Historia de la América Latina.
A történelmi témákon felül az alábbi just for relax témák is elfogadottak:
-Brazíl-argentín foci
- Perui-bolíviai-ecuadori indián népzene
- Mexikói és venezuelai szappanoperák
- Venezuelai és paraguayi szépségkirálynő-választás (Maotai kedvéért).
- Kolumbia: erről az országról vajon mi jót lehet mondani?
Az argentín - angol az mindig nagyon jó, kemény meccs szokott lenni.
Eddig az argentínoknak jött ki jobban a lépés: 1986-ban a negyeddöntőben, 1998-ban a nyolcaddöntőben verték ki az angolokat. Igaz, hogy 2002-ben meg kikaptak.
Bizonyára az elvesztett Falkland-szigeti háború is benne van, hogy az argentínok az angolok ellen mindig nagyon akarnak bizonyítani.
Számomra az álomdöntő az Argentína-Anglia lenne... Persze ez álom is marad.
Egyébként érdekes amit mondasz, mert Buenos Airesben beszélgettem egy fociőrülttel, aki kizárólag River Plate mezeket árult, és neki is az volt a véleménye, hogy Németország-Argentína elődöntő lesz, de ő azt is elővetítette, hogy sajnos Argentína kikap a németektől, és Brazília-Németország döntő lesz, ahol persze a brazilok begyűjtik hatodik győzelmüket.
SZVSZ kurva kevesen vannak Latin-Amerikában, akik egyetértenének Bush politikájával. Akik nem értenekj egyet, azok vszont erősen megoszlanak szésőbalos, balos és jobbos irányzatokra.
Hát én sem tudom, azért gondoltam hátha valaki tudja.
Találkoztam Chilében egy homokszobrásszal, aki minden szobrára ezt a feliratot rajzolta. Megkérdeztem ez mit jelent, erre hosszú fejtegetésbe kezdett, aminek csak a felét értettem, de valami olyasmit magyarázott, hogy ez valami jelige, vagy csatakiáltásszerű valami, mely azoknak a jelmondata, akik nem értenek egyet Bush elnök Latin-Amerika politikájával.
Szóval azt hiszem köze sincs a húsvéthoz, de még mindig nem világos mi akar lenni.
Na mindegy.
Most, június 9-hez közeledve azt hiszem Latin-Amerika témakörben a legfontosabb kérdés, ami a legtöbb embert foglalkoztatja, hogy 1958 után vajon újra tud-e nyerni dél-amerikai csapat Európában.
Nekem valami azt súgja, hogy most is európai csapat lesz a befutó, bár hogy melyik, arra tippelni sem mernék.
A Paraguay által Brazilia, Argentina és Uruguay ellen vívott háborúról legtöbbet a Háborús baklövések címü könyvben olvastam, főként Francisco Solano Lopezzel kapcsolatban. Örült volt, püspökei közül 24-et megöletett mert nem akarták szentté avatni.
Volt valami olyan is a könyvben hogy P-nek egész jó kis folyami flottája volt egy angol ex-tengerésztiszt vezetésével, gőzösök azt hiszem. Sikeresen meg is állították egy csatában a brazil hajókat, a P-i gőzösökön volt némi páncél. (nyilván az amerikai polgárháború északi eredményeinek hatására)
De az Elnök aki huszonvalahány évesen már tábornok volt parancsot adott hogy közelharcban is győzzék le a brazilokat ne csak messziről ágyuzzanak rájuk. Az angol tiszt mit tehetett mást, parancs az parancs közel hajózótt a brazil vitorlásokhoz. És a könnyű brazil hajók körbevették a P-i hajókat a fedélzeten pedig a P-i hajósoknak kevesebb esélyük volt a közelharcban a túlerővel szemben.
Az angol tisztet csak az mentette meg a kivégzéstől hogy a csatában maga is halálos sebet kapott.
A " Futball-háborúról" olvashat az érdeklődő a RUBICON 2006/2-3-as számában amely a háborúkkal foglalkozik. Szabó Éva Eszter cikke.
Kis összefoglaló.
1969 július 14-19 közt zajlott a harc, őként hondruasi civilek haltak meg, mintegy 2000-en.
Az okok viszont régiek, 1861 óta fennálló határvita van a két ország közt amely miatt már vivtak korábban két háborút.
A hatvanas években rengeteg salvadori ment Hondruasba dolgozni, mezőgazdaságba idénymunkásnak. Főként a határ menti területeken telepedtek le mivel itt volt föld, de lakosság ritka volt. Összehasonlításként, Salvador területe 21000km2 és 5millió lakosú (1990) a jóval nagyobb Hondruas 112000km2 és 5 millió lakosú (1990) ! Vagyis majdnem azonos a lélekszám, a hatvanas években (a cikk szerint) Salvadorban laktak többen, 3.3mill szemben 2mill hondruasival.
Szóval kezdett H-ban kialakulni egy jókora félelem mert a S-ből jött munkások száma elérte a 300ezret. Alkalmas bünbakok voltak Lopez Arellano tábronok-elnök számára
hogy megmagyarázza a rossz gazdasági helyzetet.
69 nyarán a nagyrészt illegális területfoglaló salvadoriakat erőszakkal elkezdték viszatelepíteni S-be.
Június 26-án volt a selejtező mérkőzés döntóje a két ország futballcsapata közt, de Mexikóvárosban ! Salvador győzött. Ezzel egyidőben lett a legsúlyosabb a helyzet a határon és július 14-én Sanchez Hernando S-i tábornok-elnök parancsot adott a hadseregnek a salvadori állampolgárok védelmére. A harcok nagyrészt H területén voltak, és az s-i csapatok csak az AÁSZ közvetítő tárgyalásai után hagyták el a területet augusztusban.
A háború egyik eredménye az lett hogy egy akkoriban tervezett Közép-Amerikai Közös Piac nem tudott létrejönni.
Másik eredménye hogy a hadseregekre egyre többet kezdtek Közép Amerikában költeni, a szomszédoktól félve.
Harmadik eredménye hogy Salvadornak meg kellet próbálnia valahogyan a visszamenekült 150-200000 embert elhelyezni az országban. Ez olyan súlyos gazdasági és társadalmi gondokat okozott hogy (a cikk szerint) ez volt az egyik fő oka az 1980-ban kezdődő polgárháborúnak.
A háború nevét egy mexikói hirügynökség munkatársai találták ki egyébként amit azonnal át is vett a nemzetközi média.
Az országok közötti hatalmas gazdasági különbségek is nyilvánvalóan lassítják az integrációs folyamatot. Ezek relatíve nagyobbak, mint az EU-tagállamok között.
A lista elején Chile, Argentína és Uruguay található, míg a végén Paraguay, Bolívia és Ecuador kullog.
Hát valami integráció-féle tényleg van, például a Mercosur. Ennek Argentína, Brazília, Uruguay és talán Bolívia is tagja (és lehet, hogy mások is), és a kezdeményezés néhány vonásában hajaz az EU-ra.
A határokon például mindenhol háromféle kapu van: saját állampolgárok, Mercosur tagállamok polgárai és egyéb külföldiek. A Nemzeti Parkokban, múzeumokban a Mercosur lakosoknak mindenhol jóval olcsóbb a belépőjegy, mint a többieknek.
Az egyik legfőbb cél persze az EU mintájára a teljes vámúnió, azonban ez még a létező protekcionizmus miatt eléggé gyerekcipőben jár. Mindenesetre annyit azt hiszem elértek, hogy a Mercosur államokból érkező árucikkekre alacsonyabb a vám.
Szóval van valami az igaz, de elsősorban politikai akaratra lenne szükség a teljesebb fokú integrációhoz.
Feladvány: Tudja valaki, mit jelent az a kifejezés, hogy "!No a pascualamana!"?
"...mindazonáltal igazából elcseszték az egészet, mert igazi nagyhatalom vált volna Latin Amerikából, ha mégis keresztülviszik az egyesítést. Most meg ott vannak ahol: az úgynevezett 3. világot gazdagítják. Nagy tragédia ez."
Szia!
Lehet, hogy nagy marhaságot mondok most, de az utóbbi években Latin-Amerikában is beindulni látszik egyfajta integrációs folyamat. Latin-Amerikai Államok Közössége vagy valami hasonló néven.
Persze az integráció nem annyira előrehaladott, mint az EU-ban, az USÁ-ról nem is beszélve.
Állítólag egy kicsit a jenkik világhatalmi törekvései ellen is irányul a latinok integrációs törekvése.
Mindenesetre valami mégis elkezdődött, de ez már aligha egy történelmi topik témája...
A foci-háború Salvador és Honduras között zajlott, talán valamikor a 70-es években.
Egy VB-selejtező miatt robbant ki állítólag. Én valami olyan sztorit olvastam erről, hogy a hondurasi válogatott a sorsdöntő Salvador elleni VB-selejtező előtt San Salvadorban éjszakázott. A derék focibarát salvadori nép pedig úgy akart a nemzeti tizenegyen segíteni, hogy tömegestül odacsődültek a hondurasi válogatott szállásához és egész éjszaka óriási zenebonát csaptak. A hondurasi játékosok nem tudták magukat kipihenni és simán elvesztették a meccset. Honduras erre hadat üzent Salvadornak. Bár az okosok tudni vélik, hogy a háború valódi oka a két ország régóta húzódó ellentéte volt.
Hogy most ez a sorsdöntő selejtező melyik VB előtt lehetett, arról fogalmam sincs.
Az 1982-es spanyolországi VB-n például mind Honduras, mind Salvador ott volt.
Salvador a mi csoportunkban, 10:1-re elvertük őket.
Azóta viszont egyik csapat sem jutott ki a VB-re, ha jól emlékszem.
Nem csoda, hogy a nem csekély öntudattal megáldott argentinok vajmi kevés szimpátiát tanusítottak Bolivar elképzelései iránt, amikor ők maguk akarták egész Dél-Amerikát felszabadítani - csak épp maguknak:)
Meg a brit "felszabadítási" kísérletért sem voltak oda az 1800-as évek elején...
Most futottam végig az egész topikot, és ezzel a"zsézéssel" kapcsolatban friss élményem van, mivel 4 hete jöttem haza Argentínából.
Igen, bizony, Buenos Aires-ben így beszélnek, de meglepő módon tudják szabályozni, és ha veled, mint külföldivel beszélnek, akkor igyekeznek visszaszorítani.
És a"II"-t, meg az "y"-t egyaránt "zsésítik". Annyi a különbség az "ll" kiejtése inkább "s"-szerű zs, az "y" meg simán zs.
A Talampaya az Talampazsa, a "yo me llamo" meg zsomezsámó, az esik az eső az zsueve.
Ez engem idegesített, mert portugálos beütésnek tűnik, az meg az én fülemnek ritka csúnya egy nyelv.
Egyéb érdekességek:
A WC feliratozása
Argentínában: caballeros/damas
Chilében: varónes/mujeres
Uruguayban: ellos/ellas
Argentína:
A kisadag kaja/pia: chica
Fiú/lány: pibe/piba vagy chabón/chabona
te: vos
"neked van": tenés (tienes helyett)
metró: subte
autóbusz: omnibus
jegy: boleto
gracias-ra a válasz nem "de nada", vagy efféle, hanem csak annyi, hogy bueno.
Ezt nagyon szépen írtad, nekem valóban nincs ilyen rendszerező-jellegű lexikális tudásom, sőt, valóban kontár vagyok a műfajban, dehár ezt írtam is. Csak beleböfögök a témába, mert nagyon vonzódom Dél-Amerikához.
Ettől függetlenül még nincs ellentét a Te és az én általam írtak között. Szóval tény, hogy hiányosak a történelmi ismereteim, de talán nem tévesek.
Nem is akartam vitatni, hogy van a spanyol királyi közigazgatási rendszerben gyökeredző alapja a jelenlegi államhatároknak, azonban ennek puszta ténye édeskevés szerintem azon okok vizsgálatánál, hogy mi okozza a mai széttagoltságot.
Közép-Amerikával, meg az Új Spanyolország alkirálysággal eleve nem foglalkoztam, mert arról végképp nincsenek ismereteim.
Hoppá, jut eszembe erről. Volt állítólag egy foci-háború (talán Salvador és Honduras között?), amiről nem sokat tudok. Esetleg ha valakinek van kedve és ideje, felvilágosíthatna, hogy mi volt ez, mikor volt, mert izgalmasnak hangzik a dolog, szóval röviden lejegyezhetné a háború történetét.
A függetlenségi háború (1810-1826) utolsó éveiben Simon Bolívar állítólag többször szorgalmazta az egyesítést, vagy legalábbis a konföderációt.
Az egyesítés legfőbb ellenfelei álítólag a déliek voltak, vagyis a mai argentínok elődei.
Persze északon is sok ellenfele volt Bolívar egyesítési programjának, pl. José Antonio Páez, a venezuelai llanerok caudilloja, aki kezdetben Bolívar harcostársa volt, de később egyre inkább szorgalmazta Venezuela kiválását Nagy-Kolumbiából.
Kedves Püspöksegéd!
Egy kissé hézagosak a történelmi ismereteid.
Az első spanyol alkirályság Új-spanyolország (Virreinato deNueva España ) volt, ezt 1535-ben szervezték meg. A második Peru (Virreinato del Perú), ami 1543-ban állt föl.
Ez a két alkirályság volt egészen a Bourbon-korszakig.
Természetesen ezek kisebb, kezelhetőbb egységekre lettek osztva, amik főkapitányságok (capitanía general), királyi audienciák (audiencia real) és kormányzóságok (gobierno) voltak.
Ebbe most nem mennék bele, hiszen a gyarmati spanyol közigazgatásról egész könyveket lehetne írni.
A Bourbon-korszakban (1715-1808) ismét fölértékelődött a gyarmatok szerepe, ezért korszerűsítették a gyarmati közigazgatást is. Először 1718-ban hozták létre az Új-Granada (Virreinato de Nueva Granada) alkirályságot, amely a mai Kolumbia és Venezuela területére terjedt ki. Ezt a státuszt azonban csak 1739-1740-ben véglegesítették. 1776-ban került létrehozásra a Rio de la Plata alkirályság, amely lényegében a mai Argentína, Uruguay és Paraguay területére terjedt ki. Létrehozásának egyik oka, hogy a portugálok Brazília felől dél felé próbáltak terjeszkedni a mai Uruguay területén.
A főkapitányságok pedig olyan egységek voltak, amelyek az alkirályságon belül bizonyos önállóságot élveztek.
Főkapitányság volt pl. Chile, Venezuela, Guatemala (beleértve az egész Közép-Amerikai földnyelvet Panamá kivételével) és Cuba.
A függetlenség kivívása (1808-1826) után valóban voltak kisebb-nagyobb határviták, emiatt több háború is kirobbant a XIX. században, sőt még a XX-ban is.
Ettől függetlenül az egyes államok lényegében a gyarmati közigazgatási egységek mentén szerveződtek meg.
Nézzük sorjában:
Méjico – az egykori Virreinato deNueva España törzsterületeiből szerveződött.
Honduras, Guatemala, El Salvador, Nicaragua, Costa Rica: az egykori Guatemala főkapitányságból szerveződtek meg.
Panamá: Kolumbiából vált ki 1904-ben.
Venezuela: önálló főkapitányság volt a Nueva Granada alkirályságon belül.
Colombia: a Nueva Granada alkirályság nyugati részéből alakult ki.
Ecuador: lényegében megyezik az egykori Real Audiencia de Quito területével.
Peru: a Vireinato del Perú területéből az ún. Alsó-Peru (Bajo Perú) területe
Bolívia: az egykori perui alkirályságból kivált Felső-Peru (Alto Perú) területe
Chile: a kezdetektől fogva elkülönülten fejlődött, bár formailag a perui alkirálysághoz tartozott. A gyarmati korban önálló főkapitányság volt.
Argentína: az ún. La Plata alkirályság törzsterületeiből alakult ki, az 1830-1880 közötti időszakban pedig meghódították az addig indián kézen lévő pampákat (Pampas) és Patagóniát.
Paraguay: már az 1540-es évektől önálló kormányzóság működött itt Asunción székhellyel, bár formailag a perui, majd 1776-tól a La Plata alkirálysághoz tartozott.
Uruguay: a La Plata alkirálysághoz tartozott, a spanyol-portugál, majd argentín-brazíl versengés eredményeképp jött létre 1828-ban.
Azért némi gazdasági kapcsolatuk csak lehetett egymással a térségeknek, hiszen nagyon hosszú ideig La Plata tartomány például nem kapott a királytól önálló tengeri kereskedelmi jogot, azt csakis Limán keresztül bonyolíthatta le. Ez persze csupán a térképre tekintve is baromság volt, de azt eredményezte, hogy hosszú kereskedelmi "karavánok" ingáztak Peru és a La Plata között.
Másrészről Észak-Amerikában sem volt azért tökéletes az összhang, némi rivalizálás kimutatható volt a részek között, főként az Észak-Dél csetepatéra gondolok. Itt az iparosodott jenkik ledarálták a dél-amerikai típusú délieket, hasonló "leszámolásra" a délibb kontinensen nem kerülhetett sor, egyik önállósodott tartomány-csoport sem volt önmagában olyan erős, hogy a többit saját befolyási övezete alá hajtsa.
Ezen kívül azon töröm a fejem, lehet, hogy annak a körülménynek is van itt szerepe, hogy délen a legtöbb országban jelentős lakossági tényezők maradtak az indiánok. Míg Észak-Amerikában a fanatikus protestánsok meg nem alkuvó lelkesedéssel radírozták le a bennszülött lakosságot a térképről, Latin Amerikában a kezdeti kegyetlenkedések után inkább a megtérítés vált a katolikus missziók egyik legfontosabb feladatává. Ennek eredménye ma is látható: az USA-ban a kaszinójogaikat féltve őrző helyieket vadrezervátumokban mutogatják, míg délen - a La Plata országainak kivételével - mindenhol igen nagy arányú az indián lakosság. Ezen oknál fogva Dél-Amerikában nem volt olyan homogénnak tekinthető a lakosság, mint északon (olyan értelemben, hogy a fehér ember egyértelműen belakta az északi kontinenst és mindenhol többséget alkotott). Nyilván az ayamara egészen más nép, mint az araukán, avagy a kecsua és a a copi. Ezeket a különféle népeket csupán a spanyol hódítás és a nyelv általánossá tétele kötötte össze. Ennélfogva ami az USA-ban elkövetett genocídium miatt már nem merülhetett fel logikusan kérdésként, hogy ugyan már mi lényegi különbség lenne a wisconsini német, a bostoni ír és a louisianai francia között, mindannyian otthonról elhúzott fehér kalandorok, akik boldogan olvadnak bele egy születőben lévő kapitalista állam olvasztótégelyébe, az délen egészen máshogy festett, mivel megmaradt az őslakosság, akik nem mozdultak el helyükről, mindig is ott laktak ahol most. Ennélfogva talán nehezebb lett volna egy állammá szervezni a hófehér Uruguayt az indián többségű Bolíviával.
Persze ez csak egy elmélet, mindazonáltal igazából elcseszték az egészet, mert igazi nagyhatalom vált volna Latin Amerikából, ha mégis keresztülviszik az egyesítést. Most meg ott vannak ahol: az úgynevezett 3. világot gazdagítják. Nagy tragédia ez.
A helyzet annyiban volt másabb, hogy ezen térségeknek vagy nem voltak számottevő gazdasági kapcsolataik egymással, vagy egymás riválisai voltak...a függetlenségi mozgalom egyik kiváltó oka az volt, hogy a három nagyobb gazdasági egységet egyformán súlytotta az anyaország különféle hivatalainak monopóliuma, miközben az angolokkal való "csempész" kereskedelem sokkal nagyobb jövedelmet jelentett...ehhez jöttek a speciális vám és ipari rendeletek, amelyek kedveztek az anyaországi árubehozatalnak, a helyi iparosok rovására...ezen később persze az angolok és az amerikaiak sem kívántak változtatni...:-)
Paraguay azért is csípte a szomszédok szemét, mert egyedül akkora hadsereget állított fel, mint ők együttesen...az élén pedig dél-amerika "Napóleon"-ja állt...legalábbis a felesége szerint...:-)
A másik "sikertörténet" a tengerparttal rendelkező Bolívia...
Nem vagyok ugyan a téma nagy tudora, de úgy gondolom ennél azért bonyolultabb folyamat volt az állammá alakulás. Komoly háborúskodások jegyében telt ez el, és egyáltalán nem volt logikus, hogy úgy néz ki ma Dél-Amerika térképe, ahogy kinéz.
Először ugye egy nagy alkirályság volt, a Perui Alkirályság. Aztán leszakadt a La Platai Alkirályság a mai Argentínával, Chilével, Uruguay-jal és Paraguay-jal. Aztán különvált az Új-Granadai Alkirályság a mai Ecuadorral, Kolumbiával, Venezuelával és Panamával. Persze még maradt a spanyol fennhatóság, de így egyszerűbb volt kezelni a közigazgatási egységeket.
Mikor beindult a függetlenedési roham, akkor elsősorban ez a három alkirályság akart önálló ország lenni, és ez egy darabig így is lett, de éveken belül olyan széthúzás let úrrá az új államokon belül, hogy egyre inkább szakadoztak le a különféle országrészek. Persze durva polgárháborúk folytak.
Aztán az olyan fura országok, mint Uruguay például egy hatalmi vetélkedés ütközőzónájában alakult, nem teljesen saját akaratából, hanem a két nagy, Argentína és Brazília közti huzavona eredményeképpen. Néha bevonultak a brazilok, néha visszaszedték a gauchók, ez így folyt hosszú ideig, míg nem kitalálták, hogy hagyják a francba az egészet, inkább ne tartozzon sehova, legyen önálló ország. Ehhez előkapartak valami ex-argentín tábornokot, akinek a nevére már nem emlékszem, de Uruguayban szinte mindenhol van szobra, meg tér róla elnevezve, aki a szűkebb baráti társaságával együtt "megcsinálta" az Uruguayi Keleti Köztársaságot.
Paraguay is külön sztori, a XIX. század közepéig az egész térség gazdasági motorja volt, a legfejlettebb államnak számított, aztán ezt megelégelték a többiek, és a brazil-argentín-uruguayi antant nekiesett, és sikeresen szétverték. Lekapcsolták területeinek kb. 40%-át, a Nagy Chaco-t, meg Misiones-t az Iguazú vízeséssel együtt, így aztán a jövőre nézve jelentős idegenforgalmi bevételektől is elütötték.
Ennek ellenére Argentínában a mai napig ferde szemmel nézegetik mind Paraguay, mind Uruguay létezését, mélyen gyökeredző meggyőződésük ugyan, hogy ezen területek Argentína "kiszakított" részei, és nem kéne létezniük.
Északon sem volt hosszúéletű Új-Granada, hamar összakaptak a részek, leszakadt a keleti rész Venezuela néven, meg a déli Ecuadorként, Panamát meg az USA szakította le, kizárólag azzal a céllal, hogy csatornát építhessen, ami könnyebb egy névleges bábállamban, mint a harcias Kolumbiában.
Szóval szerintem az össze-nem-fogás és a széthúzás korszakalkotó nagy eredménye, hogy nem jött létre a Dél-Amerikai Egyesült Államok, hiszen a helyzet nem volt sokkal másabb, mint északon. Igazából magukat okolhatják.
