Ebbe a topikba többségében betegek és hozzátartozóik írnak. Sajnos előfordul, hogy a betegeket gátlástalanul kihasználni akaró fórumtagok (csalók) privát levélben különböző hatástalan csodaszereket ajánlanak a topikban megjelenő új betegeknek.
3 deci jött le, csak úgy magától, ez nem szivattyúzás volt, amit akkor csinálnak, ha nagyon sok van valakinél, akkor az illető már fulladhat is rendesen.
annyit mondtak, ha visszatermelődik, akkor lehet vizsgálódni valamilyen ok után.
engem továbbra is a citológiai vizsgálat eredménye izgat.
Látenstől ismer valaki valamilyen elérhetőséget, vagy tud valamit legalább az állapotáról? Olvassa ezt a fórumot közelebbi ismerőse? Nagyon aggódom érte olvasóként is.
Én fél éve veszítettem el egy hozzátartozómat, nagyon sokat segített előtte, hogy ezt a fórumot olvastam, és nagyon megérintett többetek sorsa, és mindaz, ahogy viseltétek, viselitek a megpróbáltatásotokat. Igazi méltó emberi példát mutattok, nagyon meg tudjátok változtatni egy egészséges (vagy még egészséges) ember képét és a viszonyát az élethez. Azóta is olvaslak Benneteket, és nem érdekes, mit gondolnék arról, Látens miért hagyta itt a fórumot, csak az, hogy nagyon hiányolom a hozzászólásait, így ha itt nem tudhatok róla, közvetlenül nála érdeklődnék.
Kikopogtatja hol a folyadék vagy ultrahanggal megnézi, lemossa, lidocaint ad ( vagy nem, ez egyéni), izolálja, vékony tűvel beszúr, kis folyadékot levesz, kész.
Nincs olyan momentum ami orvosilag gátolná az autóvezetést ( nem.kapsz bódító szert vagy ilyesmi).
Van akit az idegesség meg a stressz zavar de ezt te tudod erre mennyire vagy érzékeny.
Kedves emp! A hátcsigolyákhoz és a szegycsonthoz kapcsolódnak a bordák, tehát biztosan a a "háti" bordák közé szúrják a tűt. Tapasztalatom nincs az ilyen mintavételről, de biztosan érzéstelenítéssel csinálják. Szorítunk neked itt sokan!
ha érdekel valakit, majd megírom, pontosan hogyan is zajlott, de persze az eredmény izgat most elsősorban.
az a baj, hogy a célkereszt, amit az UH-n rajzoltak be a hátamra, teljesen eltűnt, most emiatt újra be kell oda is menni. pedig felajánlottam, hogy beszúrok egy rajzszöget :)
De volt szó. Mivel volt már trombózisom és három TIA-m, azt mondták, hogy azok kizáró okok. Elég kilátástalan a helyzetem, mindig abban reménykedem, hogy lesz még jobb is, de valahogy mégsem. :(
Az az igazság, hogy ilyen jellegű fájdalommal nem találkozunk se férjem, se én a daganatok okán. A sztereotip "pozitív hozzáállás" -on a fájdalom jókat vigyorog. Esetleg tapaszok? Csontvelő átültetésről nem volt szó?
Sajnos nagyon kevés a lehetőség, mert ennél a csontvelőt érintő vérképzőszervi daganatos betegségnél a csontvelő érintettsége miatt korlátozott a szedhető gyógyszerek száma. Nem beszélve arról, hogy a fájdalom nem reagál rá. Arra lettem volna kíváncsi, hogy másnak milyen megküzdési stratégiát sikerült kialakítania ilyen korlátozott lehetőségek mellett.
Szép napot mindenkinek! Jártam már itt és kérdeztem myelofibrosissal kapcsolatban. Szeretnék újra kérdezni. Ti hogy tudjátok kezelni a betegségtudatotokat? Házi orvosom szerint nem kellene minden nap ezzel élnem, de az állandóan jelenlévő csontfájdalom folyamatosan emlékeztet arra, hogy beteg vagyok. Mit javasoltok? Szeretném "nem beteg" - ként élni a mindennapjaimat, de nem megy.
Igen, volt tűs mintavétel is. Az Üllői úton csinálta egy jó fej fiatal doki. Elmondta, hogy mit fog csinálni, " ha akarja nézheti". Hát hogy be akartam volna. Nem volt semmi fájdalom, nagyon ügyesen eltalálta a pirinyó célt, - másodszorra. Nagyon vékony volt a tű és monitoron láttam a célt is, onnan tudtam megérteni, hogy milyen apró cuccot kell eltalálnia és kihozni egy még kisebb minta szövetet. Nagyon csodálkoztam, hogy a hajszál vékony tűben még lyuk van!😁 Oda adott egyet, hát komolyan mondom bumszli ujjaim között alig éreztem a vastagságát. 😀
Ilyet kifogtam én is egy vese uh-n. Valószínűleg összeveszett valakivel előtte, mert velem úgy beszélt, mintha börtöntöltelék lennék. És amikor szépen megkértem, hogy ne rám zúdítsa a másnak szánt haragját, úgy vizsgált meg, hogy napokig fájdalmaim voltak utána. Kiabáltatok már a fájdalomtól uh alatt? Én még sosem, azóta sem, de akkor igen. Szerencsére egy magándoktornőhöz járok most, ha kell, aki nagyon olcsón megcsinálja és nagyon alapos. Először megcsinálja a rutint, utána kérdezi meg, hogy mi a panaszom, és akkor oda külön visszatér. Szerencsére most is megúsztam a szövetminta vételt, az a nyakon nem valami kellemes, te ezt biztos tudod, sajnos. Szomorú, hogy néhány doki utálja azt, amit csinál.
Szerencsére az UH-hoz van választási lehetőségem. Egyrészt mehetek a SOTE keretén belül az Üllői útra, vagy lakóhelyem szerinti "SZTK"-ba vagy a maszek, de kerületi lakósnak ingyenes Medical szakvizsgálatra. Most úgy döntöttem, hogy a nekem 10 percre lévő Medicalt választottam. Okt. 8-án jelentkeztem és okt.16-ra fogadtak. Nem mondom a vizsgáló dokinak hem tetszett, kifogásolta, hogy miért nem a SOTE csinálja.
Unszinpatikus orvosnő volt, hát hasonló aroganciával megválaszoltam. Meglepődött, hogy mertem helyre rakni. Mint ha, Neki nem mindegy lenne, hogy én fizetek, vagy a pogármesteri hivatal.
Vitám arról is volt, hogy miért nem akarja feltenni leletem az eeszt-re?
Mondja: "mert erre nincs idelye" !
Mondom én: "miért? Olyan nagyon megeróltető időben bepötyögtetni néhány számú kódját? Írni, nyomtatni úgy is kell és 2018. szeptember óta kötelező alkalmazni az eeszt!"
Lila volt a feje, de nem tudott mit mondani, megcsinált mindent rendben. Persze -gondolom bosszúból- úgy összekent azzal csúszós takonnyal, hogy még a fejem teteje is tele lett. Csak röhögtem és megköszöntem a "haj balzsamozás" 😂😂😂😂
Hát azért ez nem politika, hanem emberi hozzá állás. (és ilyen hentesek itthon maradnak)
Kálcium hiány is okozhat izomgörcsöt, izomrángást egyaránt. Én szoktam szedni magnéziumot D3-al együtt és kálciumos pezsgőtablettát is. Most orvosi javaslatra heti váltással kapkodom Béres bogyóját (patikai) és intramuszkuláris kálcium inekkciót.
Megfigyeltem, nálam akkor fordul elő a tartós izomgörcs, ha túlzásba vittem a melót, már nehezen bírja lábizmaim túlsúlyos gyarló testem.😂😂😂
Érdemes tejet sajtokat, tisztára mosott, kiszárított és lisztre őrölt tojás héját fogyasztani rendszeresen. A tojásmészt könnyen veszi fel az emberi szervezet is. Ez úgy szoktam alkalmazni, hogy a kész ételbe bele kavarok 1 kk őrölt házi tojás héját. Ez a mennyiség nem változtatja meg az ízt (bár sajnos úgy sem érzem) és állagát, küllemét sem.
Akkor jó. Én ezért megyek mindig maszek uh-ra, ct-re, mert nehezen viselem a bizonytalanságot. Szept.2-án nov. 18-ra kaptam időpontot az uh-ra. Addig izgultam volna, hogy kiújult-e a parotis tumorom? Nem azért küldenek uh-ra, mert jól vagyok, hanem azért, mert valami probléma van, ami, ha nem kezelik, nem jobb lesz, hanem rosszabb. Kontroll eseteknél nem él a 14 napos időpont. Nagyon nem tudok ezekkel a dolgokkal kibékülni.
Penteken műtöttek. Szerdan mar az eeszt-n fenn volt a szövettan. Bár a folyamatot nem gyorsítja mert a dokihoz egy hónap múlvára kaptam időpontot. Addig gugli. Bár ezerszer megfogadtam hogy nem guglizok, de csak mindig megteszem, most meg esz az ideg.
Sziasztok, Gerisoft tanácsára lenne szukségem de a mail-ra kattintva nem tudok neki írni. Geri, ha erre jársz légyszi írd meg a mail címed az enyémre: realta@centrum.sk. Koszi
Látom, más topikoknál szinte nincs is se mínusz, se plusz,
Azért majd nézd vissza pl. az én hsz-eimet, ész nélkül kapom a minuszokat mindenhol, bármit is írok. Valaki nagyon szerelmes belém, bár okot nem adtam rá.
Igen, amit Japipapi ajánlott, én is ajánlom, a kormányablaknál kell kérni édesapádnak ügyfélkapus hozzáférést (pár perc alatt megcsinálják, személyesen ott kell lennie), ezután regisztrálni az eeszt-be, és ott a betegdokumentumnál azonnal látsz minden leletet. Ez csak bonyolultnak tűnik, de nem az és nem kell idegeskedni feleslegesen hetekig, mire a asszisztens és a posta kegyeskedik megmozdulni. Azt hozzáteszem, a magán orvosi dokumentumok nincsenek rajta, viszont a magándokik mindent azonnal odaadnak.
Ameddig nem ad áttétet, addig nagy eséllyel jól kezelhető. Férjem 33 sugárkezelést kapott az orrára, és semmilyen mellékhatása nem volt!!!!!!!!!! még kipirosodás sem. Mivel ő gondolom "torokra" kapja, lehet, egy kicsit érzékenyebb lesz, de ezt érdemes megbeszélni a sugaras kezelőorvossal! Ha vele még nem találkoztatok, vagy csak a beállításnál, vegyétek fel vele a kapcsolatot, ők nagyon jó tanácsokat tudnak adni a mellékhatást illetően is. Férjemnél később több műtétre is sor került, levették a fél orrát, de szerencsére fájdalma szinte sosem volt, eltekintve a műtéti fájdalmaktól, de az sem volt vészes. Úgyhogy nyugtasd meg édesapádat, nem valószínű, hogy olyan komoly mellékhatása lenne a sugárkezelésnek. Férjemnek nem csak az orránál volt, hanem a húgyhólyagjára is kapott 38-at, ezért merem állítani, hogy nincs jelentős mellékhatás.
Arra viszont beszéld rá, hogy egyen, ne fogyjon és főleg ne hallgasson senkire, akik bármilyen egyéb nem orvos által ajánlott szert ajánlanak. Nekünk a sugárdokink bizonyítékokkal is igazolta, hogy mennyire veszélyesek ezek a culevit és bármilyen egyéb szerek, mert befolyásolják a kezelést, ártanak pl. a májnak és még sorolhatnám. Azért írom ezt, mert biztos lesz sok laikus jóakaró, aki majd rá akar beszélni erre-arra. Felesleges pénzkidobás és ártás!!!!!!
Szerencsére időben elkapták, ha még a ct sem mutatta ki, nagyon nagy az esélye a teljes gyógyulásnak. Az a ha..... meg már örökké ott lesz bennetek, ezen nem lehet segíteni. Ti hozzátartozók is álljatok pozitívan hozzá, mert az sokat segít neki, ha nem érez túlzott aggódást. És nyugtasd meg apukádat, férjem köszöni szépen tényleg jól van, ő is rendben lesz.
Ha bármi kérdésed van, írj, akár magánban is, szívesen segítek.
Majd elfelejtettem! A leletet kérjétek, noszogassátok! Bár lehet régen fent van a ESzSzT-én, ott letőltheted. Ha nincs hozzáférési lehetősége édesapádnak, meg kell igényelni a kormányablaknál, regisztrálni kell, viszont azt csak személyesen lehet intézni.
Esetleg javasolnám ez eddigi összes (itteni) hsz.-eimet, hogy a rák után hogyan élek. Akkor, 2016-ban elhatároztam, hogy felveszem a kesztyút a döggel szemben. Itt is elovastam minden életmóddal kapcsolatos hszt, sokat átvettem, még többet elutasítottam azokat, melyek gyenkítettek volna, letargiába tólt volna. Az én rákom primer. Édesapád úgy vettem ki, hogy nála már második! A végbérák lehet a primer.
Mindenképpen kell ennél (is) a dögnél őszintén beszélni. Sajnos a rákból jelenleg nem lehet kigyógyulni, legfeljebb kêskeltetni.
Szerintem, ha édesapád nem eszik tartalmasan, biztos, hogy legyengül, az "éhes" szervezet alul marad a rákkal szemben. Én, tolom a kaját, pedig nejem már sajnos nincs ízérzetem, nics mivel rágnom, sőt állkapocs csontom sincs! Kezdetben mindent pépesen ettem, ami sokszor nem egy gasztronómiai látvány. Gondold el hogy nézett ki a pêpesített nokeldli, marhapörkölt, savanyúság eggyütt? Azután vettem olyan kínai kis edényeket, sokféle kaját, sok színnel és mindent külön, persze pépesen tettem asztalomra, vigyázva a lehető legjobb látványra, illattra. Elkezdtem akkor végre élvezni az ételt. Ma már úgy eszek, mint kacsa a nokedlit, minden puhára főzök, megmaradt (fél) nyelvem a fogam.
Gyomor védő és vérhigító gyógyszer kívül semmit sem szedek, de figyelek, hogy minden vitamin, ásványianyag belém kerüljön.
Mindenképpen javaslom édesapádnak, hogy egyen. Ő még fiatal, ami csak rajta múlik, tegyen meg mindent hogy, ha várasztó, akkor is! És is sokszor fáradt vagyok, akkor abba hagyom, kicsit leülök, akár lefekszem, majd újra folytatom. Pereze, nekem "könnyű", husz egyedül élek, nincs senki, aki kelyettem dolgozna, a háztartást vinni kell, az állatokat el kell látni, mindíg fel kell készülni a következő etapra.
A sugár nem fáj, a maszk sem elviselhetetlen, inkább a kezdetben a lezártság volt a kegyetlen tudat. A maszk csak akkor volt a legrosszabb, amikor készült, ráborították arcomra a forró műgyantâs "szúnyog hálót".
Pár sugár lövés után megszoktam, többnyire elszenderegtem, sőt elaludtam. Két hónapig kaptam a kezelést. Úgy fogtam fel, hogy dolgozni mentem.
Sugár után azonnal felkentem a Bepanthen popsi kenőcsöt, otthon lefújtam többször a hámosítást segítő Panthenol habbal. Használtam az Aola Vera friss nedvét is. Mondhatom, így erős égés nem volt, másnap szinte pír sem volt.
Persze a besurgárzott területről az arc szőrzetem eltűnt, ma sem (3 év) nőtt vissza. Na, de ez számít már?😀
Édesapádnak hangszála milyen állapotba van? Nyelési nehézségek vannak?
Nekem itt kaptam javaslatot gyakori öblögetésre, gargalizálásra, méghozzá "ragadós galaj" teával. Igaz ez inkább pajzs miririgy kezelésére javallott, akkor egyik pzs.mirigyem megnagyobbodott és lett egy parányi göb. Az ma is meg van, de a mirigy mérete már normális.
Fokozott száj higiénia elengedhetetlen, én orvosi javaslatra szódabikarbóna - konyha só - víz elegyét használok, naponta többször. 1 l. víz + 1 tk szódabikarbóna (patikai) + 1 tk asztali konyha só elegye.
Köszönöm kedves Csincka, van több leletemen is személyes adatom, de tényleg soha sem volt okom rejtőzni. Na, meg aki akar, úgyis meg talál ha akarom, ha nem. 😀
Írtam egy regényt de véletlen megnyomtam a back gombot az egeren.
Most megprróbálom röviden leírni a rényeget.
1 fül és fejfásáj miatt fül orr gégészetre mentünk . endoszkopos vizsgálat során gyanus elváltozás miatt szövettani vizsgálatot késztettek . Egy hét osztályon lévő kezelés fájdalom csillapító és antibiotkum hatására a fájdalmak meg szüntek . Külöbözős vizsgálatok készültek a fájdalamak miatt (mr, ct ) ebből mr 2x , kórós elvátozást nem tudtak kimutatni , ez elvileg jó hír volt amíg megnem kaptuk a szövetani eredményt amely sajnos rosszindulatú daganatot kimutattta ami körülbelül 12mm-es. Kaposvári sugárterápis központal felvették a kapcsolatot + egy hét várakozási idő , ezalatt mentünk Pestre és Pécsre magánrendelésre a korhézi leletekkel , mindenegyi orvost megkérdeztük mik az esélyek a gyógyulás , 80-90%-ot mondtak. Közben eljött az idő hogy mennünk keljen Kaposvára a mostani kezelő orvosa is a konzutltáció során 90% esélyt mondott a gyógyulásra , monoterápiát javasolt mivel a ct és az mr sem mutatott átéteket , de a teljes diagnózist és biztosat csak pet-ct után tud mondani amire még várni kellett egy hetet . Telt múlt az idő és közben elkészült a pet-ct elemzése .
a pet ct be igazolta a szövetani eredményt , (azt mondták hogy kiküldik 1-2 héten belü) 4 hete várjuk nem kaptuk meg. Az esélyeink nem változtak , áttét nincsen az orvos elmondása alapján . Most 8 napos sugárterápiás kurán vagyunk túl . Mellékhatások nincsnek egyenlőre , orvos elmodása alapján 2-3 héttől kezdődnek és fokozódnak egészen a 8.-ik hétig . Volt olyanról is szó hogy a negyedik hét után control vizsgálat hogy szüksésges e 8 hétig a terápia vagy sem de most legutóbb beszéltünk a kezelő orvosával , mást mondot "8 hét kura után 2 hónap szünet , majd ujra pet-ct. Apum a mellékhatásoktól fél nagyon . És a jelölő maszktól kissé pánikol, de egyre jobbban kezd hozzászokni. Tudni kell még hogy 55 éves 173cm és 65-70 kg között motgott a súlya , viszont mióta tud a betegségéről nagy étvágytalan gondolom ez lelki okok miatt van . Sosem volt nagy evő és erős testalkatú sem viszont annál erősebb és örök mozgó. Mostanában eléggé fáradékony sokat alszik pihen de kifelé erősnek mutatja magát és erpsnek is tűnik. A tumor diagnózisa T3N0M0 ezért nem tratják szüségesnek a kombinált +kemo terápiát, vérképe teljesn jó . Egyébként 20 éve hogy vastagbél rákot legyőzte , anno operálták + kemo ami egyátalán nem viselte meg. Remljük a teljes gyógyulást de bennünk családtagokban ott van az a bizonyos HA . Így örülnénk +5-10 évenek. Köztudott hogy minden betegség egyéni úgyan úgy mint a fájdalom tűrőképesség is . Elnézést kérek a helyesírási hibákért. Remélem érthető amit leírtem, ha lennének kérdések szívesen válaszolok , jó tanácsokat elfogadok.
Az egyik fotós adok-veszekbe -13 +22 minden!!!! bejegyzésre. Szerintem nagyon frusztrált rosszindulatú "ember" lehet. De észre sem vesszük, hogy mínuszolgat, tán abbahagyja, ha mégsem, akkor sem történik semmi, nem zavar, sőt észre sem veszem.
Azért félelmetes, hogy micsoda erő és akarat van benned.
Rá se ránts! Nem tagadom, engem is nagyon zavart az értelmetlen esztelen mínuszolás, de ma már, mint ha ott sem lenne. Ezek valami gonosz, lelketlen lelkek lehetnek, biztosan nem is betegek. Látom, más topikoknál szinte nincs is se mínusz, se plusz, csak itt az életért kűzdők vannak kipécézve. Legyenek boldog, ha ez a igényük sivár életükhöz.
Köszönöm szépen. Ma is keményen elfáradtam, mert egyik ismerősöm nekem adta a lábon álló kukorica szárat. Tulajdonképpen nem sok, hisz kb.1000 - 1200 2m, de a tövet is ki akartam kiszedni, mert az majd jó lesz Márton nap tájékán kacsa - liba forrázáshoz. A talaj csont száraz, csak tövető kapával bírtam vele. Végül is kiszedtem, kévébe kötöttem és haza talicskáztam. Azután összeszedtem a lehullott leveleket is, zsâkoltam és az is haza került. Nyulaimnak maximálisan biztosított a téli kaja. 1 nyuszi mama lefialt, 3 pedig bepárzott, még kettő üres. Karácsony tájékán lesz bőven vágó, tervezem, hogy megpróbálok nyúl virslit tölteni. Kicsit macerás, mert a húst pépesíteni kell, az a lelke. Na, majd kiderül.
Fölvánszorogram. Az zuhany életre êbresztett. Viszont megfeledkeztem a víz ivásról, most vedelem. Az éjjel biztos meglátogat a láb izomgörcs, majd szaladgálok, mint a mérgezett egér.
Nem volt nálam telefon, itthon láttam már későn, hogy keresett dokim. Ugyan Ő még nem látta friss leteim, jövőhét keddre beszéltük meg. Lehet, azt akarta lemondani. Na, majd holnap kiderül.
Nagyon régóta, szinte az elejétől követem a topikot, nem jövök napi szinten, de hetente egyszer minimum benézek. Mint mindig most is visszaolvastam, elképesztő, hogy örömmel idejövő és még nagyobb örömmel leírt jó híreket egyesek folyamatosan minuszolják! /Index is elgondolkodhatna, hogy milyen helyzetet idéztek elő ezzel az egész mínusz/plusz adással mióta bevezették./
Ezeknek az arctalan senkiknek csak annyit kívánok, hogy éljék mind azt át, amit itt lehet olvasni, végezzék be egyedül egy otthonba!
Üdv mindenkinek. Apámnál orrgarat daganatot diagnosztizáltak 1 hónapja , 8 hetes sugár kúrát írtak neki elő . egy hetet kapott már . Hasonló betegek tapasztalataira lennék kiváncsi . Holnap részeletesebben leírom a történetünk . Addig is köszönöm
Erre " mindazonáltal a sugarazás végén már ránézésre meg tudtam állapítani +- egy napos eltéréssel, hogy a betegtárs hol tart." azért reagálnék.
Szerintem nem lehet minden esetben ránézésre megállapítani stádiumát. Pedig volt időm az OOI. sugárnál megfigyelni, hisz 60 alkalommal a váróban, óhatatlanul is beszédbe keveredtünk. Volt kezdő, volt folyamatban lévő, sőt találkoztam időm alatt kezdő és befejezőt is, és akkor még ott bőven dekkoltam. Nekem 8-as volt a sorszámom, valóban betéve tudtam arcra az éppen sorost.
Volt olyan is, hogy a beteg arcán nem volt látható "betegsége", viszont a kísérőn annál inkább.
".......... ugyanazon kezelés mellett"
Szerintem ezt sem lehet tudni. A doki is csak javasol szóban a terápiát -legalább is az én esetemben- , pedig Neki sokkal több ismerete, gyakorlata, statisztikája volt/van.
Kemót nem kaptam, de úgy tudom azt is személyre szabottan lövik be.
Egyik ismerősöm éppen kapja a kemót, meglepődve, semmi negatív hatás, dolgozik. Mást kegyetlenül megkínozza.
Szerencsére mindenki más, de a tapasztalat átadás szerintem segítség lehet.
Nem is mondtam soha, hogy követni kell, sem kötelezően, sem ajánlás formában. Pusztán leírom, hogy hogyan élem rákkal az életem. Azt is tudom, hogy a labor nem ad semmit sem a rák irányába, az általános állapotra viszont igen. Ezért teszem közzé mintegy már 3 éve.
Nem hasonlítok senkihez, pusztán esetleg reagálok a más életvitelre, vagy elfogadom, talán követem is, vagy módosítva adoptálom, vagy elvetem.
Mindenkiről (itt is)feltételezem, hogy soraim a szó szoros értelemben értelmezik.
Nem érdemes másokhoz hasonlítgatni/felmérni az ilyen jellegű problémáidat - hamis eredményt kaphatsz.
Ott volt pl nálam az 5FU.
Engem a padlóra vitt (a szó szoros értelemben), és volt, aki az öt napos labdaccsal a nyakában betonozta a háza alapját.
Az OOI-ben nem igazán "büszkélkedtünk" a saját bajainkkal, volt a másiknak is elég - mindazonáltal a sugarazás végén már ránézésre meg tudtam állapítani +- egy napos eltéréssel, hogy a betegtárs hol tart.
Minden betegség - ahogy én láttam - egyedi, egyénileg kell megoldani, főleg belül (kívülről teszik az orvosok).
Nem tudom, én miért úsztam meg, ugyanakkor az ugyanolyan diagnózisú miért nem - ugyanazon kezelés mellett. (Bizony ez a tény is okoz némi lelkifurdalást)
Lehet szerencsének is nevezni, vagy adottságnak, nem tudom.
Szóval a lényeg: nem másolhatók, nincs analógia az esetek között - azt hiszem.
... és miért zavarna? Nevem nem titok, lassan 72 éve becsülettel használom, TAJ számomra nem ad ki pénzt a bank automata, bemondásra úgy sem ér semmit. Viszont labor eredményem csak így hiteles. Lakcímem most kitakartam, ne hogy megkeressenek a csajok tömegével. 😂😂😂
A múlt heti CT eredmény szerint nagynénémnek nincs új áttétje sehol ez után az első áttét után, a sugárkezelés hatására a 4,5cm-es daganat visszament kb 1.5 cm-esre, és teljesen passzív. Tegnap volt pulmonológián, a tüdeje erős, minden eredménye jó. Már hízott is kb. 2 kg-ot.
A végén kezdem; írígy vagyok, sajna nekem nem adatott az aféle boldogságot hogy unokám legyen. Gyerekeim mind túl van a 30 évükön, még csak tartós párkapcsolatban sem élnek, sőt még engem is 10 éve kizártak életükből. Agyrém. Okát nem tudom, de muszály tudomásul kell vennem.
Azért minden kőrnyéki lurkónak ajtóm nyitva áll, sokszor van gyermekzsivaly nálam.
Meg értelek, a 84-es stroke-m okozott pszichésen maradandót pár nekem sem látszik, de tudom nem minden gömbölyű. Azután rátett a rákom, persze a stroke utáni válásom is betett egy jó adaggal.
Eddig mindig olvastam, hogy a rákból kigyógyulni nem lehet a tudomány mai állása szerint, mert bármikor megjelenhet. Most, 3 év után nem érzékelhető. Nyugodt vagyok, 72 év után reálisan nincs sok az előre.😂😂😂
Off:
Nem is értem Tarlóst, mi a francot akar "bábozni"? Hát én vasánap elküldöm megérdemelt nyugdijba.😂😂😂
Először is, a hiányzó bélszakasz miatt némi problémát okoz (elhanyagolható) a székelés.
Aztán a hasamon van egy közel 30 cm-es (gyomorszájtól a fütyimig) heg, ami kisérvesedett - nagyobb fizikai strapa elképzelhetetlen.
Pszichésen talán sosem jövök rendbe (a Vietnámot megjárt katonákat kezelik, a rákból hazajötteket csak, ha saját önszorgalomból mennek agykurkászhoz). A legtöbb tudat alatti, kívülről normálisnak látszom.
Az emberek nehezen tudják kezelni a rákból kigyógyultakat. Egy találó megjegyzés szerint: egy rákostól elvárják, hogy szenvedjen (akkor teljes mellel mellettük), aztán haljon meg (és a téma lezárva). Egy üszkös lábút is meggyógyítanak: levágják a lábát - és marad nyomorékon, de ÉLVE. Nos, ez van a mérlegen.
Sokszoros nagyapa vagyok, ez viszont mindennek értelmet ad.
Örülök. Tudod, a friss rákos társainknak azért szerintem segíted látni a reményt, fényt. Éket módon hogyan változott, mi mindent tettél az orvosi segítségen túl? Mert végül is az orvos tettei adottak, de állítom a napi életmódunkra viszont mi hatunk esetleg a dögre.
Érdekes, eddig úgy gondoltam, hogy a rutin labor vizsgálatot tekintve, egységes, orvosi laboratóriumi szakszó, vizsgátat mélységét mutatja.Tartalmát nem kutattam, átvettem autómatikusan házi orvosomtól, általános álapot felmérés - szerintem. Na, most kíváncsi vagyok, hogy a T3, T4 szerepel e. (ráadásul "ingyen") Ha igaz, ma kézhez kapom valamikor. Közre adom.
Meg is lepődtem, hogy a T3, T4 -et is kiírta a doki. Ugyan tsh sem kértem. Tulajdonképpen én erőszakoltam ki a labort a rutint kertem. Ott nem is nztem, hat azt nem irta ki, pedig az izgatott volna, hogy milyen a magnzium, kalcium szintem, mert ismet jelentkzett izomangasok a nyakmon.
(valami hiba lehet a gepemnel, nem akar hosszu ekezetet irni, nem is folytatom, nagyon zavar, bocs)
Igen, sajnos a nem "sztk"-s leletek nem kerülnek fel, pedig sokszor azok a legfontosabbak. Vagy a magánban elvégzett vérvételek sem, pedig ott lehet a lényeges dolgokat levetetni. Ez is vicc, tsh-t igen, de a hozzá tartozó T3, T4-et már nem lehet ingyen kiíratni. Viszont jó szolgálatot tett egy gyógyszerre vonatkozóan, össze lehetett hasonlítani a régi eredményeket az újjal, és így lehetett kimutatni, hogy a nem rendszeresen szedett gyógyszerem megemeli egy hónapos szedés után a májértékeket. Ha ezek a "régi" gyógyszerkiváltások nem lettek volna fent, tovább izgulhattam volna, hogy bejött a harmadik, vagy megúszom. Az viszont érdekes, hogy én nem látom az időpont foglalást, ami decemberre szól, a házidokim viszont látta?????
Sajnos nekem a beteg történetem egy nagy nulla, mert a SOTE-nél kezdtem a véletlen folytán. Ott viszont működik a saját hálózatuk, nekik nem kell feltenni az eseményeket. Fura dolog, mert a az ottani orvos gyógyszer receptjei nem kerülnek a várakozó vények oldalra, viszont amikor kiváltom, a patika rendszerével bekerül a kiváltott oldalra. Lehet, a kutya sem nézi? Vagy a Medical -ugye ez nem állami buli, de mégis a ker. Pol.hiv fizeti ellátást a kerületi lakosoknak-, nem kerül semmi ...... Térbe. Most még rettenetesen kusza az egész. Talán azért, mert sok dokinál ősi számítógép nyögve működik. Aztán a régi, de nyilvántartott beteg történetek sehol sem követhető. Talán már tavaly született gyerekek életük során eü.-s eseményeik adott estben azonnal látható.
Jó ez az eeszt, én is használom, sok mindent vissza is tudok nézni, bár még nem régóta működik. Én a saját receptjeimet is e-receptre kérem. Sajnos a férjemét egyenlőre nem lehet, de már dolgoznak rajta. Így is mindig annyian vannak a házidokinál, én megkímélem:)
Röhejes. És ami a vicc, azért kellene mennem, mert rettenetesen szédültem. Házidokink helyettese közölte, hogy addig ne vezessek, amíg az eredmények el nem készültek. vicces, nem? Elvben igaza van, csak a gyakorlatban ez kivitelezhetetlen.
Most meg éppen végeztem a laborral is. Szerencsére leletért nem kell mennem, le tudom tőlteni, kinyomtatni az ESzSzT-ről. Rengetegen voltak. 7 óra előtt egy pár perccel érkeztem és hosszú sorokban kígyóztak az emberek, mint ha krumplit osztottak volna. Ment a kritika, a humor. Viszont a piacon elszomorodtam, eszméletlen drágaság van.
Örülök, hogy szemrevaló vagy:) Mármint hogy szemrevétekezésre minden oké:)
Én ma voltam UH-n, szerencsére minden rendben. Én fizettem, bár nem sokat, mert nov.18-ra kaptam volna ingyééééé. Addig meg az idegorvost kellett volna fizetnem:) Apropó idegorvos: augusztusban dec.17-re kaptam időpontot.
Meg volt a kontroll első fázisa. Tapintásra, szemrevêtekezésre minden rendben. UH következik. Kértem a dokit, hogy a lakóhelyemhez közel adja a beutalót, ne az Üllői úti-hoz. Be is jelentkeztem a Medicalhoz, jövő héten szerdára kaptam időpontot. Nem fizetős!
Olvastam tőled, 11 éve jelentkezett a rák. Most szerencsére úgy értelmeztem, hogy most ebből rendbe vagy. Megkérdezhetem, hogy milyen területen volt és mi volt a terápia?
Talán jó fogódzó lenne más betegnek is a történeded. Annak idején nekem segítség volt néhai fenyvesic topic társunk hozzá âlása, de mások is sokat segítettek.
Kedden megyek kontrollra. Nem érzek gondot, de biztosan mennem kell valamilyen képalkotásra.
Tegnap levezkőztettem egy nyulat, abból egy fazék "edmeg" levest csináltam. Ez tulajdonképpen mindernféle zöldsêgben főzött nyuszi. Sárgarêpa, gyökér, karalábé, zeller, burgonya, kevés zöldbab, hagymák, nêhány gomba, lassú tészta (csiga) és vêgül tejföllel behabarva. A tányérba meg szoktam szórni friss metélt petrezselyemmel.
Holnap savanyuság eltevés lesz, utolsókat rúgta az uborkám, pici aranyos aprók, vagy 5-6 kg., van valamennyi mindenféle paprika is, feldogozom, mert jöhet itt fagy is már.
Akkor ez jó, legalább az illatból tudod, hogy mit eszel. Örülök, hogy "jól" vagy. Ha néha csinálsz, elraksz valami érdekeset, jót, ami ehető, írd le légyszi. Nem mostanában volt, lesz kontrollod? Bocsi, nem olvastam vissza sokat.
Igazad van, elfelejtettem időjelbe pakolni. Egy fricskát akartam a kornak. :-) Persze, hihúzom, ameddig lehetséges, hisz azért néha sok az egóm, nem szeretnék lemaradni felmenőim életkoraitól. Úgy emlékszem már írtam, nagyapám 100, nagymamám 98, édesapám 98, édesanyám 89 évet élt. Akkor nekem is dukál még huszas legalább!😂😂 Rákomnak meg bakfigy, zsirba tokozom! 😂😂
Az illatokat nagyon érzem szerencsére, a heftimbe nem túrkált a sebész. :-) Mindig nevetett édesanyám, amikor beleszagoltam csodálatos húslevesébe és "ez sótlan Mama!", -mondtam. És tényeg az volt, pedig a sónak elvileg nincs illata, de mégis befolyásolja az komplett illatot, vagy csak bekébzelem, esetleg ráérzek valahogy. Nagyon szerettem mindig főzni, de sohasem kóstoltam, hanem szagoltam. Most is jól főzök, állítólag és szagolok.
Érdekes, lányom pont ilyen, mielőtt bekapná az első falatot, megszagolja.
Nagyon imádom, ahogy néha félreírsz, mert a félreírásodban is mindig van igazság:) már megéltem egy szép kórt,igen, ezt is meg(túl) élted, meg egy szép kort is megéltél! És még élj addig, amíg szeretnél. Egy dologra viszont nem emlékszem, az illatokat érzed?
Így igaz. Soha nem fogom kijelenteni, hogy meggyógyultam, legfeljebb most nem kínoz. Persze kidobdák a felismert rákos szöveteket, lehet, hogy a statisztika szerint kicsi az esély áttételre, de nincs kizárólagosság.
Tényleg, nincs félelmem, már megéltem egy szép kórt és most már minden nap ajándêk.
Azért teszek is, hogy holnapután is legyen ajándék. 😂
- nem volt semmiféle életmód változásom, a dög előtt is aktívan mozogtam
- Te hallgattál egy előadás, általános javallatod,n az a hétszentség
- nekem, ha úgy tetszik személyemre szólóan adott módszert, terápiát, túlélési lehetőséget, kiemelte a "száj" érintettséget
- a Te érintettségedről nem olvastam
- nekem a dög a számban dúlt, méghozzá foginy rák formában, állcsont és nyelv érintettséggel. Kiműtöttég a csontot, rengeteg szövetet, ideget, mirigyet, fél nyelvet
És mégis a javaslat az volt, hogy egyek, igyak mindent, hogy erőntétem visszatérjen ill. tartósodjon, mert a szervezet csak így tud felvenni a harcot. Ugye, ha gyatra az erőnlét, az immunrendszer összeomlik.
- azután 1984-ben megjelent a stroke, ugye ez agy érintettség. Soha sem javasolták a kímélő étkezést, sőt pl. javasolták a rendszeres kávét, nem tiltottak le a töltöttkáposztáról vagy akár a pacalról.
Gondolom itt is igaz, hogy semmiből csak semmi lehet.
Elfogatom természetesen, hogy pl. gyomor, bél, máj, esetén válogatott kaját kell enni. Na, de esetleg tüdő, emlő rák esetén kizáró a normális étkezés?
Szóval maga a bizonyítás, hogy a javaslat szerint tevêkenykedve ÉLEK, 72 éves ember erőnléte szerint. Kertet művelek, állatokat tartok, főzök, mosok, takarítok, - egyedül élek. Nyugodt vagyok.
Gyakorlatom senkinek sem erőltetem, pusztán folyamatosan bemutatom életem.
Tökéletesen igazad van, amúgy igazándiból túlélő rákos beteg nincs mert ez a rohadt dög képes akár tíz év után is felütnie a fejét az emberben bárhol újra.
Gondolod, hogy a speciális étrend azt jelenti, hogy 2 hétig csak vizet igyál? Ugye ezt te sem gondolod komolyan. Olvass utána, mit jelent a speciális étrend ezekben az esetekben. Bővebb, kalóriadúsabb, mint más diéták esetében pontosan a beteg érdekében. Ha te túlélő vagy, mit éltél túl?
Te orvos vagy? Túl élő rákos beteg vagy? Vagy pusztán okoskodó?
Én eddig túlélő rákos beteg volnék, orvosom/saim tanácsait kôvetem éspedig mozgok, eszek mindent ami nem mászik el, iszok mindent ami iható. Lényeg, a mérték.
A konkrét hivatkozás "bizonyítási" kisérleted így minden alapot nélkülöz. Bár lehet, hogy amit hallottál akár igaz lehet, csak az előadáskor éppen bealudtál, hogy esetleg emésztési rendszeri rákosnál volt ez téma!
A felületes állásfoglalásod tudod mit ér? (egy kalap sz@rt)
Ma is sok embernek JÓFORMÁN sok minden ISMERETLEN, de attól az még létezik. Például Neked a rák gyógyítása. Persze, mindnyájunknak ismeretlen, sajnos jó része az orvostudománynak is. "Csak" az a különbség, hogy Rajtad kívül senki nem állítja, hogy ő TUDJA.
Tettem érte, hogy kitiltsák! Nem azért, amit írt, az marhaság, ha lenne kedvünk nevetgélni, jót nevetnénk rajta, hanem azért, ahogy és amilyen stílusban válaszolgatott. De majd visszajön más névvel. Mindenkinek szép életet, jó eredményeket. Syssy
"Csak azért írom mindezt, mert itt egyáltalán nem az okoskodás volt a célom."
Nem tudom,mi a célod, de nagy szemétség, amit művelsz.
Ezt a topicot valszeg azért nyitották, hogy azok a betegek és hozzátartozói (akik most ebben a pillanatban is a kínok kínját állják ki) valamilyen fogódzkodót kapjanak és nem ilyen galád ostobaságokat, amiket ide írsz.
Tudod hány embernek (családtag, orvos, ismerős) van nem múló lelkiismeret furdalása, mikor az a rákbeteg nem lett olyan szerencsés, mint én és elment, hogy vajon meg tett-e mindent, hogy ne az legyen a végkifejlet?
És akkor te jössz a zöldségeddel, meg a csapvizeddel!
Van elég topic a Fórumon, kérlek, az Egészségügyi topcokból mentsd fel magad, sokat ártasz!
Ez egy dege élőlény lehet. Néhány hónap alatt betólt a Fórum oldalakra okosságait, több, mint 1300 db hsz.! Belenéztem, hogy képet kapjak inteligenciájáról, hatalmas tudásáról. Na, ez egy igazi energia vámpír! Rosszabb, mint egy sárkányfüves.
Itt nem jártam még, most is csak betévedtem és hogy miket olvasok...panasz, fájdalom..
Pedig mennyire egyszerüen lehetne a problémákat orvosolni...
Tessenek a kenyeret az étrendbõl kihagyni és szigorú bõjtöt tartani!!!!
Két hétig csak csapvizet, sem gyógyszert, sem semmi mást!
Majd utánna négy hétig friss, nyers zöldséget. Sok-sok friss nyers zödséget és a probléma saját magát megoldja. Természetes úton, gyógyszer nélkül.
Mit csinál egy állat, ha megsérül?
Elbújik, meghuzódik valahol, egy hétig nem eszik, nem iszik és egy hét múlva teljesen meggyógyulva elõbujik. Talán még lenne egyetsmást tanulnunk az állatoktól. És a természetbõl ugyancsak.
De mit csinál ez helyett az ember? Beteggé teszi saját magát.
Japi, ne mérgelődj, árt a szépségnek. :) Nem ér annyit sem, ez az egész mint az az x, amit te is és én is kaptunk. Még akkor sem, ha egy félkövér x volt.
Na jó. Azok a pirulák valószínü már nem annyira ártalmasak. És ha jól be van állítva és müködik..
De mégis csak kémia, méreg. A friss zöldség ellenük biztosan nem árt.
Édesapámat az erõss gyógyszerekkel ölték meg. Már húsz éve halott.
Azóta sokat olvastam és ma tudom pontosan mennyire egyszerü módszerrel sikeresen kezelni lehetett volna. Akkor nem tudtuk, ki voltunk teljesen szolgáltatva az orvosoknak csak reméltünk, de az állapota egyre rosszabb lett, sokat szenvedett és a gutaütés 64 évesen elvitte.
Csak azért írom mindezt, mert itt egyáltalán nem az okoskodás volt a célom. A tudatlanok rám ugranak, de mindegy..
Talán majd akad valaki, akivel az alternatív gyógymódról beszélgetni lehet.
Téged ez már nem érdekel, ennyi évesen már nem szivesen vált az ember és még pláne nem, ha jól müködik és jól érzed magad. De véleményt és tapasztalatot mindig szivesen fogadok. Végül is ez a cél.
De, miért nem mész már el innen a jó francba? Látható érdeklődésed, nem vagy érintett, legtöbb topicba beböffentessz, csak szórakozol! Olvasd már el az oldal tetején lévő sorokat és szállj magadba!
Most teljesen összekevertél. A víznek, a jóistennek vagy a gyógyszereknek köszönheti valaki, ha meggyógyul (vagy tünetmentes lesz).
A csúnya gyógyszermaffia, meg az orvostudomány lehúzza a tudatlan embereket, de a természetgyógyászok puszta emberbaráti szeretetből csapvízzel meggyógyítják a ... kiket is? A nem tudatlan embereket?
Az tehát az emberiség jövője, hogy mi, akik tudatlanok vagyunk és bevesszük az orvosok által javasolt gyógyszereket mind meghalunk, és a pusztán vízivással maradéktalanul meggyógyulók népesítik majd be a Földet?
Annyira abszurd, amiket mondasz, hogy csak nevetni tudok rajta. Te már az a kategória vagy, aki szórakoztatóan ostoba.
"Igen, de hát ez nem mond még semmit. Ma már a rák/tumor akár gyerekeknél jelentkezik."
Feltehető, hogy régebben is, csak akkor még nem tudták, hogy mibe haltak bele a gyerekek.
Még múmiát is találtak, melyen igazolható volt a csontba való áttét.
Mikor rákos lettem, volt alkalmam beszélni Eckhard professzorral (nézz utána, ki is volt ő!), aki elmondta, hogy az OOI-ban, de az országban is egyébként, a világon elfogadott legjobb terápiákat és gyógyszereket fogom kapni, kár (nem is akartam) lenne külföldre (Mexikóba, Amerikába) szaladgálni.
Az egyik kezelőorvosomtól - teljesen leamortizált állapotban - kérdeztem, hogy tanácsolja-e az ilyen csodavitaminok szedését, amit a vajákosék annyira ajánlanak.
A válasza az volt, hogy a vitaminok erősítik a sejteket - így a rákosakat is - tehát a terápia ellen dolgozok, ha rászánom magam, de hát enyém a döntés joga. Ő miliszilverre (vagy mire) kiszámolta a sugárdózist és a kemó mennyiséget. Mikor mondtam a számomra borzasztó tüneteket, akkor bólogatott, hogy "igen ezt mi csináljuk".
A falat kapartam, de - ezek szerint - bejött a dolog.
Egész életemben imádtam a zsíroskenyeret (vastagon) erős paprikával és hagymával, most is.
Van a neten egy Falus professzor által tartott "Mindentudás egyeteme" előadás épp a rákos sejtekről.
Ő genetikus és nagyon tudója a dolgoknak.
Érdemes végignézni (nem tudományos nagyon, könnyen érthető)!
Ha az lenne igaz, amit te állítasz csökönyösen, akkor 2 hónap múlva nem lenne a világon rákos ember. 2 hét csak vízzel, majd hagyom a szervezetemet meggyógyulni. Ehhez kell a még másfél hónap! Végiggondoltad már ezt az egészet értelmes pillanatodban?
Igen, de hát ez nem mond még semmit. Ma már a rák/tumor akár gyerekeknél jelentkezik.
Az is ismert, hogy korábban az emberek több zsíros ételt ettek.
Aztán késõbb, valamikor úgy 50-60 éve kezdték terjeszteni, hogy a zsír nem egészséges, kevesebb zsírt és több szénhidrátot, mert a szénhidrát egészséges.
Nekem itt nem a szórakozás a célom. Se a hálon nem lógok egész napokat. Csupán kérdeztem valamit, amin talán el lehetne kissé gondolkodni. A civilizált világ és a rák/tumor. Ez volt a kérdés.
Már Hippokratész is többfajta rákos megbetegedést leírt, sőt, tőle ered maga az elnevezés is, a daganatok alakja és a tengeri állat formájának hasonlósága miatt.
Nézz utána bátran.
"Hippokratész több rákfajta leírását is elkészítette. A jóindulatú tumorokat onkosz-nak nevezte, ami duzzanatot jelent görögül, míg a rosszindulatú tumorokat karcinosz-nak hívta, ami a rák görög elnevezése. A különös névválasztás oka valószínűleg a rosszindulatú daganat távoli hasonlósága egy rákhoz, a jól körülhatárolható, kör alakú középrésszel és az innen szerteágazó, vékony nyúlványokkal."
Nem volt ismeretlen, kb. 65 éve a nagymamám rákban halt meg (én már nem ismerhettem, később születtem - amúgy ismereteim szerint a cukorbetegség és a rák is eléggé öröklődik nagyszülői ágról, nem mindig, de előfordul). De visszább megyek az időben, Aragóniai Katalin (VIII. Henrik első felesége) is tumorban halt meg, ezt krónikák írják (és még ki tudja hányan, akikről nem szóltak a krónikák).
Nem tünt még fel, hogy még 50-60 éve a rák, vagy tumor jóformán ismeretlen volt?
50-60 éve a sclerosis multiplex is "ismeretlen" volt. Ami konkrétan azt jelenti, hogy fogalmuk se volt róla, mi okozza, illetve, hogy mi ez a betegség egyáltalán.
A rák is ennyire volt "ismeretlen" 50-60 meg 200 éve. Annyit tudtak róla, hogy a beteg pl. lassan "elsorvad", vagy vérezget, aztán fájdalmai lesznek és meghal.
Nevezett ismerősöm ráadásul művelt, diplomás hölgy volt, anyagilag is megtehette, hogy megvehette, falta, itta a méregdrága "csoda" baromságokat, a lúgosítást, a méregtelenítést, a cukor megvonást és franc tudja felsorolni mi mindent nem, de tömte magába a sz@rokat.
Lehetetlen volt meggyőzni. A 6 év ezelőtti csinos nőből halálára egy csontkollekció lett.
A mellrákot akkor talán időben elkapták, megműtötték, aztán kemo, stb. Nőiességét helyreállították, haja visszanőtt, stb., csinos volt.
Azután folyamatosan neten válogatás nélkül felszívta az ostobaságokat, rögeszmévé vált az "őnrákgyógyítása"! Lehetetlen volt meggyőzni, - engem is próbált az Ő irányába tendálni- de kínomban már csak kinevettem.
Nagyon sajnálom Őt, 52 éves volt. Érzésem szerint normális életmóddal élhetett volna.
Persze, lehet egyszer engem is legyőz a dög egyszer, de én azért követem orvosom tanácsát, mert igazad van:
"...hiszen a beteg rendelkezhet a saját gyógyításáról."
Azt akarta a névválasztásával kifejezni, hogy nagyobb tudós az ókorban élt Celsusnál (nem pedig Celsiusnál, a Celsius-skála kitalálójánál, aki jóval utána élt).
Én csapvizet nem reklámoztam. Véleményt írtam egy õsrégi gyógyitási módról, amit jelenleg újra sikeresen alkalmaznak. Paracelzius már ötszáz évvel ezelõtt ugyanezzel a diétás eljárással gyógyította a betegeket. És meg is kapta érte a fizetséget, akár én itt a topikba.
Aki Paracelzius életpályáját végig kíséri láthatja, hogy jóformán minden nagyobb német városban gyógyított. Ennek az volt az oka, hogy mindig a befutott orvosok elüzték a városból, mert a betegeket elvette tölük. Ez így van. A tudatlan ember bizzon csak orvosában, ha nem képes maga orvosa lenni.
Ettõl eltekintve kívánok a betegeknek jó gyógyulást!
Saját fülem hallatára őrjöngött egy orvos az OOI-ben, mert egy beteg már végső stádiumban került elé egy hasonló qrvajó kúra után, miközben, ha időben ment volna oda, 70% fölött lett volna a túlélési esélye.
És még joga sincs a kuruzslót feljelenteni, hiszen a beteg rendelkezhet a saját gyógyításáról.
Sőt! Az OOI mellett árulják sokezerért a csodavizet és tehetik.
Az ismerõsöd valószínü egy szélhámos volt. Vagy egyszerüen csak pekje volt.
Itt a német nyelvterületen vannak természetgyógyászok, akik a hasonló betegségeket, vagyis a tumort, rákot 30-40 éve sikeresen gyógyítját. Sokkal nagyobb sikerrel és teljesen gyógyszerek nélkül, mint a kemótherápia. A kemótherápia egy óriási üzlet a gyógyszergyártó maffiának és azok, akik túlélik is az elsõ éveket, a legtöbbjüknél a betegség újra vissza tér. És ez nem véletlenül van így.
A szervezet egy intelligens lény, mindig és mindenkor megpróbálja a lehetõ legjobbat tenni magának.
A szervezet soha nem dolgozik saját maga ellen. Csak éppen idõt kellene neki adni, hogy a betegséget maga gyõzze le. Ez érvényes rákra, tumorra is.
Ezért itt nálunk a természet gyógyászok azt tanácsolják mindenkinek, hogy a diagnózis megállapítása után a csapvízen kívül semmit nem szabad enni. Semmit. Legalább két hétig semmit és így lehetõséget adnak a szervezetnek, hogy saját magát meggyógyítsa.
A betegek lefogynak persze, gyakran elveszítik felét a súlyuknak, de a beteg sejtek elhalnak, helyettük újak fejlõdnek és az emberek teljesen meggyógyulnak.
Ezt tudatosan eltitkolja az orvos tudomány, nagyon nem szeretik, ha reklámozzák, sõt a tudatlan embereknek a körében nevetségessé teszik. Ez nem igaz, mondják.
A te orvosod ugyancsak ennek éppen az ellenkezõjét javasolta neked. Sokat enni, erõss lenni.
Ez pedig hazugság. A szénhidrátok különösen. A kenyér,sütemények mérgek a szervezetnek, mert már a sejtek annyira tele vannak, hogy oda már nem fér cukor. De a hasnyálmirigynek kell az inzulint termelni, mert érkezik a cukor folyamatosan és hiába nyitsa meg a sejteket, oda már semmi több nem kell. Azt pedig mindenki tudja, hogy az inzulin egy erõss sav és mennyire káros a szervezetre.
Csak egy egyszerü példa erre, amit te is kipróbálhatsz magadon. Elvágod az újadat, vagy lehorzsolod a bõrödet. A seb kb. tíz nap alatt begyógyúl, ha nem kaparod. Ha pedig nem eszel, a seb 3-4 nap múlva teljesen begyógyúl. És ugyanez érvényes minden betegségnél, nemcsak egy egyszerü sebnél.
Sziasztok. Már rég voltam itt lassan olvasgatok vissza, de zajlott itt is az élet amint olvastam.
Mi már túl vagyunk a 30 sugáron, a párom nagyon de nagyon jól viselte! Majd most megyünk 2 adag kemora és ott tudjuk meg mi lett a dögel. Most annyi hogy zsugorodott, de lehet hogy mire megyünk vér vételre addig el is tűnik!.
De vannak még mindig dolgok amiket nem értek!
Örülnék ha valaki még magyarázná!
Diagnózis. :T2N2MO St. III/a
C3490 hörgö vagy tüdő rosszindulatú daganata.
Hist: cc. Microcell.
80413 Carcinoma microcellulare
Akkor még mindig nem tudják hogy, tüdő vagy hörgö??
Ja és most 2 hete fejeztük be a sugár kezelést! De a párom lapockájánál állandóan viszket neki, ami úgy már 1 piros folt is lett! Talán most gyógyul? Vagy mi? Azt mondja olyan mint ha bogár mászkálnak ott!
Köszönöm a segítséget mert én már fonalat vesztettem ezekkel a kód okkal.
Szerencsére nincs semmiféle hiba labort illetően. Koleszterin szintem az alsó határtól néhány tizeddel magasabb, de nem éri el a felső határt. Most valószínűleg kell mennem CT-re, akkor előtte megcsináltatom a labort, mindenre kiterjedően. Dokim mindig csak mosolyog, de megírja a komplett labor beutalót. "..... ha, ettől megnyugszik kiírom, de nem meghatározó ebben az esetben.........." . Szóval figyelem folyamatosan állapotom, de nem teszem túlzásokba.
Az ok ismert, szerettem értelmes írásait, bár sokszor az alpári stílus, a nem éppen szalonképes szóhasználat csípte a szemem. Vallom, betegségünk nem jogosít fel senkit a parlagi vitastílusra sem.
Azért szívből kívánom Neki is sorsa jobbra fordulását a rák okán.
Igen, valoszinu hogy a szervezetnek erosnek kell lenni hogy vedekezni, harcolni, tulelni tudjon es ezt az ennivalobol tudja megszerezni. Jo kajakbol.
Jokat eszel, az a kalacs is nagyon jol nez ki. Koleszterol problemad nincs? Erdekes lehet hogy nem erzed az izet az eteleknek de le tudod gyurni. Gondolom kell kepzeloero hogy milyen is az ize. Mindenesetre sok szerencset kivanok..
3 éve, amikor kórházból haza küldtek, az orvosom útravalóul elmondta, hogy szerinte mit kell tennem a továbbiakban. Kiemelte az étkezést és a mozgást. Mindent kell enni, mert a sokféleség sokféle anyagot igênyli az szervezet. Soha nem voltam válogatós, de csökkentett nyelvvel, fog nêlkül marha hehêz volt változatosan kajâlni. Minimális súly veszteségem lett a kórházban, mert orrszondával táplálkozva, érthető. Otthon már visszaszedtem kilóim igen hamar.
Doki azóta sem engedi a fogyózást. "Egyen, ami belefér és mozogjon többet". Azért már koromnál fogva sem tudok szaladgálni, de mozgok. Meglehetősen jó erőben érzem magam többnyire. Persze nekem js sokszor fáj valamim, de próbálok nem eltunyulni. A mai menüm volt: Paradicsom leves, dinsztelkáposzta, sült csirke, sült parázs krumpli. 1 l tej és saját kalácsom vacsorára. Ilyen lett a kalácsom:
Nagyon jol csinalod, csak igy tovabb. Milyen erdekes hogy egy ismerosomnek akinek hasnyalmirigy rakot fedeztek fel, igaz hogy az elejen jar mert meg tunet sem volt a gyengesegen kivul mikor kiderult, kapja a kemot elsore es az orvosa azt mondta neki hogy egyen. Amit csak akar, amit csak megkivan, egyen, hizzon. Ha gulyast akar enni akkor azt, ha csokoladetortat akkor azt. Lenyeg hogy egyen, jol taplalkozzon, erore van szuksege a szervezetenek es ennivalora hogy legyurje a betegseget. Hat most eszik. A dietaval amit gyorsan osszeallitott maganak fogyott egy csomot, most hizik es raadasul jobban is erzi magat. Erosebb mint mondja, lehet sot valoszinu hogy neked van igazad hogy enni kell es a szervezetre bizni hogy harcoljon. Az orvosa is ezt hiszi el inkabb.
Különös esemény nincs nálam, csak kicsit lehangolt vagyok.
Rosz hírem van. Jó régen, kb. 1,5 éve hírt adtam egyik közeli ismerősöm mellrákja okán. Muszály, ismét szólnom kell. Múlt hónap 30. elhunyt. Hihetetlenül gyorsan. Júliusban korházba került. Két hétre haza jött, majd ismét saját kocsijával visszament, de azt már neem Ő hozta haza.
Teljesen elfogyott az immunrendszere (így mondták nekem), számtalan áttét.
Ő volt az, aki zöldség - gyümölcs lén élt, csak oxis vizet ivott, tömte magába a vitaminos kemikáliát, semmi fehérje, minimális cukrot, de az is nyírfacukor, tengeri só, mindenféle antioxidáns, stb. szóval 6 év alatt elfogyott. Sokat vitatkoztunk. Egyenesen károsnak tartottam módszerét, de hajthatatlan volt. Mindig azt mondta, hogy jól érzi magát, nagyon vigyáz magára, az Ő módszere jó. Én pedig azt mondtam, hogy szerintem kicsinálod magad.
Mindezt csak azért mondtam el, itt, hogy okuljunk talán. Az önfejüség hozza a biztos végzetet.
A rák elleni harcot a lehető legnagyobb fizikai erőben lehet megpróbálni, talán túlélni. Ezért én mindent eszek, azt is amit nem szerettem, ha már az ízeket úgy sem érzem, rendszeresen főzök, ritkán, de akkor sokat eszek. Persze ez nem egy jó megoldás. Sokat mozgok, pringázás, kert, állatok, háztartás stb., de sokat pihenek is. Ez a következő 2 - 3 nap az pihenésé lesz. Mert a héten piszkosul elfáradtam, ismét begyűjtőttem a második lekaszált szénát. Marha nagy területről. Itt a kép, hogy látjátok. (bocs, nem tudom forgatni)
Fárasztó, de jó levegő, csodálatos illat és biztos téli kaja nyulaimnak. Ez a kép csak az 1/4 része.
Szóval nem adom fel.
Kêt hét múlva kontroll. Most nem izgulok, bár mostanában ismêt alvás kôzben erősen izzadok. Nem jót jelent, úgy tudom.
Azért nem baj lenne ám, ha kicsit pôrgösebb lenne e topic.
Minden jót mindenkinek! (Különösen üdvözlöm és jó egészséget kívánok kedves minuszolóimnak😅😅😅)
bár nálam csak egy lebeny ugrott jobbról, és magam miatt nem kezdeményeztem volna beírást, de a tapasztalatok érdekelnek. nem is tudtam, hogy Ő(kivételesen nagybetűvel a sz.névmás :)ekkora ász, csak varratszedésnél mondták, hogy a doktor úr varrási technikája is különleges.
műtét után kemo, aztán CT, ami semmit nem mutatott ki.
3 hónap után újabb CT, amin a "nóvum" az, hogy van valami folyadék a tüdőben.
egy hónapja ezért RTG, és októberben megyek vissza kontroll RTG-re.
az onkológus szerint vsz nem komoly, de ha marad a folyadék, leszívják, és megvizsgálják.
tehát most elég szarul vannak a napjaim, mert nem szeretnék megint befeküdni.
vagy hülyeség itt kérdezni, jobb várni az eredményekre?
Tüdőrák kapcsán érintett voltam ebben a témában. A túlélési esélyemet 3 hónapban határozta meg az onkológiai team, ha csak nem vállalja valamelyik mellkas sebész az életmentő műtétet. Dr Kas József főorvos úr vállalta a műtétet, Magyarországon egyedüli technikával operál. Ez 7 éve történt. A bal oldali tüdőmet el kellett távolítani, utána kemoterápiás kezelést kaptam és szerencsére tünetmentes az állapotom. Azt hiszem megértitek, hogy milyen nagy hálát érzek az orvosaim iránt. Közel teljes életet élek, bringázok, sétálok, szertornát is végzek, természetesen nem erős nagy intenzitással de napi rendszerességgel.
"Egy ponton egyedülálló kisebb arteria mellett extramuralis venainvasio gyanúja merül fel, de ezt az Orcein-festés nem erősíti meg."
Most akkor vénabetörés történt, vagy sem? Szerintem nagyon sokat számít prognózis szempontjából, megkérdeztem az onkológust is, ő annyival elintézte, gyanú van, de nem merte leírni a patológus. Túl sokat nem foglakozott ezzel a témával. De az Orcein-festés megbízható ebben a témában?
a te példád olyan - sokszor látok ilyet - amikor a bulvarista szinte rávigyorog az olvasóra, hogy bocs, átcsesztelek, de már kattintottál, mission accomplished.
az igazán gusztustalan az, amikor XY - szabadon választható jelenlegi celeb - ilyen meg olyan borzalmakon ment keresztül.
na ja! 20 évvel ezelőtt, és még jó, ha tényleg ő volt a főszereplő, és nem a harmad unokatrstvérével esett meg.
Segítséget és tapasztalatokat szeretnék kérni tőletek.
Hátha valaki volt hasonló helyzetben...
Aposóm 73 éves tavaly szeptemberben kezdődött az egész,keletkezett a fején egy seb mely csak terjedt folyamatosan,szaga írtozatos volt és folyamatosan váladékozott. Járt a házi orvoshoz nem mondott semmit,nem küldte sehova. Helyi bőrgyógyászaton is volt ott tovább küldték a kék golyó korházban szövettant is vettek tőle,vérvételt is,Ct-n is volt. Azt mondták nem daganatos beteg így ott nem kezelik minden eredménye negatív volt,papír szerint. Majd a klinikákról is elküldték hisz majd elmúlik ami a fején van,de szomorú igazság a fél feje le van rohadva. Majd telik az idő és nem bírjuk tétlenül nézni hogy nem javul az állapota közel nem bírtunk hozza menni mert iszonyat a szag. Egyik nap eldöntottük a párommal elküldjük mentővel,mert ilyen nincs hogy nem csinálnak semmit. Majd kiderült,aposóm elmondta nekem hogy két napja vért köp,de nem szólt eddig. Bajcsyba vitték a mentővel mentünk utánnuk egész nap vizsgálták,majd a kezelő orvosa felvilágosított hogy sajnos itt nem tudják kezelni mert nagy a baj, meg ultrahangozták és a tüdején láttak valamit szerinte daganat. Az nap este 22 órakkor mentővel megérkezett Törökbálintra a tüdőintézetbe. Teltek a napok egy hétig csak vizsgálták persze azonnal bent fogták és ki se engedték mert kiderült bőrrák ami a fején van,ami a tüdejére át tét lett. E hét hétfőn délelött bent voltunk nála semmi baj,hétfő délután hív hogy azonnal szóljunk valami orvosnak mert a reggelt nem éli meg ha így hadják. Nem tudtuk mire vélni azonnal mentünk be hozzá ahol látjuk hogy alig kap levegőt és ha kap is fáj szorít neki és nehéz a légzés. Azóta napról napra csak rosszabb. Kedden 7dl folyadekot csapoltak le a tudejéből,majd szerdán már alig eszik nem bír. Csütörtökön még mindig nem eszik az orvos felhívta a párom menjünk be hozzá ha tudunk mert válságos az állapota,majd pénteken már morfiumot kap és pelenkában van. Beszéde gyenge és folyamatosan alszik egy egy pillanatra ébred meg. Tüdőembóliára kezelik de csak tüneti lezelés mert gyenge. Két napja nem eszik nem iszik nem is akar. Kérdezem én? Mi lehet ez a hirtelen gyengülés rossz állapot? És mint írtam 6-7 hónapi vérvétel ct negatív. Egyik hétről a masikra súlyos Rák? És 2 hónappal ezelőtt nem mutatható ki?
Egyet értek Veled. Mióta itt vagyok, nem hoztam szóba sérelmeim, inkább próbáltam bemutatni, hogy én hogyan jutok túl vélt vagy képzelt traumáimon. Most viszont viszont kihozta belőlem Latens reakcióit. Ő valóban rettenetes kegyetlen életét, felnéztem Rá, maga erelyéből erős emberré vált. Most a meg nem értést vizionálta. Na, erre reagáltam.
Igen, többnyire mindenkinek volt mélypontja, ha nem is kürtölte világgá.
Mint, ahogy Te se, sok társunk se, én sem nem vertük dobra. Most adtunk egy egy rosszabb életfázisunkból, de nem ez a lényeg, azt tênyleg hagyjuk meg magán szférának, esetleg privibe mehet, gondolom.
Persze, van bőven más vélemény is, és tiszteletben tartom kulturált vita szintjéig.
Azon gondolkodom, hogy meddig lehet az érzéketlenséget, onzést és bunkóságot fokozni...
Látens a sorstársatok,abból amit olvastam tole úgy gondolom o van most kozuletek a legrosszabb állapotban. Segítségre, megértésre és támogatásra volna szuksége nem ezekre a minosíthetetlen onigazoló nekemisvanéppelégbajom hozzászólásokra.
Igen, főképpen azt a 2 hónapod, talán mondhatom, trakikumát.
És voltam többször így és nem is rákomnál, hanem amikor volt feleségem, csak úgy lazán, mellékesként, hogy válik. Másnap elment dolgozni, és tettem szokások dolgom, gyerekeim elvittem iskolába, óvodába. Aztán bevásároltam, megfőztem a kaját vacsorára. Ez volt a kialakult munkamegosztás is rokkant voltam. Enyêm volt a gyerekek ellátása, iskolás lányom tanulás segítése, este fürdetés, lefektetés, "alvospuszi", bevásárlás, főzés. Persze a szokásos karbantartása, kert, állatok nevelése stb. Nejem mosott, takarított. Össze vissza járt haza, de este 7 óra óra soha. Szóval, szinte anya és apa voltam egyszerre.
Aztán szokás szerint mentem a gyerekekért. És nem találtam meg Őket, az anya elvitte! Rohantam össze vissza. A rendőrség lesz@rt, később megtudtam, a volt feleségem intézte így. Ő BM-es volt, az egyik titkosszolgâlati főnök titkárnője, rendőrtiszti rendfokozattal. Azt sem tudhattam, hol laknak egyáltalán gyerekeim, nem tudtam semmit, teljes elszigetelés.
Akkor jött nálam a krakk, azt hittem belebolondulok. Kerültem az embereket, Olyan piszkosul konspiráltak, hogy számomra lehetlen volt valamit kideríteni. Éjjel, nappal róttam a várost, eredménytelenül. És ez közel fél évig így volt! Közös bankszámlánkat lenullázta ráadásul.
A csávó is céges volt. És ami rettenetes volt, kiderült, 3 évig "etettek", mire szépen berendezték a cég által biztosított lakást!
Persze, ez tényleg nagyon off, de tényleg én is bekaptam a traumát. Szerencsére lepattant az "akkoris", akkor is talpra állok, egyedül is. Akkor dobtam el a cigarettát egy pillanatról a másikra, pedig naponta 3 doboz Szinfoniát elszívtam. Sohan többé nem volt a számba cigi.
Nekiálltam rengeteget melózni, voltam ács, hideg- meleg burkoló, kőmüves, asztalos, sima segédmunkás, költöztető, festő, sörfőző sőt csapos is. Mindegy, hogy mit, csak fizikai munka kellett, hogy lekössön, ne filózzak, mert rögtön rám jött a sírás, nem tudtam magamnak parancsolni. Viszont semmit nem ittam soha.
Szóval bőven nekem is kijutott, talán kicsit megedződtem, a rákom már sokkal kissebb lelki(?) konfliktust okozott. Talán már másképpen látok.
Egy biztos, talán nem ártana befogni a szám, sokszor, ha még lehet igazam is lenne. De, megvênültem, nekemi akaratlanul is rögzültek a rosszak, jók egyaránt.
Tanuló pénz meg van, megpróbálok itt kussolni, talán sikerül, itt leszek, de megpróbálok semmibe állást foglalni.
Majd kiélem magam a facán. 😂
Bocs, hogy marha hosszú off-ot nyomtam, bár ez még csak nem is töredék, csak egy poszem.
Szerintem tök jól megírtad. Te is tudod, milyen lelki válságokon megy át egy ilyen betegségben az ember, és ezt fel kell dolgozza. Nem kell idegből reagálni.
Én abban a bizonyos két hónapban senkinek (de tényleg!) nem vettem fel telefont, és nem válaszoltam egyből email/messenger/bármi, mert tudtam, nem vagyok kommunikáció képes. Amikor épp higgadt voltam, visszahívtam aki keresett. Aki meg ezt nem értette meg, leszartam.
Ezt a jelek szerint Látens kolléga nem tudja most jól feldolgozni. Egyébként szerintem az a szerencsétlen cikk úgy születhetett, hogy azt is bele lehet látni "nem feltétlen baj, hogy a rák a vezető halálok, mert ha nem az lenne, más lenne a vezető". Pl mindig van legrosszabb gyerek az iskolában. Ha kirugják, az utolsó előtti lesz a legrosszabb. azt is kirugják, akkor a kettővel előtte lévő.
Ha most mondjuk a rák nem vezető halálok, mert egy százalékkal megelőzi az alkoholizmus, vagy az autóbaleset, akkor annak, aki rákos, jobb lesz? Nem! Ha csak a 4. legrosszabb halálok akkor sem lesz jobb. amíg gyógyítani nem lehet, addig ha a 10. a listán, akkor is szar annak, aki beleesik.
..... és van olyanú a bulvárban, hogy nem címben feltünő félreérhetó? Pl.: XY elhagyta Magyarországot! Aztán a tartalomban kiderül, elment nyaralni az Adriâhoz.
Ez nem is kor kérdése, pusztán el kell adni valohogy a cikket, hogy megéljen.
Latens feldobott egy témát, lettek reakciók. Akkor a reagálókat két csoportba osztotta, a Vele nem megértők hülyêkre, akiket alpári módon minősít és másik csoportok a megértők, akik végül is nem a cikk tartalmához szóltak szimpátia alapon dönti el, hogy a résztvevő véleménye reális vagy sem, vagy teljesen érzelmi alapon reagâl, têmához se hideg, se meleg igaz vagy nem. Persze sarkítom, nem akarom tovább ragozni, tényleg e topic nem erről szól.
Viszont, ha nem kapott volna reagálást, akkor is a lelketlenség ugyan úgy felmerült volna. Ez a nyúl és a sapka esete.
Lehet itt kevésbé vagyok empatikus, de a francba, én nem vagyok a halál torkában rohadt rákom okán? Had legyek már egy kicsit önző kertelés nélkül és szerintem kullturâltan leírom véleményem.
Egyik hozzászóló, aki minden hszt olvas, (összesen 6 db jelenése van, hisz friss tag) már skatulyázza a csapatot, szimpátia alapon osztogatja a mínuszt, maga valja. Jó mi?😢
Azt hiszem e topic célja, hogy osszuk meg, hogy miképpen tudunk élnii a döggel, hogyan küzdünk. Rosszul értelmezem?
Szóval, én általában keresem a forrást, most is így volt, hozzá olvastam a BBC cikket, és minden világos lett, semmi sértő, csak megfigyelés, adat értékelés. Tényleg kár volt ennyire túl ragozni.
Na, mindegy.
Kezdem a napot, reszelem az almát, pitét akarok sütni, mire majd ha végzek az etetéssel, felvâgom és betolom, tejjel.
Feldobott egy témát, érveltem, leszólt, azonnal lezártam a magam részéről. Mások még csamcsogtak rajta egy napot, mégis nekem szólt be. Itt mindenki küzd, mindenkinek nehéz, és a legtöbben próbáljuk nem bántani a topiktársainkat, nemhogy szándékosan, igazsagtalanul megsérteni. Én egy nagyon empatikus és megértő ember vagyok, éppen ezért veszem nagyon rossz néven, amikor olyan valaki bánt meg szándékosan, aki elvárja - és megkapja - a megértésemet.
Részemről már egy napja lezártam ezt az értelmetlen gittrágást.
Totálisan egyetértek minden szavaddal. Végre volt egy intelligens fazon, akinek szívesen olvastam a hozzászólásait...Erre tessék, az az 1-2 unszimpatikus "mindenttudó" meg elüldözi.
totál megértelek, az eredeti cikkben ilyen megállapítás nem volt, csak statisztika.
látens a magyar címen bukott ki, amire több nap távolságáról nem is emlékszem, hogy pont így volt-e, de ha így volt, joggal. visszanézni most nincs kedvem.
barom, fiatal, semmire sem jó újságírók, akik a címek megalkotásával akarnak kitűnni.
több helyen látom a címet: megvakult a sültkrumplitól.
aztán kiderül, hogy attól vakult és süketült meg szerencsétlen, hogy kizárólag azt ette, semmi mást, vitamint egyáltalán nem kapott. ráadásul autista is, nem tudták rávenni, hogy mást is egyen(ételundor), vagy szedjen tablettákat.
miért nem lehet megérteni, hogy őt most kb. minden érzékenyen érint?
szerintem totálisan "kész" van :( ez most nagyon nem hiányzott neki.
ő most kicsit másképp látja a dolgokat, mint azok, akik nincsenek ekkora bajban.
csak egy kis empátia kellett volna :(
tudom, nem annyira jó példa, de amikor épp a nagyfiamat szültem, a férjem ott állt mellettem és próbált vicceskedni, humorizálni. de annyira fájt mindenem, hogy minden humorézékem cserben hagyott, nem tudtam venni a lapot. ingerült voltam és feszült, nem is értettem, minek beszél ennyi marhaságot pont akkor, pont ott. a férjem meg nem értette, hogy az általában jó humorérzékű felesége hova lett.
másik példa, szintén nagyfiam... nem volt valahogy önmaga, amikor a kemót kapta, az nagyon kikészítette. minden baja volt, pokolba kívánta az egészet, majdnem feladta. nem nagyon voltak érveim, miért is nem kéne feladnia, amikor azt mondta, ilyen áron nem kell az élet...
nem lehet, hogy Látensnél is ez van, vagy valami ilyesmi? vannak ilyen élethelyzetek, mint az övé is, hogy épp nulla humorérzéke van, és épp nem áll készen az ilyen vitákra? nem lehetne, hogy megértőbbek vagyunk ilyenkor? szerintem ő most épp nagyon nehéz, rendkívül feszült életszakaszban van. nem lehetne ezt figyelembe venni? mert amúgy jó fej, "ismeritek"
EQ-ból én se vagyok jó, de ez a vita... hát nem tudom, mire volt jó. miről akartátok meggyőzni? neki rosszul esett az cikk, ennyi... ezzel mit lehet vitázni? akármit mondtok, neki rosszul esett és kész. és ez független attól, hogy az újságíró mit akart ezzel közölni vagy mit nem, hogy mik a statisztikák vagy mik nem. NEKI rosszul esett, és ezt megosztotta velünk. ennyi
Ebben a topikban mindig ez van. Már amikor először benéztem(2013), nem is akartam belépni, akkor is vita volt, egymás meg nem értése, de Fenyvesic marasztalt a maga módján (és nagyon nagyon nagyon hiányzik innen), ezért leírtam akkor, amit szerettem volna. Aztán telt-múlt az idő és mindig volt, aki nem értett egyet a másik véleményével, de az esetek zömében ez megoldódott. Aztán már egyre többször volt felesleges vita és soha egyik sem engedett a sajátjából, és egyre keserűbb lett a hangulat. Többen is kiléptek, ki örökre, ki csak ígérte, hogy örökre, de aztán mégis visszajött. De a régi magból két ember maradt meg, mert a többieket mindig elűzte a sors, és valaki, vagy valakik a meg nem értésükkel és a makacsságukkal. Pedig itt olyan emberek vannak, akik nem a megszokott életüket élik nap, mint nap, hanem harcolnak az életükért, több-kevesebb sikerrel. Amiről ez a topik szól nem egy játék, nem egy vitafórum, mégis mindig ebbe torkollik, ha valakinek meg van a maga véleménye és más nem ért vele egyet. Mindig átmegy személyes ügybe, pedig legtöbbször nem az. És ez olyan szomorú. Nem mondok véleményt az itt állandóan mínuszolgatókról, de ők is azok közé tartoznak, akik elűztek valakiket, majd őket is elűzték. De lassan ez a topik már nem arról szól, amiről kellene és ezt nagyon sajnálom. Mostanában megint olvaslak titeket, hátha...., de nincs kedvem írni, ezt viszont nem tudtam szó nélkül hagyni, megint elment valaki, akinek pedig néha segített, hogy itt volt. Fogadjuk már el egymást olyannak, amilyen és nem kell vitázni, mert mindig ez a vége. Mindenkinek van és lehet saját véleménye, tiszteljük ezt. Sok szeretettel kívánok mindenkinek jó eredményeket. Syssy
Nagyon régen nekem is volt egy másik nick neve, ehhez hasonló, japipapa.
Akkor nagyon kezdő voltam, fürjeztem nagy erővel és egy győri hölgyel öszeszólalkoztunk. Vêgülmis mindkettőnket egy 7rőre, talonba tett az admin. Ên meg azt hittem a tiltás végérvényes, hát usgye, bejelenkezdtem erre. Próbáltam kérni az összefogást, de nem sikerült. Társaim nekem adtak igaza, kissebb palota forradaforradalom lett, érdekembe.
Vilâg életembe a végsőgig harcoltam az igazamért.
Persze, lehet, már hülyeség, de nem tehetek róla, az ostoba önérzet változatlanul erős, csak érvekkel tudom behajlítani a derekam, akkor viszont kêpes vagyok bocsánatot kérni.
Nem lettem érvekkel bizonytalanabb, de ennek ellenére a speciális helyzet miatt a témát rêszemről lezártam.
Mondjuk ezért kár volt új nicket regisztrálnod és atvenned a formázási szokásaimat. Simán vállalhattad volna az eredeti nickeden, tisztességesebb is lett volna.
Na, ez már kezd olyan lenni, mint a népmese. Mindenki egy kicsit elvész, egy kicsit hozzá tesz, így el lehet érni a megbotránkozást, lehet haragudni, -oktalanul.
Már ne is haragudj, honnan szedted idézeted? Mert ilyet sem az Index, sem BBC nem ír!
Teljesen nem ösztönöz senkit! Pusztán leírja a gyakoriságát! Látod ez a Index cikk az eredeti BBC átvételét jelenti, mely beszámol egy tanulmányról! Tényleg, átéltem a strokot, lerokkantam fiatalon, majd vénen a rákkal küszködök, ma! Qva jó nekem, hogy megtapasztaltam mind két szarságot! Gyerekkoromban gyermek paralizis kapott el, de szerencsére Sablon megmentett. Azután tini koromban a mának szarakodott, két évig többet voltam kórházban, mint iskolába. Arról nem is beszélek, hogy két éves koromban már megállapították a szív izom elfajulást. Hogy orvosi műthiba okán fél vak vagyok 70 éve már smafu! A szokások (volt) gyermek betegségeket már nem is említem.
Ez a cikk változatlanul állítom pusztán statisztikai adatsor, hülyeség belemagyarázni bármi mást.
De, lehet, hogy értetlen, érzéketlen, lelketlen vagyok. (viszont képzettségem okán statisztikus is volnék)
Azért nem kellene felfenni a vizet, ha éppen nem értünk egyet. Megírtam Neked, de adatlapom is feljegyeztem, mindkét vezető halál okot bekaptam, hidd el én igazán a pályán voltam, mint játêkos. Akkor, az agyiinfarktus, a stroke, fiatalon kapott el, kislányom 5 hónaposan pocakoakó volt. Akkor nagyon fêltem. 69 évesen már a rák sokkal kisebb traumát okozott.
(Nem szoktam beleszólni a topikba, de jelzem, hogy én megértelek.
Igazán lehetett volna kevésbé provokatívan felvetni a témát, vannak cikkek, ahol odaírják, hogy nem tartják etikusnak a reklámok elhelyezését - lehetnének cikkek, ahol nem tartanák etikusnak a provokatív nézőpontot. És ez igazán beleeshetett volna abba a kategóriába, ami sértheti nehéz sorsú emberek érzékenységét.)
Jobban nem tudtam volna megfogalmazni, maximálisan egyet értek. Leírtam, szerencsétlenségemre mindkét vezető halál okot begyűjtöttem, de lehet, akármi mâsban is elpusztulhatok. Csak emlékszem, fenvesic, aki Tibi volt ,nem a kegyetlen tüdörâkban húnyt el, szüntelen dohányzása ellenére.
Persze mindenki máskêppen fogja fel a kegyetlen statisztikát, pláne, ha benne van, de sajna egyenlőre akkor is a nagyszámok törvénye alapján is igaz. Valószínüleg, ha én is most középkorú lennék másképpen reagálnék, de most már életem vége felé piszkosul mindegy. Jó lenne, ha a vég nem fájna, de erről senki sem tud biztosítani. Ebben a korba már többnyire hideg fejjel tudunk gondolkodni, elfogadni, ha nincs más kiút.
Napokban, amint könyvet tartottam, meglepődtem hogy milyen lettek kezeim. Rögtön beugrott a kép Édesapám kezeiről, a megöregedett, szikár, pergament, erekkel kidűlt ráncos kezei. Az enyém is ilyen már!😂 Pedig hol vagyok az Ő 98 évéhez?
Szóval az cikk egyáltalán nem embertelen, szerintem, elismerem, felfogás kérdése.
Szív- és érrendszeri betegséget hallva mindenki az infarktusra asszociál, pedig a többség nem így végez az emberrel, hanem szövődményes, kegyetlen fajdalmakkal járó, hosszú betegség útján, pl magas vérnyomás, érszűkület, trombózis, tüdőembólia, stroke (vagy éppen agyvérzés), a magas vérnyomás szövődményeként veseelégtelenség.
A tudomány fejlődése sajnos(?) ilyen, a vezető halálokot kiiktatja, mindenki örül, kivéve az eddigi ezüstérmes halálok. De ez nem jelenti azt, hogy most számszerűen többen halnának meg rákban, csak az arányok tolódtak el.
Azon is mindenki hüledezik, hogy emberek 80-90 évesen daganatban halnak meg. De miért? Mert javultak a diagnosztikai módszerek, nőtt az atlagos élettartam. Régebben is ugyanennyi öregember halt meg daganatos betegségben, csak senki nem diagnosztizálta őket, mert egy 90 éves nem fog elmenni orvoshoz, ha fullad és köhög.
Nem tudom, hogy a cikket is elolvastad-e, vagy csak a címét sikerült, a hozzászólásod alapján az utóbbira szavazok. Pedig érdemes elolvasni, nem hosszú, és egyáltalán nem arról szól, amit itt implikálsz.
Azért én nem érzem tragikusnak magát a cikket, hisz végső soron nem mindegy? Saját tapasztalatom is van, hisz 1984-ben elkaptam a stroge-t, belerokkantam, de túl éltem. Azután 2016-ban eltalált a rák is. Egyenlőre ezt is túl êltem.
Az újságíró szerintem nem elemez, idéző jelekben is közöl egy állítólagos tudományos statisztikát, és mint ahogy minden statisztika csak trendre "hajaz", esetleg figyelmeztet. Azután éppen a legfejlettlenebb kultúrházban, vagy gazdasági, vagy és kommunikációjában maga az adatgyűjtés is bizonytalan, szakmai felelősséggel nem lehet megítélni, legfeljebb tênylefg csak trend.
Úgy hogy én a közlőt nem ítélem el, pusztán tényleg szakmai (stisztikai megfigyelés) alapon értékelem, nem érzelmileg.
Amúgy hogy érzed magad? Picit erőre kaptál? Engem e hőmérséklet változás kicsit kiborít, marha módon legyengít, pedig sokat kell lêtráznom, szedem az almàt, azután indul a lé tartósítása.
Helló, ezek az orvosok láttak már vagy kismillió limfómás nyirokcsomót előtted, szóval ha azt mondják, hogy ez nem "olyan", akkor az úgy is lesz. Van valami krónikus gyuszid valahol, ennyi, megtalálják, rendbe teszik, kész, mehetsz.
Nem vagyok L.L.Junior rajongó (sőt), de az mindig valamiféle hidegleléssel vegyes borzongással tölt el, ha valakinek meghal a gyereke. Igen, off a hozzászólásom.
Valami filmben láttam, talán írtam már ide is, hogy nincs arra szavunk (magyarul legalábbis), hogy az az ember, akinek meghal a gyereke, az úgy micsoda? kicsoda?
Mert, ha meghal a házastársam, özvegy leszek, ha nem élnek a szüleim, akkor árva leszek. De, ha meghal a gyerekem? Az mi? Akkor mi vagyok én? Nem tudjuk ezt szavakkal kifejezni. Fú, basszus, ezt senki nem érdemli :(
Jó, kicsit szentimentális ez a duma :( De annyira hiányzik a fiam, na :( Bocs...
5 éve volt, hogy helyette mentem beiratkozni az ELTE szociológia szakra, mert épp az első műtétje utáni zárójelentésre várt. Aztán... az első félévet sikeresen abszolválta, miközben sugárra járt a kékgolyóba heti 5x. S mindeközben dolgozott, koncertezett (dobosként). Azt hittük, minden rendben, fiatal, mi ez neki.
Jaj, nincs kedvem a többit elmesélni :( Olyan borzasztó volt. Páran úgyis tudják :(
Ne hari, de én még mindig ott tartok, amit "tettél" magaddal. Hát egyrészt felnézek rád a bátorságod miatt, másrészt kicsit olyan... nem tudom... nem találom a megfelelő szót. Csak magamból tudok kiindulni, én nem lettem volna ennyire vagány, mint te. Szörnyű, hogy ezt kellett tenned :( Azért annak nagyon örülök, hogy a döntésed téged igazol :)
Ha nem haragszol, nem olvasom el azt a könyvet, de a címe sokatmondó. Azzal maximálisan egyetértek, hogy egyik legnagyobb genyaság visszaélni azzal, hogy a súlyos betegek az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodnak és minden pénzt megadnak néha vacak szarokért, aminek jó a marketingje, de ezen felül nem ér semmit, csak pénz-lenyúlás. Ezeket hívjuk ugye itt a fórumon "sárkányfűárusoknak". Azokat, akik akár culevitet, avemart, mittomén milyen teát, meg egyéb no-name szarokat árulnak, megígérve, hogy a beteg jobban lesz, netán meggyógyul(hat).
De abban nem vagyok biztos, hogy csak a tudományosan bizonyított dolgok valóságosak.
A kemó jut eszembe pl., hogy basszus, biztos oda-vissza bizonyított, hogy milyen remek és hatásos, na de tényleg? Mindenkinek? Hát nem, a jó durva életbe.
Más a hit és más a bizonyíték, James Randi szavaival
Valóban vannak olyan szerek, amelyek in-vitro és in-vivo hatásosnak bizonyultak a rák ellen, azonban amíg ugyanezt nem bizonyítják humán klinikai vizsgálatokkal, akkor legjobb esetben is csak hinni lehet bennük.
Nem akarok dicsekedni, de az egyik ilyen szerben, nevezetesen a Culevitben, és is hittem ... kb három hónapig. Az ígéret ellenére a rákos sejtseimet ugyan nem pusztított el, de a vesefunkciós értékeimet jelentősen rongálni kezdte. Abba is hagytam a szedését.
Anyukám vár a PET eredményre, 2 het kb, amíg meglesz.
Nekem nincs teendőm, a szövettan alapján nagyon-nagyon nagy szerencsém volt, gócokban volt már atípia mindket mellemben ductalisan es lobularisan is, de rosszindulatú sejteket a maradékban már nem találtak (a tumort kivették korábban, miután a tűbiopszia DCIS-t igazolt). Jó döntés volt megtenni ezt a drasztikus lépést! Decemberben korrekció, de az már inkább esztétikai jellegű lesz.
"Szerinte, ha valami nincs tudományosan bizonyítva, az nincs is."
Az tény, hogy ő csak a tudományosan bizonyított tényeket ismeri el, de ezzel nem azt állítja, hogy amit nem bizonyítottak tudományosan, az nem létezik. Ha elolvasod a Hiénák a betegágy körül c. könyvét, akkor feltehetően Neked is megváltozik a véleményed.
Igen, hit nélkül nem lehet élni. A materializmus is hit. Nekem Boldogköi bejönön, nem üres süket duma. Ő azért nem metafizikus felfogású és azért van olyan irányú tudása, amely alapjàn meg tudja itêlni, szerintem. Én követem.
Geri, ma a rádióban ez a Boldogkői beszélt, és felsorolta, miben nem hisz: pl. gyógynövények, homeopátia, akupunktúra, aura, stb. Nem bírom azt a faszit. Szerinte, ha valami nincs tudományosan bizonyítva, az nincs is. Ami eleve hülyeség. Amit ma nem tudnak bizonyítani, holnap majd tudják, ez előforult már a történelemben.
Ma elég nehéz dolga van a jóhiszemű embernek, hogy tényleg mit higgyen el abból a sok infóból, ami ömlik rá ilyen témában (betegségek gyógyítása). De ti élő példa vagytok arra, hogy az a cucc, amit használtok, működik. Szóval ez a Boldogkői bekaphatja.
Hát "az" óta majdnem mindig volt állásom, pár hónap kiesés volt. Most április óta ugyanazt csinálom, mint tavaly, de máshol, és 1,5x annyi fizetésért. Nem érzem, hogy javulnék, mostanában eléggé depis voltam. Hullámzó ez. Nem érzem jól magam a bőrömben, öregszem én is, épp változó korban, eléggé megvisel ez is.
Remélem, elmúlt közben a csuklásod. Hát, nem lehet könnyű neked. Egész hihetetlen, amit végigtoltál életedben, igazán megérdemelnél már valami nagyon nagyon jót. Tudom, hogy ez nem segít, de sokat gondolok rád, így ismeretlenül is.
Örülök, hogy írtál, írj olyankor is, ha külön nem kér rá senki. Szerintem itt sokakat érdekel, mi van veled épp. Bármit megírhatsz, olvasni fogjuk :)
szia! Köszi az érdeklődést, továbbra is "jól van". Amióta voltak ezek a frontok, meg most is jön, kicsit rosszabbul. De amíg más bajára jobban panaszkodik, addig minden rendben :)
Köszönöm, változatlanul vagyok, ami talán jót jelent. Most egy kicsit fáj a szám, nagyon érzékeny. Arra gondolok, hogy bogyiszlói paprikával csináltam egy regiment töltött paprikát, (57 db) saját paradicsommal fagyiba készülve. Persze az erőst sem érzem, de benyomtam egy párat azután ugye most napi kaja a lecsó, természetesen embertelen erős. Ez kicsit felmarta az etetőm. Most nagyon gyakran öblögetek sós - szódabikarbónás vízzel, picit mint ha szűnőbe lenne.
Változatlanul elfoglalom magam, kapirgálok, főzök, savanyítok, tartósítok, szóval készülök a télre. Csak egy példa, 47 db 1 literes kész étel didereg a faszasztóba, vagy 7 kg saját zöldbab, 11 kg gyalult tök.
Azért sokat pihenek, bringázok, sétâlni utálok, valahogy soha sem szerettem a céltalan lődörgést.
Október 8-án megyek kontrollra, akkor biztosan dokim csináltat CT-t vagy UH-t.
Azután meg majd elküldöm nyugdíjba Tarlóst! 😂😂😂
Szóval igyekszem nem túlragozni rákom.
Örülök, hogy megszólítottál, minden jót Neked és családodnak.😘
látens, japipapi, gerisoft (feleséged), teerted, chillout (te, anyukád), és a többiek, és az újak, akiknek a nick neveit majd egyszer talán megjegyzem :)
plíz, írjatok néha, erről szól ez a fórum.
ha bárkit érdekel, nekem pár hónapja lett egy viszonylag jól fizető állásom, de a depresszió (vagy a gyász?) nem hagy békén, vissza-visszajön
Adnak portot Magyarországon, mi is kaptunk. Ami a magyar egészségügyet jellemzi, hogy azért adták volna a portot, hogy vérvételt és kemót azon kapja a beteg, ehhez képest csak a kemót adták porton, vérvételnek továbbra is összeszurkálták, mert sosem volt kéznél heparin öblítő oldatuk és vagy speciális tűjük a portból történő vérvételhez. A végén már csak bokából tudtak vért venni. A port meg a legolcsóbb volt, amit nyaki érbe tettek, és túl merev volt a csőhurok a nyakbőr alatt, így nem tudta tőle fordítani a fejét. Annak kellene ilyet beültetni aki illetékes helyen eldöntöte, hogy ócsításból jó lesz ez is.
Köszönöm, hogy írtál. Jó néha egy kicsit megnyugtatóbb dolgokat is olvasni. Valahol még mindig reménykedem, hogy mivel apunak rengeteget volt hörghurutja, azokból maradt vissza valami, amit "képletnek" írnak és hogy alul, amit "vélemény"-nek ír a radiolgus, az nem DIAGNÓZIS. De sajnos nincsenek illúzióim :(
Az e-mail címed megírnád, mert "nem publikus"-nak írja. Köszi!
Szia, mi is ugyanezen mentünk/megyünk át anyukámmal, írj nyugodtan privátban is akár, ha van kérdésed.
A vérképben néztek tumormarkert? CEA, CA 199? Az sok mindent elárul.
Az tény, hogy a mostani korszerű kemo+biológiai szerek nagyon jól kordában tudják tartani a daganatok terjedését, vagy akár egy időre visszaszorítani.
A műthetetlenből sokszor műthetőt csinál, ha már nincs más mód, akkor is hosszú-hosszú hónapokra meg tudja fékezni a betegséget.
Van ismerősünk, aki szintén ugyanez a szitu (vastagbél, a máj és tüdőáttét műthetetlen), ő másfél éve folyamatosan jár kemóra (kéthetente, ambuláns, vénába és nem kell port, amíg bírják a vénák) nincs progresszió, és a kemót is jól viseli, fut szalad, semmi nem látszik rajta, tömegközlekedéssel megy haza a város másik végébe.
Tudom mit érzel, nálunk 2 éve kezdődött, derült égből villámcsapás, semmi tünet, semmi rizikófaktor, én is hetekig bőgtem egyfolytában, hogy miért és hogyan, mi lesz és vajon meddig, de furcsamód az agy egyszer csak elkezd túlélő üzemmódra kapcsolni, megoldáskeresésre fókuszálni, és abbamarad a pánik.
Nagyon sok mindenen vagyunk túl, rengeteg kemo, több sikeres műtét, volt tünetmentes időszak is, most a kiújulással küzdünk, de nem adjuk fel, hinni akarom, hogy a szeret egy jó adag szerencsével párosulva sok mindenre képes.
A netet valóban ne sokat böngészd, csak bevisz az erdőbe feleslegesen, amíg azt sem tudod pontosan, mi a diagnózis.
Amint meglesz a kezelőorvosotok, onnan már minden megy szépen a maga útján, bízz benne és sarlatánokkal ne foglalkozz (gyógygomba és egyéb hülyeségek) - mindenről kérdezd meg a kezelőorvosotokat.
Sokat számít a szerencsefaktor ebben a betegségben, arra is rájöttem (mikor fedezik fel, milyen orvoshoz kerül, melyik gyógyszerre alkalmas, hogy reagál a kezelésre, stb.), fel a fejjel, a kitartás mellett nagyon sok szerencsét is kívánok nektek!
Persze, csak példaként hoztam a portot, mint - szerintem - nem okvetlenül szükséges időveszteség. A másik ilyen volt ugyanennél az ismerősömnél a sztóma: muszáj volt kivezetni a belét átmenetileg, viszont amikor elkezdhette volna a műtét utáni kemót, akkor inkább azt választotta, hogy először tüntessék el a sztómát (máskülönben plusz egy év sztóma lett volna). Ő örült, hogy végre újra normál mederben intézheti az anyagcseréjét, engem meg vert a víz, hogy talán nem ennek kellett volna a legfontosabb szempontnak lennie.
A protokoll lehet, hogy nem ugyanaz, de jó eséllyel talán mégis, vagy nagyon hasonló. Tudomásom szerint Magyarország eléggé modern ajánlásokat követ. Ha nincs igazam, akkor elnézést!
Ja, még valami. A leggyakoribb protokoll, hogy először a daganatot kemóval zsugorítják, és csak utána műtik.
Az ismerősömtől megkérdezték, hogy milyen módon szeretné a kemót: a tablettás és állandó infúziós kezelés nagyjából azonos hatékonyságú, azonban a tablettának több a mellékhatása. Ő az infúziót választotta - viszont ehhez előbb ki kellett alakítani egy portot egy apró műtéttel, és a sebnek még meg is kellett gyógyulnia a kezelés megkezdése előtt. Na, szerintem itt volt egy olyan időveszteség, amibe, ha én vagyok abban a helyzetben, szerintem nem mentem volna bele. Persze az is lehet, hogy az orvos még valamit mondott, amiről én nem tudok, és az döntött. A lényeg, hogy hallgassátok meg, mit mond az orvos, és ha olyan az orvos, hogy megbíztok a szakértelmében, akkor azt követően már ne irodalmazzatok, mert abba lehet igazán meghülyülni.
en nem tudom mi ez, de hónapok óta testszerte érezhetőek (csípő, comb, has, nyak fokent) és senki nem mond semmit..fajnak, és valami csak okozza őket:(
persze lehet, hogy felesleges itt “sírni”, tudom, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak, de sajnos mindenkinek a “sajátja a nagy”.
Nem fogják benntartani. A kolonoszkópiát a gasztroenterológia osztályon végzik, a daganatokat pedig onkológián kezelik.
Ha találnak valamit, akkor mintát vesznek belőle, és elküldik citológiára. Amíg a citológia elkészül (nem tudom, mennyi idő, talán 1-2 hét? - tudom, őrjítő), addig a pácienst nincs miért kórházban tartani. A lelet után (ha pozitív), akkor onkoteam: az érintett testrész és betegség szakorvosai összeülnek, és kisütik, mi lenne a legjobb kezelés.
Sajnos az egész procedúra eltart egy darabig... a mostani várakozás nem az utolsó... Lesz még benne részetek :-(
Egyébként volt olyan ismerősöm is, akinek szintén pozitív székletvér, pánik, kolonoszkópia --> kiderült, hogy egy más tüneteket nem is okozó apró aranyér okozta a galibát. Mondjuk ha ez lenne nálatok, akkor is még mindig ott van a tüdő... Anyukámnak veserák után pár évvel jelentkezett folt a tüdőben, a leletező orvos véleménye szerint nem kizárt, hogy áttét --> biopszia --> hát kiderült, hogy egy régebbi tüdőgyulladás nyoma...
Szóval ebből még bármi lehet. Együttérzésem, a várakozás kicsinálja az idegeket rendesen.
A limfómás nyirokcsomó nagy, viszont nem szokott fájni.
Kicsit magasabb a feherversejt, sok oka lehet.
Minden más gyanúra okot adó viszont normális ami egy testszerte szóródott limfóma esetén kizárt.
Tudom nehéz de le kellene erről a limfomavonalról állnod..
Elmesélem neked: két éve egyik óráról a másikra fájdalmasan feldagadt 5-6 nyirokcsomó a nyakam egyik oldalán. Hőemelkedés én lett és általánosan szarul voltam.
Annyi előzménye volt hogy a szajzugban volt egy kis seb ami elfertőződött.
Megyek orvoshoz antibiotikumért.
Nem úgy van az, vérkép, crp, süllyedés, ldh, minden más rutinlabor, lázmérés.
Vérszegény voltam, magas fvs magss crp, magas süllyedés, normal ldh, láz.
Akart biopsiát vetetni de megegyeztünk hogy pár nap múlva visszatérünk rá, antibiotikum kúra után. Meg is gyógyult a nyakam, az anemiam más miatt.volt, kezeljük.
Itt az orvos volt nagyon a limfóma vonalon, persze ez a dolga, nem volt ez hiba .Én az első perctől tudtam hogy nincs limfomam.
Szia! Egy nagyon kedves ismerősöm kapcsán kerültem képbe ezzel a rohadékkal kapcsolatban.
Feketén-fehéren a következő a helyzet:
1. Genetikai tipizálás nagyon fontos. Ha vad típusú a daganat, akkor egy bizonyos immunterápia (antigén) + kemó sokkal hatásosabb, mint a mutáns daganat esetében hozzáférhető immunterápia (Avastin) + kemó (Irinotecan) kombináció.
2. Ha olyan helyen van az áttét, hogy műthető, akkor nem is olyan rossz az esély a teljes gyógyulásra (50%). Ez akkor is igaz, ha nem egy áttét van, hanem jó néhány. Ha az áttétek nem műthetők, akkor kemó + sugár, de itt a túlélés esélye sajnos nagyon alacsony. Gyakorlatilag palliatív kezelés.
3. Az idő múlása engem is megőrjítene. Ugyanakkor ezzel a daganattal pár hét alatt valóban nem sok minden történik. Ha lehetséges, menjetek el valahova nyaralni, vagy próbáljátok elterelni a figyelmeteket. Nem könnyű, tudom. Azaz pokolian nehéz.
Ez a net is csak még jobban elkeserit... Az egyik helyen azt olvasom, hogy ma a vastagbélrák meg áttét esetén is jól kezelhető. Erre egy másik oldalon mit írnak? Ha áttét van, akkor 7 hónap van hátra... Most akkor mi lesz apukammal? Semmi esély rá, hogy ha jó fizikai állapotban van, ugyanúgy eszik, teszi a napi teendőket, akkor megkapja a kemot és talán zsugorodjon a daganat? Egész nap csak sírok... :(
Nem szokott egy - két hét túl sokat számítani a daganat növekedése szempontjabol. Azt hogy minden nap ami bizonytalanságban telik, rettenetesen kínzó, azt megértem :(
Tulajdonképpen mondta valamelyik orvos hogy ezek kórosak?
Nyirokcsomók mindenkiben mindenütt vannak.
Egy limfómás nyirokcsomó nem 1 centis és/ vagy nincs normális szerkezete mit a tieidnek.
Illetve még annyi,hogy a kolonoszkópia után jól gondolom, hogy szövettan, ami újabb 1-2 hét, és csak utána döntenek, hogy milyen kezelés lesz, aztán az mire elkezdődik, az mennyi idő??? Ha megtalálják a bélben a daganatot, azon a héten még nem fog kapni kezelést a kórházban?Lehet hogy a tétlenség miatt történik meg a tragédia???
2 hete derült ki a pozitív székletvér. Akkor kaptunk szept.3-ra időpontot. Ami még mindig egy örökkévalóság, olyan messze van. Addig ugye nem fog történni még nagyobb baj, például hogy tovább terjed ezalatt a másfél hét alatt a daganat??
Szia, annyit kell tudnod, hogy a vastagbélrák az egyik legjobban gyógyítható rák, akár késői stádiumában is. Várjátok ki a kolonoszkópiát, utána többet tudtok majd.
Én nem fedeztem fel magamon, mert nem tapintható kézzel egyik sem, csak ha nagyon durván kicsavarom a nyakam, akkor érezhető a nyakamon a nagyér mellett 1-2.
Több orvos látta, azt mondták nem indokolt a biopszia, mert az UH leírja, hogy “reaktív” és nem tapintható sehol egy sem szabad kézzel, azt mondjak ezek normál méretűek. (Amíg nem volt UH, nem is tudtam, hogy vannak..) Egyébként a leletező orvos is azt mondta, hogy “semmi”.
Aztán elkezdtem a nyirokcsomó duzzanatnak utána olvasni és olyan szörnyű dolgokat találtam, hogy visszamentem a László kórházba Kádár doktorhoz, hogy vizsgáljuk ezt ki...
Ő a mai napig azt mondja, szerinte ez nem limfóma, most szenológia eredményre várunk, ami kedden lesz meg, utana majd “lépünk tovább”, hogy őt idézzem, de egyelőre azt sem gondolja, hogy ide hematologus kellene....
nem tudok mit tenni, mit bízni benne, mert ő igenis egy nagy nevű kiváló orvos.
de természetesen nem fogom ennyiben hagyni. Azért köszönöm a választ!
Nem akarok okoskodni, mert nem vagyok orvos. Csupán egy pici tévhitet szeretnék eloszlatni:
sokan úgy gondolják, hogy a rák 4. stádiuma a végstádium. Ez nem így van. A daganatoknak van egy stádium besorolásuk, kis guglizás után megtalálod.
A 4. stádium azt jelenti, hogy távoli szervbe is adott áttétet a rák. Ez nyilván nem túl biztató, sőt nem jó jel, de ez nem egyenlő a végstádiummal.
Beszéljetek a kezelőorvossal, ő el fogja magyarázni, hogy mit jelent a lelet. A terápiát szerintem el fogják kezdeni, amennyiben a rokonod megfelelő állapotban van.
Márpedig úgy tűnik a hozzászólásod alapján, hogy nincs legyengülve.
Sajnos a rák általában nem okoz tüneteket, amikor igen, akkor már nehezebb gyógyítani.
Kedves Sorstársak!
Kérlek öntetek belém egy kis lelket vagy mondjátok valami biztatótt, mert úgy érzem, ezt nem fogom tulélni... :(
A legközelebbi szerettemrol van szó... Nyár elején a szokásos vérkép... Alacsony hoglobin és 3, 5 vas érték. Vashiányos vérszegénység. Ezután székletvizsgálat... Pozitív. Vért találtak. Háziorvos végül szept 3ra elintezte a kolonoszkópia vizsgálatot.
Fogyás minimális, jó az étvágya, eszik, jön megy, intézi a dolgait, igaz gondolom a vérszegénység miatt, de többet alszik.
És tegnap olvasom a mellkas röntgennél a radiológus véleménye: met. plum. i. u.
És utána néztem... Bár ne tettem volna :(
Igaz hogy még a kolonoszkópia nem volt még, de a röntgen és minden jel 100 %-bán bizonyítja a tüdőáttétes vastagbélrákot.
Mi fog most történni? Azt olvastam, az áttét az a 4.stádium már. De hogy a csuda a, mikor a legutóbbi , novemberi vérképen minden rendben volt?
Kemoterápia fog következni? Vagy az orvos közölni fogja apukámmal, hogy van néhány napja hátra?
Semmi esély sincs már, ha a rák áttéte adott, el sem fogják kezdeni a terápiát? Hogy lehet végstádiumú rákos beteg egy olyan ember, akinek semmije sem fáj és éli mindennapjait?!?
Kérlek, segítsetek :(((
Köszönöm
8 éves túlélő vagyok (ezt nálunk így számolják) végbélrákból, úgy hogy talán elhiszed, hogy tapasztalatból írok.
1. Előre ne pánikolj, mert abba mész tönkre, de nagyon!
2. Ha a dokik látják, hogy pszichésen rendbe vagy - különösen, ha megkéred őket - nem fognak sumákolni, szembe mondják a tényeket. Nekik se könnyű, de mindkét oldalnak így jobb a dolog.
3. Ha mégis beüt a gáz, először magaddal rendezd a helyzetet (egyedül, csendben és önhazugság mentesen)! Az ismerősök mind ontják majd rád a támogatásukat, ami nagyon jól esik, de - minthogy ők is qrvára zavarban vannak - ez teljesen sosem sikerül.
4. Az onkológusoknak minden túlélő sikerélmény, tehát bármennyire gépies is a rendszer, a gyógyításra törekszenek. Mikor szembesültem a saját bajommal, volt alkalmam beszélni az Eckhard professzorral (nézz utána!), aki elmondta, hogy mind tudásban, mind eszköz és gyógyszerek tekintetében toppon van az ország, sehol (a világon ebből a szempontból) sem jobbak.
5. Az időfaktor nagyon lényeges, itt én is beleadtam apait-anyait, hogy mihamarabb beinduljon a kezelés. Utána már protokollok alapján megy a dolog, sem gyorsítani, sem lassítani nem lehet.
6. A gyógyítás lényege - az én megfogalmazásom szerint - a rombolás. A cél természetesen a daganat, de vele együtt minden porcikája az embernek megsínyli az ügyet és ez nagyon rossz. Igen nagyon rossz, de azzal biztattam magam, hogy ha nekem ennyire szar, akkor talán a daganatnak mégszarabb, hiszen azt célozzák. Ha sikerül a project, vissza lehet szedni az elvesztett testi-lelki veszteségeket, legalább is a nagyját.
7. És ebben a fázisban sem érdemes kell nagyon agyalni, egyirányú az utca, a végén dől el, hogy hova jutottunk.
8. Aki végig élte, sosem heveri ki (mint a Vietnámi katonák többsége az ő meccsüket), de igyekezni kell minél inkább felülemelkedni az átélt élményeken.
Szóval,ami a lényeg mégegyszer: nem (nagyon) parázni, hanem amilyen gyorsan csak lehet, végigsöpörni a vizsgálatokat, aztán ráérsz gondolkozni!
Amennyire én tudom uh-t és uh vezérelt biopsziákat csinál, nekünk is áttétes nycs-ból vett mintát, jó bonyolult helyről. Gondolom akkor már körülnézne a hasadban is uh-val, talán az sem árthat.
Dr Artner nőgyógyász, nem? Vagy itt nem számít, csak vegyen mintát? Ez tűvel történik úgy, hogy megszúrja a nyirokcsomót? Bocsánat, de (szerencsére) nincs nagy tapasztalatom és nagyon remélem, hogy nem is lesz...
A kérdésem rendkívül "egyszerű" lenne, szerintetek van okom aggódni (bár persze, mindig van) hogy ez limfóma? Amióta elhangzott ez a szó, meg vagyok menve....:/ :)
Nyirokcsomóból könnyen mintát tudnak venni, tőlünk pl. Artner doki az astoriamedicalcenter pont hu vette le magánban, és hamar kész volt a szövettan is. Én a helyedben személy szerint ezt tenném, hogy mielőbb kizárassam az onkológiai problémát, mert ennyit szerintem a nyugalom megér.
"Számomra ez szinte elképzelhetetlen, mert 4-5 hónapja állnak fent ezek a tünetek egy fertőzés vagy vírus miatt"
Miért ne, csak példát mondok, de egy HIV fertőzés sem zajlik le 2 hét alatt, bizony lehetnek olyan lappangó fertőzések, amelyek igencsak hosszú lefutásúak.
Vagy a herpesz vírus, ami sosem tűnik el a szervezetből és időről időre aktiválódik (és azt sem mindenkinél). Azért külön szakterület az immunológia és az infektológia mert nem olyan egyszerű téma egyik sem.
Szia,
A reaktív nyirokcsomók gyulladást szoktak jelenteni, aminek egy csomó oka lehet. Ha végképp nem találnak semmit és a helyzet nem javul, gondolom, mintat fognak venni az egyik yirokcsomóból, hogy megnézzék, mi ez pontosan. Szerintem jó kezekben vagy.
Én teljes tanácstalanságomban fordulok hozzátok, hátha itt tud esetleg valami segíteni.
30 éves nő vagyok.
Néhány hónapja jelentek meg nyirokcsomók a nyakamban, illetve véleményem szerint a kulcscsontom körül is vannak. Nem mozgathatóak, van, amelyik érzékeny (pl. ha elfordítom erősen a fejem, van, amelyik nem.)
Voltam UH vizsgálaton, ami a nyaki nagyerek mentén "néhány mérsékelten nagyobb, ovális, centrumában echodús, reaktív nyirokcsomót" írt le, a nyaki lágyrész CT pedig szintén csak ennyit ír "több, 8-10 mm nagyságú nyirokcsomó látszik".
Több vérvételen is voltam az elmúlt hónapokban, a fehérvérsejtem magas, 11-15 ezer között mozog, egyszer volt 15 ezres, az elmúlt 2 hónapban 11-12,5 között mozgott, valamint a neutrofil volt magas utoljára, 8,5-ös eredménnyel, az intervallum határa 7,5. Valamint még a fehérvérsejthez kapcsolódó eozinofil alacsony, 0,4 az értéke miközben 2-8 a normálérték. CRP 2.
Pajzsmirigy, hormon laborok is voltak, mind rendben van, LDH és húgysav középérték, de nagyjából 300 értéket vizsgáltak, mind rendben van, sehol nincs az eredményem sem az alsó, sem a felső határértéken kívül. Mellkas rtg negatív, koponya, nyaki gerinc MRI teljes negatív, hasi UH negatív, gyomortükrözés negatív, gégészet, nőgyógyászat negatív, torok váladék negatív. (A vizsgálatok egyébként mind 1 hónapon belül készültek, tehát nem régiek, a mellkas RTG pl. 2 napos)
A tüneteim: nyaki fájdalom (tarkó tájékáról érkező nyomó fájdalom), viszketés (időnként pirosság kíséri, leginkább a fülem mögött viszket, illetve a nyakam, arcom /orrom/, a hasam és a vállam).Illetve (szerintem, de lehet már csak beképzelem), kissé meg vannak duzzadva a lábszáraim és az alkarjaim. A hozzátartozóim szerint nem, de szerintem igen.
Jelenleg a László kórházban vizsgál egy immunológus, aki azt mondta, a nyirokcsomóim mérete "normális" és csak akkor tapinthatóak, ha erősen oldalra fordítom a fejem. A hónaljamban nem tapintható csomó, de véleményem szerint a bal mellem alatt, illetve a bordaívem alatt is vannak csomók, legalábbis mintha lennének és nyomásra érzékenyek.
A doktor úr egyelőre szenológiát kért, és vírusokat, fertőzéseket vizsgál, ha jól értettem. Számomra ez szinte elképzelhetetlen, mert 4-5 hónapja állnak fent ezek a tünetek egy fertőzés vagy vírus miatt, de félreértés ne essék, nem vagyok orvos és eszem ágában nincs bírálni dr. Kádár Jánost, aki az ország egyik legjobbja szakterületén.
Azt mondja, véleménye szerint nincs szükség hematológusra, egyelőre. Aztán persze lehet, hogy elküld majd....
Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy mit gondoltok, lehet ez limfóma? Én ettől vagyok nagyon beijedve, de a doktor úr azt mondta, "nem gondolná". Ettől sajnos nem lettem nyugodtabb.
Elnézést a hosszúságért, de sajnos jelenleg ezen pörgök, kedden kell majd visszamennem az orvoshoz az eredményekért, de teljesen tanácstalan és legfőképp nyugtalan vagyok. Előre is nagyon köszönöm, ha elolvastad és esetleg válasszal is segítesz. :)
A Te hozzászólásodra válaszolok, de minden fórumtársnak szól a válaszom.
A negatív jelölésekről:
számomra érthetetlen, hogy mi visz rá egy embert(?), hogy egy ilyen témájú fórumon negatív jelöléseket adjon.
Szeretném feltételezni, hogy véletlenül teszi, de sajnos a világban - kis hazánkban főleg- rendkívül sok a rosszindulatú, ostoba, primitív ember.
Gyanítom (remélem), hogy a negatív jelek főleg olyanoktól jönnek, akinek apuci fizeti az internetet, mert saját magát nem tudná ellátni,
pláne nem egy internetkapcsolatot fizetni. Többségük nincs tisztában a daganat fogalmával, nem is tudják elképzelni, hogy mit jelent ezt
a betegséget -akár csak hozzátartozóként- is átélni.
Lassan 2 éve olvasgatom a fórumot, volt pár hozzászólásom is (akit érdekel, majd elolvassa). Hozzátartozóként fordultam hozzátok, és rengeteg erőt jelentett,
ahogy olvastam, mi történik veletek. Volt jó pár történet, ami különösen megérintett, pl. GeriSoft felesége, akiről már lemondtak az orvosok, de úgy tudom, a körülményekhez
képest jól van. Nagyon szorítottam neki.
Annyit kérek Tőletek, hogy ne reagáljatok a negatív jelölésre, ha így lesz, majdcsak megunja az a néhány szellemi fogyatékos, akit most ez éltet.
Az én hozzászólásaimra is jött néha negatív jelölés, de egyszerűen fel sem tűnt. Sokkal többet jelentett, ha valamelyikőtök válaszolt, tudtam, hogy átérzitek a fájdalmamat,
és bíztok édesapám gyógyulásában.
Sajnos édesapám két hónapja feladta a küzdelmet a betegséggel.
Annyit kérek Tőletek, hogy mondjatok el érte egy imát. Az esetleges negatív jelölőknek pedig üzenem: nyugodtan nyomj negatívot, előbb-utóbb te is érintett lehetsz.
Minden kedves fórumtársnak kitartást, jobbulást, jó egészséget kívánok!
Nem beszélgetni akarok, hanem hátha tud valaki valamilyen megoldást ami esetleg valakinél jó eséllyel működött. Még kemózni sem lehet szerencsétlent. Borzasztó ami van.
Látom, Te csak beszélgetni szeretnél, hisz rengeteg oldalnál kovájogsz. Rossz helyen jársz itt! Már többen rád írtak, kulturáltan, de nem kapcsolsz. Nem értem, miêrt szaladsz a "pofonba"? ☹️
Azt hiszen, leállhatnál e témáról! Itt el, mi rákosok is tudunk olvasni, sőt, látod használjuk a számítás technikát és nekünk is barátunk a google. Anderson meghalt, nem tudtad?
Nem adtam be semmit magamnak. Nem vagyok rákos, de van egy rokonom aki az. Elkezdtem kutakodni. Látszik az egészen, hogy ez valami más. Azt mondták neki az orvosok max 3 hónapja van. Mire ez klinikai gyakorlatba kerül ő már halott lesz.
Nincs még klinikai gyakorlatban. Egereken nagyon jó. Emberen vizsgálják.
Ha a földön az egerek uralkodnának az embereken, akkor embereken tesztelnének és érdeklődnének a klinikai gyakorlatról. Egér és az ember elég sok mindenben hasonló. Mármint nem külsőleg :-) biológiailag.
Ezzel úgy néz ki tényleg meg lehet gyógyulni. Két anyag kell hozzá. ox40 antitest, meg baktérium fehérje töredék. Mind a kettőt árulják a neten. Ezt kell beadni közvetlenül egy tumorba. Utána az immunrendszer kipucolja az egészet.
Boldog vagyok hogy visszajottel viszont adtal egy napokig tarto szivszorongast akkor amikor elmentel es utanad nezve elolvastam amit oda irtal az elettortenetedet.
Sok szerencset kivanok, nagyon megerdemelned.
Tovabbra is maradj makacs. A makacs embereket meg a betegseg sem szereti, nem adjak meg magukat csak ugy, maradj ilyennek.
Welkambekk, örülök, hogy visszataláltál - de meg kell mondanom, újabb "indok" (a mellékvese-ügy) nélkül még jobban örültem volna (nem kell ide minden alkalommal új belépőjegy!). Remélem, az a 20% még sokat megy majd felfelé - mondjuk egy ugyanolyan négyszeres ugrás jó lenne, mint az 5%-ról a 20-ra... Az már nyolcvan... (Azért basszameg.)
Nagyon örülünk, hogy visszatértél ide a "családba" :) Látod, nem engedjük ám el olyan könnyen a kezed :)
Látens, a b......n.....@gmail.com os címed él még? egyszer régen ide írtad.
Szeretnék tőled néhány dolgot kérdezni privátban, a tüdőműtéttel kapcsolatban. Anyukám is hasonló cipőben jár sajnos (sikeres vastagbél, majd máj rezekció, de visszatért a dög) és elég sok átfedés van mindkettőtöknél a betegség folyamatának alakulásában ...
Japi, Látens üdvözöl téged is és mindenkit, igazad volt, ide már nem jön vissza, azt írta, akit érdekel a sorsa, megtalálja egy másik fórumon (ahol én is ráírtam) leszázalékoltak fóruma.
Meg írta, hogy sem nem ír, sem nem olvas, itt. :-( E-mailon nem lehet elérni, mert -mint nagyon sokan - rejtőzködnek. Föl nem fogom, hogy ennek mi az értelme, nem tudom. Tiszteletben tartom döntését, bár hiânyzik.
Látens úgy tűnik komolyan gondolta, hogy elhagyja a fórumot, de én úgy látom (ha rámész a felhasználónevére), más fórumokon aktív.
Lehet emailt kellene neki írni, hogy kukkantson be ide is, mennyien ragaszkodunk hozzá és várjuk a híreit. Szerintem már azokat a hozzászólásokat sem olvasta.
Szerencsére e "belső rendelet" nem általános. Én a SOTE-rs járok kontrollra. Még az első évben megkérdeztem, hogy meddig követnek. Az volt a válasz, "amíg él". Dokim hozzá tette, "szakmailag nekünk is jó, milyen eredmény hosszú távon a kezelésünk" . Most a harmadik évben vagyok.
Egyébként a Népszava híre nem derült ki, hogy mi a "belső rendelet" forrása, attól tartok, kacsa. Most nagyon reflektorban van az OOI., Kasler utódját igen csak ütik. Azt hiszem, politika az egész, pedig az OOI. igazgatója nem tud orvost varázsolni, a Kormány nem lép, változás csak rosszabb lesz. Szar az egész.☹️
Még olvasni is sok ezt a rengeteg minden tennivalót, nem még megcsinálni, csak ne hajtsd túl magad. Örülök, hogy jól vagy, egy kis töltött káposztát tegyél félre nekem is mert imádom! :) :)
Nem. Egyáltalán nem vagyok az a rémeket látó, orvoshoz szaladós típus. Talán bajom is, hogy az orvost mindig utolsónak hagyom.
Tényleg, pusztán kíváncsiság, hogy primer után egy jó idő után ismét primer, de máshol.
Időm többségét a kertbe töltöm, pari, paprika, uborka, zöldbab, zöldségek és sok féle tököm.😂
Vasárnap bekovászoltam 15 kg fejeskáposztát, várhatóan holnap után kész, pihentetem egy két napig a hűtőbe. Közbe kivágok 2 db jókora kakast (6-7 kg/db), egy pár nyulat. Csontozom, darálom, ebből lesz a töltelék. Néhány első sertés köröm, pár farkinca és valamennyi oldalas. Ha kapok, malac fej is megy bele.
Szóval, amolyan kímélős kovászolt, kapros nyári töltött káposzta lesz, 20 lityi. Aztán kiadagolom és megy a fagyiba.
Azuetán jövő héten tökölés lesz, hámozás, gyalulás, csomagolás, irány a fagyi.
De. ma leszedtem kb 8 kg sárgahüvelyű zöldbabot, elkezdem pucolni, mosni, darabolni, majd az éjjel leforrázom, nűtöm, csöpögtetem és csomagolom, ez is fagyi.
Szóval van dolog, nem nagyon foglalkozok magammal, de kicsi agyam is muszály edzeni. 😂😂😂
Tudom mi már nem kicsit vagyunk hiposak és minden kis vacakság miatt rémeket látunk, de azért japipapikám most nehogy elkezdj tüneteket keresni magadon!
Nagyon sajnálom édesanyád. Talán mintegy 1 hónapja írtad, hogy bal tüdeje összeomlott. Sajnos már tudjuk okát. Lestem mindig a híreket édesanyádról, tudod, nekem is arcüregi (pontosabban fog íny, csont kiterjedéssel) a rákom.
Talán "jó", hogy a tüdő primer, de mint laikus, azért kicsit elgondolkodtam. Mi a fene okozza a teljesen más szervnél a primert? Most egy kicsit én is nyugtalan lettem.
Milyen jelek voltak? A kontrollnál ( mert gondolom rendszeres) nem volt semmilyen rákra utaló kezdemények? Ilyen gyorsan terjedt, hogy az egyik lebenye .............. kitőlti?
Műtét. :-(
Nagyon drukkolok és mindenképpen, ha lehelet, folyamatosan tájékoztatás jó lenne.
Jaj. Hogy nem a szájüregi daganat áttétje, az valószínűleg jó, és remélem, nincs is több áttét. Reménykedem, hogy operábilis. Szegénykém, jó alaposan kijut neki. (Meg a családnak)
Két spontán légmell (6 hét különbséggel) és hosszas kivizsgálás után mára lett biztos, hogy anyukámnak tüdőrákja van. Nem áttét, primer tüdődaganat (adenocarcinoma). A bal felső lebeny egy teljes szegmensét kitölti, a teljes bal tüdő eltávolításán gondolkoznak, ha nincs áttétje.
6:37.kor vették fel (források szerint) a videót. Az ajtót kinyitották 7 előtt, így a folyosó kiürült, majd mire itt végeztek, mentek az osztályra, ahova egy beteg ért fel eddigre. A többiek ekkor a kartonozó előtt álltak.
Minthogy a főorvosnő általában 9 után érkezik az osztályról, cca negyed-fél tízkor (másik épületszárny, mint amit a fotók mutatnak).
A TV2 üres folyosós képe valós, csak egy kis csalás van benne: a hét közepétől nem indítanak 3-5 napos lecsurgásos kezeléseket (5FU), a vastag-végbeleseknél ez a "szabvány", így közel a fele létszám kiesik azokon a napokon.
Amúgy a kemósok addig sem unatkoznak, a begyulladt, bekövesedett, bebarnult vénájú betegeknek szúrják át egy másik vénába az infúziót. Ahhoz nem kell orvosi engedély.
A sugárnál tényleg flottul megy a dolog, csak akkor csúszik el az idő, ha beesnek Budakesziről a tüdősök és azok bekerülnek az időpontosok közé, vagy ha gyereket kell sugarazni.
Én a 26-os voltam, sitty-sutty ment az egész.
A probléma a kemónál van (nem orvosi, hanem szervezettségi okok miatt - szerintem).
Aki kemóra megy, az általában aznap megy vérvételre (friss eredmény kell) is (ahol szintén a liftig szokott reggelente állni a sor, de az viszonylag gyorsan megy, ne számítsuk bele a sorbaállásokba).
Minthogy "sürgős" jelzésű a kérelem, tényleg hamar meg is csinálják - mire sorra kerül (első sorban állás) a regisztráción, addigra a gépben ott is van az eredmény.
Ezt az eredményt ellenőrzi az orvos (megint csak sorban állás után, a második) és írja ki a kemó adagot, amit ismét a regisztráción (ismét sorban állás, a harmadik) nyomtatnak ki és ezzel lehet menni a kemózásra, ami meg már újból rendben megy és az ott töltött idő hossza csak az infúzió(k) lecsorgási sebességétől függ.
Ha a protokoll előírása szerint egy napra esik a sugár és a kemó, akkor azért ugyancsak ügyesen kell cikázni (és ilyenkor borul fel jobban a rend).
Persze, nem vitatom. Biztosan időben is más a tapasztalatom, bár gondolom 2016-ban sem volt kevesebb rákbeteg. Az OOI-ban a PRIMUS 2, 2-es épület alagsorában tettem tiszteletem 7:50-kor. Tiszta, világos, kulturált váró ,sok virág, vizesblokk, szék és TV. Na, azt utáltam, mert az M1 szórta Orbán hazugságokat..
Lehet Kasler jobb volt orvosigazgatónak, mint a bársonyszék?
Tényleg, csak azért írtam, hogy legyen ellen példa is, hogy esetleg helyeként az ember érezhesse, hogy meg akartak gyógyítani.
Ahogy lentebb is írtam, oszályonként változó. Lehet, a te általad bejárt osztály szuper, de amint nem csak én írtam, van bőven olyan osztály, ahol valóban az zajlik, amit ott láttunk.
De a Bajcsy onkológián is ez zajlik, tömött folyosó, órákon át tartó várakozással.
Maximálisan egyetértek. E kommunikációs lármához nem szóltam hozzá, egyrészt kemós tapasztalatom nincs, de mint 60 G sugaras naponta láttam a folyamatot. Nekem soha semmilyen gondom nem volt, időre hívtak, 10 - 15 perc várakozás után teljesítették. Én voltam minden nap a 8. sugaras, 10 órakor már otthon voltam.
Ebben a témában - szerintem - az a legnagyobb gond, hogy a médiumokban hülyeségeket terjesztenek, mivel az újságíróknak miminális ismeretük sincs az OOI-ban folyó kemoterápiás kezelések gyakorlatáról. Az összes információjukat az elégedetlen betegektől szerzik, de - úgy tűnik-, hogy még azokat is elferdítik. :(
A lelet, az ambuláns lap, stb. a betegé, tehát oda kell neki adni, ha másért nem, akkor azért, hogy egy másik intézményben is oda tudja adni az orvosnak. Az EESzT nem úgy működik, ahogy megálmodták. Az én háziorvosom pl. nem volt hajlandó megnézni a aznap délelőtti laborleletemet.
A betegek szempontjából több adminisztrátor felvétele csak a reggeli sorbanállást rövidítené meg, az orvosokra azután is várni kellene, és az épület sem lenne alkalmasabb ilyen betegforgalom fogadására.
Én sem értem miért kell mindent kinyomtatni? Az EESzT éppen arra hivatott többek között, hogy ott van elvileg minden beteg kórtörténete, a protokoll, kiírt, kiváltott és még kiváltható gyógyszer, stb. Ez 2018. szemtember óta kötelező.
Az igaz, az előtti történet többnyire nincs bepakolva az adattárba, de amikor az asszisztens kinyomotatja, annyi erővel feltehetné a tárba, nem kellene papír, a dokinál is ott van EESzT belépés, csak el kell olvasni.
Úgy tűnik, a kötelező nem mindenkinek kötelező, pedig rengeteg időt megtakaríthatnának.
Az OOI 8/A épületében működött a III. kemoterápiás ambulancia. Az osztályvezető főorvosnak volt egy külön bejáratú adminisztrátora. A kezelésre érkezve, a betegnek be kellett adnia az adminisztrátorhoz a kezelés lapját, aki regisztrálta a beteget a számítógépes rendszerben és kinyomtatta a korább leleteket (pl. vérkép a kezeléshez). Az orvos távollétében a C belosztály orvosai látták el ennek az ambulanciának a betegeit.
Kásler távozása után, ezt az ambulanciát a 8-as épületben lévő B belosztályhoz csatolták. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy ha nem volt orvos, akkor az adminisztrátor mondta meg hogy melyeik orvoshoz kell átmenni a 8-as épületbe a kezelés kiírásához. A gondok akkor kezdődtek, amikor a hajdani III. ambulancia főorvosa és az adminisztrátor gyakorlatilag egyidejűleg kilépett. Ekkor nekünk is a 8-as épületben lévő B belosztály adminisztrátoránál kellett bejelentkezni. Amikor még én is oda jártam, akkor nem volt olyan rossz a helyzet, mert a liftből kilépve azonnal mindtegy 15 méteres sor végéhez tudtunk csatlakozni. A korábbi, 1-2 percet igénybe vevő várakozás helyett, most már kb. akár egy óráig is sorban áltunk, mire bejutottunk az adminisztrátorhoz, aki - ha szerencsénk volt - azonnal meg tudta mondani, hogy melyik orvoshoz menjünk. Amikor szétosztottak bennünket a B bel orvosai között, nekem szerencsém volt, mert a nagy tömeg miatt engem átirányítottak a C belre. Azóta is ott vagyok.
A cikkben említett hosszú várakozást az okozza, hogy ezen az osztályon egy adminisztrátorhoz több orvos is tartozik, ezért a bejelentkezés is tovább tart, mert a betegnek a regisztráció után meg kell várnia a leletek kinyomtatását is.
Mivel orvosból is kevés van, az ő ajtajaik előtt is sokat kell várni. A figyelmesebb orvosok nem feltétlenül sorszám szerint hívják be a betegeket, hanem a kezelés időtartamát veszik figyelembe és a több órás kezelére várókat veszi előre.
de most a fideszTV2 sikeresen leforgatott egy videót, a 7-kor nyitó osztályon 6:37kor csak egy beteg volt, az is elégedett volt. Nincs itt kérem semmi látnivaló!
Szia! A mi kislányunk 16 hónapos..sajnos ezzel a gonddal küzdünk mi is mindenképp:-( Férjem 2013 óta rákbeteg 2015 -ben áttétes lett ...és sajnos most megint kiújúlt neki..Jelenleg nekem is nagyon nehéz..az agresszivitás is társult a betegségéhez :-( .
A kislányunk is sokadik lombik kezelésre sikerült és most,hogy megszületett nagy örömünkre..:-) de sajnos a párom. segiteni nem tud..egyedül kell nekem is megoldanom mindent. A kislányunk még nem érte,hogy apa pl.miért nem veszi fel az ölébe,miért nincs tūrelme játszani vele stb.A férjem 5 évig rendkivül jól kezelte a betegsége lelki részét...de most,hogy ismét 3-szor is kiújúlt.. igy esélytelennek érzi már a küzdelmet...érzem ,hogy kezdi feladni..Mi mellette állunk ,mindenbe támogatjuk..akkor is ,amikor a ránk irányuló sértő szavai miatt a szivem szakad meg! ;-(
Sajnos ami egy daganatos beteg lelkében végbemegy, azt nehéz megjósolni és nehéz rá felkészülni, megérteni pedig végképp nem lehet. Sokan ilyenkor épp azért lesznek mufurcabbak, mert úgy érzik, ettől könnyebb lesz a vége, ha már most kicsit "távolabb tolja" a szeretteit. Ami ilyenkor sokat segíthet, az egy onkopszichológus, nemcsak a betegnek (mert gondolom erre aztán végképp nem tudod rávenni) de a hozzátartozóknak is. Több helyen is van Bp-n (és egy két vidéki városban is), a TB támogatja.
Hmm és ezek csak apró dolgok amik itt folynak! Nézem hogy beteg! Még próbálok nem mindenért hápogni! Sőt szerintem azért fáj a Gyomrom mert sok mindent nyelvek be, és nem szólok! Én nem értem ezt már csak azért se mert nekem csak apukám hunyt el, de ő nem betegség által! Anyum még van! Nagy nénéim meg ugye ott látogatni se tudtam mert kint élt Angliában temetni lett haza hozva! A többiek mikor elhunytak még gyerek voltam! Ezért nem tudom kezelni a helyzetet úgy ahogy kéne!
Az apja mindig azt a q..... A M1. Adót nézi reggelente! Még nap közben is át kapcsol! Mert ő ezt akarja nézni! Mi meg itt ülünk mellette így hát.........! De van olyan hogy a kislány ki se jön hozzá tvni bent a saját szobájába inkább nyomja azt az átkozott telefont, vagy tabletett és nekem mutatja hogy milyen videókat néz!! A szívem le szakad olyankor! Ahol 5-6 fős család a kertben!! (nem strandon) a kertben szórakoznak! Igen ilyeneket játszok vele én! Inkább ilyeneket mint telefon és társai! Jó most sokszor játszok vele olyat ami le van töltve! Pix Words. Most 5 Ben. 9 oklevelet kapott. A politikától.... A háta közepére nem kívánja!
Csok.= 1 gyerek. =lakás
2 gyerek a bútor.
3.gyerek az autó,! És hol a szerelem gyerek?
Migránsok? Felét sajnálja! De azt mondja hogy innen a magyar is menekül, mért maradna itt? Ide jó a sok KÍNAI. ÁÁÁ KI VAN TŐLÜK! NEM TUDOM MI BAJA VAN VELÜK DE NEM BÍRJA ŐKET! BOSZANTJA OT A SOK KÍNAI ÜZLET IS!
A toxikus ember betegen is toxikus. Az, hogy halálos beteg, nem mentség arra, hogy mérgezi a légkört és alázza a családját, csak mert úgy tartja kedve.
Tud a kicsikém mindent! 11 éves! Csak ugye szeretne az apjával ország várost, vagy színre szint játszani! De még azt se játszik vele! Akkor hogy is csináljuk? Mi 2en meg próbálunk mindent tőlunk telhetőt meg tenni, de valahogy valami nem jó! Nem elég! Mit csináljunk? Hogy csináljuk? A 11 éves gyerekem kívülről fújja a politikát! Az állam adósságot! A csok hitelt! A migránsokat! M1. Tv műsor!
Jajj téged a Jó Isten küldött most hozzám! A párom ül egész nap a tv előtt! Moziba? Ő? Sajnos nem! Jó most szombaton kb 3 órát ki mozdultunk sétáltunk a lánc hídon! De az utcán neki állt veszekedni velem hogy mért hozom ki a levegőre! NEM NINCS AKI SEGÍTSEN! MERT Ő AMÚGY IS 1 NEHÉZ TÍPUSÚ EMBER! SENKI NEM JÖN HOZZÁ! CSAK MI VAGYUNK NEKI! DE Ő AZT AKARJA HOGY BENT Legyünk a házban, még a kertbe se jön ki! Minden ami ffi munka meg csinálom utána meg azon veszekszik velem hogy nekem is az van már a lábam között! Nem értem! Ha meg csinálom az a baj, ha nem akkor meg az hogy nem nézem hogy 1 halálos beteg! Mindenki aki HOZZÁM JÖN ÉS A KISLÁNYHOZ Mondják neki hogy mennyen ő is hozzájuk, hogy ki kapcsoljon, mert mi lesz akkor mikor már majd nem teheti meg! Akkor meg bánni fogja! Most ezek után mit is tehet az ember? Engem nem érdekel mi van velem, jöjjön bár mi! Csak a gyerekemet ne lássam se szenvedni, se sírni! Mert néha....... És jöhetnek most a mínuszok teszek rá! De HIÁBA AZ APJA AKKOR IS MEG VÉDEM, MÉG ÍGY HOGY beteg, szembe megyek vele, hogy most már elég.
Nem is tudom, mit írjak erre. Most eszembe jutott, hogy mikor 12-13 éves voltam, apám mennyire nyügös-idegbajos volt, miközben otthon feküdt betegen (még az is lehet, ezért mozdultam most a témára). Neki a lábát műtötték (hú de régen volt), mankói voltak, hát volt, hogy hozzám vágta :-( Kamasz voltam, lázadó, bármivel fel tudtam idegesíteni. Sérültem? Igen :-( Neki valami csont-izé rákja volt, 2 évig betegeskedett, és 13 voltam, mikor meghalt :-(
Szóval végülis megértem, hogy ha ilyen bizonytalan a légkör nálatok is, akkor ki kell mozdulnod a gyerekkel.
Ha így van, esetleg elvihetnéd a párodat is moziba :) hogy együtt legyetek, hm?
Most akkor ki ül a tv előtt? A párod? Ismerőseid szerint az azt jelenti, hogy nem tudja, hogy halálos beteg? Na, ezt nem is értem. Valami zavart érzek az erőben :)
A gyerekedet én is sajnálom, de most nem teheted, hogy egyikükre jobban figyelsz, mint a másikukra. Próbáljatok együtt lenni mindhárman, talán az a legjobb. A közös élmények (pl. tévézés, mozi, bármi, amit mindenki szeret) sokat jelentenek majd utólag.
De hogy bántottál meg! Köszönöm hogy írtál! Én mozizok a párommal itthon de a gyerekkel most a párom nagyon labilis! Egyszer kedves vele, de nagyon sokszor goromba és sokat veszekedik de ok nélkül! Mondhatni a párom keveri a szezont a fazonnal! .. Ezért viszem ki a levegőre gyerekek közé!? Érted? Ki szabaduljon ebből a lég körből, de igazán nem tud!
Szia persze első perctől tudja. Ott van velünk a kemokon is. Az a legfurcsább az egészben! Hogy bár kivel beszéltem ez ügyben mindenki azt mondta! Ha ő tudná hogy halálos beteg, nem a tv előtt ülne egész nap! Ha nem azt a bizonyos időt értékesen tőltené a szerteivel! Jó ezt arra értik hogy az én párom vásárolni jön velem néhA! Szóval nem vagyunk még ágyhoz kötve! Hála az égnek amúgy nem is látszik rajta SEMMI! JÓ FÁRADÉKONYAB! DE SAJNOS IGAZÁN KI PIHENI magát MOSTANSÁG NEM TUDJA! Nem erőltettek semmit! De sajnálom a gyerekemet is!
Azt mondta a doktornők. Hogy 5 év az átlag egy tüdő rákosnak. (ha műthető!) de sajnos mi nem vagyunk azok! Így ki tudja!
Egy 12 éves gyerekkel már bőven meg lehet beszélni a helyzetet. A másik részét viszont nem is értem. Ha az időhúzásra játszanak, akkor elég rossz állapotban lehet, és nyilván nem érti, miért hagyod egyedül
én amikor ilyen állapotban volt a párom, a boltba alig bírtam elmenni, mert azon járt az eszem, mire megyek haza.
A gyerek tudja, hogy mi van a pároddal? Szerintem alap, hogy nem szabad hazudni a gyereknek. Úgyis érzi, hogy mi van. Akárhogy csinálod, nem fogja megúszni, sérülni fog, ahogy te is. Ez van. Mindenki sérül, akinek valakije meghal :-(
S még valami: nem lehet, hogy kivételesen otthon moziztok? S nem lehet, hogy a párod fél egyedül otthon maradni? Már, ha így van, hogy egyedül van, amíg ti moziban vagytok (ezt nem tudom). Az én gyerekem félt, utolsó hetekben a szobájából az ágyát is felhoztuk, hogy mellettünk aludjon, közel legyen, minden mozdulatát halljuk.
Van e itt olyan beteg, akinek még otthon kicsi gyereke van? Igen arról szeretném megkérdezni hogy, hogy kezelik ők otthon ezt a sajnálatos helyzetet úgy hogy a gyerek ne sérüljön? Sajnos nálunk a gyerek issza a levét a dolgoknak! Értem ez alatt azt hogy ügye nyári szünet van. De a párom nem enged minket szinte sehova, mert ő halálos beteg nem lehet őt sokáig egyedül hagyni! Ezt ő jelenti ki hangosan! Ha el megyünk 1 moziba film előtt, és után is hív hogy na mi van mikor lesz vége, mikor megyünk és stb stb....... A kislányom kitűnő tanuló de most félek attól hogy, hogy fogja tudni a figyelmét a tanulásra fordítani. Most megyünk 6.osztályba.Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, mert a páromat is meg értem, mert meg mondták nekünk hogy csak időt húznak. De hát a gyerekem is szenved.
Mit tegyek? Légyszíves aki tudja, érti miről írok vagy már túl vannak ezen segítsen. Köszönöm
Bocs, kicsit túl toltam gondolataim. Tehát most megy a kemó és menni fog a sugár. Ha, jól bírja a kemót, az csak öröm, közben nem szoktak különösebben vizsgálni.Igaz, közvetlen tapasztalatom kemóval nincs, nem kaptam, viszonylag kicsi volt a rákos terület, nem kellett zsugorítani, azonnal vágtak, csontoztak, jó sok cuccot kidobáltak.
Örülök, hogy férje "bírja" a sugarat. Lényeg, hogy most kerülje a Napot, UV sugárzást, vigyázzon a bőrére, használjon valamilyen jó hámosító krémet. Én a csecsemő popsikenőcsöt is használtam, nem gyárit, hanem a patikában kutyulták.
Sugár idején nincs különösebb vizsgálat, de hetente meglátogattam a radiológusom, kontrollként.vért vettek, de semmi különös nem történt. Majd a sugár terápia befejezése után valószínüleg csinálnak valamilyen képalkotó vizsgálatot., annak eredménye dönti el, hogy lesz esetleg onkoteam ismét. Nekem nem kellett, a műtét és sugár megette hatását, azóta is negatív eredményeket produkálok. Hasonlókat kívánom férjednek.
Hála az égnek, a párom nagyon jól bírja!
Egy valamit nem értek!
Itt olvasgatok azért majdnem minden este, és olvasom hogy ki mien vizsgálatokra megy, milyen konzilium vár rá és stb stb! Mi ehhez képest el megyünk most 29én sugár tervezésre utána 08.06 tól meg jön a sugár kezelés! De ezen kívül semmi más! Miért lehet ez? Jó most szabin volt a doki nőnek nem tudtam még kérdezni tőle! De most 23.án vérvétel és remélem mi nekünk is lesznek vizsgálatok! A Canabid olajról annyit hogy a párom azt mondja hogy semmi különöst nem érez, se jót se rosszat. Nem tudom így mire írjak az orvosnak véleményt az olajról!
Jövök be számolok a vérvétel eredményről! Másról nem tudok egyenlőre.
Ne strapáld magad! Ez a fél mondat elég jól megvilágítja az elmeállapotát.
"Vannak bizony, akiken átsiklik a figyelmem, meg vannak, akiknek a hülyeségeit már nem akarom olvasni, mert semmi értelmeset nem lehet kibogozni belőle, ..."
A kis mazohista. Nem akarja olvasni mások hülyeségeit, de olvassa. Nagyjából a tudathasadás felé vezető út felénél lehet, vagy talán már azon is túl van. :D
Ez egy második nick, az eredetivel nem akartam írni, mert azt megtartom semlegesnek. Amivel pl. társalogsz velem :-) Nincsen sztem jelentősége, de hosszabb ideje vagyok itt, mint te.
Azért nem értem! Ha, nem tetszik a társaság és Te szimpátia alapon minősítesz- enyhén fogalmazva -, a betegket, nagyon rossz helyen vagy. Viszont, mivel új nick névvel bejelentkeztél, érzékelhető a perverzitás.
Észbontó, nem cserélsz vélemény, belebújsz a feneketlen névtelenségbe. Nagyon egyenes ember lehetsz!
Nem szoktam itt tíltani senkit, Te vagy az első, így nálam radiron vagy.
Téves. Leszarom a sárkányfüveseket. Csupán szimpátia alapján dobom a pontokat. Több nálam a minusz, mint a plussz. Vannak bizony, akiken átsiklik a figyelmem, meg vannak, akiknek a hülyeségeit már nem akarom olvasni, mert semmi értelmeset nem lehet kibogozni belőle, pedig amúgy szeretetreméltó valaki az az akárki. Meg vannak az idegesító mindent jobban tudó wichtigtuerek, akik meg azért bosszantanak, mert azt hiszik, hogy mindenkinél mindent jobban tudnak.
Akiket csíptem, sajnos már javarészt nincsenek velünk.
Na, eleget írtak. Taka van.....Persze nem nekem, hanem annak, akinek nem tetszik.
Pontosan. Boszorka és Yaminka néha írnak is. Yaminka azóta ha jól tudom, kétszeres anyuka :)) Asszem, az ő idejükből jött még a "hajrá Kovács néni" mondás.
Nem feltétlenül ok nélkül minuszolnak, nekik ez nagy valószínűséggel orgazmust okoz. Ha csak ettől élveznek el, akkor ez nagyon jó dolog, mert legalább nem szaporodnak.
Bizonyítékom nincs, de érzésem szerint a minuszolók nagy valószínűséggel valamilyen módon kapcsolódnak a sárkányfüvekhez, ugyanis többnyire azok kapják a mínuszokat, akik nem nagyon kedvelik a sárkányfű-árusokat. :D
Hát igen, Látens... Ezzel csak az a probléma, hogy nem a minuszolókkal, hanem velünk cseszel ki. Velünk, akiket érdekel a történeted, velünk, akik szurkolunk neked.
Látens, Látens....nehogy már pár szaros mínuszért hagyd itt ezt a jó kis csapatot....Sokan szorítunk neked.
Sok éve, kedvesem elvesztése után akadtam erre a topikra, aztán Dűzni miatt naponta jöttem olvasni. Majd Alíz, Fenyvesik, Etiék, Monyó, g40+, Gerisoft, Japipapi, Spanci....meg persze Te! Mintha mindenkit személyesen ismertem volna. Együtt nevettem és sírtam mindenkivel. Nekem ez a csoport lett a "családom". Ne hagyj itt most te is....
Látens, te vagy az egyik pozitív példakép, nagyon sok erőt adsz másoknak, szerves része vagy a csoportnak, ne foglalkozz hülyékkel, unatkozó idiótákkal.
Majd őket meg mínuszolja a karma.
Úgyhogy gyere rendszeresen a legfrissebb hírekkel, szinte csak miattad és Gerisoft miatt járok a fórumra. Persze a többieknek is szorítok, de Ti vagytok a legrégebbi "ismerőseim".
Fenyvesik ill. Fertőtlenítő barátja voltam és amióta elment is visszajárok ide olvasni, mert érdekel a sorsotok és megkedveltelek titeket így ismeretlenül is. Kérlek Látens, ne foglalkozz ezekkel a senkiházi majmokkal. Észre se vedd a minuszokat. Sokan drukkolnak neked és nagyon rossz érzés lenne, ha nem olvashatnánk rólad többet!!
Nagyon várom továbbra is a beszámolót rólad és ezerrel drukkolok!!!
Kár, kár..... Gondold meg magad. Nem is tudom mit kreténkednek itt, aki nem tetszik azon átgörgetem magam. A minuszokat soha nem néztem, sokáig nem is tudtam, hogy van, na azt kell igazán lesz..ni!
Jó, hogy írtál _chillout_ :-) Ennek a topicnak a "lakói" éppen csak a FBI-al nem köröztettek. :D (Kb. januártól olvasom vissza ezt a topicot. Egyébként az Agydaganat-ról lehetek "ismerős" neked úgy 2010 tájáról, mostanában más néven írok, mert "elvesztettem" a régi hozzáférésemet. 2010-ben "csajnaja" nicknéven fórumoztam) A legjobbakat kívánom neked! <3
Elüldözni meg azt kéne, na nem az országból, de a székéből mindenképp, akinek EÜ-miniszter létére ez az Ún. "Magyarságkutató Intézet" a liblingje. És vihetné a főnökét is, a stadion- és kisvasút-buzi Putyin és Erdogan-rajongó pukhas törpét.
Japi: USA? Ezt jól kikövetkeztetted, de nem tanált...
Negyedévente 2-3 hét halidéj Balin? Tőlem! De akkor legyen rendes helyettesítés, és ne riadt szemű szakreferensek meg mittudomén kik nézzenek ki tanácstalanul a fejükből.
Esti magánpraxis? Felőlem! Sok pénznél jobb a több, főleg, ha az állami infrastruktúra "kerül felhasználásra". De akkor ne menjen a másnapi rendes rendelés kárára, hogy kimerülten esik be a doki, 1 órát késve, a betegek meg egymás elől szívják el a maradék O2-t egymás lábán állva. Aztán meg délben tipli, mert vizsgáztatni kell. Valakinek azt is kell, de egy gyógyító orvos nekem 9-től 5-ig gyógyítson inkább.
Ez egy kompromisszum így. Az alternatíva az, hogy a kormány 2-szintű eü-t hoz létre, egyet a "köznépnek", egy fizetőset meg az elitnek - a csírái már megvannak. Akkor lesz majd itt USA!
Amit elfelejtettem leírni, az az, hogy a műtét után gyakran nagyon erős fájdalom szokott néha lenni. Ez olyan érzés volt, mintha kést szúrtak volna belém. De csak egy pillanatig tartott a fájdalom. Volt belőle kellemetlenségem, mert az utcán odakaptam és még hangot is szoktam adni ilyenkor. Volt, hogy azt hitték a szívemmel van baj, mert oda is kaptam. Ez is idegi fájdalom lehetett. Most már negyed éve nem volt ilyen, talán többé nem is lesz.
Nálam a fájdalom soha nem kapcsolódott köhögéshez.
Nekem is fáj hol erősebben, hol gyengébben. Olyan érzésem van, hogy az időjárástól is függ. Szerintem, nekem valamilyen idegpálya sérülhetett. Nekem sem a seb fáj, hanem attól 10 cm-re. Meg úgy érzem, mintha szoptatni tudnék (hímnemű vagyok) és úgy látom, mintha nőtt is volna a mellem. ezt meg a gyógyszerekben lévő női hormonoknak tulajdonítom.
A műtét után le szokták engedni a levegőt a mellkasomból, es egyszer ideget érek, majdnem odaszartam a fájdalomtól. Éreztem végig a fájdalom útját, ahogy a fájdalom megy fel az agyamig.
Én nem nagyon köhögök, azt is inkább "üresjáratban", ritkán sikerül valamit felköhögnöm, pedig úgy érzem lenne mit. Ezt érdekesen adom elő, furcsa hangon, mert arra törekszem, hogy valamit fel tudjak köhögni. Még 3 sarokkal arrébb is hátra néznek.
Én nagyon sokat dohányoztam, mindig is köhögtem.
Nagyon gyakran hangok jönnek fel a torkomból, mintha folyadék "kavitálna" a torkomban. Ezt más is hallja, nem csak én. Ez a folyadékáramlásszerű hang , már az első bornchoszkópia után kezdődött, jóval (hónapokkal) a műtét előtt. Mindig olyan érzésem volt, hogy vér áramlik ide-oda a torkomban, de én csak egyszer köhögtem fel vért, akkor sült ki, hogy rákos vagyok.
Kétféle embert kéne elűzni az országból, hogy elkezdhessék rendbehozni az egészségügyet: a pénzéhes orvost és a havi párezer forint járulékért luxusellátást követelő beteget.
Viszont abba belekötni, hogy hol nyaral az orvos, főleg hogy miért nem jó neki Horvátország, ez már a kisember pitiáner irigysége.
Szóval, hogyan is mondjam hogy ne sértsen. Én nem ismerek minden ongológust, de akit ismerek, maximálan kiállok érte és nem hagyom, hogy sértegesd!
Az orvoslás is egy hivatás, akár vájár, buszsofőr esetleg pilóta, akármi. A kőműves is életét tette fel, ha r@szmunkát végez, ráds házad.
Minden dolgozó embernek jár a pihenés, mindegy, hogy hol tőlti.
Igen, az és orvosom is elmegy szabadságra családjával, ráadásul többnyire külföldre. És tudod miért? Hogy nyugodtan pihenjen, telefonon nem lehet haza rendelni! Legalább 2-3 hétre ismét fel tud tőlteni.
Ők sem 8 órát dolgoznak! A klinikán műt, viszi az ambulanciát, egyetemen oktat, vizsgáztat + este megy a magán praxis!
Rengeteg embert kezel, de a szakmájából adódóan, nem mindig sikeres! Van halál is. Naponta! Te, hogyan tudnál feldolgozni? Ők nem kapcsolhatnak ki soha?
Nem szabad ennyire általánosítani. Biztos vannak olyan dokik, hogy vizsgáikon átbuktácsoltak, fehérköpenyes sintérek lettek.
Hiszem, a többsége orvos, nagybetűvel, segít, életet ment. Most (30 éve) romlik az eü., de én a romlást politikai hozzáállásnak tudom be, viszont itt ne legyen ez témánk.
Az orvos, az egy különleges hivatás. Emberéletek múlnak rajta. Arra tette fel az életét, hogy betegségek ellen küzd, ott állva a frontvonalban. Így amikor azt hallom, hogy egy onkológus lelép 3 hétre - többre? - Balira, bennem azért fogalmazódnak meg kételyek. Nem a pihenőidőt vitatom el tőlük, hanem az ilyen kivagyi státusz rongyrázást. A betegség meg közben szépen araszol előre. Mert a Balaton derogál, meg Horvátország is, vagy ha nem, akkor is eltűnik 3 hetekre, "ti meg közbe' nyomassátok nekik a protokollt". Látom őket suvot suvra cserélni, egyik villából a másikba költözni, délután már mind a teniszpályán bazdmegel egy elrontott tenyeres után, meg a jacuzziban van, mert Dr. Bubó csak 8-tól 11-ig hajlandó rendelni, onnan is késik 15 percet legalább, a beteg meg ott őrlődik egész nap. Aztán ha sehogy se elég semmi, lépnek lefelé Svédbe.
De:
Itt legalább van mindenkire kiterjedő ingyenes eü (ld. USA),
Tisztelet a kivételnek,
Akinek nem inge, ne vegye magára.
szóval igyexem nem neg. lenni, de néhe qrva nehéz, ha az ember nem vaknak születik, vagy túl sokat bambulja a Kisvárosi (német) doktort a tévében, aki mindig ott van a betegei mellett, még ha nem is akarják.
Értem, és sajnálom (és nagyjából átéltem) amin átmentél, de nem ennyire fekete/fehér a dolog.
Én azt látom, egy szinten túl elindul a saját seggük védése, nehogy náluk haljon meg a beteg. Velünk is szórakoztak, 109-110 Na szinttel nem akarták hazaengedni, egy rohadt branül csere miatt vitték be a mentők, mert nem tudták megszúrni sehogy, ki volt száradva, és beszartak, hogy bekómál. papíron már magánál se lehetett volna.
Nekem megmondta az ápoló, meg a doki is, hogy pár napja van, és hogy csodálják amit teszek, de hagyjam abba, mert ezzel csak meghosszabbítom a szenvedését. Erre mondtam, semmi gond, adjanak egy amuplla morfiumot, megoldom. De hát azt nem lehet. Erre mondtam, hogy azt meg nem gondolja komolyan, hogy akkor ott üldögélek a szobában és végignézem tétlenül? Akkor igenis küzdeni fogok.
Senki nem merte vállalni a felelősséget semmiért, mert féltik az állásuk, a jövőjük.
Mind megvolt, a félrebeszélés, amikor felébredtem, azt néztem, szuszog-e még, stb. Konkrétan senki nem tudja, mitől lett jobban (ok, én tudni vélem), de kb ugyanígy nem lehettek biztosak nálad sem semmiben. Hidd el, ugyanez az ápoló/doki ugyanazt mondta volna neked, ha jobban lesz: én láttam rajta, hogy erős, és felépül. Neki könnyebb utólag valami okosságot mondani. A helyzetnek megfelelő okosság meg könnyű mindig.
Tudod, hányszor nézett ránk kidülledt szemekkel egy-egy orvos? Én nem vagyok a csendben maradós fajta, meg a lerázható fajta, és ezért elröppentek ilyen párbeszédek:
(a sok hányástól elkezdett véreset hányni)
- Uram, nem engedhetem haza a feleségét így a csapolás után, mert ez gyomorvérzés is lehet, és az potenciálisan életveszélyes állapot!
- Ne mondja, most akkor meghalhat?
- ööö, igen, de miért mondja ezt?
- Mert jelenleg potenciálisan nem halálos beteg?
- öööö, megnézzük gyorsan egy orrszondával, biztos csak pár hajszálér a sok hányástól, és utána mehetnek is.
Vagy
- Nem mehet haza, hiszen ilyen Na szinttel azonnal infúzióra kell kötni!
- Tudom, van otthon 15 palack sóoldat, meg van 4 ampulla 1g Na meg Mg, betolom neki
- De nem lehet, ha ilyen szinttel hazaengedem, bekómál, meghal
- Értem, tehát ha ad neki egy infúziót, eltűnik a daganat, és nem hal meg?
- ööö, itt írja alá...
Vagy
- Nem lehet 4 naponta megszúrni a hasát, értse meg, még elkap valami fertőzést és meghal
- Ahha, tehát akkor eltűnik a hasvíz magától?
- Nem, az nem szívódik fel, azt le kell ereszteni
- Bingó, ezért vagyunk itt, tetszik látni, ikerterhesnek nincs ilyen hasa, na ezt kell lecsapolni
- De hát elfertőződhet, meg úgyis visszatermelődik
- Tudom, 4 napja csapoltak le 11 litert, mondja, mikor csapolják már le?
- De hát fertőzésbe bele is halhat!
- Mondana valami újat is? Vagy hol írjam alá???
Kb annyira tudják, hogy "biztosan meg fog halni", amikor már 10 perce halott. Egyébként nem lenne olyan, aki 10 év után felkel a kómából, vagy aki saját lábán megy be egy késsel a hátában a kórházba.
És sajnos, ha hívtatok volna orvost azon az utolsó estén, akkor nekiálltak volna tornázni rajta, mert különben mi fog történni ha nem. Holott tudják, mit kellene tenni akkor, amikor már ilyen jelek vannak. Ezt soha nem fogja egy orvos se neked bevallani, mert jön a hülye esküjével (ami nem igaz), és fél, hogy majd börtönbe kerül.
Sajnálom, hogy rosszak a tapasztalaid. Talán itt sokan a rohadt rák kapcsán, többnyire tisztában vagyunk a lehetőséggel, talán könnyebb tudomásul venni. Annak idején (3 éve) rákérdeztem konkrétan, hogy várhatóan mi a kilátásaim. Mit nem mondjak, kemény volt. Nem kerteltek. Azután túltettem magam, javaslataikat maximálan betartottam és ma is, próbáltam egészségesnek érezni magam, volt egy csomó önszugesszió, talán egoizmus is. Mindig eszembe jut, néhai fenyvesic nick topictársunk, Ő is kinevette rákját, sokat informálódott, Ő volt a mi "házi dokink". Aztán hirtelen hagyott itt minket.
Hidd el, én is fel vagyok készülve, de napjaim viszonylag tervszerüek, vannak céljaim még akkor is, ha esetleg nem tudom majd befejezni. Sz@rni rá rákomra, akkor is úgy akarok élni, mint ha nem lenne semmi bajom.
Néha fel szoktam hívni a háziorvosom, csak azért, hogy még élek, a recepteket pedig 3 hónapra megírja a nővér. Hát mit zargassam Őket?
Nem mondom, azért sokszor mostanában sz@rul érzem magam, de a vénség piszkosul érzi e degenerált időjárást is. Legalább is ráfogom. 😂
Igyekszem nem csak a rosszat látni és megoldást találni.
Lassan 30 éve egyedül élek, mégsem vagyok magányos.😂
Mi azt tapasztaltuk, hogy a kezelőorvosok soha nem mondták meg egyenesen, hogy mi a valós helyzet, a beteg meg reménykedik, mi mást tehet. Ők tudják, hogy hasztalan minden, de még kapcsolódó vizsgálatokra küldtek, ami már teljesen felesleges tortúra volt, lévén 2 órás autóútra lakunk vidéken, és bárhová elinduláshoz egy tucat gyógyszert kellett bevenni, meg oxigén palackot betenni az autóba, a légszomj miatt. Felmegyünk időpontra és erre kiderül, hogy a prof nincs bent, aztán legközelebb már a vérkép nem tette lehetővé a mintavételt a nyirokcsomóból, ami valami engedélyzetetéshez kellett volna, de akkor már ők 100% biztosan tudták, hogy ezt nem fogja megérni, szóval egyszerűbb lett volna egyenesen megmondani, mint felcitálni a beteget feleslegesen. Vagy a hospice ápolónő az utolsó napokban, adta az infúziót, közben megjegyezte, hogy mintha jobban lenne. Másnap meghalt, erre jött harmadnap az ápolónő a cuccaiért, és megjegyezte, hogy már napok óta látta, hogy haldoklik, és a háziorvossla meg is beszélték. Gondoltam magamba és akkor miért nem tudta egyikőtök sem megmondani? Később találtam meg a cikket, hogy daganatos betegeknél számos jele van, hogy pár napon belül meg fog halni. Ezek a tünetek közül több már hetek óta meg volt nála még se szólt senki, amikor pl. panaszolta, hogy nem tudja lecsukni a szemét, hogy be van feszülve a nyaka, stb. pedig ezek egyértelmű diagnosztikai jelek. Délután 3-kor mondta meg a szomszédos kórházban egy független külsős doki a vérkép és a diag alapján, hogy nem szabad bevinni a felborult ionháztartást helyre tenni, mert valószínű a mentőbe mozgatástól meghalna, így talán még van 1 napja. De nem volt, ahogy hazaértem már egyre roszabbul lett és estére meghalt a kezünket fogva keringés összeomlása miatt. "A kutatók nyolc egyszerűen megfigyelhető fizikai jelet azonosítottak, amelyek megléte erőteljesen jelzi, hogy a beteg három napon belül meg fog halni: nem reagáló pupillák, csökkent válasz verbális stimulusokra, csökkent válasz vizuális stimulusokra, képtelenség a szemhéj zárására, a nasolabiális redő (orr-ajak barázda) ernyedtsége (amitől az arc relaxáltnak tűnik), a nyak hiperextenziója, felső gasztrointesztinális vérzés, továbbá jellemző, hogy a hangszalagok morgó, hörgő hangot adnak ki."
De, ha maga az orvos, a konzilium véleménye szerint esélytelen a beteg, akkor a kezelő orvos mit tehet? A beteg meg élni akar, érthetően, gyógyitó tudása nincs, persze hogy nem tudja esetleg tudomásul venni, az orvost teszi felelőssé! Vagy ugyan tudomásul veszi, de nincs mód az eutanáziára itthon. Az orvos is ember, persze, hogy igyekszik részéről lezárni a fejezet, nála. Ők sem Istenek. Lehet, hogy rosszul látom, de eddigi életemben az orvosok csak segítettek, különösen, rákomnál. Nélkülük biztos nem élnék. Szerencsém volt? Vagy más volt mindig a hozzá állásom? Fene tudja, de nekem esetleg nem az orvosokkal, hanem az eü. kormányzattal van a bajom.
Én azt tapasztaltam, hogy megváltozik a hozzáállásuk ha reménytelennek ítélik a helyzetet. Igyekeznek lekoptatni, elküldenék a pacienst "erősödni" az elfekvőbe krónikus belgyógyászatira, a sok fertőző beteg közé. Lényeg, hogy ne náluk haljon meg, hanem máshol. Addig segítőkészek amíg hat a cucc, és még van elérhető alternatíva.
Az is olybá tűnik, hogy Te valószínű, igazán soha sem voltál igazán sz@rba, hogy a fránya "orvostársadalomra" szükséged lett volna. Azért elképesztő a beszólásod. Minden szakmában van trehány, ügyetlen, sőt buta, de általánosítani azért szintre vall. Nem kellene itt hangulatot gerjeszteni, még ha, szándékod esetleg csak meggondolatság.
Olybá tűnik, az orvostársadalom egy jelentős része egyébbel se foglalkozik, mint hogy mire cserélje le alig pár éves SUV-ját, és hová menjen nyaralni, negyedévente 2-3 hetekre.
A sört most helyettesíthető görögdinnyével, ha a cél vesemunka. Benyomsz egy 8 kílósat, indul a Niagara. 😂Én is iszom rendszeresen. Hülye helyzet volt, annak idején javasolták, mert hűsít, jó is és antioxidáns, viszont nyelvemmel sem tudtam "rágni". Nosza, a turmix "megrágta" nekem, szívószállal fölszívtam. Attól függetlenül megittam a napi 3-4 lityi vizet is. Kimosott rendesen.
A coderit lefojtja a köhögést, tehát megszünteti a köhögési ingert. Többször húzott már ki a szarból. Egy indiai utazás óta, ami komoly tüdőgyulával végződött, minden megfázásom hetekig tartó köhögéssel vonul le, ilyenkor éjszakánként csak a Coderit segít. A berodual hörgőkre való gyógyszer, a mostmár nagyfiam kapta még kiskorában, asztmára, ő inhalátorba való cseppek formájában kapta.
Úgy gondolom, hogy a néhány ezer nem látható hsz.-t a modik (helyesen) kigyomlálták, amit éppen hiányoztál, így járhatott. 😀 Jó így.
A Coderit N jó kis gyogyó lehet. Valamikor gyerekkoromban köhögés ellen Codeint adtak, mert a Fagifort nem tudtam meginni. (Később a Coca Colával is így jártam, ma is utálom.) Ezt egy kis lapos, sárga fémdobozba csomagolták. Magát a dobozt és hasonlókat (Azonhenum Coffeinum Citricum, Antineuralgica, stb.) gyűjtöttem.
Emlékszem egy Libexin nevű köhögés csillapítóra is, de ez közvetlenül a tüdőre, hörgőkre hat, neked viszont tényleg jobb lehet a Coderit N, az a rekeszizmod kíméli.
Várom a mai kemód történetét, ha erődben leszel majd.
Na ja, hát ez a sztori Anna Gabitól olyan volt, mint az újságokban levö reklám siker-történetek. Aki nem hiszi, járjon utána. Még hogy Németországban nem kemóznak? Aki nem rákos, azt tényleg nem. Remélem, leléptél, Anna Gabi, mert itt teljesen másról van szó!
Akkor hova lett az ominózus 65253 számú hsz.-ed? Ismétlem, bizonyíthatatlan kutyulékot ne ajánlj senkinek, itt! Zargadsz magán leveleddel is! Nem tudsz belenyugodni, hogy itt nincs semmiféle hókusz póknak helye? Hidd el, van nekünk bajunk éppen elég!
Meghogy Nemetorszagban nem kemoznak, nem sugaraznak. Neked teljesen elment az eszed. Egyebkent a termek feltalalojanak hol van a Nobel Dija mert en nem hallottam hogy emlitettek volna barhol!
Lehetséges, hogy a szorongás okozza, igy legyen és ne legyen más oka. Vannak napok, amikor minden rendben van ilyen téren, aztán megint kezdödik.Szerencsére nem én vezetek. Ha az ember nyakig ül egy problémában, akkor összejön minden egyéb is. Jelenleg azt kivánom, hogy anyámat még életben lássam. Utána meglesz a többi is, a szorongás még enyhe kifejezés! Majd beszámolok a történtekröl. Köszönöm a hozzászólást!
Én meg úgy gondolom, hogy első bejelentkezésed beetetést szolgált, látom a modi résen volt, Anna2009 nick lapátra került, most Anna Gabi lettél. Hány neved van még? Ne válaszolj!
Felhivtam az onkológust, de marad a július 22-i idöpont. Az én dokim még mindig szabadságon van, a helyettesitö doki meg túlterhelt. Hozzájön még, hogy sürgösen Magyarországra kell utaznom, anyám nagyon rosszul van.Azt hiszem, nem új senkinek, hogy nagyon rosszul viselem lelkileg az egészet, hirtelen minden feladat túl nehéznek tünik.
Július végén lesz onkológiai kontrollom és PET-CT. Sajnos már lassan két hónapja hasmenésem van, amit emlitettem a háziorvosnomnak, de szerinte ilyen gyorsan nem képzödhet valami a bélben (2017. dec. béltükrözés, tavaly vékonybél tükrözés és gyomortükrözés). Mégis nemcsak hogy nyugtalanit, hanem állandóan fáj a hasam. Fogalmam sincs, mit tegyek. Az NSE értékem nagyon felugrott....
Csuklásodra emlékem tőrt fel, bár gondolom nem analóg.
Pici lányom 1984-ben koraszülöttként, 7 hónapra, 2100 gr jött a világra. Akkor én pedig strokeval kűzdöttem. Falatkámnak hívtam, mert tényleg egy falat volt. Nagyon nagyon féltettem. Nagyon csuklós volt. Marci bácsi a doki, azt mondta, hogy csukláskor cseppentsünk pici szájába friss citrom levet. Szegénykém igen csak meglepődött, mindenféle fintorokat vágott, de abba maradt a csuklás!
Emlékszem gyerek koromban, - ha éppen csuklottunk -, Édesanyám váratlanul megijesztett valami módon. Akkor is megszünt.
Úgy tudom, a csuklást oxigénhiány okozza. Neked sajna tüdőd százas, ő lehet a ludas esetleg.
És egy kis hülyeségem a humor kedvéért: amikor köhögtem, javasolták haverok, hogy vegyek be egy kis hashajtót! Garantáltan csökken a köhögés!😂😂😂. (ha, nem akar az ember állandóan gatyát cserélni)
5 hét nagyon kevés egy ekkora műtét után. Nekem 5 hete volt dupla masztektómiám és még mindig kornyadozom. Alábecsüljük ezeket a műtéteket, a szervezetnek sokkal több időre van szüksége a gyógyuláshoz, szóval igen, simán szarakodhat a rekeszizmod 5 hét után. Lehet, hogy most tér magához. De, ahogy írod, reflux is lehet.
Szorítunk Látens, nem lesz vészes, anyukám is ezt kap, ő pl a Folfoxtól sokkal rosszabbul volt, mindenki máshogy viseli. Hány ciklust kapsz előreláthatólag?
A topicba való utolsó bejelentkezése óta egészségi állapota egyre csak romlott a beavatkozások ellenére. A rák a nyaki mirigyeket támadta meg, elzárva a nyelőcsövet, nehezítve az evést, ivást és légzést. A múlt hét szerda délutánján egy nyári zápor kíséretében végleg elszenderült. Egyik beszélgetésünk alkalmával arra kért, hogy adjam át nektek a következőket. Szeretettel ölel benneteket és mihamarabbi jobbulást kíván mindenkinek!
Utolsó útjára 2019. július elsején 11 órakor kísérjük a Kiskunlacházi temetőben. A család szívesen látja az elköszönő barátokat és ismerősöket.
Köszönöm a figyelmet, a továbbiakra minden jót kívánok!
Nyilván olyanra gondoltam, h esetleg forduljunk erre, vagy arra, kérjünk ilyen vagy olyan vizsgálatot, ha netán az orvos nem mondja. Mivel ti sajnos tapasztaltabbak vagytok ebben a témában..
Anyám párjánál pl azt mondta az egyik doki h miért olyan későn került ct-re. Mi meg csak lestúnk, h miért mondja ezt, mert amikor mondták h kell, akkor 1 hónapra rá kapott időpontot. Sógornőm (ápolónő) tudta elintézni, h nem kellett 1 hót várni, csak 3 napot.
Szóval ismétlem magam: nem diagnózist vártam, hanem ötletet, tanácsot, h merre menjünk még esetleg. De azóta ugye tudom, h nem volt köztetek olyan fórumozó, akinek hasonló, vagy ilyen volt a betegsége.
Igen, ez megvan. Minden hétvégén itthon vagyok. Csak elég nehéz mindenhol helyt állni.
Van egy 7 éves kislányom, akivel csak hétvégente találkozom (munkám miatt kellett egy időre Bp-re költöznöm, szerencsére már csak 1 hónapig tart). Van egy anyám, aki a párját 1 hónapja vesztette el, ő is a dög áldozata lett. Úgyhogy anyám is taccson van. És van az apám, aki számára minden fontosabb a családnál. Ettől persze én nem tojom le, mert mégiscsak az apám, és aggódom érte, és nem azért, mert saját magammal foglalkozom, de akkor is nehéz mindenhol helyt állnom, úgy, h már én is fizikai tüneteket produkálok a stresszforrásaim miatt. Na de ennyit erről, és elnézést h ez így kijött belőlem, csak válaszoltam a helyzetet felvázolva.
Majd akkor ha tudok pontosat, akkor leírom. Köszönöm mégegyszer.
De tőletek is csak annyit kerdeztem, h ez az állapot mennyire lehet vészes.
Ha szoktad a topikot olvasni akkor tudhatnád, hogy itt minden leírt szónak súlya van. Senkitől nem fogod azt a választ kapni amit te szeretnél olvasni. Senki itt ezt meg nem tudja neked mondani és felelőtlenség is lenne még akkor is ha birtokában lennénk minden információnak.
De, - Te tudod tudod, hogy mennyire érsz rá édesapádra közvetlenül segíteni -, ha teheted, talán leszaladhatnál Sarkadra, neki is jól esne, pláne egyedül él. Na, azt tudom, - én is egyedül êlek, betegségkor nagyon sz@r dolog, Neki is. Te is többet tudnál, megnyugodgatnál. Nem távolság magyarországi viszonylatban bármilyen közlekedési eszközzel. Én ezt tenném, valószínű senki sem tudna megállítani.
Szoktalak benneteket olvasni, és mindenkire felnézek h mennyire erősek vagytok. Ez irigylésreméltó, a szó jó értelmében írom.
Szegeden műtötték, apu sarkadi, én pedig Bp-n élek. Így még a papírjait sem látom. Szövettan után döntik el az utókezelést. Szájpadlásán is volt. Amit tudok, h egyik sem volt aktív, ami ha jól tudom azt jelenti h bár rosszindulatú, de nem volt/nincs áttét. Műtét utáni napon haza is engedték. A beszédképességét írtam. Azt mondta jobban érzi magát. Ezért gondolom, h talán ennyivel megúszta? Vagy ez naiv ábrándozás?
Egyedül él, 20 éve elváltak anyutól, stb...ebbe nem mennék bele. Orvosától majd természetesen fogok érdeklődni szövettan után. De tőletek is csak annyit kerdeztem, h ez az állapot mennyire lehet vészes. Nem diagnózist, vagy terápiát. Mindesetre köszönöm az infókat, és azt is, h megosztottad velem a te történeted, le a kalappal előtted is.
Ez is egy válasz volt, h nem volt gégerákos itt, máris nem úgy "várnék" akkor tanacsot, véleményt.
Mint írtam, nem tudok szövettaneredményt, mert még nincs. De műtét utáni tünetet írtam. És igen, tisztában vagyok azzal h minden eset más. Egyszerűen csak ötletet vártam volna, mert számomra még minden új.
Sértődés nem az én asztalom, de a tények, azok tények.
Félre érted ezt a topikot. Szerintem sokan olvastunk, de ha éppen nincs olyan, aki édesapádnak hasonló gondja van, vagy volt, akkor nem lehet konkrét kérdésedre válaszolni. Hidd el, nagyon megértem a helyzetet, de felelőtlenség lenne bármit is mondani. Nekem szâmban randalírozott a dög, megműtöttek 3 éve, eddig élek, de maradandó károsodásom lett. Nincs âllkapcsom, így persze fogam nincs, így elêg macerás ennem. Nyelvem is kés alá került, durván fele kidobásra került, e miatt ízérzetem megszünt, most már tudom, ez is maradandó károsodás. Ehhez hozzá kapcsolódik, hogy nehezen artikulálom a szavakat, hisz teljes nyelv és fog nélkül lehetetlen normálisan kommunikâlni.
És akkor térek vissza édesapâd műtésére. Amit írtâl, roppant kevés. Nem lehet tudni, hogy maga a torok mennyire változott, a hegesedés okkozza a nehéz artikulációt, vagy a hangszálak is degenerálódtak.
Szerintem a sebész biztosan még műtét előtt elmondta a műtêt utáni szituációt, a műtéti hozzájáruláskor.
Végül is nem várhatod el senkitól, hogy aki nem ismeri a szitut, adjon remênyt. Ne tudsz az orvossal beszélni? Nincs édesapát nelkett senki, aki téged tudna mêkységben tájékoztatni?
Látens elmondta Neked történetét, de egyáltalán édesapáddal nem azonos, Ő sem tud mit mondani.
Szóval így értékelj, mert kicsit mint ha vádaskodnál. Mi a döggkel küszkôdök vagyunk, nem orvosok
Már évek óta olvasom, és írogatok néha a fórumban, de itt még gégerákossal nem találkoztam. Valószínű azért nem kaptál több hsz-t mert nincs itt olyan aki ebben a kérdésben jó információkkal tudna szolgálni. Meg aztán - nem mintha ez kizáró ok lenne - semmilyen támpontot nem tudtál adni pl: szövettan eredmény, besorolás stb. ilyenre nehéz bármit is írni. Ezért felesleges megsértődni.
Hát köszönöm a válaszokat, nem győzöm olvasni. Úgy tűnik itt tényleg csak az összeszokott társaság kap segítő szót. :) Nem tudom mit vártam, hisz a múltkor is csak 1 ember méltatott válaszra. :) és ezt újra köszönöm neked, Látens!
Kérdezed, mi van itt? Beteg emberek, akik megpróbálnak egymáson segiteni. Meg családtagok vagy barátok, akik segitségre szorulnak. Jó helyen vagy itt a férjed miatt.
Egyet ne felejts el. ahhoz, hogy ápolhass, egészségesnek kell maradnod, tehát nézesd meg a cukrodat. Ahogy irod, rajtad kivül senki nem áll a férjed mellett, ami gyakran van igy. Azért van az embernek társa, hogy segitsen. A férjed is megtenné hasonló helyzetben.
GeriSoft, hogy van a feleséged? sokszor gondolok rátok is. Már rég írtál róla vagy csak elkerülte a figyelmem, remélem ugyanolyan, stabilan jó állapotban éli a mindennapjait :)
Volt azóta CT kontroll, hogy egyszer írtad, csökkent a daganatok mérete?
Nem mintha itt aktív lennék, de egyszer már beírtam, hogy édesapámnál gégerákot diagnosztizáltak, illetve azóta meg is műtötték Szegeden, 1 hete. Nem tudok részleteket magáról a rákról, pontos típusáról, stádiumról, stb... A műtét kb fél óra volt, lézeresen. 10-én lesz meg a szövettan eredménye.
Tud beszélni, bár kb úgy, mint egy foghúzás után, amikor még le van zsibbadva az arc.
Ez azért úgy jót jelent szerintetek, hogy nem kell újra tanulnia beszélni, stb...?
Azért kérdeztem, mert én is időpontra mentem, de a doki nem írta be a rendszerbe, ezért külön kérnem kellett a betegirányítóban, hogy iktassanak. A barátom ezt nem tette meg, ezért de. 9-re érkezett és du. 3 környékén ment haza.
Te jó ég mi van itt, mert meg mertem kérdezni van e büfé!! Én nem azért hogy bár ki is sajnáljon, NEM NEM AZ MIATT ÍRTAM LE A DOLGOKAT! DE HA ITT MEGAKADTAK EGYESEK EZEN A DOLGON.........!
Ma 1 hete vettük fel az első adag kemot! Szóval ma csak vérvétel volt! Ami állítólag nagyon jó lett! Majd jövö hónap 15.én megint vérvétel +RTG. MÁSNAP KEMO!
NEM ÚRI MÓDOMBAN INFORMÁLODOM!!! DE EZEK ITÁN BIZTOS NEM FOGOK.
Bár nem szeretném, hogy ez a topic elmenjen a politikába, egyet értek fő vonalakban. Azért sajnos az istenadta nép szavazási aktivitása nem igazolja véleményed, sokunk véleményét. :-(
Azért nem értelek. Hát ki segítsen, ha nem a házastárs? Tudod, én egyedül élek. Szomszédom, ha tetszik barátnőm volt segítségemre, mellettem.,volt erőt adott. Ma is az érzem, hogy Ő több volt, mint egy feleség! Önzetlenül! Később derült ki, neki is rengeteg nyavajávak kűzd, kűzdött, mégis engem sorolt előre. Nagybetűs EMBER. Most én segítek, ahogy erőm engedi.
Ne érts félre, néha azért szeretném, ha férjed aktuális állapotárol is szólj.
Kásler fősámán mondjon le, és vigye a főnökét is, aki odarakta, Turkesztánba kurultájozni. Tiszta Türkmenisztán ami itt megy, ott számolta fel annó a hírhedt Türkménbasi egy elborult pillanatában a vidéki kórházakat, lassan itt tartunk, csak itt Budapest is megy a levesbe. Nyilvánvaló, hogy a NER lesz_ja az eü-t, kivéve, ha soron kívül kell beslisszolni, ahogy ezt a Vezér is eljátszotta nemrég - hogy, nincs 24/7 készenléti orvosi team a Karmelitában!? Sehonnai Fociakadémiákra számolatlanul van pénz, a nép meg dögöljön meg a 40 fokban órákat ülve 100-admagával a váróban - rohadjanak ezek meg mind, a Fővezérrel az élükön, Cecilkéstül, Tiborczostul, ABCÚG! Magyarország jobbat érdemel, mint ez a sisere rablóbanda!
Én csak egyszer álltam sorba OOI-ban a beteg irányítónál. Ott, kaptam egy karton, ha mentem Dr. Bellák Barbara radiológusomhoz, bedobtam az ajtón kialakított levéllyukba. Mindig érkezési sorrendbe jutottam be. A sugárnál meg megkaptam az időpontot, soha nem fordult elő, hogy 10 percnél több csúszás lett volna. Amikor az ágyú bekrepált, telefonon értesítettek, hogy indul ismét a löket. A kontrollnál sokszor sokat kell várnom, mert az időpont csak napra szól, lehet akkor pont műt, vizsgáztat vagy beesett egy sürgős eset, várni kell.
Nem szoktam háborogni, azt a napot arra tettem.
Persze mindenkinek saját esete a fontos, de ilyen alapon meg kell érteni a többi betegtársat is. Nincs jogom azt hiszem eldönteni orvos helyett, hogy kinek fontosabb.
Talán mentségemre szóljon, annak idején megkérdezte a doki, hogy részt akarok venni az onkoteam buliba. Persze éltem a lehetőséggel. Sokat kérdeztem, és érdekes, türelmesen válaszoltak. Volt egy csomó orvos, a szájsebésztől kezdve, az altató orvoson át, egy kedves "sugaras" doki hölgy. Oldalt a sok medica, szóval alig fértünk fértünk el a vizsgálóban.
Piszkos szerencsém volt ezek szerint, hogy "utcáról" jó kezekbe kerűltem. Nekem etalon lett a Mária utca-i SOTE Arc-, és szájsebészeti klinika. A sugarat az OOI. adta két hónapon át, ott sem volt semmi kivetni valóm.
A betegnek/képviselőjének joga van részt venni az onko-team ülésén, DE ezt kifejezetten kérni kell, ugyanis a vonatkozó jogszabály (60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet) csak a részvételi jogot írja le, kötelező értesítésról nem rendelkezik.
Tudod az hogy magamat vesszen előre, annak oka van! Pl: Én hozom, viszem a párom minden vizsgálatra! Ha én nem vagyok talpon akkor SENKI DE SENKInem tudja vinni, még a saját fia se! CSAK ÉN! MINDIG MINDET CSAK ÉN MAJD MEGOLDOK! És az a páromnak se lenne jó ha ott lennék rosszul! Mert nagyon úgy tűnik hogy idegi alapon magas a cukrom! Amire ma frontint kaptam! De vezetek így napközben nem tudom szedni! Ennyi! Még jó hogy nem az lesz ebből hogy engem kell sajnálni, mert meg kérdeztem hogy van e büfé? Ha már annyit kell várni!
de tényleg a cukor lehet felelős azért, amit az evésről írsz, ahogy kicsit feljebb pillantva látom, más is említ. egy kis hipózás nagyon veszélyes lehet.
Nézd én hála az égnek, nekem olyan komoly betegségem még nem volt! Nem tudom mire számíthatók, és mivel a férjemről van szó ezért az idegeim elég tépázott. Ennem kell! Hiába nem is vagyok éhes ennem kell! Jó igaz nem is marad meg bennem a kaja hosszabb ideig. Érted???
Kérdésedre a válasz! Itt van!
A SOTÉN van a saját orvosom, (már 16 éve) és fél óránál többet nem kellet várnom!
NEM TUDOM MI EZ NÁLAM EZ AZ EVÉSI KÉNYSZER!! ÉRTSÉTEK MÉG! HA NEM ESZEK, MIKOR IDEGES VAGYOK SZÉDÜLÉS KAP EL! LE GYENGÜLÖK!
Büfé van, ha ez a legnagyobb probléma... Jöttem én már el 5 óra után, reggel óta. De soha nem jutott eszembe az orvosokat hibáztatni, látván munkájukat. Ha elmennek éppen az ambuláns rendelőjükből egy időre, akkor rohannak fel az osztályra vagy a kisműtőbe vagy ezer dolgukra. Ha magadat előre ennyire sajnálod, akkor én inkább a férjedet, akinek mindezt nagybetegen kell végigvárnia...Volt benne részem, mint beteg, 13 évig.
Most viszont a fórum éppen gyászol, ezért nem toleráltam a hozzászólásodat, bocsánat. A férjednek a lehető legjobbakat kívánom.
Különösen nem kell semmit intézni, jogod van ott lenni, sőt kérdéseket feltenni, a team meg köteles válaszolni, érthetően. Ez nem kegy, hanem törvény adta lehetőség.
Egy idelye kerestem Lorát a "Letőlthető. Könyvek ........" topicban, de ott sem láttam. Tudtam, hogy erősödött a dög, de reméltem, még lehet köztünk. Rossz érzésem volt, nem mertem keresni.
Szabó Gyula verselése jut eszembe : "................. de, halni jobb."
Nyugodjék békében. Végignéztem az összes hozzászólását; a magyar egészségügy tevékenyen részt vállalt abban, hogy ez a történet ilyen formában végződött. Ahol a küldetéstudatos fősámánnak az a baja, hogy kedvenc turkológiai intézete csak 800 milliót kapott.
Ezen megakadt a szemem: miért lenne az OOI folyosója tele potenciálisan fertőző betegekkel? Sajnos az OOI-n 2 ora várakozás semmiség, sokan 4-5 órát várnak csak arra, hogy az orvos vessen egy pillantást az előzőnapi véreredményükre és rábólintson az aznapi kemóra. Ezek a betegek, akiknek a kemó legyalulta az immunrendszerét, sokkal inkább ki vannak téve a fertőzéseknek, de ezt te is tudod, te is kaptál kemót. A helyzet az, hogy te ott most, túl a műtéten, varratszedesre várva, a szerencsésebbek között vagy, ezért nem vesznek előre.
A másik: rengeteg orvos ment el mostanában az OOI-ból, de a betegek nem lettek kevesebben, sőt. Egy ötlet: hivd fel az orvost és beszéld meg vele, hogy hadd vegye ki a háziorvos a varratot. Nekem pont 4 hete volt dupla masztektómiám, azt mondta a sebészem, hogy semmi probléma, sőt, ha már csináltam ilyet, én magam is kiszedhetem (mondjuk ismer már annyira, hogy meg tudja ítélni, képes vagyok-e erre).
Mondzso, miért szólt volna nekem? Én nem a Kékgolyóhoz tartozok, hanem a SOTE-hez és nekem nincsenek varrataim. Valamit összetévesztessz velem kapcsolatban.
Szerintem mindannyian tudjuk akik jártak ott mind érintett, mind hozzátartozó, hogy mi a helyzet a Kékgolyóban. Van, hogy 4-5 óra várakozás után azt mondjak, hogy holnap reggel gyere vissza. Rettenetesen sok a beteg és ők pedig erőn felett dolgoznak. ( nem duma tényleg igy van, rohangálnak egyik vizsgálóból a másikba) A betegek általában türelmesen várnak, mert nekik az életük a tét. Szerintem Te is legyél egy kicsit elfogadóbb, alázatosabb és főként türelmesebb. Lehet, hogy Neked egy varratszedés, de másnak egy port-a-cath beültetés, amivel elkezdheti a harcot.
( Megmondtam ;) A kontrasztos ultrahang sem fog metasztázist látni ott ahol az MR nem látott ilyesmit, ez csak megerősítése lesz annak hogy nincs góc, zsírosodás van és az verte át az első ct-t." 65082
Még annyit a kommentedhez, amit kicsit támadónak érzek és csak én lehetek a hibás. Kapkodtam ugye, kb. 3 hónapig nem volt diagnózisom egy onkoteam asszisztens miatt, aki a saját kollegája szerint is beletojt a sztoriba, másik kollegája meg azt mondta, hogy inkább nem minősíti a kolleganőt. Egyszerűen nem intézte a vizsgálatokat, ahogy kellett volna. Már leírtam, amit a nő 2 hétig nem tudott elérni (egy egyszerű időpont kérés), azt a srác 1 nap alatt (!) produkálta.
Abban igazad van, hogy 6,5 év kontrollra mászkálás után már nem mentem. Megvoltam győződve róla, hogy megúsztam, ennyi volt. Benne volt az is, hogy aki anno protekciósan műtött és akihez jártam kontrollra, ott már nem volt protekcióm és ő sem nagyon járt már be a kórházba, mást meg nem ismertem, nem is tudtam hova és kihez kéne mennem. Mindenhol azt olvastam, hogy 5 év után gyógyult valaki, ráadásul a hugyhólyag annyira zárt, hogy ritkán van áttét, sőt szinte soha + az operáló urológus a szakma csúcsa volt akkor és hittem, hogy úgy kitudta szedni, hogy az már soha nem bújik ki újra, mert még az írmagját is kioperálta szakmai tudásánál fogva. Ma már tudom, hogy nem szabad hinni, menni kell mindig kontrollra. Jó lecke volt. És igen, amikor kiderült, hogy kiújult, és utána a kontrollos CT mutatta ezeket a dolgokat, akkor már tényleg eltudtam képzelni, hogy áttét is lehet :( Semmi mást nem akartam április eleje óta csak egy biopsziát, hogy kiderüljön mik azok, amiket látnak és milyen kockázatú valamik.
És leírom mégegyszer, 3 ember nem állt emberileg a helyzet magaslatán, a maszek UH-s orvos, a csepeli onkológus és az onkoteam asszisztensnő. Mindenki másról csak a legnagyobb tisztelettel és szeretettel tudok beszélni. Tehát nem mindenki hülye és én vagyok a helikopter.
Japipapi. A bohóc doktorról annyit, hogy itt írta valaki, hogy igen finoman fogalmaztam. Gondolom csepeli az illető és találkozott már vele. És itt le is írom, hogy a Radiológiai Intézetben valami osztályonfelüli minden orvos, szakmai tudásból és normális emberi hozzáállással egyetemben. Ha Te találkoztál volna a csepeli onkológussal ugyanaz a véleményed lenne. Pl. Miután beutalt a SOTE onkológiájára szerintem úgy kellett volna búcsúznunk, hogy ő azt mondja nekem: Ha valami fejlemény van, várom vissza. Ez nem hangzott el, így én kérdeztem, hogy akkor utána ugye jövök vissza ide? Erre ő (szó szerint) Nem, a csepeli piacra bazmeg.
Ezt a hippi (73 évesen bőrkarkötőkkel, nyakláncokkal) stílust bírtam volna egy náthásként körzeti orvos szinten - talán még jól is szórakoztam volna, hogy milyen laza a doki - , de nem akkor, mikor bevagyok szarva egy CT utáni met. gyanútól.
A hülye kókler doki 5 percig maszatolt, közben mobiltelefonált és nem adott egy leletet arról sem, hogy mit és miért nem lát. Voltam azóta két ultrahangon, kb. van fogalmam arról, hogy egy vizsgálat mennyi ideig tart és hol mit néznek...
Egyetértek, másrészt a helyében én komoly figyelmeztetésnek fognám fel, hogy jelentős túlsúlyt állapítottak meg, ami jelentősen megnehezítette a vizsgálatokat, és lefogynék, mielőtt tényleg gond lesz.
Örülök, hogy végül is rendbe vagy, nem kell tovább félreverni a harangot. Mondom azért, mert ismét elolvastam összefüggően az összes Spanci! komnenteid, kicsit éreztem, valami nem stimmel. Ne is haragudj, meggyógyult hójagrákod után a kontrollt lelazsáltad, persze hogy most beijedtél. Nekiálltál kapkodni, azután mindenki hibás lett, az öreg doki bohóc és stb.
Nem szeretnék bántani, de példás tanulsâg, hogy a rák egy rohadt dög, életünk végéig meg kell tenni a kontrollt! Ezt nem én állítom, hanem kezelő orvosom közölte.
Örülök, hogy végül is jól vagy, de a továbbiakban ne hanyagold el a kontrollt. Most már tudod, jobb félni mint megijedni.
Megvolt a CEUS vizsgálat és úgy tűnik fellélegezhetek:
Vélemény:
A májparenchymában körülírt kóros eltérés nem azonosítható.
Hepatomegális, diffúz májlézió, focal sparing hepatis. Az inhomogén májszerkezet döntően a diffúz májlaesio részjelenségének tartható, körülírt kontrasztanyagot halmozó lézió nem jelent meg.
Cysta renis l.d. (mondjuk ez a vesében van).
Két orvos nézte és amíg az egyik a leletet íra, a másik megkérdezte tőlem mosolyogva, hogy ugye megkönnyebbült? Tehát ez a mondata is azt támasztotta alá, hogy nincs daganat, zsírfoltokat néztek met. gyanúnak.
Csontizotóp lelet is kész, csontokban sincs daganat.
Szóval véget ért a majd 3 hónapos rémálom. A CEUS vizsgálat véleményében sem javasolnak biopsziát.
Holnap majd beszélek Álmossal, hogy hogyan tovább, de szerintem sehogy.
Mindenkinek ilyen jó híreket kívánok és gyógyuljatok gyorsan, ha mégis van valami.
2019.05.07. Vizsgálat kérő lap! CT eredmény miatt! Jobb oldalon a tüdőcsúcsban számos apró góc látható! Paramediastalisan 5cm terime retrocavalisan 15mm nyirokcsomó! Kód. J4499 idült obstructiv tüdő betegség. K. M. N
Bronchologiai lelet. 2019.06.06 8 db. Giemsa, festett véres hátterű, sejtdús kenetek zömében nyákkal keverten bronchialis hámsejtek, elszórtan lobsejtek. Lymphociták láthatóak. Emelet 2 kenet területén kötegekbe rendeződve illetve disszociáltan polygonalis részint elongált keskeny cytoplasmaszegélyel bíró tumor sejtek lelhető fel!.............. A daganat sejtekben TTF1-el és Synaptophysinnel mutatkozott expesszálodás. A. Mintában fel lelhető tumorsejtek high-grade neuroendocrine carcinomából VS.. Carcinomából származhatók.
Kódolt diagnózisok. : C7710 intratholacalis nyirokcsomók rosszindulatú daganata.
Morf. 80106 Carcinoma metastacitum K. M. N
Kemo utáni zárójelentés! Jelen ápolásunk során első kemoterápiás kezelését 20% dózisreductioval megkapta.
Kód diagnózisok megnevezése D Év V K T N M
C3410 Felső lebeny, hörgö vagy tüdő rosszindulatú dag N 2019 7623 X
C3410 Felső lebeny, hörgö vagy tüdő rosszindulatú dag N 2019 7623 X
80413 Carcinoma microcellulare. N
KB 2 hete szétszórtnak lehetne nevezni a párom. Már nem művel olyan hajmeresztő dolgokat! Tudja merre megyünk de.... Jó még a napok problémásak el el tűnik néha 1 nap. De neki 2012 Ben volt egy strokja! 24 % egészség romlása lett. Nem is lehetett azt észre venni rajta! Most ami volt kemoja a doki dirrek a gyengébbet adta neki hogy ne vágja egyből földhöz! Ezt ő mondta! VitalBeam 2- ez a sugár kezelés tervezés. Dr Ladányinál. Köszönöm ha megoldjátok a T. N. M kérdést, mert én már teljesen bele habarodtam. Jobbulást és kitartást kívánok mindenkinek.
2019.05.07. Vizsgálat kérő lap!
CT eredmény miatt!
Jobb oldalon a tüdőcsúcsban számos apró góc látható! Paramediastalisan 5cm terime retrocavalisan 15mm nyirokcsomó!
Kód. J4499 idült obstructiv tüdő betegség. K. M. N
Bronchologiai lelet. 2019.06.06
8 db. Giemsa, festett véres hátterű, sejtdús kenetek zömében nyákkal keverten bronchialis hámsejtek, elszórtan lobsejtek. Lymphociták láthatóak. Emelet 2 kenet területén kötegekbe rendeződve illetve disszociáltan polygonalis részint elongált keskeny cytoplasmaszegélyel bíró tumor sejtek lelhető fel!..............
A daganat sejtekben TTF1-el és Synaptophysinnel mutatkozott expesszálodás.
A. Mintában fel lelhető tumorsejtek high-grade neuroendocrine carcinomából VS.. Carcinomából származhatók.
Kódolt diagnózisok. : C7710 intratholacalis nyirokcsomók rosszindulatú daganata.
Morf. 80106 Carcinoma metastacitum K. M. N
Kemo utáni zárójelentés!
Jelen ápolásunk során első kemoterápiás kezelését 20% dózisreductioval megkapta.
Kód diagnózisok megnevezése D Év V K T N M
C3410 Felső lebeny, hörgö vagy tüdő rosszindulatú dag N 2019 7623 X
C3410 Felső lebeny, hörgö vagy tüdő rosszindulatú dag N 2019 7623 X
80413 Carcinoma microcellulare. N
KB 2 hete szétszórtnak lehetne nevezni a párom. Már nem művel olyan hajmeresztő dolgokat! Tudja merre megyünk de....
Jó még a napok problémásak el el tűnik néha 1 nap.
De neki 2012 Ben volt egy strokja! 24 % egészség romlása lett. Nem is lehetett azt észre venni rajta! Most ami volt kemoja a doki dirrek a gyengébbet adta neki hogy ne vágja egyből földhöz! Ezt ő mondta!
VitalBeam 2- ez a sugár kezelés tervezés. Dr Ladányinál.
Köszönöm ha megoldjátok a T. N. M kérdést, mert én már teljesen bele habarodtam. Jobbulást és kitartást kívánok mindenkinek.
Logikus, amit irsz. Tavaly csináltak egy kapszulás vékponybél vizsgálatot, ami negativ volt, bár egy helyen némi vastagodás volt látható. Nem tudom, hogy ilyesmit is kimutat-e a PET? Persze, keresik a disznóság eredetét, csak eddig nem találták meg. 2017-ben volt vastagbél tükrözésem, 2018-ban gyomor és vékonybél, tavaly PET, idén tüdöröntgen és hasi ultrahang. Semmi feltünö nem volt, csupán au NSE érték ugrott magasra. Köszönöm a véleményedet, mindenböl lehet tanulni valamit. Nem tudtam, hogy a gyomorégés összefügg a vékonybél problémával.
Holnap megyek CEUS vizsgálatra 3-ra. Előtte be kell menni a SOTE-ra, ahol beteszik a branült és úgy kell átmennem az utcán a Radiológiai Intézetbe. Nem is értem, máshol ahol kontraszt anyagot adnak be, ott szúrják be a branült. Kiváncsi vagyok, hogy az UH-n kiveszik-e, vagy azért is vissza kell menjek a SOTE-ra, hogy kivegyék :/
Szia! Elolvastam a történetedet. Írtad, hogy sokat fáj a gyomrod és sok a gyomorsavad..Én tuti addig nem hagynám békén őket amíg meg nincs a primer tumor. Ezt találtam:
“Ismeretlen kiindulású NET-ek Nem ritka, hogy kiterjedten metasztatizáló, előrehaladott NET betegség ellenére a primer tumor az alapos kivizsgálás ellenére ismeretlen marad. Vékonybél-eredetű NET indirekt jeleként értékelhető, ha visszatérő hasi görcsös fájdalomról, hasmenésről számol be a beteg, ill. átmeneti bélelzáródást, mezenteriális limfadenopátiát, fokozott 5-hidroxi-indolecet- sav- (5-HIAA) ürítést észlelünk. A primer daganat kimutathatóságának hiánya nem képezi az exploratív laparotómia ellenjavallatát, ugyanis ezen esetek jelentős részében a hasi feltárás során vékonybél-NET-et találunk. A kisméretű vé- konybéldaganat eltávolítása a daganatos betegség kiterjedt volta ellenére is javítja a beteg túlélését”