Nálam egy stíriai metélt képében jelent meg az ördög. Jött egy recept a facebookon, elküldtem az asszonynak, erre ő megcsinálta, basszus. :)
Az én lábam is küzd rendesen. Nem csodálom, mert az elmúlt 7 napban 70km-t futottam. Az áztatás egyelőre működik és most nyert igazán értelmet a randa de kényelmes Hoka Recovery papucs. Mezítláb rohadtul fáj a lábam néha, de ezzel a papuccsal nagyon jól elcsászkálok a következő edzésig, ahol megint lerombolom. :)
Rám ismét felugrott 30 deka az elmúlt héten, ezért nem nagyon forszíroztam a fogyiklub témát. Pedig volt majdnem gyümölcsnapom is. Szombaton bár némi libatepertőt reggeliztem kenyérrel, sajttal, zöldpaprikával, de utána egész nap csak sárgabarackot és málnát ettem.
A mai nap eredménye egy 2:30-as félmaraton, 800 m szinttel, 70% pulzuson. Nem kicsit vagyok vele elégedett.
Nagy-Szénás/Kutya-hegy rulez!
Élveztem végig, holtpont nem volt, lassulás elhanyagolható, a frissítést pár szem datolya jelentette.
Teliholdnál indultam, a falu szélén rámröffent egy vaddisznó, az erdőben valami ismeretlen morgás fogadott (az ágak ropogása alapján gímszarvasok voltak), láttam nyulat és hollót, hajnalpírt, full panorámát a Zsámbéki-medencére a sárga sáv jelzésen (Perbál felé), sok szép virágot... mi kellhet még?
Egyébként az rémlik, hogy olyat olvastam, csak saját Polar pánttal végezték el a tesztet az órák valamit abból, amit arról írnak, hogy milyen körülmények között kell a tesztet végezni, nekem egyértelműnek tűnt, hogy a fitness teszt is HRV alapú azaz az R-R intervallumok változása alapján dolgozik. Ezek szerint már elég pontosnak találta a Polar az optikát az R-R intervallumok mérésére.
Elfogult vagyok a Polar ledes megoldásával kapcsolatban, de szerintem ember legyen a talpán egy HRV tesztnél, aki megmondja, hogy a delikvens a hátán mozdulatlanul dögölve pánttal vagy leddel mérte a pulzust, amikor sárkányra vagy bárányra gondolt. Nem ez a módszer leggyengébb pontja...
Mondjuk egyre jobban bosszant a Polar üzletpolitikája, amivel próbálja korábbi óráit kiszorítani a használatból.
Azt még megérti az ember, hogy a régi óra nem kompatibilis a Flow felülettel és nem is akarják biztosítani ezt a kompatibilitást, de az, hogy az RC és RCX órák adatletöltésére használható programját úgy frissítik, hogy attól kezdve csak az új Flow kompatibilis órákat támogatja elég gusztustalan húzás. Ráadásul a frissítést automatikusan kezdi telepíteni és ha nem figyel az ember, és nem szakítja meg időben, akkor koppan.
A régi verziót pedig eltüntették a Polar letöltő központból.
Megnéztem és tényleg elvégezhető a fitness teszt pánt nélkül az M430-cal és a Vantage V órával is.
Szerintem akkora a megfelelési kényszerük a fogyasztói igények kielégítésére ,hogy a korábbi precíz eljárásaikat lecserélik, akkor is ha pontatlanabb.
Vagy pánttal sem annyira egzakt és pontos, tehát nem sokat zavar egy jobb optikai szenzorral történő mérés.
Azért a Vantage V továbbra is csak Polar pánttal végzi el az ortosztatikus tesztet, amihez azért precízebb pulzus adatok kellenek.
Azt nem igazán tudom, hogy a fitness teszt Ownindex értéke és a running index értéke közötti jelentős eltéréseket mivel magyarázzák, hiszen mindkettőre azt írják használható becsült VO2max értéknek.
Szerintem nincs, az órám RHR, sleep HR és training load alapján próbálja kiszámolni a fáradtságot. Azt tegyük hozzá, hogy az alap beállítása a 10 percenkénti HR mérés, szóval ez is hozzájárul szerintem a pontatlan adatokhoz (lehet real time-ra is állítani, de a battery miatt inkább lemondok erről).
Van olyan óra ami optikai mérés alapján próbál HRV elemzést végezni ???
Egyébként amikor megvettem a Garmint kipróbáltam az egyik HRV appot, de nem láttam sok értelmét.
A Polar RS800CX az tudja az ortosztatikus tesztet, én azt szoktam használni, bár nem figyelek, hogy pontosan betartsam a kezdő alapadat felvételi időszakra vonatkozó előírásokat így lehet teljesen fals eredményt ad.
Nem az alapján edzem, csak kontrollként használom időnként.
A legutóbbi IM után 2 nappal azt jelezte nyugodtan edzhetek, és én úgy is tettem :-)
Ez a cikk az órám fórumán volt belinkelve. Sokan hőbörögnek, hogy az óra app-ja rosszul számolja pl. a fáradtságot. A cikkből látszik, hogy pontosabb mérés (pánt alapú) esetén se nagyon lehet kitalálni a túledzettséget, hát akkor mit várnak az óra optikai szenzorától.
Párom is rendszeresen mér reggel, ha nem túl jó az eredmény újra méri és ált az jobb eredményt ad (zöld light az edzéshez), szóval így értelme nem sok van :).
FB-n a garmin support csoportban írtak valami express hibáról. Ott kb az a javaslat volt, hogy telepiteni kell a régit és fasza lesz. Használd a keresőt a megoldáshoz, mert jó sok poszt született róla.
még esetleg annyi, hogy az óra és az ant+ látszólag jó, mivel az express felismeri az órát és az óra felkészül a töltésre, mert kiírja a képernyőjére, hogy "adatátvitel....", de az express nem tud valahogy csatlakozni a garmin szervereihez a hibaüzent szerint, ami elég nonsemse dolgonak tűnik így napok óta
van egy forrunner 310xt órám és mellé egy ant+ stickem
tavaly nyáron még jól működött az adatok feltöltése a garmin expressen keresztül a garmin connectbe
idén nem megy
a garmin expresst elindítom, az órát felismeri, mikor benyomon az eszközcsatlakozást megtalálja a 310xt-t, de miután ezután bejelentkeznék a fiókban a szinkronizáláshoz, akkor azt monda a garmin szerverei pillanyatnyilag nem elérhetőek (biztos jó az email és a jelszó, mert ezzel be tudok jelentkezni a garmin connectbe)
miért nem mehet a feltöltés szerintetek?
biztos legfrisebb garmin express van fenn mert ujra telepítettem
több nap is próbáltam már, nem pillanatnyi a probléma
nagyon fontos logok vannak rajta, nagyon le kéne töltenem