Gondolj rám este, mikor a Hold sápadt teste virít fent az égen, s a csillagtenger oly lágyan, oly szépen betakar selymével... téged ott, engem itt, s bennem a hit, hogy lesz megint egy éj, mikor kettõnket takar be az ég...
Gondolj rám reggel, mikor a Nap álmosan felkel, S melegével oldja a harmatot... A pára felszáll, s elkap egy pillanatot, Mikor felhő jár arra...belébújik, s elszáll arra... hol várok rád. S nyári záporként áztatja arcunkat, neked ott, nekem itt, S bennem a hit, hogy lesz még harmat, mely fürdeti ajkamat...
Gondolj rám...csak úgy...néha, mert hiányzom neked, s a léha, lusta napok lassan telnek nélkülem, s vágysz arra, amire én is, szüntelen. Rád, Kedves, a csókodra, s ölelő, édes karodra... mely álmunkban is úgy kísért... téged ott, engem itt, S bennem a hit, hogy lesz még közös álom, S nem hiába vágyom rád... Jössz majd, s csókol újra szád.
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként akié vagy, elvesz naponta tőlem s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid. Heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy már messze vagy, mikor megérkezel. Karomba kaplak s mégsem érlek el.
Kíméletlenségemmel becsüllek én - olykor gyilkol a simogatás
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek, mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség. fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen, mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon. Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek, midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök, nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság. Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én, hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek, s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából kemény életre trombitáljalak. Fogadom hogy gyűlölni is foglak, fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki, mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést, fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd, mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hullt szeretők egykedvűsége képes. és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el, hogy veled végre magammá lehessek, és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek. Csak szeretlek
A legtitkosabb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, kikacagsz. Ez az, amiért magamon nevetek, és titkom roncsait gúnyba bújtatom. Félvállról veszem gyötrődésemet, mert félek, hogy különben Te tennél így.
A legigazibb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, hogy nem hinnél nekem. Ezért öltöztetem őket a hazugság köntösébe, és ezért mondom az ellenkezőjét annak, amit akartam. Nevetségesnek tüntetem fel gyötrelmemet, nehogy Te találd azt megcselekedni.
A legékesebb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, hogy nem fizetsz majd hasonló értékkel. Azért beszélek Veled keményen, és dicsekszem érzéketlen erősségemmel. Megbántalak, mert attól félek, hogy sosem fogod megtudni, mi a szenvedés.
Vágyom hallgatagon ülni melletted, de nincs bátorságom, mert attól félek, hogy szívem kibuggyan az ajkamon. Ezért fecsegek és csevegek vidáman, és így rejtem szívem szavaim mögé. Nyersen bánok gyötrelmemmel, mert félek, Te találnál így tenni.
Vágyom távozni oldalad mellől, de nincs bátorságom, mert félek, hogy felismered gyávaságomat. Ezért tartom fejem oly magasra, és jövök vidáman hozzád. Szemed állandó villanásai örökké ébren tartják szenvedésemet.
