Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.
Kiméletlenségemmel becsüllek én -
olykor gyilkol a simogatás
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség.
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bujtogatásaival ellened forditson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sirboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom hogy gyűlölni is foglak,
fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hult szeretők
egykedvűsége képes.
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Elrejtem a szivem rózsasziromban,
távol a naptól, kert közepén,
hó puha ágyban, lágy nyugalomban,
rózsa alá rejtem szivem én.
Mért nem szunnyad elágy helyén?
Rózsalevél sem rezzen a fán.
Mi nem ereszti az álmot elém?
Semmi - csak egy titkos csalogány.
Lágy csendben: a szél szárnyat csuk nyomban,
nyugtalanabb bár mint te meg én.
Légy csendben: a nap nyila megtör a lombban,
alszik a szél a tenger melegén,
bánt még mindig a a tűnt remény?
s gondok tövise szúr talán?
Mi tiltja lezárni pillád idején?
Semmi - csak egy titkos csalogány.
E zöld haza rejlik báj-álomban:
nincs meg a mappa semmi helyén
s édes bár a gyümölcse, halomban
nem hever árus áruhelyén:
álomdana zeng a fák tetején,
álomfecske száll a bogán,
ebhang nem veri őzét rejtekén,
semmi - csak egy titkos csalogány.
Álomhonban rejtezem én,
sem szerelem, sem csáb ezután
nem ér a fülembe, nem hat elém,
semmi - csak egy titkos csalogány.
mondani ismét
ha te nem tanítasz én nem tanulok
mondani ismét van egy utolsó
a legvegső időkben is
utolsót koldulni
utolsót szeretni
tudni nem tudni szinlelni
utolsó a legutolsó szavak között
ha te nem szeretsz senki nem szeret
ha én nem szeretlek sosem fogok szeretni
újra a borzalom
hogy nem lehet szeretni
vagy szeretni de nem téged szeretni
szeretetet kapni de nem tetőled
tudni nem tudni színlelni
színlelni
én és mindenki más aki majd téged szeret
ha téged szeret
hegedült búsan az esti szobában
a tártkarú rézállványra hulltan
fehér csuklója villogva hintált
a húrok fölött és képek tapsoltak
halkan a falon ha megpihent
karcsú vonója.
szerelmes volt
áttetszőn lengett a teste
szájoncsókolt és drága játékos
ujjaival simogatta meg a hajamat.
szomorú voltam, mert szomorú volt.
hugom hegedült a kis szobában
fehér csuklója villogva hintált
és képek tapsoltak halkan ha
megpihent karcsú vonója.
Titi! Pompas dolog volt prozat latni a versek kozt!En nem muvesztol ideznek csupan egy ejszakaba nyulo beszelgetesbol a hugommal.Roviden hogy miert jo ha az embert szerelemmel szeretik:mert onmagadert szeret a kedves, mert van kihez bujni, van kinek meselni, mert valakit tenyleg erdekelsz es vegighallgat, es mert erezheted hogy egyvalakinek tenyleg fontos vagy! Hozzateszem:idealis esetben! A nem idealisban legalabb illuzio. Hogy ez kinek mennyire jo,dontse el maga! A szeretet/szerelem pedig nem mas mint onzetlen es oszinte energiabomba az embertars fele! Ettol ojan jo es lelekemelo. No jo nem klikkesedem, ime nehany vers (elsokent egy pompas betualliteracio):
Szeretnek szeretni
Szerelmet szerezni
Szerelmes szivet
Szivednek szegezni
Mondd hat szaporan szivemnek szerelme
Szerelmes szivedet
Szeretnem szabad-e?
...Igezve alltam,soka,csondesen,
Es percek mentek,ezredevek jottek-
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alelt pillaim lassan felvetodtek,
Es ereztem:szivembe visszater
Es zuhogo,mely zenevel ered meg,
Mint zsibbadt erek utjain a ver,
A foldi erzes:mennyire szeretlek!
(Toth Arpad)
A világtól elválasztott voltam
Négy erős kőfal védelmezett
A valóságtól és annak fájdalmától
Fénytől és reménytől
Senki sem léphetett be
Egyedül kívántam maradni
Nem kívántam érzelmeket kifejezni
Amíg elő nem kerültél
Akkor aztán gyengéden elemelted tégláim
És én jól megijedtem
Minden új
Mert ez a valóság
A korábbi eseményeket fájdalom nélkül átvészeltem
Hála falaimnak
Senki sem tudta, mi van belül
Egy virág állt ott tétlenül
Fiatalon, elgyengülten haldokolt
Szereteted, reményed segíthet
Azzá lennem, amivé kell
Felvértezhet erővel, szépséggel
Mert együtt törődünk és szeretünk
Ne döntsd le túl gyorsan a köveket:
Ezzel újabb falak épülnek
Körüllengnek illatok,
Megint Reád gondolok,
Emlékszem a nevedre,
Finom, meleg kezedre,
Felejteni nem tudom,
Karodban volt a karom,
Sétáltunk mi kettesben,
Ültünk csendben és lesben,
Figyeltük a csillagokat,
Sóhajtoztunk jó nagyokat,
Szerettük egymást nagyon,
De elhagytál egy napon.
She gave me back my strength
She is my sunrise when I have a hardtime in life
When dark is surround me
And I have so many difficulties
She is my sunrise forever
She means everything that is good
I am permanently blissfully happy
When She is with me
She is the song that stars sing to me
She is silence
I don’t need anymore from life only Her
Because She is my everything
She so happy and cheerful
I know she gives me happiness
I will never leave Her
No matter where She is
My heart finds her everytime and everywhere
She is my most secret dream
I am waiting for Her word
Without Her my present and future are empty
I have nobody only She
"Ültél már órákat farkasszemet nézve a sötétből előbukkanó betűkkel...vártad-e izgatottan, valaki gondolt-e Rád ma...vagy...hosszú halgatással, rövid jaj sikollyal adtad-e a másik
tudomására...mi bánt...minek örülsz...átérezted-e valaha, hogy körülötted megfogható a csönd...keltél-e korán, vagy le sem feküdtél...gyalogoltál esőben, hóban...csak...hogy computer közelben légy...és ne mulaszd el egyetlen szavát sem annak a másiknak...?... akkor ne szólj semmit...mert, akkor...átérzed...átérzed, hogy milyen sokan vagyunk, akik arra várunk, hogy megszólaljon valaki...értünk...csak nekünk...csak mi legyünk a FONTOSAK annak a másiknak...órákat várva egy-egy találkozóra...mondhatod...eszméik rabjai...valahol félresiklott valami bennük...igen...ez az egyszerűbb...így elintézni...de...akkor miért van, hogy a személytelenség mögött is lázasan kutatjuk a személyt....mi....akik nem tudjuk szavakba foglalni nagy érzéseinket a nagyvilágnak, és csak félresikerült vallomást hallhatnak ajunkról...hogyan válunk hát legtitkosabb vágyainkat is feltáró sebezhető istenekké a személytelenségben...hogyan merjük vállalni azt, hogy szeretünk...hogyan válunk tudatos cselekvőkké...hogyan éljük át legbelsőbb álmaink...? Ne mondd, hogy a személytelenség teszi...azt mondanám, a biztonság, a bizonyosság...hogy nem nevetnek szemközt minket sutára sikeredett mondatainkért...félrecsúszott nyakkendőnkért...a bizonyosság, hogy hallgatnak ránk...ne mondd, hogy a romantika halott...ne mondd... hogy nem lehet szerelmesnek lenni egy képzeletbelibe...hisz mindig is ideált gondolunk el magunknak....a vizuális társsal is...ne mondd..., hogy azokkal a kis és félresikerült mosolyokkal nem mondassz el semmit...hallgatásod önmagáért szól ott...ne mondd...hogy nincs szükségünk álmaink kiélésére...ne mondd... hogy nem vagyunk sokan ... többen, mint gondolod... száműzött romantikusok...akik megbúvunk a "háló" egyik sarkában alázattal várva arra a hiányzó szóra...ne mondd... mert már nem hiszem el Neked...már megjártam az utat ... és csöndes megadással...örömmel...sírással nyugtázom a felém áramló ismeretlen szeretet ... úgy... de úgy fáj a ki nem mondható...és mi mégis szavak nélkül is értjük egymást...ez...ez...nem a Te világod... "
Rég töprengek, mihez hasonlatos
a szem, mely beragyogja életem:
de itt a földön semmi sem honos,
mihez isteni fényét mérhetem.
A naphoz nem: mert átsüt éjemen:
a holdhoz sem: képet sohase vált:
sem csillaghoz: tisztábban lát e szem:
sem tűzhöz: soha nem húny ki e láng:
nem villám: fénye tartósabb világ:
nem gyémánt: annál lágyabb, kedvesebb:
nem kristály: törhetetlenül szilárd:
s mert az nem méltó hozzá: nem üveg.
A Teremtőt idézi egyedül,
kinek fényében minden üdvözül.
