Miután szerdán másodszorra sem sikerült elég szavazatot szereznie Jim Jordan republikánus házelnök-jelöltnek, továbbra sincs elnöke a Képviselőháznak.
A káosz október elején tört ki, amikor az amerikai politikatörténetben példa nélküli dolog történt Washington DC-ben: egy képviselő bizalmatlansági indítványára leváltották a Képviselőház elnökét. Kevin McCarthyt, a republikánus többség vezetőjét saját pártjának jobbszéle rúgta ki a posztról, amit alig 9 hónapja töltött be.
A házelnöki pozíció megszerzéséhez 217 szavazatra lenne szükség, egyébként McCarthy megválasztásához is 15 fordulóra volt szükség.
Legutóbb pedig a Rolling Stone írt arról két forrás alapján, hogy Trump Izrael-párti republikánusoknak szervezett találkozón beszélt arról, hogy Netanjahút impeachment-eljárás alá kéne vonni, amiért a kormánya nem tudott előre a Hamász támadásáról. Ugyanezen a rendezvényen állítólag azt is elmondta, hogy ha kormányon lenne, semmilyen támogatást nem adna a palesztinoknak (Ciszjordániának sem), és elfogatná az összes Hamász-vezetőt.
Trump gyökérnek nevezte az izraeli védelmi minisztert
Majd rátért Joáv Galant izraeli védelmi miniszterre is:
„Van egy nemzetvédelmi miniszterük vagy valaki, aki azt mondja: »Remélem, hogy a Hezbollah nem támad meg minket északról«. Aztán másnap reggel megtámadták... Ha erre a gyökérre hallgatsz, akkor északról támadnának, mert azt mondta, »az a mi gyenge pontunk«”.
Azert az NE FELEDD, hogy hazudott a képviselőinek !!!
(suniban megegyezett a demokratakkal a koltsegvetesrol, meg az utolso pillanatban kuldte nekik az 500 oldalas torvenyjavaslatot, noha ezt kulon kertek a megvalasztasakor hogy az ilyen demokrata módszereket tiltsa be, hisz senki sem fogja elolvasni par ora alatt es ugy szavaznak hogy azt se tudjak mirol hogy megválasszák
Sot tegnap meg hergelte is a bizalmatlansági indítványozókat hogy na tegyek csak.
„Az én döntésem volt” – mondta Donald Trump arról, hogy miért próbálta megfúrni a 2020-as választások eredményét. „Az én döntésem volt, de hallgattam néhány emberre… …Különböző embereket hallgattam meg, és amikor mindent összeadtam, azt láttam, hogy a választásokat manipulálták” – fejtette ki az NBC Meet the Press című műsorának adott interjúban.
A csaknem 50 perces interjúnak azért fontos eleme ez, mert a volt elnök ellen eljárás zajlik a választás eredményének megdöntésére tett kísérletei miatt. Ő minden esetben ártatlannak vallotta magát és tagadta, hogy bármi rosszat tett volna.
Donald Trump volt amerikai elnök a Washington DC Pray Vote Stand konzervatív csúcstalálkozón beszélt. A teljesen indiszponált volt elnök a hatásos zenei aláfestés mellett elmondott beszédében ugyan a jelenlegi elnök, Joe Biden szellemi frissességét, „fogyatékosságát” ostorozta, de eközben bakikba is belefutott – írja a The Independent.
Azt mondta, amennyiben az „értelmileg sérült” Joe Biden elnök újra nyerne, akkor a „második világháborúba” vezethetné az országot. Ugyanakkor összekeverte demokrata ellenfeleit is, szóba hozta Barack Obamát is, aki szerinte 2024-ben is indul, de akit már 2016-ban legyőzött (valójában Hillary Clinton volt akkor az ellenfele).
Most ne veszekedjel itten , en latom hogy a betelepült nagytudású indiaiak hogy levittek a nívót a kornyekunkon....hiaba itt született , csak indiai marad szívében es lelkében , es koszonom , de en azt a kultúrát nem kérem..., csodalom es elismerem (Indiában) , de tartsak ott meg maguknak. Ok meg mindig ott vannak , IQ ide vagy oda , hogy szolgák kellenek , aki mindegy hogy a tehentragyabol kel ki minden nap , csak o legyen selyemben , bársonyban furdetve...
Mernok apuka , orvos anyuka.....big deal...masreszt koszonom azt az indiai szaktudást es munkamorált , volt hozza szerencsem
Nekunk az a tipusu kultura kell-nem tudom ismerted-e-, mint par évtizede volt Nyugat-Európában( es a komcsik elott Magyarországon is) , ahol bemehettel a legeldugottabb mellékutcában , ott is rend es tisztaság volt, kint hagyhattal barmit az udvaron, semmi nem tűnt el...stb...stb...ezt nem egy indiai fogja elhozni.
Teljesen mindegy , en mindenkeppen Trumpra szavazok , csak nem örülnek ennek az indiai foszernak mint alelnöknek.( nézd meg mit csináltak Angliából az indiaiak)
Na mit mondtam? New Hampshireben már ezt fontolgatják , hogy simán lehagyjak Trump nevet a szavazólapokról.
"Officials in New Hampshire are looking into whether or not former President Donald Trump is constitutionally qualified to appear on the statewide presidential ballot in 2024."