Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
1. Az első Orbán kormány sima bérleti szerződést kötött a gépekre, nem teljes ellentételezéssel. (Lásd beruházások, munkahelyteremtések értéke.)
2. Ez váltották a szocik lízingre, ami ugye alapból többe kerül. Viszont egyrészt tulajdonba kerültek volna a gépek, másrészt a svédek 110 százalékos ellentételezést vállaltak.
3. Ezt a szerződést módosította a Fidesz kormányzat 2012-ben, miszerint mégsem vesszük 2016-tól tulajdonba a gépeket, cserébe 10 évvel tovább fizetjük a bérleti díjat, az eredeti összeg másfélszeresét. Ellentételezésről nem volt szó.
4. Ezt a szerződést 2017-ben újra módosították, és megvettük a gépekhez a modernizációs csomagot. Viszont a gépeket máig nem vettük magyar tulajdonba. Így aztán van saját tulajdonú fejlesztési csomagunk, amit viszont csak a svéd tulajdonú gépekkel együtt használhatunk.
Hogy a fentiek jó dolgok vagy nem, azt mindenkinek magának kell eldönteni.
A szocikra visszafelé mutogatni viszont nem korrekt.
Igazad van. Voltam egy éjszakai Betlen műsorban Juhásszal, ott volt Havril is. Juhász kért egy papírt, amire felírhatja Betlen kérdéseit. Adtam neki egy 4 oldalas anyagot,(írhat a hátoldalára) amelyikben bemutattam, hogy az akkori 300 milliárdból, ha nem a vízfejre menne 250 milliárd, hanem lenne egy normál humán struktúra, lehetne úgy osztani, hogy 100 bérekre, 100 dologira, 100 fejlesztésre. Juhász mondta, hogy tanulmányoztatja az embereivel. Mondtam neki, hogy ön személyesen olvassa el, mert emberei (Havrilra mutattam) a vízfej fenntartásában érdekeltek. A szociknak Mensdorff-Pouilly gróf vélhetően kedvezőbb ajánlatot tett, mint anno Orbánéknak.Juhász et. vélhetően nem olvasta az irományomat, azóta se senki. Az ÁSZ mindenesetre azt írta Juhász reformjáról, hogy bevezetése pillanatában elvesztette minden realitását. 2010 óta az ÁSZ mikor tekintette át a HM gazdálkodását?
bevándorló ,magyar lakcimmel, érteni magyar...sok ilyen-olyan külföldi van (kinai,nigger stb.)akik itt vannak mo.on. TAJ és lakcimkártyával rendelkeznek.
Az egyik orvos is ott a honvédben akihez jártam harmadik világból való most nem tudom hogy ott van e még.
csak chekkolni járnak körbe., Biztos segitene ha mindenhol kamera lenne ,de azt is folyamatosan kéne nézni pár embernek, megasztán nemoszt-nem szoroz ha van biztonsági őr amikor kell pont nincs ott, későn érne oda ,nagy az intézmény kevesen vannak stb., és ha ott lett volna? -a legtöbb kivénhedt volt katona,rendőr max. értesitette volna a rendőrséget (akiket elvileg a mobilok világában bárki fel tud hivni) vagy ő is megsebesült volna.
Erről az jut eszembe, hogy Szigetváron testvérvárosi találkozó volt. Kiderült hogy a horvát testvérváros polgármestere tüzér százados. Mondtam neki, hogy nagyon akarnak nyugállományba küldeni, nincs-e szükségetek egy közepesen képzett tüzér tisztre. Mondta, hogy nincs, ha segíteni akarunk Dél-Baranya felszabadításában, elég, ha a tüzérdandár tüzelőállást foglal valahol Torjánci környékén a határ magyar oldalán, ők majd adják a célokat, helyesbítik a tüzet.
Ha megnézzük a MH Eü. Központ költségvetését, akkor azt látod, hogy annak 34%-át a HM finanszírozza, 66%-ot a NEAK. Ebből arra lehetne következtetni, hogy akkor az un. igényjogosultak teszik ki az ellátott betegek egyharmadát. Hát nem. Valamikor 5-10 évvel ezelőtt is arról szólt a tudósítás, hogy az un. igényjogosultak köre alatta van az 5%-nak, ez az arány azóta csak csökkent. Régen az OEP, ma a NEAK és a HM közötti viták arról folynak, hogy a HM Eü. Közp. a legnagyobb tartozás felhalmozó. A HM nem megvédi a Kórházat a NEAK-tól, mondván ti vagytok a hibásak, hiszen a Kórházra lőcsölt területi ellátást ti nem fizetitek ki rendesen, hanem a HM magáévá tette a NEAK vádját, hogy a Kórház pazarló, a Kórházra újabb éa újabb komiszárt küldött, aki majd "felszámolja" a pazarlást hol a kabinetfőnököt, hol a legdaliásabb tábornokot küldve. Ezen erőfeszítések ellenére az év végére felhalmozott tartozás évről évre nőtt. A pokol igazán akkor fog elszabadulni, ha megvalósul az idén májusig tervezett szétválasztás, és vadidegen idegen kórházak beolvasztása.
Végre nyilatkozott a rendőrség a Honvéd kórházban megölt tanárnő ügyéről. Az alábbi linken meg lehet tekinteni. Viszont aki sunyi módon halgat az Pintér belügyminiszter, akinek ellenzéki politikusok feltették a kérdéseiket, például arról, hogy ki ez a bűnöző kínai, ki fizeti az ellátását a Honvéd kórházban, egyáltalán milyen alapon jár neki ott ellátás, mi köze van a bevándorlási kötvényekhez. Pintér rutinosan hallgat.
A héten voltam a Honvédban, de nem láttam egy darabot sem, még a biztonsági őrök is elvoltak tünve valahová. Első éves tiszt hallgatókat a Ludovikától annal többet, úgy néztem ők vannak kirendelve útbaigazítónak, mert az emeleten oltópont van, ahol a rendőröket oltották éppen.
A tanárnőn már nem segít az, ha bárkit is felelősségre vonnak. Tudták a sárgáról, hogy kábszeres, akinek elvonási tünetei vannak, és ezt megelőzően már megtámadott egy másik nőt is. Abban a pillanatban amikor megtámadta az első nőt be kellett volna zárni egy dühöngőbe, azután lenyugtatózni a sárga földig. Különben is egy ilyen életerős mi a fenét keresett a fekvőbetegek között? Lehet otthon Kínában hagyták volna elpatkolni, mert ott drága pénzbe kerül a valódi orvos. Hogy milyen orvosok dolgoznak a Honvéd kórházban? Mindenféle. Tavaly valaki azt mondta ott, hogy nagyobbrészt rezidensek vannak, valódi végzett szakorvos annál kevesebb van. A civil nővérkéket meg összefújta a szél innen-onnan, némelyiket talán a határon túlról.
Tisztára mint az ózdi kohászat vezetése ezen a 87-es videón (13:30-tól, nyalnak rendesen a vezérigazgatónak), szóval mindent megoldottak, "tervszerűség, programszerűség, ha jól megtervezzük...."
Lesz-e felelősségre vonás emiatt a kórházban? Hogyan lehetséges, hogy nem vették észre, hogy közveszélyes? Miféle orvosok dolgoznak ott? Most miattuk meghalt egy védtelen magyar ember!
Betéti társaságot alapitott a hajói felszerelésére és az utazás finanszirozására. Visszatérve 47X osztalékot fizetett , Pedig a Királynő megkapta a zsákmány felét.
Még persze emlegethetnénk a többi dicsőséges felfedezőt, konkvisztádort stb...
A lízing az hitel, az első Orbán kormánynak sikerült 20 évre előre eladósítani a védelmi költségvetést, ezért nem jutott egy fillér se a szárazföldiekre napjainkig.
Ma meghalt a Honvédkórházban az a tanárnő, akit egy szemétrevaló kínai férfi ollóval megszúrkált. A tanárnő lélegeztetőgépen volt, és éppen az életéért harcolt, amikor ez a trágya sárga megtámadta. Talán itt az ideje, hogy kitakarítsanak abból a kórházból mindenkit, aki nem igényjogosultsági alapon veszi igénybe a mi pénzünkből fenntartott katonai kórházat.
Az Orbán kormányt nem régen egy bizottsági ülésen figyelmeztették a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok, hogy Magyarországot Kína hírszerzési terepnek használja, gyakorlatilag az a kínai, aki beteszi a lábát az országba és itt van, az Kínától hírszerzési, adatszerzési, és adatfeldolgozási feladatokat kap. Például itt tanuló kínai egyetemista lány otthonról kapja telefonos aplikáción keresztül az angol, vagy magyar nyelven küldött anyagot, amit itt lefordít mandarinra, és visszaküld Kínába, vagy például a kínaiak a házastársukról küldenek haza jelentéseket, de az ideérkező kinai túristáknak is jelentést kell írniuk hazaérkezés után a tapasztaltakról. Ezeket az információ morzsákat Kínában egy aparátus összerakja, és információt állít össze ezekből.
Arra azért ne számíts, hogy egyszer majd elő áll valaki, hogy elkúrtuk. Ha bevallják, hogy nem jött össze, akkor a járványra fogják majd. A legvalószínűbb, hogy mindenki látni fogja a kudarcot, de ők a romokra fognak mutatni: ez a térség meghatározó hadereje!
A Benkő ugyanazokat a mondatokat mondja most, amit beosztott parancsnokként hallott a 90-es években a feladatszabókon, és értekezleteken az akkori elöljáróitól, és miniszterektől. Akkor is ezeket mondták, mert akkora volt a nyomorúság a Honvédségnél, hogy még a napi működésre is alig volt pénz, és ha valami rendkívüli kiadás közbejött, egyszerűen megállt az élet. Azért az elképesztő, hogy az ország hitelt vesz fel azért, hogy a hadserege egy része működő képes legyen. A Grippenek, és majd a Leopárdok is lizing konstrukcióban lesznek itt, ami a hitel egy formája. Lassan kialakul az a kép, hogy a Honvédségnek nincs a tulajdonában semmi modern harceszköz, ami van, az csak addig van nála, amíg fizeti a részleteket.
Az idei év gazdasági céljai kapcsán Benkő Tibor honvédelmi miniszter az előrelátást és a tervszerűséget hangsúlyozta. „Rendkívül fontos, hogy felelős, tervszerű, előrelátó gazdálkodást folytassunk, mert ez a feltétele a tervezésnek és az erőforrások hatékony szétosztásának” - mondta a tárcavezető.Naponta egyeztetnek Maróth Gáspárral, vagy a faszi a minisztertől teljesen függetlenül garázdálkodik?A Z2026 első három éve nagyon a második verziót mutatja. A 2017-2019-es költségvetés zárszámadása szerint a három év alatt rendelkezésre állt 1810 milliárd ebből el tudtak költeni 1452 milliárdot, maradvány 358 milliárd. Különösen szembetűnő a fejlesztésre szánt összegekkel kapcsolatos impotencia: rendelkezésre állt 526 milliárd, csak 217 milliárdot voltak képesek elkölteni belőle, vagyis a teljes költségvetési összeg 15%-át. Hol itt a felelős gazdálkodás, a tervszerűség, az előrelátás?Hogy jön ki ebből "a térség meghatározó hadereje"? Több mint 30 éve sorvad a haderő, most van pénz, de nem tudjuk a forrásokat felhasználni zavartalan gazdasági környezetben sem. Miből gondolja e miniszter úr, hogy most, a pandémia okozta gazdasági válság közepette ez jobban fog sikerülni?
A zévétékelőre írtam ezt, az jött be amitől féltem, amikor volt pénz nem tudták elkölteni, mert tényleg nem volt Zrínyi 2026 terv, csak hamukáztak róla, most meg kölcsönt kell felvenni, hogy az aláírt szerződések megvalósuljanak. A térség meghatározó kölcsönfelvevőjévé avanzsálunk.
Érdeklődéssel várom a 2022 évi költségvetést, kíváncsi leszek, hogy lehet majd kiextrapolálni belőle a 2024-es GDP 2%-os védelmi kiadást. A 2020-as zárszámadásra még októberig kell várni.