Óhhhh, nekem van módszerem. Még a kilencvenes években egyszer februárban én voltam a hónap gyorhajtója a 316%-os sebesség túllépésemmel.
Dehát ugye - nyílt parancs-al....
na akkor végig gondoltam, hogy én végtére is villamosmérnökként kezdtem, és egy olyan szart amit a rendőrök használnak, azt fél nap alatt tudok megtervezni, akkor ellene is tudok talán.
na a lényeg, hogy a mai napig jól működik a kis ketyerém az első rendszámom alatt, nem a mérést befolyásolja, vagy lehetleníti ( mert ugye azt tilos) hanem a fényképen olvashatatlanná teszi rendszámot, mert az nem tilos.
úgyhogy ez csak elméleti fejtegetés a részemről, közszolgálat.
Mert a 14§ szabály egyértelműen kimondja, a tábla hatálya ( ami megengedi az 50 feletti sebességet) a keresztező út kezdetéig tart.
Így van. A kereszteződés UTÁN meg 2 méterrel ott a 70-es tábla megint (ha ott van), és akkor? Szóval mégis, 8 méteren kellene szerinted lefékezni 50-re.
Mondd csak, te láttál már a kereszteződésen áthaladók sebességét (de csak azt!!!) mérő trafit (úgy, hogy előtte is és utána is érvényben volt egy magasabb korlátozás)???
Mentem haza fatornyos kisfalumba, ahol felújították az odavezető négyszámjegyű utat. Egy nyílegyenes szakaszon, 500 méteres szakaszon a következő táblacsoport fogadott: 40-70-60. Megkérdeztem a helyi hülyéket, hogy és ezt most így hogy? Két hét múlva megritkították a táblákat ;o)
te indokoltad meg a KRESZ 14-el azt, hogy a rendőrök részéről miért volt jogos az egyébként 70-es úton a kereszteződés után a büntetés, arra hivatkozva, hogy a kereszteződés feloldja a 70-es tábla hatályát.
Most akkor hogy van ez szerinted? A szentendrei úton jogos ezért a traffi, a hungárián meg nem jogos ugyanezért?
Mert a 14§ szabály egyértelműen kimondja, a tábla hatálya ( ami megengedi az 50 feletti sebességet) a keresztező út kezdetéig tart.
Akkor a kereszteződésben már az 50 van hatályban, ott lehet fényképezni.
Ezt a szabályt te citáltad, most meg nem tetszik??
"Biztos tudod, hogy a közlekedési hekységtáblának, a kirakástól számítva hol kezdődik a hatálya...."
Így van!
Ugyanúgy, mint a sebességkorlátozó tábla, a tábla vonalától hatályos.
Most előre szólok, hogy ha továbbmegyünk ezen a vitán, akkor nem fogsz dícséretet kapni azoktól, akik egyébként a buksidat simogatják, ha szerintük okos dolgokat írsz ide.
Emlékezz csak, vitázgattunk a parkolásról és a végén felírtam pár dolgot, ami miatt a fővárosnak pár száz millóval kevesebb lesz a bevétele a parkolási díjak behajtásából.
Azután vitázgattunk és felírtam, hogyan lehet kizárni egy mopedes ellen a szabálysértési eljárást.
Most mit szeretnél elérni? Írjam le, hogyan lehet kizárni a gyorshajtás miatti büntetéseket?
A magyar autópályákon semmiféle szükség nincs 130-as táblára, hiszen az előjelző tábla tökéletesen elegendő erre, illetve sebkorlát után a feloldó tábla.
Mondjuk nem tudni, hogy drágább-e a 130-as tábla, mint a 110-est feloldó. :)
Értsd meg, hogy a kereszteződés és az autópálya fizikailag elválasztott dolog, a parkolóból sem tudsz közvetlenül a pályára hajtani, a gyorsítósáv már az autópálya része, de nem a kereszteződésé. Csomópont, de nem szintbeli kereszteződés.
A köröshegyi völgyhíd a pazarlás egyik mintapéldánya, megnyugtattál, hogy a tábla gyártóknak is jutott a pénzből és felesleges táblákat rakhattak ki... A magyar autópályákon semmiféle szükség nincs 130-as táblára, hiszen az előjelző tábla tökéletesen elegendő erre, illetve sebkorlát után a feloldó tábla.
Maci a tekintély az engem egy nyilvános fórumon azért nem érdekel, mert bárki hozzászólhat, te is. És nem az számít, hányan nevetnek, hanem az, hogy kik....
Én azért vagyok itt, mert a jogszabályok nyilvános értelmezési hibáit kijavítani szerintem közérdek.
Nem baj, hogy nem érted a szintbeli kereszteződés fogalmát és elmagyarázod a nem szintbeli kereszteződést, amiről eddig szó sem volt.
Nem értek egyet.
Hááát, most erre mit mondjak? Érvnek elég nehézkes...
Próbáld meg ezt a KRESZ fogalmat értelmezni:
Gyorsítósáv: az úttesten egy másik úttal való kereszteződés (becsatlakozás) után a többi forgalmi sávtól útburkolati jellel elválasztott rész, amely a mellette lévő forgalmi sávba, a kialakult sebességgel történő sávváltás elősegítésére szolgál.
Valamint az előjelző tábla fogalmát is értsd meg és onnantól könnyű lesz továbblépni.
Az (1) bekezdés c)-g) pontjában említett jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg, vagy a (7) bekezdésben említett jelzőtábla a tilalmat előbb feloldja."
na jól van, akkor egy KRESZ vizsga, ha már megint személyeskedsz:
1. kereszteződés egyenrangú mindkét irányból kétirányú, jobbra akarsz menni merre kell kirakni az irányjelzőt?
2. autópálya kereszteződés a forgalom felhajtósávokkal terelve és gyorsító sávokon csatlakozik, jobbra akarsz menni. Amikor felérsz az autópályára merre rakod ki az irányjelzőt?
3. kerszteződés, jobbra akarsz menni. A te kanyarodási szöged 90 fok. merre rakod ki az irányjelzőt?
4. kerszteződés, jobbra akarsz menni. A te kanyarodási szöged 80 fok. merre rakod ki az irányjelzőt?
5. kerszteződés, jobbra akarsz menni. A te kanyarodási szöged 45 fok. Merre rakod ki az irányjelzőt?
6. kerszteződés, jobbra akarsz menni. A te kanyarodási szöged 15 fok. merre rakod ki az irányjelzőt?