By: Dr. Samar Abbas, Bhubaneshwar, India Jat Jyoti, Vol.4 no.11 (Nov. 2003) p.13-18. (Magazine of the World Jat Aryan Foundation, 248, Ram Krishna Vihar, 29, IP Extension, Delhi-110 092)
The science of linguistics provides several connections with Iran. Thus, the Croats of Croatia call themselves "Hrvati" and their country "Hrvatska" ... The name "Hrvati" is derived from the Avestan province "Harahvaiti" (Greek: "Arachosia"). The scientific philological argument for the identification of the Croats with the Haravatis is given in (Sakač 1955, pp. 33-36; Sakač 1949, 1937) As Dvornik notes, "P.S.Sakač thinks that he discovered the name 'Croats' in Darius' inscriptions from the sixth century B.C. There an old Persian province and people are mentioned, called Harahvaitai, Harahvatis, Horohoati..." (Dvornik 1956, p.26) Further, the Roman leader Ammanius Marcellinus mentioned that two cities arose in ancient Persia called Habroatis and Chroates. In this regard, Prof. Mandić writes,"The Croats of the Don, then had to come in ancient times from Iran. On a stone inscription of the King Darius (522-486 B.C.) the nation of the Haruavatis appears among the 23 subject nations. The Persian sacred books of the Avesti (Vendidad) call that nation the Harahvaiti. The provinces settled by that nation encompassed in those times the southern half of modern south Afghanistan, the whole of Baluchistan and the eastern part of modern Iran. In that ancient province ought we to look for the paleo-fatherland of the modern Croats." (Mandić 1970, Chapter 1) Furthermore, the name of the Croatian capital, Zagreb, is related to the Zagros mountain range of Iran. The Dinara mountains in Dalmatia and the Dinar currency may be connected to Mount Dinar (Dene) of Iran.
Egyes-egyedül te fantáziálsz "pártus-magyar" bánokról; mindössze annyi vetődött fel, hogy idekerülhetett Európába parthus-szászánida forrásból. A parthusoknál és szászánidáknál dokumentálva van önálló tisztségnévként és utótagként is, mely utóbbi esetben kifejezetten határtartományi vezetőt jelent. Legnagyobb keserűségedre.
Köszi, Stoll vonatkozó szövegrészét elolvastam és nagyon érdekesnek is találtam. Talán csak a névmagyarázattal nem vagyok egészen megbékülve. :)
Szerintem egy katonai szervezést, stratégiai fontosságú közlekedési csomópontot megszálló "helyőrségnek, katonai alakulatnak" lehet "számnévi" eredetű megnevezése. Szükségtelen itt most utalni a kutrigurokra meg a többi bolgáros csapatra, akik ugyancsak jellemzően tízezer fővel szerepelnek a kor tudósításaiban. A bajor név eszerint visszamehetne egy iráni 'tízezer' jelentésű szóra. Pl. óperzsa *baiwar-, avesztai baēuuar, újperzsa bēwar, alán baior- nevekben mint pl. Baioraspos.(Jadranka Gvozdanović: Indo-European Numerals, 315. o.)
A Bévaraszp 'tízezer ló' a zsarnoki Dahák mellékneveként is szerepel Fírdauszi művében.
"Mivel pedig maga a horvát név is iráni eredetű a legvalószínűbb fejtés szerint, és további nevek (helynevek pl.) ugyancsak az iráni oikumenéhez vezetnek a horvátok korai történelme terén"
A horvát báni cím és úgy általában a báni tisztség a középkori Magyarországon mindenképp parthus-szászánida eredetűnek látszik.
Baján személyneve inkább a bajorok népnevével áll kapcsolatban, bár korábban felvetettem, hogy ez nem feltétlenül a török-mongol 'gazdag, hatalmas' elnevezés, hanem lehet, hogy maga is a parthus-perzsa 'határőrparancsnok' tisztséggel azonosítható, annak egy avaros formája (Baán, Baján).
Baján kagánnak a nevéről írja Bóna István: "törökül: hatalmas, gazdag – egyszerre jelző és személynév" (Bartha szerk. i. m. 319.). A törököknél, mongoloknál is előforduló név, jelentése 'gazdag, hatalmas, nemes' (Vámbéry, A magy. eredete, 40).
Batbaján, Batobajan, Batbajagan: Kobrat Azovi-tenger melléki bolgár és onogur király első fia, ki, midőn fivéreivel szétváltak, a bolgárokkal és kotrigurokkal a régi hazában maradt az Azovi-tenger és a Kubán mentén, és a kazároknak hódolt meg. Az ő népének tartják a honfoglaló magyarokkal szövetkezett kabarokat; maradványaik a hegyi kabardokban és balkarokban kereshetők. Az elnevezés a török batu 'magas' és baján 'hatalmas, úr' szavak összekapcsolásával jött létre. (Révai Nagy Lexikona)
Karl Heinrich Stoll: „Bayrisches aber gibt es jedoch nichts vor 566 n.Chr. Weder einen Stamm noch eine Dynastie, auch kein Territorium das diesen Namen trägt. Bayrisches tritt erst in die Welt mit der Person des avarischen Chans aller Chane Baianos... Der Jurist, als Jordanis wird sein Name wiedergegeben, veröffentlichte 551 n.Chr. in der Hauptstadt des oströmischen Reiches ein Geschichtsbuch über das Volk der Goten. Er nennt darin und vermeintlich als erster die Baiern, seine »Bajoras«.” (Das Deutsche – Sein Ursprung und Mythos; 127. o. Uő: Mythos Bayern – Die literarische Erfindung einer Chimäre – Ein etymologisch-historischer Report; Sequenz Medien Produktion, Fuchstal, 2005) Stoll a továbbiakban Baján kagánnak a nevéből vezeti le a bajorok népnevét. Valószínű, hogy alapvetően helyesen. A mi véleményünk azonban az, hogy inkább közös eredetről kellene itt beszélni: bayan meaning 'powerful, rich', was used as a personal name. Mint jeleztük, a bajorok nevét egyesek 'gazdag", illetve 'előkelő avar'-nak magyarázzák.
Elképzelhető azonban, hogy az 550-es években Európába menekülő hun-avarok vezére csakugyan perzsa méltóságnevet viselt. Láttuk ugyanis, hogy a hun-avaroknak a türk csapások elől kitérő – mintegy 20 ezer harcost számláló – kötelékét Khoszroész valószínűleg a limes Sasanicus kaukázusi szakaszának védelmére rendelte. Az onogurok Khumara mellett állomásozó és a sahansahtól az alánok egyes csoportjainak kíséretében hamarosan függetlenedő vezetője tehát a nagykirálytól megkaphatta a báni, egészen pontosan a marzbáni címet, így könnyen lehet, hogy – Tours-i Gergely Gaganusához hasonlóan – a Baján esetében sem személynévvel állunk szemben. Ebben az esetben persze nem áll a tétel, miszerint „Omnes enim reges gentis illius hoc appellantur nomine”, mert csak a honfoglaló vezér lehetett 'határőr' eredetileg, az utódai már nem.
Ez rendben van, és egyet is értek vele, csak azok, akik a Baján névből akarják magyarázni, azok szerintem nem iráni alapon gondolják ezt. Csak ezért kapcsoltam ide ezt az ötletet.
"Early Sasanian kings were considered divine, as they themselves mentioned in their royal inscriptions. They were known as bay “divine,” which can also be translated as “majesty,” whose lineage was tied to the deities. Thus, the king was not an ordinary human being and was to be respected and conveyed an air of holiness. In time when Zoroastrian theology and imperial propaganda had developed further, the kings emphasized their sacred duty even more."
The mainstream view of the time was mainly opposed by Stjepan Krizin Sakač, who emphasized that the word bajan is never mentioned in historical sources as a title, the title ban is never mentioned in such a form, and there's no evidence that Avars and Turks ever used a title closely related to the title ban. Sakač connected the Croatian bân with statements from two Persian dictionaries (released 1893 and 1903); the noun bàn (lord, master, illustrious man, chief), suffix bân (guard), and the Sasanian title merz-bân (مرزبان marz-bān, Marzban). He considered that the early Croats originated from the Iranian-speaking Sarmatiansand Alans. The view of the possible Iranian origin (from ban; keeper, guard), besides Avarian, was shared by the modern scholars like Vladimir Košćak, Horace Lunt and Tibor Živković.
The title marzbān can be dated to the Parthian Empire, where in the frontier areas such as Nisa (1st century BC) are found titles mrzwpn (marzban), probably an officier in charge of the frontier troops, and dyzpty, an officier in charge of a fort. Some scholars consider that marzbāns existed during the reign of Darius I (550–486 BC) of the Achaemenid Empire. There is some uncertainty for the exact relationship between titles marzbān, spāhbed, kanārang, pāygōsbān (Parthian ptykwspn, Sasanian paygospān or padhospān) and istandar. The historical sources blur the distinction between the marzbān and spāhbed (army general or military governor), implying marzbān was a military title strictly limited to the frontier marches and provinces. The least clear is the distinction with kanārang, apparently an East-Iranian derivation ofmarzbān in the province Abarshahr in Central Asia. The pāygōsbān, meaning "guardian of the district", is an uncertain title, seemingly provincial military commanders or governors, while the marzbān meant "guardian of the borders, provinces". Perhaps the pāygōsbān lacked civilian duties. The istandar was the governor of an istan (province or district within a province)
"Báni címüket sem szükséges közvetlenül a VI. századi Baján kagán nevéből eredeztetni ..."
Sőt, szerintem nem is szükséges konkrét személyek nevéhez kapcsolni a dolgot, mivel vélhetően a szászánida uralkodói megszólítás, szakrális vonatkozású méltóságnév ('isteni, felség') van emögött. A Szászánida Birodalom kisugárzása igen nagy volt az I. évezred dereka táján az eurázsiai steppevidékre.
Mivel pedig maga a horvát név is iráni eredetű a legvalószínűbb fejtés szerint, és további nevek (helynevek pl.) ugyancsak az iráni oikumenéhez vezetnek a horvátok korai történelme terén, így logikus a fentebbi fölvetés.
"Az az állítása, hogy a horvát és szerb népnév iráni eredetű (97. old.), csak részben igaz. A horvát (*chьrvat) igen, de a Chorbatos, illetve Choroathos nem az igazi etymonjai, hanem a mögöttük megbújó óiráni *-haurvatā, 'pásztor' (lásd avesztai pasu-haurva-, haurvaiti, őriz, pásztorkodik’).(*62)"
Olajos Teréz: „a horvátok lakta területeken avar maradványok továbbélésére utalhat az is, hogy a Sirmium (a mai Srmska Mitrovica) és Zára közötti területsávon tucatnyi olyan helynév (Obrov, Obrovo, Obrovac, Obre, Obri) őrződött meg, amelyek az avarok obri (vobri) nevével függhetnek össze” (Az avar továbbélés kérdéséről – A 9. századi avar történelem görög és latin nyelvű forrásai; in: Tiszatáj 55, 2001/11, 55.)
Az egyik másik testvér pedig ugyancsak egy privilegizált alpesi szláv társadalmi csoport "névadója".
A specific, very sensitive and as yet unresolved issue within the social history of the Alpine Slavs is presented by the group known as kosezi. The group was a specifically Alpine Slav feature, as the places in which they lived, or the settlements with names relating to them, are found between the upper Enns River to the north and the Kolpa River to the south, i.e. within the area of Alpine Slavic colonization. They appear relatively late in written sources, with the oldest mention (Koséntzes) dating from the mid-10th century. According to Croatian tradition, recorded in De Administrando Imperio (the work of the Byzantine Emperor Constantinus Porphyrogenetus), Koséntzes was the name of one of the brothers who led the Croats to the hinterland of the Dalmatian cities. The Germans called this social class Edlinger (noble people), while Aquileian writers, connecting themselves to the Lombard tradition in Friuli, used the term arimanni, which the Lombards used to describe a special military class. Both terms indicate that it was some form of privileged social group. However, the evidence available that can be followed in sources from the Central Middle Ages onwards suggests that the groups social status continually declined. In the 12th- and 13th-century documents the kosezi are still presented equal to the ministerial class, but by the Late Middle Ages they were merely peasants with some special privileges. The peasant charged with installing the duke of Carinthia in the Late Middle Ages was a kosez. At the same time, there is no doubt that the kosezi class goes back to the Early Middle Ages. The origin of their name – on which there are many theories – is not Slavic, even though they were an Alpine Slav phenomenon. It is not possible to determine whether the name alone was imported into the eastern Alpine area, or also the group that bore it. The name precludes a Germanic etymology, nor can kosez be a new formation derived from Edlinger. The kosezi therefore already existed when the Bavarians took them to be nobles, during their first contacts with the Alpine Slavs. Furthermore, the ceremony in which a kosez peasant on the Princes Throne symbolically handed over power in the Duchy of Carinthia to a new duke dressed in peasant clothing – therefore symbolically equal to him – could only have its origin in pre-feudal times. The direct contact between the kosezi and the Carantanian prince and/or the later Carinthian duke, and their connection with military service makes the theory that they were a form of military retinue for the Carantanian prince very attractive and quite acceptable. Of course, many other possible explanations exist.
Oto Luthar: The Land Between: A History of Slovenia, 92-93. o.
A mai magyarságban - az eddigi vizsgálatok alapján - az "ősbalkáni-őskárpáti" I2a 16 %-os gyakoriságú, hajszálpontosan megegyezik a szlovákok adatával, ill. valamivel kevesebb, mint a fehérorosz és a szlovén érték.
Egyébiránt természetesen valamennyi délszláv népben magasabbak az I2a értékek, mint a magyarságban, bár a bolgár és a szlovén mintában csak 4-4 %-kal.
az R1a gyakorisága mai magyarságban - különböző források szerint - 30-60% között van, az újabb vizsgálatok 30-35 % közötti értéket valószínűsítenek.
Tehát valamivel kevesebb bennünk az R1a jelleg, mint a szlovákokban és a szlovénekben, de szignifikánsan több, mint a horvátokban, a többi délszláv népről nem is beszélve.
Egyébként Bosznia-Hercegovina országos átlaga az 56%, de ezen belül a boszniai horvátoké 71% (!!!), a muszlim bosnyákoké 56%, míg a boszniai szerbeké "csak" 31%.
Kár, hogy Horvátország a forrásomban nincs régiókra lebontva, gyanítható, hogy Horvátország déli hegyvidékein - a BIH-hel határos régiókban - hasonlóan magas értékekkel találkoznánk.
A thrákok és az illírek sem őslakosok voltak, hanem észak felől bevándorló indoeurópai néptörzsek.
A thrákok és frígek északkeletről érkeztek a Balkánra, a Cucuteni-Tripolje kultúra területéről, a mai Moldova, Moldávia és Nyugat-Ukrajna vidékéről.
Az illírek pedig a Dunántúl, Szlavónia és a Keleti-Alpok vidékéről.
A Balkán legősibb lakossága valószínűleg az I2a-s Y-DNS haplocsoportba tartozó őslakosság volt, akiknek a nyelvi hovatartozását nem ismerjük. Genetikailag a legnagyobb arányban Bosznia zárt hegyvidékein maradtak fenn.
Erre az alapra később mediterrán földművelők és rézkori bevándorlók települtek (főként E1b1b, G2, J2, J1 Y-DNS haplocsoportba tartozó néptörzsek), majd ezután érkeztek az indoeurópai törzsek (görögök, macedónok, thrákok, frígek, illírek), utánuk pedig a római uralom.
A szlávok csak sokadikak voltak a sorban, jelentőségüket viszont az igen nagy mértékben növeli, hogy a görögök, albánok, aromunok és románok kivételével ma gyakorlatilag majdnem az egész Balkán az ő nyelveiken beszél.
Az I2a gyakorisága a nyugati és keleti szláv népeknél:
Nyugati szlávok:
csehek és morvák – 9%
szlovákok – 16%
lengyelek – 6%
Keleti szlávok:
fehéroroszok – 18%
nagyoroszok – 11%
ukránok – 13%
Megállapítható tehát, hogy az I2a gyakorisága a nyugati és keleti szláv népek körében meg sem közelíti a délszlávok körében tapasztalható értékeket és sehol sem éri el a 20%-ot. Még a legtöbb a fehéroroszok és a szlovákok körében, míg a csehek, morvák és lengyelek körében kifejezetten alacsonyak az I2a frekvenciái.
A Balkán és főleg a Dinári-hegység őseurópai népességére jellemző I2a Y-haplocsoport gyakorisága a délszláv népek körében:
szlovének – 20%
horvátok – 37%
szerbek – 33%
crnagorácok – 30%
bosnyákok – 56% (!!!)
macedónok – 23%
bolgárok – 20%
Megállapítható tehát, hogy az I2a gyakorisága a Dinári-hegység elzárt hegyvidékein éri el a maximumát.
Az I2a gyakoriáságát illetően pedig a délszláv népek 3 csoportra oszthatók:
- északnyugati csoport, ahol mérsékelt az I2a gyakorisága. Ide tartoznak a szlovének (I2a=20%)
- nyugati és középső csoport, ahol kifejezetten magasak az I2a gyakoriságai (30-60% között). Ide tartoznak a horvátok, a szerbek, a bosnyákok és hercegoviniaiak, ill. a crnagorácok.
- délkeleti csoport, ahol az I2a gyakorisága ismét csak mérsékelt (20-25%). Ide tartoznak a macedónok és a bolgárok.
A délszláv népek etnogenezise rendkívül összetett, bár Európa legtöbb népéről lényegében ugyanez elmondható.
Annyi azonban biztos, hogy a délszlávok mind embertani megjelenésüket, mind genetikai összetételüket (pl. az Y-DNS haplocsoportokat illetően) jelentősen különböznek a nyugati és keleti szlávoktól.
Ami az Y-DNS haplocsoportok százalékos megoszlását illeti, megállapítható, hogy a délszláv népességekben szignifikánsan alacsonyabb az R1a aránya, ami az északabbi szláv népekben kifejezetten magas.
Pl.
az R1a gyakorisága szláv népcsoportokban.
Nyugati szlávok:
csehek és morvák – 34%
szlovákok – 41%
lengyelek – 58% (!)
Keleti szlávok:
fehéroroszok – 51% (!)
nagyoroszok – 46%
ukránok – 45%
Ezzel szemben a délszláv népeknél:
szlovének – 38%
horvátok – 24%
szerbek – 16%
crnagorácok – 7,5% (!)
bosnyákok – 15%
macedónok – 14%
bolgárok – 17%
Megállapítható tehát, hogy a délszláv népességek körében – a szlovéneket kivéve - az eredeti szláv Y-haplocsoport, az R1a eléggé alacsony frekvenciával van jelen (7-24%). A szlovének körében az R1a gyakorisága 38%, ami nagyjából a csehek, morvák és szlovákok közötti gyakoriságnak felel meg, de meg sem közelíti a lengyelek és a keleti szlávok körében mért gyakoriságokat.
A múltkor sikerült elkapnom a Viasat Historyn a horvát királyokról szóló részt. Amit belinkeltem, az csak az első rész, de szerencsére fent van az összes. Hétvégi kikapcsolódásnak is elmegy. :)
Erre a latin-római, avaroszláv s ki tudja még, milyen eredetű lakosságra telepíthette rá Porga atyja északról a szláv horvátokat, Hérakleiosz császár biztatására és hathatós támogatásával. Könnyen elképzelhető – bár tudomásom szerint egyelőre nem igazolható –, hogy Porga apja onogur, kutrigur vagy bolgár volt.
