Keresés

Részletes keresés

lg18 Creative Commons License 2002.02.03 0 0 78
Miközben a csapat zöme Dunaújvárosban a teremlabdarúgó-döntőn szerepelt, addig a Ferencváros tartalékegyüttese az NB II Winner csoportjában szereplő Budafok ellen játszott. A Vépi Péter edző irányította együttes az alábbi összeállításban lépett pályára: Szerovay - Takács, Hrutka, Cheregi, Vukmir - Lászka (Géczhy), Kapic, Huszti, Kardos - Kuznyecov, Varga Z.

A találkozó - amelyet Vámos Tamás bíró vezetett - csaknem botrányba fulladt: Gáspár József a vendégek mestere a második harmad közepén - 3-szor 30 percet játszottak volna a felek - leparancsolta együttesét a pályáról. Gáspár elmondta: végig feszült hangulatban jellemezte a meccset, sok volt a durvaság, a keménység. Az első fél órában azonban más is történt. Az egyik ferencvárosi játékos (a szakvezető nem kívánta megnevezni a tettest) a budafoki edző szerint megütötte az egyik labdarúgót, a második harmad közepén pedig szintén lendült egy kéz, s a pofon gazdája ismét egy budafoki futballista volt. Hogy ne legyen verekedés, Gáspár József lehívta csapatát és befejezettnek tekintették a találkozót. A félbeszakadt mérkőzésen egyébként a Ferencváros 4-1-re vezetett, a gólókat Varga Z. (2), Kuznyecov, Huszti, illetve Nemes szerezte. Vépi Péter, a Ferencváros edzője nem kívánta kommentálni a történteket, mint ahogyan Szeiler József ügyvezető igazgató - bár tudott a történtekről - sem nyilatkozott az ügy kapcsán. Az nyilvánvaló, hogy lesz folytatása az ügynek, hiszen a mérkőzésre hivatalos játékvezető volt kijelölve.



gguszti Creative Commons License 2002.01.31 0 0 77
Ha lesz időm, kinézek majd a meccsekre!
Előzmény: Törölt nick (76)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.30 0 0 76
Az ilyen szurkolókra nagy szükségünk van! Csatlakozz!!! :)))
Előzmény: gguszti (75)
gguszti Creative Commons License 2002.01.30 0 0 75
Sziasztok!

Ilyet haveromék is csináltak (nem tudom pontosan, hányad osztály): félidőben 1-0 volt nekik, a végén mégis 1-5-tel zártak. :) De ott volt ennek oka is: 45 perc után el kellett mennem, nem maradt szurkolótábor... :))

Előzmény: Törölt nick (73)
lg18 Creative Commons License 2002.01.30 0 0 74
A második félidőben biztos csak az ifink játszott. Az elsőben viszont a felnőtt csapattal átgázoltunk az MTK-n :))
Előzmény: Törölt nick (73)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.30 0 0 73
Az igen:)) 1:0-ról 7:1-re kikapni a második félidőben... nem semmi. Elfáradtak a fiúk? Sebaj, ha fáradékonyak, jól jön nekik majd a bíztatásunk!!!!
Előzmény: nemo_d (72)
nemo_d Creative Commons License 2002.01.27 0 0 72
Na azt kiderítettem, hogy a félidőben 0-0 volt! Utánna a Budafok szerzett vezetést, de hogy ki lőtte, azt sajnos nem találtam meg!

Némó

Előzmény: Törölt nick (70)
nemo_d Creative Commons License 2002.01.27 0 0 71
Ez mondjuk jellemző az N.S.-re:-((( Sajnos!

Némó

Előzmény: Törölt nick (70)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.27 0 0 70
A mai Nemzeti Sport kíméletlenül leszar minket a 7:1-ről tudósítva, még a góllövőnket sem nevezi meg. Csak erről a levezetni idejövő szerbről áradozik. Elég durva. Azt sem tudom, hogy álltunk fel.
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.27 0 0 69
BRRRRR---

Tudsz bővebb adatokat????

Előzmény: llila (68)
llila Creative Commons License 2002.01.26 0 0 68
Ma edzőmeccsen 7-1 re kikaptunk az MTK tól.
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.24 0 0 67
Hát, ezek leszünk mi, a BORLOVAGOK!!

Apropó: tudja valaki az első hazai meccs pontos kezdési időpontját? Mert előtte fél órával találkozhatunk a sportcsarnok bejárata előtt! Addigra varrok piros-fekete zászlót!

Előzmény: BigTom (66)
BigTom Creative Commons License 2002.01.24 0 0 66
IROMEN? Hát persze, erre ment ki a játék :)))
Egyébként a szotyis és sörös szurkolást és is szeretem. Jobban megy a sport, ha vannak szurkolók és nézők akik - jobb esetbe - bíztatnak.
Előzmény: Törölt nick (65)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.24 0 0 65
Ok, ok, te vagy a topikunk IRONMAN-je:)) Én csak gondolatban szeretek futkározni, meg szeretem nézni mások sportolását két zacskó szotyival meg egy üveg sörrel a kezemben:)) Nincs is annál jobb:))
Előzmény: BigTom (64)
BigTom Creative Commons License 2002.01.24 0 0 64
Voltam kosarazni, de amikor a harmadik kosarat kaptam három különböző lánytól illetve hölgytől, jobbnak láttam ha elmegyek futni (hiába Mjazoista lettem). Ady Endre - Tordai(huuuu) - PéterPálműjégpálya. Nem tudom kinek lenne a feladata annak az utcának a sózása, de ÉLETVESZÉLYES úgy csúszik.

Jólvannaaaa, megyek a sarokba
illetve Budafokra

Előzmény: Törölt nick (63)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.23 0 0 63
Ha győzünk, benézünk! :))) Ha veszítünk, akko' meg azé':))

Mi van veled Tom, már csak ide írsz? :)) A budafoki smafu? :)))
Tényleg, voltál kosárnyi?

Előzmény: BigTom (62)
BigTom Creative Commons License 2002.01.23 0 0 62
Borlovagok? Nekem teeeetszik. Csak vegyük időben észre mikor lovagolunk döglött lovon :)

Kocsma: persze, hogy létezik. Remek az étel és az ital választék. Szerintem az árak is elfogathatóak. Egyébként valóban nagyon hangulatos hely.

Előzmény: Törölt nick (59)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.23 0 0 61
Hát igen, kis pénz, kis foci, kis reklám....
Előzmény: pooraa (60)
pooraa Creative Commons License 2002.01.23 0 0 60
Ez egeszen dobbenetes. Minden keresot kiprobaltam es egy arva sort nem talaltam a neten a BMTE-rol.
Arrgghhh.
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.22 0 0 59
Csak úgy svábosan: a promontor ultrával az a baj, hogy hab sich, s az ember utána für dich:))

De a Borlovagok tetszik:))

Előzmény: pooraa (58)
pooraa Creative Commons License 2002.01.22 0 0 58
PROMONTOR ULTRAI!
Előzmény: lg18 (57)
lg18 Creative Commons License 2002.01.21 0 0 57
:)))

Budafoki Borlovagok?

Előzmény: SzaLa (56)
SzaLa Creative Commons License 2002.01.21 0 0 56
BMTE szurkolótáBOR
Előzmény: lg18 (55)
lg18 Creative Commons License 2002.01.21 0 0 55
Mivel Budafok a bor nemzetközi városa, szerintem ehhez a nedűhöz kapcsolódhatna a csoport neve is.

Van valakinek kifogása az ötlet ellen? :))

Előzmény: Törölt nick (54)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.21 0 0 54
hjjjjjjaaaaach, ik versteke nikt:))

Ha valakinek van jobb ötlete a B közép nevére, szívesen veszem, ez csak egy ideiglenes név:))

Előzmény: lg18 (53)
lg18 Creative Commons License 2002.01.21 0 0 53
Egyszer olvastam egy könyvet, aminek az volt a címe (kb.), hogy anekdóták a magyar futballból.
Ebben különböző játékosokról meccsekről és csapatokról voltak csattanós történetek. Többeb is szerepelt a Budafok, és a szurkolóiról mindig azt állapították meg, hogy a sváb akcentus miatt kissé mosolyt fakasztóak voltak :)
Ha a hagyományokat akarjuk folytatni, akkor gyakoroljuk a sváb akcentust :)))
Előzmény: Törölt nick (51)
pooraa Creative Commons License 2002.01.21 0 0 52
De miert Freenternet?
Ez nagyon hasonlit a Greenternetre:o(
Előzmény: Törölt nick (51)
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.20 0 0 51
És éljen új B Közepe, a FREENTERNET!!!!
Előzmény: lg18 (50)
lg18 Creative Commons License 2002.01.20 0 0 50
50
HAJRÁ BUDAFOK!
Törölt nick Creative Commons License 2002.01.20 0 0 49
A Budatéténynek most lett új pályája, pedig tökutolsók a bajnokságban. A kerületi csapatok szerepléséről írtam a "Budafokiak, Tétényiek ide!" topikon, valahol 9.000 és 10.000 között, amikor véget ért az utolsó téli forduló. Onnan halványan úgy emlékszem, hogy a Nagytétény ott első, ahol a Budatétény utolsó.
Előzmény: llila (48)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!