Ha kertre gondoltam evtizedekkel ezelott, nem tudtam elkepzelni kertet arnyekban. Most meg - kedvelem, legalabb annyira mint a napos kertet.
Rhododendronok, azaleak, pafranyok, hostak, es sok-sok mas noveny, ami mind kulonleges hangulatot ad a kert arnyekos sarkanak.
Akkor még egy, a látókör szélesítése céljából, amivel találkozni fogsz, és érdemes nem elvinni: Lavandula stoechas, ő meg a spanyol levendula és ő sem a télállóságáról híres... :P
Most meg fogtál :-), én két fajról tudtam eddig az angolról (Lavandula intermedia) és a franciáról(Lavandula dentata), látom ebből is van több faj van mint a legtöbb növény esetében, te most egy harmadik linkjét adtad.
Hamvas levelűt vásároltam, ez a francia lehet.
Az ember csak a fejét fogja, hogy mennyi változata van egy fajnak, bevallom látszat és "illat" alapján választottam.
Direkt kicsi virágút kerestem ami hasonlít az eleki kertben lévőre. A topic témájával szemben a levendula napfénykedvelő növény.
A különböző helyekről ( Szeged, Csanytelek, Csongrád) származó rozmaringokat tavaly és idén gyökereztettem, több megfogta egy-egy növényről, idén még hűvös, fagymentes, de világos helyen fognak telelni, jövőre is azokból kerül ki véglegesen amelyekből tudok behozni, már több éve így tartottam sikeren korábban rozmaringot.
Érdekesség: a szegedi példány északi fekvésben volt az utcán, most márciusban szedtem róla néhány hajtást, a tövében ott volt még az odatúrt hó, a fűszernövények termesztése, gondozása topicban a 6330-as hozzászólásomban írtam erről.
Az elmult tel kivetelevel mindig bevittem oket, es mindig kimultak. Vagy marcius kornyeken, meg a hazban, vagy addig sem birtak, vagy kinn a helyukon. Szoval tavaly semmit sem csinaltam, kinnt hagytam - es olyan enyhe volt a tel, hogy atteleltek minden gond nelkul.
Iden is kinnt hagyom a ketto atteltet, es van egy uj, azt beviszem... meglatjuk. Nem csinalok nagy gondot belole, mert az uj novenyke annyiba kerul, mintha ketszer vennek a boltban 3-4 szalat fozeshez.
Tegnap leszedtem kb husz agacskat, es szaritom oket :)). Kellemes volt az illat a konyhaban mikor kijottem reggel :)). Szaritok meg zellert szárat is, meg jalapeno paprikat. Remelem sikerul!
:) 'A' levendula az a Lavandula angustifolia, http://davesgarden.com/guides/pf/go/54348/ és egyes fajtái még ellenállóbbak, mint az alapfaj, pl. nézd meg a fent linkelt Hidcote-ot, télállósága -34 fok, kivéve, ha télen tocsogóban áll, mert az extrém esetben ki is végezheti.
Te viszont francia levendulát emlegettél, ami Lavandula dentata névre hallgat, és itt Z8 helyett már csak Z9 (!!!)-et adnak rá... http://davesgarden.com/guides/pf/go/288/
De persze, meglátjuk, nálad hogyan teljesít... :))))
Rozmaring: déli házfal védelmében igen, van, hogy termetes bokrok fejlődnek, de ahhoz olyan mikroklímát kell biztosítanod. Ha kipakolod a kert közepébe, nulla védelemmel, szinte biztosan megnyekken. Egyébként ugyanúgy -17-es, mint a selyemmirtusz meg a füge...
Szóval én a növényekbe vetett végtelen bizalom mellett a puskaport is azért szárazon tartanám, valamint vészes sebességgel kezdenék utánaolvasni a növények minimális téli hőigényének, mielőtt a fél kerted egy tél alatt tropára megy... (csak egy jótanács, nem kötelező megfogadni.)
Pedig igen egyszerű vegetatívan szaporítani, levágod az érett félfás hajtásait, homokos földbe dugványozod, akár ki a kertbe is jó, utána csak párás meleget igényel, igaz ezzel már tényleg érdemes a jövő koranyarat, tavaszt megvárni, a fagyok elmúltával garantált a siker!
Most arra utalsz, hogy későn ültettem ki vagy arra, hogy nem bírja a klímát?
A levendula elég jól bírja a teleinket, évek óta van kint idősebb példányom Eleken félárnyélkos helyen(mert fölé nőttek a gyümölcsfák), ami Csongrádnál azért kicsit jobban kap hideget, egy ismerősömnél itt Csongrádon van egy méteres rozmaring bokor évek óta kint lehet, bevallom, még nem láttam ekkora szabadföldit, pedig nem is takarják, az elmúlt hideg tél meg sem kottyant neki, kértem is belőle sarjat, hogy biztos ami biztos, megpróbálom.
A rozmaring sokkal fagyérzékenyebb a levendulánál, tehát bízok benne, hogy nem fog megkottyanni neki a következő tél.
En is beindultam - de angolt valasztottam. Megrendeltem, remelem hamar jon es idoben tudom elultetni. A het vegen elokeszitem a helyet neki - aztan... :))
Ez Z8, és ha még fél tucatnyi hasonlóan kiváló téltűrőt szerzel be, jövő tavaszra remek körképet kapunk a lakóhelyed mikroklímájáról, viszont lehet, te nem fogod az eredményt túlzottan értékelni... :D
Nem, meg nem probaltam... talan a fiatalitas lehetne valami - de nem sokat bizok benne. A ket oreg to 20 eves!!! Kb ennyi az elettartamuk, ugy hallottam.
Ezt talaltam a YouTube-on, ha ujra kezdek igy fogom csinalni:
Itt nincs semmilyen kocsi sem. Harom bokrot ultettem el innen - mert a mokusok osszetortek, ugyanis itt van ket madareteto, es ok is latogatjak oket.
Nagyon szeretem a zsalyat is, meg a rozmaringot is. Iden igazan szepek voltak. Van kakukkfuvem is meg oreganom, azok is szepek - bar iden befulledtek, tul sok noveny volt folottuk, es a paras levegot nem szerettek. Remelem magukhoz ternek...
Lehet, hogy összepréselte a talajt a kocsi, azért pusztult ki, kár értük!
A levendula meg inkább törmelékes talajban nő szépen, napfényes helyen akár a kakukkfű vagy az orvosi zsálya, van egy 30 m2 kaktuszkertem amiben már gyomként terjed ez utóbbi kétnövény, már írtanom kell, hogy ne nőjenek a kaktuszok kárára.
..es egy vendegem athajtott rajta a kocsijaval... azota nem jott rendbe, minden evben kisebb lett - es azt hiszem iden orokre eltunt...
No es a kovetkezo - ami nem igazan arnyek kert - tervezek egy levendula felujitast. Van par oreg tovem, amik korul elultettem a novenyeket - igy latni milyen szerencsetlenek... tavasszal ujakat fogok telepiteni.
Nekem vagy tiz ev kellett ahhoz, hogy eljussak a kertig :)).
Jo ha te komposztalsz, kar lenne kihagyni. A fold nalam nagyon agyagos volt, ha szaradt, mint a beton... megfulladtak benne a novenyek mikor nedves volt. Most orom benne kotoraszni, kellemes, es a novenyek is szeretik. Rengeteg mulch, rengeteg komposzt - de megerte!
Sok viragot kaptam a baratoktol - csereberelunk, ajandekozunk egymasnak - igy sok kedves barat van a kertemben. A lila viragu hostat egy kolleganotol kaptam, aki azota nyugdijas, ritkan latom - de ha kimegyek a kertbe, eszembe jut.