Ha a Csabai összest elolvasta, és nem tanult belőle (magyarán többet írásrögzítő eszközt ne vegyen a kezébe), akkor felmentést kap a többi alól is. Úgyse értene belőle sokat... :-)
Azért az igazi nagy dobást az a rendszer jelentené, amely automatikusan kiküszöbölné az állandó jellegű stilisztikai, nyelvtani és helyesírási hibákat,és minden hsz.-t egyértelműen érthetővévé tenne.
Azért elmondanám hogy 2000 környékén egy mérnöki irodában dolgoztam, ahol 3 Meki alatt futott a (jogtiszta) CAD szoftver. Nagyon komoly gépek voltak akkoriban ezek: a motorola akkor jött ki a RISC alapú processzorral, ezen kívül 20"-os monitorok voltak hozzájuk, meg Syquest rendszerű cserélhető merevlemezek. Nekem már nem jutott gép, ezért vettek egy Intel 166 Mhz-es kommersz PC-t, arra egy Windows NT és egy lopott Pc alapú CAD szoftver került. Nahát a Pc semmivel sem volt lassabb a Mekinél, és a Mekik kb naponta egyszer lefagytak!!! Soha senkit nem hallottam ennyit káromkodni mint a Mac-en dolgozó kollégáimat. Aztán jött valami ügynök aki Meki bővítéseket (memória és videó kártyákat) árult horror árért. A tulaj a boxer kutyáját uszította az ügynökre, és idővel minden gépet lecseréltek Pc-re, és a programokat is. Szóval ez a híres McIntosh. Egyébként például a gépek egyik jellemzője az volt, hogy a floppy kiadása is szoftveresen történt a meghajtóból, ha elszált nem lehetett betenni még a helyreállító lemezt sem.
Az Intel alapú PC nem rosszabb mint a Motorolára épülő McIntosh. A Windows sz@r, mindig 10 évvel van lemaradva a hardver mögött. Mellesleg az 50 leggyorsabb szuper-számítógép küzül legalább 10 Intel vagy AMD alapú.
Művita ez csak a vita kedvéért, nem érdemes jobban belemenni. Napilapnál ahol kezdtem a számgépes lapkészítést mekik voltak de a levilágítás és a nyomda ia egyben volt, nagyon jól működött a rendszer, rengeteg gép volt. A mekis operációs peogram sokkal megbíthatóbb volt mint a vinfos. Nagy lapok meg már egyiket se használják hanem célgépeket (pl. népszabi). DE elég sok grafikai stuidóba járok kollégákhoz ott nem szeretik a pc-t. Rövidesen meg mindegy lesz mivel dolgozol, mind egyforma lesz a meki se a régi már. De spaccal amit művelünk nem igazi vita csak egymást kostolgassuk a nyavajással és nehogy félre értsd nagyom jó barátok vagyunk. És sajnos ért a számgépekehez ha máshoz csak hozzáugat (zenéhez, hifihez pl. nem).
Én ezt nem értem. Én kb 20 éve dolgozom grafikus-tördelőként, és pc-n. Évekig a legnagyobb magyar könyváruháznak tördeltem nyelvi mutációkat, ahol szintén más európai grafikai stúdiókból kaptuk az eredeti anyagokat. Kb 70%-a annak is PC-s Quark volt. A cégnél volt Mac is és PC is az asztalomon, párhuzamosan kellett dolgozni. Azt azért hozzáteszem, hogy a Mac-el lehetett a legnagyobbat szivni, a pc-s anyagok viszonylag egyszerűen összeálltak. Engem nem nagyon érdekelt min dolgozom, mivel azért a mac-es és a pc-s szoftverek között max pár % eltérés van, a PS, Illustrator, Indesign, Quark az szinte teljesen azonos, azonban a nagyobb gondot a korrekt PDF előállítása jelentette a betűkészletek, karakterkészletek különbözősége miatt, mivel sok esetben Dubai-ban, Kinában stb nyomták a könyveket. Jelenleg a gépen XP fut, kb 2 éve lett feltelepítve, csak a szükséges szoftverek vannak rajt, tisztességes vas van alatta, és eddig tökéletesen futott, a programok is. Kb ennyit a nagy mac-pc ellentétről.
Dobjon hátast aki akar, ne másra hivatkozz! Minden grafikai studióban meki van, pc csak egy ha olyan anyagot hoznak ami nem megy máson. Én dolgozok a szakmában de te ezt a békásmegyeri panelben ugye jobban akarod tudni. A legnagyobb lapok meg célgépeket alkalmazanak, pc-t csak az olyan szegény ujságok használnak kényszerből mint és is. Gergő fiam (hogy én is hivatkozzak másra,) egy studióban dolgozik számitógép grafikusként és ott se pc-t használnak. De okoskoggyá csak. Nagypofájú fontokat te igérgettél persze csak a pofád jár és nem szereztél. És Quarkról te ne ugass mert be se tudod kapcsolni én meg 15-20 éve ujságot csinálok vele, De már megszoktam hogy csak ugacc, segíteni nemigen tudsz de pofázni azt igen. Szóval az igért fontok, (éppen penészre hivatkoztál akkor hogy tőle hozol) és van pofád erre hivatkozni. Igazi kriptokomenyista vagy. Ugyhogy kukac ne ugass! Neked kórós mindenbeugatási kényszered van kezektesd magad!
Na, Penész barátom téged hallván most dobna egy hátast. De mint mindannyiszor, most is régi dolgokat szajkózol diletáns módon. Anno, valóban eccerübb volt egy meki hálózatot összedugni, nomeg azért azt sem kéne elfelejteni hogy a szoftver is eredetileg mekis vala... de tudod a 90-es évekre elaggot a dolog, a nagyméretű és felbontásu grafikus állományok lehelesztották a ring hálózatot...... és minden normális helyen áttértek a winfosos rencerekre... de ezt te úgyse érted, mert a múltban élsz.
Ha nem tudnád, a meki is átköltözött intel platformra, tehát egy mai közepes gépen vígan elfut. Nem csak Quark van a világon, de te még azt sem ismered...... hogy is vagy azokkal a fontokkal kiscsáwó?
Jobb helyeken már mindenütt Indesign-ot használnak....
Kisöcsi a meki fényévekkel jobb a pc-nél de te ezt nem tudhatod, napilapot csináltam mekivel, csak sajna drága azért vagyok az ócska vinfossal kinlódni itthon. Neked egy hozzáértő rendszergazdára lenne szükséged, hogy ne legyen ennyi bajod.