Talán érdemes. Én minden edzés után átlögybölöm langyos vízzel a csapnál és úgy teszem fel száradni. Kb 20 másodperc. Nem is tudom mióta van meg, 3 éve biztos. Az érintkezőn a műanyag az egyik oldalon már szinte teljesen levált (kb fél éve, hogy majd holnap visszaragasztom) de mindettől függetlenül semmi gondom vele. Mondjuk ez a Garmin saját HRM-Run pántja, de arról is mondják, hogy hamar tönkremegy.
Erről eszembe jutott, hogy a PB-s K100-amon (14:45, 2011-ben) 2:03 alatt értem a Szántói-nyeregig (akkor még pulzusmérés nélkül futottam). Odáig a táv ugyanennyi, a szint 720 m.
Ezek szerint kb. olyan formában vagyok, mint 9 éve, ami nem rossz.
Az persze árnyalja a képet, hogy akkor volt velem pár kiló cucc, a beszámolóban pedig ezt írtam:
Minimális edzettséggel indultam neki a túrának: 2008 óta nem voltam a Százason és a futást is erősen hanyagoltam. Bő 100 km hegyi (Nagy-Szénás környéke) edzéssel készültem mindössze, és a túra előtt 10 nappal még antibiotikumot szedtem. Az önbizalmam viszont valamiért maximális volt, és úgy indultam el, hogy PB-t megyek (ami aztán sikerült is).
Teszteltem pulzuspánttal párhuzamosan. Gyors váltásoknál késik kb. 4 másodpercet, de ez átlag felhasználónál elhanyagolható. Egyébként pontos és kényelmes.
Ez a power, amit a Garmin pod "mér" tájékoztató jellegű. A féloldalasságom miatt vettem. Nem is próbáljuk haszosítani a szakvezetéssel. Maradok pulzus alapon.
Nekem Mach sose volt, de olvastam, hogy keményebb, mint pl. a Bondi. Ez a nyeremény Salomon itthon 48 ezerbe kerül, de külföldön se sokkal kevesebb, mert még új modell. 30-ért tettem fel, de senki nem keresett meg. A végén még kénytelen leszek kipróbálni:)
Januárban volt téma a pulzusmérő pántok hibás mérése, ami gyakran az öregedés jele.
Ahogy ebben a hozzászólásban írtam akkor, a Polar H szériás jeladóihoz tartozó pántom kb 2 év használat után kezdett irreális pulzus adatokat szolgáltatni.
A 2019 márciusa óta használt hasonló kialakítású kínai pántom most kezdi a hasonló szórakozást. Az edzés elején irreálisan magas értéket mutat, nyugalmi helyzetben is megszűnik néha a mérés a nedvestés ellenére is, azaz alig bírt többet mint 1 év. Pedig nincs úgy megnyúlva, elkopva, mint a Polar pánt volt 2 évesen, amiben már szakadozott a gumírozás és a műanyagos rész is nyúlni kezdett. Mivel a gyári pánt árának csak tizedébe került így is gazdaságos a használata csak nem értem, hogy mi lehet a gondja. A régi első generációs Polar textil pántoknál is előjött az érintkezési hiba, de sokkal több használat után.
Még jó hogy 2 db-ot rendeltem tavaly illetve a Garminhoz decemberben vásárolt H7 jeladóval egy új gyári Polar pántom is lett.
Valaki használ 1 évnél régebben Polar jeladóhoz is használható kínai pántot?
Ha megvan még a beszerzési hely linkje megnézném, mert fel kéne tölteni a raktárt, mivel mostanában egyszerre 2 pántot koptatok így jelenleg nincs tartalék.
Pedig a Hokának már nem minden modellje néz így ki, az első Mafate az, ami hasonlított erre. Én már évek óta jóformán csak a Challengert használom terepre, nekem attól jobbat még nem találtak ki. Bár most lehet kénytelen leszek kipróbálni egy Salomont is, FB-n nyertem egy új terepes modellt. Meghirdettem ugyan, de eddig senki nem akarta megvenni, pedig jóval áron alul kínálom. Aprópénzért meg nem adom, akkor inkább kap tőlem egy esélyt:)
Elkezdte nekem magyarázni a szerelő, de nem akartam nagyon belemenni a matekba. Kértem, hogy azt mondja meg, hogy mászós vagy száguldós lesz inkább. Azt mondta, hogy mászós. Ennek örültem és nem firtattam tovább. Ha nem tetszik majd, gondolom, előre feltetetek majd egy nagyobb tányért. (Meg ahogy én azt elképzelem... :) )
Uhh, a 30-11 az valóban nagyon kevés (illetve hát sok). Nálam 32-10 a kónusz és egy jobb lejtőn vagy síkon egy jó hátszéllel már néha az is tud kevés lenni. Ez még a városi SS bringám elég könnyűre állított 46-18-as állandó áttételénél sem sokkal erősebb. Talán érdemes lenne előre egy 34-est nézni. A 34-50-el is gyakorlatilag bárhova fel lehet menni (nekem 32-50 a teteje, és nem emlékszem, hogy bármikor kellett volna).
Összehasonlításképpen outin már ezer éve is az elöl 52/53/54 hátul az alja meg 11/12 volt és azt is ki lehetett jól használni - persze más a használat célja, kerékméret (bár most már az sem), terep, kerekek gördülési ellenállása stb, de az akkor is elég nagy különbség ha leosztod.
Nekem középkat és a hátsó tengelyt elég hamar gallyra vágta, garisan cserélve lett, azóta jó (szerintem szériahiba, mert a szervizes mondta, hogy nem én vagyok az első).
Kezdő bringásként az a jó benne, hogy tényleg egyszerű, nem kell a váltásra figyelni, elég az egyéb dolgokra. Viszont ahogy jövök bele egyre jobban hiányzik a nagyobb sebesség, most 30/11 (2,72) a legnagyobb ami kb. 30km/h-ig jól tekerhető, de felette már nagyon mókuskerék.
Nekem nagyon jól jön a 0,6-os áttét (30/50) sokszor használom, bár nagyon kell figyelni a súlyelosztásra, mert ennél már könnyen kikapar.
Ami miatt az első tányérok hiányoz(hat)nak talán, hogy a pont megfelelő áttétel megtalálásának esélye így csökkent. De azon pl tányércserével lehet akár javítani.
Amivel jobb az 1x10 (vagy 11,12) hogy könnyebb, egyszerűbb, kisebb az esély a meghibásodásnak (ki ne hagyjam, jobban elfér a nagyon fontos droppost és lockoló kar a kormányon). Na de a fő szempont szerintem hogy könnyebb pucolni! Ha nem annyira jó a set, akkor a durvább keresztbeváltások miatt jobban nyírja a fogaskerekeket és a láncokat is, de középkategóriánál és feljebb ezt azért már elég jól megoldották (viszont figyelni kell, hogy a lánc, váltó, stb pontosan mire van kalibrálva)
Mostanában váltottam 3x10-ről 1x12-re - a tetejét alig használom, alul azért néha érzem, hogy elférne még 1-2 variáció. Gondolkodtam, hogy az elsőt nagyobbra cserélem, hátha, de lehet akkor meg más hiányozna. Szóval marad a megszokás.
Szerintem mivel "öreg vagy" nem fog hiányozni köztes fokozat a legkönnyebb áttétel pedig falmászásra megfelel :-)
Én azt gondoltam, öreg vagyok fáj egy kicsit a térdem jobb lesz, ha van a hegyen pörgetősebb áttételem.
Lehet térdemet kíméli, de lassabb is lettem, mert ahhoz hogy a 42-23 áttétellel 50-60 közötti pedálfordulattal leküzdött emelkedőt a 30-23 áttétellel azonos sebességgel küzdjem le, ahhoz pl 60 helyett 84 fordulat kellene, ami viszont sokkal jobban savasít így rövidebb ideig bírom azaz egy emelkedőt igaz kevésbé fárasztóan de lassabban küzdök le, mert a 30-23 áttételnél is lecsökken a pedálfordulatom kényelmes 70-75 körülire.
Szóval vagy tudomásul veszem, hogy lassú vagyok a hegyen, vagy gyors leszek amíg lehet csak közben kicsinálom a térdem a kemény áttétellel.
Az biztos, hogy pörgetős áttétellel soha nem leszek olyan gyors a hegyre felfelé mint a keményebbekkel. Az izmaim nem pörgetésre vannak kalibrálva :-)
Sajna ez lehet az oka annak is, hogy a hosszú táv futáson (maraton, fm ) nem igazán tudok 5 perces tempó közelébe kerülni, mert ahhoz gyorsabban kell kapkodni a lábamat, mint a 6-6:30 tempóhoz.
Én már öreg vagyok. :) Attól félek, hogy mászásnál fog hiányozni 1-2 fokozat. Majd lehet, hogy megbánom a dolgot, de egyelőre örülök, hogy egyszerűsödik.
Az elég jól hozzájárul a fogyáshoz, hogy futás után csak víz és só visszapótlás.
Mondjuk árnyalja, hogy én késő este futok, tehát jóval előtte mindig van valami - mostanában azért már lightosabb - vacsi, illetve, hogy még így sem tudom mindig megállni és ha valamiért nagyon éhes maradok, a nyújtás session után beharapok valamit.
De általában próbálom tartani, sőt a reggeli futásaim után is és elég jó módszernek tűnik a tartós súlycsökkentésre.
Még nem beszéltünk róla. Ez a tempó nekem a 130-140 közötti pulzushoz tartozik hosszú távon (közelebb a 130-hoz). Szerintem ezzel tudnék menni 6 órát.
első Suhanjomon csak 48km sikerült, szóval ez is nagy javulás lenne. Elvileg a 6:30 6 óra alatt 55km. Persze, ebben nincs benne a frissítés... De megközelítőleg valami ilyesmire számítok.
Ez csak az én elméletem. Majd a szakvezetés megmondja, hogy mit tegyek és igyekszem betartani.