Na mindegy, lesz idő csapatot építeni, a Fradi megint kezdi a halasztgatást. Kiváncsi vagyok, mikor lépik meg, amit a Szolnok kosárban anno, hogy amíg tart a nemzetközi sorozat, részt se vesznek a bajnokságban, utána meg első helyen beszállnak. Ez lenne a nemzeti érdek. :)) (De ha vennének még két négyszeres válogatottat, talán már a magyar bajnokságra is ki tudnának állítani egy külön csapatot, a kezdőben három magyarral. Ez is járható út.)
Houri, Bourard, Evandro - NB III.-as csapatba irányítva, ennyi lenne a takarítás?
A Kazincbarcika elleni előkészületi meccs meg zártkapus. Kíváncsi leszek, ott erőltetik-e még Alefet, Zivzivadzét, Funshot. Ha nem játszanak, remélem mehetnek csapatot keresni.
Bollának sok sikert a Grasshoppersben. Ez a csapat sem a régi már jó ideje, a legsikeresebb svájci klub ugyan, de a legutóbbi bajnoki címüket 2002-2003-as idényben szerezték.
Most jutottak fel az első osztályba - 2 szezont töltöttek ott. Attól még fejlődhet ott is. A Wolverhampton rajta kívül még egy játékosát dobta ide Bollán kívül.
Az NSO-n olvastam a játékosmozgásokat. Szendreire kíváncsi leszek, mit tud mutatni. Kölcsönből visszatérhet Hodzic?
Heister remélhetőleg jó lesz, reméljük nem esik vissza a tavalyi szintünkre.
Az én tippem is ő. De mondjuk nem tippeldét akartam nyitni, meg találgatóst. Azért direkt nem írtam le nevet, hogy aki tudja, vagy tudni véli, azt ne vigyem tévútra.
Pedig most tényleg alkalom adódna, hogy egy igazi PROJEKT keretében valaki gondolkodást, filozófiát, a klub egészét befolyásoló metódust hozzon, akár hosszabb távra. Hokiban egész jól bejött úgy húsz éve kezdve.
De persze lehet továbbra is csak pénzkifizetőnek használni a focit, örömmel idejön akármilyen háromszoros válogatott Európából, hogy felálljunk nulla magyarral, kinevelt, felépített és értékesített játékos nélkül, a Fradinak is bejött. De akkor az edző legyen jó, a sportigazgató meg értsen hozzá.
Az igazán pikáns az lenne, ha a segédedzőből sportigazgatóvá avanzsáló Roli első intézkedésével kibaszná Szabicsot...
Nem tudom, hogy Roliban megvan- e a képesség egy ilyen projekt levezénylésére, nekem az volt az álmom, hogy egyszer Caneira hoz ide egy kis Európát, de szerintem Európa nem hiányzik nekik.
Valószínüleg olyan valaki lesz aki úgymond "kedves" a szurkolók szívének. Marketingigazolás. Mint anno Burcsa, csakhát ő hamar meg is bukott el is tűnt gyorsan a süllyesztőben.
Lehet hogy jön Sallói, de inkább egy ismeretlen ámde profi kellene.
Minőségi játékost 3 dologgal lehet idehozni, pénzzel, pénzzel és mégtöbb pénzzel.
Kellenek játékosok az tuti, mert akárki is a sportigazgató vagy edző, a botlábú Zivzivadzenak nem fogja tudni megtanítani hogy hogyan kell kb 6 méterről befejelni a kapuba a labdát és nem 3 méterrel mellé.
Remek dolog a takarítás, meg a koszos komódot ki ism lehet vágni az ablakon, a kérdés csak az, mivel rendezed be utána a házat. KZ megy, de innentől érdekesebb, ki fog utána felelni egy "európai projektet" folyamatosan, több mint egy évtizede építő, csak éppen elég sokszor kisikló klub szakmai munkájáért és eredményeiért.