönyörök hajhászásában, vágyak betöltésében, harag kitombolásában, jólétet jelentő rangban, vagy akár hiúságból, akár testi épségének érdekében végzett vallási szertartásban. "Nincs más csak sötétség sötétség felett egy mély tengerben. És senki nincs közöttetek, aki ne lépne be oda, mert ez a ti Uratoknak kinyilatkoztatott rendelése."
Mikor megértette, hogy ilyenek az emberek, hogy túlnyomó többségük az esztelen állatok színvonalán él, felismerte, hogy minden bölcsesség, útmutatás és jóakarat benne foglaltatik a Küldött szavaiban, és a vallási törvények rendelkezéseiben, és ezekből nem lehet sem elvenni, sem hozzájuk adni.
Rájött, hogy az emberek különböző célra születtek, és mindegyik arra a célra az alkalmasabb, amelyre született. "Ilyen volt Alláh azokhoz, akik nem többek ennél. És te nem találhatsz Alláh magatartásában semmi változást." Ekkor Hajj ibn Jakzán Szalámánhoz és annak társaihoz ment, bocsánatot kért tőlük addig elmondott beszédeiért, kijelentette, hogy ezentúl ő is hasonlóképpen vélekedik a dolgokról, mint ők, és minden erkölcsi szabályukat a magáénak ismeri el. Ajánlotta, hogy vizsgálgassák tüzetesen a hagyományos törvényeket és a vallási szertartásokat, hogy óvakodjanak magukat olyasmibe ártani, ami nem tartozik rájuk, és ne higgyenek megfontolatlanul homályos igazságokban. Intette őket, hogy őrizkedjenek minden eretnekségtől, és minden olyan dologtól, amely alkalmas a szenvedélyek felkorbácsolására; kövessék erényes őseiket, és utasítsanak el minden divatos újdonságot. Buzdította őket, hogy ne hanyagolják el a vallási törvényt, és távolítsák el maguktól a közönséges emberek ragaszkodását a földi javakhoz. Kiváltképpen ezekre figyelmeztette őket, mert ős és barátja Aszál felismerték, hogy az ilyen nyájszerű és tehetetlen emberek számára nincs más út az üdvösség felé. Ha megpróbálnák eltéríteni őket a megszokott élettől, és az elmélkedés magasságai felé vonni, csak mélységesen megzavarodnának, de képtelenek lennének a boldogság elérésére;elveszítenék az utat, és rossz véget érnének. De ha halálukig abban az állapotban maradhatnak, amelyben élnek, elnyerik majd az üdvösséget, és azok között lesz majd a helyük, akik a jobb oldalon fognak állni. "Ami azokat illeti, akik hamarabb érkeznek, azok előbbre fognak kerülni, és közelebb jutnak Hozzá." Aztán búcsút mondtak az embereknek, és eltávoztak közülük. Alig várták, hogy visszatérhessenek a szigetre [...]
Valami hasonló lehetett Hamvas problémája is.
El kéne gondolkozni, hogy végül is kinek írt?
Nem pusztán "biológiai funkció" volt nála az írás?
És miket írt volna, ha kiadják?
Lassan ott tartok, hogy nem tudom, hogy ki kellett adni-e egyáltalán.
Tarka a névsorod. Persze Hamvas a nem írás embereit (Krisztust, Buddhát, az utolsó Zarathusztrát, különböző kultikus objektumok névtelen elkészítőjét, ismeretlen szerzőiségű iratok terjesztőit, illetve felbukkanásukhoz kötődő neveket) is megidézi.
A mű ideköt. Márpedig ne kössön semmi. Ezt nem egy helyen, de különböző intenzitással fejti ki. Szvsz. ahogy életkorában előre haladt, annál kisebb figyelmet szentelt a visszatérésnek. Zavarta minden mű- és üdvpánik.
A végén már az Evangélium vaskos diadalmassága is zavarhatta. Pál meg kimondottan ellenszenves volt neki. No nem annyira, mint Nietzschének, aki az "első kereszténynek" kijáró vaskos és vitriolos tollal ragadja meg az apostolt, érdekes itt persze, hogy mindketten (Hamvas is, Nieztsche is) prédikátorok sarjai.
Bergyajevtől keveset olvastam.
Bár hiúsági kérdésnek tartja, de könyvét ő is megírja megírja.
Nem, ezt Augustinusról írja talán, vagy valamelyik egyházatyáról.
nereusz (80): Ki hasonlítható Hamvashoz? Magyart nem tudok. Nemzetközi szinten a német Frithjof Schuon. És (ez abszolút magánvélemény, s lehet, hogy hülyeség - így érzem), hogy nagyon hasonló uton kezdtek elindulni az alábbiak: Simone Weil, Nyikolaj Bergyajev, sőt Albert Camus. Egyikük sem élt annyi ideig, mint Hamvas. Érdekes lenne tudni hova jutott volna Weil vagy Camus 60 éves korára.
VangSo (82): Szerinted lehet a filozófiát (s főként a metafizikát!) tudományos szigorral művelni? Egyáltalán tudomány-é a filozófia? Szerinted fejlődött-e a filozófia mára valamit is a Védákhoz, a görög filozófusokhoz, vagy Nágárdzsunához képest?
VangSo (87): Tudós vagy Vátesz?
Tudod: analógia, dialektika, egységlogika.
Tudományosság: érdekes, az etnográfusok és vallástörténészek a mai napig szívesen hivatkoznak Frazerre (Aranyág). Ő mennyivel tudományosabb? Kár lenne Hamvastól Bibliakritikát, vagy mítoszkritikát várni. Ha a Szentkönyvekhez nyúl pusztán egy dolog miatt teszi a normalitás, a normális ember keresése miatt (talán nem véletlen, hogy ezekben a forrásokban találta meg). Ha csúsztat, hát csúsztat. Te is kimondtad a kulcsszót: Univerzális látásmód. A kritikai vallástörténetet hagyjuk mondjuk Eliadéra.
Hamvas kinyilatkoztat, mondod. Így van. S ezt ő mikor tagadta? Az embernek a személyes kinyilatkoztatás állapotában kell élnie, különben eljut oda amiről nereusz ír a 98. hozzászólásban. Hol akkor a problémád? A gond ott van, amikor valaki az üres fejébe belehelyezi Hamvas kinyilatkoztatásait, s máris van véleménye mindenről, mindenféle kritika érvényesítése nélkül (ez persze bármilyen ideológiára igaz) - s a legtöbb ember úgy tűnik így működik.
Jó, hogy a Sziget-kört említed, kedves VangSo.
Valaki szólhatna már J. Derridának, hogy jó Kulcsár Szabó Ernőre legalább hivatkozzon legközelebbi munkájában, hiszen Kerényi Károlyra Huizinga is hivatkozott a Homo Ludensben (Szeged és1944 a magyar fordítás éve, de ez komoly).
Szeretettel: nereusz
Gondolom azért adnak ki Pécsen ilyen jellegű műveket, mert mostanában ott van Kulcsár Szabó Ernő, H. Nagy Péter stb. Persze hogy jó lenne, ha az egykori Sziget-körhöz tartozó emberkéket (Várkonyi, Hamvas, Weöres Sándor!) is kiadogatnák Pécsen, de a világ persze azóta jól összekutyulódott. Örüljünk, ha megjelennek egyáltalán valahol.
Azt tudom, hogy a Könyvműhely (az a kiadó neve) mostanában adja ki a teljes Várkonyi-életművet.
Így kell nekünk életműveket ellehetetleníteni, majd kiadni, majd pocskondiázni, majd kussolni róla, ha a külföld egyszer majd rákérdez, majd megint ugyanazon életmű mögé állni. S tekergetni a nyakat, hogy ki késlekedett beállni a sorba.
Szerencsére ez a polgár...
Azért jólesett, hogy valakitől még Várkonyi Nándorról is hallani.
Az ember ugyan a pécsi topicban várná ezt, de a pécsiek Derridát adnak ki orrvérzésig, meg Lyotard-t, meg Borost.
"Egyébként még mindig nem sajnálom, hogy nem vagyok Hamvas-hívő."
Egyébként itt van, amit Európában szvsz. túlzásba viszünk.
A filozófiának sohasem a hit a célja.
Hamvas azt nagyon jól látta, hogy az elhazudott egszisztencia egyik megoldása, téli álma a jó meleg vacok: a hit lehet. "Én hiszek, lépten-nyomon vallok is róla, én jó vagyok, betartom a törvényeket, a szabbatot megtartom, üdvöm ezáltal bizosítva van."
Mai fordítása is van ennek a magatartásnak, de mindkettő a jutalomban bízik.
Arra kacsintgat, ami nincs. A vallás kínál jutalmat, megnyugvást, békességet, a hagyomány nem vallás, mindenki azzal az egy adott életével számoljon, amit kimértek számára. Ez a reális, hiteles egzisztencia. Minthogy büntetés sincs, ezért csalunk.
Megérjük - Hamvashoz visszatérve -, amit már néhány esetben láthattunk. Azt ugyanis, hogy előbb lesz valaki ismert külföldön, mint nálunk. Igazából például Kerényi sem tért vissza, és jó idő eltelik, amíg minden munkáját magyarra fordítják.
Miért?
Mert szegény, félművelt az ország, de abban egyik első, hogy nosztalgiával gondoljon Devecserire, a Mitológia Trencsényi- Waldapfelt jelentse számára, Pais professzort esetleg Láng Jánost és alig többet.
"...míg végül őt is kihagyják, és további kihagynivalók után kajtat még néhány "emberi, nagyon is emberi" évszázad, hogy esetleg egészen hamvasivá alakuljon."
Esetleg.
Egyébként még mindig nem sajnálom, hogy nem vagyok Hamvas-hívő.
Kedves Aderson!
Dr. Baumann Miklós (egyetemi tanár, ha még nyugdíjba nem ment), sokat mesélt nekem ezekről az évekről, sőt a "csütörtöki beszélgetések" is szóba került.
Megajándékozlak, kedves Barbar, néhány reflexióval, mivel sokra tartod az enyémeket, sőt dicséred a felfogóképességemet is.
Az életműben központi helyet foglal el a realizálás és az autenticitás kérdése.
Antropológiai-filozófiai alapállás a gondolat, szó, cselekvés kristályosodási pontján.
Ez így túl szép. Mit váltunk valóra, mi fordítódik le hétköznapjainkra, mit váltunk be a normalitás követelményéből életrendünkre nézve? A realizálás kötelezettsége, nyüge, fejtetőre állított világunk fejtetőre csábító gügyögése - mindez esély a kibúvókra. Meg lehet bocsájtani a kibúvóknak?
Csak megbocsájtani lehet. Hetvenhedszer is megbocsájtani. Bizonyos chasszidizmus az evangéliumban. Legalábbis az erőszak hiánya. Amely hiány mindig és minden helyen: normalitás-többlet.
Nincsen abban semmi talányos, hogy a gondolat-fölösleg, a betű-fölösleg, a jótett-fölösleg:
nem megtartandó. És erre a sorsra jut maga a megtartás is. Telítettség az adakozásban. Homályos pontok, hogy az adakozás nem a teherré lett egzisztencia áthárítása-e, továbbá az üdv átruházása nem jelenti-e a teljes anyaggá jelentéktelenedést, olyan pontot, amelyen az ember már nem lehet mikrotheos."Nem megtartani. Semmit nem megtartani. Legkevésbé az üdvöt." (Mágia Szutra)
Mi hitelesít, mi autenticizál egy ilyen azonossági fagypontra játszott létet? Egy paradoxonoktól is lecsupált anyagi anyagtalanságot mi tart egyben? A hit? Elveti a nietzschei vaskalapos valláskritikát, de nem tulajdonít nagy jelentőséget az örökség őrzőinek, a klerosznak sem.
Egyház-koncepciója kifejtetlen, de radikálisan a centrumba vont. Vallástalan istenhitet akar Nietzsche Isten nélküli vallásával szemben. Pascali hatások Hamvasnál. Tisztázni a formátumokat, a kort és a térséget. A formátumok körébe a szellemi hatásokat is bevonni.
Gyaníthatóan: semmi érdemleges, kevés virág egymás sírjára. Kotyogás talán a módszerről, ha ez kollokvium lenne, de most szünetel a beszélgetés. Csak a szünet nem szünetel, A kihagyások, míg végül őt is kihagyják, és további kihagynivalók után kajtat még néhány "emberi, nagyon is emberi" évszázad, hogy esetleg egészen hamvasivá alakuljon.
Sajnos ritkán vagyok netközelben mostanság, így csupán most vettem észre az itteni aktivitást. :)
Később bővebben is írok (remélem nem üldözök el vele senkit a topikból), de most csak annyit röviden, hogy HB szerintem nem tartotta magát filozófusnak (és én sem őt), hiszen szerinte a filozófia (és a vallás és a tudomány) menekülés a valóság elöl, könnyítés és elrejtőzés... Ugye ?;-)
Könnyű ám papolni, hogy így étosz, meg úgy felelősség, megélhetési egszisztencia. Weöres például nem fordított munkásmozgalmi dalokat? (Hogy kifejezetten nagy, gyerekverskötetekben is megjelent "affirmációiról" ne is beszéljünk.)
Egyébként a keleti filozófusok olyan látványosan nem is tudtak politikai szolgálatba szegődni. A keleti annál holisztikusabb gondolkodás, ha érted, hogy miről beszélek.
SZVSZ nem kell Hamvasból akkora ügyet csinálni.
Járt itt egy ember, aki a Kali Yugából megpróbált legalább tantra-yugát csinálni.
Az meg nélküle is lett volna, meg a könyvkorszak abba sem maradt. Most kezd nekilendülni.
Bocs, hogy beleszóltam.
Jó, hogy itt vagy andersen1 a topicodnál. Mert időnként "télleg" kinő
"Hamvas nagyon szépen és pontosan elmondja azt magáról, amiről eddig pro és kontra szó volt - emberi nagyság, tudományos helyett művészi attitűd."
A tudományos attitűddel nekem gondom csak annyi, hogy annak az ethoszát nem Hamvas tette tönkre, hanem a magukat filozófusoknak tekintő professzionalisták. (Hogy a zsibvásár egyéb tudós, nyugati és keleti, szereplőjéről ne is beszéljek.)
Ha még kevesebb hivatkozással él valószínűleg hihetőbb is, persze számomra.
A botrányt ő is botránynak nevezi, nem titkolja, hogy honnan, kitől veszi.
A korleírás szabatos, a történeti beágyazottság pontos, a következmények: ?
Igaz, a tudós megélhetési lény lett, bocsánatot nem kell kérnie, hiszen felelőssége sincsen.
Hamvas mégis olyan hangulatot generál, mintha lenne ethosz, mivel tét is van nála.
Haj, haj, ha minden művész, író stb. ilyen önkritikával bírna! Le a kalappal előtte.
Nereusz, nagyon jó ez az idézet, tetszik. Hamvas nagyon szépen és pontosan elmondja azt magáról, amiről eddig pro és kontra szó volt - emberi nagyság, tudományos helyett művészi attitűd. Gond egy szál se, szerintem mi nagyjából egyetértünk Hamvassal kapcsolatban :)
