A legutóbb én autóklubnál vizsgáztattam ( Bp. XI. ker ) és azt mondták, hogy már nem mérnek lengéscsillapítót csak valami tehetetlen tömeget vag miafenét (ami persze függ a lengéscsillapítótól de a tömegtől is). Tehát a vizsgán se tudták megmondani, hogy a lengéscsillapítóim x százalékosak, csak azt, hogy a kocsi ok.
Megnéztem a dolgot. A zár az ajtóban nem mozdul, a 3 csavar meghatározza a helyét. Az állórészt 2 brutál torx csavar tartja. Ehhez megfelelően méretes kulcs hiányában nem nyúltam.
A probléma abban áll, hogy az állórész a csukódás pillanatában lefelé kényszeríti az ajtót a zárnál fogva.
Kicsit babráltam a zárat, így most nem zörög, és klasszul csukódik is. Tudnám, mit csináltam...
Sziasztok!A beteg egy Toyota Tercel(1.3-as,1984-es),a következő tünetekkel:pöccre indul,szépen jár,szépen megy,de amint a km-óra eléri a 80-90-et,elkezd rángatni(függetlenül attól hogy hármasban vagy ötösben van a váltó),majd sokszor le is áll.Ilyenkor általában elsőre beindul,de utána alacsonyabb sebességeknél is rángat(néha le is áll).Pl. ma is mentem vele,minden jó volt addig amíg ki nem húzattam 80-90-ig(ha nem húzatom,hanem 5-ösben finoman nyomom a gázt,80-90-nél akkor is rángat,majd onnantól kezdve szar az egész,hiába engedem vissza a gázt.Csak azért írtam le hátha valaki találkozott hasonlóval és megspórólna nekem egy hibakeresést.Előre is kösz.
Hát, sajna a fűtőradiátor ki-be az ilyen, majd az összes autónál.
Azért mielőtt nekilátsz, nézd meg alaposan a csatlakozó csöveknél, fűtéscsapnál, hogy nem azoknál szivárog-e véletlenül. (Némi cirkuszi gumiemberi hajlam nem ártalmas ehhez se, amióta 90+ kiló vagyok, nem is csinálok ilyesmit... :)
Ha sehol, és nem erős a szivárgás, nem fogy nagyon a víz, akkor érdemes tenni egy próbát a benzinkúton meg mindenhol kapható hűtőtömítő adalékokkal, meglepően soxor beválik. Szvsz egy ezrest megér a próba-szerencse, kb. annyiér aggyák a löttyöt.
1 deci plusz a motorolajnál: nudli, ne törődj vele. Ennyi tartalékot beépítenek a jelölésnél a nívópálcába. Fél litert már érdemes ereszteni (vagy kiszívni a benzinkúti olajszívó istencsapásával) - de annál kevesebb, pláne összvissz 1 deci... Majd elfogy, vagy ha nem: akkor kiengeded a következő cserénél.
Sorry, inkább ne... Nem akarlak megbántani, de ha lyól sejtem, féltengely vagy lengőkar-gömbfej gumiharangról van szó. Azokhoz meg kicsit ki kell dűteni a futóművet, és annak az összerakása nem olyasmi, amin el kéne kezdeni tanulni az autószerelést. :)
Hidd el, jobban jársz. Szerviz - vagy keress valakit, akivel megcsináljátok, és aki tudja mit és miért csinál.
Trebitsch: a fűtőradiátorról van szó. Sajnálom, hogy ilyen bonyolult a szerelése, de túl kell esenma dolgon.
Ma más problémám is akadt. Olaj utántöltésnél véletlen 1 dl-rel a MAX jelzés fölé sikererült töltenem az olajat. Most ne merek elindulni a sárkánnyal!:( 1 dl már nagyon gáz?
hát jó!
az autó egy hivatalos toyota szervizben volt a hivatalos cuccal megemelve úgyhogy emiatt nem volt gond.
ott mondta a srác hogy a gumiharangokat kellene kicserélni asszonta nem nagy ügy
ebböl gondoltam hogy talán nekem is menni fog
Stimmel, én a "szag" alapján tippeltem a fűtőradiátorra. A hűtőt már csak nem szagolgatja menet közben a srác... :)
Másrészt szerintem a hűtőt meg se kérdezte volna, mer adja magát.
Azt te csak gondolod... El szokták nyalni a silány szerszámmal a csavarok fejét, aztán onnantól kezdve szívás van. Szal ha nyílik a csavar, akkor sima ügy, de ha nem enged: csak érzéssel... :)
Amúgy én is azzal kezdeném, az ajtóoszlopon kicsit beljebb azt a vasdarabot, amibe bekattan a zár. Idővel alakulnak az ajtótömítőgumik, és megszűnik az a pici feszülés, ami kell neki hogy csöndbe maradjon.
az autó egy egy régi toyota
hogy melyik gumiharang??
meg volt emelve a kocsi alámásztunk és a srác mondja hogy ami a közvetlen a két első kerék mellett van!
lehet hogy lefényképezem, oszt berakom ide!
mi a folyamata?
le kell szedni a kereket vagy ilyesmi??
Szerintem az állórészt, gondolom azért szokták így megcsinálni, hogy az ajtóban levő zár/zárrudazat ne mocoroghasson állításkor. Először mindenképp azt próbálnám, egy egyszerű, mechanika és elektronika nélküli fémdarabon nincs mit elrontani :-)
megjavítani nem nagy gáz, oda kell adni hűtősnek (pl. Hüllő Kft), kibányászni viszont nem egyszerű mutatvány. Komplett műszerfal plusz kardánbox kiugrik, csak úgy lehet hozzáférni.
Sziasztok! Ha a hűtővizem annyira felmelegszik, hogy bekapcsol a ventilátor (90C), akkor valószínűleg a nagyobb nyomás miatt ereszt a radiátorom, ezt onnan veszem észre, hogy enyhe fagyálló szag jön a hűtőventilátorból. Nagy gáz ezt megjavítani? (91-es Opel c20xe)
*: na, ezen gondolkodom én is. Vajon az álló részt kell pozícionálni, vagy a zárat magát? Ugyanis a zár 3, méretes (fejű) csavarral van rögzítve, akár el is mozdulhatna (még nem csavartam ki).
Különben az ajtó pöpecül csukódik/nyilik, ezzel nincs gond.
Nem olyan öreg, tehát felteszem, hogy az ajtó nem "lóg" (ha igen, akkor a zsanérok csapjait kell cserélni), vszg. a kasztnin levő ellendarabot kell arrébb állítani (amibe beleakad a zár). Ha nincs látható kopás (miért lenne), akkor csak türelem kérdése.* Kinyit-állít-becsuk-ellenőriz-kinyit-állít-becsuk-...
*feltéve, hogy az Escortnál nincs valami trükk :-)
Sziasztok. Biztos tudtok segíteni, nem lehet egy ördöngös dolog: zsanér- és zárkenés után menet közben zörög a bal hátsó ajtó (Escort '98-as). Mi a beállítás módja? Mert feltételezem, ez nem egy maradandó dolog.
Előre is köszi.
Futóműves, sürgősen!
Valami elmozdul a futóműben, induláskor egyik irányba, fékezéskor másikba. Ha fronthajtásu kocsi, akkor az első futóműnél van a gubanc: repedt/korrodált bekötőpont, törött kitámasztó-lengőkar, megszűnt szilentpersely, ilyesmi.
Nézesd meg, nem játék, fejreállhatsz vele.
És ilyennel mit érdemes csináltatni? Futóműállítás vagy fékhatásmérés? Mert most mindent nézzenek át?... Még kitalálnak annyi apróságot, hogy a számált meglátva megbánom, hogy ilyen apróságot észrevettem. :)
Esetleg beragadt a jobb oldali fékmunkahenger/nyereg/egyéb? Induláskor kicsit fog, a másik nem, így arra fordul, nagy fékezéskor viszont nem tudja követni a másikat, így az fog majd jobban...
De az ellenkező irányú húzás indulásnál nekem valami mást sejtet. Mondjuk, ha az egyik kerék tökre le lenne eresztve és ezért jobban tapadna, akkor az húzhatná így el talán. De a gumikkal minden rendben van.
szerintem a fékezéskori balra húzás értelemszerüen az eltérö fékhatás a két kerékben!
padra fel kiderül!:-)
most nézettem meg én is az én autómban tök sok Nm eltérés van a jkét fék között pedig el sem húz..