Keresés

Részletes keresés

pudli Creative Commons License 1999.10.02 0 0 91
Radnóti Miklós: HETEDIK ECLOGA (utolsó versszak)

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elelalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

pudli Creative Commons License 1999.10.02 0 0 90
Radnóti Miklós: BÁJOLÓ

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket.

kiralylany Creative Commons License 1999.10.02 0 0 89
Bolond a szerelmes oly fövő agyú
S ábrázó képzetű, hogy olyat is lát,
Mit józan ész felfogni képtelen.
Az őrült, a szerelmes, a poéta
Mind csupa képzelet...
Előzmény: Törölt nick (88)


Törölt nick Creative Commons License 1999.10.01 0 0 88
B. Radó Lili: Új barátság hajnalán

Merengő szemem, ki látóvá teszed,
ki elindítasz utamon, hogy járjak,
ki kiszínezed számomra a nyárnak
sápadt virágát s két karom kitárod,
hogy minden embert magamhoz öleljek:
tudod-e mit teszel velem?

Honnan tudod: a könnyet és a kínt,
ha látó szemmel nézem odakint,
nem fog-e jobban fájni, mint a vakság?

Az úton, melyet lépésem követ,
ismersz-e minden tüskét és követ,
mely megsebez és gátat vet nekem?

Fáradt bimbóját halovány tavasznak
hidegen néztem; ki tudja, a gazdag,
pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom?

Két lankadt karom ujjongón kitárom,
de ha ölelek, ki tudja, mi áron?
Nem Júdás lesz-e, akit szivemre zárok?

Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod,
ismerősnél, rokonnál több: Barátom,
tudod-e mit teszel velem?

poet Creative Commons License 1999.10.01 0 0 87
Heinrich Heine:

GEOFFROY RUDÉL
ÉS TRIPOLISZI MELIZANDA

Blaye kastélyának falát
faliszőnyeg fedi körbe,
ügyes kézzel egykoron még
Tripolisz grófnője szőtte.

Egész lelkét beleszőtte!
Szerelmes könnyel itatta
műve selymét, mely örökkön
e jelenetet mutatja:

hogy a haldokló Rudélre
lel a grófnő lenn a parton,
s vágya ős-képére ismer,
ott azon a férfiarcon.

Eképp Rudél is először
s éppúgy utoljára látta
valóságosan a hölgyet,
kiért gyúlt már oly sok álma.

Fölébe hajol a grófnő,
szerelemmel átkarolja,
csókol hűlő férfiszájat,
mely dicséretét dalolta.

Ó, e csók, e megtalálás
végső elválás is ismét,
Igy üritették a leghőbb
kéjnek kelyhét s szörnyü kinét.

Éjente a blaye-i kastély
fészke surranó neszeknek,
falikárpit-figurái
újra megelevenednek.

Trubadúr s úrnő lerázza
árny-végtagok zsibbadását,
nyújtózik, s lelép a falról,
s teremhosszat fel s alá jár.

Meghitt suttogás, enyelgés
édesbús forrása tör föl:
posztumusz gálánskodások
messzi Minnesang-időkből.

"Geoffroy! Halott szivem
felmelegszik szép szavadra,
járok rég hűlt hamu közt,
új parázs izzik alatta."

"Melizand! Kincsem-virágom!
Mikor a szemedbe nézek,
éledek - s ha bármi elmúlt:
csak a földi szenvedések."

"Geoffroy! Szerettük egymást
egykor álmainkban! Ime,
most halálunkban szeretjük -
Ámor-isten csodamive!"

"Melizanda! Mi az álom?
A halál mi? Hiuság csak.
Szerelemben az igazság -
Örök-Szép, téged imádlak!"

"Geoffroy! Meghitt igy együtt
itt e holdsütötte termen.
Sose vágyom odakintre!
Napfény átka sose verjen!

"Melizand! Édes bolondom,
napnak fénye te magad vagy,
tavasz virul ott ahol jársz,
szerelem, s május fogadhat!"

Igy kiséri, igy becézi
egymást két gyengéd kisértet:
föl-le járnak, míg a hold az
ablak csúcsivén befénylett.

De a szépséges kisértést
a hajnalpir megzavarja -
s ők riadtan visszaszöknek
a kárpitra, föl a falra.

----------------------------------------

kadarka Creative Commons License 1999.10.01 0 0 86
"Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudjak azok a szegények és
szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek. Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang a legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozas nélkül tűri, hogy a másik szeresse.
A természet vegül is kegyes: igaz, soha nem adja meg , hogy szeressen
akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni, de a szeretet szuverén."
Márai S.
Sone Creative Commons License 1999.10.01 0 0 85
Kedves poet!
Örültem/ök neki, hogy megoszthattam veled/veletek ezt a verset. Sajnos, most a Szerelemről, csak a vágyakozva vagy szomorúan tudok beszélni.

Rab leszel...

Erzed, hogy fájok?
Hogy szetszakadok...?
vadallat testem - itt
a lelkem meg ott
bizony Kedves
Nalad keres
menedeket - mert elhagyott...

Almom Te vagy
s az ebrenlet percei
vanszorognak csak
mint bünösök lelkei
vagyam langol
legyel barhol:
Muzsam vagy - s en hodolok Neki...

Tudom, eljön a nap
hogy karjaimban ebredsz
s ha szakadeknal allok
atölelsz, mert feltesz
eletem adom
s a Tied megkapom
azontul bennem mar csak rabkent elhetsz

Előzmény: poet (82)
poet Creative Commons License 1999.09.30 0 0 84
Babits Mihály:

ALKONYI PROLÓGUS

Itt van az alkony, jó takaró
a hegyek ormán lilul a hó
itt van az alkony, csittul a zaj:
elhallgat a fény és fölvillan a dal.

Villanj csodavillany, villanj csodanóta
ki fájsz a szívemben ki tudja mióta?
Mióta daloltam, amióta lettem:
mert fájni születtem, ki dalra születtem
s még messzire zenghetsz majd mostoha dal,
megéri, megéri, aki fiatal.

A nappal, a lárma űzött a magányba,
hol senkise hallott, a puszta homályba:
most itt van az alkony, most jer elő,
mint éji merénylő, titkos szerető:
mert kedves az alkony annak, aki lázad
és kedves az alkony annak, ki szeret:
elhagyni ilyenkor, kicsábul, a házat
s nem tűrni az égnél lentebb födelet.
Az ég is ilyenkor kitakarózik
és emberi szemnek kirakja a kincsét;
a lélek az égbe fölakarózik,
mozgatja a szárnyát és rázza bilincsét:
Dal, éji merénylő, titkos szerető,
dal, mostoha lélek, most jer elő:
másnak csupa fátyol, neked csupa látás,
itt van az alkonyat, itt van az áldás.

ginette Creative Commons License 1999.09.30 0 0 83
Elalvás előttre

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni,aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rádfigyelni s odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom,köréd;
szeliden őríz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.

poet Creative Commons License 1999.09.30 0 0 82
Kedves Sone!

Nemcsak engem és a topicot tisztelted meg,
hanem a Szerelem emlékét is.

köszi,
poet

Előzmény: Sone (81)
Sone Creative Commons License 1999.09.30 0 0 81
Kedves költő barátom utólagos megértésében reménykedve, leírom egyik versét, ami bennem gyönyörű és mégis fájó emlékeket ébreszt. Nem konkrétan a szerelemről szól, hanem annak beteljesüléséről...

Nász

Most én vagyok Te es Te vagy én:
mindketten mindkettőnk vagyunk
egymásban lassan elvegyülve
oldodik önmagunk
érzéken túli érzések lágy fellege vesz körül
halványan sziporkazó csillagok keresnek
s amint megtalalnak, csöndesen lesnek
a Hold mögül

Mellem melledhez simul
hullamzunk, mint a tó
az egesz pattánasig feszült
megis megnyugtato
olyan fajdalmasan gyönyörü valahogy az egész...
nem lepheti el soha
a Múlt szelid gyilkosa:
a Feledés

Oh... Hát sírsz? Csak az Éj ért véget
s a vöröslö Hajnal int
Te holnap karjaimban alszol
es holnaputan megint
s mire a heves szenvedély lángja kicsit lejjebb apad
uj kis életeket nevelhetünk
de ez az ejjel mindig velünk
örökre velünk marad...

Madget Creative Commons License 1999.09.30 0 0 80
Colombina

Sápadt holdfény-virágok,
csodás fehérlő rózsák
nyílnak a nyári éjben:
vágyom szakítani.

Kínzó félelmem enyhül
sötét folyón ha gyűjtök
sápadt holdfény-virágot,
csodás fehérlő rózsát.

Betelne minden vágyam,
mesés titkon ha mernék
szirmonkint szórni csendben
barnálló szép hajadra
sápadt holdfény-virágot.

AGO Creative Commons License 1999.09.30 0 0 79
LGT: Engedj el

Engedj el, tudod jóra vártam,
engedj el, tudod mégse jó,
engedj el, tudod elhibáztam,
tévedésből itt maradtam nálad.
Engedj el, tudod bántanálak,
engedj el, tudod hazudnék,
engedj el, tudod nem kívánlak.
Azt ne kérdd, hogy jobb időkre várjak!
Neked fáj az, hogy elmegyek,
nekem fáj, ami elveszett.
Engedj el, tudod hazug a játék,
engedj el, tudod becsaplak már,
engedj el, tudod hiába várnék,
minden szóban új hibát találnék.
Engedj el, olyan elég már minden,
engedj el, minden túl kevés,
engedj el, ami lehetne, nincsen,
minden szóban ott van az, hogy vége.
Neked fáj az, hogy elmegyek,
nekem fáj, ami elveszett.
Engedj el.

PS. Ez nem a lelkiállapotomat tükrözi, az már a múlté. :-)
De olyan szép!

poet Creative Commons License 1999.09.28 0 0 78
Paul Verlaine:

ÉRZELMES PÁRBESZÉD

A vén parkban didereg a magány
s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni halkan mit beszélnek.

A vén parkban didereg a magány
s multat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szived a nevemre? - Nem.

- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltünt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

--------------------------------------------------------------
A szépség hordozójában csalodhattál már,
de a Szépségben reményem szerint soha.

malix Creative Commons License 1999.09.28 0 0 77
Íme még egy remekség - azoknak okulására, akik a szépségben (is) csalódtak már:

Heltai Jenő: A másik

És szólt a nő:
"A hajam ében,
És lágyabb, mint a lágy selyem,
És itt a szívem közepében
Ujjong a boldog szerelem.
Tied a testem, tied a lelkem,
Te vagy az első, akit öleltem,
Boldog vagyok, mert a tied vagyok..."
S a férfi szólt:
"A másik elhagyott."

És szólt a nő:
"Piros az ajkam
És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
És végigfut az üdvök üdve rajtam,
Mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt,
Mikor a fergeteg zavarja...
Oh, mondd, a másik szintén szép volt?
Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén,
Tudott-e édes csókot adni,
Meghalni karjaidba, mint én
És új gyönyörre föltámadni?
És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?"
S a férfi szólt:
"A másik csúnya volt."

És szólt a nő:
"És mégis nappal, éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?"
S a férfi szólt:
"A másikat szerettem!"

malix Creative Commons License 1999.09.28 0 0 76
Baranyi Ferenc: Mindkettő emberül

Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak olyan szép, mint az átlag,
te is tudod: az úgyse vagy
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna -- macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt nehány
jólidőzített szemtelenség --
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért
s csodás-ívű szádért dicsérlek:
arcod ne fesse hálapír,
inkább harag-piros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak itél,
fizessem érte meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vivás utáni kézfogása,
egymás próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

Gently Creative Commons License 1999.09.28 0 0 75
Talán kissé fanyarabb:
How many dance, my dear,
Winter's so cold this year.
U are so warm, my wintertime-love to be.
cmf Creative Commons License 1999.09.28 0 0 74
Ady Endre:

A FEHÉR KENDŐ

Tinta-folyamról tengerre hajtja
Bárkáinkat a fekete ár
S várja a győztest egy fehér kendő
Százezer éve már.

Lobog a szirtről, valaha régen
Ősi poéták álom-asszonya
Szent remegésben, nagy áhitással,
Sírva tűzte oda.

Meghaltunk, de föltámadtunk érte,
Fojtjuk egymást, rongyolt a mezünk.
Lobog felénk az a fehér kendő
S evezünk, evezünk.

Versengünk immár százezer éve,
Marjuk a vad, fekete habot
Minden asszonyok asszonyáért, ki
Régen-régen halott.

Lobog előttünk a fehér kendő,
Vinnyog, nyerít a fekete ár:
Tépetten, rongyban mi csak hajózunk
Százezer éve már.

Hív bennünket a halott menyasszony,
Minden asszonyoknak asszonya,
Futunk. S szegény, tintás, rossz szivünkkel
Sohse érünk oda.

ginette Creative Commons License 1999.09.27 0 0 73
Ezzel még adós vagyok, ha nem tévedek..

Arcodat őrzi

Még rólad beszél a dal,
rólad zenél
Még rólad zenél a zaj,
rólad beszél.

Még álmom helyén te állsz
mindig te állsz.
Még csillag helyén te jársz,
mindig te jársz.

Már fáradt madár a szó,
fáradt madár.
Vállamra száll,mint a hó,
későre jár.

Arcodat őrzi az arcom,
szemedet őrzi a szemem,
léptedet őrzi a léptem,
kezedet őrzi kezem.

Lélegzeted
lélegzetem

( Adamis Anna)

poet Creative Commons License 1999.09.26 0 0 72
Legyen az egyik kedvencem József Attilától,
kicsit szomorú, kicsit kemény, de nagyon igaz:

NAGYON FÁJ

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is --

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben --

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt,
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj --

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

//

poet Creative Commons License 1999.09.25 0 0 71
Johann Wolfgang Goethe:

EZER ALAKBA REJTŐZHETSZ

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-kedvesség, látom, mind te vagy,
futhatsz, csodák varázsfátyolába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.

A karcsú ciprus ifjú erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy,
s folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hizelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vizsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy,
a felhőben amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy,
hol ezerkarú repkényt kúszni látok,
óh Csupa-Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy,
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Sziv-Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy,
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.

ginette Creative Commons License 1999.09.25 0 0 70
" Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre jobban
Ott bújkál a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, Veled szép,
És Veled teljes az élet!"
( Illyés Gyula)
vismaior Creative Commons License 1999.09.25 0 0 69

Szerelem

Nehéz szavak konok kongása,
ablakok dallam ragyogása,
mankóba vésett vallomás.

Hormonörvény kacagása,
vágyorgonák ordítása,
verdeső szív - kattogás.

1998.

poet Creative Commons License 1999.09.24 0 0 68
George Gordon Byron:

A SZÉPSÉG LÁNYAI KÖZT NINCS

A Szépség lányai közt nincs
gyönyörűbb ma nekem,
hangod úgy elbüvöl, mint
szerenád a vizen:
dalok komoly varázsa
terűl az óceánra,
ragyogva vár a hullám,
a szél megáll az utján:

s fény-láncát húzva elring
a hold a mély felett,
amely úgy szendereg, mint
egy álmodó gyerek:
igy hajlik önfeledten
feléd a szomju szellem,
csöndes nagy odaadásban,
mint vágyó tenger a nyárban.

moineau Creative Commons License 1999.09.24 0 0 67
Idegeidben azt a lobbanast,
tudod, melyiket a villamcsapast,
amely megolvasztott, megvakitott
s egy percre a csillagokig tagitott
s az utat kozben, mely landként sodort
és mind a jot, ami elotte volt
s az utozengést, mely oly lankatag
zsongatta még ajult tagjaidat,
mondd, a zuhogo, gorcsoldo varazst,
testedben azt az édes robbanast,
azt a legfobb, kozos pillanatot,
melynek nevet még senki nem adott,
hacsak nem vallas, s amelyben velem
egyutt haltal-szulettél, gyermekem,
mondd, de csak ugy mond, hogy ne mondd ki, mit,
mondd, édes, azt a percet s tarsait
(ne is szolj, elég ajkad mosolya) -
el tudnad felejteni valaha?

Szabo Lorinc


cmf Creative Commons License 1999.09.24 0 0 66
Dsida Jenő:
Megbocsátod-é?

Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port hintettem égszinkék szemedbe?

Nap vagyok
Megbocsátod-é,
hogy leperzseltem hófehér karod?

Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy ingválladra tört levelet szórtam?

Fű vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat?

Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?

Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?

-

sziciliai kereszt Creative Commons License 1999.09.23 0 0 65

Paul Verlaine:

A HOLD A FÁK KÖZT

A hold a fák közt
szikrázva süt,
gally moccan, ág zörg
és mindenütt
hangok remegnek ...

Óh, hogy szeretlek.

A tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyu füzet,
szél jaja rezzen ...

Álmodj, szerelmem.

Maga a kék menny
ereszkedik
a csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja ...

Isteni óra.

poet Creative Commons License 1999.09.22 0 0 64
Adamis Anna:

VALLOMÁS

Előbb lépnek el a hegyek,
előbb szólnak rád a kövek,
előbb megy vissza a folyó,
mint téged elér egy szó.
Előbb téved el egy madár,
mint még egyszer az, ki végre rád talál.

Az vagy nekem, mint földnek az ég.
Az vagy nekem, mint égnek a kék.
Az vagy nekem, mint télnek a hó.
Az vagy nekem, mint csendnek a szó.

Előbb fagynak meg a szavak,
előbb csalhatod meg magad,
előbb felejted el neved,
mint elengedném két kezed.
Előbb ne lássam az eget,
minthogy elfordítot tőlem léptedet.

Az vagy nekem, mint földnek az ég.
Az vagy nekem, mint égnek a kék.
Az vagy nekem, mint télnek a hó.
Az vagy nekem, mint csendnek a szó.

Az vagy nekem, mint földnek az ég.
Az vagy nekem, mint égnek a kék.
Az vagy nekem, mint télnek a hó.
Az vagy nekem, mint csendnek a szó.

Az vagy nekem, mint földnek az ég.
Az vagy nekem, mint égnek a kék.
Az vagy nekem, mint télnek a hó.
Az vagy nekem, mint csendnek a szó.

Előzmény: eLEk (44)
composer Creative Commons License 1999.09.22 0 0 63
Én írnék szépeket a szerelemről, ha lenne múzsám. Múzsák jelentkezését várom, hogy szépeket tudjak írni.
poet Creative Commons License 1999.09.22 0 0 62
Köszönet a topic restaurátoroknak :)

thx,

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!