"Csupán kiszorítanak pár komcsi megnevezést. Helyette lesz újra magyar."
Jogos. Például a városok közigazgatási határain kívül visszatérhet a háború előtti csendőrség minden egyes intézménye, országos és helyi szervezete és hatásköre. Ennek nyikván széleskörű, mondhatni országosan egyöntetű támogatottsága lesz. Azután - a lenini fokozatosság elve alapján - újra be lehet
vezetni a vidéki Magyarországon a jelenlegi titkos szavazás felváltását nyílttal, legelőször is a kisebb településeken, majd azt követően a rendezett törvényhatóságú, de nem vármegyei joggal rendelkező városokban, végül az egész országban egyöntetűen. Mert - hogy a jelenlegi éra amúgy is szívesebben
hajlana erre. Azután meg lehetne / kellene határozni, hogy az új rendszerben kik kaphatnak szavazati
jogot, és ezt követően ismét be lehetne vezetni az un. "virilis" szavazati rendszert és a virilis polgárok
által élvezett választási előjoogokat. Nem sorolnám tovább, ezek a még két világháború közötti Magyar-országon is élő, alkalmazott módszerek voltak. Azután el lehetne zarándokolni Margarita Slatta, vagyis
a régebbi, itthoni nevén Schlachta Margit r4endfőnök anya idegen földben található sírjához és ottani
csendes elmélkedést követően ismét javasolni lehetne azt (amit ő is javasaolt még 1945-öt követően is
az akkori, új magyar képviselőházban, mégpedig, hogy ismételten vezessék be a botbüntetést. Csupa -
csupa nagy-szerű, szinte beláthatatlan távlatos értékű horizont fénye derenghet fel előttünk.
Ehhez képest a vármegye és az ispáni cím nem az előrelépés jele, hanem éppen a visszalépésé. Tudod van olyan hogy műszaki, társadalmi és gazdasági fejlődés, elvileg ezek viszi előre a világot, az emberiséget.
A vármegye és az ispán szavak olyan korra utalnak, amikor az emberek többsége igen erősen ki volt szolgáltatva a kevés hatalmon lévőnek, jogaik, szabadságjogaik gyakorlatilag nem voltak.
Ha Mo. most a demokrácia mintaképe lenne* (de sajnos nem az), akkor ezen fogalmak újrabevezetése lehetne akár hagyománytisztelet, a jelen helyzetben azonban igen rossz üzenetet hordoz egyes - gondolkodó - embereknek, amikor épp a Kádár- és Horthy-korszak rosszabb jellemzőinek restaurációja zajlik.
Megkérdeztem az unokámat erről a dologról, és egyáltalán nem zavarja se a vármegye se a főispán, sőt áldását adná egy királyságra is. Hozzászokott az ijesztő dolgokhoz mert Kent hercege a közvetlen uralkodó méltósága, akivel éjszaka találkozva még én is összecsinálnám magamat.
Akik soha nem éltek még vármegyékben vagy grófságokban azoknál előfordulhat hogy a jövőben sem szeretnének vagy egyáltalán olyasmi is hogy valamit akarnának milyen legyen ahol élnek. De minél meszebb vagyunk egy történéstől, annál inkább rendbenvalónak találjuk azt - talán ez is az oka, hogy a magam részéről az észak-koreai közigazgatással is maradéktalanul meg vagyok elégedve. A vármegye is meg fog felelni amikorra meglesz, csak előtte szóljanak idejében.
Azóta már felnőtt pár generáció, amely megszokta így. A legidősebbeknek lehetnek emlékeik a vármegye szó használaráról, bár hétköznapi beszédben akkor is lehetett szimplán megye.
De a megye része megmaradt, szóval ezáltal megvan a folytonosság, mint ahogy az elnevezések nagy részét is átmentették. A Pest, Nógrád, Heves, Borsod, Abaúj, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Hajdú, Bihar, Szolnok, Békés, Csongrád, Bács, Kiskun, Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Vas, Sopron, Győr, Veszprém, Komárom, Fejér végig megmaradt.
Az 1950-ben elhagyott megyenevek közül 1990-ben vissza lett véve a Bereg, Jász-Nagykun, Moson, Esztergom, 2020-ban pedig a Csanád.
1950-ben el lett hagyva és nem tért vissza a Pilis, Solt, Hont, Gömör, Bodrog.
1945-ben lett elhagyva a trianoni országterületről a Kishont, Torna, Ung (bár ami abból a trianoni határon belül maradt, 1938-ban Szabolcshoz került), Ugocsa, Arad, Torontál, Pozsony.
