Üdvözlöm az idelátogatót! Ezen a fórumon szeretném azon motorokat bemutatni, melyeket egy helyre fixen letelepítve használtak elődeink. Azért hoztam létre ezt a topikot, hogy kötetlenül beszélgessünk mindazokkal akiket ez a téma érdekel vagy netán gyűjtéssel s restaurálással kívánnak foglalkozni.
Szombaton gyere, vasárnap nincs semmi. Nédz lejjebb a meghívót. Én pénteken du. megyek a kis LORENZ-t viszem. Keressetek aki eljön szeretnék személyesen is megismerkedni veletek nem csak itt dumálni. Akkor viszlát mindenkinek.
A kipufogó helyzete attól függött, hogy eredetileg a gép le volt betonozva, vagy kocsizószekrényen ült. A letelepített gépek kipufogója tényleg merőlegesen áll a kerekekhez képest.
Kész lettek a beöntőnyílások nekem is. Még egy kicsit megcsiszolom, és olyan lesz mint az eredeti.
Vasárnap valószínű hogy megyek én is, majd keressük egymást.
Sikerült szereznem egy kipufogót a MIA-hoz. Az enyémről nem csak a dob hiányzott, hanem a könyök is.Többféle kialakítást láttam már, nem tudom melyik az eredeti, amikor a dob a motor elején keresztben van, vagy pedig a lendítő kerékkel párhuzamosan?
St. Pölten: Egy ismerősön volt kinn az Ő elmondásait közzéteszem, én behavaztam meló szempontjából pedig akartam menni jó egy óra csak autóval. Na mindegy. Stabilmotor nem sok volt 50-1500 € között mozogtak az árak kortól és állapottól föggően. A restaurált gépek drágák voltak. Veterán motorkerékpár volt néhány kuriózum 300 - 9500 € között. Volt egy 1947-es ZÜNDAPP 7 km volt benne teljesen új gyári állapotban 8700 €-ért Szept. 9.-én remélem személyesen is találkozunk, látom ott vagytok a résztvevők közt a listán. Én a kis LORENZ-t viszem. Igaz nincs restaurálva, de lehet, hogy nem is fogom. Hagyom így ebben a fellelt állapotban. Végülis üzemképes. Tehát viszlát mindenkinek Mezőkövesden.
Szeptember 9 nagy Magyar Gépésztalálkozó Mezőkövesden, de ha jól emléxem lesz most valamikor Szentendrén is egy mezőgazdasággal folglalkozó esemény, kihangsúlyozottan stabil motorokkal, traktorokkal, cséplő gépekkel. stb.
Mi hivatalosak vagyunk oda, de nem tudom mit vigyünk, fater is gyengécske még a műtét után.
Innen valaki tiszteletét teszi motorral? vagy egyik vagy másik, esetleg mindkettő rendezvényen?
Jó ez a Wichterle-Kovarik Robot motor. Gyűjtemény gyarapítási célból indokolt a megvétele. Ugyan aránylag sokat gyártottak belőle, sok fenn is maradt, (bizonyára mert jó volt és szerették az emberek), minden rendes gyűjteménybe illik egy ilyen.
Én úgy látom komolyan kezdesz belemerülni a kérdésbe! :-)
Ár vonatkozásában 40-45 ezer Ft az itteni "piaci" értéke.
Évjáratát tekintve 1935-1940 között gyártódott.
Piki24:
Ár ügyben nem tudok nagy durranással szolgálni, piaci értékét 20 ezer Ft környékére taksálom. Ha gondolod megveszem. Van nekünk ilyen kettő, csak az egyik hiányos, azt fel lehetne használni a tiédhez (pl regulátor kar).
Fujiyama:
Olajzó kapcsán fater nem tudott sok jót mondani, ezekre a csecsebecsékre állandó szüksége van egy gyűjtőnek. Bartel businessben benne vagyunk, de csak úgy eladni nem tudunk. Aggodalomra semmi ok, fogok neked szerezni ilyet, kis időre lenne szükségem, csak jussak el egy frankó kis kiállításra vagy börzére.
Embecska:
Méh telepen 70 - 100 Ft kilónkénti eladási árral számolhatsz.
Volt valaki a hétvégi orosházi veterán találkozón? Képek érdekelnének.
A legújabb motorom. Üzemképes. A gyújtását kell megnézni mert egyenlőre akku+gyújtótrafóról tudtam elindítani. Majd az unalmas téli estéken. további lépek és a hangja
A HSCS készített többféle mezőgazdasági gépet a motorokon kívül így vető és cséplőgépet, szecskázót, ekét, morzsolót, járom stb. Ilyen esetben egy fényképező (vagy egy mobil) jól jön a beazonosításhoz.
Szerintem te egy ilyet láthattál, esetleg egy cséplőgép részét. Éxíjhajtás ott jellemző volt.
Hulladéktelepeken stabilmotort a vagy annak főbb részeit könnyű felismerni lendkerekéről, hengeréről.
Ettől függetlenül elég szomorú ha ott látsz ilyet! Egy ilyen lelet értéke több a súlya után fizetett ócskavas árnál.
ja de nem úgy kell elképzelni mint valami komplett motor.alig volt benne szerkezet,csak valami forgó henger benne a fedél alatt,kint pedig 1-ik oldalt 1 kis ékszíjtárcsa,másikon 1 fogaskerék,nagyjából ennyi.kb fél méter hosszú
ma a MÉH telepen láttam valami érdekeset.egy mezőgazdasági gép szerűség alkatrésze lehet,pár fogaskerék benne meg valami ékszíjtárcsa és a felirat egy nagy íves vasfedelen:Hoffher-Schrantz alatta egy címer benne JE alatta Clayton-Schuttleworth.nagyon nehéz volt,a fedelet el akartam hozni de nem tudtam leszedni.az egészet félretoltam egy nyugisabb területre,hogy lehetőleg még ma ne olvasszák be.mi lehet ez?
Köszönöm. Csak egy kis türelmet kérek, mert egy napig nem leszek gépközelben. Megyek bótolni beöntőnyílást, vagyis az öntését. Illetve egy közel százéves kompresszort szerelünk ki.
Miás:
Sajnos a mi MEÁ-s plussz hengerünk is meg volt fagyva, s el van repedve.
Nem tudunk segíteni. :-(
Piki24:
Nekem valami keletnémet DKW-nek tűnik a géped.
Egy időben "testvérbaráti" módszerral nálunk is készültek DKW-s motorok a Csonka Gépgyárban. Főleg vízszivattyúkat hajtott. Most, hogy koppintás vagy licensz volt, nem tudom.
Berakom ide, hogy mások is könnyebben meg tudják nézni.
Embecska:
Valahonnan nagyon ismerős ez a moci, még gondolkodom rajta.
A brassói Jantó-féle motoroknak van ilyen kerek alakú forgattyús házuk.
Üdv: Oldengine