Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Érdekes hogy ezen az ágon szert tettem egy amerikai ( német származású ) és egy észt rokonra. Az észtnek az egyik ükapja volt német, de már Észtországban született. Annak az apja Volhiniában született ( Ukrajna ) onnan vándorolt Észtországba ( Ekkor orosz terület volt mindkettő ) 1909-ben. Az ő apja Pomerániában született- amit a poroszok Lengyelország felosztásakor szereztek és német telepeseket hívtak oda- onnan vándorolt Volhiniába 1875-ben. Az ő anyai nagyanyja Württembergből származott és rajta keresztül vagyunk rokonok a 1600-as évekből.
eddig az volt a mondás, hogy az amerikai indiánok között csak 3 db. Y-DNS főhaplocsoport fordul elő: Q, R és C, ebből az R lényegében csak az észak-amerikai indiánok egy része között.
Nemrég kiderült, hogy van egy negyedik főcsoport is, az N (N-M231), amelynek az egyik szubkládját, az N1a1a-t (M178-at) megtalálták a Kanada északnyugati részén élő tlicho (Dogrib) indiánok között, igaz, hogy alacsony gyakorisággal, de kimutatták.
Mindez arra utal, hogy a Bering-szorosi földhíd víz alá kerülése után is volt mérsékelt genetikai kapcsolat a Szibériában élő népek és az amerikai indiánok között.
A nemesek és gazdag polgárok se véletlenül töltötték idejük nagyrészét vidéki és városszéli kúriáikban. Azért vidéken biztos nyugisabb volt az élet és a ritkább lakosság miatt kevésbé csapott be a pestis.
A viking korszak előtti történetük is érdekes, csak sajnos kevés az infó arról. Pl: a római történelem kapcsán jól ismert gótok is innen kezdték meg vándorlásukat túlnépesedés miatt vagy mert vesztettek valami helyi törzsi csetepatéban. Illetve amikor a római hadsereg áttért germán zsoldosokra, ezek némelyike is egyenesen Skandináviából érkezett, régészet által kimutatottan.
Ez mondjuk engem is érdekelne, annyira nem mélyedtem el a skandináv térség történelmében, inkább az újkori dolgaikat ismerem és persze a viking korszakot.
Akkoriban leginkább Németalföld és Észak-Itália prosperált. Ez a kettő lehetett az akkori Európa legfeljebb területe, de megvoltak ennek a hátulütői is(sűrű lakosság és az ebből adódó rossz higiénia és járványokra való érzékenység ).
A bronzkorban pont egy felmelegedési periódus volt arrafelé és emiatt Skandinávia tájai akkoriban mérsékeltebb éghajlatúak voltak. Elvileg még a szőlőtermelés is lehetséges volt ott.
Az igaz, hogy Skandinávia nagy részén kedvezőtlen, hűvös, csapadékos az éghajlat, de a terméketlenség már csak részben igaz, mert Dániában és Svédország déli részén vannak relatíve termékeny alföldi területek.
Egyébként a 16. sz. második felétől a dán és a svéd királyság is kezdett megerősödni, felzárkózni az európai élvonalhoz.
Jó példa erre a 17. századi Svédország, amely 1631-ben a protestánsok oldalán beavatkozott a harmincéves háborúba és a kiválóan felszerelt és kiképzett korszerű hadseregével komoly meglepetéseket okozott.
Másrészről az is igaz, hogy Svédországban a parasztság elég nagy szegénységben élt és még az 1860-as években is voltak éhínségek...
"Vajon mi lehetett nekik vonzó azon a terméketlen tájon ?"
Nem tudjuk az indítékaikat, max. találgatni lehet.
Talán kalandvágy vagy hódítási vágy, talán egy relatív túlnépesedés indította útnak őket, de az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy a hazájukban törzsi háborúk törtek ki és az alulmaradottaknak távozniuk kellett...
Most más a helyzet, mert gazdag országok, de mondjuk ha 1500-ban azt mondják válasszak egy európai térséget ahol élni akarok, Skandinávia lett volna az utolsó, holtversenyben a Balkánnal. Az első kettő meg Németország és Franciaország lett volna.
Elnéztem, nem láttam az egyest, azt hittem Kr.e 700, akkor viszont jó korán odavándoroltak az italo-kelták ősei. Vajon mi lehetett nekik vonzó azon a terméketlen tájon ?
Kr. e. 1000 az még a késő bronzkor például az Urnamezős kultura ideje. A KM-ben az Urnamezős kulturát váltotta a Halstatt kultura. Majd a La'Téne kultura. De ekkor már a konkrét népek neveit is ismerjük (köszönet Cassius Dio).
Európában elsőként az Alpokban, a Hallstatt-kultúrával, talán Kr.e. 1.000 körül.
Skandinávia meg mindig le volt maradva néhány száz évvel, ott Kr.e. 1.700 körül kezdődött a bronzkor, a vaskor meg csak úgy Kr.e. 500 körül, ha jól emlékszem...