Lehetőségeinkhez mérten segítünk meghatározni talált gombáidat, de ne feledd, az itteni rábólintás nem pótolja a szakellenőri vizsgálatot. A vadon termett-szedett gombát mindig mutasd be szakembernek!
nem csak elvileg. taposóakna méretű vbv-k végtelen mezején jártam egy stájer lucosban 2022-ben, konkrétan nehéz volt nem rájuk lépni. ív is volt ugyanennyi, de én ekkora és ennyi vbv-t sosenem láttam korábban (és azóta sem, ott sem). ott bükkfa egyáltalán nem volt, szín luc.
Ezt 15 éve fotóztam egy akkor még meglevő gyönyörű lucosban az Írottkő alatt, sajnos jó pár éve kivágták. Elvileg lucosban is előfordulhat vörösbarna. Nem kizárt persze, hogy egy bükk gyökérzete is arra járt, de szép egynemű 100 éves lucfenyves volt.
En iden nem is probalkozom (achilles), de ahogy elnezem, a jovoben sem lesz erdemes (ahogy kirandulni is egyre kevesbe. Meg jo, hogy szar az achillesem, azzal ugy sem lehet maszni.)
idén kétszer szedtem vareszt, akkor egy-két jó helyre mentem és ultraröviden, de rendes termőhullám volt (5-10 kiló / kör kb.). most pár db-ok az erős helyeken is, amit eddig láttam -- de lehet, hogy más ügyesebb, lehet, hogy a sok zsizsegő user kollektíve megelőzött, nem voltam "mindenhol" stb.
A vörösbarna tisztán fenyő alatt volt, vagy volt a közelben bükk is? Egyébként nem véletlenül pinophilus a neve, tőlünk északabbra jellemzően erdei fenyő alatt nő, savanyú homokon, de pl. Olaszországban gesztenye alatt is előfordul.
Jövő hétre már enyhébb időt írnak, reméljük eső is érkezik. Ezt a két éjszakát még kibekkelik aztán lehet nyomni tovább.
Háát, a szupertitkos helyeket illetően, az évek során meg kellett tanuljam h minden ilyen oldalnak legalább két gazdája van. Nagyon nem jellemző a gombászati tevékenység 700+on, de egész meglepő helyeken is lehet kollégával találkozni :D ( utoljára 22 okt elején sikerült, pedig elég sokat járok fel)
gratulálok, most én nézek irigykedve a túlpartról. lehet persze, hogy vannak olyan részek itt is, ahol van mennyiség (vbv-ből mondjuk összesen nem terem ennyi a vh-ban), mindet úgy sem tudom bejárni. azért nem úgy érezni, kicsit és nagyon száraz területekből lehet választani. a könnyebben elérhető, jobb adottságú részeknél meg folyamatosan ott parkolgatnak a kocsik, az egyik kolléga (kezdem megtanulni az autókat) két naponta rájár az adott foltra, nyilván az ilyeneket húzhatom le a listáról. pedig jó kis hely, a fene a belét.
pont emiatt legutóbb messzebb mentem, ott nem is előzött meg senki látszólag, csak hát gomba is alig volt. :)
Nem konkrétan az "inverz fagy" a probléma, hanem a fagy általában. Mivel most nincs inverzió, a magasabb régiókban valószínűleg nincs melegebb (nappal egész biztosan hidegebb volt). A hideg levegő lokálisan is lefelé száll, pl. egy magasan fekvő hegyoldalban a völgy mélyén lehet -2 C, a csúcs közelében meg +1. Vannak olyan helyeim, amik magasan vannak, de a helyi domborzat szempontjából völgyek. Vannak olyan helyeim, ahol zárt lombkorona van (ez valamennyit véd a fagytól) de sok jó helyen távol állnak egymástól a fák egy meredek hegyoldalban, ezeken a helyeken fagyhat egy derült éjszakán.
A múltkori túrán felbátorodva megcéloztam a magasabb régiókat. Ez a hely tavaly júniusban szépen muzsikált, 700 m körül, ÉNY jellegű tájolással. Két óra hegymenet után majdnem agyvérzést kaptam, amikor a szupertitkosnak vélt helyemen egy terepjáró állt az erdő közepén. A gazdája egy erdész volt, aki már épp indult, a kabátzsebében 6-8 db vargányával. Mondta hogy "hát, a meredeket itt már megszedtem, de talán nem vettem észre párat". Szerencsére kiderült, hogy eltérő elképzéseink vannak a meredekség fogalmáról, nekem azt jelenti, hogy 2 túrabot segítségével is kihívás rajta járni, de még nem függőleges. Mivel ő csak a felső lankás 10 m-t szedte, nekem maradt a zsákmány zöme. Vörösbarna dömping, ízletesek, néhány nyári. Főleg fiatalok. Utána megnéztem egy ismert helyet a közelben, de ott nulla találat, meg egy másik, számomra új hegyoldalt, ami jóval lankásabb de erősen köves volt, 600 m körül, szintén ÉNY tájolás. Volt rajta 2 nyári meg egy 4-5 db ízletesből álló csoport, és egy maréknyi trombita, sok öregecske őzláb. Fölfelé menet ránéztem egy ismert trombitás helyemre tölgyesben, de még üres volt, gyertyánosban már láttam trombitakezdeményeket, de még nagyon aprók voltak. Gyűrűs tuskó sem mutatja magát. Szerintem lehet még remény, de valamiért ezek a brutál hegyoldalak játszanak, 45 fokosnál lankásabbon nem találtam mennyiséget, csak néhány random példányt. Ami betehet a hullámnak az a hideg és a szél. Rohadt hideg van, kellett a sapka és a kesztyű, a faluban a helyiek azt beszélték, hogy jég volt a szélvédőn reggel. A szél is erős, ezért talán a védettebb helyeken tarthat ki a vargánya, ott ahol egy völgy vagy némi cserjeszint megfogja a szelet, de kell valami lomb is fölé, hogy ne fagyjon el hajnalban.
szerettem volna két új helyet leigazolni, de egy lett belőle, a másik sivatag (ez csak félsivatag). északias tájolású mindkettő, de ellentétes oldalon állnak a hegységen belül - tanulságos volt a különbség. mennyiségek továbbra sincsenek, egy-egy darabokért lehet talpalni. túlsúlyban vannak még a nyárik, az ív-k csak egy-egy pionír példánnyal képviseltetik magukat. most kéne a hétvégén várható 1-2 mm helyett 10-20 mm...
sajnos a vbv-s helyek helyett munkába mentem, így nincs ma vargánya póker. nem egyszerű a vh-ban vargányához jutni, hanem viszont nehéz (hétvégi eső híján pedig el is lehetetlenül), és jövőre is nehéz lesz, mert ahol ők voltak, azt az erdőtagot éppen filézték kifelé a fejem fölül (kis túlzással szó szerint). úgyhogy ma premier plánban hallgathattam a koros bükkök dőlésének robaját :(
Köszi. Nincs tapasztalatom a termőtest részletes időbeli fejlődése terén, pezsgősdugótól kb. 10-12 cm kalapátmérőig voltak, még világos termőréteggel, szóval nem lehettek túl öregek. Holnap újra megyek egy kört célzottan magasabbra, remélem nem fog fagyni éjjel a völgyekben, Balassagyarmatra +1 fokot jeleznek előre.
Végülis majdnem kivártad a hétvégét :D Persze ha van idő, menni kell. És akkor érdemes is volt felvonulni. Új k7est bejárni vareszhullámban..hát annak aztán van gyógyító ereje, mostmar tuti rendbe lesz a térded :)
Immel ámmal nézelődtem amúgy én is bőtermö tölgyesben, anno sok nyári és király, császár is uralkodott errefelé, de csak pár szem rókát és galambot láttam. A nyári hadosztály amit találtál, szerinted kb mikor jöhetett elő?
Jól teszitek. Mármint ha van jól termő hely, most nem érdemes elmozdulni: ismerősöm a galerijével ma nem sok mindent talált az Őrség alatt / a túloldalon. Több gombászt láttak, mint gombát. :) Néhány nyv, vbv, galamb, ami volt. Viszont láttak szép császárokat is. Gereben, trombita, róka nem volt.
Btw, ha esetleg az Őrség nem menne (bár eléggé jónak tűnik térképről), Zalalövő környékéről szép vbv találatokat jelentettek ismerősék tegnapról. Ma a határ túloldalán garázdálkodnak, kíváncsi leszek.