Az alábbi nem egy romantikus ömlengés, de valami formabontó remekség...
SZABÓ LŐRINC:
SEMMIÉRT EGÉSZEN
Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követlenek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet nem kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindentől, beteg
s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem az vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint a lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
"Ki Zene vagy, mért bús a zene néked?
Méz nem ront mézet, kéj új kéjre vár.
Mért szereted azt, ami kínnal éget?
Mért fogadod gyönyörrel, ami fáj?
Ha egybezsongó ütemek kimért
Frigye, összhangja bántja füledet,
Mind csak korhol, szelíden, amiért,
Nőtlen, te, rossz a társas-éneked.
Halld, egymásnak mily édesen felelget
Kölcsönös rendben s hitvesként a húr,
Mint mikor férj s a boldog nő s a gyermek
Dala egyetlen dallammá simúl:
Szövegtelen dal, s a dús egysége csak
Azt zengi, hogy magadban senki vagy."
Még egy Ady, egy korai, a szerelem végéről, szerintem nagyon szép...
Ady Endre: Finita...
--------------------
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?...
...Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret --
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?!...
Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert...
Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szivén...
Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjuságom,
Utolszor voltam trubadur...
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szüzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom...
...Hány íly darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!!...
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek te édes mostoha!
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgató vermek,
szeretlek, mint fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
......................
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendben meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
Átölel, körbefon, befogad az éj,
Nem kérdez, nem szól, csak egyszer véget ér.
Indul az új nap reményekkel telve,
Hétköznapi csalódások, és eljön az este.
Itt van újra a mély sötét,
Csak hallgat, nem bánt, nekem tartja az ölét.
Így megy ez már évek óta,
Szeretnék szeretni, de csak nem jön a boldog óra.
Csak egy van ki bátorít, nekem adja mindenét,
Ő az én legjobb barátom: a végtelen sötét.
Néha belehullasz pörgő tudatomba,
Mint érett gyümölcs a tűztestű homokba,
S bár megjelensz nékem vágyam rőt fényében,
Messze szállsz, s belém mar átkos ürességem.
Páncélos falakon csendben átsuhannék
Alkony hűvös bőrén tovatűnő árnyként,
Beleillannék a földsimító napba,
Ha arcod csak egyszer arcomra hajolna.
Van-e, lesz-e még, mit tőled kívánhatok?
Úgy nézel tán rám, mint gnómokra a nagyok --
Becsmérlő szemekkel tekintsz el felettem,
S nem is sejtheted, hogy magány erjed bennem.
Hasadnak a kalendár' gyűrött lapjai,
Fogyatkoznak életem remény-napjai,
Sós tengerhalálba olvadó jégpatak:
Az vagyok, mert Téged ma sem találtalak.
1 újabb idézet( szerintem ez is szép)
" ....sem a Reggelvszele a kelő madárdallal; sem a gyönyörű földre tűző Nap; sem a harmatgyöngy virág s fű és gyümölcs, sem az eső szagú rét;sem a szelíd est; sem a néma Éj ünnepélyes madara, sem a holdas csillagos táj nem édes-nélküled..."
(Milton)
Mikor egy nyári reggelen
A messzi hegyek mögül
Feljön a nap,
S az őzek a harmattal
Oltják szomjukat
A dús, zöldellő réten,
Mikor a fecskék útra kelnek,
Hogy kicsinyeik éhségét csillapítsák,
Mikor a méhek az életnek örvendve
Járják csodálatos táncaikat,
Mikor az emberek megcsodálják
A víz fodraiban visszaverődő napfényt,
S a tó habjaiban hűsítik magukat,
Mikor együtt nevetnek azon,
Hogy a délutáni záporban eláztak,
S a messziből cikázó villámok
Dörgésein elmélkednek,
És mikor a lenyugvó napban
Együtt ülnek a vacsoránál,
Akkor, akkor érzem mennyire egyedül vagyok.
Lehet, hogy én gondolom rosszul, de mintha a topic címe az lenne, hogy a SZERELMRŐL írjunk SZÉPEKET.
Hát azt hiszem, ez egy kicsit szebb... Nem?
Ámor mondja: Boldogok az összekulcsolódó szeretők: úgy kapnak, hogy adnak, s úgy adnak, hogy kapnak; adott és kapott ajándékot itt nem lehet megkülönböztetni, sem adományt és zsákmányt. Sebezve sebesülnek és sebesülve sebeznek. Egymás iránti féktelen szomjukban tulajdonképpen vágytalanok, hiszen karjukban tartják a kielégülést, aki éppúgy szomjazik. Dulakodnak, sírnak, haragusznak, de dulakodásuk ölelés, könnyük ékesség, haragjuk szerelem. Boldog, aki az élet minden állapotában úgy küzd, sért, haragszik, mint az első egyesülésben: folyton a bizalom perceit éli, az ős-örök Aranykort. - mondja Ámor.
Ez egy masik tortenet, egy fuggetlen tortenet, egy masik topic.
Abban igazad van hogy az igazi topicnak a Kulturaban lenne
a helye, de az nem az en kiserletem, hanem a Tied.
Varjak is nagyon :)
Ha nem, az eletem legnagyobb tevedese, volt mar par :)
Ez itt csak egy elsietett kiserlet, tudod a "gettoban".
