Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Szerintem az elsőséget nem lehet elvenni a Beatlestol ezen a téren sem.
Viszont az öt legnagyobb hatású zenekarban biztos, hogy benne vannak.
Abban pedig talán valóban elsők, hogy mennyire nem ismerte el őket a saját koruk, az utókor viszont annál jobban. Közhely, de 10-20 évvel a saját koruk előtt jártak és még a Doors vagy Zappa se lógott ki ennyire a hatvanas évekből.
Ma -életemben először- végig hallgattam a Velvet Underground debütáló lemezét. Be kell valljam, benne van az alapja mindennek amit a 80-as, 90-es évek vagy akár a jelenkor indie, shoegaze zenéjében szeretek. Úgyhogy csöppet meginogtam, bár továbbra sem gondolom, hogy minden idők legnagyobb hatású pop/rock zenészei lettek volna.
Engem napok óta foglalkoztat a véleményed, annyira meglepő volt. Bevallom, hogy egy dupla Lou Reed életmű válogatás CD-n kívül nem igazán ismerem az ő és a VU zenéjét, bevallom nem vagyok nagy rajongója. Bár az, hogy nekem vagy másnak mennyire tetszik vagy sem valakinek a zenéje, az az adott előadó pop/rock zenére gyakorolt hatását tekintve másodlagos. Elfogadom, hogy a Velvet Underground a 60-as évek utolsó éveiben azok közé tartozott, akik tovább tágították a rock zene határait. De, hogy ez jelentősebb lenne a modern pop/rock zene "feltalálásánál" (Beatles), illetve későbbi műfajok megteremtésénél (pl. metál: Black Sabbath, elektronika: Kraftwerk), azt erősen kétlem. De én arról vagyok ismert, hogy könnyen meggyőzhető vagyok, ezért kérdezem: fel tudnál hozni néhány érvet a véleményed alátámasztására?
Igazából a Sister Ray olyan a VU-életműben, mint a Revolution 9 vagy az I Want You (hogy ne kollázst, hanem dalt mondjak) a Beatlesnél: még annak se könnyű hallgatnivaló, aki amúgy rajongó.
Ráadásul a leggyengébb lemezük utolsó dala. A többi albumon sok nagyon jó dolog van.
Az első, "banános" lemezük mai füllel is teljesen döbbenetes, erről a Heroin és a Venus in Furs maga a popforradalom (ettől függetlenül a lemez harmada resztli, de a maradék zseniális - csak Nico fahangját tudnám feledni).
A második albumukon (White Light/White Heat) viszont (pont azon van a Sister Ray) szerintem túltolták a formabontást (viszont kirúgták Nicót, juhéj).
A harmadik, cím nélküli az átmenet lemeze: már nincs rajta John Cale (elsősorban miatta volt radikális és újító a VU: Reed a szíve mélyén mindig is az a klasszikus énekes-dalszerző volt, ami ezen a lemezen mutatkozott meg először igazán), és bár van rajta egy kilencperces kísérleti szám (de az is sokkal hallgathatóbb mint az előző két album legvadabb részei voltak), amúgy tele van király rockdalokkal és balladákkal (a What Goes On-t de főleg a Pale Blue Eyest mindenképpen ajánlom innen).
A negyedik album, a Loaded viszont már oda-vissza hibátlan: minden zavaró dolog (más nézőpontból talán: minden addigi VU-jellegzetesség) eltűnt róla, tökéletes rockzene, a végső bizonyíték Reed dalszerzői nagyságára, innen nem is tudok kiemelni egy dalt, annyira jó az egész.
(Igaz, az első szám, a Who Loves The Sun mondjuk nekem olyan kis semmilyen, de a Sweet Jane-től már zseniális végig.)
És akkor van egy elveszett lemezük (VU címmel), ami 85-ben jelent meg végül: I Can't Stand It, Ocean, Foggy Notion nagyon jó dalok róla és azon hallható a VU "Yellow Submarine-je" is: az egyik legismertebb számuk, a dobosuk énekli és alapvetően egyáltalán nem jellemző rájuk, kimondottan bájos dal: https://www.youtube.com/watch?v=Fii57T-nlNk
És, hogy mégse legyek teljesen OFF, íme a Beatles-kapcsolat:
"Its unknown exactly how many bands The Velvet Underground & Nico spawned, but it was certainly a hugely influential album. Im not sure if The Beatles paid any attention to it, though Brian Epstein certainly did, according to Richie Unterbergers Second Degrees of VU Separation:
Brian Epstein, manager of the Beatles, liked the Velvet Undergrounds first album and was considering getting involved with them in some capacity in 1967. This might have entailed helping arrange for some VU gigs in Britain and Europe something the Velvets had several opportunities to do while Lou Reed was in the band, but unfortunately something that never came to pass. VU manager Steve Sesnick also tried to interest Epstein in making a publishing deal for the Velvets songs. But the Velvet Underground decide to hang onto their publishing, and in any case Epstein died on August 27, 1967.
In a semicomic incident, Lou Reed himself met Brian Epstein around spring 1967 when, at publicist Danny Fieldss instigation, Reed finagled a cab ride with the Beatles manager in New York in the hopes that some interest in the VUs affairs might be ignited. Evidently nothing came of it, however, other than Epstein sharing a joint with Reed and telling Lou how much he liked the banana album.
So had things gone a little differently, the Velvets might have ended up signed to Apple Records, and their records might have sold millions instead of thousands."
Kizárt dolog, hogy popzenére Lou Reed és a Velvet Underground lett volna a legnagyobb hatással. Ha már Bowiet idézve hoztad elő ezt a "teóriát", na pl. ő is megelőzi hatását tekintve őket.
Oks, de én nem a helyezés miatt írtam, hanem ha zenészek interjúit olvasom többször botlok a Beatles-hatás idézetébe mint máséba. Lou Reed-et emlegetik, a Velvetet azért jóval kevesebben, de lehet én vok rossz helyen:)
Társadalmi hatását tekintve abszolút első helyen áll a Beatles a zenekarok között, más meg se közelíti. Zeneileg pedig hát az a második hely is gyönyörű. De amennyire én látom, a popzenére Lou Reed és a Velvet Underground volt a legnagyobb hatással. A harmadik meg talán a Smiths. De a kedvencem a Beatles. :)
Részben egyetértek veled. Én se bírok sok mindent amit velük kapcsolatban mondanak, a Beatles cukiságot, meg néhány lemezüket iszonyat nagyra tartják amiket én ki nem állhatok (persze jópár dal kivételével).
De azt is látni kell, Beatles vmi hatalmas volt ami az emberiséggel történt. Úgy az egész 60as évek. Zeneileg minden idők legnagyobb hatású zenekara, de magát az emberiséget rázta fel kegyetlenül.
Szerintem sem lehet vakon elhinni a közmegegyezéseket. De akkor sem, amikor a Beatlest helyezik az első helyre. Bowie-val értek egyet: https://www.youtube.com/watch?v=mL4W_mo7G_U
Szerintem a Beatles (jelentőséget tekintve) csak második.
Különböző díjak, listák, divathullámok - csak ezekre kell magasról tenni, és eldönteni, mi tetszik... esetleg miért tetszik. De hogy mások mondják meg jó pénzért, pláne a kis klubjukba tartozókról, hogy éppen mi a jó... ne foglalkozzunk velük.
Pl. mint ahogy már leírtam, a Beatles-szakértőknek a véleményével se tudok sok esetben egyetérteni. Kit érdekel? Hallgatom azokat amik nekem tetszenek. Nem kell fölfújni az ügyet.
Mélyen egyetértek.A szakmai ítélkezők említése - különösen a 2024-től bevezetendő Oscar kritériumok tükrében - különösen visszás.Hallgassunk kismillióféle zenét és szeressük vagy ne.
Hát elég nevetséges, hogy a Pepper az első helyről a 24.-re csúszott vissza. De szerintem nem ez az érdekes az egészben, hanem a tendencia, ami elsősorban az amerikai, de aiegész zeneiparra is jellemző. Itt elég nehéz rasszista felhangok nélkül fogalmazni, de a lényeg az, hogy elképesztően nagy és egyben elkeserítő a rap/hip-hop/r'n'b műfajok térnyerése. Zeneileg igénytelen és végtelenül lebutított, főleg feketék által előadott zenékről beszélünk, amit nem csak feketék hallgatnak, tehát nem egy szubkultúráról van szó, hanem ez a mainstreem. Az ameriakai slágerlisták kb. 15 éve növekvő mértékben tele vannak ezekkel a (számomra) hallgathathatatlan szutykokkal. A korábbi években is változott ez az 500-as lista, de csak minimálisan. Eddig is voltak rajta az említett műfajokból albumok, de most hirtelen az élboly tele lett olyan előadókkal , mint Kanye West, Kendrick Lamar, Dr. Dre, Notorious B.I.G. és tettes társai. És ezzel párhuzamosan a klasszikus soul előadók és albumaik is átvették a vezető szerepet, lásd Marvin Gaye, Stevie Wonder, Aretha Frannklin.
Azért azt tudni kell, hogy a Rolling Stone magazin nem hasraütésszerűen rangsorolja az albumokat időről-időre. Egy nagyon komoly, válogatott szakmai grémium szavazatai alapján áll össze a lista. Ebben zenei újságírók, kritikusok, producerek, kiadók vezetői és zenészek vannak benne, hasonlóan az Oscar díjakról szavazó filmipari szereplőkhöz. A könyv alakban kiadott lista végén részletesen szerepel kik voksoltak. Mondjuk Yoko Ono neve is szerepelt ezen a listán, bár nem annyira értem milyen szakmai megfontolásból válogatták be, de valószínűleg (a Beatles rajongók szempontjából) pozitív irányba befolyásolta a rangsort.
Egyébként annak ellenére, hogy korábban a lista legelejét főleg brit előadók uralták, összességében a lista inkább egyfajta amerikai izlésvilágot tükrözött. Például szerintem Bob Dylan (10), vagy Bruce Springsteen (9) albummal eléggé felül reprezentált, míg a Queen (1), a Genesis (0) albummal szerepelt a listán. És érdekes módon a Pet Sounds valahogy megőrizte a második helyét.
Én azt gondolom, hogy történt egy éles generációs (és etnikai) váltás. A zeneipar korábbi kulcsfigurái, akik a 60-as évek második felében a flower-power idején szocializálódtak sokkal nagyobb hangsúlyt adtak a 60-70 évek előadóinak és műfaj szempontjából a rockzenének. Ez a generáció nyugdíjba ment és egyre többen távoznak az élők sorából. Mostanra a 80-90 évek zenéi is klasszikus státuszba kerültek. Ha megnézzük a mai trendeket, a mai slágereket és a népszerű zenei stilusokat, akkor szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy azok, akik ezt a hulladékot előállítják (szerzők, előadók, producerek, kiadók) a fent említett műfajokat és előadókat fogják beválasztani minden idők legjobbjai közé. Ez van, erre tart a világ.
Nyilván nehéz egy objektív listát csinálni egy annyira ízléstől és érzésektől függő dologról, mint a zene, pláne a könnyűzene (akárhány szavazat alapján áll is össze). Hiába tartott el egy évig is, amíg összerakták.
Annak örülök, hogy már nem a Pepper a csúcsok csúcsa a Beatles-lemezek között, hanem az Abbey Road.
Azt viszont akármilyen mércével mérve, bármilyen szemmel nézve sem gondolom, hogy az első négy helyezett bármelyike nagyhatásúbb, népszerűbb, jobb volna mint az Abbey Road (oké, legfeljebb a Pet Soundsról tudom elképzelni, hiszen már a Peppert is az inspirálta).
Nagyon szeretem a Nirvanát (mint az a nickemből is sejthető), életem egyik meghatározó lemeze a Nevermind és nyilván rajongói szemmel hízelgő, de objektíven, a popzene történetével nagy vonalakban azért tisztában levő emberként egész egyszerűen erős túlzásnak tartom ez a helyezést (hiába jó, fontos és nagy hatású album).
De folytathatom: Prince beelőzi Dylant?
Nincs az első húszban a Velvet Underground első lemeze, ami 10-20 évvel előzte meg a korát?
(Amikor a nyolcvanas évek közepén kijött két lemez a kiadatlan felvételeikkel, pont úgy szólt, mint egy korabeli alternatív zenekar.)
Ugyanakkor hozzátartozik, hogy ma már nagyjából annyira meghatározó, ki hányadik egy ilyen listán, mint a Grammy-díjak száma egy előadónál.
(Úgy értem, pl. a Foo Fightersnek több Grammy-díja van, mint a Metallicának, de senki sem gondolhatja komolyan, hogy akár hatásában, fontosságában, akár minőségében ettől akár csak megközelítené, pláne túlszárnyalná a FF Hetfieldéket.)
Nem befolyásol, semmit, legfeljebb az adott előadó és a rajongói mája hízik (vagy sem) egy előkelő helyezéstől, de kb. ennyi.
Láttátok, hogy a Rolling Stone magazin újragondolta a valaha volt legjobb albumokat felsoroló 500-as listáját? Az első 10-be náluk már csak egy Beatles-album fér bele, az is az 5. helyen szerénykedik.
Érdekes lehetne, Lennon más helyzetben hogy értékelné Chapmant így, 40 év után... nagy béke/megbocsátó/elfogadó lévén.
Egyébként amit leírtál kristálytiszta.
És szerintem ez az egész azóta történt dolgokat szimbolizálja: akik valamit tesznek, hogy a világ/élet jobb legyen (de valóban jobb!) vagy izgisebb, azokat félreállítják (átvitt értelemben), akik pedig csak kitűnni akarnak a semmivel, azok pedig hírnévre tesznek szert...
Mindig amikor szembejon valahol C. neve, meg, hogy hírnévre vágyott, eszembe jut, Lennon mi mindent tett a maga hirneveert: elkepeszto kreatív energiákat mozgositott hosszú éveken keresztül: megirt tobbszaz dalt, felvett kb. tizenöt albumnyi zenét a Beatlesszel, adott velük tobbszaz (ezer?) koncertet, forgatott velük négy filmet, egyet külön, szólóban is felvett hat-hetlemeznyi saját dalt, feldolgozásokat, írt két könyvet (hármat), interjúkat adott és még öt év szünetet is be tudott iktatni. Ez mind belefert negyven évbe (de inkább huszba, ha 15 és 35 között vesszük az aktív alkotó éveit, plusz 1980 második felét). Sokaknak mai napig hiányzik Lennon gondolkodásmódja, humora, véleménye a világból.
A kultúrából pedig az, amit az elmúlt 40 évben hozzatett volna. És ez csak egy vadidegen ember önző nezopontja, a közeli hozzátartozói szempontjait szoba se hoztam.
Viszont az ennyiből is látható, mennyi mindent adott Lennon a muveszetere fogekonyaknak. Megerdemelte volna bőven hogy százéves koráig valami tengerparton koktelozzon Paullal és Mickkel, ehelyett úgy végezte, mint egy kóbor kutya. Egyúttal az is kiderült, a hirnevhez nincs ám szükség a fent leirt sokmindenre, elég egy pisztoly is. :-S
És akkor a tetejébe ez a rohadék gyilkos képes azt üzenni Yokonak, akinek a szeme előtt lőtte szitava a férjét, hogy bocsánat.
